Szegedi Híradó, 1867. január-június (9. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-13 / 4. szám

1867. Kilencedik évfolyam. HUM Megjeleli: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda: Tanoda-utca, Vadász-ház I. emeletében. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az elő­fizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással is vidékre postán: Egész évre..........................................................8 frt. Félévre...............................................................4 „ Évnegyedre..........................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre.....................................................6 frt — ki. Félévre..........................................................3 „ — „ Évnegyedre.....................................................1 „ 60 „ 4-ik szavu­. Vasárnap, jas­ár lápán. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 újkrajcár. Előfizetési föltételek: Egyes szám­ára 8 kr osztr. ért. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadó­hivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Oppelik A. hirdetési irodájában; Maria­m, Frankfurtban Hausenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál. Az országos m­­agyar ipar­­egyesület. A hazai ipar hátramaradásáról s annak okairól e lapban is többször volt már szó, valamint el volt mondva az is , hogy iparunk emelkedésének akadályait csak egyesült erő­vel lehet elmozdítani. Az egyesülés szüksége már régen elis­mertetett s ennél fogva jött létre az oly me­legen üdvözölt „Iparegyesület“, mely azonban a 49-diki események után sok egyébbel együtt eltemettetett. Azóta az idő mostohasága, mely annyi nemes törekvésnek szegte szárnyát, az e té­­reni egyesülésnek is sokáig útjában állott, mig végre a múlt évben ismét szóba hozatott az , azonban kivitele az akkori bekövetkezett zavarok miatt elhalasztatott. Viszonyaink ma sem kedvezők ugyan, de az ügy élén álló férfiak meglévén győződve az iránt, hogy csak anyagilag gazdag nemzet szállhat erősen szembe az idő viszontagságai­val, szükségesnek tartják, hogy a kérdéses egylet mielőbbi megalakulása által ezen erő­södés lehetőleg előmozdíttassék. E végből ma Pesten a polgári lövöldében átalános gyülekezet fog ez érdemben tartatni s ez al­kalommal az aláírások megindítása is eszkö­zöltetik. Az országos iparegyesület ideiglenes igaz­gatósága a gazdasági egyletekhez egy körira­tot bocsátott, fejtegetvén ebben az ipar és földmivelés kölcsönös viszonyát. Továbbá Pro­gramm gyanánt egy fölhívást intézett hazánk iparosaihoz és iparpártolóihoz. E fölhívás kö­vetkezőleg hangzik: „A magyar országos iparegyesület alaku­lófélben van. A tér, hol hazánk iparosai kö­zös célok kivívására szövetkezhetnek, hol ér­dekeiket kellő erkölcsi sulylyal kifejthetik,hol tapasztaltságuk filléreit közös szellemi kincs­esé egyesíthetik,­­ számukra megnyílt és csak rajtuk áll azt elfoglalni. A földbirtokos osztály régen birt már az országos gazdasági egyesületben oly központi közeget, mely érdekeit és kívánalmait hatha­tósan elősegíti, óhajtandó volt tehát, hogy a nemzeti munkásság másik főága, a hazai ipar is nyerjen ily képviseleti központot, melyből saját céljai felé, saját belátása szerint töre­kedhetik. Hálás szívvel emlékezik ugyan vissza a magyar iparos osztály a rokonszenvre és test­véri támogatásra, melylyel a politikai élet, a sajtó, a rokonegyesületek és kereskedelmi kamrák terén találkozott; de érzi, hogy nem lenne méltó e rokonszenvre, ha ügyeinek jobb fordulatát csakis barátjaitól, vagy a vakeset­től várná , önmaga pedig bús tétlenségben nézné saját romlása terjeszkedését. A nagy nyomás, mely alatt összes hazai iparunk áll, az idő válságos volta és a vég­­elsülyedés mindinkább közeledő veszedelme kiáltólag intik a magyar i­paros osztályt, hogy ügye élére önmaga álljon, hogy összes erejét és értelmiségét egyesítse egy országos központban, hogy innen indítsa meg az ön­­föntartás munkáját, itt keresse föl az önse­gítség bár hosszabb, de biztos ösvényét. Ezen eszmék és nézetek alapján lép életbe országos iparegyesületünk. — Nem akar az meddő elméleti észlelődésnek, hanem gya­korlati irányoknak, gyakorlati eredményeknek közvetítője lenni. Álláspontjának magaslatáról letekintve a hazai ipar tágas mezejére, mindenek előtt föl fogja ismerni az egész iparos osztály közös szükségeit, milyenek például olcsó közlekedés, olcsó tőke és szilárdult hitel, gyors igazság­szolgáltatás , helyes vámpolitikai szakoktatás, egyesületi szabadság s a­t. és ezen vagy egyéb közös tőkivánalmak mellett, a­hol erre csak alkalom nyílik, szavát emelni, valósítá­sukat közbenjárólag előmozdítani egyik fő fel­­adatának fogja tekinteni. De ki fogja terjeszteni figyelmét az egyes vagy rokon iparágnak külön érdekeire is, szakosztályi tárgyalásban s a legjelesebb szak­emberek érintkezésében eszközölvén oly meg­állapodásokat, mikből ily külön iparágak elő­menetele s a javításukra szükséges lendület fog eredhetni. Egyes iparosoknak vagy föltalálóknak pe­dig alkalmat fog nyújtani, helyes és gyakor­lati eszméiket vagy jeles műveiket értékesít­hetni, valamint kedves kötelessége leszen, egyes tagjait jó tanác­csal vagy útbaigazítás­sal segíteni. Egyik legfontosabb feladatának fogja is­merni továbbá az iparegyesület, egy részről a meglevő hazai ipar statistikáját készíteni — másrészről pedig az iparnak azon természetes alapjait és segédszereit, melyek e haza terü­letén kínálkoznak s eddigelé parlagon hever­nek, kijelölni s megismertetni, ezáltal pedig a vállalkozásnak irányt adni s uj iparnak magvait hinteni. És mig ekképen majd gondosan ügyel beliparunk fejlesztésére, folyvást iparügyi ösz­­szeköttetésben fog állani az előhaladott kül­földdel is, hogy onnan hasznos ismereteket s helyeseknek bizonyult intézményeket hazánkba is átültethessen, s a hazai iparos közönségnek az európai ipar főmozzanatairól tudomást sze­rezhessen. Egy szóval: a magyar iparegyesület köz­vetve oda fog törekedni, hogy a hazai ipar a kimerültség stádiumából fölüdülésre, a fölüdü­lésből pedig erőre és virágzásra emelkedhes­­sék s a tökéletesedés­ azon végfokára jusson, melynek gyakorlati eredménye: olcsón és jól gyártani , hogy folyvást és haszonnal elad­hassunk. Szándékunk jó, működésünk közhasznú és irányunk gyakorlati lévén, őszinte biza­lommal fordulunk hazánk valamennyi tisztelt iparosai és iparpártolóihoz azon sürgős baráti fölhívással, hogy az országos iparegyesületbe rendes tagokul belépni s annak munkásságát úgy szakavatott közreműködésükkel, mint csekély évi járandósággal vállvetve támogatni méltóztassanak. Az iparegyesület csak úgy lesz képes számos feladatának kellőleg megfelelni, ha az ország, s jelesül az iparos osztály tömege­sebben csatlakozik, mert tagjainak számától fog függni nagy részben erkölcsi súlya, ettől pedig gyakran a siker. — Ha mögöttünk az egész haza ipara áll, szavunk nehezet fog nyomni a mérlegben, tárházunk dúsan lesz ellátva gyakorlati tapasztalásokkal, szakisme­retekkel és célszerű javaslatokkal — míg, ha csak töredékét képviselendjük a hazai ipar­nak — mindkét irányban jóval tehetlenebbekké fognánk válni. Bizton számítunk e szerint a hazai, je­lesül az iparos közönségnél átalános élénk részvétre s ügyünknek tettleges fölkarolására annál is inkább, mivel iparegyesületünkben oly hajlékot nyitunk meg az értelmes és ipar­kodó középosztály számára, melyben magát otthonosnak fogja érezni, s melynek küszöbé­től távol fog maradni mind­az, mi a politikai élet küzdelmeinek tápot és gyakran keserítő irányt szokott kölcsönözni. Megindítjuk tehát ezennel az átalános aláírást az egész haza területén, azon édes reményben, hogy annak eredménye a hazai közönség rokonszenve iránt táplált méltányos várakozásnak , az idő sürgős igényeinek és a közhaza érdekeinek meg fog felelni. Kelt Pesten, 1867. január havában. B. Eötvös József, id. elnök. Fest Imre , id. igazgató. Keleti Károly, ideig, jegyző­­zett bál helyett maradjon meg ez egyszerűbb s mégis óhajtottabb dalestélyeknél, melyek sikere biztosítva van. A diplomák pár héttel előbb osztattak ki a rendes működő tagok között. Hát zászlónk ügye? Ezt körülbelől ma­gunk sem tudjuk, mily stádiumban van. A zászló már rég megrendeltetett, de hogy mi­kor készül el, az a kérdések­ kérdése? Node vigasztaljuk magunkat azzal, hogy minél hosszabb időre lát napvilágot, annál szebb példány lesz, mit hiszünk is, miután a szalagon kívül 280 frtot áldoz érette dalárdánk. Térjünk át a „Petőfi önképző társulat“ által f. hó 7-kén rendezett, táncvigalommal összekötött tánc- és szavalati estélyre. Programmját a társulat e lap közelebbi számai egyikében már közzétette s igy azt fölösleges is volna ismételnem, é­s csak a zene- és szavalati estélynek főbb részleteit emelem ki. Ki kell legelőször tüntetnem Lejthényi Mari kisasszonyt, a hajlékony s tiszta hangú naturalista énekesnőt, kit a mily rég vágyott közönségünk hallani, oly annyira elégedetten s elismerőleg mondta ki véleményét szép hangja s hivatottsága fölött. Volt viharos taps és koszorú! Élénk jó kedvre hangolta s zajos tapsra ragadta humoristicus fölolvasása által a szép számú közönséget Matók B. ur. Közkívánatra L. M. urhölgy több érzéssel előadott dalt s Matók B. ur pedig még egy — az előbbihez hasonló szellemű fölolvasást voltak szívesek előadni. A táncestélyt — mint dalárdánkét — derült jó hangulat fűszerezé­s teszi emléke­zetessé. Ritka szép női koszorú vett benne részt. Ki volt a legszebb? Kissé nehéz föl­adat volna (ezen axióma folytán: „de gustibus non est disputandum“) egy „királynő“-nek hódolnunk s az általános elismerés koszorú­ját egy szépnek odaítélnünk. Mégis meg kell említnem Faragóné- Barta Mari, Adlerné-Mayer Irma s Novákné- Krikkay-Linka úrnőket, úgy Lajthényi Mari és Lili, valamint Lubinszky B. kisasszonyokat. a­n. Ennyi jótékonyság méltán buzdítana b­en­nünket, hogy egyből se maradjunk ki ! A kórházi, lőkerti és kaszinói bálokról még nem hallottunk semmit. Mindezeknél kellemetlenebb jelenség ná­lunk az, hogy a város kasszái — több rend­beli adóhátralékok fejében — 80.000 frt ere­jéig a cs. kir. adóhivatal igazgatósága által lezároltattak, a városi fixisták nagy bosszú­ságára, kik mehetnek Pontiustól Pilátusig, míg fizetésükhöz jutnak. Különben is városunk financiális ügyei oly rész lábon állanak, hogy helyesebb lesz, ha hallgatunk róluk. A helybeli ínségesek legtehetetlenebbjei (160) naponként leves- és kenyérrel láttatnak el. De mi történenk azokkal, kik a könyörü­­let ez adományait szeméremből részint föl nem keresik, részint mint munkaképesek, de a munka hiányában éhhalálhoz közeledők, a le­veskonyhától azzal utasíttatnak el, hogy ép­egészséges létekre ne kívánják el a falatot a földhözragadt nyomorult elől ? Múlt levelemben említett rablások egyi­kénél működő tettesek 6-an, mind helyi, több­nyire jómódú gazdák fiai, elfogattak s a na­pokban várják elitéltetésöket. Időjárásunk a múltkori nagy esőkre ke­mény fagygyal köszöntött be. Várjuk a havat, de jobban várják veszélyben forgó gyönge vetéseink. R. 1. Vidéki levelezések. H.-M.-Vásárhely 1867. január 9. Oly hosszú szünetelés s némaság után először múlt évi december 1-én s legközelebb ugyanazon év utolsó napján — Sylveszterkor — rendezett dalárda-egyletünk egy — a kö­zönség minden rendű és nemű tagjai előtt­i pártolásban részesült „dalestélyt“ s örömmel mondhatom, hogy a szép igyekezetet újólag a legszebb siker koszorúzta. Városunknak nemcsak miveltebb, de al­sóbb osztálya is óhajtja, várja ez olcsó, 30 krás (pártoló tagok részéről pláne ingyenes) dalestélyeket, melyeknek legfőbb fűszerei a jó kedv, derült kedélyesség és családias fesz­telenség, — s nem hiszem, hogy volna kö­zöttünk, ki ily jól töltött mulatságos estélyek mellett vagynék a költséges s nem a jelen idő­viszonyokhoz illő táncvigalmak után. Dalárdánknak is — ha szabad nézetünk­nek röptét adni — ajánlanék, hogy a terve­Baja, jan. 9. 1867. E hó 6-dikán tartotta meg a „polgári olvasó-egylet“ évi közgyűlését, mely alkalom­mal 300 tag volt jelen s a csinos, de kissé szűk helyiség teljesen megtelt. Mindez tagad­­hatlanul tanúsítja a meleg érdekeltséget ez ügy iránt s becsületére válik Baja polgárainak, hogy egyesült akarattal sietnek egy körbe so­rakozni, hol képző-olvasás és érdekes esz­mecserélgetés által értékesítik a nyugalom perceit. Szeretve tisztelt egyleti elnökünk Hor­váth József tanár úr közkívánatra elnöki székét újólag megtartá. Csupor Gy. egyleti jegyző ur többrendbeli hivatalos elfoglaltsága miatt aljegyzőül Pe­a­ni­c­s J. ur választatott; a volt pénztárnok lemondása után helyét Szonner A. ur foglalá el. Egyéb, a könyv­tárt, hírlapokat, bált s a­t­ illető tanácskoz­­mányok és határozatok után a gyűlést vidám estély zárta be, midőn is számos lelkes föl­köszöntések történtek. A folyvást tartó beiratkozások azon re­ménybe helyeznek bennünket, hogy az egylet tagjainak száma a 400-at is túlhaladandja. Az egyesült „úri­­s kereskedelmi kaszinó“ nem dicsekedhetik ily szép helyzettel; tagjai­nak száma alig tesz 80-at,­­ pedig roppant kiadásai, e csekély számmal alkalmasint fen­állását teszik kétségessé. Sajnos, hogy hazánk ez egyik legrégibb kaszinója némely roszul sikerült számítások miatt ily nehéz körülmé­nyek közé jutott. A „dalegylet“ is megtartó közgyűlését e hó 1-én; a kevés számú jelenlevők erélyes elhatározással vállalkoztak, hogy ez intézetet bármi szűk körben is, de múlhatlanul fen fog­ják tartani. Minden ínséges idő dacára a hosszú far­sang alatt táncvigalmaknak nem leszünk szű­kében. Az első bál e hó 15-kén a helybeli ínsé­gesek javára adatik; „a nőegylet“ sorshúzás­sal összekötött táncvigalma a kisdedóvoda ja­vára 30 dikán tartatik meg; a „pol. olvasó egylet“ is rendez bált a könyvtár javára. Helybeli újdonságok. * Az alföldi vasut-társulat sze­gedi osztály mérnöke Radnics Imre úr a na­pokban ideérkezett s jelenleg a kisajátítás­b­an működik föladata lévén az illető szokosokkal a kisajátítandó földek iránt barátságos után megegyezni. Reméljük, hogy az illetők túlcsigázott követelésekkel nem fog­ják a munka mielőbbi eszközölhetését hátrál­tatni s a társaságot arra kényszeríteni, hogy a kisajátítást törvényes uton eszközölje. A gyors kiegyezés annyival inkább óhajtandó, mivel a társaság megállapodása szerint leg­előbben is a szeged szabadkai vonal építése lévén munkába veendő. Ínségeseink ott ele­gendő keresetforrást találandnak. * A „Pester Lloyd“ írja, hogy a pest-szegedi hajózási és öntözési csatorna ki­építése céljából részvénytársulat alapítását ter­vezik és a nyomjelzési és lejtmérési tervraj­zok benyújtása mellett már folyamodtak is a helytartósághoz gr. Zichy Ödön, Szathmáry Károly, Posner Koppély, Maggraber Ágost, Herzfelder, Jelinek Mór, Kauzer István urak s mások Pestről, továbbá a szegedi kereske­delmi kamara elnöke Burger Zsigmond s a t. Csodáljuk — írja a „Hon“ — hogy e rend­kívül nagy horderejű vállalatot illetőleg a la­pokban még nem jelent meg terjedelmesebb közlés.*) Létesülését bizonynyal minden ma­gyar szívből kívánja. De ha célul valóban az van kitűzve, hogy az alföld egy jelentékeny része biztosíttassák a mindinkább gyakrabban megújuló szárazság csapása ellen, úgy kíván­­nék, hogy a vállalat a fentebbi címből gya­­níthatóknál nagyobb mérvű alapokra fektet­­tessék. Nézetünk szerint a Közép-Duna és a Tisza­­ mellékfolyói egész vidékének egy kö­zös nagy csatorna- és zsiliprendszerbe kellene befoglaltatnia, melynek vonalai az országot minden irányban metszenék át és az árnak zsilipek által való fölemelése s töltésekkel való felfogása utján a viz a szükséghez mérve osz­lassák el a különböző vidékek közt. Jól tud­juk, hogy ily vállalat roppant költséget igé­nyelne, de miután a szárazság gyakori ismét­lődése elkerülhetetlenné teszi, hogy a magyar síkság minden vidékének legyen csatornarend­szere; épen a költségek tekintetéből is kívá­natosnak látszik a vállalat kiterjesztése, a tö­rekvések egyesítése, miután egy közös egy­öntetű és egyetemleges rendszer létesítése két­ségkívül kevesebb költséget fogna igényelni s egyszersmind nagyobb sikert ígérne, mintha egyes vidékek, kölcsönös összeköttetés nélkül Szerk. *) A „Szegedi Hiradó“ e csatorna­tervet illető­leg már több rendbeli kimerítő közlést hozott, az eszme magától a tervező Bainville Józseftől szintén e lapban lett megpendítve s a nyomjelezési és lejtmé­rési adatok és korrajzok ugyanitt voltak közé téve. Ez azonban úgy látszik a „Hon“ figyelmét elkerülte.

Next