Szegedi Híradó, 1869. január-június (11. évfolyam, 1-51. szám)
1869-02-14 / 13. szám
fél ellenében a Deák-párt. Nem kevesebb küzdelemmel kell birkózni gr. Zichy Nándornak a rácalmási kerületben, a szélsőbali Fiáth István ellen, egyedül ifj. Szögyény László Deák-párti - STT"ellenjelölt nélkül a bodajki kerületben. V Volt ,idö v midől!‘ kevés erély- és kitartással a 'm egye ,nagy'számú értelmisége gyökeréből d effiétté'-itvolna ki azon fát, mely Madarásznak ma erős támaszul szolgál; de akkor elégnek vélte, ha Madarászt a megyei bizottmányi gyűléseken veri agyon, utóbb annyira, hogy ott megjelenni sem mert; — azonban az „a nép“ hatalmas agitátora nem szűnt meg Blattomban működni, és ma azon szomorú valóra ébredünk, hogy még a Madarász-politikának is sikerült itt pártot szerezni s az ellen is egész erélylyel kell küzdenünk, ha a győzelmet egészen biztosítani akarjuk magunknak. Ruszkai, Ó-Kanizsa, február elején. A baloldali lapok és érdemdús levelezőik — úgy látszik — különös kedveket találták az ellenvéleménynek lepiszkolásában, az egyes mozzanatok nagyításában s a valódi tényállások elferdítésében. Pedig — én legalább azt hiszem — ily eljárással az ügynek, melynek kolomposai, többet ártanak, mint használnak , mert elvégre tulajdon párthiveik közül is elidegenítik önmaguktól a higgadtabb gondolkozásuakat, így a többi közt a „Hon“ esti lapjának jan. 28-ai számában ,H. jegygyel egy állítólag Ó-Kanizsáról (?) kelt cikk tétetett közzé, melyben a cikkíró ur szakavatott pokrócossággal iparkodik kerületünk papságát és Deákpártját ledorongolni. Mi lehetett ,H.B urnok tulajdonképeni célja e galád közleménynyel?! azt én nem tudom, de tán ő maga sem tudja. — Arról azonban biztosíthatom, hogy aljas sorait még hasonszőrű elvtársai is megvetéssel fogadták s közülök többen kezdik restelleni, hogy ily .H.- fajta teremtménynyel kénytelenek egy kathegóriába tartozni. Valóban csodálkozunk a „Hon“ szerkesztőségén, hogy majdnem naponkint ily dolgokkal iparkodik olvasó közönségét jól tartani. Mert csakugyan szánalomraméltó állapot, midőn egy ellenzéki nagy politikai lap — megfeledkezve a szép hivatásról, melyet neki a journalistika terén a haza boldogsága érdekében kellene betölteni — a szenvedélyek és piszkolódások silány eszközévé aljasul. Nem tudom érdemesnek találja-e a lovagias érzületű (??) ,H.már a „Pesti Napló“ban történt fölszólítás folytán durvasággal telt badar állításait hiteles adatokkal érvelni, mert igen sajnálnék, ha ellenesetben valami nagyon drastikus eszközhöz kénytelenülnénk folyamodni a macskának zsákbeli kiugratása végett. Sapienti pauca . . . A másik közlemény, mely magára vonta figyelmemet a „Magyar Újság“ február 2-diki számában olvasható Zentáról K. J. billeggel. E közleményben K. J. bizonyos valakinek tömjénezni akarván hivatalos bureaujából, mint valami próféta búvik elő s lelkes pathossal referálja a követjelöltségről tisztelgő felkérettetést, míg múlt hó 28-án J. Gy. tiszajárási—„a baloldal politikai hitvallásához tántoríthatlanul ragaszkodó“ (?) szolgabiró urnái az ó-kanizsai választókerület részéről szerinte „egyhangúlag (???) történt. A történelmi nevezetességű közlemény záradékául közlőtr jóslati ihlettséggel következő mély értelemű szavakat bigygyeszti : „Mindezek után kijelenthető, hogy Haynald Lajos kalocsai érsek urnák, kiről csendes hirek szárnyalnak , mintha szintén a Kanizsakerületben lépne föl, mint jobboldali képviselőjelölt, igen csekély, de semmi kilátása sincs a képviselőségre.“ E zentai műhelyből kikerült üres frázisokra aztán csakugyan el lehet ám mondani, hogy: „ni politik, ni grammatik.“ Nem tudom, átolvasta e valaha életében K. J. úr, ha nem is alaposan, de legalább csak fölületesen is a „Gondolkozástan“ legfőbb szabályait. S ha igen, akkor megfoghatatlan előttem, miként tehette Haynald Lajos ő excját illetőleg közleménye végére e valóban szánalmat gerjesztő ficamodon conclusiót? Továbbá semmikép nem tudom átlátni, mint lehessen észszerüleg akár Péternek, akár Pálnak „egyhangú“ óhajtásról gagyogni ott és akkor, ahol és amikor egy oly választókerület forog szóban, melyben három párt létezik, s melynek csak egy törekéde (bocsánat e kifejezésért, de ,H. úrtól tanultam el) volt a zentai parádéban képviselve ?! S aztán hiszi e K. J. maga is amit irt, hogy t. i. e megjelenés Zentán csakugyan oly váratlan volt, mint aminőnek ő a világ előtt föltüntetni iparkodik? S végre jól megvizsgálta-e, váljon néhányak kivételével, kik gugzsoltak azokban a szerinte fölcifrázott fényes fogatok saraglyáiban ? Én legalább nem akarom hinni, mert ha azt teszi, mindenesetre nem hondozta volna amaz emphaticus sorokat, melyeket a „Magyar Újság “-ban napfényre bocsátott. Levelem zártául tudatom a nagy érdemű olvasó közönséggel, miszerint Haynald Lajos kalocsai érsek ő excja a tőlünk neki fölajánlott jelöltséget fontos okoknál fogva nem vállalhatta el, (de nem ám K. J. jóslata következtében) s igy kérhetünk Deák-pártja Lovászi Mihály megyei főjegyző urat kérte föl e díszes állásra a ki azt el is fogadta. Imre királyfi egy reggele s egy estvére. — Történeti beszély. — Irta : Babarczy Ferenc. (Vége.) — Parancsolom, tanácslom gyermekem, ha tiszteletben akarod tartani koronádat, oly gondosan őrizd meg az apostoli hitet, hogy az egyházak méltán nevezzenek keresztény férfinak — mondá gyakran a gondos apostol a fogékony szivű gyermeknek. — Légy alázatos , szerény , mérsékelt és szemérmes; mert ez erények a királyi korona főékességei .... A gyermek szivébe véste a szavakat; ott állott mellette Gellet — élő például — alázatosan, mérsékelten és szemérmesn. S a példa tartotta a gyermeket önmérsékletre, szemérmességre ; és midőn Istvá helyettest akart ültetni székébe, akkor vette észre, hogy tulajdonkép csak apostolt bir adni a keresztény államnak, de királyt nem ad nemzetnek. Hanem mikor ezt István észrevette, már akkor nagyon késő volt. Tele volt ismét a királyi udvar vendégégekkel, sokan voltak azok közül , akik négy év előtt is látták egymást. Egy szép ünnepláncolat voltak a koronázási napok. Zaj kellett a jó kedvet fokozni, az öreg király gondoskodott a vendégek szórakoztatásáról s volt magának is elég elfeledni valója. A „P. Lloyd“ egy magánlevél után közli, hogy Bukarestben a magyar zászlót rútul megsértették. Egy tömeg póznára fölhúzott magyar zászlóval kiment a szabadba; ott „veszszen“-t kiáltoztak rá, lerángatták, összeszakgatták, taposták s végre foszlányát szitkok közt megégették. E bélyegző tényt azért említettük itt föl, hogy utána mintegy kapcsolatban registráljuk azon jelenségeket, melyek idebenn merülnek föl a nemzetiségek korypheusainak működése folytán, s amelyek meglepő harmóniában vannak a bukaresti testvéries érzelemnyilvánításokkal. Idegen fejedelmek kíséretében jöttek vitéz ifjak, edzettek a harcban, ügyesek a vitézi játékokban, volt nézni valójuk azoknak, akik kedvöket találjá az ilyenekben. A tév és várkertben emelvények voltak építve a küzd tér köré, s a vendégek között ott ült az ifjú herceg is nejével együtt. A négy év nyoma meglátszott az ifjú páron is; az akkor egy élet elevenségét s a gyermekkor legbájosabb rózsáját vonásaiban viselő hercegnő , most fáradt, bágyadt érdekkel s rejtett fájdalommal nézte környezete boldogságát. Magában ezt nem találta már. A herceg e négy esztendő alatt tizet élt át, arca halavány, szemei beestek s fáradt kezein betegesen megsoványodtak az ujjak, meggörbedt vállai gyöngülten hajoltak megszük it melle fölé. A nap áldozó félben volt már s a hűs esti lég gyakran megrohanta a beteges szervezetet s egy egy száraz köhintést csalt ki a kóros tüdőből. A küzdtéren harcos leventék igyekeztek egymással szemben, mindenik vágyva a babérra, melyet a legszebb hercegnő tüzend a pályanyertes ifjú halántékára. A küzdők közt ott van Thorizoba is; most már ő is lángvérű levente; megint a horvát király kisérőjeként jött az országba ; valami nagy öröme lehet abban, hogy mindig szemtanúja akar lenni az ifjú pár boldogságának. Karján a hercegnő színét viseli; nem kért reá engedelmet, mint horvát ifjú vette föl a szint, s kik mégis vakmerőnek tartanák elbizakodottságáért, egy tekintet a hajlékony termetre, s az akadékoskodás megbékülne rajta — reményében az eredménynek. A hercegnő nem méltatott különös figyelemre egyet sem az ifjak közül; — tekinte A madridi cortesi, hellén nyittatott meg. Serrano üdvözölvén a képviselőket, beszédében különösen hangsúlyozza, hogy Spanyolország — 60 évi küzdelem után — újra ébredezni kezd. Constatálja továbbá, hogy oly szabadságok lőnek kihirdetve, melyeknek szabályozása a cortes illetékességi körébe tartozana, hogy a kormánynak azon intézkedései, melyek ezen szabadságokkal ellenkezésben lenni — Uram, a herceg ember az evangélium szerint. —■ s ő hű testvére fölséged leányának. — Én férje voltam nőmnek! — szólt éllel a király s magára hagyta a püspököt, mert a két első ifjú elvétett lökése után Thorizába emelte dárdáját. A vendégek feszült figyelme közt süvöltve repült a dárda a levegőn át s merev remegéssel állt meg a célpont közepén. Az ifjú lángoló arccal tekintett a dárda után, reszkető örömmel simítá végig halántékát és szédelgve állt helyén a taps és éljenvihar alatt. Crescimir odalépett mellé, kezét büszkén rázta meg az ifjunak s fölvezeté az emelvényre leánya elé. A hercegnő arca még haloványabb lett, mikor az előtérdelő ifjú átszellemült halántékára téve a koszorút. Az ifjú szemeiből egy gyöngy ült ki pilláira. Crescimira nem ért rá a könyvt észrevenni: a beteges hercegnek megtámadta tüdejét a csipős esti lég és száraz vontatott köhögés rohanta meg, a hercegnő abban a pillanatban odafordult férjéhez s aggó gyöngédséggel szólt hozzá: — A hűség ingerli bajodat, jó testvérem, vonuljunk vissza szobádba. A beteg fáradt tapsolylyal s gyönge kézszorítással köszönte meg a gondoskodást s neje karjára támaszkodva távozott a vendégek közül. Crescimir sokáig nézett utánuk szomorúan s aztán odafordult a mellette álló ifjúhoz s azt mondá neki halkan: — Tudj tűrni fiam, nem sokáig kell már várni. Az ifjú hevesen szoríta meg a királynak magáéban tartott jobbját — úgy köszönte meg a vigasztalást. Hazai ügyek. Zefir. A temesvári román értekezlet megállapodása ismeretes: a nemzetiségi törvényjavaslatot a kisebbség véleménye szerint akarja megoldatni , Erdélyt pedig Macellariu javaslata szerint uniáltatni, tehát az ország földarabolását nemzetiségek szerint. És ilyen programmal készülnek az országgyűlésen az ellenzéket gyarapítani. A Mocsonyiak — mint a lapok írják — 100 db román zászlót rendeltek meg a követválasztásokra. Eclatans kifejezése a separatistikus hajlamoknak, méltó a földarabolási programmhoz. Miletics, az ismeretes szélsőbaloldali kicsapott újvidéki polgármester, fönnen hirdeti a Becsén a hazaellenes igéket: „Magyarország nem volt, de soha nem is lesz!“ És mindezekhez a nemzetiségi izgatók az „Éljen Kossuth!“ jelszót hangoztatják. — Szent Tamáson együtt leplezik le ünnepélyesen Kossuth és Miletics arcképeit, és hozzákiáltják , hogy „csak e két férfiútól várhat még üdvöt a haza!“ Kossuth és Miletics egymás mellett, egymással párhuzamban, mint az ország megmentői ! Ennyire jutottunk ! És ezek mind elsőrendben magukévá teszik az ellenzék programótjának azon főpontját, hogy a közösügyi 12-dik t. c. eltörlendő. Ha egyéb nem, e jelenségek meggyőznek bennünket arról, hogy az a közösügyi törvény nekünk ez időszerint hasznos és szükséges, s egész erőnket a mérlegbe kell vetnünk, hogy e törvényt a romboló elemek ellen mindenáron fönntartsuk. Mindezek, ugye nyájas olvasó, oly jelenségek, melyeknélfogva meg kell hajolnunk a bekötött szemű szegedi „független polgár“ véleménye előtt, aki a „Hon “-ban vezéreik - kezének inauguráltatván, hazafias haraggal hányja a kormánypárt (Deák-pártot ő már nem ismer) szemére, hogy: „ti a népet a külföldi ellenséggel, a fajgyűlölet rémeinek falrafeszítésével, az ördög-idézéssel ijesztgetitek"“ s a t. Vannak körülmények , midőn a vakot irigyeljük azért, mert nem látja a sok gonoszt, amit nekünk látnunk kell. De azért a magyarok istene őrizzen meg attól, hogy mi is vakok legyünk! A „Budapesti Közlöny“ f. hó lekéról következő hivatalos közleményt ad közre: „A hivatalos „Budap. Közlöny“ tavali 298- dik számában december 25-kéről kibocsátott körrendelet kapcsában, s figyelmeztetve egyúttal az illetőket az 1868-dik évi 41-dik tvcikk 11., 12. és 14 §-aira, — fölhivatnak ezennel a volt honvédtisztek s közülök nevezetesen, azok, kik a szabadságolt állományba, melynek tagjai béke idején évenként csak egyszer, rövid ideig tartó fegyvergyakorlatra szólíttatnak be, azon időre járandó rendes illetékek mellett, felvétetni kívánkoznak, s illetőleg mindazok, akik kedvezőbb vagyoni viszonyaiknál s tisztviselői vagy akármi más polgári foglalkozásuknál fogva állandó szolgálatra vagy nem szorultak, vagy másnemű elhivattatásuk mellett nem is vállalkozhatnak, de mind a két esetben oly helyzetben vannak, hogy a honvédségi nagybecsű intézmény sikeres megalakulásához hozzájárulhatnak, hogy erre vonatkozó jelentésüket, utóbb viselt hentével átfogta az egész küzdtért, arca változatlanságáról látszott , hogy nem érdekli, bárki térdeljen elé a koszorúért. Crescimir király pártosabb volt, mint leánya; szemeit csak egy pillanatra vette le Thorizobáról, mikor leánya szomorú arcát akarta látni; szüksége volt reá , hogy az a halavány, hervatag arc szüntelen szemei előtt lebegjen; ő tudta miért. Arcjátékával érdekeltséggel kisérte a versengők elhajtott dárdáját s arca élénken föllángolt, mikor az ifjú dárdája másodszor is célt talált. A játék kezdett érdekes lenni; három ifjú volt, kinek két dobása sikerült, e három közül egygyé a koszorú Crescimir jelentős tekintettel fordult oda leányához s azt kérdezte tőle olyan hangosan, hogy a herceg is hallja: — Ugyan kinek adnád édesem legszívesebben a koszorút? A hercegnő megzavarodott, épen abban a pillanatban talált a horvát ifjúra tekinteni, szemeit hirtelen férjére emelte s lángoló arccal súgta oda neki : — Neked , édes jó férjem ! Imre herceg lesütötte szemeit, nem bírta nézni azt a szemrehányást, mely a halavány hercegnő fáradt pilláin remegett. A vendégek feszült várakozással lesték a játék végét. Gellért püspök vállát egy kéz érintette meg, a főpap hátratekintett s a horvát királyt látta mögötte. — Püspök! — kérdé halkan a fejedelem — mit vél, nem inkább lehetne az én vömből pap, mint király? A főpapot meglepte a komolyan s váratlanul ejtett kérdés s könnyű zavarral felelt a királynak: védtiszti rangjuk beigazolása, jelen helyzetük kimutatása s alkalmaztatási kívánságuk határozott kijelentése mellett, folyó hó végéig ezen magyar kir. honvédelmi minisztériumhoz beküldeni igyekezzenek; — figyelmeztetvén egyszersmind azon volt honvédtisztek is, akik az elől érintett körrendelet folytán már eddig jelentkeztek, hogy — ha netalán beküldött kérvényüket a jelen körrendelet értelmében módosítandónak találnák, — azt a fennebb kitűzött időre szintén megtegyék. Kelt Budán, 1869. évi febr. hó 9-én. A m. kir. honvédelmi minisztériumtól. Ivánka Imre, egyike a középbal kitűnőségeinek, e rendelet folytán meleg hangon hívja föl a „Hazánkéban a volt honvédtiszteket, hogy az uj honvédség sorai közé minél nagyobb számmal lépjenek be. A többi közt így szól: „A nemzeti becsület, a magyar nemzet harcias hírneve követeli, hogy a honvédség kitűnő legyen, hogy ez az első háborúban, amelyben részt fog venni, bebizonyítsa, hogy a király és a haza hűségesebb és vitézebb harcosokra nem számíthat, mint a magyar honvédség; hogy bebizonyítsa, miként ez ő Felsége a király többi harcosainak becsületes fegyvertársa, úgy mint századokon át az volt. — Kell, hogy be legyen bizonyítva, miként ez intézmény magában alkalmas arra, hogy a törvény megállapította védelmet a törvény szellemében teljesíteni képes. — Ha ez be fog következni, akkor az aggodalmak el fognak enyészni és teljesedésbe menend a nemzet forró óhajtása: meglesz a magyar hadsereg.“ Végül az ifjú nemzedéket hívja föl, hogy mentül számosabban álljanak be önként a magyar hadcsapatokba, sőt. Ez a balközép egyik főemberének nézete és tanácsa. Hát a fusionált szélsőbal közlönye a „Magyar Újság“ váljon mint vélekedik e fontos ügyben? Hát úgy, hogy meghallván, miszerint a pesti egyetemi fiatalság közül tömegesen szándékoznak önként egy évre beállani, e szándékolt tény fölött hazafias (?) megütközését fejezi ki s mystikus hangon óva inti a fiatalságot e ballépéstől, melyet könnyen megbánhat. Valóban önkéntelenül is furcsa gondolatok ébrednek föl az emberben ez óvás hallatára. Ebből egyébiránt láthatjuk, minő értéket lehet tulajdonítani a balközép és szélsőbal természetellenes egyesülésének, melynek fanyar gyümölcse — mint már is kétségtelen — az lesz, hogy a balközép formája s az eszmék összezavarása mellett legalább is háromszor annyi szélsőbali elem fog bejutni az új képviselőházba , mint az eddigi volt, Külföld.