Szegedi Híradó, 1867. január-június (9. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-30 / 43. szám

Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda: Tanoda utca, Vadászház I. emeletében. Kiadóhivatal: Előfizetési Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre................................................8 frt. Félévre feltételek: Helyben a kiadóhivatalból elvetetve Egész évre ...................................... Félévre ........................................... Évnegyedre ...................................... Egyet számára 8 kr otztv. ért. 8 frt —kr. 3 Ian 1 ,, 60 ) , Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az elő- ; Oppelik A. hirdetési irodájában; Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle űzetési pénzek küldendők. könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafette, Bullier és társánál. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Autonómiai következetesség. (Vége.) Itt már felejtve a képviselő-testület múlt napi azon határozatát, melyben kimondá, hogy nincs joga határoznia, oly statútumot alkot, mely által nemcsak törvényhozóvá, hanem a törvényhozás fölé veti föl magát. Ugyanis W. K. ügyvéd úr indítványára elveszi mindazon tisztviselőktől a tanácskozási és szavazati jogot, kik a 23 dik törvénycikk 15-dik szakaszában megemlítve nincsenek, mert W. K. ur okoskodása szerint csakis azok élhetnek e joggal, kiket a törvény ott megnevez. úgy látszik W. ur is ugyanazon iskolából meríthette publicistái tudományát, ahol Sz. A. ur, pedig ennek hiányában egy kissé biztosabb irály tudomány is fölvilágosíthatta volna W. urat tévedéséről. Mert olvassa el csak egy kis figyelemmel az általa idézett 15-dik szakasz bevezetését, mely imigy szól: „A tisztviselők közül a polgármester, főbiró sat, megválasztatnak.“ Továbbá a 17-dik szakaszt, mely ezt mondja: „A számadással tartozó hivatalnokok ezúttal a városi törvényhatóságnak részletes elrendezéséig, eddig viselt hivatalaikban meghagyatnak.“ E két szakaszban tehát a törvényhozás határozottan meghagyta, kiket kell és kiket nem szabad megválasztani. A harmadik kategóriára nézve pedig teljes szabad intézkedést hagy fen minden városnak, hogy szabványalkotási jogánál fogva belátása és a körülmények szerint intézkedjék. Így történt, hogy Szeged városa 1848-ban megválasztván mindenekelőtt azon tisztviselőket, kiket a 15 ik szakasznál fogva a nép által megválasztatnia kellett, s meghagyván hivatalaikban azokat, kiket a 17-dik szakasz értelmében választás alá vennie nem volt szabad, a többi tisztviselők egy részét, mint például a biztosokat, a nép által, amazokat pedig a képviselő-testület által határozta megválasztandóknak. — S igy történt ez 61-ben is, s valamint amott a minisztérium, úgy emitt a helytartótanács ezen kétszeri gyakorlatot helybehagyásával megszentesítette. Ha a 15-dik szakasz elején nem volna ott e szó „közül“, hanem imigy szólana: „Tisztviselőkül a következők választatnak meg, u. m. polgármester, főbíró sa t., akkor talán lehetne W. ur okoskodásának némi alapja, amennyiben úgyis lehetne magyarázni a törvényt, mikép a törvényhozás a tisztviselők nevezete alatt csakis azokat kívánta értetni, kik ott név szerint megnevezve vannak; ámde ezen kitétel: „a tisztviselők közül“ minden magyarázhatást kizár, mert világosan érteti, hogy tisztviselőkül tekinti mindazokat, kik a városokban már azelőtt is tisztviselők valának, s csak azt rendeli el, hogy azon tisztviselők közül kiket kell és kiket nem szabad megválasztani. Tehát tisztviselők nevezete alatt kell a törvény szerint értenünk mindazokat, kik már az 1848-diki törvény hozatala előtt is ilyeneket ismertettek el. De világosan megfejti e kérdést még a 23-dik t. c. 29-dik §-a is, mely így szól: „A közgyűlés áll: a városi tisztviselőkből és képviselőkből együttvéve sat. s határozat hozatalára — — — nagy városokban legalább 40 tag, (tehát nem képviselő, hanem közgyűlési tag) együttléte szükséges. “ Világos tehát mindezekből, hogy a föntebbi határozat azoktól vette el a tanácskozási és szavazati jogot, kiknek ezt a törvény adta meg. Vagy ha már a többség, például a kórházi igazgatófőorvost, a városi másodorvost, másodmérnököt, alkamarást sat, nem tisztviselőknek, hanem a hajdúkkal és persekutorokkal egy rangban állóknak tartja, hogy vehette el a jogot a városi főpénztárnoktól, kit pedig a közgyűlésen is idézett 17-ik §, mint tisztviselőt említ meg? Erre persze az volt a felelet, hogy nem a nép választotta. De hát akkor miért fosztattak meg e jogtól a csendbiztosok, kiket a nép választott? Felelet, mert a 15-dik §-ban nem foglaltatnak. Ezt nevezik aztán autonómiai következetességnek! De hova fog uraim, mindez vezetni? Mik lesznek az ilyetén municipális eljárásnak természetes következményei ? ! Legközelebbi, amit várhatunk, az lesz, hogy a minisztérium, mihelyt azon közgyűlés jegyzőkönyvét átvizsgálandja, a képviselők eskületételét megparancsolni, s a szavazataiktól megfosztott tisztviselőket törvényadta jogukba visszahelyezni fogja. De hát aztán az erkölcsi vereség nem fogja elpirítani az illetők arcát, ha meggondolják, hogy mennyivel szebb és szabad polgárokhoz illőbb lett volna önkényt fölesküdni az alkotmányra, mint parancs által kényszeríttetni reá? S hogy mennyivel okosabb lett volna a tisztviselők, mint közgyűlési tagok világos jogának el nem vétele által, alkalmat nem szolgáltatni a felelős kormánynak arra, hogy mások jogainak respectálására megtanítson; s valamint ezen , úgy egyéb más tetteinkkel is ország s világ előtt bebizonyítani, hogy az alkotmányos életre még éretlenek lévén, járszalagra van szükségünk. ? Mindezek azonban csak szelidebb mérvű roszak; s kinek elég vastag arcbőre van, még pirulás nélkül is meghallgathatja majd a miniszteri rendreutasító rendeleteket. Ámde lesznek — félünk — az eddig történteknek fanyarabb gyümölcsei is. S adja Isten, hogy rosz próféták legyünk, de tartunk, nagyon tartunk tőle, hogy Réh János úrnak jutand ama szomorú dicsőség osztályrészül, miszerint — tán nem sokára — elmondhatja magáról, hogy ő volt a nép által választott utolsó polgármestere Szegednek. Mert végig tekintve az 1848-diki törvényeken , meg kell vallanunk, hogy azoknak egyik legékesebb gyöngye a 23-dik t. c., a sz. királyi városok aranybullája. Nemcsak törvénykönyvünkben, de az egész világon nem találunk ennél demokrataibb intézményt, mert míg a megyékben a kormány által kinevezett főispánok elnökölnek a közgyűléseken s ellenőrködnek a kormány érdekében, addig a kir. városok saját választotta polgármesterük elnöklete alatt szabadon és függetlenül intézkedhetnek. Pedig hallottunk már a jelen országgyűlésen is hangokat emelni, melyek a városok e részbeni teljes függetlenségét aggasztóknak nyilvánítók. Ámde bíztunk, hogy a városok eddigi magatartására utalva, a végleges rendezésnél is megóvandjuk számunkra függetlenségünknek eme becses kincsét. E helyett azonban most majd oda fognak mutatni elleneink a szegedi és a szegedihez hasonlón lefolyt tisztválasztási eseményekre és közgyűlési határozatainkra s mondani fogják, hiszen e nép még nincsen megérve arra, hogy kormányi vezetők nélkül járni bírjon. S igy majd kapunk királyi főpolgárnagyokat! — S ezt min magunknak köszönhetjük. De lesz még keserűbb gyümölcse is rakoncátlankodásunknak. Mi tagadás: a census, mely a 23-ik t. cikkben a választóképesség alapjául szolgál, elég tág. Nem lehetett ellene panaszunk, főleg ha meggondoltuk, hogy művelődésünk előhaladásával időről időre mindinkább szélesbítendi azt. De ime előáll Ligeti Dániel úr, és nem elégelve meg a jelenlegi censust, a tisztválasztás előtt nyilvánosan megígéri az ő népének, miképp kieszközlendi azt, hogy jövőre mindegyik szegény ember, akár van vagyona vagy egyéb megfelelő képessége, akár nincs, választó reend. Beváltja-e majd a polgártárs Ligeti Ígéretét a főbíró Ligeti? talán a közeljövő fogja megmutatni. De annyit eleve is merünk állítani, hogy ha azon választók nagy része, kik a nagy ígéretek s más egyebek által elkábíttatva, őt főbíróvá tették — jövendőben választóképességei fölruházva nem lesznek — legnagyobbrészt Ligetinek és társainak köszönhetik majd. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése május 25-én. Elnök: Szentiványi K., jegyző Horváth L. A miniszteri padokon: Andrássy Gyula gróf, Lónyai Menyhért, Mikó Imre gr., Eötvös József, Gorove I. A múlt ülés jegyzőkönyvének fölolvasása után elnök jelenti, hogy a következő képviselők nyújtották be újabban megbizóleveleiket: Török Dániel gyulafehérvári, Lázár Kálmán gr. Hunyad megye hátszegi kerület, Kvassay Adolf trencsinvarini kerület képviselője. Az elnökhöz beérkezett kérvények bejelentése után az állandó igazoló bizottmány előadója fölolvassa a bizottmány véleményes jelentését, mely szerint igazolandó képviselőknek nyilváníttatnak : Lázár Sándor , Csikós Ferenc, Andrássy Gyula gróf, Bay György , Szontagh Pál, Bernáth Lajos, Fehér Miklós, Földváry Miklós Cséry Lajos. Csengery Antal átalános osztály előadó az osztályok tárgyalásainak befejeztéről rövid jelentést tesz. Gróf Andrássy Gyula: Napra-nap közelebb hozza hozzánk azon órát, mely magyar király fejére helyezi a koronát. Nálunk a koronázás nem puszta szertartás, hanem egyszersmind különös szerződés a fejedelem és a nemzet között mindkét fél jogainak kölcsönös tiszteletben tartására s az ősi törvények sértetlen föntartására nézve. S miután a fejedelem és a nemzet óhaja, hogy e szent eskükötési ünnepély már a legközelebbi hetekben végbe menjen, elkerülhetlenül szükséges, hogy a koronázási diploma szerkesztésére, mint őseink szokták, egy országos bizottmányt válaszszunk meg. Zsedényi Eduárd interpellálja az előtte szóló miniszterelnököt, váljon Horvátország, mely iránt oly túlságos engedékeny politikát folytat a kormány s különösen Fiume, mely tántoríthatlan ragaszkodásának annyi fényes jelét adta, meg van-e már hiva a pesti koronázó országgyűlésre, miután, habár tudjuk, mik történtek újabban Horvátországban, nekünk mégis alkalmat kell adnunk, hogy azon kerületek, melyek képviseltetni akarják magukat a pesti koronázó országgyűlésen, el is küldhessék képviselőiket. Andrássy Gyula válaszol az interpellációra s kijelenti, hogy Fiume már meghivatott , s Horvátországra nézve a kormány nem tartja most még tanácsosnak a horvát és slavon megyék meghívását a pesti országgyűlésre. Különben erről az inaugurale diploma szerkesztésekor a kormány tüzetesebben fog nyilatkozni. A ház ezután egyhangúlag elfogadja Somssich Pál azon indítványát, hogy egy 24 tagból álló küldöttség választassák az inaugurale diplomát kidolgozandó. A képviselőház ülése május 27-én. Elnök: Szentiványi K. A miniszterek közül jelen vannak: Gorove István, gr. Mikó Imre, gr. Andrássy Gyula és báró Eötvös József. Deák Ferencet megjelenésekor pártja nagy éljenekkel fogadja. Elnök fölszólítja a házat a 24 tagú bizottmány megválasztására, mely bizottmánynak feladata leend az inaugurale diplomát elkészíteni. A főrendiház föl fog szólíttatni, hogy a bizottmányba aránylagos számban tagokat válaszszon. A szavazásban csak a jobb oldal vett részt, a bal oldal egészen visszavonult. A jobb oldal részéről jelöltek névsora következő: gr. Aponyi György, Bartal György, Bezerédy László, Bittó István, Bónis Sámuel, Csengery Antal, Deák Ferenc, Ghiczy Kálmán, Hosszú József, K. Podmaniczky Frigyes, Somssich Pál, P. Szabó Imre, Szász Károly, Trauschenfels Emil , Trifunácz Pál , Tisza Kálmán, Várady Gábor, Zsedényi Ede, Joannovics Gy. és Justh J. Joannovics Gy. fölolvassa az első miniszteri előterjesztést a közös ügyek tárgyában. Csengery A., mint a középponti bizottmány előadója kifejti, hogy a munkálat nem új törvényjavaslat, hanem az országgyűlés mindkét háza által elfogadott országos határozat, melyet a minisztérium törvényalakba öntött. Ennélfogva az átalános vita fölöslegessé válik. Dr. Ráday László, bár meg van győződve, hogy le fog szavaztatni, mint a 9-dik osztály előadója, de azért a törvényjavaslat ellen ismét fölszólal, mert abban a bevezetés igen hosszú s magánál a törvénynél is fontosabb. A 25. és 26. §§-ok ellen kifogásai vannak. A zártétel hibás s elveszi magát a paritás elvét. Deák F. Nem lehet többé a fölött vitatkozni, hogy a határozat elutasíttassék-e vagy sem, hanem csak a fölött, hogy most vagy utóbb cikkelyeztessék- e be s továbbá, hogy amennyiben a minisztérium javaslata a ház határozatától eltérne, ez eltérések elfogadtassanak e vagy sem. A többit a részleteknél kell kifejteni. Jelenleg csak az a kérdés, most cikkelyeztessék-e a határozat vagy máskor. Némi vita után, miközben a 9-dik osztály külön véleménye is fölolvastatott, elnök fölteszi a kérdést: Kívánja-e a t. ház, hogy a miniszteri előterjesztések most alakíttassanak törvénynyé vagy nem? Bónis Sámuel nem tartja helyesnek a „törvénynyé alakítás“ kitételt s helyette a „törvénycikkelylyé a szerkesztést óhajtja. Elnök ily értelemben teszi föl a kérdést. A ház nagy része igenlőleg föláll, a szélső bal egészen , a bal oldal részben ülve marad. Tisza Kálmán a részletes vita megkezdése előtt még egy kis türelemre kéri föl a házat. Hogy miért nem fogadták el elvtársai a határozati javaslatot, azt tudja a ház. Az érveket és okokat nem akarják ismét előhozni. Az egészre nézve tehát egyátalán nincs mi újat mondania, de egyes helyekre nézve megjegyzései vannak s ezek először maga a bevezetés az indokolásokkal, mert ez veszedelmes és fölösleges s van rá példa hazánk történetében , hogy ép ily bevezetések veszélyeztették alkotmányos jogainkat. — A második a 24., 25. és 26. §§-okra vonatkozik, melyek igy a mint most vannak, nem nyújtanak semmi biztosítékot s megeshetik , hogy a Lajthán túl ismét absolut uralom lesz, s akkor a delegátióknak csakugyan nem lesz helye. Módosítványokat nem tesz, mert tudja , hogy ezeknek úgyis a leszavaztatás jutna osztályrészül. Amit elmondott, azt lelkiismerete megnyugtatásául mondta el. — A felelősség azokat terheli, kik a dolgokat ennyire vitték. (Zaj !) Böszörményi László saját és elvbarátai nevében kijelenti, hogy a baloldalnak Tisza K. által kifejtett elveit vallják. Ezután a részletes tárgyalás következik, melyben az egyes pontok a középponti bizottmány módosításaival együtt elfogadtatnak. Az ülés három óra felé eloszlik. A főrendiház ülése május 27-én. Elnök Székhelyi Majláth György üdvözli a főrendeket és szerencsét kíván jövendő fontos munkálkodásukhoz, s azután a gyűlés okát előadja, mire a megjelent képviselőházi jegyző Joannovics György a képviselőház határozatát, melyben az inaugurale diploma szerkesztésére országos bizottmány kiküldése rendeltetik el, rövid beszéd kíséretében az elnöknek átadja. B. Majthényi László fölolvassa a határozatot. Gr. Cziráky János kifejezé örömét a fölött, hogy a koronázás valahára megtörténhetik s indítványba hozza, hogy a főrendek az országos küldöttségbe részükről 12 tagot válaszszanak. Elnök fölszólítja a főrendeket, hogy a képviselőház határozatához hozzájárulásukat fölállással jelentsék ki. A főrendek néhány tag kivételével a küldöttség megválasztásába beleegyeznek, s az ülés a szavazatok beszedése végett fél órára felfüggesztetik. A szavazatok összeszámoltatván, az eredmény következő: A beadott 57 szavazat közül nyert Simor János 57. B. Sennyey Pál 56. Gr. Majláth Antal 56. Szögyény M. László 56. Masimevics 55. Gr. Mikes S. 51. Gr. Pálffy József 51. Siaguna 46. Tomcsányi József 45. B. Apor Sándor 43. B. Prónay G. 29 és ifj. gr. Ráday Gedeon 29 szavazatot. Ezután az időközben szerkesztett jegyzőkönyv fölolvastatván, némi módosítással hitelesíttetik s az ülés eloszlik.