Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)

1877-01-03 / 1. szám

dorló szabóinas (D­a­n­c­z Lajos) rekesztette be a múlt esztendőt érdekes mókázásokkal és csinos coupletekkel. Midőn pedig az óramutató ti­zenkettő felé közeledett, szellemes beszéddel kö­szöntötte föl az uj esztendőt dr. P­o­ll­á­k La­jos, kit több más szónok követett és néhány, a programaiba föl nem vett, rögtönzött magán­produkció, a­mik mellett vidáman virradt föl a társaság 1877-ik évi január elsejére. Adja is­ten, hogy ez év Szilveszter estéjén még jobb kedvvel tegyük be az ajtót! — A köztörvényhatósági bi­zottsági tagokra a lapunkban jelzett pótválasztások a múlt év utolsó napján követ­kező­ eredménynyel ejtettek meg: az I. kerü­letben megüresedett helyre ifj. Kopasz Jó­zsef, a II. kerület két helyére pedig S­z­­­u­h­a Ágoston orsz. képviselő és Kiss Gyula vá­lasztottak meg. — Újévi sáska jár­ás. Az már nem új dolog, hogy újév első napján a meggratulált halandó elé ajándéksovár markok meredeznek, s gyakran „sokba került“ egynémely adakozó szellemű lénynek az a kiváló szerencse, hogy az új esztendő még életben találta őt. Ez oly megszokott tünemény volt már, mint a déli ha­rangozás , s az év utolsó éjszakáján öröm he­lyett rendesen azzal kellett tépelődnünk, hogy a nagy pénz apróra változva váljon elég leend­ő a szerencse-kivonatok holnapi felhőszakadásának elfogadására, mert az ellen mentő ernyővel óva­kodni vajmi hiú törekvés. Mint amiképen dec. 31-ike után január 1-jéje következik : oly bizo­nyos vala, hogy e reggelen éri szerény tűzhe­lyünket a legtömegesebb „vizit.“ Lánpagyujto­­gató, kéményseprő , éjjeli bakter, szinlaposztó, lapkihordó, csizmatisztító s a nyilvános és ma­gántevékenységnek sok más egyéb fontos orgá­numa rendes vendégeink valának , s mint igen természetes, mindegyiket a leghumánusabb cél vezette át a küszöbön : a Szerencs­ekivá­­n­á­s, mely az emberi szív egyik legszebb ér­­zeményének, a jóakaratnak drága folyo­mánya s egyenesen a bibliára vezethető vissza, mely kölcsönös szeretetre int bennünket. Valóban a keresztényi erények egy napon sem fénylettek ragyogóbb pompában, mint ekkor, s fele­baráti szeretettel vehettük tudomásul, hogy a lámpagyújtogató, éjjeli bakter, stb. individuumok keble mily bibliai erényektől dagad. No, az meg szintén igen természetes volt, hogy a felebaráti jó­indulatoktól lelkesült sereget csak nem bocsájt­­hattuk útnak egy kis borravaló nélkül, mert aki mi­nket a jókivánatok éltető kenyerével megdob­ azt — szintén a bibliai igéket véve tekintetbe — csak nem üthetjük oldalba kővel,vagy husánggal. Eddigelé tehát egészen jól ment a dolog, már amennyiben jól mehet valami akkor, midőn járó pénz árán a jövendő boldogság rop­pant mennyiségű részvényeinek jutottunk bir­tokába, amelyek árfolyama nagyon kétes , s legnagyobbrészt csak a másvilágon válthatók készpénzre. Hanem hát annyit mégis elértünk e gratuláció-özönnel, hogy ha január 2-ikán adó­­exekució fenyegetett is , újév napján volt „erő, egészség, holtunk után mennybéli üdvösség“ — in spe. — Azonban az 1877-iki újév napján nagyot változtak a viszonyok. Az emberiségnek felebaráti szeretetre hajlandó rétegei, jól ismer­vén a halandó természet ama gyöngéjét, hogy minél többje van, annál többet kíván ,­­ hogy a jó kívonatok által kilátásba helyezett földi és mennybéli javak birtoka annál bizonyosabb, a szerencse, áldás, jó egészség, stb. annál több legyen, az újévi megszokott vendégek példáját követve, nekiszilajodtak ők is a keresztényi erényeknek s elözönlők a világot „boldog újévet kivánni.“ A török-orosz konfliktus kitörése előtt rémülve vette észre a jó kivánatok élvezésére rendeltetett publikum, hogy az újévi gratulánsok sorhadához egy egészen uj, eddig nem sejtett félelmes és óriási emberszámból álló „tartalék“ csatlakozott. Löw eszerint újév reggelén meg­döbbentő általános mozgósítás. A mások számára szerencsét és áldást szomjazó hadsereg elindult és pusztító sortüzeket adott városszerte a jó kivonatokból. Az új gárdában az emberi nem legválasztékosabb speciesei voltak képvi­selve a piaci magánzótól (hajdan „lacibetyár“) elkezdve le egészen a szépreményre jogosító apró gamm­okig; különféle jogcímek és titulusok alatt koptatták a kézből-kézbe adott kilincset, jókivonatok fejében a meglapított pénztárcákra appellálva.­­ Valóban szomorító tapasztalást nyújtott ezen újév arról, hogy egyre szélesebb mérvű lesz a szerencsekivánatok örve alatt űzött tolakodó zsarolás, mely már egészen ar­cátlanul üzérkedik azzal, amit talán soha nem érzett és ismert. Eddig még csak arra voltunk utalva, hogy valami közszolgálat alantas közegeit kellett kielégítenünk a meg nem érdemlett „bak­­sis“-sal : ma már egészen ismeretlen speciesek is igényt tartanak e könnyű keresetmódra. Egész hajtóvadászatot tartottak e firmák a lakosság filléreire, s némelyik nem pusztán a háznál, hanem úton-útfélen. Különösen a kereskedések voltak kitéve e sáskajárásnak, melyekbe sere­gestül tódultak a kisebb-nagyobb utcai suhan­­cok, úgy hogy némelyik bolt bejáratát őriztetni kellett e tolakodók erőszakoskodásaitól. — No, ennyi már nagyon is sok a j­ó­b­ó­l. S ha újév idején ily nagy mérvben fog nyilatkozni a fele­baráti szeretet, akkor maholnap a rendőrség közbeléptéhez kell folyamodni, hogy szabjon határt „az áldásnak, szerencsének és mennybéli üdvösségnek.“ — Az „általános takarékpénztár“­­n a­­­bold. Schmidt Ádám elhalálozásával megürült pénztárnoki állásra december 30-án Dani­ss János úr választatott meg. — J­utalmaz­ás. Az „általános taka­rékpénztár“ igazg. választmánya az intézet ál­tal a néptanítók jutalmazására tett alapítványt ez évre, az iskolaszék által kijelölt három ta­nító közül, V­a­s­s Mátyás helv. tanítónak, a „Tanügyi Lapok“ szerkesztőjének adta ki. * „Postbüchel für das Jahr 1877.“ Ilyen újévi ajándékot is kaptunk — nem Bécs­­ben, hanem itt Szegeden, az alföld legma­­gyarabb városában, Trucsko Georg k. u. (ami annyit tesz, hogy : magyar királyi) Bries­­trägertől. Hanem azért ne tessék kétségbe vonni, hogy ezt a postbüchlit magyar szellem lengi át , megvan benne énekelve J­o­h­a­n­n Hunyadi is. Köszönet a kiadónak, Alois Bucsánszkynak, hogy nem Bachot dicsőítette föl nemes vállalatában. Nem tartozunk azok közé, akik kis dologból nagyot szeretnek csinálni, de azt kérdezzük: mit szólana hozzá egy bécsi spieszbürger, ha a levélhordó újév reggelén magyar postakönyvvel köszöntene be hozzá? És az erre csalhatatlanul adandó felelet szomorú világot vet viszonyainkra, legb­e követ­kezvén belőle, hogy amig más nemzet anya­nyelve ellen tiszteletlenséget elkövetni senkinek eszébe sem jut, addig velü­nk a m. kir. posta­hivatalnok is éppen úgy packázik, mint akár Lucám ur. Mikor fogják már egyik-másik jöve­vény hivatalnokot megtanítani arra a tiszteletre, melylyel az iránt tartozik viseltetni, akinek ke­nyerét eszi? —­ A „Magyarország és a Nagy­világ“ a következő gazdag tartalommal zárta be az ó-évet : Szöveg: Szovjet basa. — Az egyetlen arany. Elbeszélésés. (Tolnai Lajos.) Vége. — Az első hó. — (K. P.) Egy boldog­talan nő. Beszély (Turgenyev Iván.) Vége. — Fővárosi tárcalevél. Egy Sylvester-estéje. Porzó. — Shelleyből. Költ. (Csukássi József.) — Az ének-lecke. — Újév napján a Vaticanban. — Torpedó-robbantás hatása. — Különfélék. — Sakkföladvány. — Képrejtvény. — Szerkesztői üzenetek. — R­aj­z­o­k : Szovjet basa, a kon­stantinápolyi konferencia elnöke. — Az ének­lecke. — Újév napján a Vaticánban. — Az első hó. — Torpedo-robbantás hatása. Meghivás. A szegedi dalegylet három évre lett alakulási ideje a múlt év végével le­járván, i. é. január 6-án d. u. 3 órakor a ze­ne d­e helyiségében közgyűlést tart, melyre az egylet pártoló és működő tagjai ez után is az­zal, hogy minél számosabban megjelenni szí­veskedjenek, tisztelettel meghivatnak. Szeged 1877. évi január hó 2-án. C­sarnok. Prosti! Volt idő, midőn a Vatican mostani reme­téjének prüszszentésére nemcsak a vörösbóbi­­tások Salem aleikumja hangzik a porticus osz­lopai között, hanem a vilá­g mind a négy sarka, mint egy Memnon-szobor hallata hivatalos „Pro­sti“ -ját Rómában, persze azon az utakon, amelyek mindegyike Rómába vezet. Tempi passati! . . . . Régen volt ez, azóta ő szentségének nem csalhatatlan ellenlábasa, a sisakos, pajzsos és vértes vasembernek trüsz­­szentése is elvesztő jelentőségét, pedig ezt is je­lentették nyugattó­l keletig a mesterséges jupi­­teri villámok, hogy hű mamelukjai térdreborltva kívánjanak hosszabb életet neki, sokkal hosszab­­bat, mint szent­ Péter utódjának. Most a fáma Gorcsakoff ő excellentiájának prüsszentését emelte hisztériás nevezetességre, beszélvén, hogy amidőn a háboriról volt szó, ő excellentiája kegyeskedett magát elprüszszen­­teni, ami pedig az egyptomi csízió szerint is azt jelenti, hogy, a „háború“ szóra esvén a prüszszentés, háború lesz. Mily szerencse, hogy a garaboncás diákok mind kimúltak már ez árnyékvilágból , mert bizony valamelyik erre még „nagyot prüsszentene !“ Pedig Inában ! ha a nép szava azt mondja : erre vagy amarra rátrü­sszentettem, az igaz, az teljesülni fog ; már pedig tudjuk, hogy­­ „a nép szava isten szava!“ Tisztelt olvasóim azonban talán már kér­dik is, hogy mi a ménkűt akarok én evvel a sok trüszszentéssel és prüszszentéssel ? Sőt ta­lán kerülnek olyanok is, akik már prüszkölnek. Ez utóbbiaknak „prosit“, az előbbiektől pedig bocsánatot kérek, de­­ várjanak mindent sor­sára ! Hogy hamarább a végére érjek, sietek ki­jelenteni, hogy ezúttal a „Prosit“ históriájának néhány karrikatúráját volnék bátor ide rajzolni a „vonal alá“, — noha sokkal jelesebb tollra volna érdemes ez a sajátságos tulajdonsága a bájos arcok legkiválóbb részének, mint az én egy krajcáros réztollam ; de minthogy a jelen­korban az ilyen kétes dicsőséggel kecsegtető dolgokkal nem igen foglalkoznak a kor babér­övezte kitűnőinek tollai, tehát azt gondoltam, hogy: bátraké a világ és fölcsaptam a bá­tornak. Nem hagyhatom mégis megemlítés nélkül, hogy mily nagy különbség van a jelenkor ba­­bérkoszorús kitűnői és a hajdankor babérlevel­­kés jelesei között! Most például X. rózsákkal szegélyezett utat lát maga előtt az Olympusig, mert „válogatott költeményei“ hűen talált arcképével már kike­rültek a sajtó alól, hogy­­ a sajt alá jus­sanak. No de Y. sokkal szerényebb , megelégszik azzal, ha válogatott arcképeit adja ki hűen ta­lált ................íme, már valaki közbeprüszszen­tett.­­• Prosti! Én azonban bátor akarván lenni, beszédem tovább folytatom s elmondom, hogy az arcképes költemények helyett miről zengtek a hajdankor jelesei. Hát például Pythagorás dicsbeszédet tartott a hagymáról, Cato a káposztáról, Marcian Grae­­cus a retekről ; s hogy az állattanból is mond­jak valamit, hát Aristomachus egy nagy tanul­mányt írt a muszkákról (a legyekről), stb. De hisz ezek nem voltak poéták ? Ezeknek nem voltak Laurái, Júliái vagy Beatrixai ? — Persze nem! — Mit tartoznak tehát ezek a dologhoz ? — Hát mit tudom én, azaz hát any­­nyiban még­is oda tartoznak, hogy ezek a régi jelesek már foglalkoztak azzal, amit én itt el­mondandó vagyok , csakhogy nagyon régen! Már századok előtt voltak gondolkozók, akik iparkodtak megmagyarázni a tü­szszentés okát. Majd a vallásra, majd a babonára, majd az erkölcsi behatásra, majd meg a testi szerve­zetre vezeték azt vissza, kérdve és fejtegetve, miért kívánunk egészséget a tüszszentőnek. A monda szerint Prométheusz önalkotta emberének szerencsét és egészséget kívánt , midőn az, a naptól lopott s­ orra alá tartott sugár éltető hatásától megrezdülve, ideg­rázkódása után egyet tüszszentett.­­ A zsidó tudósok messzebb viszik ezt, állítván, hogy Je­hova a teremtéskor azt rendelte, hogy az ember halálának hírnöke a tüszszentés legyen, amely­­lyel egyidejűleg meg kell halnia. Szerintük ez Jákob pátriarcháig tartott, aki kegy gyanánt az ellenkezőt nyerte ki Istentől, miért is azóta a trüszszentőnek egészséget kívánunk. A keresztény írók a VI-ik századba helye­zik keletkezését, Gergely pápa korában, midőn is egy dögleletes nyavalya uralgott Olaszország­ban, melyben a trüszszentek rögtöni halállal múltak ki; ekkor „Isten segits“-et kiáltottak a p t­üszszentőknek. De ez nem lehet kiinduló pont, mert már Arisztotelész töprenkedett, a tüszszentés okáról s a velejáró jótkivonás eredetéről. Olympiodo­­rusz szerint a görögök a tüszszentőnek „Élj!“ vagy „Jupiter segítsd!“ szavakat kiáltottak , a rómaiak pedig „S­a­l­v­e“-t, vagy „P r o s i­t“-ot. Nálunk azt mondjuk: „Adj' isten egészsé­gére!“ Ez fordítása a latin „conducat sani­­tati“ kifejezésnek, amelyet az egyszeri gyerek, midőn a táti helyett a mámi prüsszentett, így módosított: „conducat sanimámi !“ Quernot, híres extemporizáló poéta, prüsz­­szentő barátjának e verssel kívánt jót: „Prosit, profidat, — helf Gott zum Wohle, saluti;“ amit amaz így köszönt meg: „Dank, Gett’s Gott, merci, gratias ago tibi.“ A prüsszentés nem éppen kellemes, sőt gyak­ran veszélyes is. A krónika följegyezte Proculus nevét, aki azért is boldogabb volt más halandónál, mert orra oly hosszú volt, hogy trüszszentését nem hallotta. (A garaboncás diák szörnyet prüszszente rá!) S ha már belefogtunk, folytassuk a karri­­katúrákat. Apuleius azt írja Tiberiusról, hogy a fele­sége szeretője rejtekbe menekülve ott eltrüszszen­­tette magát, s maga Tiberius kiáltotta neki: „Isten segítsd !“ Monomatapának királyáról azt mondják, hogy trüszszentését mindig tudtul kellett adni az egész lakosságnak, akik fölkiáltottak : „Éljen a király!“ Az amerikai kacika midőn trüszszent, a körülötte levők leborulnak , a nap felé terjesztve kezeiket könyörögnek a király életéért. Arisztotelész és mások az üdvkivonatot a fej, mint az agy székhelye iránti tiszteletnek tartják. Az egyptusiak után a görögök és ró­maiak a prüszszentést jövendő dolgok jóslatául tartották. Számos ily eset van a történetben, úgy a a hajdan­, mint a jelenkor történetében, de csak néhányat idézünk. Xenophon, midőn a legnagyobb harcra ké­szült, egyik közvitézének prüszszentését a sze­rencse kiváló jelének tartotta. Penelope kérte az eget, hogy hozná vissza Allisszest, s ekkor Te­­lemach elprüszszentvén magát, ezt arra magya­rázták, hogy Uliszes visszajövend. Úgy is lett. Hát a szerelemben nem szerepel ? Dehogy nem! Hisz ugyan mi nem szerepelne ott? Mi­dőn Parthenis Sarpedonnak levelét irta, éppen a „szerelem“ szónál prüszszentett. „Tehát sze­reti őt“ — gondoló. —­ Az is megjegyzésre méltó, hogy a görögöknél az volt a szép leány, akinek születésekor a szerelem istennője prüsz­szentett, tehát nem úgy, mint nálunk, hol a szép leánynak piros pünkösd hajnalán kell szü­letnie. Különben ha szép, hát máskor is szület­hetett. A prüszszentésre befolyásoló volt az idő is, avagy megfordítva, ha valaki reggeltől délig prüsszentett, rész jel, ha déltől estig prüsszen­tett, jó jel volt. Ha valaki akkor prüsszesitett, midőn új tál ételt hoztak ebédközben, ez sze­rencsétlenséget jelentett. De még az is szerencsétlenség volt, ha a híres Rhinotmeta Jusztinián, ez a kegyetlen fe­jedelem, trüszszentett, mert ilyenkor ellenének, Leonciusnak elfogott hívei közül egyet mindig kivégeztetett. A trüszszentéssel számos tudós foglalkozott minden időn keresztül, így a híres Montague, Alexandriai Kelemen, aki dísztelenségnek tarta azt, de számosak szerint gyógyszer is lehet, s azért egészséget kívánhatunk a trüszszentőnek. Avicena, Cardanus, Olympiodorus után a jelen­kori orvostudósok is mind betegségnek tartják, melyet vagy a bélben levő kis rovarok idéznek elő, vagy lehet mesterségesen is előidézni. Egész kötet van összeírva azon szerekből, melyek a prüszszentést előidézik. Még a híres Ebers-féle papyrus sem hagyta ki vényei közül. De nemcsak erről, illetőleg ezekről vannak egész kötetek, hanem a prüszszentés adomái­ról is, valamint a prüszszentések előidézését eszközlő bajokról; ezek azonban más térre va­lók, részint mert ez a keret kicsiny, részint mivel tisztelt olvasóim türelmét így is már erős próbára­­tettem. De mégis az idiosinkraziáról némi dolgokat elmondanék, ha attól nem fél­nék, hogy azt már nem olvassák el............... „Czczcziiha ! !“ íme rátrüszszente valaki. Tehát nem olvasnák el. — Czczcziiiha!!!... Prosit, de prosit annak is, aki ezt is végig olvasta! Kovács J. Vegyes. * Mit had pasa nyilatkozata. Mint hitelesen jelentik, Salisbury, ki akarván puha­tolni a török kabinet célzatait, Mi­had pasához fordult, ki ezt felelte neki : „Az a m­ód, a­mely szerint önök a mi ügyünkben fáradoznak, mi­dőn saját fővárosunkban összegyűlnek, hogy nél­külünk határozzanak fölöttünk zárt ajtóknál, és hogy szükség esetén minket kivégezzenek, nem olynemű, hogy indíttatva éreznék magunkat, az önök tanácsára hallgatni.“ A beszélgetés e tárgy fölött tovább tartott és Salisbury azon nézet­ben, hogy Mithad pasára különös befolyást gya­koroljon, azt mondá, hogy Anglia nem lesz haj­landó Törökországot segíteni, ha Oroszországgal háborúba keveredik. Mirhad ezt válaszolá: „Mi régóta tudjuk ezt, de a­mit ön, mylord, nem tud, a­mit, úgy látszik önöknél odahaza elfeled­tek, az, hogy ezen országban hatszáz év óta mi parancsolunk és hogy állásunkat a véglete­kig meg is fogjuk védeni. Törökország el van határozva, a legközelebbi konferenciaülések egyi­kén kinyilatkoztatni, hogy semmi áldozattól, sem­mi veszélytől nem riad vissza, ha függetlensé­gének megoltalmazására kerül a sor.“ Midőn Salisbury a török államférfi beszédét félbesza­kítani akaró, ez így folytatá: „Mi a birodalom minden népének szabadságot s elegendő polgári és politikai jogokat, tisztességes alkotmány által garantirozva, fogunk engedélyezni. De tántorit­­hatlanul elhatározva is vagyunk egyszersmind, ha Oroszország a keresztre appellál, a próféta zászlaját az egész birodalomban meghordozni. Ha Európa Törökország enyészetét kívánja, akkor mi küzdeni fogunk utolsó leheletünkig, és a világ meg fogja látni, hogy egy hivő hős nemzet miképen tudja magát megvédeni. Mint uralmunk, úgy enyészetünk is több évszázadra ki fog terjedni.“ * Az orosz ifjúság. A budapesti if­júság törökbarát tüntetései az orosz egyetemek ifjúságánál tudvalevőleg mozgalmat idéztek elő. E mozgalom részleteit egy szentpétervári levél alapján a P. N. így adja elő. A bécsi, buda­pesti és konstantinápolyi lapokból megtudtuk itt is a budapesti törökbarát tüntetéseket; a táv­iratokat, melyek e kellemetlen hírt tudatták, a hatóság lefoglaltatta. E hírek a moszkvai egye­temi ifjúságot egészen kihozták sodrából; zajos gyülekezetet tartottak; a nagy zűrzavarban egyebet sem lehetett hallani, mint a gyűlölet s harag szitkait; lármáztak és szidták a magya­rokat. A nagy lármának az lett a vége, hogy a moszkvai ifjak a magyarokhoz intézendő táv­iratot szerkesztettek, melyben „a legmélyebb megvetésnek szívből fakadt kifejezése“ adatik. A hatóság úgy tett, mintha interveniálni akarna, de nem tudott meggátolni semmit. E moszkvai magyarellenes mozgalom híre elérkezett Szt.­­Pétervárra. Az orosz főváros ifjúságát boszan­­totta, hogy a moszkvai ifjúság megelőzte. Az egyetem, az orvosi főtanoda, a bányaakadémia növendékei gyűlésre jöttek össze, vagy 500-an lehettek. A dühös ifjak majdnem egy óráig zajongtak, tomboltak, kiabáltak; végül abban állapodtak meg, hogy tiltakoznak a budapesti ifjúság eljárása ellen és tüntetést rendeznek a szerb háború áldozatainak tiszteletére. Elhatá­rozták, hogy másnap összegyűlnek az egyetem termeiben; amennyiben valamennyien egy te­remben nem férnének el, egyes főiskolák kül­­döttségileg legyenek képviselve. Trepoff tábor­nok rendőrfőnök intézkedéseket tett nem a tün­tetés meggátlására, hanem hogy azt kellő hatá­rok közé szorítsák, mert a kormány egyelőre csak a törökök elleni tüntetéseket engedi meg, más nemzetközi gyűlöletek — sok mindenféle gyűlölet fér ám az orosz szívekbe! —­ kifaka­­dását meggátolni igyekszik. A tanulók elmentek az egyetemre , elnökséget választottak, hurrák­kal fogadták az első szónok hangos tiltakozásait egy második szónok kezdett beszélni, ekkor né­hány rendőrügynök lépett a terembe. A heres­­kedők egy része kissé megszeppent, de a szónok mégis nagy dühvel folytatá beszédét, mire a rend­őr megfogta, de társai kiszabadították és egy melléklépcsőn megszöktették. Leirhatlan zaj keletkezett az ifjak ökleikkel és lábaikkal szó­nokoltak­­ a rendőrök rovására. Ez vagy tíz percig tartott, mire a tömeg szétoszlott. A le­foglalt iratokból kitűnt, hogy a gyűlés tiltakozni készült a budapesti ifjak föllépte ellen és a Szt. Izsák-templomban az orosz „vértanúk“ tisztele­tére gyászistentiszteletet akart rendezni. Az utóbbi meg is tartatott mintegy 500 meghívott jelenlétében ; ezt a rendőrség nem gondlhatá meg. A szentpétervári ifjak nem tudatták ugyan „legmélyebb megvetésüket“ a magyarokkal, de azért folyvást szidják őket, meg a törököket; a hevesvérűbbek pedig már az angolokat és a né­meteket is szidják. Az elnökség. Tárgy: Az egylet újraalakulása. A Tisza vízállása. Január 1-én: 19' 5" 0"' 0 fölött. Január 2-án: 19' 5" 0"" 0 fölött. Szerkesztői üzenet. — Az üdvözlések és jókivánatok özön­ére viszontüdvözlet és meleg köszönet mindazoknak, akik szives megemlékezésükkel fölkerestek bennünket. Felelős szerkesztő : Nagy Sándor. IKLEIHMAM KATI CSILLAG UFÓT !¡ ̇► I BUDAPEST SZEGED ., I JEGYESEK.

Next