Szegedi Híradó, 1866. július-december (8. évfolyam, 52-104. szám)
1866-10-25 / 85. szám
1860. Nyolcadik évfolyam. Előfizetési föltételek: Bilogj elexx. Betenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda: Ötpacsirta utca Terestyéni ház emeletében Illadéki hivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre............................................... 8 frt, Félévre........................................................4 „ Évnegyedre...................................................2 „ Egyet számára Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre...............................................6 frt — kr. Félévre....................................................3 „ — „ Évnegyedre...............................................1 „ 60 „ ›S kr otztr. éri. 'V ■ \ R? jgSirt&ter.]/If 85-ik Csütörtök, október 25-én. Z hirdetések: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási díja 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. A munka Szegeden 1848 előtt. .. Mielőtt meghatároznék, hogy a munkát illető négy eset közül melyik létezett Szegeden , jónak tartom a szegedi lakosok akkori foglalkozását úgy átalánosságban elősorolni. A legnagyobb része gazdászattal, jelesen: földmivelés-, szarvasmarha- és juhtenyésztéssel s halászattal foglalkozott; a felsővárosiak hajósok-, hajóácsok-, halászok- és molnároknak valának tekinthetők; a rókusiak ácsok és kőmivesek valának, a sertéshizlalók és szappangyárosok akkor is többnyire itt laktak; a belvárost hivatalnokok, különféle foglalkozású mesteremberek s kereskedők lakták; az alsóvárosiak atalán, valamint a tanyaiak földmivelés- és állattenyésztéssel foglalkoztak, alsóvároson lakott a csizmadiák és tálasok legnagyobb része, valamint hajóácsok és molnárok is szép számmal találtattak. Az eddigiekből könnyen következtethető, hogy a négy munkaeset közül 48 előtt melyik állt Szegeden? A gazdászattal foglalkozók, valamint a hajósok, hajóácsok , molnárok a vízi malmokban, ácsok és kőmívesek, amennyiben télen át három, sőt sok esetben négy vagy annál is több hóig tétlen állapotban voltak, szakadozott munkában részesültek. Hogy a munkadíj magas volt, ha össze nem hasonlítjuk is ezt az akkori pénzviszonyokkal, bizton következtethetjük azon körülményből , hogy az egyszerű napszámos, a hajós vagy halászlegény is nemcsak tisztességesen föntarta családját, de némi vagyonra is bírt szert tenni. A szakadozott munkával járó elerkölcstelenedéstől megóvó Szeged népét okos műveltsége , mély erkölcsi érzete és szigorúan családias élete. A kézművesek legtöbbnyire földmiveléssel is foglalkoztak, különösen a csizmadiák, magyar szűcsök, sőt még a szabók is a tavasz és nyár legnagyobb részében a tű helyett az ásót és kapát kezelték. Különben is a város összes lakossága jólétnek örvendvén, az úgynevezett vásári munkát csak híréből ismerte, mert a legegyszerűbb polgár is mondva készíttetett, mikor azután a készítmény árát a mester saját tetszése szerint határozhatta meg, anélkül, hogy a készíttető csak egy fillért is lealkudott volna, egyedül azt köté ki, hogy el legyen készítve emberül. Akik valami vállalatba bocsátkoztak, sokszor a legcsekélyebb productivitás nélkül mesés gazdagságra tettek szert, mert Szeged sokféle terményben bővelkedvén, a kiviteli kereskedés fölötte kedvező volt, annál is inkább , minthogy a verseny, kivált a vállalkozási és kereskedési téren igen csekély volt. A halfogási vállalkozás egyike volt a legjövedelmezőbbeknek. Nem egy polgára van Szegednek, ki a halfogást és halhasítást egy csolnakkal és egy szákkal kezdte s mégis százezreket volt képes szerezni. E mellett a halászlegények és halárusok is magas munkadijért foglalkoztak, mert az előbbiek annyi halat fogta a szó teljes értelmében, a mennyit akartak, mig ezek egypár forintért egész csalnak halat vehettek. Legnagyobb vállalkozási szellem mutatkozott a fuvarozás iránt s ebben már e század elején országos hivüvé lettek a szegedi nagykocsisok, kik nemcsak egész Magyar- és Erdélyországot járták be, de az ausztriai birodalom tartományait is. Talán mondanom sem kell, hogy a teljes szakavatottsággal űzött nagykiterjedésű fuvarozás dúsan kamatozott. A gazdálkodással foglalkozókon folytonosan Isten áldása volt; ott is arattak, a hol nem vetettek; földünknek mesés termékenysége volt, a most kopár homokbuckák ember magasságnyi rozst, tengerit és a legizletesebb konyhaveteményeket termették. A gulya hasig érő selyem fűben legelt, de volt is ám szarvasmarhánk, mely az egész országban ritkította párját, hisz szinte közmondássá vált Joó Pál hat ékre. A szőllősgazdák egész nyáron és őszön által alig győzték a különféle gyümölcsöt hazahordani. Azon időben az olyan gyümölcscsel , milyent most jó árért eladnak, sertéseket javítgattak. Szóval, 48 előtt volt Szegednek bora, búzája, húsa, zsírja, vaja nagy bőségben, és e város kiérdemelte a gazdag nevet. Ezek valának Szeged egykori jólétének alapja, melyeket szükségesnek láttam tudomásra juttatni a végből, hogy azok is, kik Szeged közelmúltját részletesebben nem ismerik, beláthassák, hogyan lehetett az egykor oly gazdag város oly szegénynyé, amilyen most. Szabó Gergely A hercegprímás temetése. (Október 23-dikán.) A hercegprímás temetése múlt kedden ment végbe. E gyászszertartásra gőzhajók és vasutak s a Pestről kedden jókor elindult külön vonat mintegy 10,000 idegent szállított Esztergomba. A hercegprímás teteme bebalzsamoztatván, vasárnap tétetett ki ravatalra a primatiális épület egyik nagy termébe. A terem gyászba volt borítva. A prímás teljes díszbe öltöztetve, insulával fején feküdt a bíborszint koporsóban. A koporsó körül voltak letéve: a bibornoki kalap, a hercegi korona, a Szent István-rend nagykeresztje, az érseki szalag stb. A koporsó előtt mindig fölváltva imádkozott a főkáptalan egy-egy tagja. Kedden reggel 8 órakor a koporsó beszenteltetvén, bezáratott. Ekkor már roppant közönség lepte el az utakat. Nemsokára megérkeztek a temetést végezők: Bartakovics Béla egri érsek, Simor János győri, Peitler Antal váczi megyés püspökök s Durguth és Jekelfalussy Vincze felszentelt püspökök az összes segédlettel együtt, mire a főkáptalan tagjai a holttestet a gyászteremből a bejárat alá vivék. A menet innen fél 10-kor indult meg a basilika s Esztergom összes templomainak harangzúgása mellett. A koporsót felváltva vitték a főmegyei esperesek, a megyei tisztikar tagjai s az érsekuradalmi tisztek, mig 12 uradalmi és 12 megyei tiszt a koporsó mellett fáklyát vitt. E kettős környezetet megyei huszárok zárták be kivont karddal. Utánok három növendék pap uj menetet nyitott meg a szentkereszt elölvitelével. Ezeket követte az uradalmi gazdasági és erdészeti személyzet, legnagyobb részt egyenruhában, továbbá a helységek képviselői a megye gyászlobogójával, a temetési egyletek képviselői, a városi céhek, egy katonai zenekar (mely gyászindulókat játszott), a városi s egyéb honoratiorok, városi tisztviselők, vármegyei honoratiorok és tisztviselők mind fekete magyar öltözetben s kardosan. Erre következtek a pesti és budai küldöttségek, élükön a polgármesterekkel, a különféle szerzetesek egy csoportban, majd oly világi papok, kik karing nélkül jelentek meg a temetésen, s utánuk apácák mentek fekete ruhába öltözött lánykákkal. A fehér karingben nagy számmal megjelent egyházi férfiak menetét a káptalani szertartó nyitotta meg, utána a káptalani keresztet vivő áldozát s a főszékesegyházi énekkar a „Miserere“ zsoltárt énekelve. Végül következett a főkáptalan, egyéb egyházi méltóságok s a temetést végző érsek az egyházi segédlettel. A koporsót követték a rokonok, Scitovszky Márton, volt baranyamegyei főispán és családja, továbbá Jamniczky kir. táblai biró és családja. A rokonok után az udvari papok jöttek, kezeikben tartván az elhunyt méltóságának jelvényeit. A menetet a temetésre megjelent világi méltóságok fejezték be. Gr. Bellegarde Ágost tbb szárnysegéd, Ő Felsége képviselője, Majláth György udv. kancellár, b. Sennyey Pál tárnok, gróf Forgách Antal, gróf Cziráky János, gróf Károlyi István, gróf Saint-Quentin altábornagy az orsz. katonai főparancsnokság élén. A képviselőház részéről Szentiványi Károly elnök és Hollán Ernő képviselő. A hétszemélyes és királyi tábla, élén a kir. személynök, Melczer Istvánnal. A helytartótanács, élén gr. Zichy Nándor és Bartal György alelnökökkel. Az akadémia részéről b. Eötvös József elnöklete alatt 13 tag. Az egyetem küldöttsége s végül számos más társulatok és intézetek képviselői. A menet néhány perccel 10 óra után érkezett a basilikához. A holttestet a basilika lépcsőzetétől a főkáptalan tagjai vitték az egyházba, s a kupola alatt az e célra emelt gyönyörű gyászravatalra helyezték. Az emelvény fekete bársony lepellel volt leborítva, melyet az aranyos rojtok és szegélyzetek különféle alakokban díszítettek. Mindkét oldalára három-három fehér selyemre nyomtatott címer volt függesztve. A templom bejáratánál s a ravatal körül vadászkatonák képeztek sorfalat. A koporsó a ravatalra helyeztetvén, kezdetét vette az ünnepélyes gyászmise, melyet számos segédlettel szintén Bartakovics érsek mondott. Mise alatt gróf Bellegarde, mint Ő Felsége képviselője, a szentély közepén foglalt helyet, a többi egyházi és világi méltóságok pedig oldalt a padokban. A mise végével a pontificáló érsek és segédlete a ravatal körül foglaltak helyet, és pedig az érsek a ravatal előtt középen, a négy püspök pedig a ravatal négy sarkán s erre kezdetét vette az ötös „absolutio.“ Ugyanis előbb a négy püspök és azután az érsek, egyenkint mindnyájan körüljárták a ravatalt s beszentelték a holttestet, elmondván a feloldó imát. A gyász isteni szolgálat után a főkáptalan tagjai leemelték a holttestet a ravatalról és az előbbi menetrendben az „In Paradisum“ éneklése mellett a sírbolt ajtajáig vitték. A sírboltba tiz esperes vitte le, hol az érsek a sírhelyet beszentelvén, az egyházi énekkar az „Elmegyek a sírba“ éneket zengé. Erre a koporsót befalazták s az egyházi szertartások véget értek. Az esztergomi basilika sírboltjában a prímások részére kijelölt körben eddig három prímás volt eltemetve: Ambróz Károly főherceg, Rudnay és Kopácsay, s most Scitovszky Kér. János lett a negyedik. Áldás hamvaira! Szentesi levelek. (Október hó, 1816.) IV. Legközelebbi levelem ellen fölhozhatná valaki, hogy az igazságtól eltértem akkor, amidőn azt írtam, hogy az 1863-diki ínség alkalmával semmi adóelengedést nem nyertünk. Ezen jöhető ellenvetés megelőzésére meg kell említenem, hogy igenis nyertek némelyek valami csekély leengedést. De hogy miért, az igen érdekes. Ugyanis az átalános terméketlenség közepette, a kiégett vetések némely helyein, különösen a hajdani örökös vízállások által vastag iszappal berakott fenékföldeken voltak egy-egy kis zöld foltok, melyek kalászt bírtak hozni s éhező rovarok, különösen a sipoly az oly apró vázokon találhatott kalászokra sereglett s azokat nagyrészint le is legelték. És ezen, aránylag csekély kárt a kormány elfogadta elemi kárnak, s mint ilyentől némi csekély adóleengedést adott is, ellenben azon szántóföldeinkre, melyeket előbb őszivel, azután tavaszival bevetettünk s mégis róluk semmit sem arattunk, semmi adóelengedést nem nyertünk, mivel, úgymond, az aszály — lett legyen az legnagyobb fokú — ,em elemi kár! Holott pedig a sipoly által okozott kár úgy állott az aszály által okozott kárhoz, mint egy az ezerhez! vagy egy a tízezerhez! Az 1863-diki ínség alkalmával a 100 holdnál kevesebbet biró gazdák kaptak a kormánytól segélyt, a többes bírók éppen semmi segélyben nem részesültek. A folyó évi ínség nem kisebb az 1863- dikinál és most 11,250 irtot adott a kormány Szentes városban őszi vetőmagra kiosztás végett, és ebből ismét csak a kisebb birtokosok részesülhetnek s azok közt osztatik ki, kiknek 23 pozsonyi mérőnél több vetőmagra nincs szükségük. Holott pedig a nagyobb birtokuak még inkább vannak sújtva az ínség által s magukon éppen úgy nem segíthetnek, mint a kisebb birtoknak. Az adó és váltság terhe pedig leginkább ezek vállain fekszik nyomasztólag, s ha ezek földes vetőmag hiánya miatt vetetlen maradnak, az a nemzeti közgazdászatnak nagy kárára lesz. Az inségi bizottmánynál 29,556 frt 50 krnyi szükséglet van bejelentve őszi vetőmagra , pedig csak azok jelentkeztek, kik magukon másként nem bírnak segíteni. A ki teheti, inkább másként segít magán, mert az 1863- diki ínség alkalmával szerzett tapasztalatok emléke élénk emlékezetben van és lesz sokáig, hogy több okot ne említsünk, csak azon egyet említem meg, hogy a midőn a pesti piacon a „Gazdasági Lapok“ 1863. október 11 d ik számában olvasható hiteles kimutatás szerint: a bácskai báz,a 4 frt 80 krjával, az árpa 2 frt 55—80 krjával, a zab 2 frt 10 krjával, kukorica 3 frt 25 krjával kelt pozsonyi mérőnként, ugyanakkor a kormány által nyújtott segély sokkal drágábban, t. i. a búza 5 frt 87 krjával, az árpa 3 frt 75 krjával, a zab 2 frt 80 krjával, a kukorica 4 frt 26 krjával számíttatott pozsonyi mérőnként és ezenkívül szállítási költség fejében minden mérő után 9 kr. A jelenlegi intézkedés azonban előnyösebb az 1863 dikinál annyiban, amennyiben most a vetőmag nem természetben, hanem pénzben számíttatik és adatik. Most már az a kérdés, hogy a kormány által eszközölt összeírás által fölébresztett várakozás ki fog-e elégíttetni a 29,556 frt 50 krajcárig, vagyis a már küldött 11,258 frt ki fog-e egészíttetni ezen mennyiségig? Fölfogásom szerint a következetesség kiegészítést kíván. Orotzi Mikind. (Folyt. köv.) Vidéki levelezések. Csongrád, okt. 15. 1866. Még le sem vethettük az 1863-ki ínség alkalmával vetőmag-kölcsön címén fölvett terhet vállainkról, máris újabb adósságba kellett keverednünk , miután különben majdnem minden földünk vetőmag nélkül maradt volna! Nem volt tehát elég, hogy 1861-ben a katonai végrehajtás és egyéb okok miatt a belga banktól 100,000 frankot vevünk föl törlesztésre, nem volt elég az 1863 diki aszályos év csapása; be kellett következni az 1866-ik évnek is, mely sokkal inkább sújtott bennünket a 63-dikinál! Ismét kölcsönre szorultunk s midőn inségi fiók-bizottmányunkban összeszámítottuk a bevetendő földek hold-számát, kitűnt, hogy a segélyül ajánlt 18,500 frt kölcsön kevés, minthogy a bevetendő őszi mag alá határozott földek harmadrésze a négyezer holdat meghaladja, minek következtében az inségi központi bizottmányhoz fordultunk , hogy eszközölne ki még 4000 frtot számunkra. Mily sikere lesz lépésünknek, még nem tudjuk. Mai nap kezdetett meg a kölcsönkiosztás, de ez is igen lassan halad, minthogy már az eredeti kötelezőkben ki kell számítani, hogy miután az összeg három részletben három év alatt leend visszafizetendő, mennyi esik egyegy részfizetésre! Mindamellett a küldöttség naponként vagy ötven egyénnek adja ki a kölcsönt. Fájdalom, hogy a cholera már nálunk is megkezdi aratását, ámbár nem oly nagy mérvben, mint némely más helyeken, minthogy naponként csak 3—4 áldozatot kíván, és általános vélemény szerint, ha idején orvosi segély vétetik igénybe, a beteg meg van mentve. De népünknek azon eléggé nem kárhoztatható szokása van, hogy csak a végpercben folyamodik orvoshoz, midőn már emberi erő többé nem segíthet. Mai nap csak három holera halottunk van s reméljük, hogy a hűvös időjárás végkép megszünteti a járványt. Még egyéb bajunk is van. A keleti marhavész a bokrosi pusztán levő gulyában kiütvén, nagyon tizedeli barmainkat, bár a hatóság mindent elkövet meggátlására e szörnyű nyavalyának. Ámbár én igénytelenségemben nem tudom fölfogni, hogy a még egészséges marhát miért nem szabad a tulajdonosnak külön helyen, külön cseléd által őriztetni, mert hiszen igy meg az egész gulyának ment