Szegedi Híradó, 1872. július-december (14. évfolyam, 79-155. szám)

1872-09-11 / 109. szám

— A Deákpárt vezérférfiai s azok, akik a parlament munkáiban e pártból elő­kelőbb szerepet hivatvák vinni, szű­kebb körű tanácskozást tartottak, melynek tárgyát a baloldali kör fennebbi határozata képezte. A tanácskozáson átalános kifejezést nyert a né­zet , hogy addig, míg az ell­ezék közjogi természetét megtartja, a Deákpártra nézve a helyzet nem tekintethetik megváltozottnak, s e szerint Tisza Kálmánnak a baloldali kör által elfogadott indítványával szemben a Deákpárt nincs azon állapotban, hogy bármi lépéseket tegyen oly irányban , minőre ugyanazon indítvány indirekt fölszólítást tar­talmaz. (Ezeket írja a „Ref.“ s eszerint a két párt közti formaszerű kiegyezés meghiú­sultnak tekinthető.) Levelezés: Kun-Dorozsma, szept. 6. T. szerkesztő úr! A múlt heti esőzések után szemtanúi voltunk ismét azon mizériáknak, melyek a Szeged és Dorozsma közötti rész­utakon minden év őszén és tavaszán ismétlődni szoktak. Az elsüllyedt szekerekkel civakodó emberek ép oly ékes szavakkal áldották az illető hatóságot most, mint tavaszszal, midőn sárbafuladt jószágaik fölött hullatott könyeik­­kel kenyérkeresőjü­ket siratták. A szegedi útra jelenleg nem lehet pa­naszunk, s amint a folyamatban lévő javí­tások hinni engedik , az lehetőleg jókarba fog hozatni. De mit szóljunk a dorozsmai útról! An­nak állapotát leírni lehetetlen. Benn a vá­rosban úgy, mint azonkívül , poshadt pocso­lyával telt kátyúk akadályozzák a közleke­dést. Aggasztó a mi helyzetünk , s nincs re­ményünk, hogy jobbra forduland. A hatóság azzal menti magát, hogy az uta­kat azért nem csináltathatja, mert a kerületek határozata folytán a közmunkaváltságból be­folyó összeget a törvényhatóságnak be kell szolgáltatnia, hogy az az államutak jó kar­ban tartására fordíttassék. E város közön­sége pedig semmi készséget sem érez a köz­­munkaváltság címen befizetett , más köz­ségeken keresztülvezető s általunk sohasem használt államutak építése s javítására for­dított összegen felül, külön közmunkával is javítani az utakat. Inkább elszenvedi, hogy az év ősz­ és tavaszán Szegeddel ne köz­­lekedhessék , pedig úgy tudom , hogy mi dorozsmaiak a jelen körülmények között Szeged nélkül alig létezhetnénk. Hogy mikor lesz vége e nyomorult ál­lapotnak , azt nem is sejthetem, hogy kit kell emiatt kárhoztatni , azt ítélje meg a közönség. Bármiként álljon a dolog, bármi legyen törvényhatóságunk eljárásának irányadója, nem hízeleghetek neki azzal, hogy városunk jóléte s gazdászati érdekeinek előmozdítása körül nagy igyekezetet tanúsít. Nem pedig azért, mert jól tudja , hogy Dorozsma köz­ség 4140 igás- és 5805 kézi-közmunka nap után fizet 2403 frt váltságdíjt; továbbá jól tudja azt is, hogy sem vízi-, sem vasutunk nincs, hogy 32,450 hold és 1302 k ölnyi területről nyert terményeinket csak tengelyen szállítva értékesíthetjük , és mégis késik odahatni, hogy Dorozsmának legalább egy államútja legyen. Ennyit az utakról. Fürdőnk Ugye a legfontosabb s legérde­kesebb kérdések egyike, erről azonban jövő levelemben. Beléletünknek egyik említésreméltó ör­vendetes mozzanata az, hogy dragonyosaink tegnap hajnalban elmasíroztak. Vannak szép akkorra már nagyon jól érzem magamat, ked­vesem ! Vilmos megdermedt, ő sejtette a sza­vak sötét értelmét, s hiában erölködik, hogy kedvese gondolatainak más irányt adjon. — Nem, Vilmosom—mondá Róza—ne tartsd ábrándnak azt, amit én oly mélyen és bizonyosan érzek, mert ezáltal egyetlen vigaszomtól is megfosztanál, mely még szá­momra megmaradt. Oh, Vilmosom ! — szólt ke­zével az ég felé mutatva — ott nagyon szép lesz minden ! — és te nem sokára követni fogsz engem. Vilmos nem bírta legyőzni dagadozó szivét; kitörő könyek közt hevesen ölete át szerelmesét és hűséget esküdött neki a halál után is; meg volt győződve, hogy nélküle nem birja tovább e gyarló életet. Megnyugtatva , üdvözölve e meggyőző­dés bizonyossága által, a hét bimbó közül Róza egyet leszakított, melyet azon megjegy­zéssel adott át Vilmosnak, hogy azt jól meg­őrizze ; ezután lassan a kastély felé ment s még egyszer szívélyesen búcsúzott el kedve­sétől. A második nap is ugyanazon tompa gyászszal folyt le. Megjött az éj és vele a kastélyba visszatérés órája. Róza leszakitá­­k második­ bimbót; a szerelmesek ismétlők szemek, melyeknek roszul esik elszökniük a vörös színtől, mert sub rosa mondva , Mars fiai nálunk igen irigylendő kitüntetésben ré­szesültek. y............y. Külföld. Szeptember 10. 1872. A három császár Berlinben. Az európai főesemény , melyet oly régóta hirdet és szellőztet a sajtó , bekövetkezett; a három leghatalmasabb uralkodó e pilla­natban már együtt van Berlinben. A poroszok fővárosát e nagyfontosságú esemény egészen kivetkőzteti rendes álla­potából. Ünnepélyes szint öltött a város , az utcákon tolongás , fényes katonaság , hadi­szemlék , stb. tarkázák a köznapiságából kivetkőzött élet jeleneteit. A politikai találkozásoknak, hír szerint, csak vasárnapon kelle kezdődniük. Eddig még csak a fogadás és találkozások ünne­pélyeit lehet registrálni. Sándor császár a trónörökös és Wladi­mir nagyhercegekkel 5-dikén érkezett Ber­linbe, hol a pályaudvarnál fény és pompa s a porosz előkelőségek várták, Vilmos csá­szárral, a koronaherceggel és Bismarckkal. A fogadás a fejedelmi család részéről igen szívélyes volt s az orosz császár égése­ út­jában lelkes tüntetésekkel találkozott. Az orosz császár az orosz követségi pa­lota előtt szemlét tartott a Sándor császár nevet viselő őr­gránátos-ezred első százada fölött. Vilmos császár személyesen vezeté feszes parádélépésben a századot Sándor császár elé, az egész Lindenstrasseban zsú­folva telt néptömeg határtalan örömfölkiál­­tásai között. Ezután Vilmos császár magas vendégét az orosz palotába vezeté , mire a császárné, valamint a többi fejedelmi nő a cárt meglátogatták. Este a császári palotában családi ebéd készült, melyhez csak a fejedelmi vendégek voltak meghiva. A magyar király 5-én délelőtt 10­/4 órakor érkezett Pillnitzbe. A szász király Bodenbachig ment eléje, hova a király 8 és fél órakor érkezett. Az ottlevő néptömeg ál­tal mindkét fejedelem a legszívélyesebben üdvözöltetett. Bodenbach egész városa, valamit a pá­lyaudvar föl valának diszitve. Drezdáig va­lamennyi helység zászlókkal volt földiszitve, Königstein vára pedig 33 ágyúlövéssel tisz­telgett. A király a bodenbachi fogadáskor az osztrák tábornagyi egyenruhát viselő, a szász király osztrák lovasezredének egyenruháját. — A vár azon része , melyben ő felsége a magyar király fog Berlinben lakni, 20 szo­bából áll, ezek közt a garde-du-corps és a trónterem. — Berlinben az idegenek roppant mértékben érkeznek. Az udvari színház dísz­előadásához 7000 kérvény folyt be je­gyekért. A pénteki takarodóhoz az operaház előtti tér már készen van. 50 óriási lámpa van fölállítva, és előkészület létetett, hogy a kert a takarodó végével öt villanyos készü­lék által fog kivilágíttatni. Az új potsdami pályaudvar a magyar király tiszteletére már teljes pompában és díszben van. A fogadási terem fölött egy óriási dupla sas van alkal­mazva. Amerikából igen sok tudósító érke­zett. A Bote és Bock cég egy Drei-Kaiser- Marscht adott ki, melynek alapja az osztrák, orosz és porosz nemzeti hymnus. Az osztrák császár és a szász korona­­herceg ma 6-án d. u. 2­/4 órakor mentek el innen Berlinbe. Ahová ugyanaznap est­e 6 órakor érkeztek meg. A potsdami új pályaudvar elfogadó terme osztrák, magyar és német szint zászlókkal az örök hűség szent fogadását és Róza el­vált Vilmostól, így történt a harmadik és negyedik napon. Az ötödik napon Róza oly betegnek érzi magát, hogy csak a legnagyobb erő­­megfeszítéssel maradhatott estig szerettei kö­rében. — Vilmos és nővére hazakisérék az egészen kimerült leányt. Vilmos megkapta az ötödik bimbót. De ez éjjelen Róza már oly gyönge volt, hogy a következő napon az ágy elhagyására nem is gondolhatott. Most végre fölébredt az atyában a szá­nalom és a leányáért való félelem. Az egész kastély mozgásba jött, orvosokért küldöttek, a lelkésznő és leányai elhivatták, hogy a drága beteget ápolják. Az orvos jött és ki­jelenté, hogy már m­it sem lehet tenni, s hogy alig van még benne két napra való életerő. Ijedtség és gyász borított el minden arcot ; az atya tombolt a vad fájdalomtól, melyhez még azonfölül lelkifurdalás is járult. Csak egy szem maradt vidáman: a haldoklóé, a­ki teljesülni látta jóslatát. Óráról-órára közelgett a halálhoz; este­felé elhivatták a lelkészt, ki ez érre nála maradt. Vilmosnak is még egyszer, midőn Buchek urat szobájában alva tudták, szabad volt látni kedvesét. Senki más nem volt ez utolsó beszélgetésüknek tanúja , mint az is­ten, kinek színe előtt szerették egymást s volt diszítve. A perom­on a 2-dik testőrgrá­nátos ezred egy zászlóalja volt diszörségül fölállítva, zenével és kibontott zászlóval. Vil­mos császár, a koronaherceg legidősb fiával, valamint a királyi ház többi hercegei — mindnyájan osztrák egyenruhában , a Szent István-rend nagy szalagjával, és az arany­­gyapjas-renddel­­ már 6 óra előtt megje­lentek a királyi elfogadó­szobában ; jelen voltak ezenkívül: a mecklenburgi, badeni, weimari nagyhercegek, valamint több, ittlévő német fejedelem, hg Bismarck a Szent­ István­­rend szalagjával, az osztrák-magyar követség attackéi, gróf Károlyi nagykövet és az első követségi tanácsos, báró Münch ,­ki Roede­­rannig utazott a császár elé. Megjelentek még: Wrangel és Moltke tábornagyok, a tábornoki kar, és a legfőbb udvari méltó­ságok. A vonatoknak a pályaudvarba megér­kezésekor a díszszázad teljesíti a katonai tisztelgést, és az ezred zenekara az osztrák néphymnust játszó. Ferenc József császár, saját porosz gránátos ezredének egyenruhá­jába öltözve, kiugrott a vagyonból, a feléje siető Vilmos császárhoz ment , szívélyesen megölelte és megcsókolta. — erre Vilmos császár üdvözlé a szász koronaherceget; ez­után mindkét császár ellépdelt a fölállított díszszázad homlokzata előtt, mire Vilmos csá­szár átnyújta a magas vendégnek a „Ferenc császár“ gránátosezred rapportját. A korona­­herceg, a többi kir. hercegek és fejedelmek üdvözlése után következett a diszszázad köz­vetlen elöljáróinak, valamint a diszszolgálatra kirendelt Manteuffel tábornoknak bemutatása. Erre mindkét császár ugyanegy négyfogatos kocsiban a brandenburgi kapun át, a hársfa­sorok alatt a kir. palotába kocsizott. Köz­vetlenül kisérték őket: a koronaherceg , a szász koronaherceg, a kir. hercegek, a je­lenlevő fejedelmek, ezek katonai kísérete, és egyéb hozzátartozóik. A király Ő Felsége kíséretében levő gr. Andrássy magyar egyenruhába volt öltözve, az utcák az egész után nagymennyiségű nép által voltak ellepve, mely a két ural­kodót Útjukban lelkesült kiáltásokkal kisére. A pályaudvarban való legszivélyebb üdvöz­lések mellett igen örömteljes képet nyújtott azon jelenet, midőn az osztrák császár az ifjú Frigyes Vilmos herceget, a koronaher­ceg fiát köszönte barátságosan. Este 7 óra­kor az osztrák császár látogatást tett Sán­dor császárnál az osztrák követségi palotá­ban, innen mindkét császár együtt ebédre ment a kir. palotába. Mielőtt az osztrák császár az orosz követségi palotába ment, Ő Felsége, Auguszta császárné és a korona­­herceg neje üdvözlék egymást a kir. palo­tában.­­ Ezen üdvözlés ép oly szívélyes volt, mint a két császár találk­ozása a pá­lyaudvarban. Sándor császár látogatására meg­yében osztrák császár . Felségét gróf Andrássy és Mantenffel tábornok kisérték. A látogatás csak egy negyedóráig tartott. A két császárnak az orosz követségi palotából a kir. lakba kocsizása alkalmával Ferenc József császár Sándor császár mel­lett jobbra ült. A nyílt kocsiban menő két császár az egész után lelkesült éljenzéssel és rokonszenves kiáltásokkal üdvözöltetett az utcákat sürtten ellátó néptöm­eg által. 7 órakor családi ebéd volt a királyi palo­tában, nap ezrével vonta át Szeged népét, mely magában minden osztályt és kort egyesítve, óriási hullámokban özönle el az árnytalan tereket. Szegény liget­ midőn megritkult s megkopaszodott fáival oly árvaságra jutott, akkor segített sorsosai, az árvák nyomorát enyhíteni! És e segítség oly tekintélyes (ezer írtnál több lesz a tiszta jövedelem), hogy becsületére válnék egy teljes virágzatban levő ligetnek is. Ebből látjuk, hogy mit vesztettünk a népkertben. — A népünnepen résztvettek számát körülbelöl ötezerre te­hetjük , s ha semmi más mulattató látvá­nyosság nem volt volna is, maga ez impo­záns tömeg nyüzsgő hullámzása, zsivaja, a legmulattatóbb látványt nyújtá. De volt ezen­kívül egész sereg látni- és hallanivaló, mik nem kevéssé emelék az ünnep elevenségét; volt dudaszó párosával is; volt népzene s ennek hangjain estefelé táncrakerekedés; volt trombitaharsogás, léggolyók eresztése, karómászás , komikus rúdséta , zsákfuttatás, medvetáncoltatás s mindezek fölött a töme­gek óriási kacagása, éljenzése, tapsolása; és volt eröműtani productio az öreg Toldy János és két nőszemély , egy asszony és lányka által; volt birkózás és végre zára­dékul tűzijáték a mi jó Szutter bácsink által, aki eldurrogtatott vagy 40 fit ára tűzanyagot 15 írt honoráriumért — az árvák javára, akire azért szívből mondjuk, hogy­­ az isten még sokáig éltesse „első magyar átalános tlszművészünket“ , amint őt a tréfa­­kedvelők elnevezték. A­ rendezőségnek, mely­nek élén S­z­­­u­h­a Ágoston tanácsnok úr állott, valóban gratulálhatunk a nagyszerű eredményért, mely oly tekintélyes összeggel szaporító leendő árvaházunk alaptőkéjét. A jövedelem - kimutatást, ha a számadások rendben lesznek, közölni fogjuk.­­ Szerencsétlen ég. Fájdalom, a népünnep nem múlhatott el baj nélkül. Egy szegény leány ruhája ugyanis — állítólag köny­­nyelműen reádobott égő gyufa által meggyu­­ladt s mire segíthettek volna rajta, jóformán el is égett, úgy hogy a leány tetemes sérü­léseket szenvedett s kocsin szálliták szülei házához.­­ Kéméndy Irma asszony leány­­­növeldéjében az é­v­i vizsga tegnap kez­dődött és ma esti 6 óráig tartand. A vizs­gát nagyszámú és díszes közönség látogatja.­­ Berg­he­er Lajos hannoverai phi­­zikus színházát , melyet már egy hét előtt falragaszok hirdettek, most állítják föl a sé­tány melletti térségen. Az előleges jelentés szerint érdekes és változatos mutatványok lesznek benne a természettudomány köréből, mint: az úgynevezett szellem- és kisértette­­vések , artézi-vízi kísérletek , Kalospinthe Kromoskrene (villanyfénynyel világított víz­esések), stb.­­ Az új iskolaszék tegnapelőtt d. u. 5 órakor teljes számú ülést tartott a vá­rosháza tanácstermében, mely mielőtt meg­nyittatott volna, testületileg letéve az előirt esküt a tanács kezeibe. Ezután Kovács Al­bert elnök rövid beszédet tartott az iskola­széknek s meleg szavakban megköszönvén a benne helyezett bizalmat. Ígérte, hogy e helyén ha napszámosa lesz a népnevelés ügyének s kikérte a tagok támogatását. Az elnök, ez élénk éljenzéssel viszonzott beszéd után megnyitván a gyűlést, az egyhangúlag megválasztó Sziklay Ferenc tanítót jegyző­nek , mire az elfoglalta helyét. Ezenkívül még az elnök előterjesztésére csak egy sür­gős tárgyban történt intézkedés, t. ill. az alvégi leánytanitól megürült állomásra a pá­lyázat haladéktalanul kiíratai határoztatok. — A kődobálás a nemestakács­­utcában , mint említettük, mégsem ért véget, noha a rendőrség a tettesek fölfedezésére egészszel, önsulylyal nehezedett Vilmos szí­vére . .. Mélyen megrendülve tért viss­za a házba, hol már a szomorú szertartásról visszatérte­ket találta. A nap elmúlt úgy, mint egy ily nap elmulhatik; estefelé erőt vett rajta az óhaj, hogy meghalt kedvesét a családi sirboltba­­tétel előtt még egyszer lássa. Elkérte atyj­á­­tól a kulcsokat s magával vitte a templom­szolgát ; a kápolna megnyílt, rózsaillat len­gett feléje. Vilmos elámult és csodás érzés­sel lépett a koporsóhoz; a koporsó födele fölemeltetett és az elrémülés egy sikoltásá­val nézett kedvese élettelen alakjára — a hiányzó rózsabimbók keblén nyugodtak. Vilmos a nyitott koporsóra omlott , a szolga azt hive, hogy imádkozik. Midőn már kissé soká tetszett neki, odalépett — a bol­dogtalan ifjú magánkívül volt , sápadt és merev, mint a halott a koporsóban. Csak lassan tért ismét magához , a szolga haza­­kisérte őt. Még egy évig hervadozott, mindennap térdelt Róza sírján, és midőn a rózsák újra kinyíltak, követte őt egy jobb életbe. Helybeli újdonságok.­ ­ Az ujszegedi népünnep. Va­sárnap délután megelevení­lt s a maga ne­mében valóban nagyszerű látvány színhelye volt az ujszegedi népkert: az árvaház ja­vára rendezett népünnep és a verőfényes őszi most csöndes megadással szent akaratában, ünnepélyesen búcsúztak el egymástól. Amint a nap fölkelt és sugarai a beteg­szobát megvilágíták, Róza még egyszer kí­vánta azt látni. Az ablakhoz vitték ágyát, megtört szemmel tekintett a tiszta égbolto­zatra, összekulcsolá kezeit és­­ meghalt. A hetedik reggel volt. Halála mindenkiben mély fájdalmat ha­gyott hátra, de sehol sem érezék azt oly mélyen, mint a lelkész házában, hol mind­egyik külön oly sokat veszített az elhunyt­ban és ahol Vilmos néma , kénytelen fáj­dalma még szentebb figyelmet érdemelt. Másnap az elhunyt angyal teteme álta­lános siránkozás közt a kastély kápolnájába helyeztetett. Vilmos, mint akaró , nem volt képes őt elkísérni s koporsója fölött a gyász­beszédet elmondani. Atyja föloldá e nehéz kötelesség alól ; ő a kert legsötétebb árnyé­kába tűnt, hol szabad folyást engedett bús­komor gondolatainak és merev tekintete előtt elvált barátainak szellemeit hagyá elvonulni. Ekkor a rózsabokor jutott eszébe. Két bim­bónak kell még rajta lenni, melyeket tegnap és tegnapelőtt kellett volna leszakítani. Oda ment, a bimbók eltűntek, és ő magában véve oly lényegtelen körülmény , mert mily könnyen törhette le azt egy gyermek vagy egy arra menő munkás, összefüggésben az Körner után : Kleinmann Frigyes.

Next