Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)

1877-05-23 / 61. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 1877. Szerda, május 23-án. Megjelent Turinto,gazdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: ttef*en hizhozhordiutd .• vidékre pottén: Egén. árra lét frt. | Félévre . & frt. Évnegyedre 3 frt 50 kr. Helyben kiedóhivataltól elvitetve Egén évre 0 frt. | Félévre 1 frt 50 kr. Évnegyedre 3 frt 25 kr. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál tér 209. az. a. 61-ik szám. Szegedi Híradó." POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMIT LAP az udvarban balra Egeres számára. " Isz. Hirdetések dijai: A kéthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és kőszerkereskedése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, május 22. Minthogy a kedélyek mostanság nagyon izgatottak s a minket is fenyegető keleti háború a közfigyelmet csaknem egészen magára vonja: nyugodtabb idők bekövetkeztéig nem akartuk újra szóbahozni a tiszaszabályozást s a vele kapcsolatban levő árvízveszedelmet, amely immár permanenssé vált; városunk köztörvényhatósági bizottsága kebelében azonban e tárgyban oly indítványok merültek föl — és adattak ki előzetes bizottsági tárgyalásokra, — amelyek folytán késztetve érezzük magunkat e létérdekünkbe vágó ügyhöz már most hozzászólni s az illető indítványokra pár szóval reflektálni. Hogy az idei ép oly nagy mint váratlan árvíz ismét erősen fölizgatta a kedélyeket, az ép oly természetes, miként természetes, hogy a jövőnket féltő aggodalom a törvényhatóság termében újra nyilatkozik és orvosszerek után kiált. Három indítvány merült föl. Az egyik Lévay Ferenc barátunké, aki a Maros levezetését és a vödrösházi átvágás kiképeztetését sürgeti. A másik Dáni Ferenc főispán úré, aki — igen helyesen — abból indulván ki, hogy míg a Maros levezetése s a nevezett átvágás elkészül, addig bízvást elönthet bennünket a víz — mindenekelőtt magát a várost kívánja teljes biztosságban látni, s e célból újra a már többizben fölmerült és megtárgyalt körtöltést ajánlja. A harmadik Börcsök Iy. úr indítványa , hogy hívjuk össze közös tanácskozásra a tiszaszabályozási érdekelteket és együttesen kérjük meg az országgyűlést, hogy a tiszaszabályozási társulatok költségeit az egész ország viselje. Az árvízveszély ellen tulajdonképen csak a két első indítvány keres védelmet, míg az utóbbi csak vízvédelmi terheink kevesbítését célozza. Mindenekelőtt a két elsőre kívánván pár szóval reflektálni, általánosságban azt jegyezzük meg rájuk , hogy, amint látjuk, azok a védelem keresésében a szűkebb körű, vagyis tisztán helyi érdekből indulnak ki s mindkettő csak szorosan városunk, tűzhelyeink biztosságára vonatkozó intézkedéseket sürget s egyik sem gyökerén támadja meg a bajt. Ezzel nem azt akarjuk mondani, mintha az indítványokat nem helyeselnénk, sőt igenis helyeseljük, s a célt, amit kitűztek, mi is s kétségkívül mindnyájan, akik Szegedért rettegünk, elfogadjuk, mert elsősorban magunkról kell gondoskodnunk , lehetőleg magunkat kell biztosítanunk a fenyegető rész ellen. A Maros levezetése s a vödrösházi átmetszés mielőbbi kiképeztetése városunk biztossága szempontjából kétségkívül elsőrendű s oly szükség, amire nézve a közvélemény, melylyel a szakértők véleménye is egyez, rég tisztában van. Bizonyos, hogy a Maros mostani beömlésével roppantul növeli az árvízveszélyt s levezetése nagyban enyhítendő, habár, meggyőződésünk szerint, gyökeresen el nem hárítandja azt. Csakhogy ez a művelet pár millióba kerül s az állam részpénzviszonyai mellett ki tudja, hány év fog eltelni, míg foganatosítható lesz. Addig csakugyan beállhat a rettegett katasztrófa, mely az ország második városát romokba dönti. És azért nagyon is indokolt a második indítvány, amely addig is városunknak önerőnkből való biztosítását kívánja, minthogy, fájdalom, a vérünket kiszipolyozó tiszaszabályozási társulat nem nyújt elegendő garanciát. Csakhogy itt még az a nagy kérdés : váljon az indítványozott, szorosan a város körül vonandó töltéssel biztosítsuk-e városunkat, vagy ne vonjunk-e be a védelmezett térbe földjeinkből, éléstárunkból, annyit, amennyit csak lehetséges ; más szóval: ne inkább a 61-iki hatóság által jóltervezett és kivitt, de azután bűnös könnyelműséggel elhanyagolt baktó-macskási töltést javít- juk-e meg s illetőleg építsük föl újra ? Ezt a kérdést most csak fölvetjük gondolkozás végett, annak idején kimondjuk fölötte határozott és indokolt véleményünket. Amit itt konstatálni akarunk, az az, hogy sem az egyik, sem a másik, sem mind a két indítvány foganatosításával városunk jövője nincs biztosítva. A Maros levezetése, mint mondottuk, kétségkívül tetemesen alábbszállítandja a vizár veszélyességét, de végkép megszüntetni nem fogja, mert messze tőlünk elvezetni tiltják kereskedelmi érdekeink, közelről pedig bizonyos mértékben mindig visszahat, akadályozza itt a Tiszát szabad lefolyásában s növeli a vizduzzadást; egy rendkívüli árvíz tehát a Maros levezetése után is végzetessé válhatik Szegedre nézve. Ez a mi szerény véleményünk , mely az eddigi tapasztalatokon alapszik. — A körtöltés, vagy bármely más töltés is szerintünk ép.Nemer értékű , biztosit bennünket talán 40—50 esztendőre az elöntés ellen, de végkép, minden időre nem, amavval együtt sem. Az utóbbi két árviz jelenségei után nincs ember, aki megmondhatná, hogy 40 — 50 év alatt mily magasra kell emelnünk töltéseinket, hogy megvédjenek bennünket ; de ezenkívül ne feledjük, hogy a város alatti tiszapartjainkat 30 lábon felülemelni annyi, mint tönkretenni azokat s velők a hajózással járó közlekedést és kereskedelmet. Enélkül pedig Szegednek jövője nincsen. Hasztalan itt minden okoskodás és erőlködés . Szeged és általában a tiszavölgyi virágzó városok és községek árvizbajain gyökeresen nem segít más, mint oly intézkedés, mely a viz rendkivüli földuzzadásának egyszer s mindenkorra gátat vet; minthogy pedig ezt a Tiszánál tévesztett elveken s még tévesztettebb kivitellel létesített szabályozás okozza, ez ellen kell fordulnunk minden erőnkkel s ennek a végzetes továbbfolytatását megakadályoznunk. A fönt jelzett harmadik indítvány jól kezdi, midőn az érdekelt községek egy behívását sürgeti, de a cél tekintetében fejére esett, mert azt józanul nem kívánhatjuk, hogy a mi speciális bajaink terhét az egész ország viselje. Hanem igenis hívjuk össze azért, hogy tömegesen lépjünk föl a tiszaszabályozás ellen a kormánynál és törvényhozásnál egyaránt és kérjük, követeljük a tiszaszabályozási műveletek alapos, lelkiismeretes megvizsgálását, de nem miniszteri, nem is tiszaszabályozási, hanem elfogulatlan, érdeknélküli s elismert külföldi vízmérnökök által. A részleteket majd meg lehet állapítani az eljárás körül, valamint a kérvény indokait. Csak ily vizsgálat után lehet reményünk a baj gyökeres orvoslásához, mert szent hitünk, hogy ezután a tiszaszabályozás mai rendszere tovább fönt nem állhat. És csak ha az megbukik, akkor mondhatjuk, hogy Szeged város jövője is biztosítva van. Addig nem ! Hazai ügyek. A bécsi értekezletek, melyekre Andrássy gróf és Tisza együtt utaztak föl, feszült érdekeltség tárgyát képezik ; monarchiánk figyelme az utóbbi pár nap alatt Bécs felé irányult, mert nem indokolatlanul , a helyzet mai feszültségében, azon konferenciáktól várt döntő elhatározást Ausztria-Magyarország, magatartását illetőleg. Az értekezleteknek már vége szakadt és nemcsak az eredmény, hanem a tanácskozások tárgya felől is különféle verziók jöttek közforgalomba, és így voltaképen azt sem tudjuk, hogy a keleti ügy megfordult-e a tanácskozás napirendjén. A hírek haoszából alig lehet valami határozott tényt konstatálni, azért további észrevételek nélkül elsoroljuk azon közléseket, melyek a nagyérdekű tanácskozmány felől megjelentek. Az „Ellenőr“ szombati esti lapja a következő rövid közleményt hozza: Tisza miniszterelnök úr az esti gyorsvonattal visszatért Budapestre. Bécsben időzése alatt értekezett az osztrák miniszterekkel a kiegyezési kérdések parlamenti tárgyalásának jelen állásáról, továbbá informáltatta magát a Németországgal folyó vámtárgyalások eddigi eredményéről, s e célból látogatta meg Schwegel udvari tanácsost, ki a tárgyalásokat vezeti. A német képviselők most Berlinbe mentek, s az elvi kérdések tekintetében közelebbről várható a német kormány elhatározása, amely után a tárgyalások Bécsben folytattatni fognak. Végül igen természetes, hogy a miniszterelnök a külügyi helyzet tekintetében is értekezett és szerzett információkat. A miniszterelnök hétfőn valószínűleg geszti birtokára megy néhány napra.“ Ezzel körülbelül megegyezőt mond a „P. N.“ következő sürgönye: Bécs, május 20. Németországgal a vámkereskedelmi tárgyalások megszakíttattak, mert a német küldöttek elfogadhatlanoknak találták az osztrák-magyar feltételeket és elutaztak Bécsből. Andrássy gróf, tekintettel a külügyi helyzetre, a megegyezést sürgeti minden áron, s azért hivattatott fel legutóbb Tisza mint elnök Bécsbe, hogy a további engedmények vele megbeszéltessenek, ami meg is történt. Több követelmény elejtetek s erről a német kormány már tudósítva lett. A „Hon“ szombati száma e sorokat közli: „Tisza miniszterelnök Bécsből megjött, értekezett a befolyásos körökkel úgy a kiegyezési tárgyalás menetére, mint a külügyi helyzetre nézve. — Teljesen alaptalan azon hir, hogy Andrássy gróf jegyzéket intézett volna Pétervárra, melyben Kis-Oláhország megszállása ellen tiltakozik. De másfelől tény az is, hogy Anglia, valamint monarchiánk éber figyelemmel kisérik a háború fejleményeit és a két hatalom közt sok közeledés van. Tisza fent híven előadta az ország közvéleményét. Legtüzetesebb és legkategorikusabb magyarázatot ad a „P. L.“ egy máj. 18-ikáról kelt bécsi sürgönye Tisza útjáról és a konferenciák tárgyáról. A „Hon“ közlésével ellentétes értesülés a következőket mondja: „A magyar kormányelnök idejöveteléről szárnyaló minden senzacionális hírek föltétlenül koholmánynak mondhatók. Ezen utazás már 14 nappal ezelőtt kilátásba volt helyezve az országgyűlés pünkösdi szünidejének kezdetére s a külügyi politika kérdéseivel absolute semmi összeköttetésben nincs. A körülmény, hogy Tisza miniszterelnök Schwegel osztályfőnökkel ma hosszasabban értekezett s annak tárgyára vonatkozólag a magyar keresk. miniszterrel a délután folyamában távirati összeköttetésbe lépett, némileg jelezheti az utazás célját átalánosságban. Miután a magyar miniszterelnök óhajtotta, hogy Andrássy grófot is itt találja, azért e hét elején táviratozott Tisza-Dobra Andrássyhoz, megtudandó, hogy mikor utazik vissza Bécsbe. Andrássy azt felelte, hogy elutazásának napja még nem bizonyos, de legkésőbb pénteken Bécsben lesz, így tette Tisza Kálmán elutazását Budapestről s összetalálkozása Andrássyval ugyanazon vonaton csak éppen egy szerencsés véletlen volt. Egyébiránt Tisza K. ma este, vagy legkésőbb holnap ismét Budapesten lesz, anélkül, hogy itt konferenciák tartottak volna a keleti kérdésről, vagy más ezzel összefüggésben álló ügyekről. Hogy mindazáltal a magyar miniszterelnök fölhasználta az alkalmat, hogy a külügyért a magyarországi hangulatról fölvilágosítsa és a külügyér nézeteit a legközelebbi jövő iránt kikérje, oly természetes valami, hogy abból következtetést vonni nem sokára bekövetkező rendkívüli elhatározásokra és rendszabályokra éppen nem látszik indokoltnak.“ Ezzel kapcsolatosan írják ugyanazon lapnak Bécsből, hogy „eddig még keleten semmi olyan nem történt, ami arra bírná Ausztria- Magyarországot, hogy várakozó állásából kilépjen.“ A „N. Fr. Presse“ közleményét szintén ideigtatjuk : „Délben azt jelentették — írja a nevezett lap, — hogy közös minisztertanács volt a két kabinetfőnök részvétele mellett. Ma este nagy határozottsággal tagadják azt, másrészről azonban igen megbízható oldalról azt jelentik nekünk, hogy igenis volt tanácskozás és hozzáteszik, hogy azon részt vett a hadügyminiszter helyettese, Wlassics báró is, azonfölül a mozgósítási teendőkkel a hadügyminisztériumban megbízott Goutta tábornok, s a gazdasági osztály feje, Frith lovag. Ez nem zárja ki azt, hogy voltaképi minisztertanács a maga formái szerint ne tartatott legyen (mert ezt is megbízható emberek állítják), így hát a két ellentétes hír közül mindegyik igaz lehet. A tanácskozás határozmányai bizonyára csak hatásukból s a kormány által foganatba veendő rendszabályokból lesznek kitudhatók.“ A kiegyezés tárgyalását, Bécsből vett hírek szerint, a birodalmi tanács elnapolni óhajtotta. Ezt a bpesti lapok után múlt számunkban mi is jeleztük. A „Hon“ vasárnapi száma teljesen alaptalannak jelenti e hírt, és szerinte a nyáron in continuo lesz letárgyalva a kiegyezés. Pánszláv izgatások Ausztriában. A lembergi „Gazeta Narodowa“ jól értesült helyről hallja, hogy az orosz kormány Ausztriában és Törökországban Tolstoi hercegre bízta a pánszláv agitáció vezetését. Ő küldi ki az ügynököket, s szerződtet pánszláv színezetű lapokat. Nagy összegek fölött rendelkezik, mivel a pétervári kabinet e célra sok pénzt szavazott meg. Tolstoi herceg a lengyelekre is kiterjesztő figyelmét, hogy ezek közt is létesítsen egy pánszláv árnyalatot. Sem ígéretekben, sem pénzben nem fukarkodik. Egy idő óta minden nagyobb galíciai városban hemzsegnek az ügynökök, kik szláv szolidaritást prédikálnak s reformokat ígérnek, ha a lengyelek nyugodtan maradnak. Egy másik hír szerint pedig Erdély déli megyéinek románajkú lakosai közt élénk forgalomba jöttek az orosz rubelek. Jó lesz résen lenni az ilyen jelenségekkel szemben. A háború, Szeged, május 22. A keleti bonyodalmak mindegyre nagyobb mérvet öltenek, a háború lokalizálására vonatkozó biztosítások , melyekkel a nagyhatalmak képviselői biztattak, üres frázisokká silányulnak. Románia már tényleg részt vesz az akcióban. A muszka megszálló sereg teljesen megfészkelte magát Oláhországban és napról-napra világosabb lesz , hogy nem vendég, hanem úr és parancsoló minőségben szerepel az idegen tűzhelynél, sőt legutóbb az európai diplomácia és különösen Ausztria-Magyarország arculcsapásával az Olt innenső oldalára is áttette működését és ezzel tőszomsédságába jutott monarchiánknak és Szerbiának, mely siet is alázatos vazallusi karját a muszkának átnyújtani kölcsönös együttműködésre. — Azt hittük, hogy az Olt átlépése „causa belli “-t képez Ausztria-Magyarországra nézve , s itt meg fog szakadni a hoszantólag insultált nagyhatalmasság türelmének fonala; azonban a jelek kétségtelenné teszik, hogy csalódtak, akik monarciánktól az orosz eme tolakodására erélyes akcióban várták a választ. Hogy megnyugtassuk magunkat azon veszélyes incidens tekintetében, hogy most már nolens-volens bele kell kötni a muszkába , értésünkre adják, hogy nem való, mintha Andrássy gróf Szentpétervárra jegyzéket intézett volna , melyben Kis - Oláhország megszállása ellen tiltakozott. Most már tehát vigasztalásul szolgálhat, hogy a muszka nagyon respektálja monarchiánkat és nincs szükség arra , hogy hadseregünk csöndes fiestáját mozgósítási parancscsal megzavarjuk. Valóban érthetetlen az a szánandó szerep, amit számunkra a keleti ügyben külügyi kabinetünk bölcs politikája juttatott! Az ünnepek alatt már az egész sajtó pártkülönbség nélkül, élesen megtámadta e rébuszpolitikát. A román és orosz hadnak együttműködédésére nézve már elkészült az egyezmény. A „Morning Advertiser“ annak főbb pontjait a következőkben közli: A román haderők Károly fejedelem vezérlete alatt magukra vállalják, hogy az Olt folyótól nyugatra eső román területet megtartják.