Szegedi Híradó, 1866. július-december (8. évfolyam, 52-104. szám)

1866-11-25 / 94. szám

1866. Nyolcadik évfolyam. Qilegj­olon: ’ Heten­kint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerk­esztési Iroda, Tanoda-utca, Vadász-ház I emeletében II.ind­011i­ 7a trv 1: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordásra és vidékre postán: Egész évre.......................................................8 frt. Félévre............................................................4 „ Évnegyedre.......................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre..................................................6 frt — ki. Félévre.......................................................s „ ~ „ Évnegyedre..................................................1 „ 60 „ 94-ik szám. Vasárnap, november 25-én h hirdetésell. Egyes s zám ára 8 kr aszk­. éri. A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér”ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­mond könyvkereskedéséhez címezendők. A munkások kérdéséhez. Fontos, nagy horderejű kérdés az, me­lyet ezennel e lapok tisztelt olvasói elé hozok. Fontos e kérdés nemcsak azokra nézve, kiket egyenesen és közvetlenül érdekel: a munkás osztályra; fontos az egyszersmind az államra, sőt az egész társadalomra nézve is. Külföldi lapok a legjelentékenyebb politikai kérdések mellett szakadatlanul foglalkoznak e tárgygyal, sőt vannak ez ügynek számtalan apos­tolai is, kik hatalmasan küzdenek annak rende­zéséért. Ilyenek a nagy Schulz­e-Delitzsch, a korán elhunyt lángeszű Lasalle, a jeles Bright, továbbá G­lad­sto­ne , Angelhon volt pénzügyminisztere, sőt maga III. Napo­leon és még igen sokan, kik hervadhat­­lan babérokat szereztek a munkások kérdése ügyében. És ez ügy meg is érdemli teljes buzgó­­ságukat, mert míg a kézi­munkások, az ál­lamnak ezen egyenként gyönge, de együtt­működésükben hatalmas oszlopai nem lesznek annyira kiművelve , hogy a társadalomban el­foglalhassák azon helyet, melyre méltók, melyre azon roppant hatalomnál fogva, melyet kifej­tenek , azon áldásos befolyás következtében, melyet az emberiség jólétére gyakorolnak, hi­vatva is vannak; mindaddig nem lesz helyre­állítva az egyensúly a társadalomban, mely kedvező fejlődésének nélkülözhetlen feltétele. Hazánkban azonban mindeddig még igen kevés történt ez ügyben. Kevés történt, mert sok nem is történhetett, mert hisz tudja mindenki, hogy hazánkban a munkás­ügy, sőt az ipar maga is még igen hátra áll. És ennek nem mi vagyunk az oka. — Ama korlátlan hatalom, mely évszázadok óta földünket és erőnket — a sorstól neki szánt martalék gyanánt — saját céljai elérésére használta föl, mely hogy az örökös tarto­mányok ipara fölvirágozzék, a mienket már csirájában elfojtani iparkodott, f­okozta, hogy hazánk csak nehezen haladhatott a kor­szellemmel s nem tarthatott lépést a műveit külföld vívmányaival. Ez oknak tulajdonítható, hogy mi még mindig a fejlődés küszöbén állunk, hogy e tekintetben még sok, igen sok rendbehozni valónk van, de nem tartunk attól, hogy előhaladásunkat bárminő akadály hosszabb időre megakaszthassa, mert az ország, a tár­sadalom érzi annak szükségességét. Kitetszik ez abból is, hogy annak dacára, miszerint még eddig egy tekintély sem találkozott széles e hazában, ki a munkások ügyének élére állott volna, ez úgyis már nevezetes haladást tett. A munkások, annak érzetében, hogy csupán saját erejükre vannak utalva, és azon tudat­ban, miszerint csak egyesült erővel juthatnak valamire, megalakították az első munkás­képző egyletet, és ez : „a pest budai könyvnyomdászok önképző-egyl­­­ele.“ Szerény kezdet ez, bevalljuk, de mint az egyesülés nagy eszméjének a munkás osz­­tálybani első megtestesülése hazánkban, min­denesetre figyelemreméltó. Keletkezését ugyan nem csupán a nagy eszmének köszönheti, hanem leginkább a fő­városi nyomdászok nyomasztó helyzetének.­­ Munkájuk díja még mai napság is azon ársza­bály szerint fizettetik, mely 1848-ban állapít­tatott meg. Minden, annak­­ fölemelése iránt a munkások által főnökeikhez intézett kére­lem visszautasíttatott. Végre a munkások türelme is elfogyott, és mivel más módon már nem véltek segít­hetni bajaikon, 1861-ben Angolország mun­kásai mintájára egy általános munka-strike­­ben kisérték meg szerencséjöket. De a­mi a csatornán túl már több ízben diadalt aratott, az Pesten, minden pártfegyelem hiánya miatt, hatalmas kudarcot vallott. Mi volt ennek következménye? A pesti nyomdatulajdonosok elárasztották műhelyeiket gyerkőcökkel, kik nemcsak a nyomdászathoz szükséges előismerettel nem bírtak, hanem nagyobb részben még olvasni sem tudtak és azt csak a nyomdában sajátították el né­mileg. Hogy ezáltal mily munkák kerülnek ki némely pesti nyomdából, erről tanúskodjék az olvasó közönség, melynek elég része van a számtalan sajtóhibákban. *) De ezt mi csak mellékes dolognak akarjuk itt tekinteni, noha ez magában is elég fontos. Talán egyszer még erre is visszatérünk. Hogy ily lelkiismeretlen eljárás mellett azóta tömérdek képzett nyomdász foglalkozás nélkül van, és vagy kénytelen az éveken át fáradtsággal elsajátított művészetet elhagyni, vagy a kényurak sovány kenyerét könyörgés­sel és izzadsággal megszerezni, ez is csak a minden jogosult érdeket és igényt öldöklő Provisorium alatt történhetett, mert nem ké­telkedhetünk abban , miszerint honunk bölcs atyái, — majd ha az iparügy rendezésére kerülend­ő sor, — a nyomdászatról sem fog­nak megfeledkezni. De addig?... Addig csak az ég sege­delme és az összetartás nyújthat némi se­gélyt. Az összetartás ösztönéből eredt a nyom­dászoknak föntemlített önképző-egylete is. Ezzel tulajdonképen az egylet alapesz­méje már ki volna fejezve, de arra, hogy a közönség ez egylet céljairól és üdvös műkö­désének lehetőségéről, valamint a jövőben ki­fejlődhető horderejéről helyes fogalmat nyer­hessen , szükségesnek látjuk az egylet alap­szabályaiból következő pontokat idézni: „A szükségtől késztetve a korszellemmel való előhaladásra, Pest-Buda könyvnyomdá­szai egyesülnek egy önképző-egylet alakítására, melynek feladata legyen, tagjainak oly isme­retek elsajátítására alkalmat nyújtani, melye­ket a jelenkor a könyvnyomdászoktól követel. Az egylet székhelye Pest. Célja pedig tagjai szellemi kiképeztetésének előmozdítása, valamint anyagi érdekeiknek óvása. A felebbi cél elérésére következő eszközök szolgálnak: a) Rokonszenves tudósok népszerű tudo­mányos fölolvasásai, a politika és vallás ki­zártával. b) Egyleti tagok és műbarátok technikai fölolvasásai. c) Nyelvtani s egyéb tanórák. d) Az egyleti könyvtár és olvasókör hasz­nálata a fönálló szabályok szerint.“ A­mint e nehány pontból kitetszik, az egylet nem akar a nyomdatulajdonosok elleni összeesküvéseknek helye lenni, mint azt némelyek a világgal elhitetni akarják, hanem a műveltségnek kivan az m­enhelye lenni, mert a nyomdászok a jobb sorsot nemcsak meg­szerezni, de megérdemelni is akarják; — ezt pedig csak úgy érhetik el, ha azon jelszavuk­hoz , melyet egyletük megalakításánál maguk­nak kitűztek, hívek maradnak. E jelszó: „M­ű­­veltséggel szabadságra!“ És az egylet halad is kitűzött ösvényén. Nemes adakozások folytán könyvtárt alapított, melynek kötetei száma eddig az ötszázat túlha­ladja. Továbbá, miután a művelődés hathatós emeltjűi közé tartoznak a fölolvasások is, a főváros valódi kapacitásai közül többen, va­lamint egyleti tagok is tartottak már ilyene­ket az önképző-egyletben. Előbbiek nagyrészt közölve voltak egyik-másik fővárosi lapban, és én, miután szerencsés valók ez egyletet bemutatni a „Szegedi Híradó“ r. olvasóinak, legközelebb oly fölolvasás közlését akarom e becses lapokban megkezdeni, melyet ott az egyletnek egyik tehetséges ifjú tagja, Hirsch Lipót tartott, és hiszem, hogy ha gyönge tollam nem volt képes a t. olvasók érdekeltségét fölébreszteni a magyarországi munkás­ügy iránt, e közlés által talán eléren­­dem ama célt. Bendtner József, nyomdász. Tehát az izmok és idegek­ szabályos és eltérő, önkéntes és önkéntelen működését fogjuk megfigyelni, valamint a mell, a tüdő a vérkeringés és az emésztés fontosabb tüne­ményeit is. Ha meggondoljuk, mily bonyolódott az állati test gépezete, könnyen megérthetjük, , hogy az egyes szervek épen tartása nem köny­­vnyű feladat, de mégis szerfölött fontos. Mert valamint a holt gépnél, úgy az elevennél is, nemcsak a külső összeállítás az egyetlen kellék; a különböző szervek minősége, működési tehetsége és tarthatósága éppen oly fontos, különben betegség áll be. Az első gyakorlati kérdés az : Váljon szarvasmarhánk — különösen a nemesített fajok -- közönséges állapota me­chanikai szempontból szabályos-e vagy nem ? A nemesített fajok hízási hajlama az izmok és idegek működésének gyengeségét árulja el. A phisiologok bizonysága szerint a zsír igen ártalmasan hathat az állat egészségére, sőt veszélyezteti az életet, ha fontos szervek, például a szív vagy a máj körül gyűl, a­mi­dőn a legkisebb külső befolyás halált okoz­hat. A felületes szemlélő előtt a sima bőr és telt alak rendkívüli egészség jelének tetszik. E vélemény szinteg az által is igazoltnak látszik, hogy az ily testű állatoknak igen jó étvágyuk van. De az értelmes gazda abban oly jeleket talál, melyek az állat egészségé­nek állapotját szabálytalannak tüntetik föl. Nemesített fajok hizlalását tehát helye­selnünk lehet mindaddig, míg ragályos beteg­ségek be nem állnak ; de ilyenkor kell, hogy az állat minden szervének teljes erejével ren­delkezhessék, mert csak úgy állhat ellent . Jóllehet a betegség közvetlenebb oka a nedvek és hártyák rész vegytani minősé­gében rejlik; de ez mégis csak a szervek szabálytalan működésének eredménye; tehát a marharész első oka ebben rejlik. A szervek közt főkép a mell és a tüdő azok, melyek a gazda figyelmét érdemlik; azután a szív és az erek s végre a mirigyek. A létekzés és az azzal összeköttetésben álló mellmozgás a jó vagy rosz egészségi ál­lapotnak látható és csalhatatlan jele. Három­félét kell ennél tekintetbe vennünk: 1) a le­vegő tisztaságát és minőségét; 2) annak meny­­nyiségét és 3) a lélekzési szervet vagyis a tüdő állapotát. Ha a levegő tisztátalan, de a tüdő egész­séges, a léfekzés szabálytalan lesz. Ha pe­dig a tüdő hártyái és a vele összeköttetés­ben álló izmok gyöngék és zsibbadtak s ennek következtében képtelenek a kellő mennyiséget a levegőből belehelni, akkor az üreres vér is tisztátalan lesz. Ez utóbbi eset bekövetkezik kisebb-nagyobb mértékben az alvás alatt. Ha a hízó állatok tehát a nap és az éj legnagyobb részén át alusznak, ez esetben a fölvett le­vegőnek mennyisége igen csekély, a­mi a hús minőségére nagy befolyással bír és a vér szétbomlását valamely ragályos méreg által nagyon elősegíti. Ha a szív és az erek zsib­badtak s e miatt a vérkeringés nem történik a kellő gyorsasággal, akkor minden méreg jobban fog, mint a szervek szabályos állapota mellett. De a mirigyek, melyek a nyalt, a vizeletet, az izadságot s a t. elkülönítik, szin­tén fontosak. Az elkülönített részek mennyi­sége szabályos lehet ugyan, de minőségétől is sok függ. Ha az értelmes gazda például hízott ökrét megtapogatja és azt veszi észre, hogy izadsága, bár elégséges, de más szagú, mint az egészségeseknél, akkor méltán lehet kö­vetkeztetnie, miszerint nincs minden rend­jében. A vizelet is elégséges lehet, de színe, szaga s a t, eltér a rendesétől. Miután a mi­rigyek feladata az, hogy a vérből és a test többi nedveiből a fölösleges elemeket eltávo­lítsák, világos, hogy e szervek szabálytalan működése igen ártalmas, mert ha a marha­vész csirál, miután már a testben fölvétettek, folyadék alakjában megint ki nem üríttetnek abból; összegyűlnek ott és mindazon szomorú jelenségeket idézik elő, melyek a marhavész­nél tapasztalhatók. fVég'.' köv.) Tikit telet un­..deniitt a kivitelnek.­ A szarvasmarha egészségének föl­tételei , különös tekintettel a marhavészre. Az első kérdés, mely az állati test szer­vezetének szemlélésénél feltűnik, az: Mi a mozgató erő az állati gépezetben, és hogyan idéztetik elő és tartatik főn annak mozgása? E kérdés fölött mai napság a tudósok még vitatkoznak s nem is szándékunk véle itt foglalkozni; e sorok célja csak kimutatni, minő fontos az, hogy a marha tes­tében a mechanikai működések ren­desen folyjanak, mert abban óv- és gyógy­szert találandunk különféle betegségek, sőt a marhavész ellen is. Fővárosi levelek. i. Pest, nov. 19. 1866. (V—a J—s.) Vidéki levelezőnek lenni könnyű dolog, ha semmi toll alá való ér­de­kessége nincs, előveszi az időjárást, elzeneg­­egypár sort a feje fölött elvándorló felhőkről s legalább el van kezdve a ’ levele. Hanem bezzeg a fővárosi tudósítónak nem szabad időjárásról beszélni, hisz az kitelik a puszta-pákai r. 1.-től is; s tőle valamivel többet vár a közönség: színházat, kamarai hangversenyeket, operát, képzőművészeti ki­állítást, országgyűlést, minisztériumot. Nincs hát egyéb teendőm, mint elindulok a színháztól s egy kis szükséges Circumspectio után megállók az­­ ország háza előtt. A nemzeti színház egy idő óta érdekes estéket lát. Operája élénkül, drámája­­ ébred. A repertoir kezd változatos lenni. Afrikai nő, Faust, Próféta, Tévedt nő, Bánk bán váltogat­ják egymást. Lohengrinnek már meg van határozva előadási napja s a háttérben már Erkelünk délceg „Dózsa Györgye“ várja a bemutatást. Tóth Józsefet nem rég láttuk „111-dik Richárdban“ s Molier „Fösvényében“ s az oly lelkesedéssel fogadott „Aesopus“ óta, mely folyton élénk repertoii darab, — rövid időn két uj darab került szinre: Szigligeti „Próba­kő “-je és Szász Károly „Flórá“-ja, mely Ko­lozsvárt „Lelenc“ cím alatt 50 aranynyal jön koszoruzva. Aesopusról kissé megkéstem szólani, fölösleges volna elmondanom azt a sok szépet s jót, mit a fővárosi sajtó ifjú szerzőjének Rákosi Jenőnek — pazar kézzel osztott. A­z érd­ok­oltaóbot a várabolást, —ú-­­gy hiszem — Szegeden is valósítani fogja a szép mese, s gyönyörű nyelvű kidolgozás. A Próbakőt már többen megírták más név alatt, más színezettel variáltan s más keretben. Szegény család, váratlan gazdag öröksé­get kap; örömében megbomlik s iparlovagok kiábrándítják. Szigligetinek azonban mindig sikerül szép jeleneteket teremteni. Szép ru­hába bujtatni egyszerű alakot. Flóra egy lelenc s igen jeles szí­nésznő. Tárnái Géza gróf (Feleki) ismeri a lelenc anyját, a ki neki távoli rokona: Tárnai grófnő. Géza gróf elhatározza az ismeretlen anya után sóvárgó Flórát (Felekiné) anyja kebelére vezetni s célja elérésére egy „Lelenc“ című szindarabot ír­t névtelenül. Géza gróf­nak si­kerül rokona aristocraticus, beteges előítéletét legyőzni s kieszközli, hogy a mű­vésznő egy estélyre a grófnőkez meghivassék. Az estélyen Flóra a másnap előadandó „Le­lenc“-ből egy m­onológot,­­ egy igen gyö­nyörű költeményt szaval, mely fölkelti a grófnő lelkében féltékenyen őrzött gyötrő titkot. Flóra többfélékből sejti, hogy anyja a grófnő; de őt nyíltan annak nevezni nem akarja, mely tán égő vád lenne reá; és mi­dőn senkitől nem látva, mégis hangot akar adni sejtésének, a gyalázattól rettegő főrangú hölgy egy hideg „kisasszony“ szóval ettől őt visszatartja. Tárnai Géza azonban nem azért irta a „Lelenccel, hogy tönkre menjen terve s csakugyan a darab előadása után a megha­tott anya a színházi öltözőben keresi föl s öleli keblére leányát titokban. Ugyanitt öleli keblére Tárnai Géza az özvegy grófnő kisebb s törvényes leányát, Hanát (Lendvainé), a kiknek szerelmök — közben legyen mondva — itt tulajdonképen csak a vígjátéki kellék,­­ a házasság miatt szerepel. Van a darabban még pár jó alak. Ko­­nyári báró ü­r­e­s fejű, hencegő t­e­l­i­v­é­r, különben szelíd teremtés. Szerdahelyi igen jó volt benne. Tömött ház előtt folyt le a darab, de a karzati közönség nem tudta, hol tapsolja meg a gyönyörűen rímelő jámbusokban elmondott szép gondolatokat. Legújabb intézkedés szerint, az uj dara­bok mindig vasárnap adatnak először s rá -hétfőn másodszor. S most meg azt az üdvös gondolatot testesíti meg a színházi intendatura, hogy az uj darabokat ki fogja nyomatni s előadás előtt és alatt árultatni. Sok haszna lesz ennek az íróra, mert darabja igy is jövedelmez (a vidéki sziigazgat

Next