Szegedi Híradó, 1876. július-december (18. évfolyam, 79-158. szám)

1876-11-08 / 136. szám

gyobb lesz , mint valaha volt, és már most hatalmasabb bármely más országnál, százféle külviszonyai­ és külbajaival is , amik más álla­moknál most a gyöngeség forrásai. Szeged város rendes közgyűlése, 1876. november 5-én. Elnök : Dáni Ferenc főispán. Jegyző : Reizner János főjegyző. A novemberi rendsz. közgyűlés főtárgyát az 1877-ik évi költségelőirányzat képezte. Ritka eset, hogy e fontos tárgy ily korán kerüljön a zöldasztalra, ami pedig a közigazgatási és gaz­dasági ügymenet rendszeres folyama érdekében nagyon is kívánatos. De még ritkább, s az utóbbi évek tárgyalásaira visszaemlékezve va­lóban unikum azon jelenség, hogy a nagy mű oly gyorsan menjen keresztül a tárgyalás retor­­táján, mint ez alkalommal, midőn egyetlen ülés­ben — néhány hosszabb tartamú hozzászólást előidézett ügy megoldása mellett — a közgyű­lés nemcsak a bevételi címek részletes tárgya­lásán haladt át, hanem még a kiadási címek közül is megoldott hármat. E gyors menetnek fő oka az, hogy a rész­letes tárgyalást nem előzte most meg, az ed­digi szokás szerint, az általános tárgyalás ke­retében elmondott beszédözön, mely a múlt években a budget bajainak orvoslása céljából hangzott volt el, sok jóakarattal, de, fájdalom, csekély gyakorlati eredménynyel , mert a defi­cit leszállítására irányuló javaslatok egyike sem volt elégséges a baj gyökeres orvoslására. A takarékossági rendszabály puszta alkalmazása nem segíthet Szeged bajain ; fő dolog itt a be­vételi címek emelése, különösen a város mezei gazdálkodási rendszerében; erre nézve pedig még nem sikerült megtalálni a célhoz vezető kulcsot. Ennek tulajdonítható aztán a tárgyalás alatt volt költségelőirányzat azon meggyökere­sedett hibája, hogy annak dacára, hogy a jövő évre úgyszólván semmi nagyobbszerű haladás nem irányoztatik elő, a legnélkülözhetlenebb s nagyrészt már létesített műveknek a jelenre és jövőre utalt költségei födözése mellett, a bud­get mégis 70 kr. pótadót ró minden kb­. adó­forint után. Az általános tárgyalás tehát elmaradt s a költségvetési javaslat hozzászólás nélkül fogad­tatott el a részletes tárgyalás alapjául. Még községi életünk legkiválóbb szónoka, Dobó Miklós sem lépett a küzdelem arénájára, s csak a részletes tárgyalás alkalmával, a bevételek egyik címénél, mondá el általános irányelveit s hangoztató a megtakarítás szükségességét, rá­mutatván financiális ügyeink sötét lapjára. Dobó e fölszólalása a jövő év legjelentékenyebb ki­adással járó egyik művét, a belvárosi sétány és háttér feltöltését megbuktató, miáltal a kiadási tételekből közel 8000 forintra menő összeg kö­rülre jön. A költségvetés kiadási tételeinek e­ső ti­m­énél, ezzel kapcsolatosan, az adóhivatal ren­dezésének ügye is fölmerült, melyre nézve V­á­­rady adóigazgató egy tervet nyújtott be. Az adóhivatal ügykörét az új adótörvények tete­mesen széles­ítik, s ezzel a megsokasodott teen­dők az eddiginél nagyobb hivatali apparátust igényelnek. Az adóhivatal költségvetése a be­nyújtott javaslat szerint 18,790 frtot, az eddigi kiadásoknál 5120 frttal többet követel. A ja­vaslat kiadatott a szervezeti bizottságnak. A tárgyalás egyik legfontosabb s messze kiható mozzanata a kiadási címek negyediké­nél következett be, melyben az elemi iskolák fenntartására előirányzott költségek foglaltat­nak. A köztörvényhatósági bizottság ugyanis az elemi néptanítók fizetését meg­javította. Ez oly vívmány, melyet lehetet­len örömmel ki nem emelnünk. A város szel­lemi munkásainak ezen osztálya réges-régen küzd a létfenntartás nehézségeivel, oly fizetésre lévén utalva, amely sem az állás fontosságának meg nem felelő, sem a súlyosbult megélhetési viszonyokkal nincsen arányban. A megélhetés­ ösztöne csaknem évenként arra kényszeríti a tanítókat, hogy sorsuk javítása érdekében ké­relmeikkel a közgyűlés ajtaján kopogtassanak, de mindannyiszor siker nélkül. Amit bőven kaptak, az buzgalmuk és „bokros érdemeik“ elismerése volt, de, tekintettel mindig „a fönn­álló mostoha viszonyokra“ — egyéb semmi! Pedig ők nem a nyilvános megdicsértetés am­bíciójából jelentek meg mindannyiszor a kérel­mezők között, hanem azon indokból, mely a gondos családfőt azon cél elérésére ösztönzi, hogy családja, a becsületes munka mellett, ne legyen kitéve a súlyos nélkülözéseknek. A költségvetési bizottság, a tanács hely­benhagyása mellett, most is azzal akarta őket jutalmazni, hogy „a népnevelés terén buzgól­­kodó tanítók bokros érdemeit elismeri“ ; a töb­bit, nem látván „időszerűnek, ezúttal mellőzen­dőnek javalja.“ Pedig az ügy genezise ez évben különbözött a múlt évekéitől, s a tanítók sze­rénységének dicséretére szolgál azon körülmény, hogy ők, kik 1875-ben maguk vonták vissza fizetésjavítás iránti kérelmüket, nyomasztó hely­zetük dacára nem úyiták meg ebbeli folyamod­ványukat az idén, hanem fölkarolta ügyeket maga az iskolaszék, belátván, hogy e helyzet tarthatatlan, s ezen segíteni a közokta­tási és az emberiességi szempont egyaránt kö­veteli. Az iskolaszék motu proprio terjesz­tette elő a fizetésjavítás ügyét, s erre nézve oly javaslatot dolgozott ki, amely mig egyrész­ről segítend az égető hajon s végre megoldja e kérdésnek évenként fölmerülni szokott tengeri kigyóját , a városra jelen mostoha helyzetében is könnyen elviselhető terhet ró s a fölemelt fize­téssel együtt járó — egészben sem valami je­lentékenyebb — teher teljesen csak azon évek­ben nehezülend a budget illető tételére, amidőn m­ás­ reményünk van, a múltból örökölt terhei alól némileg szabadulhatni. Az iskolaszék javaslata a következő :­­ belterületi tanítók fizetése fejenként 520 frtra 700 frtra emeltessék, 1877-től négy éven ke­resztül eszközlendő fokozatos följebb­ léptetésse olyformán, hogy a tanítói fizetés 1877-ben 1878-ban 40—40 frttal, 1879­ és 1880-ban pe­dig 50—50 frttal, s igy összesen a négy éven át 180 frttal több legyen. A javaslat háromnegyedórai tárgyalás után 21 szavazattal 16 ellen, elfogadtatott, s eszerint tanítóink már a jövő évben fejenkén 560 frt fizetést kapnak, s e többlet az 1877-k budgetben alig igényel többet 1600 forint ki­adásnál. A közgyűlés folyamáról következőkben ad­juk részletes tudósításunkat. Az ülés a következő polgármesteri havi je­­lentés fölolvasásával vette kezdetét: Tekintetes közgyűlés ! A szervezeti szabályok értelmében a le­folyt október hóról jelentésemet van szerencsén a következőkben megtenni : A múlt hó időjárati viszonyait tekintve, az időjárás különösen a hó első felében igen jó, s másik felében azonban változó, hűvöses és esős volt. A közegészségi állapot, némi hurutos bán­­talmakat és a gyermekek közt kiütött roncsok toroklábát kivéve, kielégítő volt. A kórházi betegforgalom a következő volt Szeptember hóról visszamaradt 97 beteg, amely­hez október hóban 75 fölvétetvén, a múlt hó­ban 172 beteg gyógykezeltetett. Ezek közül gyógyultan 65, javultan 11, gyógyulatlanul 2 bocsáttatott el; meghalt 6, s így a jelen hóra ápolandóul 88 beteg maradt vissza. A múlt hóban összesen 165 halálozási eset fordult elő és pedig 89 férfi és 76 nő. Az állatok egészségi állapotát a sertések között himlő és torokgyík, a szarvasmarhák között száj- és lábfájás zavarta meg, amely be­tegségeknek több áldozatul is esett ; az utóbbi betegség azonban már megszűnt. A közbiztonsági állapot mind a bel-, mind a külterületen a múlt hóban is megnyugtató volt. A megtartott országos vásár hó jelképe volt a mostani nyomasztó viszonyoknak, am­eny­­nyiben az, a baromvásár kivételével, a legro­­szabb eredményt tüntette föl. A hatóság működése körében nevezetesebb események nem fordultak elő. Megemlítendő­­nek tartom mindazonáltal, hogy a tekintetes közgyűlés által foganatosíttatni elrendelt s a jövő vízveszély eshetőségének elhárítására irá­nyuló vízvédelmi munkálatok közül a kiküldött bizottság egész erélylyel működik, s hogy e munkálatok a héten már meg is kezdődnek. A zárak állását van szerencsém a követ­kezőkben föltüntetni : A főpénztár tegnapi le­zártával 12,604 frt 64*/a krral rendelkezett; királyi adóban az adóhivatalnál 36,323 frt 59 kr, városi pótadóban 11,018 frt 1­1/1 kr, pusz­tabérben 8 frt folyt be. A közigazgatási törvény „népnevelési bi­zottság“ alakítását írja elő, melyet a köztör­vényhatósági bizottság saját kebeléből választ s tagjai közé egy tanító is beválasztandó ; to­vábbá a felekezetek saját körükből választott egy-egy képviselővel egészítik azt ki. Szabados tanácsnok előterjesztésére a népnevelési bizottság hatásköre az ezelőtt is működött tanügyi bizottságra ruháztatik, melybe az elemi tanítók közül Ferenci János, a p­olgári iskolai tanítók közül Nagy János vá­­asztattak be; a felekezetek föl fognak szólít­­tatni saját képviselőik megválasztására. Napirendre került három tanítónő nyugdí­jazási ügye, kik közül Grrebenits­ Mi­­h­á­l­y­f­i Ágnes és Tóth Lengyel Anna elbetegesedés miatt maguk kérik nyugdíjaztatá­sukat . Félik Freiler Teréz ellenben, mint szintén betegség miatt további szolgálatra kép­telen, saját folyamodása nélkül, az iskolaszék által ajánltatik nyugdíjazásra. A nyugdíjügyi bizottság a két előbb neve­zettnek szolgálati éveik arányában kiszámított évi díjjal nyugalomba helyezését ajánlja. Azon­ban Félik Freiler Teréz nyugdíjazását a szabályok értelmében nem tartja elrendelhető­­nek , mert az érdeklett fél nem nyugdíj­­, hanem egészsége helyreállítására 8 havi szabadságidőt kér, s mert az illetőnek szolgálatképtelenségét a hivatalos orvosi vizsgálat sem konstatálja. Petrovits István az oktatásügy érde­kében mind a háromnak nyugdíjazását elkerül­­hetlennek tartja. Reizner főjegyző, a nyug­díj­szabályokra utalva, Fieiler Teréznek nem tartja megadhatónak a nyugdíjat, hanem, a bi­zottság javaslatát támogatva, a szabadságidő engedélyezése mellett nyilatkozik. — Magyar János azt kivánja, hogy konstatáltassék itt va­lamely föltétel, melynek következtében az illető nyugdíjazandó. — Lévay Ferenc ilyent nem talál konstatálhatónak, mert a nevezett tanítónő iskolájában megejtett vizsgálaton kitűnt, hogy az t­sti tehetetlensége mellett még birtokában van a kellő sikeres oktatáshoz megkívánt szel­lemi képességnek. Ajánlja a szabadságidő meg­adását, annyival inkább, mert beteg tisztviselő a törvény értelmében egy évi szabadságidőre igényt tarthat. — Dobó Miklós e nézet elle­nében nyugdíjazandónak ítéli Freiler Terézt, mert az illető testileg olyannyira képtelen, hogy saját erejéből föl nem állhat és így az oktatási teendők nagy részének végzésére nem képes, sem a táblán, sem a térképen nem eszközöl­heti a tanítást. Tekintettel az illető magasabb nyugdíjazást célzó óhajára, azt javasolja, hogy a kért 8 havi szabadságidő­t adassák be szol­gálati idejébe s ez időhöz képest adassák ki számára a nyugdíj. E javaslat elfogadtatván, az iskolaszék megbizatik, hogy szólítsa föl Freiler Terézt: hajlandó-e a föntebbi föltétel mellett nyugdíjba lépni. Ha igen, akkor helyének betöltéséről, a más kettővel együtt, haladéktalanul intézked­jék ; ha nem , akkor az úgy adassék át a köz­­igazgatási Bizottságnak, hogy Freiler Teréz nyugdíjaztatására tegye meg a kellő lépéseket. A mindszent apátfalvai tiszaszabályozási tár­sulatnál a várost képviselő Molnár Márton tanácsnok utasítást kér a társulat legközelebb tartandó gyűlésén maga miheztartása végett. E társulat, melybe a város tápéi földjei után tartozik be, a töltések föl­magasítása s az e célra szükséges költségekre fölveendő kölcsön tárgyában fog gyűlést tartani. A tanács előter­jesztéséből s Molnár nyilatkozatából kitűnt, hogy a társulat 30 lábra szándékozik fölmaga­­sítani töltéseit, ami céltalan eljárás, mert az alsó és felső társulat csak 28 lábig magasítván a maga gátjait, a 30 lábra tervezett gátak is emiatt csak 28 lábig adhatnak védelmet, holott a felmagasítás költségei a két esetnél arány­tá­jon a keménység megvizsgálása. E pontnál egy kissé megállítalak. A keménység két testnek egymásra való hatásánál nyilvánul oly módon, hogy a ható, az aktív test b­e­­hatolhat a szenvedőleges, vagyis passiv testbe és az ellentállá­s, melyet a beható­lással szemben a passiv test kifejt, kemény­ségnek neveztetik. Ha az aktív test a pas­siv test ellenállását legyőzni képes, akkor az ennél keményebb, míg ellenkező esetben vilá­­gyabb. A keménység megvizsgálására és ösz­szehasonlítására a tudományban leginkább el­fogadott a M­o­h­s- vagy Breithaupt -féle keménységi fokozat. M­o­h­s ugyanis egymás­után összeállított a keménységi nagyobbodás szerint 10 ásványt; az első ásvány a­z a­g­y­a­g, ez a leglágyabb, és a tizedik a legkeményebb, és ez a gyémánt. A meghatározás úgy történik, hogy a vizsgálandó ásványt sorba kezdjük karcolni az elsőtől kezdve fölfelé mind­addig, míg olyanra nem találunk, amely meg­karcolja a vizsgálandó ásványt. Ha ez például a Mohs-féle fokozatban a hetedik ásvány volt, úgy ez azt mutatja, hogy a kérdéses ásvány ennél lágyabb, de az ezelőtt levőnél keményebb, mert az még nem karcolta meg; tehát a ke­ménysége a 6. és 7-ik ásvány között van, amit röviden csak a számokkal fejezünk ki. Ha nem áll rendelkezésünkre a M­o­h­s-féle ásvány­ foko­zat, könnyen pótolhatjuk azt faszög, vasszög, acélhegy, reszelő vagy körmünk segélyével. A te gyémántod keménységének megvizs­gálásánál, nyájas olvasó, fölmerül újra az a kérdés: nem esik-e kár benne? A keménység lényegénél fogva behatolással jár, ez pedig min­denesetre kárt okozhat. Azonban te ,föláldozod gyémántod egy kicsiny lapját, bízván annak va­­ódiságában, mert akkor az nem karcolható semmi által sem, s mivel a drágakövek kemény­sége 6—7, illetőleg 8—10, e keménységi fokok negbizálására először egy acélkést veszünk, a melynek hegyével behatolni iparkodunk annak mmegébe. És, fájdalom­­ az acélkés hegye be­fatott a gyémántnak állított testbe, vagyis ke­ménysége nagyobbnak bizonyult ennél. Ebből pedig az következik, hogy az a drágakő, mely­­yet megajándékoztalak, nem gyémánt. (Folyt, következik.) TÁRCA. Természetrajzi vázlatok. Schmidt Sándortól. II. A drágakövekről. E lapokban volt szerencsém ugyane helyen egyet-mást elmondani az ásványország köréből; most is, ha nyájas olvasóim megengedik, az ás­ványország köréből vett tárgyakról, a drága­kövekről fogok egynémely dolgokat elmon­dani. Hogy m­i­k a drágakövek, arra a felelet az élet körülményeihez képest fölötte eltérő. Ha a kérdezett szegény ember ez feleletében azt fogja mondani: azok olyan tárgyak, melyeket nekünk csak nézni lehet; ha vagyonos embert kérde­zünk, aki hozzá fiatal és eléggé kiművelt világot, ez azokat a női szívek legbiztosabb kulcsának fogja állítani; a falusi parasztember a toll és rongyszedő zsidó alkalmi ajándékainak tartja; a városi ember pedig, ha afféle hivatalnok és csa­ládos ember, erszénylapitó dolognak, a pap a hiúság adójának és igy tovább, kiki másnak fogja tartani és mondani. Ezekből azonban nem fogunk semmi pozi­tív dolgot megtudni a drágakövekről, a­minek nyomán azokat bizton fölismerhetnék. A drága­kövek ismérveit legszabatosabban a m­ineralógus (ásványász?) fogja velünk közölni, akinek fele­lete az leend, hogy a drágakövek oly ásványok, amelyek víztisztaságuk, vagy gyönyörű szinek vagy szinjátékuk, fényük, hatalmas keménysé­gük, csiszolhatóságuk, vagyis összevéve: érté­kes tulajdonságaiknál fogva ékszereküt használ­tatnak s e célra földolgoztatnak. Hogy tehát a drágaköveket fölismerhessük, azok lényeges tulajdonságaival kell tisztába jön­nünk. Nem akarom a nyájas olvasó türelmét próbára tenni e tulajdonságoknak részletes és így többé-kevésbé száraz tárgyalásával. Ez már nem tartoziék a „f­e­k­e­t­e vonal“ alá, a gya­korlati életben különben is elég azok fő tulajdon­ságainak ismerése. Mert az az eset nem igen fordul elő a nyájas olvasóval, hogy meghatáro­zás végett egy ásványt adnak kezébe, hanem az igen is előfordulhat, hogy valamely ékszert vásárolni akar, péld. valamely üveganyagot, amely féméreggel van vegyülve s amit, jólehet nem értékes, mégis jó drágán fizethet meg a valódi drágakő helyett. A kereskedő vagy ék­szerész becsületessége megóvja az embert az ef­féle csalódásoktól, de vannak esetek, midőn az illető ékszerész vagy kereskedő múltját épen nem ismerjük, amint ez a nagyobb városokban előfordul, s így a jóhiszeműségre lévén utalva, könnyen rászedethetünk. Hogy a szédelgés e téren az újabb időkben mennyire megy, arra a közelmúltból csak egy példával szolgálok. A bécsi udvarnál megjelent pár évvel eze­lőtt egy idegen s egy ritka szép gyémántot aján­lott a császári királyi kincstár számára meg­vételre. A példány valóban ritka szép volt mind nagysága és alakja, mind pedig fénye, tüze, színszórása és víztisztaságánál fogva. Azon­ban e tulajdonságok újabb időkben műúton is előállthatók és különösen a párisi ékszerészek remekelnek e téren; csak a keménység az, amit műúton eddig előállítani nem tudtak. A kérdéses gyémántnak a színre és alakra vonat­kozó tulajdonságai tökéletesen megfeleltek a gyé­mánt tulajdonságainak. Hátra volt a kemény­ség megvizsgálása. Ezt azonban csakis karco­lás által lehet végbevinni, amibe azonban az idegen nem egyezett bele, okul adván drágakö­vének netaláni megsérülését. Mit volt mit tenni; a gyémántot átadták egy legkitűnőb mineraló­­gusnak, aki megvizsgálván az állítólagos gyé­mántot, optikailag, vagyis fénytörési képességére nézve azt találta, hogy az kettősen töri a fényt, a gyémánt pedig egyszerű fénytörése lé­vén, ily módon kiderítette, hogy a kérdéses drágakő nem gyémánt, hanem topáz, mely kiderítés után az idegen gyémántjával f­eltűnt. Természetesen egyszerűbb dolog lett volna, alkatrészeire fölbontani a drágakövet, mert ak­kor rögtön kitűnt volna, hogy micsoda tulajdon­képen, de ezt alkalmazni a gyakorlati életben nem lehet, mert ez az illető drágakő elpusztítá­sával jár. Az optikai kísérlet pedig véghezvi­hető volt anélkül, hogy a megvizsgált drágakő a legcsekélyebb kárt szenvedte volna. A drágakövek lényegéhez tartozó tulajdon­ságokat tehát csak röviden fogom fölemlíteni és egyúttal a kipuhatolási módokat is. Legcélszerűbben fogom ezt úgy eszközölni, nyájas olvasóm, hogy képzeletben megajándé­kozlak egy diónyi nagyságú drágakővel, melyet én gyémánt gyanánt adok türelmed jutalmául, amely jelen soraim olvasásában kitünően nyil­vánul. Hogy mi módon jutottam én birtokába e roppant becses drágakőnek, azt ne kutasd és vizsgálódásodban ne vedd kiinduló pontul, — jóllehet sok esetben nagyon tanácsos az illető árus vagy ajándékozó személyét és az utat is ismerni, amelyen drágakövének birtokába jutott — mert akkor reám nézve nem igen kedvező eredményre jönnél; ami pedig részedről annál inkább kerü­lendő, mert velem foglalkozván, az én csalásom téged is kellemetlenül illetne, sőt Khinában, ha ez volna az első csalási eset részemről, még t­é­­g­e­d­e­t büntetnének meg. Az ajándékozott állítólagos gyémánt meg­vizsgálásánál az első dolog: az anyagnak megvizsgálása lenne. De ezt bajosan eszközöl­hetnéd, nemcsak azért, mert vegytani laborató­riumod nincs, hanem mert egyúttal szétbonta­nád, tönkretennéd drágakövedet. Az anyag meg­vizsgálása tehát a közéletben nem alkalmazható kár nélkül és így azt el kell hagynunk. (Ismét közbevetőleg mondva, a gyémánt kristalli­­zált széneny, mint arról már máskor em­lítést tettem, s például, ha egy ki­vájt tükör elé helyezzük, mely a napsugarakat visszavervén, azokat egy pontba gyűjti, lassanként kisebbe­­dik s végre egészen eltűnik. Ily módon elégni a gyémántot a toskanai nagyherceg, III. Koz­­mosz udvarában látták először 1694-ben. Ezután az alak vizsgálata következnék. A gyémánt kristály-alakjai, melyekben a termé­szetben előfordul, ismeretesek. De te már elfe­ledted azokat és nincs ,is hamarjában kezed ügyében egy ásványtan, mig másrészről azt ta­pasztalod, hogy ha volna, sem sokat használna, mert a te gyémántod nem bir többé kristály­alakkal; mig egyik oldala lapos, a másik olda­lán számtalan különböző alakú és nagyságú la­pocskák csillognak. Az alak megvizsgálása te­hát szintén nem vezetne sem a jelen, sem, mondhatni, a legtöbb esetben biztos eredményre, mert a drágakövek majdnem mindnyájan csi­­szlova kerülnek a forgalomba. Következnék a kérdéses drágakő hasa­dásának és törésének megvizsgálása. Ez a kártételt magában már kifejezi, azért halad­junk tovább, csak azt jegyezvén meg, hogy a hasadási irány a drágakövek földolgozásánál igen fontos szerepet játszik.

Next