Szegedi Híradó, 1865. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-29 / 9. szám

1865. Hetedik évfolyam. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Előfizetési föltételek: Szerkesztési iroda: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egyháztér , 367. sz. Egész évre , . . .................................8 frt, Egész évre ............................ . . . 6 frt , Félévre . . . . .................................4 „ Félévre................................. . . . 3 „ — Kiadóhivatal: Évnegyedre . . . .................................2 „ Évnegyedre ............................ ... 1960 Burger Zsigmond könyvkereskedése. Egyes számára( kr osztr. ért. kr. 19-ik s. Vasárnap, január 29-én. Hirdetések: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási díja 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. A kölcsön-segélypénztárakról. Napról napra több-több feljajdulást hallunk s épen azon osztálytól, mely még néhány évvel ezelőtt nem is tudta mi az, az önfentartásért küzdeni, melynek az ekéje után kikelt kalászok megfizették a munka fáradságát, s melynek keze ügyében mindig volt annyi, hogy csak ritkán szorult másra. A földművelő osztályt értjük, melynek munkájától, mintha eltávozott volna az ég áldása, mely verítékével sem képes már a napi szükségeseket megszerezni. S nem a múlt évi terméketlen év egyedüli oka e szomorú helyzetnek. A férgek már régen rágják e hajdan erős gyökeret: a nagy adó s a drága vasúti árszabályok mellett az embertelen uzsorások. Mert midőn a természet is a földművelő ellen esküszik, minden áron adóssággal kell terhelni tulajdonát, hogy el ne pusztuljon; fájdalom, hogy a pillanatnyi segély csak hátráltatja pusztulását, de végkép meg nem akadályozza, sőt legtöbbször elősegíti. A szegényebb földművelő vagy épen nem, vagy csak nehezen jut becsületes kölcsönhöz, rendesen szívtelen uzsorások kezébe kerül, kik elszívják minden erejét s vele egyszersmind pótolhatlan erőt a nemzet testéből is. S ezt kellene minden áron megakadályoznunk. Amire egyes emberi erő gyönge volt, ott az egyesülés mindig hasznosnak bizonyította be magát, s a németországi hiteltársulatok kézzelfoghatólag bizonyítják be nekünk, amire nagy Széchenyink szakadatlanul tanított, hogy mily nagy erő van az egyesülésben. Az országnak van már egy virágzó hiteltársulata: a magyar földhitelintézet, de ez nem elegendő arra, hogy a bukás szélén álló kisebb birtokosokat megmentse, akik vagy épen nem, vagy csak évek múlva juthatnak ott kölcsönhöz. Városunknak egyetlen pénzkölcsönző intézete , a takarékpénztár szép virágzásnak örvend ugyan, mint azt legközelebbi jótékony intézményein kívül, azáltal is bizonyítja, miszerint egész a háziújságig vitte; azt azonban hiú remény volna képzelni, hogy ez intézet városunk földművelőin sokat segíthet. Arra egy egész külön társulatra van szükség, mely egyedül a szegény földműves és iparos nép anyagi állapotának emelését tűzné ki célul. Ilyen alapon szervezett társulatok vannak már Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban, Ausztriában, sőt Oroszországban is. Legjobban elvannak azonban terjedve Németországban, hol közel hétszáz ily társulat működik, már két-három ezer lakossal biró községnek van segélypénztára, néhol pedig 5—6, sőt több falu is összeáll s együtt alakítanak egy társulatot, leginkább valami piac vagy járási székhelyen, hova sűrűn bejár a környék népe. A szegény földművelők és készművesek, kiknek a bankok vagy épen nem, vagy csak nehezen adnak kölcsönt, összeállnak egy társaságba s közös hitelre, solidáris kötelezettség mellett vesznek föl pénzt, mit egyeseknek kiosztván, segítenek szükségeiken. E mellett a tagok egy bizonyos összeget szintén adnak be a társulat pénztárába, vagy egyszerre a belépésnél, ha módja van benne valakinek, vagy aprónként, minél kisebb részletekben, de ezeket minden betevő visszakapja, sőt nemcsak ezt, hanem a közös üzletből háramló nyereségből még osztalékot is, ezenkívül gondoskodva van, hogy egy kis tartaléktőke alakuljon, s ez szintén a tagok vagyonát és jövedelmük alapját képezi. Legfőbb szabály e társulatnál, hogy a kölcsönt nem hosszú időre adják. A kölcsön nagyságát is meg kell szabni, hogy amennyire lehet minden jelentkezőnek a társulat pénzerejéhez képest eleget lehessen tenni. De ebbeli túlságos aggodalom miatt nagyon kicsinyre szabni a hitelezés mennyiségét, ismét nagy eltévesztése volna a célnak, mert apró pénzzel nem segítünk senkin. Lehet például eleinte 100 forinttal kezdeni a kölcsönzést, s azután úgy menni fölebb, a társulat erejével lépést tartva. Csak ott nincs megszorítva a kölcsön mennyisége, hol bőforrása van a bevételnek, itt aztán addig adnak, ameddig telik, azon szabálylyal, hogy ha egyszerre egy nagyobb és kisebb összeget kérnek, előbb a kevesebbet kérő kap s a nagyobbnak kell várakozni. A kölcsön biztosítása kezesség által történik. A váltóval a földművelő nem igen tud megbarátkozni, ha tehát e nélkül is lehet az üzletet fentartani, jobb azt mellőzni. Pedig hogy lehet, mutatják a németországi példák, hol csak kezes levéllel történik a biztosítás. Az egyesület ügyeit egy választmány igazgatja, mely az üzlet vezetéséért felelős s áll egy elnök, ellenőr és négy ügynökből. Ezen választmány minden héten egyelőre megszabott napon tartja üléseit s ott határoz a kölcsönért jelentkezők ügyében, ő keríti a szükséges pénzt, fogadja a pénztárnokot, utasítást ad annak a kezelésre, felügyel a pénztárra, vizsgálja a számadásokat, szóval a választmány a kormányzó. A pénztárnok biztosítékot köteles nyújtani, ő vesz át minden kiadást, de mindig csak a választmány utalványára. Utasításai szerint vezeti a könyveket, a pénztár állapotáról heti kimutatást ad, évenkint pedig teljes számadást készít. Ellenőre a tollvivő, ki az üléseken a jegyzőkönyvet s azonkívül a levelezést viszi. A tagok havonkint bizonyos összeget fizetnek be, mely kinek-kinek tulajdona marad) ezenkívül javára iratik mindegyiknek az évenkint részére eső osztalék. E kétféle összeg képezi a tagok vagyonát, mely, ha egy bizonyos meghatározott mennyiségre felrúg, megszűnik a hónapos befizetés kötelessége s az azontúl esendő osztalék készpénzül adatik ki, a fentebbi összeg pedig benmarad a társulat pénztárában mindaddig, míg az egyesület fenáll. Mindegyik tag egy könyvet kap, melybe a pénztárnok minden betétest följegyez, ezen könyvet sem másra ruházni, sem elzálogosítani nem lehet. A lehető károsodások födözésére egy tartaléktőke alakíttatik, erre fordíttatik az első évi tiszta nyeremény egészen, melyből osztalék nem jár; továbbá a meghatározandó belépési díjak, melyeket az első öt év után belépő tagok fizetnek, hogy a már eddig alakult tőkéhez jogot nyerjenek; végre a tiszta nyereségnek egy a közgyűlés által minden évben meghatározandó része. A tartaléktőke szintén kamatoztatik s róla külön számla vezettetik. A kamatlábat mindig a közgyűlés határozza meg. Kölcsönt csak az egyesület tagjai kapnak. A jelentkezőtől megkivántatik, hogy előbbi tartozásával a társulatnál hátralékban ne maradjon, se valamely kezessét korábban meg ne károsítsa; ha csak annyit kér kölcsön, mennyi követelése az egyesületnél már van, kezes nélkül is, különben csak jótállás mellett kaphat. Ingatlan vagyon nem fogadtatik el biztosítékul senkitől. Ily alapra van a társulat fektetve, s hogy mennyire meg vannak győződve a tapasztalt siker után ez intézetek üdvös és jótékony voltáról mindenütt, mutatja gyors elterjedésök. Németországban hétszáz ilynemű társulat által mintegy 200,000 ember közt forgalomba hozott pénz 1863-ban meghaladta a 40 millió tallért. A mi másutt mindenütt jónak bizonyult, mért ne lenne üdvös sikerrel alkalmazható nálunk is? Gondolkozzunk e tárgy fölött komolyan, s a hiteltársulatok minél előbbi meghonosítása által, segítsünk a szükségben szenvedő földművelő és iparos népen. Szeged, január 27. 1865. Hazai ügyek. A „P. H.“ január 24-ki ketettel írja: Mint hitelt érdemlő forrásból épen most értesülünk, a magyar kir. udvari kancelláriának legközelebb legfelsőbb helyre fölterjesztetett abbeli véleménye fölött, hogy a magyarországi közigazgatási és igazságszolgáltatási rendszer körül kívánatosnak mutatkozó törvényjavaslatok, a legközelebb egybehívandó magyar országgyűlés elé kegy. kir. előadások alakjában tétessenek, ő Felségének legfelsőbb határozata ezen előterjesztés értelmében már leérkezett. Továbbá halljuk, hogy ezen legfelsőbb határozat kapcsában egyszersmind az is elrendeltetik, miszerint az igazságszolgáltatásnak felsőbb fokaiban való gyorsabb előmenetele tekintetéből, a kir. hétszemélyes táblánál is alkalmas intézkedések tétessenek, s amennyiben a szükség úgy hozná magával, a királyi hétszemélyes tábla kisegítő előadókkal is szaporítassék, így nem különben a kir. ítélőtáblánál is a hátralékban levő ügyek gyorsabb elintézhetése céljából, ideiglenesen több előadók alkalmaztathassanak. Végül azt a hírt veszszük, hogy az állítólag tegnap leérkezett legfelsőbb határozatok folytán, az országgyűlés hova hamarabbi egybehivatása s ezzel a rendes állapotok létesíthetése végett, a jelenleg rendkívülileg fenálló ideiglenes intézkedések, különösen pedig a katonai törvényszékek működésének megszüntetésére vonatkozó előkészületek és a legfelsőbb elhatározás elé terjesztendő javaslatok haladéktalanul munkába vétetnek. A magyar országgyűlés összehívása, mint bécsi lapok értesülnek, végleg ápril 15-dikére van határozva, megnyitása pedig május 15-én történnék. Az előkészítő intézkedések legf. helyen már el vannak fogadva. A katonai törvényszékeknél folyó pörökkel sietnek. Hirlik azt is, hogy az 1860-iki tárnok, Majláth György, ismét magas állásra van kijelölve Magyarországon Szeged, január 27. 1865. Séta Uj-Szegedre és vissza. No épen alkalmas időt választott a sétálásra, fogják e sorok olvasásánál többen mondani, de mikor városunk szépségei, utcáink tisztasága, kitűnő járdáink s utaink épen ilyenkor szemlélhetők fénylő pompáikban, már hogyan tagadhatnám meg magamtól a szabad mozgás elveit abban a gyönyörűséges bokáig érő fénylő sárban? dehogy nem sétálok, a világ minden kincséért sem rekedek tovább szobám négy fala közt, ha mindjárt ágyascsizmában kellene is az elrejtőzött kövezetet keresnem. Igaz, hogy nem könnyen adtam rá a fejem, de minek is, úgy sem az kopik benne, s elegen vannak, kik ráadás nélkül is sétálnak, azaz egyik a fejét, másik eszét, harmadik szivét, a negyedik pénzét veszté; ez utolsó kellemetlenség pedig engem úgy sem érhet, ily malheur ellen most édes mindnyájan biztosítva vagyunk, nem ugyan az első magyar — hanem a birodalmi biztosító intézetnél, mert úgyszólva mindnyájan egyenlő semmiben bővelkedünk. Szó ami szó, reichrath ellenes kalapom szememre vágva s 61-iki sétabotomat markomba szorítva, gyaloghintómat mozgásba hoztam, de alig léptem kettőt, már nemcsak lábom alatt érzek valami higat, de orromon is; egy 4 lábú stifletnis állat nagyott lépett az utca közepén s úgy felvágta a folyóvá lett port, hogy orromnak is kijutott a része. Nagy egek rátok apellálok! ezen forum elé akarom a sérelmet vinni, elfelejtem, hogy hetek óta onnan is igen komoly képet vágnak, mert ugyancsak hullottak a könyek reám is, mintha a szomorúság e földön hiány volna bennök. ügy van, vagy legalább úgy látszik, hogy már az ég is elhagy bennünket! Várunk ugyan felülről valami jót régen, de nem esőt és ködöt, mi csak beteggé tesz bennünket, pedig régen azok vagyunk: szenvedünk erszénysorvadás és váltólázban, mi ellen itt alant nem terem gyógyszer, hol már régóta nem mozoghatunk amúgy kedvünk szerint. — Szóval elől hátul nagy a sár, haladunk egy lépést előre, kettőt hátra s a jó Isten, ki könnyen segíhetene egy kis fagy által, egykedvűen nézi, mint jutunk a fagypontra fagy nélkül, így okoskodva haladtam fejelést váró rozzant tiszai hidunkon át Uj-Szegedre, a Bánát ez ígéret földére, hol bokáig érő hó helyett ismét csak tengelyig érő sarat találtam. Tapasztaltam továbbá, hogy mint nálunk, ott is mindent a jó Istenre biznak, például a útjavítást. Akkora kátyúk díszelegnek azon a makademizált országúton, hogy a kocsit is majd elnyelik, pedig a kavicshalmok ott hevernek mellette, csakhogy a jó Isten nem küldött még oly hatalmas szélvészt, mely őket a kátyúkba temette volna. Hát még a rozzant hídnál, a késő őszön sárból csinált földhányás, ez aztán az országút! No aki ezen áthatolhat s lovait, kocsiját s saját teste oldalbordáit még épségben találja, az ugyan dicsérheti a jó Istent e nagy szerencséért, mert csakugyan csoda történt vele. Ezzel már magam sem mertem megmérkőzni, elég volt ebből ennyi, fordultam tehát vissza egyenes irányban, keresztül a tiszai hídon s a Laudon-utcának tartottam. Ez utcáról irta e lap, hogy egy darabját tavai Bürger Nándor ur szénsalakkal töltette fel mely jónak és szilárdnak is tartatott; bizon nyomára sem akadtam, ezzel sem igen gondol azóta senki, azt is elnyelte a sár, pedig időnként javítva, fenntartható lett volna. No de igaz, aki ilyenkor sárban nem akar járni, üljön bérkocsiba, csakhogy nálunk ezrekkel is úgy vagyunk, mint az, ki eső elől a csurgó alá menekül. Úgynevezett frakkereink, egy kettő kivételével, még Noe bárkáján is — ha még léteznék — túl tennének; némelyike ezelőtt talán tyúkketrecül is használtatott; a mellett hogy rongyos és piszkosak, oly rozzant állapotban vannak, hogy a bent ülő minden percben a kitálaltatástól remeg. E napokban valaki egy ily bérkocsiban vitette magát valahová, egyszerre csak azt veszi észre, hogy a hintó feneke kisülyedt lába alól, és csak lélekjelenlétének köszönhető, hogy utána nem potytyant. Táncvigalom alkalmával e fiákkerek még kapósak is, pedig hölgyeink csak akkor veszik észre, hogy jobb lett volna gyalog menni oda, mint ily járműveken, midőn a sáros hágcsókon leszólva, ruháikat, cipőiket mocskolva látják. Frakkerosaink pedig e hiányokat azzal szokták helyre hozni, hogy nem igen nézik az árszabályt, hanem nagylelkűen többet követelnek. E bajon nem lenne nehéz segíteni: oly bérkocsis ki szerszámot nem tarthat, legyen napszámos, és ne gyakoroljon oly jogot, melynek megfelelni képtelen, s melylyel csak a várost teszi nevetségessé. Magam is tehát a jó Istenhez folyamodom egy kis jobb időért, hogy sétáimat kevesebb bajjal folytathassam. Keméndy.