Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)
1871-10-25 / 128. szám
1871. Tizenharmadik év foolyam. POLITIKAI Megjeleli: hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet Itiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre ... 8 frt. | Félévre .... 4 frt. Évnegyedre ... 2 frt Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre . . . 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten •Neumann 15. első magyar hirdetési irodájában, kígyó-utca (3. szám. Pécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Majia m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Parisban Havas, Lafiite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában.1128-ik szám. Szerda, október 25-én. V EG Y EST AR T A L M O K OZ L O N Y. Előnietési feltételek: Hirdetések dijai: Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 1 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynye együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóig 1 frt és 50 kr. minden további szóért egy kr. fizetendő. A „Nyilttér“ ben a négyhasábos petitfor igtatási dija 15 krajcár. Brünn, okt. 21. 1871. (K. L.) A cseberből a vederbe! Most már csakugyan és egészen a csehek közt vagyok. Már mint politikai értelemben , mert valamint Németország elporoszosodott, úgy a szláv tartományok elcsehesedtek. Igaz, hogy Morvaország fővárosának is megvan az ő külön vidéki istene Prazak személyében, aki alkalmilag föliratokat szerkeszt, amelyekben a nagyurat játsza , hanem a prágai Clam Martinié és Rieger mellett ő mégis csak holmi vice-isten, és mint ilyen azoktól várja és kapja inspiratióit. Azért mondom, hogy a csehek közt vagyok , ámbár Brünn , ha az ipar és kereskedelem, a tudomány és művészet tényezőit veszszük szemügyre, tulajdonképen német város. Hanem az ilyen tényezők a politikában és különösen a nemzetiségi politikában nem határoznak, itt csupán bizonyos jelszavak képezik a döntő faktorokat. E jelszavakat fölülről dobják a tömeg közé, mely hízelegve érzi magát, hogy őt az ilyen alkalommal magasztalásokkal elárasztják, hogy mindennek elnevezik, ami szép, nagy és dicső. Természetes, hogy aztán e jelszavakra esküszik, ámbár a fogalmakkal és ezek horderejével sehogy sincsen tisztában , hanem azért annak idején hatalmasan elkiáltja magát és önelégült büszkeséggel nézi le ellenfelét. Ez ellenfél elsősorban természetesen a német, aztán a magyar. Mindkettőt gyűlölik, de ettől még félnek is. A németeket nem akarom menteni, a magyarok nem szorulnak védelemre. Amit azok vétettek és mulasztottak, azt persze csak igen nehezen lehet helyreutni ily izgalmas időkben, midőn az érvek helyett a fölkorbácsolt érzelmek lépnek előtérbe és az eszmék tisztázását a vak szenvedélyesség lehetlenné teszi. Ami a magyarokat illeti, épen a nyugalom és tárgyiasság, amelylyel majdnem az összes Deák-párti sajtó tárgyalja a cseh ügyet, tárgyalja és elitéli, oka a különben megmagyarázhatlan félelemnek, mely ismét csak a rég elhintett magvakból kikelt gyűlöletet szítja és táplálja. Mert a nyugalmas és tárgyias discussió a fölhevült szláv lelkületet kihozza a sodrából és megingatja az új politika alapjait; már pedig ha ezek inognak, úgy mindazon szép épületek, melyeket a szlávok fantáziájukban reájuk állítottak, össze-visszadőlnek és egyelőre vége van az álmodott dicsőségnek. — Ilyutonmódon támadnak mérges ellentétek oly népek és nemzetek közt, melyeket szerződések és törvények egy kormánypálca alatt egyenesítettek, s melyek hivatva lennének a jóbarátság , békés szomszédság és testvéri egyetértés gyümölcseit termelni és együtt élvezni. A cseh nemzeti kérdés megoldása mostanában annyi mindenféle szereplőtől és tényezőtől függ, hogy inkább felfüggesztés, mint kompromiszszum jöhet létre. A napok óta tartó nagy minisztertanács a királyi leirat formáját és tartalmát meghatározhatja, de ezzel csak az lesz elérve, hogy a helyzet megvilágíttatik és a harc még biztosabb irányba tereltetik. Harc vagy az egyik, vagy a másik oldalról, mert ha a leiratban a német-magyar befolyás jut érvényre, úgy a prágai vezérférfiak minden további eszmecserét kereken visszautasítanak; ha a királyi válasz pedig a szlávoknak kedvez, úgy a németek fognak ágaskodni, mi pedig vigyázzunk ! Mindkét esetben miniszterválságra kerülhet a dolog; legalább nincs benne politikai következetesség és elvhűség, ha Hohenwart is, Beust is marad; ámbár egy ideig valami közvetítésféle kísérlet mind a két államférfiút a felszínen tarthatja. Okt. 22-én. A kocka el van vetve ; a királyi leirat elkészült és alkalmasint Prágába is küldetett már , *) amelynek országgyűlésén körülbelül szerdán, tehát mikor ezen sorok napvilágot látnak, föl fog olvastatni. Hogy a leirat mily értelemben van tartva, azt csak gyanítani lehet. Szerkezetének végmegállapításánál a Bécsbe idézett Clam és Rieger is jelen voltak . Prazak már előbb volt kihallgatáson, sőt Smolka, a lengyelek vezére is a fővárosban időzött és konferált. A leirat szerkesztése tehát bizonyára minden mozzanat megfontolása és befolyásának nyomait mutatja és eszerint csakugyan közvetítőleg akarna hatni. Azonban hágjunk föl minden összevetéssel ; a legközelebbi jövő a bizonyosságot fogja hozni. E bizonyosság — legyen bármilyen — egy újabb kiindulási pontul fog szolgálni jobb- vagy balfelé. Azt a véleményt kockáztatom, hogy a leirat ugyan egy új aerát, de nem a béke aeráját kezdeményezi — amint a nemzetieket és nemeket ismerem! *) Az utóbb érkezett hírek ezt megcáfolják. L. „Lajtárául“ rovatunkat. Szerk. „Szegediner Lloyd.“ A „Maros“ című makói lap vasárnapi száma hosszabb cikket szentel a mi kedves leendő német lapunknak, melyet szó szerint közlünk, amint következik : „Talán az egész világon nincs nemzet, melynek műveltebb része úgy tisztelje s eredetiben úgy pártolja a német irodalom jeleseit, mint mi. Alig van műveltebb magyar család, hol a német klasszikusok eredeti kiadásai hiányzanának. S ez rendén is van, ez ellen semmi szavunk. De lehetetlenség, hogy harag és szégyenpir ne fussa az ember arcát, ha a „Szeged iner Lloyd“ előfizetési fölhívását olvassa. Az összes hazai sajtó kikelt az általános germanisatio ellen , mely különösen a kereskedelmi osztály részéről hazai nyelvünket fenyegeti. Az „Ellenőr“ folyó évi egyik számában egy pesti nagykereskedő a fővárosi kereskedővilág ellen emelt folytonos megrovásokra azon majdnem nevetségesnek tetsző nyilatkozatot tette , hogy nem ők, hanem az alföldi tősgyökeres magyar városok kereskedői a főgermanisátorok ! Ez sokak előtt megfoghatlannak tetszett, de nagyon is megfogható, ha a „Szegediner Lloyd“ előfizetési fölhívását elolvassuk ! Tehát hazánk tejjel és mézzel folyó Kánaánjának, e természettől mindennel megáldott földnek fővárosa az, mely az ezredéves nemzeti lét , az annyi küzdelmek és hányattatások közt épségben megmaradt s fejlődött nemzeti nyelv megbuktatását s másodrangra helyezését tűzte ki főcéljául. Sokkal nagyobb horderejű kérdés ez, mintsem szó nélkül hagyhatnánk. Nemcsak Szeged, hanem majdnem az egész alföld kereskedőségének germanisatiója forog itt kérdésben. Van ugyan a fölhívásban mentségül sok minden felhozva — hisz az apagyilkosnak is kell, hogy legyen mentsége — de ily ténynek nem szabad kibúvó ajtót keresni. Azt említik ugyanis a fölhívásban, hogy a nagy lendületet vett kereskedelem miatt van szüksége német lapra! Ha Szeged kereskedelme és ipara oly nagy lendületet nyert , úgy kétszeres kötelessége e városnak nemzeti nyelvünket s irodalmunkat pártolni, nem pedig a hazaárulással kapcsolatos tényt létrehozni s csak most fejlődő kereskedelmi irodalmunk ellen föllépni. Ily ténynek nincs mentsége. E tárgyról nem szükség többet írnunk, ily ténynyel szemben minden önérzetes ember tudni fogja kötelességét. Csak még néhány szót. Nem elég, hogy német lapot indítnak, hanem még ráadásul egyik legjobb alföldi közlönyünk hitelét is akarják rontani. Azt hirdetik ugyanis a fölhívásban, hogy egyetlen közlönyük a „Szegedi Híradó“, a kereskedelmi érdekeket nem képviseli kielégsleg. Jól van. Legyen hitek szerint. Hanem hát kik ennek okai, mint maguk a kereskedők ? Mert ha becsületes és jó hazafiak akarnak lenni, forduljanak tudósításaikkal s az áldozatnak, mit e megindulandó német lapra szántak, csak felerészével a „Szegedi Híradó“ felé, s meg vagyunk róla győződve, hogy ez vagy megnagyobbított alakban, vagy naponkénti megjelenésével oly kereskedelmi és közgazdászai közlönyük leend, melynél jobbat egy kereskedő közönség sem kívánhat. Ez lenne az orvosság, nem pedig egy német lap alapítása.“ Nem szükség kijelentenünk, hogy „Maros“ kollegánk fennebb kifejtett nézetét lényegében mi is osztjuk. A német lap indítói programmjukban világosan kijelenték, hogy lapjukat nemcsak Szeged város, hanem az alvidék s különösen ennek városai kereskedelme s ipara érdekében léptetik életbe; azért közöltük a „Maros“ cikkét egész terjedelmében hogy lássa közönségünk s lássák maguk az illetők, mint vélekedik vállalatukról a szomszéd Csanádmegye egyik tekintélyes városának közlönye. Nincs okunk kétkedni azon, hogy e cikkben Makó város közvéleménye tiltakozik a szegedi német lap ellen , melynél nagyobb oktalanságot már aligha tudna elkövetni az, aki ezt elkövette. Az imént jelzett szempontból óhajtanók, hogy a szomszéd Szabadka s megyénk többi lapjai is hallatnák szavukat e tárgyban. Ami minket illet, a fent közölt cikket s ahoz csatolt mostani megjegyzéseinket csak előőrsökül kérjük tekinteni, mert a derék haddal csak ezután szándékozunk kirukkolni a „Szegediner Lloyd“ ellen, amint ígértük vala. Szándékosan nem siettünk vele , mert előbb alaposan ki akartuk ismerni a legkülönbözőbb körök véleményét , nehogy valamely újabb bősz Achilles ismét ellenünk zúdítsa a vádat, hogy nézetünkre hamisan reágítjük a közvélemény bélyegét. Kathi, reformmozgalom. Lapunk legutóbbi számában elismeréssel szóltunk ama kicsiny, de szívós csoportról, mely, élén Hatala Péter kath. pap- és egyetemi tanárral, gonddal szerkesztett közlönye, a „Szabad Egyház“ hasábjain jobb sorsra méltó kitartással küzd a szabadelvű egyházreformos mellett. Hatála nagy készültsége és hatalmas logikájával, melyek, jeles szónoki tehetségével párosulva, őt korábban a kath. kongresszus szabadelvű kisebbségének legkitűnőbb tagjai közé avaták, egyike azon kath. papoknak, kik nemcsak érzik az egyházreformok szükségességét, hanem szóval és tettel buzgólkodnak azok létesítésén. Legutóbb a hajdú-dorogi gör. kath. egyházközség alább közlött petíciója alkalmából a „Szabad Egyház“ egy meleg hangon írt cikket közöl Hatala tollából, mely oly hűen visszhangozza a magyar katholikusság érzelmeit, hogy aligha tehetnénk kedvesebb dolgot olvasóinknak, mintha e szép cikket egész terjedelmében közöljük. E cikk a következő : „Míg a magyarországi kath. egyház autonómiájának Magna Chartája a minisztérium irattárában pihen, addig az ügy iránti részvét, érdeklődés a katholikus körökben folyton éber. Ez alkalommal csak Hajdu-Dorogh görög-katholikus községének petíciójára utalunk. Kilenc tagú küldöttséget menesztett e község főpásztorához Pankovics István püspökhöz, s a következőket kérelmezik : a) hogy a magyar nyelv oltári nyelvvé emeltessék; b) a kalendárium egyesíttessék; es a böjti diszciplína könnyebbíttessék ; d) a kisebb ünnepek eltöröltessenek, vagy legalább vasárnapra áttétessenek .) A magyarajkú görög s illetőleg ezentúl magyar szertartású katholikusok számára egy önálló püspökség, vagy legalább egy, Doroghon székelő püspöki vikariátus alapittassék. Üdvözöljük Hajdu-Dorog katholikusait! Üdvözöljük, mert a cselekvés terére léptek! Igaz, ha az egyházi kérdést meg akarjuk oldani, ha kárigényelte reformokat óhajtunk tenni, cselekedni kell mindenfelé. . . . Sorakozzanak minden község katholikusai, legyenek azok latin vagy görög szertartásnak , s mondják ki bátran, határozottan: ezt akarjuk! A katholikus egyház disciplináris ügyei emberi mű, az emberek, a hívek számára lettek megállapítva egykoron, s következőleg mai nap szintén megváltoztathatók a hívek szükségletei szerint. Saját szükségleteiket pedig a hívek legjobban tudják, közvetlen érzik, önmagukon tapasztalják azokat! A kath. közönség nem jog- és akaratnélküli nyáj, mely arra lenne kárhoztatva, hogy a felülről reá rótt terheket viselje! A kath. közönségnek e téren kívánnia, akarnia, tennie szabad, nincs isteni törvény, mely ettől eltiltaná! . . . Ez az emberi méltóságban gyökerező jog, melytől el nem éttettünk az által, hogy katholikusokká levőnk. Az apostolok maguk tiszteletben tartották a hitközség e jogát. Ne várjuk a kormánytól azt, mit önmagunk is megtehetünk. Van alkotmányos szabadságunk s ennek egyik éltető eleme az öncselekvés. Mi magunk tegyünk, határozottan kifejezett akaratunk nyilvánításai legyenek azon tények, melyek kényszerítsék a kormányt, az egyházit úgy , mint a világit, hogy megadják azt, amit akarunk. Ha a magyar nemzet közakarata nem követelte volna az alkotmány helyreállítását, maiglan is Bach és Schmerling rendelkeznének velünk, intézkednének rólunk, nélkülünk. Ha politikai szabadságunkat meg akarjuk őrizni, nem szabad az egyházi abszolutizmus előtt meghajolnunk; ki kell vívnunk egyházi téren is az önállóságot; ne engedjük ezért, hol a lelkiismereteket is megkötik , az abszolutizmusnak, mert itt fogja megtalálni azon archimedesi pontot, melyről a vallás pajzsa alatt sarkaiból kiemelendi a nemzeti szabadság épületét. Ellenkezőleg mi magunk építsünk erős várat az egyházi autonómiában a nemzeti szabadság védelmére is, s hogy ha a haza kormányát reakcionárius kezek tartanák egykoron , a vallás nimbusának sérthetetlenségében készítsünk a nemzeti szabadságnak szentelt menhelyet. Ne engedjük ezt át a reakciónak! Tegyünk, mozogjunk szünet nélkül, göngyölítsük ki, a haza érdekében is, a magyar kath. egyház függetlenségének, szabadságának zászlaját!....“ Hazai ügyek. — Egy fontos püspöki kinevezés. Fontosnan neveztük e kinevezést és valóban az is több oknál fogva; fontos és nevezetes először a személynél, másodszor az állomásnál fogva, s ami e kinevezés becsét még inkább emeli, az a közvélemény általános helyeslése, mely a lapokból pártkülönbség nélkül egyformán nyilatkozik. A hivatalos lap szombati száma hozta az örvendetes tényt, mely szerint Ipolyi Arnold besztercebányai püspökké neveztetett ki. Ipolyi tagja az akadémiának, a Kisfaludy - társaságnak , tört. társulatnak , képzőművészeti és sz. István társulatnak ; nagytudományu férfiú és szenvedélyes barátja a művészeteknek is, ki irodalmunkat becses történeti és régészeti művekkel gazdagitá, ki a művészetek gyámolitására évenként ezreket költ, s ki mindezeken kívül testtel , lélekkel magyar hazafi. És ebben fekszik aki neve-