Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)

1871-06-30 / 78. szám

löltekre vonatkozólag következő sajtó sorokat teszi közzé: „Ez egyéniségekben tán a december 2-diki bűntettet , a császári fosztogatás 18 évét, a plebiscitum hazugságát, a júliusi had­­üzenetet, a sedani gyalázatot és Franciaor­szág kimerültségét és szétdaraboltatását di­­csőítsék-e a bordeauxi választók?“ Ami a pótválasztások megejtését illeti, Lambrecht francia belügyér több lap állítása szerint legközelebb köriratot fog intézni a profectekhez, meghagyván nekik, hogy a kö­zelebbi választások alkalmával a legszigorúbb semlegességet tartsák szem előtt. A helyzet Páriában még mindig ag­gasztó ; naponként fordulnak elő esetek, hogy a házakból reá lőnek a katonákra, továbbá nagyszámú fegyvert gyanítanak még mindig elrejtve s ezek után szakadatlanul tartanak a kutatások, valamint a Szajna egész hosszában vizsgálatok folynak a víz alatt, mivel a fel­kelők ide is sok fegyvert dobáltak be. A francia nemzetgyűléshez most egyre oly kérvények érkeznek, melyek a legnagyobb szigort ajánlják az elfogott communisták el­len. Egyik kérvény azt sürgeti, hogy Roche­fort és Courbet a Vendome-téren lövessenek főbe, miután főrészük volt a Vendome-oszlop elpusztításában. Említenünk sem kell, hogy e vérszomjas kérvények a monarchista izgatá­sok eredményei. A németek elleni gyűlölet is újra föléb­redni kezd Párisban. A kirakatok telve van­nak a poroszokat gúnyoló és lealázó torz­képekkel. Nemcsak a katonai,­­ de a pol­gári osztály is erősen hiszi, hogy közel a megtorlás órája. Az amerikai egyesült­ államok hadserege egy közelebbi törvény által teljesen békelá­bra szállíttatott le. Tény­leges szolgálatban a tábornokok közül csak tizenkettő marad meg. A hadsereg egy mérnökkari testületből, egy jelző­s egy tüzér­ségi testületből, tíz lovas ezred, öt tüzér ez­red, 25 gyalogezred és egy indiánok ellen portyázó csapatból áll. A hadsereg összesen 35,284 emberből áll, kiknek zsoldja leszállít­­tatott a háború előtti fizetésekre. És Amerika e csekély hadsereg dacára elsőrendű nagyha­talom. Európa okulhatna a tengerentúli köz­társaság példáján. Helybeli újdonságok.­ ­ A tűzoltó-egylet ügyében teg­napelőtt délutánra összehitt értekezletre, a rosz idő miatt, csak kevesen jöttek össze, minélfogva a jelen voltak abban állapodtak meg, hogy a tanácskozás elhalasztassék s egy újabb értekezlet hivassék egybe jövő vasár­nap délutánra. (L.­alább a meghívást.) Ez százságot. Fülöp Lajos öt fiút és három le­ányt hagyott hátra. Nekünk csak Fülöp La­jos legidősebb fia családjával van dolgunk, minthogy az a trónkövetelő. A többi fiú nagy­részt igen derék katona és államférfi. Fülöp Lajos legidősebb fia, a geniális or­­leansi Ferdinánd, mint többi testvérei, hason­lókép közintézetekben nyerte neveltetését. Korán tűnt ki sokoldalú műveltsége és jel­lemnemessége által. 1831—32. részt vett Belgiumban a francia expeditióban, és dicső­séggel harcolt az algíri hadjáratban. Egy sze­rencsétlen ugrás, mit kocsijából Páriából Neuillybe menve, a lovak megbokrosodása miatt tett, 1842-ben véget vetett életének. Gyermekei: Fülöp Lajos Albert hg. párisi gr. szül. 1830-ban, és Fülöp Lajos Robert avar­­trisi hg., szül. 1840-ben. A két herceg anyja Helén mecklenburg­­schwerini lgnő, szellem, műveltség s erények által kiváló nő, ki férje halála után kizárólag gyermekei neveltetésének szentelte magát. 1828-ban Fülöp Lajos által a koronaherceg gyámjának és regensnőnek neveztetett ki. Míg az utcákon lázadás dühöngött, a hercegnő gyermekeivel gyalog, csak sógora, a nemouri­­herceg kíséretében, a tuillerákból a követi kamarába ment, hogy ott jogait érvényesítse. A pártok zajongása, s a betolakodó sokaság zendülése visszavonulásra kényszerité. Ekkor a hadastyánok palotájába menekült, majd Ligny várába, és febr. 28 -án Lilien át Németor­szágba utazott. Itt fiaival Eisenachba hurcol­­kodott, és Richmondban meghalt 1858. május 18-án. A párisi gróf az tehát, ki jelenleg mint az orleansok törvényes képviselője’ szerepel. Utána következik öcscse, a chartres-i ág. A két ház okosabb tagjai már évek óta sürgetik a két vonal egyesülését, úgy hogy az ifjabb vonal ismerje el Chambord gróf utódlási jogát, ez pedig örökbe fogadja a pá­risi grófot, az orleansok fejét. Ez ellen azon­ban a párisi gróf mindig tiltakozott, s a két család lustójának hite, mely olykor nagy ha­tározottsággal állíttatott, mindannyiszor igaz­talannak bizonyult. Adja az ég, hogy a francia harmadik köztársaságnak elég ereje legyen leküzdeni mind a royalista, mind a már-már fokozatos­ arcátlansággal föllépő imperialismust­­ értekezleten fog tárgy­altatni a kiküldött bi­zottmány jelentése s a módosított alapszabá­lyok. Fölkérjük városunk polg­árait, hogy e közérdekű ügyben tartandó tan­ácskozásra mi­nél számosabban megjelenni szíveskedjenek. —­üngyikosság. A Kecskemétről a várta szombaton éjjel beszállított főkapitány, tegnap börtönében felakasztotta magát. Teteme mint halljuk ma boncoltatott, s halála családjá­nak is hírül adatott volna.­­ A vasárnapi iskolák évi vizs­gái jövő jul. hó 15-én lesznek, s jóelőre föl­hívjuk a­zokra a mester urak s az érdekelt szülők figyelmét. De midőn ezt teszszük, nem hallgathatunk el egy nevezetes dolgot, mely ez ügyre vonatkozólag épen most esett érté­sünkre. E nevezetes dolog pedig az, hogy a vasárnapi iskolákat ellátó tanítók működé­sükért mindezideig egy krajcárt sem láttak, dacára annak , hogy még a ja­nuár havi közgyűlés szavazta meg fizetésüket, azon fizetést, melyet akkor kértek és kaptak, mi­dőn már 17 évig azelőtt ingyen tanítottak a vasárnapi iskolákban. — Valóban szégyen, gyalázat; de egyrészt úgy kell a tanító urak­nak, miért hallgatnak s várnak türelemmel 7 hónapig s miért nem követelik azt, amihez joguk van, ahelyett, hogy suttyonban panasz­kodnak. Egyébiránt ezen esetből is látszik, mennyire respectálja a tanács a közgyűlés határozatait. A közgyűlés határoz , a tanács pedig azt tesz, amit ő akar, s a 67-diki pol­gármester úr a gyakorlatban rég szerencsé­sen kivitte azt, hogy a tanács fölül áll a köz­gyűlésen. Csak az a szerencse, hogy nem sokáig áll már fölül. — Az újszegedi nagyhíd mel­letti út végre valahára helyre fog állíttatni, legalább az anyagok beszerzésére s a munka végrehajtására az állami mérnöki hivatal ré­széről az árlejtési határidő is kitüzetett; Így tehát föltehető, hogy mikorra a tél bekövet­kezik, az út helyre lesz állítva. Ez azonban még mindig csak ephemer becsű intézkedés, s ezen útrész úgynevezett helyreállítása, azaz megtatarozása csak mentő eszköz a szükség­ben , mert csak az időjárástól függend, hogy ismét úgy járjunk­­ vele, mint ezelőtt két évvel, midőn ezen, akkor még egészen új töl­tésen két hétnél tovább alig lehetett közle­kedni. Ezen körülmény s az általa előidézett roppant közlekedési akadályok és károk szá­mos helybeli kereskedőt máris arra bírtak, hogy kérvényt intézzen a közlekedési minisz­tériumhoz: a szándékolt foltozás helyett, az országutaknak a régi híd helyén egyenes vo­nalban s szilárd alapon leendő teljes s a köz­lekedést biztosító állapotban való elkészítte­tése végett. Teljesülni fog-e a kérelmezők óhajtása, nem tudjuk, de mindenesetre kívá­natos lenne , mert ily nyomorúságos állapotot keleti indolenciával éveken át tűrni csakis egy oly város képes, melynek hatósága a vá­ros kereskedelmi érdekeivel mit sem gondol, különben rég máskép lenne. — A múlt ősz óta a közönség azon része, mely vagy föl­deket bérelt a Tiszán túl, vagy egyéb okból kénytelen Szőreggel s a közelfekvő falvak­kal közlekedni, most is félórányi kerülőt kény­telen tenni s a felső részen, a Tisza mentén lévő töltésen hajtatni; de ez a töltés meg ré­szint keskeny, részint annyira ki van várva, hogy a közlekedés valódi életveszélylyel van egybekötve. Ez a töltés pedig a város költ­ségén emeltetett valaha, ezt már csak kija­víttathatnák az urak, ha... No de igaz, ha eddig keveset tettek a lakosság érdekében, most már, midőn kifelé áll a szekerük rudja, dukál, hogy semmivel se gondoljanak. Tiszte­let annak az egypár kivételnek, akik végig húzzák az igát !­­ No lám, hogy prüszköl egynémely magyar kenyérre idevetődött német sógor azért, hogy mi magyarok akarunk lenni. Íme egy tisztelt úr, persze névtelenül, a következő sorokkal tisztelt meg bennünket: „T. Szer­kesztő úr ! Ha a németeket jól elvenni, vagy oly ürügyet kell fölkeresni, melyből azoknak mindent germanizálni akaró törekvésekre kö­vetkeztetni lehet, akkor ön legkevésbé sem hüledezik (!) és minden eszközt felhasznál fel­tett nemes szándékának elérésére, t. i. a né­metesedés elnyomására. Nem tartom magamat följogosítva arra, (szép !) hogy önt ezen va­lóban szép cél kiviteléről eltérítsem, melyben önt csakis az „Ellenőr“ felülmúl, de sat.“ De elég ennyi. Mondja pedig ezt „egy német származású magyar polgár.“ Már, hogy a t. polgártárs német származású, azt elhisz­­szük, hanem, hogy magyar is lenne, azt — no mi azt is elhinnénk, hanem hát a szom­szédasszony nem hiszi. „ Időjárásunk talán egy század alatt nem beszéltetett annyit magáról, mint ez évben. Már eddig annyi bizonyos, hogy az idén nem beszélhetünk a négy évszakról, mert a naptárakban benne van ugyan mind a négy, de a valóságban tavaszunk nem volt. És jól behaladtunk a júniusba, midőn valahára levethettük az őszi gúnyákat; egy­pár hétig aztán meleg lett, mely pár nap forróságba is átcsapott: most azonban beál­lott oly krudélis őszi esős és szélviharos hi­deg idő, mely megjárná Muszkaországban is, s ha így folytatgatja, megérhetjük, hogy nya­runk sem lesz. Nem hiába­, hogy egyre másra jönnek a jégverésről szóló szomorú hírek bél­és külföldről egyaránt. „Denique, mióta a né­met lett az úr, azóta a természet rendje is fölbomlott !“ — azt mondja egy Bismarckfaló barátunk.­­ H.-M.­V­ás­á­r­h­e­l­y­e­n — mint egy helybeli szemtanú beszéli — kedden oly rop­pant szélvihar dühöngött, hogy az indóháznál a vasúti kocsikat is egymásra hajtotta és sok kárt okozott. Az állomásfőnök ennek folytán táviratozott az egyik közeledő vonat elé, hogy Vásárhelyre érkezve, lassan közeledjék, ne­hogy a támadt rendetlenség és az útban levő romok miatt szerencsétlenség történjék. — Vettük a „Kis lap“ című gyer­meklap lefolyt évnegyedi 13 számát. Volt már alkalmunk e gonddal szerkesztett lapocskáról régebben dicsérőleg megemlékezni; most az előttünk fekvő negyedévi folyamot átlapozván, abból örömmel győződtünk meg, hogy a di­cséretet és elismerő buzdítást, melyet a napi sajtó számos közegétől nyert, azóta folyton megérdemelni törekedett. A tartalom folyvást változatos, a hasznost és tanulságost a mulat­­tatóval párosító, képei pedig oly gyönyörűek és eszmeteljesek, hogy e tekintetben a külföldi hasonnemű közlönyökkel is mérkőzhetik. Szó­val a „Kis lap“ a gyermeknevelés terén va­lóban hasznos közegül szolgál s gyöngébb if­júságunkra nézve szerencsés vállalat, s mint ilyent jó lelkiismerettel ajánlhatjuk a szülők és nevelők pártolásába. Színház. A nemzeti színházi társulat egyenlő, a kezdethez hasonló fényes sikerrel folytatja előadásait. Kedden Seribe „Egy pohár víz“ című szellemdús udvari vígjátékát láttuk. Az elő­adás szellemi részével teljesen meg lehetünk elégedve , mert a főbb szereplők : Molnárné (Anna királynő), Szathmáriné (Marlbourgh lgné), Szigeti (Bolinbrocke), Márkus Anna (Abigail) és Náday (Mascham) mind egyen­ként kitűnően alakítottak s teljes otthonos­sággal, könnyűd fesztelenséggel és színpadi routine-nal beszéltek és mozogtak; szóval já­tékukban mindazon kellékeket érvényre emel­ték, amik egy ily darab s átalában a francia színművek sikeréhez mulhatlanul szükségesek s amik nélkül azok többé-kevésbé elesnek.— Azonban a külső fényt, mely egyátalán az udvari vígjátékok s igy e darab emeléséhez is annyira szükséges, az itteni színpadi kel­lékek hiányossága miatt sajnosan nélkülöztük, s emiatt a különben kifogástalan előadás sokat is vezetett hatásából, ami különösen a pohár­­víz frappáns jeleneténél volt érezhető. Szerdán, Szigeti jutalmára, három kis vígjátékot adtak: „Egy játszma piquet“, „Reg­geli előtt“ és „Vígjáték házasság nélkül.“ — Legtöbb tetszést aratott az első, melyben Molnár, Szigeti , Várföldi és Márkus Anna egyenlő tűzzel játszottak, különösen az első remekelt. A második darabban Náday ritka köny­nyüdséggel oldá meg nehéz szerepét, s hozzá méltó volt Márkus A. k. a., kitűnő játé­kuknak köszönhető, hogy e cselekvény nélküli „drámai tréfa“ szintén tetszést aratott. A harmadikban az oroszlánrész Molnár­­nét illeti, ki Adél szerepében az igazi tehetség fényes jeleit ragyogtatá. E helyen egyúttal örömmel jegyezhetjük föl , hogy Molnárné azóta is, hogy utolszor láttuk színpadunkon, sokat haladt, tehetsége és művészete már oly jelekben nyilatkozik , melyek kétségtele­nül helyet biztosítanak számára azon téren, melyre hivatva van : a nemzeti színház nagy­­igényű színterén. — Molnárné mellett az öreg Réthy grassált leginkább Tóbiás szerepében. E vígjátékra egyébiránt, melyet Virágh írt, azt jegyezhetjük meg, hogy sokkal töb­bet érne, ha a vége felé a jóizlés korlátain túl nem csapongna. A színház mindkét estén teljesen meg­telt, s talán nem is kell mondanunk, hogy a szereplők minden alkalommal taps- és kihí­vásokban bőven részesülteke­reskedőségre is mutat, mint ilyenre. Köze­lebb egy pesti kereskedő az „EU.“ keddi számában így nyilatkozik e tárgyban: „Igaz — úgymond — hogy Pest kereskedelmét a vidék germanizálja , a magyar alföldi városok kereskedői , kiknek leginkább állana hatal­mukban Pest kereskedelmét , vele az egész fővárost magyarosítni. Mert Pest jelentékte­len külföldi kereskedelme mellett egyedül a honi kereskedelemre van utalva, s míg Triest­ vagy Hamburg megmarad nagynak nálunk nélkül is, Pest nem élhet meg a vidék nél­kül; tehát nem az által lehet a honi keres­kedelmet, illetőleg Pestet megmagyarositni, hogy a triesti vagy hamburgi házakat ma­gyar levelezésre szorítsuk — mint a­hogy azt némely csakis ráesszelátó hazámfiai kí­vánják — hanem az által, hogy ha a vidé­ken többségben levő magyar kereskedőink fölhagynak e németizálással. Az én cégem egy azok közül Pesten, melyek hangzásra, személyzetre és szervezetre nézve is magya­rok, s mindjárt létezésének kezdetén valódi magyarságának adta jelét ; de hogy mennyire segített és segít bennünket a vidéki magyar kereskedőség ezen az úton megmaradhatni, elég fölhoznom annyit, hogy nagyobb része a vidéki magyar kereskedőknek németül leve­lez még cégemmel is; mutathatnék föl leve­leket B.­ Csabáról , Aradról, Kecskemétről, Debrecenből , N.-Váradról írva németül oly egyénektől, kik született magyarok, kik szo­rosan véve nem is tudnak németül és akik személyes ismeretségből is jól tudják, hogy mi is magyarok vagyunk. Ha őszintén kíván­juk, hogy Magyarország önálló legyen, akkor legyünk nyelvben és tettben is magyarok, s ne ámítsuk magunkat azzal, hogy Magyaror­szág még akkor is önálló Magyarország lesz, ha majd a magyar nyelvet önmagukkal elte­mettük.“ • A horvát országgyűlés, mint a „P. Lloyd“-nak Zágrábból írják, ismét elha­­lasztatott, még­pedig július 3-ról szeptember hó 20-ra, hogy a körösi és szentgyörgyi ha­­tárezredeknek az alkalom megadassák az or­szággyűlésben való részvételre. Hleghívás. A „szegedi önkéntes tűzoltó-egylet“ új­jáalakulására nézve javaslat készítése végett megválasztott bizottmány e javaslatát és a módosított alapszabályokat, júnlius 2-án, va­sárnap, d. u. 4 órakor a Wagner-szálloda első emeleti éttermében tartandó értekezleten előterjesztendő , melyre az összes t. alapító, pártoló és működő tagokon kívül, az ügy minden barátait ezennel meghívja a bizottmány elnöke: Dáni Ferenc. Vegyesek. *A vidéki kereskedők mint a né­m­e­t­e s e­d és e lőm­oz­d i­t­ó­i. A pesti magyar érzelmű kereskedők és üzletemberek egymásután szólalnak föl a napirendre került németesedés ügyében s rendre jelölik meg a métely forrásait, így több hang a vidéki ke­ KÖZGAZDÁSZATI ROVAT. A vándor levelei. .. Jegyzetek Svájc gyáriparáról. Karslruhe, jun. közepén. Elhagyva Badent, Baselén keresztül men­tem Svájcba. Sokat hallottam s olvastam e kicsiny sza­bad országról s fokozott kíváncsisággal lép­tüm át határát. Várakozásomban legkevésbé sem csalódtam, sőt minden irányban bebizo­­nyultnak találtam azt. Elkezdve a bájakban gazdag vidéken, népviselet, szokás, életmód, minden oly eltérő itt ! A sík puszta s déli­báb látásához szokott szem elmereng a gaz­dag változatosságú képeken. Hegy, völgy, erdő, havasok, tavak, rohanó hegyi patakok, fal­vak, gyárak, maga a gazdászat, melyet kert­iparrá varázsolt a szorgalom, bámulatot kel­tenek. Tanügye, mely talán a maga nemében az egyedüli gazdag tért nyújt tanulva okulni. Elkezdve elemi iskoláin s haladva föl, meg­találjuk együtt mindazon intézeteket, melyek úgy a nép kiművelését, mint az állampolgá­rok szerencsétleneinek gyámolítását tűzék ki magasztos feladatokul. Jelenleg a kézmű- és gyáriparról teen­dők némi jegyzeteket, részint az általam lá­tottak és észleltek nyomán, részint tekintélyes írók után. A fent mondottakhoz vegyük hozzá, hogy mindez egy 724 négyszög mértföldnyi kiter­jedésű, 2.600.000 lakossal biró oly államban van, hol az összterületnek csak 20% -a mi­­veleti föld, a többi pedig már fekvésével fogva is a művelésre teljesen alkalmatlan tér, al­pok-, havasok-, tavak- s itt-ott mocsárokból áll. E számok alapján kitűnik, hogy átlagban egy négyszög mértföldre, beszámítva a nem növelhető tereket is, mintegy 3600 lakó esik. Önként következik azon kérdés: miként és mily után teremti elő tehát szükségleteit e nép, s honnét a jólét, melynek örvend ?­­ A kézmű- és gyáripar azon eszközök, melyek képesítik arra, hogy helyét meg­állja. Saját képein földmivelő osztálya csak egyes cantonokban, így Thurgauban, a Rajnavölgy-, Schaffhausen-, Zürich-, Solothurn-, Basel- és Bernben van; egyebütt már csak szórványo­san fordul elő. Viszonyainál fogva tehát kiválólag kéz­mű- és gyáriparra van utalva, mely biztos jövedelmi forrását képezi. Ha Svácsnak terü­leti nagyságához mérten gyáriparát jelenlegi virágzó állapotában tekintjük, elmondhatjuk, hogy, még Angliát sem véve ki, sehol a vilá­gon nincs állam, melynek ipara oly kiterjedt volna. Dacára a nehézségeknek, melyek ön­­súlylyal nehezülnek reá, minek a közlekedési eszközök hiányai) továbbá azon körülmény

Next