Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)
1876-05-28 / 64. szám
Tizennyolcadik évfolyam. 1876. 64-ik szám. Vasárnap, május 28-án. Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételein Szegedin hitkozhordáiwil és vidékre psszín: Egész évre 10 frt. Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. Hallben a kiadóhivatalt il elvitetve. Egész évre 6 frt. Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr. POLITIKAI És VEGYESTARTALMU laAP Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes számára. S Irr. Hirdetések dijai: A. héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kivonandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereskedése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. A jegybankról. (Négy cikk.) II. Fémkészlet és jegyforgalom. A bank által kibocsátott jegy csupán fizetési ígéretet tartalmazván, csak úgy bír értékkel, ha ezen fizetési ígéret alapját nemes érc vagy egyéb biztos fedezet képezi. Mielőtt tehát ezen fizetési ígéret kibocsáttatnék, már a födezetnek léteznie kell. A forgalomba bocsátható fizetési ígéret mennyisége a fémfedözettel vagy egyenlő, vagy egy előre meghatározott minden számarány-összefüggés nélküli öszszeggel több, vagy bizonyos arányszám szerint van meghatározva, vagy végre a fémkészlet s jegyforgalom közötti arányt illetőleg semmiféle előleges határozat nem áll fönn. Az első, a teljes fémfedezet elve, különösen Angolországban talált erős támogatásra. Ott számos és részben nagy tekintélyek kívánják, hogy a bankok a bankjegyek által a forgalomban képviselt pénz egész összegének megfelelő értéket benntartsák , azonban a fölhozott indokoknak gyakorlati alapjuk, mely az elmélet keresztülvitelét biztosíthatná, nincs, és Angolország az egyedüli a világon, hol a jegyforgalom e rendszerrel ha nem is teljesen azonos, de azt megközelítő alapon lett szabályozva. A második esetre fölhozzuk például Ausztiát. Az osztrák nemz.bank 1862-iki alapszabályai szerint a fémmel nem födözött jegyek összege 200 millió forintig emelkedhetik ; ezen összeg azonban tetszés szerint még föl is emelhető, amint ez 1873-ban tényleg meg is történt. Az arányt illetőleg, mely a forgalomban levő fizetési ígéretek s a fémfödözet közt van, egy bizonyos szokás jött különféle államokban létre, mely az egy harmadrész fémfödözetet fogadta el. Ezen XL résznyi ssörtözet elve el van fogadva Olaszországban, Poroszországban s a többi németországi bankoknál, továbbá a belga és egynémely svájci banknál. Végre semmiféle előleges határozat nem áll fönn a fémkészlet és jegyforgalom közötti arányt illetőleg Franciaországban. A teljes fémfödezet elvére vonatkozólag, szakférfiak nézetei alapján, fönnebb kimondtuk annak gyakorlatiatlanságát, noha sietünk hozzátenni, hogy ezen viszony Angliában az ottani körülmények folytán fejlődött ki. A második nem lehet tudományos boncolgatás tárgya, mert az az önkény alapján jön létre s némileg utánzása az angol banktörvénynek, s azt a jót sem mondhatni róla, hogy a hitel igényeinek megfelelne; mert láttuk, hogy 1873-ban a bankadó fölfüggesztésének szüksége állott be. Az 73 résznyi födezet — noha rendszeresebbnek látszik s több állam által gyakoroltatik — sem jobb az előbbinél, mivel szintén önkényen alapszik. A harmadkész fedezetnek sok barátja van , ahol mai nap jegybankok alapítása céloztatik, ahol erre nézve ajánlatok, javaslatok merülnek föl, mindenütt benn van ez az arány. Ha indokolás kívántatik, a válasz mindig az, hogy: mivel valami arányt utóvégre mégis kell megállapítani, melyen a bank túl ne mehessen, s mivel ennek megállapítására pozitív támaszpont nem található, az l/s arány csak olyan jó, mint bármely más; végre pedig, mivel ez már annyi bankrendszerben be van véve, hogy e körülmény maga is följogosít annak elfogadására. Az utóbbi indok, ha nem is logikailag, de pathologiailag helyesnek elfogadható ; a példák, ha nem jók is, ragadósak. Helyesnek s természetesnek azonban csak azon eljárás tekinthető, amely Franciaországban áll fönn , mert ott az arány semmiféle mesterséges módon előre megállapítva nincs. A jegykibocsátás természetes szabályozója a forgalmi szükséglet. Hogy ezen túl ne mehessenek a bankok, ez iránt biztosít a készfizetési kötelezettség, amelynek fönntartása minden körülmény közt tántoríthatlanul követelendő. A készfizetések teljesítése komolyan nem lesz veszélyeztetve, amig a jegykibocsátás nem ment túl természetes határain. Ezeken túl pedig addig nem megy, mig a forgalom által engedi magát szabályoztatok Általános szabály tehát, amely minden esetben megfeleljen a valódi szükségnek, nem képzelhető. Ezen elvek után az alkalmazás könynyű s látni fogjuk, melyiknek van kilátása, hogy az osztrák-magyar bankkiegyezkedésnél alkalmaztatni fog. Azért mondjuk, alkalmaztatni fog, mert az egyezkedés részleteit eddig még nem ismerjük. Ilallal Ügyek. — Védegyleti mozgalmak. Az orsz. nőegylet közgyűlése a fővárosban kimondá a jelszót s a vidéken már nagyban folynak a gyűjtések a védegyleti tagságra. Nagyváradon tarolják föl az eszmét legbuzgóbban. A gyűjtéseket ott Halász Józsefné urhölgy oly sikerrel vezeti, hogy az ottani lapok már legközelebb megkezdhetik a védegyleti tagok névsorának közlését. Keleti bonyodalom. A diplomatia doktorai addig-addig tapasztgatták a keleti gyuladásos sebet, hogy az fotonként mind jobban elmérgesedett s ma már annyira fekélyessé vált , hogy a tapasz helyett valószínűleg a metszőkéshez kell folyamodni. Emlékezzünk már röviden a berlini értekezetről, amelyen Gorcsakoff orosz külügyminiszter ragadta kezébe a prim-hegedűt, meyet a keleti kérdésben addig Andrássy nyaggatott, és sikerült neki a tovább követendő lépésekre nézve oly megállapodást keresztülvinni, amely Andrássy korábbi béke- s illetőleg reformprogrammját szerencsésen kiforgatta sarkaiból s a helyzetet csak válságosabbá tette. Ezen memorandum-alakba foglalt megállapodás tartalmát most a következőkben adják elő : A hatalmak együttes jegyzékben szólítsák föl a portát, hogy két hónapra függeszsze föl az ellenségeskedést föllázadt alattvalóival szemben. Ezen idő alatt a fölkelők követeléseiket közvetlen a porta elé terjesztenék. A török hadsereg bizonyos meghatározandó pontokon vonatnék össze ; keresztények és törökök megtartják fegyvereiket; a reformok keresztülvitelére egy bizottság ügyel föl egy belföldi keresztény elnöklete alatt. Ha ezen két hónap alatt kielégítő eredmény nem éretik el, Ausztria- Magyarorország , Németország és Oroszország erélyes rendszabályokhoz fognak folyamodni. Ezen rendszabályok a törökök , nem pedig a felkelők lefegyverzésére lennének irányozva. A memorandum ez esetben Ausztriától azt kívánja, hogy zárja el a törökök előtt a kleki kikötőt. A berlini félhivatalos lapok nyomán váltig hirdeté a mi sajtónk is, hogy az újabb megállapodás az Andrássy-féle korábbi , valamennyi nagyhatalom által elfogadott jegyzék alapján készült s hogy ennek alapelveiben nem igen történt változás. S a világot tele kürtölték a béke reménységével, ami első pillanatra annálinkább hitelre talált, mivel egyúttal kihirdették azt is, hogy a megállapodáshoz a többi nagyhatalmak kormányai is hozzájárultak. Azonban csakhamar kisült, hogy a muszka köntösbe öltöztetett új békítő (?) programoi éppen nem a régi és szemlátomást a szorongatott porta ellen van irányozva, és egyúttal hire szárnyalt, hogy Angolország nem fogadja el a berlini megállapodást. Ez a hír meg is valósult ; az angol kormány hivatalosan is kijelenté ezt s az angol lapok ép oly egyhangúlag helyeslik a kormány eljárását, amily erélyesen megtámadják a Gorcsakoff-féle tervet. S hogy az angol kormány nem elégszik meg a nemcsatlakozás puszta kijelentésével , hanem eltérő álláspontjának nyomatékot is kíván adni, bizonyítja az, hogy egy erős hajóhadat vont össze a török tengermelléken s azt a középtengerre küldi. Anglia példáját valószínűleg követni fogja a francia kormány is. Párisból legalább oly hírek érkeznek, hogy D a c a z é s külügyér megbánta a berlini uj programaihoz való hozzájárulását s azon töri a fejét, hogyan vonhatná vissza elhamarkodott — ámbár csak előleges — beleegyezését. Ily fordulattal szemben alig lehet kétkedni, hogy a török kormány sem áll oly könnyen kötélnek, mint ezt a porta vesztére törő orosz kancellár talán hitte. Világos tehát, hogy a berlini értekezlet a bonyodalmakat csak növelte s nem a béke, hanem a háború akcióit szöktette föl, meg vagyunk győződve, hogy az orosz kormány nem is akart mást, hanem éppen ezt. Hiszen senki sem tudja jobban, mint ő, hogy mentül nagyobb támogatást tapasztalnak a lázadók a nagyhatalmak részéről, annál inkább fölcsigázzák követeléseiket. Már jelentik is Ragusából, hogy a fölkelők az eddigi föltételekkel többé be nem érik, hanem Bosznia és Hercegovina föltétlen önállóságát követelik, a fegyverszünetet visszautasítják s ideiglenes nemzeti kormány kikiáltását készítik elő. Szerbiában meg már egészen megérett a helyzet a háborúra. A sereg készen van s legújabban orosz vezért is kapott Tschernajeff tábornok személyében. Hogy pedig a háborút annál kényelmesebben vihessék, a kormány 3 havi moratóriumot adott, amelyről szóló rendeletet már a fejedelem is aláírta, és fölfüggeszté a sajtótörvényt. A háború első költségeit egy nagyobb kényszerkölcsönből födezik s ezért kellett a moratórium, a magánfizetések fölfüggesztése. Találóan mondja erre egy belgrádi levelező, hogy Szerbia a Törökország elleni háborút osztrák és magyar pénzen fogja megkezdeni , mert a törvényesített szerb bankrott az osztrák és magyar kereskedővilágot fogja leginkább sújtani, nálunk különösen Pancsovát, Temesvárt, a szlavóniai kereskedő városokat, Budapestet, a Lajtán túl Bécset, Prágát, Triesztet és Brünnt. Montenegróban is fordul a szél. Erről elég annyit jeleznünk, hogy az ottani hivatalos lap maga mondja, hogy Montenegro válóúton áll, éppen úgy, mint Szerbia, mert „a porta — úgymond — kihívó lépéseket tesz, minek folytán mi sem maradhatunk tétlenek” Értjük. A helyzet vázlatának kiegészítésére még csak azt jegyezzük föl, hogy maga Konstantinápoly is, kormányostól, szultánostól együtt, igen válságos helyzetbe jutott. Ott, mint tudjuk, közelebb a sofák (kispapok) indítottak komoly mozgalmat, s első föllépésükkel kényszeríték a szultánt, hogy a török főpapot s egy az oroszszál való cimborálás gyanújában álló kormányférfit elcsapjon. Most pedig már azt írják, hogy a softák oly hatalomra vergődtek, hogy úgyszólván mellékkormányt képeznek, alkotmányos kormányforma behozatalára törekszenek s hír szerint a szultánt lemondásra akarják kényszeríteni. Íme a helyzet képe keleten, amelynek alakulásától függ a mi legközelebbi helyzetünk is. Ismertetése Bodoky Lajos bírálatának „az alföldi folyók szabályozására ajánlott különféle módozatokról.“ (Folyt.) Sokan kiábrándultak már azóta, kiket 1873- ban elragadott a Hobohm által kilátásba helyezett siker reménye, akik, nem lévén szakértők, bíztak Hobohmban, mert azt hitték, hogy oly vakmerő arrogantiával, mint ő, csak oly ember beszélhet, aki feladatát tökéletesen érti és minden részletet a legnagyobb biztonsággal előre lát. Már-már azt lehet hinni, hogy az elvezetési eszme örökre el van temetve, azonban nemrég föltámasztotta azt ismét néhány magyar lap, mint egy kitűnő szaktudós, Stefanovics cs. kir. őrnagy eszméjét. Most tehát már katonai részről is támadás intéztetett a szabályozási vállalat ellen. — I ezt a szót: „katonai részről,“ ne tessék tréfának vagy gúnyolódásnak venni; igazolja ezt a Stefanovics lovag úr szabályozási tervét magában foglaló kis füzet katonai kifejezésekkel teli nyelvezete: „A mellékfolyók megtámadják a főfolyót, s amelyek ellen a másik oldalról nem tud erőt állítani, kinyomják őt helyéből, sőt vannak oly ellenséges mellékfolyók is, amelyek rejtekhelyükből rohannak a mit sem sejtő főfolyóra.“ Stefanovics szerint a Tisza természetes helye nem a völgy legmélyebb vonalán volna, ahol most folyik, hanem a lejtő keleti magasabb részén, a hegyek lábához közel, s hajdanában ott is folyt, csakhogy a baloldali mellékfolyók 900 mfld vízgyűjtő-területnek megfelelő nagyobb nyomást gyakorolván reá, mint a jobboldaliak, kénytelen volt e támadás elől vissza__ 1 • * •* * „A 43 mfld hosszú s nagyobb esésű Szamos elnyomta a Szamos-torokig (Jándig) a csak 29 mfld hosszú Tiszát éjszakra; azután a Nagy- Kőröstől kellett nyomást szenvednie; annál még hatalmasabb, vad ellenség leselkedett reá Aradnál, elbújva a világosi hegyek háta mögött: a Maros. „Az Aradhoz békésen és ártatlanul, mértföldenként 2' eséssel érkező Tiszának ott hirtelen oldalába rohan a Maros, mértföldenként 75'hévvel, 5 mfld hosszabb pályafutással és 6600 mfld vízgyűjtő-terület víztömegével; alább jönnek még az Aranyka és Bega.“ „Csoda-e, ha ily hatalmas szövetségesek, egyesülve a Kősavával (délkeleti szél), annyi évezredek alatt képesek voltak a Tiszát eredeti helyéről, a hegyek alól, a mostani medrébe elnyomni?“ Félrenyomási elméletét bővebben fejtegeti Stefanovics, sőt azt is elmondja, hogy a Duna is folyvást nyugat felé hátrál Vác és Vukovár között, de erre nem a mellékfolyók szövetsége kényszeríti, — azok e szakaszon nem ömlenek bele — hanem egyedül a Kősava nyomja el. — Bármily sok mondanivalóm lenne is ez elméletre, valamint egyéb, különösen a folyam-medrek képződését illető állításaira szerzőnek, ezek taglalásába most nem bocsátkozhatom; sietnem kell megfelelni tulajdonképeni feladatomnak: megismertetni és megbírálni a lovag ur vízrendezési eszméjét. Stefanovics őrnagy ur az alföldi vízáradások főokául a Dunának Plocsa (hihetőleg űrében) és Kazán nevű szorosait tekinti, melyeken keresztül nincs hely egyidőben annyi víz számára, amennyi oda érkezik; de hogy most még nagyobb területet foglalnak el a kiöntések, mint azelőtt, azt egyedül a hibás elvek szerént végrehajtatott tiszaszabályozásnak tulajdonítja s e vállalatról következőleg nyilatkozik: „Hogy a Tisza és Duna mentén fekvő lapályok lakosainak zavara tökéletes legyen, végpusztulásuk megpecsételtessék, újabb időben két dolog hajtatott végre: Tiszaszabályozás címe alatt e folyót kiegyenesítették és rögtön mindkét oldalon töltések közé vették, nélkülözhetlen árterét több ezer öl szélességben elragadták tőle, azt öbölzetekbe osztva szántófölddé alakították.“ „Évezredeken keresztül tisztán kicsapongó jókedvében öntött-e ki a Tisza természetes rezervoirjaiba, vagy pedig a Duna 70—80 öl széles szorosainak következtében létrejött duzzadás parancsszavának volt kénytelen engedelmeskedni?“ „Ami a tengerre nézve a lagúna, a gleicherpatakra nézve a torrens, az a Tiszára és Dunára nézve az ártér. Kevésbé szükséges e a folyamnak ártere, mint a tengernek lagúnái azért, mivel ennél minden 6 órában, amannál csak évenként újulnak meg az árhullámok?“ „Bizonyára az olasznak is kedves a szántóföld, mégis a bolondok házába zárnák azt, akinek eszébe jutna, Velencénél a lagúnákat töltések közé szorítani és művelhetővé tenni.“