Szegedi Híradó, 1876. július-december (18. évfolyam, 79-158. szám)
1876-11-08 / 136. szám
gyobb lesz , mint valaha volt, és már most hatalmasabb bármely más országnál, százféle külviszonyai és külbajaival is , amik más államoknál most a gyöngeség forrásai. Szeged város rendes közgyűlése, 1876. november 5-én. Elnök : Dáni Ferenc főispán. Jegyző : Reizner János főjegyző. A novemberi rendsz. közgyűlés főtárgyát az 1877-ik évi költségelőirányzat képezte. Ritka eset, hogy e fontos tárgy ily korán kerüljön a zöldasztalra, ami pedig a közigazgatási és gazdasági ügymenet rendszeres folyama érdekében nagyon is kívánatos. De még ritkább, s az utóbbi évek tárgyalásaira visszaemlékezve valóban unikum azon jelenség, hogy a nagy mű oly gyorsan menjen keresztül a tárgyalás retortáján, mint ez alkalommal, midőn egyetlen ülésben — néhány hosszabb tartamú hozzászólást előidézett ügy megoldása mellett — a közgyűlés nemcsak a bevételi címek részletes tárgyalásán haladt át, hanem még a kiadási címek közül is megoldott hármat. E gyors menetnek fő oka az, hogy a részletes tárgyalást nem előzte most meg, az eddigi szokás szerint, az általános tárgyalás keretében elmondott beszédözön, mely a múlt években a budget bajainak orvoslása céljából hangzott volt el, sok jóakarattal, de, fájdalom, csekély gyakorlati eredménynyel , mert a deficit leszállítására irányuló javaslatok egyike sem volt elégséges a baj gyökeres orvoslására. A takarékossági rendszabály puszta alkalmazása nem segíthet Szeged bajain ; fő dolog itt a bevételi címek emelése, különösen a város mezei gazdálkodási rendszerében; erre nézve pedig még nem sikerült megtalálni a célhoz vezető kulcsot. Ennek tulajdonítható aztán a tárgyalás alatt volt költségelőirányzat azon meggyökeresedett hibája, hogy annak dacára, hogy a jövő évre úgyszólván semmi nagyobbszerű haladás nem irányoztatik elő, a legnélkülözhetlenebb s nagyrészt már létesített műveknek a jelenre és jövőre utalt költségei födözése mellett, a budget mégis 70 kr. pótadót ró minden kb. adóforint után. Az általános tárgyalás tehát elmaradt s a költségvetési javaslat hozzászólás nélkül fogadtatott el a részletes tárgyalás alapjául. Még községi életünk legkiválóbb szónoka, Dobó Miklós sem lépett a küzdelem arénájára, s csak a részletes tárgyalás alkalmával, a bevételek egyik címénél, mondá el általános irányelveit s hangoztató a megtakarítás szükségességét, rámutatván financiális ügyeink sötét lapjára. Dobó e fölszólalása a jövő év legjelentékenyebb kiadással járó egyik művét, a belvárosi sétány és háttér feltöltését megbuktató, miáltal a kiadási tételekből közel 8000 forintra menő összeg körülre jön. A költségvetés kiadási tételeinek eső timénél, ezzel kapcsolatosan, az adóhivatal rendezésének ügye is fölmerült, melyre nézve Várady adóigazgató egy tervet nyújtott be. Az adóhivatal ügykörét az új adótörvények tetemesen szélesítik, s ezzel a megsokasodott teendők az eddiginél nagyobb hivatali apparátust igényelnek. Az adóhivatal költségvetése a benyújtott javaslat szerint 18,790 frtot, az eddigi kiadásoknál 5120 frttal többet követel. A javaslat kiadatott a szervezeti bizottságnak. A tárgyalás egyik legfontosabb s messze kiható mozzanata a kiadási címek negyedikénél következett be, melyben az elemi iskolák fenntartására előirányzott költségek foglaltatnak. A köztörvényhatósági bizottság ugyanis az elemi néptanítók fizetését megjavította. Ez oly vívmány, melyet lehetetlen örömmel ki nem emelnünk. A város szellemi munkásainak ezen osztálya réges-régen küzd a létfenntartás nehézségeivel, oly fizetésre lévén utalva, amely sem az állás fontosságának meg nem felelő, sem a súlyosbult megélhetési viszonyokkal nincsen arányban. A megélhetés ösztöne csaknem évenként arra kényszeríti a tanítókat, hogy sorsuk javítása érdekében kérelmeikkel a közgyűlés ajtaján kopogtassanak, de mindannyiszor siker nélkül. Amit bőven kaptak, az buzgalmuk és „bokros érdemeik“ elismerése volt, de, tekintettel mindig „a fönnálló mostoha viszonyokra“ — egyéb semmi! Pedig ők nem a nyilvános megdicsértetés ambíciójából jelentek meg mindannyiszor a kérelmezők között, hanem azon indokból, mely a gondos családfőt azon cél elérésére ösztönzi, hogy családja, a becsületes munka mellett, ne legyen kitéve a súlyos nélkülözéseknek. A költségvetési bizottság, a tanács helybenhagyása mellett, most is azzal akarta őket jutalmazni, hogy „a népnevelés terén buzgólkodó tanítók bokros érdemeit elismeri“ ; a többit, nem látván „időszerűnek, ezúttal mellőzendőnek javalja.“ Pedig az ügy genezise ez évben különbözött a múlt évekéitől, s a tanítók szerénységének dicséretére szolgál azon körülmény, hogy ők, kik 1875-ben maguk vonták vissza fizetésjavítás iránti kérelmüket, nyomasztó helyzetük dacára nem úyiták meg ebbeli folyamodványukat az idén, hanem fölkarolta ügyeket maga az iskolaszék, belátván, hogy e helyzet tarthatatlan, s ezen segíteni a közoktatási és az emberiességi szempont egyaránt követeli. Az iskolaszék motu proprio terjesztette elő a fizetésjavítás ügyét, s erre nézve oly javaslatot dolgozott ki, amely mig egyrészről segítend az égető hajon s végre megoldja e kérdésnek évenként fölmerülni szokott tengeri kigyóját , a városra jelen mostoha helyzetében is könnyen elviselhető terhet ró s a fölemelt fizetéssel együtt járó — egészben sem valami jelentékenyebb — teher teljesen csak azon években nehezülend a budget illető tételére, amidőn más reményünk van, a múltból örökölt terhei alól némileg szabadulhatni. Az iskolaszék javaslata a következő : belterületi tanítók fizetése fejenként 520 frtra 700 frtra emeltessék, 1877-től négy éven keresztül eszközlendő fokozatos följebb léptetésse olyformán, hogy a tanítói fizetés 1877-ben 1878-ban 40—40 frttal, 1879 és 1880-ban pedig 50—50 frttal, s igy összesen a négy éven át 180 frttal több legyen. A javaslat háromnegyedórai tárgyalás után 21 szavazattal 16 ellen, elfogadtatott, s eszerint tanítóink már a jövő évben fejenkén 560 frt fizetést kapnak, s e többlet az 1877-k budgetben alig igényel többet 1600 forint kiadásnál. A közgyűlés folyamáról következőkben adjuk részletes tudósításunkat. Az ülés a következő polgármesteri havi jelentés fölolvasásával vette kezdetét: Tekintetes közgyűlés ! A szervezeti szabályok értelmében a lefolyt október hóról jelentésemet van szerencsén a következőkben megtenni : A múlt hó időjárati viszonyait tekintve, az időjárás különösen a hó első felében igen jó, s másik felében azonban változó, hűvöses és esős volt. A közegészségi állapot, némi hurutos bántalmakat és a gyermekek közt kiütött roncsok toroklábát kivéve, kielégítő volt. A kórházi betegforgalom a következő volt Szeptember hóról visszamaradt 97 beteg, amelyhez október hóban 75 fölvétetvén, a múlt hóban 172 beteg gyógykezeltetett. Ezek közül gyógyultan 65, javultan 11, gyógyulatlanul 2 bocsáttatott el; meghalt 6, s így a jelen hóra ápolandóul 88 beteg maradt vissza. A múlt hóban összesen 165 halálozási eset fordult elő és pedig 89 férfi és 76 nő. Az állatok egészségi állapotát a sertések között himlő és torokgyík, a szarvasmarhák között száj- és lábfájás zavarta meg, amely betegségeknek több áldozatul is esett ; az utóbbi betegség azonban már megszűnt. A közbiztonsági állapot mind a bel-, mind a külterületen a múlt hóban is megnyugtató volt. A megtartott országos vásár hó jelképe volt a mostani nyomasztó viszonyoknak, amenynyiben az, a baromvásár kivételével, a legroszabb eredményt tüntette föl. A hatóság működése körében nevezetesebb események nem fordultak elő. Megemlítendőnek tartom mindazonáltal, hogy a tekintetes közgyűlés által foganatosíttatni elrendelt s a jövő vízveszély eshetőségének elhárítására irányuló vízvédelmi munkálatok közül a kiküldött bizottság egész erélylyel működik, s hogy e munkálatok a héten már meg is kezdődnek. A zárak állását van szerencsém a következőkben föltüntetni : A főpénztár tegnapi lezártával 12,604 frt 64*/a krral rendelkezett; királyi adóban az adóhivatalnál 36,323 frt 59 kr, városi pótadóban 11,018 frt 11/1 kr, pusztabérben 8 frt folyt be. A közigazgatási törvény „népnevelési bizottság“ alakítását írja elő, melyet a köztörvényhatósági bizottság saját kebeléből választ s tagjai közé egy tanító is beválasztandó ; továbbá a felekezetek saját körükből választott egy-egy képviselővel egészítik azt ki. Szabados tanácsnok előterjesztésére a népnevelési bizottság hatásköre az ezelőtt is működött tanügyi bizottságra ruháztatik, melybe az elemi tanítók közül Ferenci János, a polgári iskolai tanítók közül Nagy János váasztattak be; a felekezetek föl fognak szólíttatni saját képviselőik megválasztására. Napirendre került három tanítónő nyugdíjazási ügye, kik közül Grrebenits Mihályfi Ágnes és Tóth Lengyel Anna elbetegesedés miatt maguk kérik nyugdíjaztatásukat . Félik Freiler Teréz ellenben, mint szintén betegség miatt további szolgálatra képtelen, saját folyamodása nélkül, az iskolaszék által ajánltatik nyugdíjazásra. A nyugdíjügyi bizottság a két előbb nevezettnek szolgálati éveik arányában kiszámított évi díjjal nyugalomba helyezését ajánlja. Azonban Félik Freiler Teréz nyugdíjazását a szabályok értelmében nem tartja elrendelhetőnek , mert az érdeklett fél nem nyugdíj, hanem egészsége helyreállítására 8 havi szabadságidőt kér, s mert az illetőnek szolgálatképtelenségét a hivatalos orvosi vizsgálat sem konstatálja. Petrovits István az oktatásügy érdekében mind a háromnak nyugdíjazását elkerülhetlennek tartja. Reizner főjegyző, a nyugdíjszabályokra utalva, Fieiler Teréznek nem tartja megadhatónak a nyugdíjat, hanem, a bizottság javaslatát támogatva, a szabadságidő engedélyezése mellett nyilatkozik. — Magyar János azt kivánja, hogy konstatáltassék itt valamely föltétel, melynek következtében az illető nyugdíjazandó. — Lévay Ferenc ilyent nem talál konstatálhatónak, mert a nevezett tanítónő iskolájában megejtett vizsgálaton kitűnt, hogy az tsti tehetetlensége mellett még birtokában van a kellő sikeres oktatáshoz megkívánt szellemi képességnek. Ajánlja a szabadságidő megadását, annyival inkább, mert beteg tisztviselő a törvény értelmében egy évi szabadságidőre igényt tarthat. — Dobó Miklós e nézet ellenében nyugdíjazandónak ítéli Freiler Terézt, mert az illető testileg olyannyira képtelen, hogy saját erejéből föl nem állhat és így az oktatási teendők nagy részének végzésére nem képes, sem a táblán, sem a térképen nem eszközölheti a tanítást. Tekintettel az illető magasabb nyugdíjazást célzó óhajára, azt javasolja, hogy a kért 8 havi szabadságidőt adassák be szolgálati idejébe s ez időhöz képest adassák ki számára a nyugdíj. E javaslat elfogadtatván, az iskolaszék megbizatik, hogy szólítsa föl Freiler Terézt: hajlandó-e a föntebbi föltétel mellett nyugdíjba lépni. Ha igen, akkor helyének betöltéséről, a más kettővel együtt, haladéktalanul intézkedjék ; ha nem , akkor az úgy adassék át a közigazgatási Bizottságnak, hogy Freiler Teréz nyugdíjaztatására tegye meg a kellő lépéseket. A mindszent apátfalvai tiszaszabályozási társulatnál a várost képviselő Molnár Márton tanácsnok utasítást kér a társulat legközelebb tartandó gyűlésén maga miheztartása végett. E társulat, melybe a város tápéi földjei után tartozik be, a töltések fölmagasítása s az e célra szükséges költségekre fölveendő kölcsön tárgyában fog gyűlést tartani. A tanács előterjesztéséből s Molnár nyilatkozatából kitűnt, hogy a társulat 30 lábra szándékozik fölmagasítani töltéseit, ami céltalan eljárás, mert az alsó és felső társulat csak 28 lábig magasítván a maga gátjait, a 30 lábra tervezett gátak is emiatt csak 28 lábig adhatnak védelmet, holott a felmagasítás költségei a két esetnél aránytájon a keménység megvizsgálása. E pontnál egy kissé megállítalak. A keménység két testnek egymásra való hatásánál nyilvánul oly módon, hogy a ható, az aktív test behatolhat a szenvedőleges, vagyis passiv testbe és az ellentállás, melyet a behatólással szemben a passiv test kifejt, keménységnek neveztetik. Ha az aktív test a passiv test ellenállását legyőzni képes, akkor az ennél keményebb, míg ellenkező esetben világyabb. A keménység megvizsgálására és öszszehasonlítására a tudományban leginkább elfogadott a Mohs- vagy Breithaupt -féle keménységi fokozat. Mohs ugyanis egymásután összeállított a keménységi nagyobbodás szerint 10 ásványt; az első ásvány az agyag, ez a leglágyabb, és a tizedik a legkeményebb, és ez a gyémánt. A meghatározás úgy történik, hogy a vizsgálandó ásványt sorba kezdjük karcolni az elsőtől kezdve fölfelé mindaddig, míg olyanra nem találunk, amely megkarcolja a vizsgálandó ásványt. Ha ez például a Mohs-féle fokozatban a hetedik ásvány volt, úgy ez azt mutatja, hogy a kérdéses ásvány ennél lágyabb, de az ezelőtt levőnél keményebb, mert az még nem karcolta meg; tehát a keménysége a 6. és 7-ik ásvány között van, amit röviden csak a számokkal fejezünk ki. Ha nem áll rendelkezésünkre a Mohs-féle ásvány fokozat, könnyen pótolhatjuk azt faszög, vasszög, acélhegy, reszelő vagy körmünk segélyével. A te gyémántod keménységének megvizsgálásánál, nyájas olvasó, fölmerül újra az a kérdés: nem esik-e kár benne? A keménység lényegénél fogva behatolással jár, ez pedig mindenesetre kárt okozhat. Azonban te ,föláldozod gyémántod egy kicsiny lapját, bízván annak vaódiságában, mert akkor az nem karcolható semmi által sem, s mivel a drágakövek keménysége 6—7, illetőleg 8—10, e keménységi fokok negbizálására először egy acélkést veszünk, a melynek hegyével behatolni iparkodunk annak mmegébe. És, fájdalom az acélkés hegye befatott a gyémántnak állított testbe, vagyis keménysége nagyobbnak bizonyult ennél. Ebből pedig az következik, hogy az a drágakő, melyyet megajándékoztalak, nem gyémánt. (Folyt, következik.) TÁRCA. Természetrajzi vázlatok. Schmidt Sándortól. II. A drágakövekről. E lapokban volt szerencsém ugyane helyen egyet-mást elmondani az ásványország köréből; most is, ha nyájas olvasóim megengedik, az ásványország köréből vett tárgyakról, a drágakövekről fogok egynémely dolgokat elmondani. Hogy mik a drágakövek, arra a felelet az élet körülményeihez képest fölötte eltérő. Ha a kérdezett szegény ember ez feleletében azt fogja mondani: azok olyan tárgyak, melyeket nekünk csak nézni lehet; ha vagyonos embert kérdezünk, aki hozzá fiatal és eléggé kiművelt világot, ez azokat a női szívek legbiztosabb kulcsának fogja állítani; a falusi parasztember a toll és rongyszedő zsidó alkalmi ajándékainak tartja; a városi ember pedig, ha afféle hivatalnok és családos ember, erszénylapitó dolognak, a pap a hiúság adójának és igy tovább, kiki másnak fogja tartani és mondani. Ezekből azonban nem fogunk semmi pozitív dolgot megtudni a drágakövekről, aminek nyomán azokat bizton fölismerhetnék. A drágakövek ismérveit legszabatosabban a mineralógus (ásványász?) fogja velünk közölni, akinek felelete az leend, hogy a drágakövek oly ásványok, amelyek víztisztaságuk, vagy gyönyörű szinek vagy szinjátékuk, fényük, hatalmas keménységük, csiszolhatóságuk, vagyis összevéve: értékes tulajdonságaiknál fogva ékszereküt használtatnak s e célra földolgoztatnak. Hogy tehát a drágaköveket fölismerhessük, azok lényeges tulajdonságaival kell tisztába jönnünk. Nem akarom a nyájas olvasó türelmét próbára tenni e tulajdonságoknak részletes és így többé-kevésbé száraz tárgyalásával. Ez már nem tartoziék a „fekete vonal“ alá, a gyakorlati életben különben is elég azok fő tulajdonságainak ismerése. Mert az az eset nem igen fordul elő a nyájas olvasóval, hogy meghatározás végett egy ásványt adnak kezébe, hanem az igen is előfordulhat, hogy valamely ékszert vásárolni akar, péld. valamely üveganyagot, amely féméreggel van vegyülve s amit, jólehet nem értékes, mégis jó drágán fizethet meg a valódi drágakő helyett. A kereskedő vagy ékszerész becsületessége megóvja az embert az efféle csalódásoktól, de vannak esetek, midőn az illető ékszerész vagy kereskedő múltját épen nem ismerjük, amint ez a nagyobb városokban előfordul, s így a jóhiszeműségre lévén utalva, könnyen rászedethetünk. Hogy a szédelgés e téren az újabb időkben mennyire megy, arra a közelmúltból csak egy példával szolgálok. A bécsi udvarnál megjelent pár évvel ezelőtt egy idegen s egy ritka szép gyémántot ajánlott a császári királyi kincstár számára megvételre. A példány valóban ritka szép volt mind nagysága és alakja, mind pedig fénye, tüze, színszórása és víztisztaságánál fogva. Azonban e tulajdonságok újabb időkben műúton is előállthatók és különösen a párisi ékszerészek remekelnek e téren; csak a keménység az, amit műúton eddig előállítani nem tudtak. A kérdéses gyémántnak a színre és alakra vonatkozó tulajdonságai tökéletesen megfeleltek a gyémánt tulajdonságainak. Hátra volt a keménység megvizsgálása. Ezt azonban csakis karcolás által lehet végbevinni, amibe azonban az idegen nem egyezett bele, okul adván drágakövének netaláni megsérülését. Mit volt mit tenni; a gyémántot átadták egy legkitűnőb mineralógusnak, aki megvizsgálván az állítólagos gyémántot, optikailag, vagyis fénytörési képességére nézve azt találta, hogy az kettősen töri a fényt, a gyémánt pedig egyszerű fénytörése lévén, ily módon kiderítette, hogy a kérdéses drágakő nem gyémánt, hanem topáz, mely kiderítés után az idegen gyémántjával feltűnt. Természetesen egyszerűbb dolog lett volna, alkatrészeire fölbontani a drágakövet, mert akkor rögtön kitűnt volna, hogy micsoda tulajdonképen, de ezt alkalmazni a gyakorlati életben nem lehet, mert ez az illető drágakő elpusztításával jár. Az optikai kísérlet pedig véghezvihető volt anélkül, hogy a megvizsgált drágakő a legcsekélyebb kárt szenvedte volna. A drágakövek lényegéhez tartozó tulajdonságokat tehát csak röviden fogom fölemlíteni és egyúttal a kipuhatolási módokat is. Legcélszerűbben fogom ezt úgy eszközölni, nyájas olvasóm, hogy képzeletben megajándékozlak egy diónyi nagyságú drágakővel, melyet én gyémánt gyanánt adok türelmed jutalmául, amely jelen soraim olvasásában kitünően nyilvánul. Hogy mi módon jutottam én birtokába e roppant becses drágakőnek, azt ne kutasd és vizsgálódásodban ne vedd kiinduló pontul, — jóllehet sok esetben nagyon tanácsos az illető árus vagy ajándékozó személyét és az utat is ismerni, amelyen drágakövének birtokába jutott — mert akkor reám nézve nem igen kedvező eredményre jönnél; ami pedig részedről annál inkább kerülendő, mert velem foglalkozván, az én csalásom téged is kellemetlenül illetne, sőt Khinában, ha ez volna az első csalási eset részemről, még tégedet büntetnének meg. Az ajándékozott állítólagos gyémánt megvizsgálásánál az első dolog: az anyagnak megvizsgálása lenne. De ezt bajosan eszközölhetnéd, nemcsak azért, mert vegytani laboratóriumod nincs, hanem mert egyúttal szétbontanád, tönkretennéd drágakövedet. Az anyag megvizsgálása tehát a közéletben nem alkalmazható kár nélkül és így azt el kell hagynunk. (Ismét közbevetőleg mondva, a gyémánt kristallizált széneny, mint arról már máskor említést tettem, s például, ha egy kivájt tükör elé helyezzük, mely a napsugarakat visszavervén, azokat egy pontba gyűjti, lassanként kisebbedik s végre egészen eltűnik. Ily módon elégni a gyémántot a toskanai nagyherceg, III. Kozmosz udvarában látták először 1694-ben. Ezután az alak vizsgálata következnék. A gyémánt kristály-alakjai, melyekben a természetben előfordul, ismeretesek. De te már elfeledted azokat és nincs ,is hamarjában kezed ügyében egy ásványtan, mig másrészről azt tapasztalod, hogy ha volna, sem sokat használna, mert a te gyémántod nem bir többé kristályalakkal; mig egyik oldala lapos, a másik oldalán számtalan különböző alakú és nagyságú lapocskák csillognak. Az alak megvizsgálása tehát szintén nem vezetne sem a jelen, sem, mondhatni, a legtöbb esetben biztos eredményre, mert a drágakövek majdnem mindnyájan csiszlova kerülnek a forgalomba. Következnék a kérdéses drágakő hasadásának és törésének megvizsgálása. Ez a kártételt magában már kifejezi, azért haladjunk tovább, csak azt jegyezvén meg, hogy a hasadási irány a drágakövek földolgozásánál igen fontos szerepet játszik.