Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)

1869-09-16 / 74. szám

1869. Tizenegyedik évfolyam. / 74-ik Csütörtök, szeptem POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Előfizetési föltételek: Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények kül­dendők : iskola-utca, Csiszár-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 6 frt. | Félévre . Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre . . . 8 frt. | Félévre .... 4 frt Évnegyedre . . 2 frt. Egyes szám ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten Neumann A. I-ső magy. hirdetési irodájában, Pesten, zsibárus-utca 2 i. sz. Bécsben Hausenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) és Oppelik A.,­­ Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen G. L. Daube & Co. hirdetések exped­ciójában ; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál. 3 frt. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 6 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellet kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr . „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 új krajcár. Tan­uljunk egy keveset.­ ­ Szeged, szép. 14-én 1869. Rég megvan írva, hogy a történelem az élet mestere. E mestertől kell leckéket venni annak, aki az e­mberiség sorsán, kicsinyben vagy nagyban, jobbra vagy balra, valamit lendí­teni akar; ettől kell tanulnia a bölcsész - reformátornak, ki az emberiség boldogságáért, az ihletett léleknek, ki a népszabadság esz­ményéért hővül, s ettől a zsarnoknak, ki épen az ellenkezőre törekszik. Aki e mestertől nem tanult, az ne akar­jon egy hitvány falut se boldogítani. Ne higgje pedig senki, hogy e mestertől csak tudományos. Vagy legalább is bizonyos fokig képzett ember vehet leckéket, s hogy a becses tanulságokat, miket a história nyújt, csak Clio avatottjainak ajkairól, prózaibban mondva, csak könyvekből tanulhatjuk meg. Nem­­ sokat, igen sokat tanulhatunk azon­kívül is, tanulhat minden gondolkodni és tanulni szerető valamit, ha nem többet, leg­alább annyit, amennyivel alkalmilag, bizonyos kiszabott körben polgártársainak , s közvetve a társadalomnak s az emberiségnek használ­hat. Mert hiszen nemcsak az a történelem, amely vaskos könyvekből vagy ócska roltan­­tokról a múltat tükrözi elénk , hanem törté­nelem az is, ami közvetlen érzékeink körébe esik, amit szemeinkkel látunk s úgyszólván kezeinkkel megtapinthatunk: a mindennapi élet eleven mozgalmaival, kis és nagy eseményeivel. A történelem sze­münk előtt képződik; minden egyes neve­zetesebb esemény, egy-egy kiválóbb mozza­nat, mely a társadalom kebelében fölmerül, egy darabka történelem, s egy ily történelem­darab — mint egy nagy dráma kereken kidol­gozott jelenete — gyakran úgy folyik le sze­meink előtt, hogy a belőle vonható ta­nulság is megjön — előttünk áll, mint a föltálalt étek, csak hozzá kell nyúlni. Mindezen, talán kissé nagyon is tudá­­kos ízű reflexiókhoz még hozzáteszszük, hogy valamint a nagy természetben nincs oly ki­csiny féreg, melyen a természeti titkok ku­tatója ne tanulhatna, úgy nincs oly jelenték­telen esemény, melyből az emberiség búvárja, a történész, tudományát ne gyarapíthatná, az egyszerű dilettáns figyelő pedig hasznos ta­nulságot ne meríthetne belőle. Az esemény, melyből mi — mint a napi mozgalmak köteles följegyzői — tanulságot akarunk meríteni, helybeli, és nem más, mint a f. hó 5-én lefolyt közgyűlés, mely helyi viszonyainkra vonatkozólag sokkal becsesebb tanulságokat tartalmaz, semhogy ismételve is érdemesnek ne tartanánk rá visszatérni. Tehát tanuljunk egy kicsit. A legfőbb, amit e gyűlés folyamából ta­nultunk , az , hogy Szeged népének azon számra túlnyomólag nagyobb része, mely az 1867 diki örökké nevezetes tisztujításban sa­ját győzelmét ünneplé, ma már nem az, aki akkor volt; kegy­ével — ha minden jel nem csal — ma már nem bádogítja azokat, akiket akkor keble oltárára bál­vány okul emelt. Ez egyébiránt tanulságnak korántsem új, mert hiszen, ha van valami ingadozóbb a nádszálnál, megbízhatlanabb a föveny alapnál, csapodárabb a lepkénél, szeszélyesebb egy kacérhölgynél: bizonyára a néphegy az. A nép mindig és mindenütt egyforma; a legnemesebb és a legborzasztóbb fogalom; megvan benne a magasztosnak össztöne, mely egy nagy eszme iránti alkalomszerű lelkese­désében legyőzhetlen óriássá tud emelkedni, s aki ilyenkor lelkesedése irányában fölhasz­­nálni tudja, világraszóló eseményeket teremt­het vele. Ez a fölséges nép ! De ez csak pil­lanatokig tartó, olyan, mint az égen a vil­lámlás. Ha a fény kialszik, ismét olyan, mint volt azelőtt és lesz ezután. Ma ünnepet ül a haza megmentőjének s koszorút fűz Coriolan homlokára; holnap elűzi azt — már elfeledte érdemeit. A nép olyan, mint az elkényezte­tett gyermek, ma ujong a kedves játékszer­nek, holnap már beleunva, eldobja vagy ösz­szetöri; és hasonlít a „tündér szerencséhez“, melynek „kénye“ — a költő szerint — „játszva emel s mosolyogva ver fel“ Hogy a nép változékony, s hogy e vál­tozékonysága gyakran hálátlansággal jár, szt a törénelem ezer és ezer példával bizonyítja; de nekünk nincs szükségünk arra, hogy e sarkigazság bizonyítása végett a történelem lapjait kutassuk föl; eléggé meggyőződhettünk erről az utóbbi évek helyi eseményeiből, me­lyek mélyen emlékezetünkbe vésték ez igaz­ságot; amelyek meggyőztek arról, hogy a népek e közös gyarlóságában a magyar nép sem képez kivételt, a hogy legkevésbé képez a szegedi nép, mely 1848-diki hű embereit, kiket 61-ben fölkarolt, 67 ben porbadobta, és helyettük uj embereket állított kegyének ol­tárára, akiket 1869-ben már ismét kész a porba dobni! Azt mondhatná valaki, hogy ez nem áll, hogy ez részünkről puszta ráfogás vagy kép­zelődés , mely örömest valónak kürtöli azt, amit óhajt. Megkísértjük bebizonyítani, hogy nem képzelgés, sem ráfogás az, amit állítunk, hogy a nép hajlamával elpártolt azoktól, ki­ket harmadfél év előtt fölemelt, hogy Sze­ged népe azóta ismét megválto­zott, s phisiognomiája mást mutat, mint a holdé, ha uj negyedbe lép. És megkísértjük kikeresni e változás okait, s a mutatkozó jelekből annak uj irá­nyát, mert a nép a jogegyen­lőség­es alkot­­mányos szabadság légkörében oly tényező, melylyel számolnunk kell, de hogy helyesen számolhassunk vele, ehez első föltétel, hogy alaposan ismerjük őt, érzelmeit, gondolkozás­módját s a helyes, vagy balga eszméket, melyek uralma alatt megy előre a boldogulás útján, vagy vakuton — az örvény felől Fiumei levelek. Fiume, szép. 7-én. I. Vasárnap délutáni 1 óra lehetett, midőn hátunk mögött hagyván a magas ilyr hegye­ket, élénkbe tűnt a guernaroi­ öböl s annak közepén a mi kis bájos fekvésű Fiuménk. Folyton kopasz sziklák között haladtunk, melyeken csak itt-ott mutatkozott egy-egy zöld sziget, babér-, marom­, füge- és olaj­fák csoportozata. Fél óra mulval értük el a várost, mely­nek házai nemzeti zászlókkal voltak díszítve s utcáin föl- s alá hullámzott a nép, szívé­lyesen üdvözölvén az érkezőket. Fiume most folyton ün­nepet ül. A ba­rátságnak és szeretetnek lehetetlen több je­lét adni, mint a mennyivel lakosai elhalmoz­zák a magyar testvéreket. Mindezekről közelebbi leveleimben írok, valamint Fiume nevezetességeiről s átalában azon benyomásról, melyet reám e szép város ten­­­dvost elöljárójában a magyar orvosok és természetvizsgálók eddig viselt dolgairól ér­tesítem röviden az olvasókat. Megérkezésünk napján esti 7 órakor volt az ismerkedési estély a tengerészeti akadémia kertjében. Az akadémia Fiuménak legpompá­sabb palotaszerű épülete. A két szárnya közt elterülő roppant téren franciásan volt terítve s igen ízletes hideg étkek és finom borok föl­adva. Mintegy 1200 ember nyüzsgött itt, is­merős ismerősével, barát rég nem látott ba­rátjával szorított kezet. Később megeredt a szónoklatok árja is, váltakozva magyar és olasz nyelven, s meg sem szűnt addig , amíg hallgatóság akadt, csakhogy ez, az úttól fáradtan, hamar elpárolgott és sietett lenyu­godni, hogy a többi napok élvezeteihez erőt gyűjtsön. Ez estén úgyszólván egész Fiume talpon volt, s a corson és tengerparton, a tengerészeti akadémia körül hullámzott. Az akadémiával szemközti parton s mélyen a tengerben a hajókon meggyújtott szurok­­fáklyacsomók hinték szét vörös fényüket, ami meglepő látványt nyújtott. Hétfőn délelőtt 10 órakor volt az ünne­pélyes megnyitó gyűlés a színház­épületben. A fényesen világított nagy terem zsúfolásig­­­egtelt a legdíszesebb közönséggel, a páho­lyokban szép olasz és magyar nők foglaltak helyet, míg a szereplő egyének a pompásan díszített színpadot foglalták el. Elnöklő b. Vécsey József lelkes szavak­ban üdvözölvén a közgyűlést és Fiume lakos­ságát, a gyűlést megnyitottnak nyilvánítá. Utána Halász Géza alelnök tartott beszédet. Szózatot intézett Fiuméhez; festi a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlései működésének főbb mozzanatait; végül meg­emlékezett Punkinjéról, a közelebb elhunyt híres prágai tanárról, ki a múlt évben a ma­gyar orvosok és természetvizsgálók egri nagy­gyűlésében szintén részt vett, s meleg szavak­ban festé a korán elhunyt jeles Balassa szá­mos érdemeit. Sok tetszéssel találkoztak a Fiuméról elmondott következő szavak: „Fiume városa s vidékének természet­­tudományi s egyéb ritkaságai, nevezetességei, kim­eríthetlen anyagot nyújtanak a tanulmá­nyozásra. Nevezetesen az orvosok figyelmére méltó a tengeri betegség és egyéb tájkórok, a ten­geri fürdő.­­ Itt van Abbázia, a második Nizza. Itt van Martinsch­a, az európai vesz­teglő intézetek legkitűnőbbieke. A füvészet, az élet- s állattan mivelőinek a tenger és tengerpart bő szellemi táplálékot nyújt. A gyáriparosnak, gazdának a hajó-, papírgyár egyph borpol­ogom­ai a gallylupági vonaentöp­ségek szolgálnak tanulságul. A történelem s régiségbúvár talál itt görög és római emlékeket. Itt találja Castuát, Volcerát, Pola, Porto-Ré , Buccari, Zengg történetileg nevezetes helyek. Állítólag itt dűlt el, vagy fordult jobbra a haza sorsa 1232 dik évben, midőn 4-dik Béla a grobniki mezőn a tatárokat tönkretette. Továbbá a hazai történelem és régészet kedves mezőt találand azon dicső nyomokban, melyeket a halhatatlan Zrinyi-Frangepán nem­zetség, e nagytudományú hazafiak és a ma­gyar hazáért elhalt vitéz daliák, hadvezérek törzse Fiume vidékén hátr­ahagyott. Mindezeknél van még magasztosabb, a minek megtanulására Fiume fényes alkalmat nyújt, mi az orvosnak, természetvizsgálónak, úgy mint a haza minden fiának, leányának a hely s a tenger érdekességeinél becsesebb, s kell, hogy legbecsesebb legyen: ez a szellem, mely Fiume polgárait lelkesíti, a hazaszere­tet, melyet a tűrés, szenvedés el nem ho­­mályosíthatott, ki nem olthatott, de sőt lán­golóbbá tett. Erre a külföld­i nagy világ előtt büszkék lehetünk. Ha kétségbevonatnék, bir-e sulylyal, van-e értéke magyar polgárnak lenni, ha önzéstelen hazafiai erényt kell fölmutatni. Fiumére honfiúi önérzettel hivatkozhatunk, Fiumére, mely a hon szivétől távol, magára­­hagyatva, a nagy világ zajában, a nagy világ közepette, a csábításoknak ellenállva, az üldözésekkel dacolva, hazájához törhetlen hű­séggel ragaszkodik, s saját érdekeit a magyar nemzet érdekeitől elválasztani sohasem en­gedte.“ Halász beszéde után fölolvastattak: a különféle tudományos testületek részéről ér­kezett üdvözlő-iratok; Arad város meghívása a jövő s a Mehádia-fürdő bérlőjének meghí­vása 1872 dik évre. Eszerint a nagygyűlés a jövő évben Aradon leend. Poor tr. titkár fölolvassa az áll. kp. választ­mány jelentését. I. a Balassa tnr. által három év előtt a legjobb orvos-természettudományi munkára kitűzött 100 db arányú pályakérdés felől, mely szint az utóbbi három év alatt megjelent orvos természettudományi művek közt a legkitűnőbbnek Margó Tivadar tnr. Állattana találtatván, Margó urnak ítélte oda a nagygyűlés a száz aranyat. A második je­les mű szerzőinek pedig, Felletár és Kátai tudoroknak, „A gyógyszerészet alapvonalai“ című műve dicsérettel méltányoltatott. II. Kocsanovich József gyöngyösi gyógy­szerész és Szurmák Vilmos tr. egri orvos által adott húsz aranyra és száz írtra, s a kínai nem keserű gyógyszeralakjának előállí­tására kitűzött pályakérdés díját az áll. kp. választmányi jelentése szerint Rozsnyai Má­tyás zombai gyógyszerész nyerte el, melyet az elnök a jelenlevő pályanyertesnek azonnal átadott. III. Májer István esztergomi kanonok urnak „népünk gazdászati iparát“ tárgyszó 100 frtos pályadijára két ízben senki sem pályázván, e korszerű kérdés harmadizbeni kitűzése határoztatok el. IV. Kovács L. Endre tr. „a magyarhoni ásványvizek kimerítő leírását“ tárgyazó és száz aranynyal jutalmazandó pályakérdésére nézve a munkálatok beküldésének határideje 1870. ápril 15-én telvén le, e pályakérdésre a nagygyűlés újra fölhívja a szakemberek figyelmét. Ezután Halász Géza alelnök nagylelkű­leg száz db aranyat tűzött ki újabban a köz­egészséget tárgyazó pályakérdésre, ennek for­­mulázását az államorvosi szakosztálynak tart­ván föl. A közülés nagy örömmel és zajos tapssal fogadta e pályadíj szíves ajándéko­zását. Ezután következtek az értekezések a következő rendben: a) Gr. Domini Vince olasz nyelven: Kér­dések az egészség-, természet- és légtünettan köréből, különös tekintettel a hajózási vi­szonyokra. * b) Bódogh Albert tr.: A Darwin elmélet ismertetése. c) Balogh Tihamér tr.: A természet be­futy don f*­uéjikbre. d) Arányi Lajos egyet, tanár, magyar és olasz nyelven: Szent István dicsőítésére föl­állítandó emléknek indítványa s az illető em­lék mintájának bemutatása. A diszebéd délután 3 órakor volt, ugyan­csak a tengerészeti akadémia kertjében, hol mintegy 2000 emberre volt terítve. 50 feke­tébe öltözött, fehér keztyüs inas teljesítette itt a szolgálatot, páratlan renddel és pontos­sággal. Ebéd fölött egy katonai zenekar s Bunkó bandája Pestről fölváltva játszottak. Midőn a közgyűlési elnök b. Vécsey fölállt, hogy poharát a királyra köszöntse, az aka­démia fölötti sziklás hegyen megdördültek az ágyuk, mit a hajókról viszhangoztak. Fiume valamint minden intézkedéseinél, úgy itt is kitett magáért s nem kimért semmi költséget, hogy a falai közt időző testvéreket minél gazdagabban vendégelje meg. Esti 8 órakor díszelőadás volt a szín­házban: „Az adelsbergi barlang“ című fényes kiállítású ballet került színre, a milánói szín­ház első táncosnője, Pochini kisasszony föl­léptével. A fényben úszó szép színházban elő­kelő közönség foglalt helyet. A vendégek tiszteletére a zenekar ünnepi nyitányt adott elő. A jeles táncosnő rendkívül ügyes és bá­jos táncával egészen elragadta a közönséget, és szűnni nem akaró tapsviharokat idézett elő. Színház után fáklyászene rendeztetett Verneda polgármester és az ősz Matkovits tisztelére, ki tüzes szónoklatával egészen fölvillanyozá a kedélyeket. Ma szakülések vannak. Holnap három hajón kirándulás leend a szomszéd szigetekre, este fényes bál a kaszinó teremében. Szabadon János. TANÜGYI ROVAT. Iskola-fölavatás. Szeged, szept. 12-én 1869. Szeged város iskolái egygyel ismét sza­porodtak. F. hó 12-én nyittatott meg s avat­tatott fel ünnepélyesen az újonan épült alsó tanyai ásotthalmi iskola. Az iskola­épület mind külalakját, mind berendezését tekintve, oly szép és oly cél­szerű, hogy ezzel a többi tanyai iskolák kö­zül bármelyik is aligha versenyezhet. A közeli és távoli tanyákról nagy szám­mal összesereglett népnek főt. Melic­er Nép.

Next