Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)

1870-09-16 / 111. szám

Páris védelme biztosítva , öt új hadtest fölszerelve csatakészen áll. Ezek mind oly körülmények, melyek a porosz harctüzet meg­lehetősen lehűtötték. Beszélnek a semleges hatalmak közös közvetítésről is s ezek kíván­ságára tette volna meg a kezdeményezést Francia­­ország az által, hogy Thierst valószínűleg a feltételek végett, Londonba, és innen Bécsbe és Pétervárra indítá. A diplomatiai testület és külügyminisz­térium már átköltözött Toursba, a kormány Parisban marad. A külföldön katonai szolgá­latban lévő összes franciák kivétel nélkül rög­töni hazatérésre szállíttattak. A párisi nép viszonzásul Amerika kife­jezett rokonszenvének, már tett egypár tünte­tést az amerikai követség palotája előtt. E hó 13-án is volt egy. Ez alkalommal Wash­­burne, az amerikai követ így szólt: .Amerika pártolása biztosítva van a francia köztársaság számára. Az ő nézete az, hogy — tekintve Amerikának a többi európai hatalmakhoz való viszonyait és Franciaország nagy távolsága miatt — inkább erkölcsi, mint tényleges gyá­­molításra számolhat. “ Németország. A „Staatsanzeiger“ Bismarcknak egy jelentését hozza. Szeptem­­ber 2-tól kelt és a királyhoz van intézve. E jelentés Bismarck és Napóleon között egy rö­vid értekezletről tudósít, mely a feladási fel­tételek kérdésében tartatott. Bismarck visszautasíta e tisztán katonai árgyban való tárgyalást és kérdezte a csá­szárt hajlandó-e béketárgyalásokra. A császár kijelenté, hogy mint fogoly erre nem képes, és utasítá a Párisban létező kormányhoz. Bismarck beismerte és kijelente a császárnak, hogy a helyzet más, mint katonai szempontot nem nyújt. A c­ászár kérte, hogy a francia sereg mehessen a belga határon át és ott fegy­vereztesse le magát. De Bismarck ezt megtagadta. — A császár panaszkodott, hogy a háborúban nem volt szerencséje és kije­lenté , hogy ő maga a háborút nem akarta, de a közvélemény nyomása kény­szenté erre. — Erre Bismarck a császárt Belleverbe ki­sérte, ahova Wimpffen is érkezett. Erre meg­érkezett azon hír, hogy a király a császárt csak a capitulatió megkötése után kívánja látni, mi­által minden remény a császár ré­széről jobb feltételek kieszközlésére f­el­tűnt. Portugália elismerte a francia köz­társaságot, Washington. A minisztertanács Ban­croft követet annak kinyilatkoztatására uta­­sító, hogy Amerika kész a hadakozó felek kívánságára a hatalmaknak jó szolgálatait fel­ajánlani, azonban nem más hatalmakkal való összeköttetésben, hogy az urópai ügyekbe való bármely beavatkozás lát­­atát kikerülje. Szeged, szept. 16. Franciaország. A békekilátások egyelőre háttérbe szorítják a pusztító harc vé­res jeleneteit. A hangulatban észrevehető for­dulat van a békére. Egy 13-ki sürgöny sze­rint egyenes alkudozások vannak kilátásba helyezve. Most tehát, hogy a romboló háború borzalmas húlásai, melyek már ily rövid idő alatt is mély sebeket ejtenek, mielőbb befe­jeztessenek — a két alkudozó fél mérsékle­tétől függ. Óhajtandó, hogy ne vakítsa el a feleket a gyűlö­­t és a dicsszomj. Egyébiránt Franciaországnak védelmi ál­lapota is jelentékenyen megváltozott az újabb időben. Az új hadtestek fölszerelve állanak. Ezenkívül még azt is emlegetik , hogy Ame­rika képviselője közlé a szövetségi elnökkel, hogy nincs semmi ellenvetése , hogy államai­ban Franciaország számára önkénteseket to­­borzanak. E tárgyban állítólag már több sürgönyváltás történt Jules Favre és Grant elnök közt. Szeptember 15-ike óta senki sem mehet be Parisba és nem hagyhatja el a miniszter engedélye nélkül. Metz bom­báztatása megkezdetett, Toul ismét erős bombáztatást állott ki. Strasz­­burg, dacára az iszonyú pusztulásnak és nyomornak, folyvást hostiem védi magát, úgy hogy szó sem lehet föladásáról. Háborús apróságok. — A francia uralkodók közül 111. Napoleon a hetedik, aki vesztett csata folytat szabadságát is elvesztő. Jámbor La­jos 829-ben második feleségével saját hai által kolostorba záratott. 846-ban Kopasz Ká­rolyt a föllázadt országnagyok tevék fogoly­­ya. I. Jánost a poitiersi ütközetben (1356) az angolok fogták el a „fekete herceg“ alatt. XI. Lajos bajor Károly által hurcoltatott el a burgundi hadsereggel, mely Luluk elé vo­nult, hogy azt ostromolja. I. Ferenc a paviai ütközetben V. Károly foglyává von. 1. Na­póleon pedig kétszer 1814. és 15-ben jutott s másodszor örökös fogságba. — Ilj. Na­­poleon pedig most adta be a kulcsot. — Napóleonra a berliniek, azon al­kalomból , hogy Wilhelmshöhét jelölték ki tartózkodási helyéül, következő bonmot-t csi­nálták: „Napóleon lehanyatlása: Wilhelms- Höhe.“ (Vilmos emelkedése.) Helybeli újdonságok.­ ­A honvédmozgalmakról szár­nyaló hírek most azok, melyek a háborún kí­vül nálunk is, másutt is leginkább igénybe­veszik a figyelmet. Ezek egyik legérdekesebbje az, hogy — mint jó forrásból értesülünk — az alább jelzett honvéd-hadgyakorlatokra J­ó­­zsef főherceg is városunk vendége lesz Szívünk mélyéből üdvözöljük előre is nemzeti hadseregünk főparancsnokát, akit, meg vagyunk győződve, Szeged városa ősi johírnevéhez méltó vendégszeretettel fogadand kebelébe. — Megemlítjük itt még, hogy Hollán Ernő honvédezredes, ki mint dandárparancsnok fog résztvenni a gyakorlatokban, pár nap előtt már városunkba érkezett, innen azonban csak­hamar N.-Zomborba utazott, valószínűleg a csapatöszpontosítások körül szükséges előin­­tézkedések megtétele végett.­­ A honvédhadgyakorlatok, melyek városunk környékén f. hó 26-ikától fognak kezdődni, már­is nagy mértékben fel­kötték lakosságunk figyelmét, mely élénk ér­dekkel tekint e mozgalmas napok elé. Érte­sülésünk szerint egy hadosztály (6000 ember) lesz együtt a törvényben meghatározott őszi vagy gyakorlat teljesítésére. A fokozott ér­deklődés, melylyel e hadgyakorlatok elé né­zünk, alig igényel magyarázatot; a nem min­dennapi látványosság , melyet azok nyújtani fognak, csak mellékes dolog, fő az, hogy a gyakorlók a nemzet véderői, kiknek manőve­reiben most azt akarjuk látni, mit tudunk, hogy haladtak, bizalommal nézhetünk-e ifjú seregünkre, hogy az veszély idején erős véd­­bástyája lesz a hazának ? Mi, eddigi tapasz­talataink folytán , a legjobb reménynyel né­zünk e próba sikere elé.­­ Vasúti baleset. Múlt kedden kora reggel Mokrinból Valkányra egy vasúti pálya­kocsi indult el napszámosokkal; útközben egy tehervonat jött rájuk, melyet a nagy ködben sem ők nem vehettek, sem a vonat iket nem vehette elég korán észre , s a tehervonat egész erővel a pályakocsiba ütközött. Csak annyi idejök volt az embere­knek, hogy le­­ugrathattak, de már a tengelyeket nem for­díthatták le a sínekről, s így azt a vonat ott érte 8 oly erővel lökte el, hogy 30 ölre esett a sínekről. Egy napszámos rögtön meghalt, Bohanec nevű (47 éves, családos) pályaőr pedig oly erős zúzódásokat szenvede­tt, hogy az itteni kórházban , hova szállították, ampu­tálás után szintén meghalt. E baleset miatt bizottmány ment ki szigorú vizsgálatra.­­ Az alföldi vasút átjárásainál ta­pasztalt veszélyek, ha jól emlékszünk, már a közgyűlésben is több ízben felszólalásra ad­tak okot közelebb (mint mi hallottuk, f. hó 6-án) a kálvária-utca felől a tanyákra vezető út vasúti átjárójánál megint megtörtént az az eset, hogy a pályaőr leereszte a korláto­kat anélkül, hogy a távolból felé nézett volna, vájjon nincs-e ott valami hiba. Pedig volt, mert egy helybeli fogat a korlátok közé szo­rult s a kocsisnak hasztalan volt minden kiabálása, az őr nem hallá vagy hallatlanná tette a dolgot; igy aztán az előrobogó vonat áttérte. Szerencsére a gőzgép s a vonat za­jától megbokrosodott lavak nekirugaszkodtak, áttör­ték a korlátokat, s így egyéb baj nem történt, minthogy a kocsis lábai az egyik ló, melyet féknél fogva tartott , csúnyául meg­vágta. Komolyan ajánljuk ez esetet a vasúti felügyelőség figyelmébe. Ha már olyan kor­látokat hoztak divatba , melyeket az őrök gépezettel távolból nyitnak föl és csapnak le, akkor parancsoljanak rá ez őrökre, hogy a lecsukási műtétek alkalmával lelkiismeretesen vigyázzanak, mert különben előbb-utóbb sze­rencsétlenség lesz a vége.­­ A felsővárosi liget nyári estélyei megszűntek, de folytattatul fognak benn a szabadelvű­ kör helyiségeiben az őszi és téli idényre is, azzal a k­ülönbséggel, hogy heten­ként két estély helyett egy lesz, minden pénteken, és pedig mindig ifj. Erdélyi Náci kitűnő zenekara működése mellett, mely e Bpapukáshal-estélyn­ekre állandóan megvan nyerve. Ez estélyek sorozata a mai péntekkel már megkezdődik. ** Pardon, — de csak félig! Az éjjeli ordítozásokat tiltó főkapitányi rende­letre nézve újabb tapasztalataink nyomán azon örvendetes megjegyzést tehetjük, hogy no — még sem marad az egészen a papiroson. Többektől hallottuk, hogy a rendelet kiadása óta a belvárosban egy kukk sem volt hall­ható (de volt a felsővároson !). Nagy az öröm Izraelben, már mint a „Palatínus“ környékén, miután a békés polgárok most már nyugton pihenhetnek esetenként, be lévén tiltva a „Pa­latínus“-ban tartatni szokott orgiák. Jól van ez így a palánkban, de a felsővároson ordí­tanak ám. Ott kell még erélyesen föllépni , aztán nem csak a palánkban lesz jól. Külö­nösen felhívjuk a rendőrség figyelmét a sóház­­élésház-utcákra és a csongrádi útra. Itt szo­kott lenni ételenként az a rettenetes állapot, melylyel aligha cserélne akár Tantalus, akár Sisyphus.­­ Az üzleti corruptio, fájdalom, oly tokot ért el nálunk, hogy már közbot­­ránykozást okoz s a közönség teljes indigna­­tioját hívja föl. E corruptio legközelebbi pél­dája városunkban a Bruckner Adolf cég bukása, mely alig három hóval ezelőtt keletkezett egy legújabb bútorraktárral, hogy ma már, mint halljuk, 28.000 frt passivával betegye az ajtót. Úgy látszik, nagyon itt lenne már az ideje, hogy a kormány és tör­vényhozás Magyarország hitelének eme rák­fenéje orvoslásáról gondoskodnék. Egy a je­lenleginél szigorúbb csődtörvény és szigorú bíróság (amit az állandó bíróságokban várunk) az, mely e nagy bajt orvosolhatja.­­ Egy ipar­lovagot fogtak el teg­nap a Wagner-szállodában, ki itt már vagy 10 nap óta adja ott az urat s evett, ivott puffra. — Temesvárról jött ide, ahol mint Andrássy titkárja figuráit s egy szegény hi­vatalnokot majd 100 frtig lefőzött azon cim alatt, hogy pártfogása alá vette s előlépteté­sét a közlekedési minisztériumnál megígérte. A szegény ember idejött utána s az ő pa­naszára csípték el. Itt lókereskedőnek adta ki magát, befogatásakor pedig Német Fridrik ne­vett vallott be mint valódit s utisítása nyomán a kapitányi hivatal táviratozott Pestre szüleinek. Hogy azonban igazat mondott-e itt is, még kérdés, valamint az is, hogy a ven­déglői tartozását lesz-e a nagyharangon ki­­vül, aki megfizesse, mert egész podgyásza nem ér öt irtot­­t Cifra követválasztás. Egy ma­gán­hír arról értesít, hogy Ó-Kanizsán a kö­­vetválasztás megtörtént: Kossuth Lajos vá­lasztatott meg 4, mondd: négy szavazat­­többséggel Hoós Ferenc, egy martonosi obscurus pernélküli ügyvéd, egy igazán lelki szegény szélbali honházfi ellenében. Ha csak­ugyan igy van, tiszteljük az ó-kanizsai, stb. lelkes választottat ! ** Beküldetett szerkesztőségünkhöz Aláírási felhívás „Egy papa a XIX. század­ból" című hum­orisztikus regényre, írta Hor­tobágyi. A mű november közepe táján fog megjelenni Előfizetési ára 80 kr. Előfizeté­sek Debrecenbe, a kiadó Teregdi K. Lajos könyvkereskedésébe küldendők. M­e­g­h­i­v­á­s a szegedi polg.­lövész-egylet közgyűlésére. Miután múlt alkalommal a közgyűlést az eső miatt megtartani nem lehetett, az jövő vasárnap­­. hó 18-án délutáni 4 órakor fog Ugyancsak a lövölde helyiségében, kedvezőt­len idő esetén pedig a sétányi sörcsarnok helyiségében megtartatni, mire az egylet tagjai tisztelettel meghivatnak. — Kedvező idő esetén ugyanakkor estve gyertyalövészet is lesz. — Szeged, szept. 12-én 1870. Eröskövy Antal, főlövészmester. Temesvári állami főreáltanoda. A nm. m. kir. vallás- s közoktatásügyi minisztérium és sz. k. Temesvár városa közt kötött szerződés alapján e város kebelében állami főreáltanoda állíttatván föl, az I. és IV. osztály I. évi október hóban lép életbe. A I. osztályba oly ifjak vétetnek föl, kik életkoruk 10. évét érték el és az elemi tano­dák 4 osztályát sikerrel végezték; a IV. osz­tályba azok kik vagy az alrealtanoda 3, vagy az algymnasium 4 osztályát sikeresen vé­gezték. A beiratások és netán szükséges felvé­teli vizsgálatok 1. évi okt. hó 1—4. napján eszközölhetők. Temesvár, 1870. évi szept. hó 9. Az igazgató. Vegyes hírek. — A párisi demimonde -ra is rá­ijesztett a nabora, tömegesen toloncozzák el a világvárosból. F. hó B­ikáról erre vonatko­zólag írjak Parisból: Azon „szép bűnösök”, kik a rendőrség közvetlen felügyelete alatt állanak, tömegesen szállíttatnak el innen- A déli vaspályán egy vonat száz, a másik két­száz ilyen individuumokkal terhelten indult el. Ez utóbbiak az ő „protecteurs“-jeik támo­gatása mellett egész kis lázadást rögtönöztek, úgy hogy a nép összefutott s az illető város­negyedben kénytelenek voltak riadót venni. A nemzetőrök és fegy­vertelen polgárság azon­ban gyorsan helyreállította a rendet. A ve­szedelmes teher nép a waggonokon vitetett s ott jól elzárva teljes gőzerővel répiték őket rendeltetésük felé. A jó „pártfogók" belátván, hogy minden ellenállás hasztalan, szomorúan csüggeszték le fejeiket , mélabúsan néztek az elrobogó vonat után. — „Ez nagyon ért­hető — jegyzi meg a „Reved“ — ezután már dolgozni kell, ha élni akarunk! A „sou­­teneurs“-ök országának vége.“ — Vájjon meddig? — Az első polgári házasság Bécsben f. hó 12-én kö­tetett meg egész ünnepélyességgel a község tanácstermében, Felder bécsi polgármester által. A jegyespár Engel Mór a „Wien, Salonblatt” kiadója és Fürnstal Mária k. a. volt. A jegyesek szülein rokonain és a meghitt tanukon kívül nagy­számú közönség volt jelen, melyre a polgári házasságkötés egyszerű formalitásai imponáló hatással voltak. Az összekötés lényege a jegy­gyűrűk kicseréléséből s egyszerű, keresetlen szavakban­ fogalmazott jegyzőkönyv fölvételéből állt, mely az illetők által fölolvasás után alá­íratván , a rövid cenmonia véget ért, mely után a közönség szerencsekivánatokkal hal­mozta el az új házaspárt. **Magyar orvosok Törökország­ban. A török kormány nevében Stefan Kasa távorkari főorvos Linzbauer tanár által orvo­sokat keres az itteni körökben. A felvételek egyszerű orvostudor részére havi 300 frank aranyban, és 50 forint osztv. értá­s őrnagyi rang. Ha az illető magisteri vagy sebész­­tudori oklevéllel is bír, akkor 50—100 frak­kal több a havidíj. A basa hir szerint sze­mélyesen lejön októberben a szerződéseket két­­két évre megkötni. Pesten eddig 15-en jelent­keztek, ízlelt ludusvas. A szegedi Lloyd társulat távsürgönyei. Berlin, sept. 15 Lanyhább üzlet, búza ára 63*/ 723/, tad­r Hamburg, sept. 15 Jobb kérdezeskedés, búza 143, 145, ára i0z mark. London, sept. 15. Névleg változatlan árak, cse­kély loigatous, Col , sept. 15. Jobb árak fizettetnek, rozs kér­dezess, deonek örvend. Fest, sept. 15. Csekély behozatal következtében búzában .zilard­abb hangulat, egyéb gallaauouinek ára fönnartva. AJ Szeged, September 10-én A folyvást csekély behizatal következtében né­mileg szilárdabb lett a hangulat anélkül, hogy az áras javultan vorja, mit hogy «a kivitel még mindig csak kevés irányra van utalva." A tegnapi hetivásárra m­glehetős mennyiségben érkezett rozs és buza, mely leszállított árakon lassan kelt. Nagyobb készletekben történt adás-vételek: 1000 u.­m. 650/1 ints búza 4 frt 65 kr. 8oó v.­m. s4 luts buza 4 frt iö k­r. löuő m rö 79—80 luts rozs 2 frt 75 kr. 6oO merő 79—80 luts rozs 2 frt 771/, kr. 2000 m„rö 70—72 ints arpa 2 frt 20 ar. liiou merő 68 -72 ints árpa 6 frt 95 kr. 400 v. m. kukorica A frt 40 kr. öjáldiás ismét esős volt. Bécsi pénzárfonyain szept. 13-án. 5% metalliques . 56 90 Hitelintéz. részv. . 256.— Nemzeti kölcsön . 66 DJ London . . . 124 50 1860-ki sorsjegy . 9.25 Ezüst . ... 122.75 Bankrészvények . 695. Arany . ... 588. — Vízállás. Szeptember 16. Szeged 12' 7" 0"' fölött. Csatornás vízállás September 13-án. A csatorna torkolatában: B. Földvárnál 6' 3" 6"‘. B.-Földvártól Szent-Tamásig 5' 6" 0‘". September 12-én. Szent-Tamástól Verbászig 5' 5' 6'". Verbásztól Kis-Sztapárig 5' 4' 9"'. September 9-én. Kis-Sztapártól Bezdanig 7' 3" 0"'. A csatorna beömlő torkolatában Bezdánnál 12' 3" 0 " Felelős szerkesztőt Nagy Nándor, Nyilttér.*) 23P Lakbérbeadás: ^1 A Kazinczy-utca, Sánta-féle házban egy 3 szoba, konyha, pince stb.-ből álló egészen elkülönzött udvari lakás folyó évi november 1-től leendő birtokba­vétellel , minden órán kibérelhető. Egy jó családnál Szegeden tisz­tességes házból való 2—3 vidéki tanuló­gyermek, méltányos föltételek alatt, egész ellátásra fölvétetik. Bővebb tudósítást nyerhetni e lapkiadó­­hivatalában. *) Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelős*­séget . **erk.

Next