Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)

1877-01-14 / 6. szám

Az említett minisztérium azonban a kimun­kált szabálytervezetet 20/. alatt csatolt s 1874. évi október hó 28-án kelt terjedelmesk észre­vételezésével küld­vén vissza, a 3­0/. alatt csatolt m. é. szeptember 5-én tartott közgyűlés 423. sz. végzésével alólk­ottak bízattunk meg azzal, hogy megvizsgálván az ipartörvény rendelke­zéseit s annak szellemét, s egybevetvén azt a szabályjavaslat és a miniszteri leiratban fölso­rolt észrevételekkel, megállapodásaink eredmé­nyét s illetőleg az újonan szövegezendő szabály­tervezetet bemutassuk. E megbízás folytán van szerencsénk a miniszteri leiratnak főbb észre­vételei­­s nehézményeire keletkezett megállapo­dásainkat a következőkben előadni. A leirat mindenekelőtt azt hangoztatja, hogy a szabályzatban oly intézkedés, mely a törvény által már amúgy is szabályozva van, vagy pedig a törvény világos szellemével el­lentétben áll, helyt nem foglalhat. Ezen észre­vételre van szerencsénk előadni, hogy az 1870. évi 42. t. c. 5. §-a szerint a szabályrendeletek a törvénynyel s a kormánynak hatályban levő szabályrendeleteivel nem ellenkezhetnek. Nincs tehát egyrészről tiltva az, hogy a szabályren­deletbe annak kereksége, összefüggősége érde­kéből, hogy az egy teljes, kimerítő képet és tájékozást nyújtson, a könnyebb megérthetés végett a törvény által is rendezett viszonyok és kérdések föl ne vétessenek. Hiszen a szabályren­deletek nem pusztán a végből alkottatnak, hogy az iparügyi hatóságok eljárásainak egy zsinór­­mértéke legyen, hanem igenis a végből, hogy az ipart gyakorlók s ezek közt a segéd-, vagy éppen kevesebb értelmi képességgel bíró mun­kások, kik a törvény szakaszaira való utalások­ból tájékozást nem nyerhetnek, ép e szabály­zatból merítsenek teendőik, kötelmeik és alkal­mazkodásukra nézve egyaránt ismeretet. Más­részt pedig a leirat azon észrevételére, hogy a szabályrendeletben a törvény szellemével ellen­tétben álló intézkedések föl nem vétethetnek, megjegyezzük, hogy az egyes esetekben a rész­leteknél kifogásolt ily intézkedések tulajdon­képpen a törvénynyel nincsenek ellentétben, a törvény szellemére való hivatkozás pedig a kü­­lönböző idők és áramlatok szerint nagyon is változó.­­ És a gyakorlati élet, a köztapasz­talat, a mind hangosabban nyilvánuló közvéle­mény csak helyeslőleg és biztatólag harcol az eredeti szabályzatnak némely oly pontozata mellett, a­mely, mint a törvény szellemével el­lenkező, észrevételezve lett.­­ Egyébként azon, alább részletesen is megérintendő, egyes szaka­szok, melyek, mint a törvény szellemével ellen­kezők, a közéletből merített elszomorító vissza­élések megszüntetésére törekszenek, a­miknek különbeni meggátlására semmiféle alkalom nincs, nemcsak hogy szabályrendeletileg való intézke­dést tesznek kívánatossá, de sőt fölöttébb kívá­natos lenne, hogy a törvényhozás, figyelmét mindezekre kiterjesztvén, törvényileg intézked­jék a közállapot megszüntetésén.­­ Mindazál­tal igyekeztünk a miniszteri észrevétel írányában a szabályzatot a lehetőségig módosí­tani, úgy, hogy az a fölhozott szempontokból észrevételezés tárgyát többé ne képezze. A leirat további folyamán észrevétel léte­tik a bevezetésre s különösen az itt, úgy a szabályzat egyéb részleteiben is előforduló „ipar­engedélyezés“ kitételére, ez mellőzendőnek mon- TÁRCA. G­árbos:. Elbeszélés. Írta,: 23! & y e © P é, 1. (Folytatás.) Az öregur elgondolkodva húzott egyet a söröskancsóból, melyet a fogadós kérdés nélkül tett volt eléje. Aztán nagyot sóhajtott s kezé­vel homlokát és parókája alját simogatta, mintha nagyon kimelegedett volna. — A leány még fiatal — mondá Gábor, kit uj ismerősének bizalmas bőbeszédűsége jó­tékonyan váltott meg saját kelletlen elmélke­déseitől. — Idővel majd megvigasztalódik s nem fog apácaként meghalni. — No, azt nem is teszi — mondá a „bá­csi.“— Egyszer már meg is kérdeztem ez iránt. „Ha egy becsületes ember találna jönni értem — mondá nekem a leány — aki nekem tetszik és kezemunkájából meg tud élni , hát miért ne mennék hozzá? Úgy, az igaz, senkit sem tud­nék többé szeretni, mint a Lőrincet szerettem. De mit használt nekem az a nagy szerelem? Boldogtalanná tett, és most már belátom azt, hogy nem okos az , aki annyira szeret valakit, hogy azt hiszi, nélküle utálnia kellene az életet. Mert ha az aztán cserbehagy bennünket, akkor egészen boldogtalanok vagyunk s örökre vége nyugalmunknak. — Nem, azt már nem teszem, hogy őmiatta az egész életemet elkeserítsem.“ Lássa, ilyenek a mi leányaink itt a Rajna mel­lékén. A bajt csakúgy szívekre veszik , mint más, de ha nem megy is egészen kedvek sze­rint, hát végre is megnyugodnak. Azért hát nem is féltem én Gertrudot, hanem annál in­­kább magamat és mindnyájunkat, akik itt a házban már hozzászoktunk, hogy a kedves leánykát mindig közelünkben lássuk. Hja, elég baj lesz ez ! — Hogyan, hát el akarja a házat hagyni ? — Hát biz ő mindenáron el akar menni ; nem ám haza a falujába, látogatóba, mert anyja özvegyasszony és még hat kisebb gyermeke van, és örül azon, hogy Gertrudnak itt kereszt­anyjánál olyan jó helye van. Tudja isten, ki dugta a fejébe annak a nyakas leánynak azt a darván, mivel a törvény engedélyezett iparága­kat nem ismer, engedélyre szükség sincs, ha­nem csak „bejelentésre.“ — Ezt illetőleg tisz­telettel megjegyezzük, hogy a törvény 5. §-a följogosítja a törvényhatóságokat arra, hogy bizonyos iparágakra nézve korlátoló szabályo­kat alkothassanak, s ha már ekként némely iparágak gyakorlata bizonyos korlátok­ és biz­tosítékoktól függ, nagyon természetes, hogy ily esetben a puszta bejelentés az ipar gyakorla­tára nem elegendő, hanem szükséges, a sza­bályrendeletben kijelölt esetekhez képest a meg kívánt kellékek és követelmények teljesítéséről is gondoskodni, a­melyek ha igazoltatnak ta­pasztaltainak, az ipar gyakorlata engedélyezte­tik, különben pedig a bejelentési kérelem el­­utasíttatik, mert igen természetesnek tartjuk, hogy ha a szabályzat nem kötelező, nem alkal­mazható, akkor céltalan a törvény azon intéz­kedése, hogy némely iparágakra nézve korlá­tozó szabályok fölállítását megengedi.­­ Mind­ezekből kifolyólag az 5. §-ban fölsorolt ipar­ágak a szabad ipar alól kivételt képezvén, gya­­korolhatásuk engedélyezési határozattól függ. Egyébiránt, minthogy a miniszteri leirat nehez­­ményét főként az „engedély“ kitételre fekteti, a meddő vita elkerülése tekintetéből e szócskát a szabályrendelet egész folyamán a lehetőleg kerültük. Nehezteli a leirat a szabályzatban körülírt személyi kellékek meghatározását azon okból, mivel a személyi kellékek a törvény 1—3. §-­­ban körülírva lévén, azokat statutarius után újabb feltételekkel szaporítani a törvényhatóság­nak jogában nem áll. E nehézményre megje­gyezzük, hogy a szabályzat az általános kellé­keken túl leginkább még a helybeli illetőséget és megbízhatóságot köti ki föltételül, a­minek indoka abban rejlik, hogy lakosítási s honosí­tási törvények hiányában a napirenden levő le­telepedés- és tovaköltözködésből fölmerülni szo­kott tömérdek bajok­ és zavaroknak egyrészt eleje vétessék, másrészt pedig, hogy a letelepü­lés- és üzletnyitásból mintegy az illetőre azon­nal háromló előnyök a lakossági viszony köte­les megszerzése által mintegy kiegyenlíttesse­­nek az által, hogy a­ki egy jövedelmezőbb üz­lettelep tulajdonosaként hasznait a polgárságtól veszi, a községi kötelékből folyó előnyöket és javakat igénybe veszi, a hatóság oltalmát is többszörösen igényli, mindezekért a lakosítás útján a helybeli jótékony közintézetek fönntar­tásához is hozzá­járuljon.­­ A tett nehézmény ellenében azonban meddő észrevételezésünket abbanhagyva, a szabályzatból a helybeli illető­ségre nézve tett föltételt pusztán azon szem­pontból, hogy végre a rendszabály a felsőbbi jóváhagyást kinyerhesse, töröltük, noha azt szám­talan rendőri tekintet különben fönntartandónak javulná. — Annál inkább kell azonban ragasz­kodnunk a kifogásolt másik kellékhez, t. i. a megbízhatósághoz, az oly üzleteknél, a melyek, mint a nagy közönség minden alkalommal­ szol­od. ljSzám. 4IU1r +*i­l t Al t! mac i b­, t. j­az üzlettulajdonos ismeretlen személyéért a ha­tóság mintegy jótálljon. — Őszintén szólva, a leiratban hangoztatott „törvény szelleme“ azt k­öveteli, hogy pl. csak egy imént kiszabadult, s talán itt teljesen ismeretlen, fegyencnek is megengedendő p. o. egy zálogüzlet, vagy ven­déglő­, vagy más hasonló üzlet megnyitása, hol bogarat , hogy végre már mást is kellene neki látnia és tanulnia , mint amit egy ilyen csap­székben tanulni lehet , s azért szolgálatba sze­gődött egy úri házba. Hiszen tudom, hogy fur­csán fog neki esni az a bánásmód az itteni jó élet után, ahol minden az ő kedve szerint for­gott. De hát majd tanul ő is a maga kárán. Hanem én nem tudok majd kinek a bácsija lenni. Minden kedélyesség odalesz az egérto­­ronyból, s mit ér nekem a korcsmárosnő jó konyhája, ha Gertrud nem kíván hozzá többé jó étvágyat! ? A szegény öreg erre oly erősen támasztotta fejét a tenyerére, hogy a paróka egy hüvelyk­­nyivel hátrább csúszott, s lezárta szemeit, mintha a rideg, örömtelen jövőnek nem tudna szeme közé nézni. — Gábor élénk szánalmat érzett. — Ha nem veszi résznéven kérdésemet, — szólt — az ön háziassága és emberszeretete mellett miért nem házasodott meg számtartó úr? És mivel még legjobb éveiben van , miért nem teszi még most is , inkább ma , mint holnap ? A kérdezett búsan felveté szemeit s így szólt : — Hát, édes uram, miért hogy az ember­nek csak későn jön meg az esze ? Én , lássa, úgy tettem , mint oly sokan: nagyon válogatós voltam. Pedig bizony minden tisztességes leány arra való, hogy férhez menjen , és minden fele­ség jó, ha már vagy húsz esztendőcske alatt összeszoktunk vele. De én, mikor még olyan fiatal szeleburdi voltam, mint ön, — ne vegye rész néven — azt gondoltam, hogy nekem kü­lön teremtett valakit az isten. Az egyiket nem elég szépnek, a másikat nem elég műveltnek, a harmadikat nagyon templomosnak , a negye­diket meg nagyon világiasnak találtam. Most pedig, midőn már végére járok a játéknak , s ha hozzá nem látok, hát üres kézzel maradha­tok egész ítéletnapig , most meg azt hiszem, hogy annak a leánynak, aki engem boldogítani képes lenne, éppen olyannak kellene lenni, mint a Gertrud. Vén szamár vagyok én már, nagyon­­ jól tudom — köztünk maradjon, — mert hát mit ér nekem a kényelmes házacskám , vagyo­­nom és mindenem? Ha mások esténként asztal­hoz ülnek, amelyet vagy egy féltucat poronty ül körül , nekem nem marad más hátra , mint­­ még egypár ilyen magamforma roszkedvű vén gyerekkel a korcsmába sompolyognom s ostoba kártyajátékkal agyonütnöm az időt. A mikor aztán hazajövök, ahelyett , hogy a homályban egypár alvó gyerekfejet megcirógathatnék s feleségemmel egypár szót válthatnék erről, meg az illetők kezeiben a közönség élete és vagyona a legnagyobb kockázattal jár. A rendészet egyik legfőbb föladata a jogellenességek megelőzésében áll s nem pusztán a vétségek földerítésében. — Már­pedig miként lehessen a jogellenességeket megelőzni, ha arra a „törvény szelleménél“ fogva kész alkalma van mindenkinek, a­ki csak a bűnözésre hajlammal bír, s mit használ sok esetben a rendőrség földerítése, midőn az elkö­vetett jogellenesség talán ép a megelőzést tette volna mindenáron kívánatossá.­­ Ámde ha a szabályzatban kifogásolt megbízhatósági kellék a szabályzatban helyt nem foglalhat s az ipar­hatóságnak nincs alkalma, az üzletet nyitni szándékozó előéletéről eleve is tudomást sze­rezni, akkor, ha nem is most, de idővel, oly borzasztó elfajulások lesznek a törvény követ­kezményei, a­mik éppen a szabad ipar s a sza­badság eszméjének rovására fognak szolgálni.­­ Az oly üzleteknél, hol a hatóságnak a kö­zönség élete­, biztossága­ s vagyonáért mintegy erkölcsi felelősséggel kell bírnia, csak tudnia kell, hogy kinek adja azon jogot, mit a jogosult a legnagyobb visszaélésre használhat föl, a­melynek utólagos megtorlása sok esetben még vigaszt sem hozhat a kárvallottakra. (Folytatása következik.) Legújabb. A magyar ifjúsági küldöttség pén­teken kora reggel érkezett Konstantinápolyba s mint előre látható volt, a lehető legnagyszerűbb fogadtatásban részesült. A „N. H.“ távirati tu­dósítása igy írja le a fogadtatást: A magyar ifjúság küldöttsége nagyszerű fogadtatásban részesült. Napfölkeltekor érkezett a márvány-tengerre. Eléje jött a „Nausik“ hajó, zsúfolva polgári és katonai hatóságokkal, testü­letekkel, tudós ulemákkal és szófiákkal.. Zöld turbánjaik leemelése mellett kiáltoztak : „Éljen ! Jasasin Madsarlar !“ Később egy új gőzös csat­lakozott. A hkoszporusban török küldöttségek jöttek az ifjúságot vivő hajóra a kormány kép­viselőjének,­­ Sava basának vezetése alatt, gr. Széchenyi Ödön s Abdul Kerim megbízottja, Skender bey társaságában. A hajón beszédek váltottak Sava basa s az ifjúság közt, melynek Szűcs, Lukács, Szemere és Soós valának szóno­kai. A tolmácsi tisztet Szilágyi teljesité. Sava basa mondá : „A régi világ elenyészik, s az uj a szabadelvű eszméknek hó­dol.“ A török hajóra történt átszálláskor ismét beszédek tartottak s kölcsönös bemutatások tör­téntek. A körútnak a Boszporuson a legderül­­tebb tavaszi időjárás kedvezett. A szultánt új palotája előtt „Padisahim Tsok Jasa“ kiáltások­kal üdvözölték, ki ablakából köszönt. A partra­szállás Sztambulban beláthatlan néptömeg jelen­létében, a legjobb renddel történt. Lelkes üdv­kiáltások közt kocsikon vitték a küldöttséget D — iL —­­ OuiulU­m, usulyor li­atinai lyneum­nak használnak. A növendékek, sorban állva, török s francia beszédekkel üdvözölték a kül­döttség tagjait, kik e megható jelenet után a terembe vezettetvén, a nemzet vendégei gya­nánt vendégeltettek meg. Ily nagyszerű fogad­tatást Konstantinápoly még soha nem látott Az egész város örülni látszik, s a lelkesedésben amarról, — csupán a macskát hallom dorom­bolni a kályha melletti széken, s ha azon éjjel el találnék halni , — öreg szakácsnén vagy csizmatisztitóm csak azt kérdenék, hogy megem­lékeztem-e róluk a testamentomban ; — itt az egértoronyban pedig egyetlenegy pohár sörrel sem iszik kevesebbet senki — magamat kivéve. Hja, ez az az aranyos szabad élet, amit a fér­jek szoktak emlegetni, meg az ifjú uracskák, akik még nem próbálták. De bocsásson meg, hogy ilyenfélékkel untattam. Odakünn hívnak, úgy látszik, hogy negyedikre van szükségök a játszmához. Nagyon örültem a szerencsének, s amit fecsegtem, köztünk marad, ugy­e bár ? — Jó estét! Ezzel fölkelt a jó öreg , magára hagyva Gábort gondolataival, — ha ugyan gondolatoknak lehet nevezni azt, amit a negyedik , ötödik po­hár bornál szoktunk érezni, midőn azzal a ha­ragot és bánatot akarjuk lelkünkről lemosni, s nem veszszük észre, hogy az , ahelyett , hogy kiderülne, még borultabbá lesz. És az a szöglet, amelyben ült, olyan örömtelen is volt; a virág­­cserép olyan édeskésen és aggleányosan illato­zott, mint az a potpourri , melyet öreg nagy­nénje a porcellánszekrényen tartogatott ; a hold mind ridegebben és tolakodóbban nézett be az ablakon a fehér asztalra, künn pedig az öreg urak tisztes köhécselése , torokköszörülése és százesztendős játékélcei, — mindez úgy elszo­­ritotta a lélegzetét, hogy mind mohóbban ivott, mind dühösebben dúlta föl haját , míg végre fölugrott, hogy künn az esti hűvösben egypár szabadabb lélegzetet vehessen. Midőn Gábor a kapu alá lépve kinézett a szűk utcára , mely fölött a legpompásabb hold­világos és csillogott, szorult szive azonnal köny­­nyebbülést érzett a tiszta őszi jég fuvallata folytán, melyet, mint a szomjúhozó az üde vizet, mohón szívott magába. Most nekiindulni , foly­ton a hold után, folyton az ezüstsugáros ho­mályban haladni országok és tengerek fölött, soha vissza nem nézve, soha a sürgő-forgó emberek közé nem jutni , — ha ez lehetséges volna ! De hát végre is mi jönne ki belőle ? — Nem kerek-e, elég ostobául, a föld? nem ugyan­azon helyre jutna- e vissza végre is , ahonnan kiindult , sem okosabban , sem boldogabban, mint azelőtt ? Nem, i­tt kell maradnia, itt­ jó arcot kell vágni a gonosz játékhoz, s végre türelemmel és daccal a sors minden álnokságát legyőzni, úgy hogy bárkinek is bátran a szeme közé nézve örvendhessünk életünknek ! Éppen egy andalgó szerelmes pár fordult be a sarkon, egy katona kedvesével, mindkét­ Helybeli újdonságok. — A törö­k seb­e­sül­t­e­k javára újab­ban a következő adományokat kaptuk: Szojka Gusztáv 3 frt, özv. Bánhidyné szül. Dugonics Terézia 3 frt, Klement Józsefné 2 frt, Juhász János (rókus) 1 frt. További adományokat még e hó 20-ikáig elfogadunk.­­ A színházból. Tegnap rendkívüli előadás volt színházunkban: Haft Berta, Or­géni Aglaja és Timanoff Vera művész­nők léptek föl egy nagyobbszabású hangver­senyben, mely ének-, hegedű- és zongorarészek­ből állott. Lapunk az előadásnál korábban lévén bezárva, az eredményről csak szerdai számunk­ban szólhatunk , minthogy azonban ugyan a mű­vésznők holnap még egyszer föl fognak lépni, annyit megemlítünk róluk, hogy művészetükről számos külföldi lap nagy elismeréssel nyilatko­zik. E női művész-triász nálunk még eddig nem volt ismeretes, most látogatják meg először hazánkat, s tudtunkkal Sopronban léptek föl először néhány nap előtt és pedig nagy siker­rel ; a „N. Hirl.“ ottani tudósítója legalább a legnagyobb elismeréssel szól művészetükről. — A jövő heti színházi játékrendből kiemeljük a keddi előadást, amely L­a­t­a­b­á­r Kálmán , a társulat közkedvességű bonvivantjának jutalom­­játéka lesz, akit melegen ajánlunk a közönség pártolásába. Előadatik : „Az én Lipótkám“ víg­játék. (B. Nikó Lina assz. jutalomjátéka e nap­ról a föntnevezett művésznők föllépte miatt ma­radt el.) — Fontos reform­o­k életbeléptetésén folynak a tanácskozások tanhatóságunk köré­ben. A polgári fiiskola kiegészítéséről van szó. A közigazgatási bizottság legközelebb fölhívást intézett az iskolaszékhez az iránt, hogy a polgári fiiskola, a helybeli viszonyoknak meg­­felelőleg, mily szaktanfolyammal lenne kiegészíthető. Az iskolaszéktől e tárgyban véle­­ményes javaslat kívántatik. A közig. bizottság által fölvett kérdés már nem új ; az iskolaszék pár év előtt foglalkozott hasonló eszmével, sőt föliratot is intézett a közoktatásügyi minisztéri­umhoz a polgári iskola 5 ik és 6-ik osztálya he­lyett az intézet alsó 4 osztálya fölé állítandó kereskedelmi tanfolyam engedélyezése iránt. A minisztérium akkor megtagadta a hely­benhagyást a tanhatóságunk által fölvetett terv­től. Majd a múlt év elején egyik iskolaszéki tag hozta ismét szőnyegre e kérdést, s azon körülményből kiindulva, hogy a polgári főiskolák szervezete, a tanfolyam hat évre terjesztése mi­att, a gyakorlatban nem bizonyulhat életrevaló­nak, s az intézet négy osztályával szaktanfolyam volna legcélszerűbben összeköthető : polgári is­­kolánk f­anuri­ját elodázhatlannak ítélvén, indít­ványt terjesztett be, hogy ez irányban egy ter­vezet dolgoztassák ki, mely indokolt fölterjesz­tés kapcsában küldessék föl a közoktatásügyi minisztériumhoz. Az indítvány elfogadtatott ugyan, de a tervezet még nem készült el, kü­lönösen amiatt, mert be akarta várni a polgári iskolai bizottság az érintett ügyben a polgári ten a holdvilágos oldalon ugyan , de arcuk oly közel volt egymáshoz és annyira elmélyedve voltak beszélgetésükben, hogy, mint a vakok, csak a lábaikkal tapogatóztak tovább. Egész közel haladtak el Gábor mellett, anélkül, hogy őt észrevették volna. De ő világosan látta, hogy leiz az csúnya leány volt, akit az a csinos le­gény magának kiszemelt; karjai hosszuk, lábai szélesek, vállai keskenyek voltak. De ő azért mégis gyöngéden és gondosan karolta át ked­vesét, s amint így elhaladtak , vállaikon egy­másba fogva karjaikat, a figyelőt mégis az irigységnek egy neme fogta el. Ez a fiú, gon­dolta magában , legalább nem lesz kénytelen egykor esténkint rideg lakásba térni be s a kályha mögött ülő macska dorombolásával meg­elégedni. Ez jókor hozzálátott, később talán észreveszi, hogy nem jól választott, no de hisz erre mindenkinek el kell készülve lennie. Aki nem mer, nem is nyer.­­ De a legmostohább sors is elviselhetőbb kettesével; jobb, mint nem tartozni senkihez és a hemzsegő emberpárok közepette csupán terméketlen énünkkel össze­házasodva lenni ! Ezen kissé merész tételhez érvén elmélke­déseiben, mély sóhajjal fordult vissza a sötét folyosóba azon szándékkal, hogy nehéz fejét és még nehezebb szivét ágyba tegye, midőn a túlsó ajtóból egy csinos kép merült föl előtte, melyet mintha csak az ő számára festettek volna oda, hogy fáradt érzékeit fölüdítse. A folyosó másik végén levő ajtó ugyanis az udvarra nyílt. Itt a holdvilág közepette a csörgedező kút mellett egy lányka állott, akit , bár háttal volt feléje fordulva, azonnal Gertrudnak ismert föl. Ruhá­jának ujjai egész vállig föl voltak tűrve, s­­ belehajolt a kőmedencébe s látható kedvteléssel mosta meztelen karjait, melyeket aztán, mint a fürdő madár a szárnyait, magasra emelve meg­rázott a levegőben, úgy hogy a csöppek csil­logtak körülötte a hold világában. Midőn ezt darabideig igy folytatta, lehajtó arcát a viz­­sugár alá és jól fejére csurgató a vizet, nem figyelve arra, hogy hal tekercsei szétbomlottak s több mint felényire a vízbe hullottak. Végre fölemelkedett s bólintgatta, rázta a fejecskéjét, mint azelőtt a karjait, s egyszersmind szorosan lezárt szemeit a hold felé fordította, mintha ennek sugaraiban akart volna megszáritkozni. De egyszerre csak hirtelen fölnyitá szemeit s ijedten körültekintett. — Egy kar bizalmasan körülfoná karcsú derekát s egy hang nevén szóli rá. (Folytatása következik.)­ ­ politikai s felekezeti különbség nélkül mindenki részt vesz. Délután fogadtatás leend Klapkánál A kard holnap nyujtatik át Abdul Kerimnek, ki a hadügyminisztériumban banketet rendez.

Next