Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)

1876-05-28 / 64. szám

Tizennyolcadik évfolyam. 1876. 64-ik szám. Vasárnap, május 28-án. Meg­jelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételein Szegedin hitk­ozh­ordáiwil és vidékre psszín: Egész évre 10 frt.­­ Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. Hallben a kiadóhivatalt il elvitetve. Egész évre 6 frt.­­ Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr. POLITIKAI És VEGYESTARTALMU laAP Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál­ tér 209. sz. a. az udvarban balra. Eg­yes szám­ára. S Irr. Hirdetések dijai: A. héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kivonandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. A jegybankról. (Négy cikk.) II. Fémkészlet és jegyforgalom. A bank által kibocsátott jegy csu­pán fizetési ígéretet tartalmazván, csak úgy bír értékkel, ha ezen fizetési ígéret alapját nemes érc vagy egyéb biztos fedezet képezi. Mielőtt tehát ezen fize­tési ígéret ki­bocsáttatnék, már a födezet­­nek léteznie kell. A forgalomba bocsátható fizetési ígéret mennyisége a fémfedözettel vagy egyenlő, vagy egy előre meghatározott minden számarány-összefüggés nélküli ösz­­szeggel több, vagy bizonyos arányszám szerint van meghatározva, vagy végre a fémkészlet s jegyforgalom közötti arányt illetőleg semmiféle előleges határozat nem áll fönn. Az első, a teljes fémfedezet elve, különösen Angolországban talált erős tá­mogatásra. Ott számos és részben nagy tekintélyek kívánják, hogy a bankok a bankjegyek által a forgalomban képvi­selt pénz egész összegének megfelelő ér­téket benntartsák , azonban a fölhozott indokoknak gyakorlati alapjuk, mely az elmélet keresztülvitelét biztosíthatná, nincs, és Angolország az egyedüli a vi­lágon, hol a jegyforgalom e rendszerrel ha nem is teljesen azonos, de azt megköze­lítő alapon lett szabályozva. A második esetre fölhozzuk például Ausztiát. Az osztrák nemz.­bank 1862-iki alapszabályai szerint a fémmel nem födözött jegyek összege 200 millió forin­tig emelkedhetik ; ezen összeg azonban tetszés szerint még föl is emelhető, amint ez 1873-ban tényleg meg is történt. Az arányt illetőleg, mely a forga­lomban levő fizetési ígéretek s a fémfö­dözet közt van, egy bizonyos szokás jött különféle államokban létre, mely az egy harmadrész fémfödözetet fo­gadta el. Ezen XL résznyi ssörtözet elve el van fogadva Olaszországban, Porosz­­országban s a többi németországi ban­koknál, továbbá a belga és egynémely svájci banknál.­­ Végre semmiféle elő­leges határozat nem áll fönn a fém­készlet és jegyforgalom közötti arányt illetőleg Franciaországban. A teljes fémfödezet elvére vonatko­zólag, szakférfiak nézetei alapján, fön­­nebb kimondtuk annak gyakorlatiatlan­­ságát, noha sietünk hozzátenni, hogy ezen viszony Angliában az ottani körül­mények folytán fejlődött ki. A második nem lehet tudományos boncolgatás tárgya, mert az az önkény alapján jön létre s némileg utánzása az angol banktörvénynek, s azt a jót sem mondhatni róla, hogy a hitel igényeinek megfelelne; mert láttuk, hogy 1873-ban a bankad­ó fölfü­ggesztésének szüksége állott be. Az 73 résznyi födezet — noha rend­szeresebbnek látszik s több állam által gyakoroltatik — sem jobb az előbbinél, mivel szintén önkényen alapszik. A harmad­kész fedezetnek sok ba­rátja van , ahol mai nap jegybankok ala­pítása céloztatik, ahol erre nézve aján­latok, javaslatok merülnek föl, mindenütt benn van ez az arány. Ha indokolás kí­vántatik, a válasz mindig az, hogy: mi­vel valami arányt utóvégre mégis kell megállapítani, melyen a bank túl ne mehessen, s mivel ennek megállapítására pozitív támaszpont nem található, az l/s arány csak olyan jó, mint bármely más; végre pedig, mivel ez már annyi bank­­rendszerben be van véve, hogy e körül­mény maga is följogosít annak elfoga­dására. Az utóbbi indok, ha nem is logi­kailag, de pathologiailag helyesnek el­fogadható ; a példák, ha nem jók is, ra­gadósak. Helyesnek s természetesnek azonban csak azon eljárás tekinthető, amely Fran­ciaországban áll fönn , mert ott az arány semmiféle mesterséges módon előre meg­állapítva nincs. A jegykibocsátás termé­szetes szabályozója a forgalmi szük­séglet. Hogy ezen túl ne mehessenek a bankok, ez iránt biztosít a készfizetési kötelezettség, amelynek fönntartása min­den körülmény közt tántoríthatla­­nul követelendő. A készfizetések telje­sítése komolyan nem lesz veszélyeztetve, a­mig a jegykibocsátás nem ment túl természetes határain. Ezeken túl pedig addig nem megy, mig a forgalom által engedi magát szabályoztatok Általános szabály tehát, a­mely minden esetben megfeleljen a valódi szükségnek, nem képzelhető. Ezen elvek után az alkalmazás köny­­nyű s látni fogjuk, melyiknek van ki­látása, hogy az osztrák-magyar bank­­kiegyezkedésnél alkalmaztatni fog. Azért mondjuk, alkalmaztatni fog, mert az egyezkedés részleteit eddig még nem is­merjük. Ilallal Ügyek. — Védegyleti mozgalmak. Az orsz. nőegylet közgyűlése a fővárosban kimondá a jelszót s a vidéken már nagyban folynak a gyűjtések a védegyleti tagságra. Nagyváradon tarolják föl az eszmét legbuzgóbban. A gyűjté­seket ott Halász Józsefné urhölgy oly sikerrel vezeti, hogy az ottani lapok már legközelebb megkezdhetik a védegyleti tagok névsorának közlését. Keleti bonyodalom. A diplomatia doktorai addig-addig tapaszt­­gatták a keleti gyuladásos sebet, hogy az fo­tonként mind jobban elmérgesedett s ma már annyira fekélyessé vált , hogy a tapasz helyett valószínűleg a metszőkéshez kell folyamodni. Emlékezzünk már röviden a berlini értekez­­etről, amelyen Gorcsakoff orosz külügy­miniszter ragadta kezébe a prim-hegedűt, me­­yet a keleti kérdésben addig Andrássy nyag­­gatott, és sikerült neki a tovább követendő lé­­pésekre nézve oly megállapodást keresztülvinni, amely Andrássy korábbi béke- s illetőleg re­­formprogrammját szerencsésen kiforgatta sarkai­ból s a helyzetet csak válságosabbá tette. Ezen memorandum-alakba foglalt megálla­podás tartalmát most a következőkben adják elő : A hatalmak együttes jegyzékben szólítsák föl a portát, hogy két hónapra függeszsze föl az ellenségeskedést föllázadt alattvalóival szem­ben. Ezen idő alatt a fölkelők követeléseiket közvetlen a porta elé terjesztenék.­­ A török hadsereg bizonyos meghatározandó pontokon vonatnék össze ; keresztények és törökök meg­tartják fegyvereiket; a reformok keresztülvi­telére egy bizottság ügyel föl egy belföldi ke­resztény elnöklete alatt.­­ Ha ezen két hónap alatt kielégítő eredmény nem éretik el, Ausztria- Magyarorország , Németország és Oroszország erélyes rendszabályokh­oz fognak fo­lyamodni. Ezen rendszabályok a törökök , nem pedig a felkelők lefegyverzésére lennének irá­nyozva. A memorandum ez esetben Ausztriától azt kívánja, hogy zárja el a törökök előtt a kleki kikötőt. A berlini félhivatalos lapok nyomán váltig hirdeté a mi sajtónk is, hogy az újabb megál­lapodás az Andrássy-féle korábbi , valamennyi nagyhatalom által elfogadott jegyzék alapján készült s hogy ennek alapelveiben nem igen történt változás. S a világot tele kürtölték a béke reménységével, ami első pillanatra annál­­inkább hitelre talált, mivel egyúttal kihirdették azt is, hogy a megállapodáshoz a többi nagy­hatalmak kormányai is hozzájárultak. Azonban csakhamar kisült, hogy a muszka köntösbe öltöztetett új békítő (?) programoi ép­pen nem a régi és szemlátomást a szorongatott porta ellen van irányozva, és egyúttal hire szárnyalt, hogy Angolország nem fogadja el a berlini megállapodást. Ez a hír meg is való­sult ; az angol kormány hivatalosan is kijelenté ezt s az angol lapok ép oly egyhangúlag he­lyeslik a kormány eljárását, amily erélyesen megtámadják a Gorcsakoff-féle tervet. S hogy az angol kormány nem elégszik meg a nem­csatlakozás puszta kijelentésével , hanem eltérő álláspontjának nyomatékot is kíván adni, bizo­nyítja az, hogy egy erős hajóhadat vont össze a török tengermelléken s azt a középtengerre küldi. Anglia példáját valószínűleg követni fogja a francia kormány is. Párisból legalább oly hírek érkeznek, hogy D a c a z é s külügyér meg­bánta a berlini uj programaihoz való hozzájáru­lását s azon töri a fejét, hogyan vonhatná vissza elhamarkodott — ámbár csak előleges — beleegyezését. Ily fordulattal szemben alig lehet kétkedni, hogy a török kormány sem áll oly könnyen kö­télnek, mint ezt a porta vesztére törő orosz kan­cellár talán hitte. Világos tehát, hogy a berlini értekezlet a bonyodalmakat csak növelte s nem a béke, hanem a háború akcióit szöktette föl, meg vagyunk győződve, hogy az orosz kormány nem is akart mást, hanem éppen ezt. Hiszen senki sem tudja jobban, mint ő, hogy mentül nagyobb támogatást tapasztalnak a lázadók a nagyhatalmak részéről, annál inkább fölcsigázzák követeléseiket. Már jelentik is Ragusából, hogy a fölkelők az eddigi föltételekkel többé be nem érik, hanem Bosznia és Hercegovina föltétlen önállóságát követelik, a fegyverszünetet visszautasítják s ideiglenes nemzeti kormány kikiáltását készítik elő. Szerbiában meg már egészen megérett a helyzet a háborúra. A sereg készen van s leg­újabban orosz vezért is kapott Tschernajeff tá­bornok személyében. Hogy pedig a háborút annál kényelmesebben vihessék, a kormány 3 havi moratóriumot adott, amelyről szóló rendeletet már a fejedelem is aláírta, és fölfü­g­­geszté a sajtótörvényt. A háború első költségeit egy nagyobb kényszerkölcsönből födezik s ezért kellett a moratórium, a magán­fizetések fölfüg­­gesztése. Találóan mondja erre egy belgrádi le­velező, hogy Szerbia a Törökország elleni há­borút osztrák és magyar pénzen fogja megkez­deni , mert a törvényesített szerb bankrott az osztrák és magyar kereskedő­világot fogja leg­inkább sújtani, nálunk különösen Pancsovát, Te­mesvárt, a szlavóniai kereskedő városokat, Bu­dapestet, a Lajtán túl Bécset, Prágát, Triesztet és Brünnt. Montenegróban is fordul a szél. Er­ről elég annyit jeleznünk, hogy az ottani hiva­talos lap maga mondja, hogy Montenegro váló­­úton áll, éppen úgy, mint Szerbia, mert „a porta — úgymond — kihívó lépéseket tesz, mi­nek folytán mi sem maradhatunk tétlenek”­ Értjük. A helyzet vázlatának kiegészítésére még csak azt jegyezzük föl, hogy maga Konstanti­nápoly is, kormányostól, szultánostól együtt, igen válságos helyzetbe jutott. Ott, mint tudjuk, kö­zelebb a s­o­f­­­á­k (kispapok) indítottak komoly mozgalmat, s első föllépésükkel kényszeríték a szultánt, hogy a török főpapot s egy az orosz­­szál való cimborálás gyanújában álló kormány­férfit elcsapjon. Most pedig már azt írják, hogy a softák oly hatalomra vergődtek, hogy úgyszól­ván mellék­kormányt képeznek, alkotmányos kormányforma behozatalára törekszenek s hír szerint a szultánt lemondásra akarják kénysze­ríteni. Íme a helyzet képe keleten, amelynek ala­kulásától függ a mi legközelebbi helyzetünk is. Ismertetése Bodoky Lajos bírálatának „az alföldi folyók szabályozására ajánlott külön­féle módozatokról.“ (Folyt.) Sokan kiábrándultak már azóta, kiket 1873- ban elragadott a Hobohm által kilátásba helye­zett siker reménye, akik, nem lévén szakértők, bíztak Hobohmban, mert azt hitték, hogy oly vakmerő arrogantiával, mint ő, csak oly ember beszélhet, aki feladatát tökéletesen érti és min­den részletet a legnagyobb biztonsággal előre lát. Már-már azt lehet­ hinni, hogy az elveze­tési eszme örökre el van temetve, azonban nem­rég föltámasztotta azt ismét néhány magyar lap, mint egy kitűnő szaktudós, Stefanovics cs. kir. őrnagy eszméjét. Most tehát már katonai részről is támadás intéztetett a szabályozási vállalat ellen. — I ezt a szót: „katonai részről,“ ne tessék tréfának vagy gúnyolódásnak venni; igazolja ezt a Ste­fanovics lovag úr szabályozási tervét magában foglaló kis füzet katonai kifejezésekkel teli nyelvezete: „A mellékfolyók megtámadják a főfolyót, s a­melyek ellen a másik oldalról nem tud erőt állítani, kinyomják őt helyéből, sőt vannak oly ellenséges mellék­folyók is, amelyek rejtekhelyükből rohannak a mit sem sejtő fő­­folyóra.“ Stefanovics szerint a Tisza természetes he­lye nem a völgy legmélyebb vonalán volna, a­hol most folyik, hanem a lejtő keleti magasabb részén, a hegyek lábához közel, s hajdanában ott is folyt, csakhogy a baloldali mellékfolyók 900­­ mfld vízgyűjtő-területnek megfelelő na­gyobb nyomást gyakorolván reá, mint a jobb­oldaliak, kénytelen volt e támadás elől vissza­­__ 1 •­­ * •* * „A 43 mfld hosszú s nagyobb­ esésű Sza­mos elnyomta a Szamos-torokig (Jándig) a csak 29 mfld hosszú Tiszát éjszakra; azután a Nagy- Kőröstől kellett nyomást szenvednie; annál még hatalmasabb, vad ellenség leselkedett reá Arad­nál, elbújva a világosi hegyek háta mögött: a Maros. „Az Aradhoz békésen és ártatlanul, mért­földenként 2' eséssel érkező Tiszának ott hirtelen oldalába rohan a Maros, mértföldenként 75'hév­vel, 5 mfld hosszabb pályafutással és 660­0 mfld vízgyűjtő-terület víztömegével; alább jön­nek még az Arany­ka és Bega.“ „Csoda-e, ha ily hatalmas szövetségesek, egyesülve a Kősavával (délkeleti szél), annyi évezredek alatt képesek voltak a Tiszát eredeti helyéről, a hegyek alól, a mostani medrébe el­nyomni?“ Félrenyomási elméletét bővebben fejtegeti Stefanovics, sőt azt is elmondja, hogy a Duna is folyvást nyugat felé hátrál Vác és Vukovár között, de erre nem a mellékfolyók szövetsége kényszeríti, — azok e szakaszon nem ömlenek bele — hanem egyedül a Kősava nyomja el. — Bármily sok mondanivalóm lenne is ez elmé­letre, valamint egyéb, különösen a folyam-med­rek képződését illető állításaira szerzőnek, ezek taglalásába most nem bocsátkozhatom; sietnem kell megfelelni tulajdonképeni feladatomnak: megismertetni és megbírálni a lovag ur vízren­dezési eszméjét. Stefanovics őrnagy ur az alföldi vízáradá­­sok főokául a Dunának Plocsa (hihetőleg űré­ben) és Kazán nevű szorosait tekinti, melyeken keresztül nincs hely egyidőben annyi víz szá­mára, amennyi oda érkezik; de hogy most még nagyobb területet foglalnak el a kiöntések, mint azelőtt, azt egyedül a hibás elvek szerént végre­hajtatott tiszaszabályozásnak tulajdonítja s e vál­lalatról következőleg nyilatkozik: „Hogy a Tisza és Duna mentén fekvő lapályok lakosainak za­vara tökéletes legyen, végpusztulásuk megpecsé­­teltessék, újabb időben két dolog hajtatott végre: Tiszaszabályozás címe alatt e folyót kiegyene­sítették és rögtön mindkét oldalon töltések közé vették, nélkülözhetlen árterét több ezer öl szé­lességben elragadták tőle, azt öbölzetekbe osztva szántófölddé alakították.“ „Évezredeken keresztül tisztán kicsapongó jókedvében öntött-e ki a Tisza természetes re­­zervoirjaiba, vagy pedig a Duna 70—80 öl szé­les szorosainak következtében létrejött duzza­dás parancsszavának volt kénytelen engedel­meskedni?“ „Ami a tengerre nézve a lagúna, a gleicher­­patakra nézve a torrens, az a Tiszára és Du­nára nézve az ártér. Kevésbé szükséges e a fo­lyamnak ártere, mint a tengernek lagúnái azért, mivel ennél minden 6 órában, amannál csak évenként újulnak meg az árhullámok?“ „Bizonyára az olasznak is kedves a szán­tóföld, mégis a bolondok­ házába zárnák azt, a­kinek eszébe jutna, Velencénél a lagúnákat töltések közé szorítani és művelhetővé tenni.“

Next