Szegedi Híradó, 1872. július-december (14. évfolyam, 79-155. szám)
1872-07-03 / 79. szám
HIRDETÉSEK. Egy hat lóerőre épült jó karban levő még egészen uj cséplőgép eladó, megtekinthető Pálfy testvérek gépgyári műhelyük helyiségében kálvária-utca. Értekezhetni megvétele iránt Eibeschitz Lipóttal 485_3_2 kálvária-utca, saját ház. 36. 87. 480-38 3 Árverési hirdetés. A tiszai VI. folyamosztály 2-ik építészeti egylet gyálavödrösházi töltés vonalán építendő zsiliphez, 22 köböl kemény terméskő, — és 150,000 vízmentesen égetett 1-ső oszt. tégla szükségeltetvén, ennek a helyszínére, a vödrösházi csőszház mellé leendő szállításra a vállalkozás iránt, — f. évi július hó 7-én d. e. 10 órakor Új-Szegeden az egyleti mérnöki hivatal helyiségében (Ausländer ház,) — árlejtés tartozik. Erre a vállalkozni kívánók azzal hivatnak meg, hogy a keszállításra vállalkozók 100, a téglaszállításra vállalkozók pedig 300 frt bánatpénzt tartoznak letenni. Az árlejtési föltételek, a fölebb irt helyen és alólirottnál a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Szegeden, 1872. junius 27-én. Balogh János, vonalfőnök Tanyaföld bérbeadása. Alóljegyzettnek a felsővárosi tanyák közt, a Vedres és Gémes-féle tanyák szomszédságában, a járás szélén fekvő s a kisteleki vaspálya udvarhoz közel eső, mintegy 62 hold tanya földje, a rajta levő lakás elégséges minden szükségletre kiterjedő gazdasági épületekkel, bérbeadandó, s a bérlő által szept. elsején átvehető. Bérleni szándékozók bővebb tudomást szerezhetnek aluljegyzett tulajdonosnál Szegeden, halpiac, saját házában. 483-32 Kontraszt József, Borszéki-víz eladás. A n. é. közönségnek ezennel tisztelettel jelentem, hogy a napokban, nagy mennyiségű eredeti jó borszéki-vizet kaptam és ajánlom azt — kitűnő hatásánál fogva — minél számosabb használatra. Ára egy kisebb palacknak 20 kr. , egy nagyobb „ 26 „ „ egy ládának, mely 60 kisebb, vagy 50 gyobb palackot tartalmaz, 11 frt. Tisztelettel líkscímer Izsák, 492-2—1 budai országút, saját ház. ■ 1872 bizotts. 481-3-2 Ajánlati verseny hirdetés. A lacikonyhas bérház építéséhez megszükséglendő egy millió négyszázezer darab első rendű égetett téglának — ajánlati verseny utján bizottsági jóváhagyás fentartásával — beszerzése elrendeltetvén. Ezen téglaszállitásra ezennel írásos verseny nyittatik olymódon, hogy ajánlkozó az eladásra felajánlott téglából 12 dbot mustraként a gazdászatihivatalnál letenni, és a téglákat az építkezés helyszínére saját költségén beszállítani és ott átadni köteles. Az ajánlati levelek a szállítandó I-sö rendű tégláért követelendő vételárnak megfelelő 10%-as bánompénzkép — készpénz vagy elfogadható értékpapírokkal ellátva kell lenni A jól lepecsélendő levelekbe az ezrenként követelendő vételár, számokkal és betűkkel tisztán s olvashatóan kiírandó s kijelölendő , hogy ajánlkozó a szerződési feltételeket jól ismeri, s ezeknek magát aláveti. A szerződési feltételek hivatalos órában a város gazdászi hivatalban. Wagner Károly unok urnái megtekinthetők. Felhivatnak tehát mindazok, kik az 1,400,000 darab I-sö rendű tégla szállítására Szeged város részére vállalkozni akarnak, hogy ajánlati leveleiket f. évi julius hó 9-én d. e. 10 óráig I. Wagner Károly gazdászati bnoli urnál nyújtsák be, mely napon d. e. 11 órakor a beérkezendő ajánlati levelek ajánlkozók jelenlétében s a bizottság közbejöttével fölbontatni fognak. -r1. Kelt Szegeden, junius 27-én 1872. Pálfy Ferenc, polgármester. Van szerencsénk a t. c. fakerekedőknek, építési vállalkozóknak és minden tisztelt vevőinknek ezennel jelenteni, hogy faüzletünket és gőzfürészmüvünket mindennemű tölgy-, kőris-, szilfa- s gyertyánfákra is kiterjesztettük, és így azon kellemetes helyzetben vagyunk, hogy ezen cikkekben, különösen pedig minden nagyságú tölgy épületi fák és hajó-parlikkal minden igényeknek a legjutányosabb árak mellett megfelelhetünk. Egyszersmind tudatjuk, hogy mindennemű vágott fenyőfa-anyagokat, valamint mármarosi tiszai szálfát egész rátákban, kötésekben, és táblákban a lehető legolcsóbb árakon köbláb szerint eladnak. — Szegeden, 1872. junius 13-án. Szepti nártelej részvény-társaság.i isi tizafáigi telt tőzsde-irodiija és váltó-üzlete. Schottenring 18. átvesz bármily nevű bank-, váltó- és tőzsde üzleteket. Helybeli és vidéki megbízások igen gyorsan, pontosan és lelkiismeretesen teljesíttetnek, valamint a tőzsdeiroda közvetítése által megvettt értékpapírokra és valutákra, tekintettel a pénzpiacnak időnkénti helyzetére, a legolcsóbb feltételek alatt előlegek adatnak. Az üzleti helyiségek félbeszakítás nélkül naponta reggeli 9-től esti 6 óráig maradnak nyitva. 490-151 Eladó ház és porta. Rókuson a Mihály utcában 796. szám alatt, az alföldi vasút-indóház közelében fekvő 4 szoba, 3 konyha, köpince stbből álló ház, a hozzátartozó gyümölcs és szőlőkerttel együtt, úgyszintén egy külön porta is ugyanott eladó. Értekezhetni az ottlakó tulajdonossal. 491—1 7458. sz. 454-0-5 lát üzletmegnyitás. Ezennel van szerencsém a t. c. közönséget tisztelettel értesíteni, hogy itt helyben egy LIKŐR-GYÁRAT alapítottam , és ennek jól berendezett raktárát cicsótér-fél© biztoan az első magyar ált. bizt. társ. főügynökségi irodája mellett megnyitottam. Egyúttal bátorkodom jól berendezett és nagyválasztékú raktáramat a t. c. közönségnek, úgy a t. vendéglős uraknak ajánlani, hol gyártmányaim valamint nagyban úgy kicsinyben is eladatnak; ugymint. kitűnő minőségű valódi rozs- és a törköly-pálinka szibérium, mindennemű bel- és külföldi likőrök, rum _ cognac és minden fajta essenciák, valamint a nálam termelt kitűnő jóságu szegedi egészség-keserű vagy minden egyébnemü szeszes-filalok. Különös figyelmébe ajánom a t. c. borkereskedőknek, vendéglősöknek a francia borszeszt (Wein-Esprit) melyből egy pár icce elég a leggyöngébb bort megjavítani és megtisztítani. Midőn a t. c. közönség még arról is biztosítom, hogy fötörekvésem leend mindenkit a legjutányosabb gyári árak és a legpontosabb kiszolgálat által kielégiteni ezennel meghívom raktáram minél többszöri becses látogatására. Szeged junius hóban 1872. Kiváló tisztelettel 457*—3 ifj. Felmayer Antal likőrgyára. Árverési hirdetés: 482—3-2 Szeged szab. kir. város részéről közhírré tétetik, hogy a volt neszüljhegyi iskolai épület 1096 □ ös tartozandóságával, azonnali készpénzfizetés mellett f. évi július hó 20-ik napjának d. e. 9 órájakor a tanácsteremben nyilvánosan elárvereztetni fog; mely árverésre a venni szándékozók oly megjegyzés mellett, hogy egyéb feltételek Wagner Károly unori urnái megtekinthetők, tisztelettel meghivatnak. Szeged, 1872. évi junius hó 24-én tartott tanácsülésből. Pálfy Peren©, polgámester, bortermelőknek Poliak H. J. bizományi s pénzbeszedési üzlete Pesten, Dorottya utca 3. sz. a Tánczos Rád.-féle gyár tűz-s betörés elleni biztos pénztáraiból főraktárt tart a következő legbámulatosabb ocsó árakon, 427-125 35° 10-val olcsóbban mint mindenütt: szám 0 80 szám IV 210 ff OA 105 ffV 250 ff I 125 ff VI 280 ff 11 145 ff VII 445 ff III 175 ff VIII 485 levonat nélkül, azonnali készpénzfizetés mellett. A helybeli hajó vagy indóházig állítva. Részletfizetésre is kaphatók. Csomagolás legolcsóbban számíttatik. Németország első orvosi egyetemei által megvizsgált és a m. k. kormány által kitűnő alkalmas volta miatt engedélyezett köszvény-vászon mindennemű köszvény-, csúz , mell-, hát- és derékfájdalmak, láb - és fejköszvény, dagadt testrészek, ficamodások és oldalszúrás ellen biztos hatással, mint első gyorsan és biztosan gyógyitó szercsomag 1 frt 50 kr, súlyosabban szenvedők részére kettős adag 2 frt l0kr. pr. Dr. BYRON párisi egyetemes tapasza, bármilyen természetű sebek, vesedések, daganatok, tyúkszemek s fagy ellen. 1 tégely használati utasítással együtt 35 kr. Szegeden egyedül csak Weiglein Ferenc ur fűszerkereskedésében kapható. (Levelezési lap.) Török József gyógyszerész urnak Pesten. Semmi titkos szerek barátja nem lévén, s iszonyú csúzos fájdalmaktól gyötörtetve, használtam az ajánlott köszvényvásznat és pedig igen jó sikerrel. Háladatos szívvel ajánlom azt mindenkinek. Kérem abból két darabot utánvétellel küldeni a kath. plebániahivatalba Ocsován, Zólyommegyében, utolsó posta Nagy-Szalatna. — Liptó-Hibbón, 1871. március 21-én. 135____3 Szamuely, plébános.