Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)
1877-01-03 / 1. szám
dorló szabóinas (Dancz Lajos) rekesztette be a múlt esztendőt érdekes mókázásokkal és csinos coupletekkel. Midőn pedig az óramutató tizenkettő felé közeledett, szellemes beszéddel köszöntötte föl az uj esztendőt dr. Pollák Lajos, kit több más szónok követett és néhány, a programaiba föl nem vett, rögtönzött magánprodukció, amik mellett vidáman virradt föl a társaság 1877-ik évi január elsejére. Adja isten, hogy ez év Szilveszter estéjén még jobb kedvvel tegyük be az ajtót! — A köztörvényhatósági bizottsági tagokra a lapunkban jelzett pótválasztások a múlt év utolsó napján következő eredménynyel ejtettek meg: az I. kerületben megüresedett helyre ifj. Kopasz József, a II. kerület két helyére pedig Szuha Ágoston orsz. képviselő és Kiss Gyula választottak meg. — Újévi sáska járás. Az már nem új dolog, hogy újév első napján a meggratulált halandó elé ajándéksovár markok meredeznek, s gyakran „sokba került“ egynémely adakozó szellemű lénynek az a kiváló szerencse, hogy az új esztendő még életben találta őt. Ez oly megszokott tünemény volt már, mint a déli harangozás , s az év utolsó éjszakáján öröm helyett rendesen azzal kellett tépelődnünk, hogy a nagy pénz apróra változva váljon elég leendő a szerencse-kivonatok holnapi felhőszakadásának elfogadására, mert az ellen mentő ernyővel óvakodni vajmi hiú törekvés. Mint amiképen dec. 31-ike után január 1-jéje következik : oly bizonyos vala, hogy e reggelen éri szerény tűzhelyünket a legtömegesebb „vizit.“ Lánpagyujtogató, kéményseprő , éjjeli bakter, szinlaposztó, lapkihordó, csizmatisztító s a nyilvános és magántevékenységnek sok más egyéb fontos orgánuma rendes vendégeink valának , s mint igen természetes, mindegyiket a leghumánusabb cél vezette át a küszöbön : a Szerencsekivánás, mely az emberi szív egyik legszebb érzeményének, a jóakaratnak drága folyománya s egyenesen a bibliára vezethető vissza, mely kölcsönös szeretetre int bennünket. Valóban a keresztényi erények egy napon sem fénylettek ragyogóbb pompában, mint ekkor, s felebaráti szeretettel vehettük tudomásul, hogy a lámpagyújtogató, éjjeli bakter, stb. individuumok keble mily bibliai erényektől dagad. No, az meg szintén igen természetes volt, hogy a felebaráti jóindulatoktól lelkesült sereget csak nem bocsájthattuk útnak egy kis borravaló nélkül, mert aki minket a jókivánatok éltető kenyerével megdob azt — szintén a bibliai igéket véve tekintetbe — csak nem üthetjük oldalba kővel,vagy husánggal. Eddigelé tehát egészen jól ment a dolog, már amennyiben jól mehet valami akkor, midőn járó pénz árán a jövendő boldogság roppant mennyiségű részvényeinek jutottunk birtokába, amelyek árfolyama nagyon kétes , s legnagyobbrészt csak a másvilágon válthatók készpénzre. Hanem hát annyit mégis elértünk e gratuláció-özönnel, hogy ha január 2-ikán adóexekució fenyegetett is , újév napján volt „erő, egészség, holtunk után mennybéli üdvösség“ — in spe. — Azonban az 1877-iki újév napján nagyot változtak a viszonyok. Az emberiségnek felebaráti szeretetre hajlandó rétegei, jól ismervén a halandó természet ama gyöngéjét, hogy minél többje van, annál többet kíván , hogy a jó kívonatok által kilátásba helyezett földi és mennybéli javak birtoka annál bizonyosabb, a szerencse, áldás, jó egészség, stb. annál több legyen, az újévi megszokott vendégek példáját követve, nekiszilajodtak ők is a keresztényi erényeknek s elözönlők a világot „boldog újévet kivánni.“ A török-orosz konfliktus kitörése előtt rémülve vette észre a jó kivánatok élvezésére rendeltetett publikum, hogy az újévi gratulánsok sorhadához egy egészen uj, eddig nem sejtett félelmes és óriási emberszámból álló „tartalék“ csatlakozott. Löw eszerint újév reggelén megdöbbentő általános mozgósítás. A mások számára szerencsét és áldást szomjazó hadsereg elindult és pusztító sortüzeket adott városszerte a jó kivonatokból. Az új gárdában az emberi nem legválasztékosabb speciesei voltak képviselve a piaci magánzótól (hajdan „lacibetyár“) elkezdve le egészen a szépreményre jogosító apró gammokig; különféle jogcímek és titulusok alatt koptatták a kézből-kézbe adott kilincset, jókivonatok fejében a meglapított pénztárcákra appellálva. Valóban szomorító tapasztalást nyújtott ezen újév arról, hogy egyre szélesebb mérvű lesz a szerencsekivánatok örve alatt űzött tolakodó zsarolás, mely már egészen arcátlanul üzérkedik azzal, amit talán soha nem érzett és ismert. Eddig még csak arra voltunk utalva, hogy valami közszolgálat alantas közegeit kellett kielégítenünk a meg nem érdemlett „baksis“-sal : ma már egészen ismeretlen speciesek is igényt tartanak e könnyű keresetmódra. Egész hajtóvadászatot tartottak e firmák a lakosság filléreire, s némelyik nem pusztán a háznál, hanem úton-útfélen. Különösen a kereskedések voltak kitéve e sáskajárásnak, melyekbe seregestül tódultak a kisebb-nagyobb utcai suhancok, úgy hogy némelyik bolt bejáratát őriztetni kellett e tolakodók erőszakoskodásaitól. — No, ennyi már nagyon is sok a jóból. S ha újév idején ily nagy mérvben fog nyilatkozni a felebaráti szeretet, akkor maholnap a rendőrség közbeléptéhez kell folyamodni, hogy szabjon határt „az áldásnak, szerencsének és mennybéli üdvösségnek.“ — Az „általános takarékpénztár“n abold. Schmidt Ádám elhalálozásával megürült pénztárnoki állásra december 30-án Daniss János úr választatott meg. — Jutalmazás. Az „általános takarékpénztár“ igazg. választmánya az intézet által a néptanítók jutalmazására tett alapítványt ez évre, az iskolaszék által kijelölt három tanító közül, Vass Mátyás helv. tanítónak, a „Tanügyi Lapok“ szerkesztőjének adta ki. * „Postbüchel für das Jahr 1877.“ Ilyen újévi ajándékot is kaptunk — nem Bécsben, hanem itt Szegeden, az alföld legmagyarabb városában, Trucsko Georg k. u. (ami annyit tesz, hogy : magyar királyi) Briesträgertől. Hanem azért ne tessék kétségbe vonni, hogy ezt a postbüchlit magyar szellem lengi át , megvan benne énekelve Johann Hunyadi is. Köszönet a kiadónak, Alois Bucsánszkynak, hogy nem Bachot dicsőítette föl nemes vállalatában. Nem tartozunk azok közé, akik kis dologból nagyot szeretnek csinálni, de azt kérdezzük: mit szólana hozzá egy bécsi spieszbürger, ha a levélhordó újév reggelén magyar postakönyvvel köszöntene be hozzá? És az erre csalhatatlanul adandó felelet szomorú világot vet viszonyainkra, legbe következvén belőle, hogy amig más nemzet anyanyelve ellen tiszteletlenséget elkövetni senkinek eszébe sem jut, addig velünk a m. kir. postahivatalnok is éppen úgy packázik, mint akár Lucám ur. Mikor fogják már egyik-másik jövevény hivatalnokot megtanítani arra a tiszteletre, melylyel az iránt tartozik viseltetni, akinek kenyerét eszi? — A „Magyarország és a Nagyvilág“ a következő gazdag tartalommal zárta be az ó-évet : Szöveg: Szovjet basa. — Az egyetlen arany. Elbeszélésés. (Tolnai Lajos.) Vége. — Az első hó. — (K. P.) Egy boldogtalan nő. Beszély (Turgenyev Iván.) Vége. — Fővárosi tárcalevél. Egy Sylvester-estéje. Porzó. — Shelleyből. Költ. (Csukássi József.) — Az ének-lecke. — Újév napján a Vaticanban. — Torpedó-robbantás hatása. — Különfélék. — Sakkföladvány. — Képrejtvény. — Szerkesztői üzenetek. — Rajzok : Szovjet basa, a konstantinápolyi konferencia elnöke. — Az éneklecke. — Újév napján a Vaticánban. — Az első hó. — Torpedo-robbantás hatása. Meghivás. A szegedi dalegylet három évre lett alakulási ideje a múlt év végével lejárván, i. é. január 6-án d. u. 3 órakor a zene de helyiségében közgyűlést tart, melyre az egylet pártoló és működő tagjai ez után is azzal, hogy minél számosabban megjelenni szíveskedjenek, tisztelettel meghivatnak. Szeged 1877. évi január hó 2-án. Csarnok. Prosti! Volt idő, midőn a Vatican mostani remetéjének prüszszentésére nemcsak a vörösbóbitások Salem aleikumja hangzik a porticus oszlopai között, hanem a világ mind a négy sarka, mint egy Memnon-szobor hallata hivatalos „Prosti“ -ját Rómában, persze azon az utakon, amelyek mindegyike Rómába vezet. Tempi passati! . . . . Régen volt ez, azóta ő szentségének nem csalhatatlan ellenlábasa, a sisakos, pajzsos és vértes vasembernek trüszszentése is elvesztő jelentőségét, pedig ezt is jelentették nyugattól keletig a mesterséges jupiteri villámok, hogy hű mamelukjai térdreborltva kívánjanak hosszabb életet neki, sokkal hosszabbat, mint szent Péter utódjának. Most a fáma Gorcsakoff ő excellentiájának prüsszentését emelte hisztériás nevezetességre, beszélvén, hogy amidőn a háboriról volt szó, ő excellentiája kegyeskedett magát elprüszszenteni, ami pedig az egyptomi csízió szerint is azt jelenti, hogy, a „háború“ szóra esvén a prüszszentés, háború lesz. Mily szerencse, hogy a garaboncás diákok mind kimúltak már ez árnyékvilágból , mert bizony valamelyik erre még „nagyot prüsszentene !“ Pedig Inában ! ha a nép szava azt mondja : erre vagy amarra rátrüsszentettem, az igaz, az teljesülni fog ; már pedig tudjuk, hogy „a nép szava isten szava!“ Tisztelt olvasóim azonban talán már kérdik is, hogy mi a ménkűt akarok én evvel a sok trüszszentéssel és prüszszentéssel ? Sőt talán kerülnek olyanok is, akik már prüszkölnek. Ez utóbbiaknak „prosit“, az előbbiektől pedig bocsánatot kérek, de várjanak mindent sorsára ! Hogy hamarább a végére érjek, sietek kijelenteni, hogy ezúttal a „Prosit“ históriájának néhány karrikatúráját volnék bátor ide rajzolni a „vonal alá“, — noha sokkal jelesebb tollra volna érdemes ez a sajátságos tulajdonsága a bájos arcok legkiválóbb részének, mint az én egy krajcáros réztollam ; de minthogy a jelenkorban az ilyen kétes dicsőséggel kecsegtető dolgokkal nem igen foglalkoznak a kor babérövezte kitűnőinek tollai, tehát azt gondoltam, hogy: bátraké a világ és fölcsaptam a bátornak. Nem hagyhatom mégis megemlítés nélkül, hogy mily nagy különbség van a jelenkor babérkoszorús kitűnői és a hajdankor babérlevelkés jelesei között! Most például X. rózsákkal szegélyezett utat lát maga előtt az Olympusig, mert „válogatott költeményei“ hűen talált arcképével már kikerültek a sajtó alól, hogy a sajt alá jussanak. No de Y. sokkal szerényebb , megelégszik azzal, ha válogatott arcképeit adja ki hűen talált ................íme, már valaki közbeprüszszentett.• Prosti! Én azonban bátor akarván lenni, beszédem tovább folytatom s elmondom, hogy az arcképes költemények helyett miről zengtek a hajdankor jelesei. Hát például Pythagorás dicsbeszédet tartott a hagymáról, Cato a káposztáról, Marcian Graecus a retekről ; s hogy az állattanból is mondjak valamit, hát Aristomachus egy nagy tanulmányt írt a muszkákról (a legyekről), stb. De hisz ezek nem voltak poéták ? Ezeknek nem voltak Laurái, Júliái vagy Beatrixai ? — Persze nem! — Mit tartoznak tehát ezek a dologhoz ? — Hát mit tudom én, azaz hát anynyiban mégis oda tartoznak, hogy ezek a régi jelesek már foglalkoztak azzal, amit én itt elmondandó vagyok , csakhogy nagyon régen! Már századok előtt voltak gondolkozók, akik iparkodtak megmagyarázni a tüszszentés okát. Majd a vallásra, majd a babonára, majd az erkölcsi behatásra, majd meg a testi szervezetre vezeték azt vissza, kérdve és fejtegetve, miért kívánunk egészséget a tüszszentőnek. A monda szerint Prométheusz önalkotta emberének szerencsét és egészséget kívánt , midőn az, a naptól lopott s orra alá tartott sugár éltető hatásától megrezdülve, idegrázkódása után egyet tüszszentett. A zsidó tudósok messzebb viszik ezt, állítván, hogy Jehova a teremtéskor azt rendelte, hogy az ember halálának hírnöke a tüszszentés legyen, amelylyel egyidejűleg meg kell halnia. Szerintük ez Jákob pátriarcháig tartott, aki kegy gyanánt az ellenkezőt nyerte ki Istentől, miért is azóta a trüszszentőnek egészséget kívánunk. A keresztény írók a VI-ik századba helyezik keletkezését, Gergely pápa korában, midőn is egy dögleletes nyavalya uralgott Olaszországban, melyben a trüszszentek rögtöni halállal múltak ki; ekkor „Isten segits“-et kiáltottak a p tüszszentőknek. De ez nem lehet kiinduló pont, mert már Arisztotelész töprenkedett, a tüszszentés okáról s a velejáró jótkivonás eredetéről. Olympiodorusz szerint a görögök a tüszszentőnek „Élj!“ vagy „Jupiter segítsd!“ szavakat kiáltottak , a rómaiak pedig „Salve“-t, vagy „P r o s it“-ot. Nálunk azt mondjuk: „Adj' isten egészségére!“ Ez fordítása a latin „conducat sanitati“ kifejezésnek, amelyet az egyszeri gyerek, midőn a táti helyett a mámi prüsszentett, így módosított: „conducat sanimámi !“ Quernot, híres extemporizáló poéta, prüszszentő barátjának e verssel kívánt jót: „Prosit, profidat, — helf Gott zum Wohle, saluti;“ amit amaz így köszönt meg: „Dank, Gett’s Gott, merci, gratias ago tibi.“ A prüsszentés nem éppen kellemes, sőt gyakran veszélyes is. A krónika följegyezte Proculus nevét, aki azért is boldogabb volt más halandónál, mert orra oly hosszú volt, hogy trüszszentését nem hallotta. (A garaboncás diák szörnyet prüszszente rá!) S ha már belefogtunk, folytassuk a karrikatúrákat. Apuleius azt írja Tiberiusról, hogy a felesége szeretője rejtekbe menekülve ott eltrüszszentette magát, s maga Tiberius kiáltotta neki: „Isten segítsd !“ Monomatapának királyáról azt mondják, hogy trüszszentését mindig tudtul kellett adni az egész lakosságnak, akik fölkiáltottak : „Éljen a király!“ Az amerikai kacika midőn trüszszent, a körülötte levők leborulnak , a nap felé terjesztve kezeiket könyörögnek a király életéért. Arisztotelész és mások az üdvkivonatot a fej, mint az agy székhelye iránti tiszteletnek tartják. Az egyptusiak után a görögök és rómaiak a prüszszentést jövendő dolgok jóslatául tartották. Számos ily eset van a történetben, úgy a a hajdan, mint a jelenkor történetében, de csak néhányat idézünk. Xenophon, midőn a legnagyobb harcra készült, egyik közvitézének prüszszentését a szerencse kiváló jelének tartotta. Penelope kérte az eget, hogy hozná vissza Allisszest, s ekkor Telemach elprüszszentvén magát, ezt arra magyarázták, hogy Uliszes visszajövend. Úgy is lett. Hát a szerelemben nem szerepel ? Dehogy nem! Hisz ugyan mi nem szerepelne ott? Midőn Parthenis Sarpedonnak levelét irta, éppen a „szerelem“ szónál prüszszentett. „Tehát szereti őt“ — gondoló. — Az is megjegyzésre méltó, hogy a görögöknél az volt a szép leány, akinek születésekor a szerelem istennője prüszszentett, tehát nem úgy, mint nálunk, hol a szép leánynak piros pünkösd hajnalán kell születnie. Különben ha szép, hát máskor is születhetett. A prüszszentésre befolyásoló volt az idő is, avagy megfordítva, ha valaki reggeltől délig prüsszentett, rész jel, ha déltől estig prüsszentett, jó jel volt. Ha valaki akkor prüsszesitett, midőn új tál ételt hoztak ebédközben, ez szerencsétlenséget jelentett. De még az is szerencsétlenség volt, ha a híres Rhinotmeta Jusztinián, ez a kegyetlen fejedelem, trüszszentett, mert ilyenkor ellenének, Leonciusnak elfogott hívei közül egyet mindig kivégeztetett. A trüszszentéssel számos tudós foglalkozott minden időn keresztül, így a híres Montague, Alexandriai Kelemen, aki dísztelenségnek tarta azt, de számosak szerint gyógyszer is lehet, s azért egészséget kívánhatunk a trüszszentőnek. Avicena, Cardanus, Olympiodorus után a jelenkori orvostudósok is mind betegségnek tartják, melyet vagy a bélben levő kis rovarok idéznek elő, vagy lehet mesterségesen is előidézni. Egész kötet van összeírva azon szerekből, melyek a prüszszentést előidézik. Még a híres Ebers-féle papyrus sem hagyta ki vényei közül. De nemcsak erről, illetőleg ezekről vannak egész kötetek, hanem a prüszszentés adomáiról is, valamint a prüszszentések előidézését eszközlő bajokról; ezek azonban más térre valók, részint mert ez a keret kicsiny, részint mivel tisztelt olvasóim türelmét így is már erős próbáratettem. De mégis az idiosinkraziáról némi dolgokat elmondanék, ha attól nem félnék, hogy azt már nem olvassák el............... „Czczcziiha ! !“ íme rátrüszszente valaki. Tehát nem olvasnák el. — Czczcziiiha!!!... Prosit, de prosit annak is, aki ezt is végig olvasta! Kovács J. Vegyes. * Mit had pasa nyilatkozata. Mint hitelesen jelentik, Salisbury, ki akarván puhatolni a török kabinet célzatait, Mihad pasához fordult, ki ezt felelte neki : „Az a mód, amely szerint önök a mi ügyünkben fáradoznak, midőn saját fővárosunkban összegyűlnek, hogy nélkülünk határozzanak fölöttünk zárt ajtóknál, és hogy szükség esetén minket kivégezzenek, nem olynemű, hogy indíttatva éreznék magunkat, az önök tanácsára hallgatni.“ A beszélgetés e tárgy fölött tovább tartott és Salisbury azon nézetben, hogy Mithad pasára különös befolyást gyakoroljon, azt mondá, hogy Anglia nem lesz hajlandó Törökországot segíteni, ha Oroszországgal háborúba keveredik. Mirhad ezt válaszolá: „Mi régóta tudjuk ezt, de amit ön, mylord, nem tud, amit, úgy látszik önöknél odahaza elfeledtek, az, hogy ezen országban hatszáz év óta mi parancsolunk és hogy állásunkat a végletekig meg is fogjuk védeni. Törökország el van határozva, a legközelebbi konferenciaülések egyikén kinyilatkoztatni, hogy semmi áldozattól, semmi veszélytől nem riad vissza, ha függetlenségének megoltalmazására kerül a sor.“ Midőn Salisbury a török államférfi beszédét félbeszakítani akaró, ez így folytatá: „Mi a birodalom minden népének szabadságot s elegendő polgári és politikai jogokat, tisztességes alkotmány által garantirozva, fogunk engedélyezni. De tántorithatlanul elhatározva is vagyunk egyszersmind, ha Oroszország a keresztre appellál, a próféta zászlaját az egész birodalomban meghordozni. Ha Európa Törökország enyészetét kívánja, akkor mi küzdeni fogunk utolsó leheletünkig, és a világ meg fogja látni, hogy egy hivő hős nemzet miképen tudja magát megvédeni. Mint uralmunk, úgy enyészetünk is több évszázadra ki fog terjedni.“ * Az orosz ifjúság. A budapesti ifjúság törökbarát tüntetései az orosz egyetemek ifjúságánál tudvalevőleg mozgalmat idéztek elő. E mozgalom részleteit egy szentpétervári levél alapján a P. N. így adja elő. A bécsi, budapesti és konstantinápolyi lapokból megtudtuk itt is a budapesti törökbarát tüntetéseket; a táviratokat, melyek e kellemetlen hírt tudatták, a hatóság lefoglaltatta. E hírek a moszkvai egyetemi ifjúságot egészen kihozták sodrából; zajos gyülekezetet tartottak; a nagy zűrzavarban egyebet sem lehetett hallani, mint a gyűlölet s harag szitkait; lármáztak és szidták a magyarokat. A nagy lármának az lett a vége, hogy a moszkvai ifjak a magyarokhoz intézendő táviratot szerkesztettek, melyben „a legmélyebb megvetésnek szívből fakadt kifejezése“ adatik. A hatóság úgy tett, mintha interveniálni akarna, de nem tudott meggátolni semmit. E moszkvai magyarellenes mozgalom híre elérkezett Szt.Pétervárra. Az orosz főváros ifjúságát boszantotta, hogy a moszkvai ifjúság megelőzte. Az egyetem, az orvosi főtanoda, a bányaakadémia növendékei gyűlésre jöttek össze, vagy 500-an lehettek. A dühös ifjak majdnem egy óráig zajongtak, tomboltak, kiabáltak; végül abban állapodtak meg, hogy tiltakoznak a budapesti ifjúság eljárása ellen és tüntetést rendeznek a szerb háború áldozatainak tiszteletére. Elhatározták, hogy másnap összegyűlnek az egyetem termeiben; amennyiben valamennyien egy teremben nem férnének el, egyes főiskolák küldöttségileg legyenek képviselve. Trepoff tábornok rendőrfőnök intézkedéseket tett nem a tüntetés meggátlására, hanem hogy azt kellő határok közé szorítsák, mert a kormány egyelőre csak a törökök elleni tüntetéseket engedi meg, más nemzetközi gyűlöletek — sok mindenféle gyűlölet fér ám az orosz szívekbe! — kifakadását meggátolni igyekszik. A tanulók elmentek az egyetemre , elnökséget választottak, hurrákkal fogadták az első szónok hangos tiltakozásait egy második szónok kezdett beszélni, ekkor néhány rendőrügynök lépett a terembe. A hereskedők egy része kissé megszeppent, de a szónok mégis nagy dühvel folytatá beszédét, mire a rendőr megfogta, de társai kiszabadították és egy melléklépcsőn megszöktették. Leirhatlan zaj keletkezett az ifjak ökleikkel és lábaikkal szónokoltak a rendőrök rovására. Ez vagy tíz percig tartott, mire a tömeg szétoszlott. A lefoglalt iratokból kitűnt, hogy a gyűlés tiltakozni készült a budapesti ifjak föllépte ellen és a Szt. Izsák-templomban az orosz „vértanúk“ tiszteletére gyászistentiszteletet akart rendezni. Az utóbbi meg is tartatott mintegy 500 meghívott jelenlétében ; ezt a rendőrség nem gondlhatá meg. A szentpétervári ifjak nem tudatták ugyan „legmélyebb megvetésüket“ a magyarokkal, de azért folyvást szidják őket, meg a törököket; a hevesvérűbbek pedig már az angolokat és a németeket is szidják. Az elnökség. Tárgy: Az egylet újraalakulása. A Tisza vízállása. Január 1-én: 19' 5" 0"' 0 fölött. Január 2-án: 19' 5" 0"" 0 fölött. Szerkesztői üzenet. — Az üdvözlések és jókivánatok özönére viszontüdvözlet és meleg köszönet mindazoknak, akik szives megemlékezésükkel fölkerestek bennünket. Felelős szerkesztő : Nagy Sándor. IKLEIHMAM KATI CSILLAG UFÓT !¡ ̇► I BUDAPEST SZEGED ., I JEGYESEK.