Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)

1876-06-30 / 78. szám

Tizennyolcadik évfolyam. 1876. 78-ik szám. Hil­tik­ a kladóhivatallól d­vk­elvr: Egész évre 0 frt.­­ Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr.Szegedi Híradó. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra. Meg­jelen: Vasárnap, szárdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Sitf*­Ui lii­harkszilittal ét vidékre pulii. Egész évre 10 frt.­­ Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. Péntek, június 30-án. Hirdetések dijai: A héth­asébos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: /­­ Berger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Előfizetési fölhívás a „SZEGEDI HÍRADÓ­ 1876-ik évi tizennyolcadik évfolyamának második felére s harmadik­ negyedére. Midőn fél- és negyedéves előfizetőinket, kiknek előfizetései e hó végével lejárnak, ezek idejekorán való megújítására fölhívjuk s lapunk iránt Szeged és vidéke t. közönségének további pártolását kérjük, ezúttal azon kedvező helyzet­ben vagyunk, hogy e kérelmünk indokolásául rendkívül i s oly körülményekre hivatkozhatunk, amik reánk nézve szerfölött kedvezők. Mindenki tudja , hogy Szeged a jövő hó­napokban országos jelentőségű kulturális és köz­­gazdasági mozgalmaknak lesz központja. Első h­elyen áll ezek közt az országos kiállítás, amely e nemben első kísérlet hazánkban ; má­sodik az országos h­alál ünnepély s har­madiknak jön a Dugovics-szobor ü­nne­­pies leleplezése. Mindegyik külön-külön is elég volna arra, hogy a közfigyelmet az idén városunkra vonja; a három együtt pedig hatásában oly nagy, hogy Szeged augusztus—szeptember hónapokban az ország központja, hogy úgy mondjuk, szíve lesz, ahol a nemzet életerei összefolynak. Itt lesz a haza népei összeségének találkozása, hogy élet­képességének mérvét manifesztálja s a magyar társadalom közgazdasági jövőjének irányt adjon. Itt lesz Magyarország! Természetes tehát, hogy lapunk a jövő fél­évben, de kivált annak első felében , kiváit érdekkel birand az egész hazai olvasó­közön­ségre nézve, s e részben a vidék közlönyei közt okvetlenül kimagasló állást foglaland el, föltéve, hogy csak kissé hű krónikása leend az itt le­folyandó eseményeknek. Erre nézve pedig biz­tosítjuk az olvasót, hogy rajtunk nem fog múlni semmi. A sokoldalú mozgalmak hű visszatükrö­­zésére nemcsak a megfelelő munkaerő­k­­r­ő­l fogunk gondoskodni, hanem arról is, hogy az egyes érdekes mozzanatok kellő gyorsaság­gal és terjedelemben jussanak a közönség tu­domására, s evégből, ha a szükség úgy kívánja, rendkívüli számokat is fogunk adni. Magától értetődik azonban, hogy e mellett legkevésbé sem fogjuk elhanyagolni tárcán­kat s egyéb rendes rovatainkat s gondunk lesz reá, hogy olvasóinkat úgy a hazai mint a külföldi , különösen a most rendkívül fon­tos és minket kiválóan érdeklő keleti ese­mények színvonalán tartsuk. Bizalommal kérjük tehát Szeged és vidéke közönségének támogatását, s az­on reményben vagyunk, hogy ezzel, a szomorú anyagi viszonyok jóso­ra is, ezúttal fokozott mérvben fogunk ta­lálkozni. A szerkesztőség, veszélylyel, jóllehet — s ez a leggos­­szabb — éppen nincs kizárva annak­­­hetősége sem, hogy a második fázisát lépett keleti bonyodalomból végre s a rettegett európai háború fog kifj­ledni. Igaz ugyan, hogy kül- és belsül lapok egyre biztatnak egyrészt az úgy­nevezett északi hatalmak, a „három csá­szár“ egyetértésének fönnállásával a jöl eshetőségeire is, másrészt hirdetik, hog az angol kormány határozott sem­leges­ségre kötelezte magát az orosznak, az nem képzelhető anélkül, hogy viszon ez is hasonlóra ne kötötte volna le ma­gát, s hogy egyátalán a nagyhatalmad egyelőre a be nem avatkozás elvét szigo­rúan követendik. De meddig terjed el az „egyelőre“, s miként fog a diploma­­tiai akció megindulni akkor, ha majd az egyik vagy a másik fél a csatatérés, döntő ütközetet veszít ? S ki bíznék ab­ban, hogy a hatalmak közt a látszóla­gos (mert ilyennek tartjuk) egyetértés akkor sem fog megbomlani, midőn lát­juk, hogy egyfelől Anglia lázasan foly­tatja hadi készülődéseit tengeren úgy mint szárazon, s másfelől Oroszország hasonlót tesz, s bukaresti tudósítások szerint B­e­l­g­r­á­d mellett föltűnő siet­­séggel csapatokat von össze, s úgy lát­szik, e ponton tetemes orosz hadsereget akar fölállítani ? Mint látjuk tehát, a legvészterhe­sebb eshetőségek küszöbén állunk, amik­kel szemben az osztrák-magyar biroda­lomnak, de különösen Magyarországnak már ma a f előrelátóhoz van szüksége, hogy semmi meglepetés ne érhesse s a legkomolyabb esemény is készen találja. Ily helyzetben aláírjuk egyik nagy politikai lapunk szavait, hogy : aki ma államférfiúl tisztet visel Magyarországon, az számoljon a helyzettel, s hogy „ál­lamférfin, ki az ügyek élén áll, — ne­vezzük néven őket: Andrássy és Tisza — bírjon tudatával annak, hogy ha sikeres támogatást akar a nem­zettől, igaz nemzeti politikát kell követ­nie. A nemzet összes erejét fölajánlja nekik, ha politikai ma­gaviseletük bizalmat ébreszt. . . . Hideg számító ész vezesse parancsaikat, — a nemzet engedelmeskedni akar, de föllépésükben ne hiányozzék a nem­zeti öntudat, nehogy elcsüggedjünk“­.„ Mindez nagyon jól van mondva, de ezzel még nincs minden megmondva, a­mit a komoly helyzet itt benn követel. Ha megvárjuk — és joggal megvárjuk, — hogy kormányunk a fenyegető rész küszöbén s annak netáni beállta esetére valódi nemzeti politikával és a magyart jellemző bátorsággal föl tudja használni a nemzet erejét, s ha belátjuk a szük­ségét annak, hogy viszont a nemzetnek is szükség esetén egész erejét a latba kell vetnie, akkor megkövetelhetjük s kell követelnünk azt is, hogy némul­­jon el végre az a szilaj lárma, az a féktelen agitáció, a­mely — Budapestről, Debrecenből, Aradról, stb. kiindulva — hónapok óta sajtóban és piaci gyülekezetekben a kormány hitelét és tekintélyét aláásni, az iránta való bizalmat megingatni s a nemzeti egyetértést szétdúlni törekszik! Mert szégyennel és fájdalommal ta­pasztaljuk, hogy vannak magyar embe­rek, — mondjuk, vadmagyarok — kik, a szenvedély bőszült lángjától megva­­kítva , még ma sem látják be , hogy a hazát fenyegető vész küszöbén nincs helye az egymás elleni torzsalkodásnak, ellenben nagyon is szükségünk van arra, hogy hazánk, közös édesanyánk szerete­­tében egyesüljünk, hogy, ha netán eljő a végzetes óra, vállvetett erővel nézhes­sünk a vész szemébe. A mi nézetünk tehát az, hogy a­ki még most sem tud magától észre térni, azt észre kell téríteni. Ma még csak az omladina megfé­kezését követeljük a kormánytól, de már erre semm elegendők meglevő törvényeink, melyek a kellő hatalmat nem adják kor­mányunk és bíráink kezébe. Rendkívüli eszközök kellenek tehát. De ezt csak a törvényhozás adhatja meg azzal, ha a rendkívüli eszközök igénybevételére a kormányt följogosítja. Ezért rebesgetik az országgyűlés közeli összehívásának eshetőségét. Mi is kívánatosnak tartjuk ezt. Mert ha azt akarjuk, sőt követel­jük, hogy a kormány a válságos időben jól őrködjék a haza érdekei fölött, ak­kor meg kell adnunk neki a kellő ha­talmat, a­melylyel utólagos felelősség mellett ugyan, de föltétlenül élhessen. És ha csakugyan úgy alakulnának az események, hogy" a monarchia és ha­zánk létérdekeit fenyegetnék,­­ amitől isten őrizzen, de ami már ma is a va­lószínűségek sorába tartozik , akkor él­jen a kormány hatalmával, de nemcsak az omladinabeli izgatók ellen, hanem mindazok ellen, kik e haza­fiai közt az egyenetlenséget szítani s a vezénylő hatalom tekintélyét, erejét gyöngiteni merészük. . Aki őrjöng, a Lipótmezőre vele, s a kínok „­nál,,­ c­.i.o* reá ! Mindennek van határa, s ma olyan időket élünk, midőn a hazafinak első és utolsó argumentuma: Salus reipublicae suprema lex esto! Előfizetési föltételek. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve : egész évre 9 frt, félévre 4 frt 50 kr, negyedévre 2 frt 25 kr. Az előfizetési pénzek beküldésére ajánljuk a postautalványok igénybevételét, mint a pénzkül­dés legkényelmesebb és legolcsóbb módját. A kiadóhivatal, Szeged, június 29. A küszöbön álló szláv-török há­ború folytán a hazai közvélemény ösz­­szes org­ánumai a legkomolyabb színben látják a helyzetet s egyértelműleg vall­ják, hogy a véres fajharc legelső sorban és legközvetlenebbül hazánkat fenyegeti Hazai ügyek, Szeged, június 28. A „Nemzeti Hírlap“ hitelt érdemlő forrásból azon fontos hírt közli , mely szerint minden intézkedés meg van téve arra nézve, hogy a képviselőház rendkívüli ülésszakra ha­­ladéktalanul összehívható legyen. Ghyczy elnök Budapesten marad s a szolga­­személyzetnek kiadta a parancsot, hogy tíz nap múlva mindenki helyén legyen. Az országgyűlés esetleges közeli összehiva­­tásának nevezett lap szerint most még alig le­het más célja , mint az , hogy a törvényhozás adja meg a kormánynak a felhatalmazást a szükségessé válandó rendkívüli eszközök alkal­mazására. Ilyen lenne szerinte — amit elkerül­­hetlenül szükségesnek tart — az , hogy a dél­vidéken a közigazgatás vetessék ki az omladina híveinek kezéből. Az omladina ellen egyébiránt a kor­mány közegei most már kezdenek azon erély­­lyel föllépni , ami rég kívánatos volt. Mint a „P. N.“ értesül, Kozma állami főügyész és Löw ügyészi helyettes e hó 27-én a déli vi­dékekre utaztak, folytatandók a nyomozásokat, amikre az eddig megtalált irományok bő anya­got nyújtanak. N.­­ Kikindán, a „Hon“-nak egy táv­irati tudósítása szerint, már több elfogatás is történt s ezek nagy izgalmat keltettek , sőt a túlzók körében zavarok is fordultak elő.­­ A Szegedről berukkolt két század katona nyilván elvette a kedveket a további hencegéstől. — N.­ Becskereken is alighanem történt vagy akart történni valami, mert oda meg Temes­várról kértek katonaságot. Z­á­g­r­á­b­b­ó 1 f. hó 27-től azt sürgöny­ö­­zik, hogy P­e­j­a­g­i­c­s ex-archimadritát, akit ötvenedmagával egy káplár 3 közlegényével a határvidéken elfogott (1. „Vegyes“ rovatunkat), Zágrábba vitték, ahol látogatásokat is tesznek . Debrecen város intelligens - 1 -­­ 1 - - nem nézhetvén tovább ,ére­lemmel a szélsőbal piaci hősei által űzött gya­lázatos üzelmeket, végre elhatározta magát, ko­molyan síkra szállni ellenök s a következő nyom­tatott proklamációt bocsátotta ki Debrecen város polgáraihoz : Polgártársak! Mindenütt, hol az emberiség kisebb-nagyobb társadalmat alakítva államokban tömörült, azt tapasztaljuk, hogy köz­ségeket és országokat mindenütt a hidegen fontoló ész, nem pedig a szenvedélyektől megvakított indulat kormányo­zott és kormányoz. Mi is lenne a községekből, az országokból, ha azokat nem a megfontoló ész, hanem a va­kon rohanó szenvedély kormányozná?! Semmi egyéb, mint rendezetlen embercsoport, melynek kebelében nem lenne sem személy-, sem vagyon­­bátorság, sőt nem lenne szabadság sem; mert ily állapotban utoljára is egynek erős keze ra­gadná meg a hatalmat s az a többiek szabad­ságát megsemmisítené. Századok repültek el Debrecen város gyak­ran vészfelhőkkel megterhelt ege fölött. Hála a gondviselésnek, történelme ily rendkívüli állapo­tot nem mutathat föl. Eljött századokkal ezelőtt ide őseinkre a tatár; eljöttek a török hadak, hogy városunkkal barbár fegyvereik súlyát éreztessék. Pusztító fegyvereik éle vérnyomokat és füstölgő romo­kat hagyott maga után, de őseink egyetér­tése és józan esze fönn tudta tartani városun­kat e veszélyek közepette, hősies bátorságuk pedig elvégre is utat mutatott a betolakodók­nak. Az általuk okozott károkat kiheverték s munkásság utján ismét vagyonosokká lettek, mert e városnak minden időben voltak értelmes ve­zetői, elöljárói, kikre a nép hallgatott és taná­csaikat követte. Nemcsak őseink szenvedtek; szenvedtünk mi is önvédelmi harcunkban a legközelebbi múlt­ban s az arra következett önkényhatalmú kor­mány alatt. E nehéz időbeli, midőn alig hallot­tunk egyebet, mint vértanúink halálhörgését s a jó hazafiak rablánca csörgését. Debrecen vá­ros lakói egyetértők voltak, együtt tűrtek szen­vedéseikben s értelmes vezetőik tanácsára meg­adták magukat a sorsnak, úgy intézvén dolgai­kat , hogy az önkényhatalom minél kevesebb anyagi és erkölcsi károkat okozzon városunkban. Együtt örültünk 1861-ben , midőn az ön­kényhatalom vaskarja Olaszország virányin meg­töretvén , országgyűlésünk összehivatott. Ezen országgyűlésre elküldtük képviselőinket, köz­tük az ifjú Tisza Kálmánt, ki az egyházi önkormányzatot is megsemmisíteni törekvő ön­kényhatalom ellen férfias bátorsággal küzdött, nála, de csak a főkapitány jelenlétében. E sür­göny szerint valószínű , hogy ezt a pincéből előrántott hős fölkelővezért Jászberénybe internálják. — No, Jászberénynek ugyan kijut ebből a jófajtából, már van egy fiatal muszka ágense , most kap hozzá egy vén magyarevő rác papot,­­ ha ugyan vén. Hanem a derék jászberényieket ez aligha fogja megvigasztalni a megyeszékhely elvételéért. ) # Ebbe a szép koszorúba fonjuk a következő muszka mákvirágot is. Az orosz sajtó már kezdi lázítani az osztrák-magyar monarchia szláv népeit. A szent­pétervári „Neue Zeit“ leg­újabb száma ezeket írja: „Az osztrák szlávok lényegileg — bár látszólag tűrhetőbb for­mákban — teljesen hasonlítanak a török ráják­­hoz. Az igazság legegyszerűbb követeléseit is lábbal tapodják a németek és a magyarok. A hadseregben, hajóhadban , bíróságoknál, keres­kedés és iparban visszaszorítják a szlávokat. Csakis az a sorsuk, hogy fizetik az adót a né­met-magyar dicsőség fönntartására. De most a szlávok készülnek valamire és az ausztriai szlá­vok is várhatnak valamit. Úgy látszik, derül a szlávok szabadságának hajnala. A pártok egye­süljenek és halaszszák viszályaik kiegyenlítését alkalmasabb időkre. A „Zasztava“ fölhívását, hogy a törökök ellenében nyújtassék a testvé­reknek segély , úgy kell érteni , hogy most harcolni kell mindazok ellen, kik a szlávok fejlődésének ellenszegül­nek, tehát a németek és a magyarok e 11­e­n i­s.“* És ez a lap — jegyzi meg a „Hon“ — szabadon jár be az osztrák-magyar monarchiába s igéit Prágától Újvidékig szentirásként imád­kozzék le, mert az kifejezése a „nemhivatalos Oroszország“ közvéleményének.

Next