Szegedi Híradó, 1877. július-december (19. évfolyam, 78-155. szám)
1877-09-16 / 111. szám
keztek . Szerbia el volt tiltva a hadviseléstől és az Olt folyón innen Kis Oláhország a hadműveletektől menten maradt. Természetesen, mert az orosz elbizakodottság s monarchiánk részéről a török erőnek lenéző kicsinylése arra számítottak, hogy a dunai átkelés után pár hét elég lesz a törökök tönkreverésére, s akkor a bevégzett tényekkel szemben mi sem tehetünk okosabbat, mint érdekeinket Bosznia és Hercegovina megszállásával biztosítani s ezt a viszonyok kényszerűségével indokolni. És ez a politika kezdetben sikerült; Oláhország semleges maradt; Görögország, Szerbia nyugodtan voltak, a hadműveletek utolsó határaiként az Olt és Timok szerepeltek , és ezen tények szemlélése volt az , ami minket megnyugtatott és hinnünk engedte, hogy az itt körvonalazott érdekeinket a jövőben is meg fogjuk védeni és kezünk, cselekvési szabadságunk semmi irányban megkötve nincsen. Az események fordulata, az időközönként történő leleplezések azonban eloszlatták a hályogot szemeinkről. I. Szulejmán basának Czetinjébe vezető diadalútja bizonyos diplomáciai közbevetés folytán elmaradt. A plevnai döntő napok pedig a biztos győzelem mámorában kéjelgő diplomáciára úgy hatottak, mint villámcsapás a felhőtlen égből, s ekkor következett Oláhország közreműködése. Tehát ez a közreműködés érdekeinket nem veszélyezteti. A dél balkáni hadsereg csúfosan visszavezetik , a török haderő fenyegetőleg lép föl minden oldalról : most már Szerbiának is szabad kardot kötnie s a duniszi rozsdát lemosnia. úgy látszik, érdekeink még itt sincsenek veszélyeztetve. De a dolog mégsem megy könnyen; ez a barbár török nem akar meghalni , most már tehát a hazulról berendelt új orosz haderő Turn-Szeverinnél, egy lövésnyire a magyar határtól, fog a Dunán átkelni!(Szerk.) És még ez sem veszélyezteti érdekeinket. Egyszóval mindaz, ami az orosz érdekében történik, az nem lehet monarchiánk kárára. Ebből mást következtetni nem lehet, mint azt, hogy mi bizon mindenképen — vagy jószántunkból, vagy kényszerűségből — Oroszországot támogatjuk. E föltevést jogosulttá teszik a legközelebbi leleplezések, melyek az oláh és szerb akcióra vetnek világot s amelyek szerint a hármas szövetség egyik semleges (?) tagja volt főtényező biztatgatásaival a kétkedő hűbéres országok elhatározására. De azt is megtudtuk, hogy a reichstadti és más megállapodások szerint a kedves rokoni és szövetségesnek csak győzni, teljesen győzni lehet, s megtudtuk azt is, hogy ha másként nem győzhet, majd mi is segítjük a törököt legyűrni, és végre azt is, hogy eddigi és ezen túli sikeres támogatásunk jutalma amaz egyezségben már előre biztosítva van, az pedig nem más, mint Herczegovina és Bosznia. Jellemző, hogy egy félhivatalos lap Törökországot és Németországot sajnálja , mi azonban nem osztozunk eme félhivatalos érzelmekben. • Már hogy mi, magyarok ist De már „olyan nincs“ ! _____ _______szerk TÁRCA. sJ2szina.. — Erek Ulrik beszélye. — A waldringeni ablak körül élesen üvöltött a téli förgeteg és hóval vegyes esőcsöppek verődtek az ablaktáblákhoz. A kopasz koronájú nyárfák , melyek mint valami őrsereg vevék közül a régi, csúcsfedelű egyemeletes házat, a szél hatalmának engedve, a magas, lejtős tetőre hajoltak le, és a kertben vad táncot járt a hervadt lombozat a széles, nedves, kavicsolt után lefelé. Kora délután volt még, de az esős-szürke alkonyat máris sűrű fátyolként borult a láthatárra és a falu egyes házainak tűzben égő ablakai mint gyönge sziklák csillámlottak a park megritkult bokrain keresztül. Az úriház lakosztályai a kertre néztek, de nem voltak még megvilágítva, úgy hogy lakatlannak hitte volna azokat az ember, ha a ház gazdasági osztályában nyilvánuló sürgés-forgás el nem árulta volna az uraság honlétét. Waldringen tulajdonosa, Heidow úr, dolgozószobájának ablaka előtt állott és mozdulatlanul, mereven nézett ki a zuhogó esőbe. Nem vette észre, hogy a szoba elsötétült s hogy a kandalló tüze kialvóban volt, és ijedten összerezzent, midőn gyöngéd kopogtatás után az ajtó megnyílt és fényes gyertyavilág özönlött a szobába. — Ah , te vagy az , Ulrika ? — mondá mélyen fölsóhajtva és az ablak felé fordítva fejét. — Tedd a kandalló párkányára a lámpát .. . Jól van — téve hozzá türelmetlen hangon, midőn az öreg cseléd várakozva állott meg előtte — ma már nincs szükségem semmire ! Ulrika fejcsóválva hagyta el a szobát. Midőn az ajtó bezárult utána, Heidon fáradt, ingadozó léptekkel a kandallóhoz ment; keze, midőn a zöld ernyőt a lámpára bobita, reszketett és egy elnyomott sóhajjal hanyatlott a közelében levő támlaszékbe, sokáig ült ott, fejét kezére támasztva és önfeledten nehány szaggatott szót mormogott maga elé. Egyszerre hír telen fölugrott és fönnhangon igy szólt: — Az nem lehet az lehetetlen — ő nem hagyhat el engem örökre — engem és gyermekünket ! Ekkor egy levélre esett tekintete, amely összegyűrve hevert a padlón, gyorsan fölkapta onnan és a világosság elé lépve újra olvasni kezdé, mintha imént az alkony homálya megcsalta volna őt és a tartalomnak most egészen másnak kellene lennie, hanem inkább sajnáljuk monarchiánkat és leginkább hazánkat; mert előttünk a példa, hogy mi várhat reánk, s a késő bánat mai ügyetlenségünket és rövidlátásunkat soha helyrehozni nem fogja. Az itteni borús és kedvetlen hangulat befolyása alatt, mely a törvényhozási termek megnyitása küszöbén a kedélyeken általában uralkodik, írtam e sorokat. Nem fog ártani, ha e kínos helyzet a nemzeti öntudatot hatásteljesebb nyilatkozatokra és cselekvésekre ösztönzi; talán még számíthatunk eredményre. Mindenek fölött pedig bizzunk a népek fölött őrködő védszellemben, aki földi képviselőinek számítását az igazság fegyverével semmivé teheti. A h á b o rú. Szeged, szept 15. Istennek hála, török diadalok hite érkezik ismét mindenfelől, s ha a hadisten csak még néhány napig igy mosolyog a mozlim fegyverekre, a muszka mehet visszafelé a „kereszténység és a humanitás“ szent nevében. Akkor lesz nagy ünnep Magyarországon! Ha a mai jó híreknek csak fele igaz, meg is lesz ez nemsokára. Mert ahogy a törökök harcolnak, olyat nem látott a világ. A jobbszárnyon Mehemed Ali egyre szorongatja a cárevics roncsolt hadait s már Bielánál készül csatát vívni. Ha itt még egyszer megveri őket, akkor jaj a muszkának ; nem segít rajta sem isten (ez ugyan nem!), sem Vilmos császár ! Plevna pedig még mindig áll , mint Sión hegye ! Jobban áll, mint három nap előtt. Azok mellett , amik ott folynak egy hét óta, eltörpül Sedan és Königgrätz , azokhoz hasonlót alig mutat föl a hadak történelme. Az emberélet sohasem volt oly olcsó, mint ott. Naponta ezrével hull az ember. A török hősök térdig gázolnak a vérben, de nem tágítanak. Meghalnak, de meg nem futnak , s ha itt vagy amott a túlerő rövid időre hátrább szorítja őket, a következő órában már mint sebzett oroszlánok térnek vissza és megint urai lesznek a rájuk bizott területnek. Ilyen katonák ellen hasztalan minden. Az orosz föláldozott már vagy 20,000 embert, s ott van, ahol volt. A cár nevenapját csakugyan megtisztelték egy nagy , általános rohammal , hanem Osman basa csinált nekik olyan névünnepet, hogy a cár ököllel törli tőle a szemeit. Csak a sebesültek száma e napon 6000 volt, hát még hány ezer a halott! És meggyászolja De a tartalom csak az maradt. Kérlelhetlen határozottsággal adák tudtára a csinos, de kissé feszes vonású sorok, hogy neje, akit egy érett, erős szív teljes bensőségével szeretett, minden habozás nélkül lemondott róla, lemondott róla — egy szeszély miatt... Tehát a vele átélt több évi idő csak álom, csak káprázat lett volna? Várjon őt vagy önmagát csalta meg Azalatt? — Vagy talán — és itt önkénytelenül szivéhez kapott — más valaki jobban megtudta őt tanítani a szerelemre, amelyet addig nem ismert s amely a férjével való házaséletet egyszerre a szolgaság színében tünteté föl előtte?... Herdon nem hitte ezt, sokkal jobban ismerte nejét. Gyermek volt még, midőn őt atyja birtokán legelőször jártatá a fehér paripán, és ugyanazon gyermek volt még akkor is, midőn már leánykáját, a kis Lulut, ringató karjaiban. Csakhogy mint asszony sokkal önfejűbb és követelőbb volt, és sehogysem tudta elképzelni, hogy az élet nem egyedül azért van, hogy azt a legmulatságosabb módon töltsük el. Herdon majdnem még egyszer oly idős volt, mint neje, midőn a szegény árvát birtokai és alárendeltjei úrnőjévé tette ; barátai kétkedőig rázták fejeiket és azt gondolák , hogy mégis csak fiatal ez a nő neki. De azt nem mondta senki, hogy ő öreg , ettől megóvta őt sötét, dús hajzata, a férfiasan szép arc a szelíd szemekkel, a magas , erőteljes alak és mindenekelőtt éveinek 33-as száma. Csak komolysága volt ez évszámnál sokkal nagyobb. Az alig 18 éves asszony hiában igyekezett őt szórakoztatni gyakran nagyon gyermekes gondolataival és a társaság által, melyet Waldringenbe vont, hogy a „remetédből kellemes társalgót csináljon , ez ép oly kevéssé sikerült neki, mint férjének azon erőlködése, hogy neje nagyon is fékvesztett szeszélyeinek gátat vessen és őt szelíden nemesebb életcélok felé vezérelje. Csakhogy míg Herdon sohasem fáradt ki ebben a szeretetteljes fáradozásban, addig neje csakhamar megunta a neki háládatlan feladatot és tovább már nem tartózkodott férjének kijelenteni , hogy ő bizony kimondhatatlanul unatk°Z1*Nehéz szívvel állott ellen neje folytonos rábeszéléseinek , hogy Waldringent el- vagy bérbeadja és nagy városba költözködjenek. —Meg volt róla győződve , hogy az a városi tétlen és tartalomnélküli élet vajmi kevéssé fogja az ő széles munkakörhöz szokott tetterejét kielégíteni, és azonkívül lelkének minden szálával függött az őseitől öröklött családi birtokon. — Szerette az azok által nevelt erdőket, az általuk megkezdett javításokat, melyeket ő akart befejezni , és szerette azt a régi csöndes házat ormai és tornyaival, hosszú , viszhangos folyosóival és deszkázott, magas szobáival és termeiezt a névnapot Oláhország is, melynek mészárszékre hurcolt fiai ezrével haraptak a fűbe — a cár szép szemeiért. S hogy örömünkből ne hiányozzék semmi, a hírverő még Ázsiából is török győzelmeket jelent, bár itt a nagyszabású harcok egy idő óta csatározásokká váltak. De elég az, hogy ezekben is folyvást a muszkák húzzák a rövidebbet, akik most már Ardahánt is a faképnél hagyták. De szóljanak a távirati tudósítások. London, szept. 14. A „Times“ jelenti Badisevoból, e hó 12-ről. Négy napi ágyúzás után az oroszok és románok tegnap megtámadták Plevnát a középről. Zoroff 4-ik hadteste 20,000 emberrel, Smeretinszky és Skobeleffel a legszélsőbb balszárnyon. A törökök 14 erős erődítményt összekötöttek sáncárkokkal. Skobeleff tábornok, kit a törökök megtámadtak, ezeket visszaverte s azután maga támadott, de a földmunkákból kitörő iszonyú puskatüzelés mellett két órán át nem haladhatott előre. Ismételte a támadást, de sikertelenül, nem tudott előre törni. Kevéssel 1 óra előtt a Zoroff-hadtestből egy dandár, támogatva egy másik dandár által, megtámadta a középső erődöt, de visszaveretett. Ezután ismételte a támadást 12 orosz zászlóaljjal, de egy óraiszonyú vérfürdő után ismét visszaveretett. Ugyanez időben a románok három sikertelen támadást intéztek egy alantabb fekvő erőd ellen. Este 5 órakor a támadás a* égés* vonalon meghiúsult. Egész eddig a „Times“ levelezője a csatának szemtanúja volt. E levelező továbbá jelenti : A császár késő este visszatért a főhadiszállásra ; ma reggel a cár hadsegéde azon hírt hozta, hogy tegnap este 4 órakor két új orosz dandár elfoglalta az erődöt, melynél a románok délután visszaverettek, így szintén, a törökök által tett támadás visszaverése után, az oroszok által elfoglaltatott a legközelebbi griviczai erőd. E nagy tettet az Archangel-ezred vitte végbe. Az elfoglalt erőd részben uralkodik a többi fölött. A további támadásoknak a rendszeres ostromlás által kell történni, mert a legutolsó orosz tartalékok is részt vettek a harcban. — A gyanítható veszteség vagy 6000 halottat és sebesültet tesz ki. Poradim, szept. 13. (Orosz hivatalos.) Tegnap már nem intéztünk támadást, hanem lövettük az összes török erődöket és a várost, mely tegnap égni kezdett; azonfölül két török erődben robbanást vettünk észre; a törökök kevéssé viszonozták a tüzet, minden erőfeszítéseiket balszárnyunk ellen irányozták, mely őket hátfelől fenyegette. Skobeleff visszavert öt heves támadást, de este a hatodik támadás után kénytelen volt a f. hó 11-én megvívott erődítményeket elhagyni; éjjel a katonáink a Plevna körül megszállott pozíciók szélén elsáncolták magukat. — A harc közvei, melyek a legforróbb nyárban is hűvösek és árnyasak voltak, s amelyeknek falairól több nemzedék ódonszerüleg berámázott képei tekintenek, le az utódokra. Ő ellen tudott állani neje örökös panaszainak is, ki a házat, melyet vén , komor falazatnak nevezett, teljesen át akarta volna alakíttatni, s aki az örökben maradt szolidkészítményű, barnás-fekete tölgyfából művészileg faragott drága bútorzatot egyszerű „zsibáru“-nak tartotta. Neki a rendszer- és összhang nélküli divatos bútorok a kirívó színekkel jobban tetszettek, mint a nehéz, megfakult damaszt, és nagynénje, Witstein őrnagyné , segélyével, aki szülei elhalálozása után gyámanyja volt, keresztülvitte, hogy ruhái a lehető legdíszesebb és legvilágosabb kelmékből készültek és hogy saját lakosztálya az ennek megfelelő változásnak alávetve legyen. Heidon sóhajtozva alkalmazkodott ez újításokhoz, de a vén Ulrika, ez a szintén úgy öröklött bútordarab, mint akár a beeresztett asztalok és rézszegélyű állványok. Witstein őr- s nagynénak a régi családi hagyományokba való eme belenyúlását sohasem tudta megbocsátani, és midőn évenként a padlásra száműzött régiségeket vizsgálgatta, nem mulasztó el ráncos kezével vigasztalólag megsimogatni minden egyes tárgyat, mintha mondani akarná : „Csak türelem, eljön még egyszer a ti időtök is !“ Azonban korántsem mutatkoztak úgy a dolgok, hogy ez az idő egyhamar visszatérjen, mert a fiatal asszonynak gondja volt reá, hogy a meglehetősen magárahagyott vidék összes életelevenségét fölkutassa s az eddig csöndes hajlékba vigye és az oly sokáig üresen állott termeket fénynyel és zajjal áraszsza el. Heidon úr, aki jól érezte, hogy szép nejét nem vonhatja el teljesen a világtól, tőle telhetőleg igyekezett neki kellemessé tenni a waldringeni életet ; ő maga azonban nem érzett az üres időtöltés iránt semmi hajlamot és a társaság követelte kötelmeket sohasem vette oly szigorúan, hogy ezek miatt a saját hivatását elhanyagolja. __ Ő testestől-lelkestől földmivelő ember volt, anélkül, hogy az elpóriasodás veszélyétől kellett volna tartania; alattvalói szerették és tisztelték őt. A Heidow-féle birtokokról soha senki sem vándorolt ki és a falu fiai és leányai az egész vidék legkeresettebb cselédei voltak. Heidon korán jutott atyja birtokához és sokkal komolyabban fogta föl hivatását, mint a hasonló állású legtöbb fiatalember. Ő folyton Waldringenben élt és fáradhatatlan tevékenysége mellett sem érzett szükséget valami nagyobb változatosság iránt. Már gyermekkorában sem csatlakozott szívesen kortársaihoz, és később sem keresett barátokat, mert sokkal komolyabbak voltak előtte az érzelmek, semhogy csak oly könnyedén hedete óta. hó 12-ike délutánig 6000 sebesültet szedtek föl a harctéren, kik közül 3500 már elszállíttatott. A ruszcsuki hadoszlop új pozíciókban koncentrálta magát, félórajárásra a fekete Lomtól, melynek vonalát a törökök megszállották. Konstantinápoly, szept. 14. F. hó 13-ról való hivatalos táviratok szerint a plevnai erődítések ellen intézett rohamok eddig mind visszavezettek. Hét déli redoute-ot, melyeket az oroszok hatalmukba kerítettek, a törökök visszavettek. Zimnica, szept. 13. Tegnapelőtt este 5 gyalogezred a Zorofil hadtestéből kétségbeesett rohamot intézett a török centrum és jobb szárny pozíciói ellen. A tőpozsciék azonban e rettentő rohamot is kiáltották ; csak két elősánc Radisevénál és egy mamelon (magában álló domb) Grivica előtt lett elfoglalva. Azonban a törökök még tegnap este visszafoglalták a sáncokat. A harmadik és negyedik oláh divízió tökéletesen tönkre van téve. Az oroszok , mint itt széliben beszélik, hátulról lövették a román katonákat. Irtózatos nézni a sebesülteket, kiket erre szállítanak át s orvosi segély hiányában vesznek el. Beirhatatlan rémület és kétségbeesés uralkodik. (Kellett ez nekik ! ? Szerk.) Bukarest, szept. 14. Egy Plevna alól érkezett angol levelező határozottan állítja, hogy a grivieai redoute-ot az oroszok csak néhány percig tarthatták, s ismét kivettettek onnan. Bukarest, szept. 14. (A „Pol. Corr.“ tudósítása.) A Sipka-szorosban levő orosz csapatok helyzetéről kedvezőtlen hírek keringenek. — Az új híd IVikápoly mellett tegnap, a hajók hiánya miatt, még nem készült el. — Az orosz gárda okt. 1-seje előtt alig érkezik meg teljesen a csatatérre. — Az orosz trónörökös hadserege, a gyilkos harcok egész sorozata után, teljesen viszszavonult a Jantra vonal mögé. Konstantinápoly, szept. 14. A „N. Fr. Presse“ jelentése: A törökök Lovcsa négy redoutejából kettőt visszafoglaltak. London, szept. 14. A Bukojlukot és Metropolját megszállani kisérlő román lovasságot a törökök Opanesből visszavetették. — Nikápoly és Szlatina tele van sebesültekkel. Csütörtökön reggel a griviczai ágyuk tüzelni kezdtek Plevnára. Kémszemle után kitűnt, hogy a törököknek még 3 elsáncolási vonaluk van. (Az ázsiai harctérről.) Konstantinápoly, szept. 14. A ,,N. Fr. Presse“ jelentése: Mukhtár pasa jobb szárnya visszaszorította az oroszokat hálódzott volna velük. Csupán szomszédjával, Nohren úrral, aki baráti viszonyban állott édesatyjával, érintkezett. Nohren , azelőtt katona, birtokát csak a későbbi években váratlanul örökölte, és főkép az tette előtte becsessé, hogy sok lovat tarthatott rajta és még többször mehetett vadászatra, mint azelőtt. Az egykori szépség maradványait mutató nejének a kellemes időtöltés efféle segédszerei nem állottak rendelkezésére, s azért egyetlen gyermeke, a kis Erzsébet jelenlétében gyakran keserűen panaszkodott elhagyatottsága fölött , és a múltjából vett történetek elbeszélésével a fogékony gyermeki lélekbe beleolta azt az elégületlenséget és mulatság utáni vágyat, amely később oly elviselhetlenné tette előtte a falusi életet. Csak addig, míg a kis leány durva atyja által félig mint fiú lön nevelve, volt szívesen Lindenauban. Akkoriban örömesebb tartózkodott az istállókban, mint a szobában, és kis ponyjával vígan futotta be az erdőt és mezőt. A szomszéd uraságok között Erzsébet Heidonot szívelhette leginkább, habár ez legtöbbször ellenkezött vele, midőn fiúgyermekes hajlamainak nagyon is szabad tért engedett. Egyedül Heidownak sikerült olykor tűrhetetlen dacát megtörnie, melyet az ifjú kebelben idő előtt megérlelt a szeszélyes nevelés. Heidownak sohasem volt nővére, de ő a kis szőke Erzsébethez igazi testvéri vonzalommal viseltetett és csakhamar tisztában volt magával aziránt, hogy sem az atya zajos kedélyessége , sem pedig az anya önző barátsága nem az, ami őt oly gyakran Lindenauba vonja. Jól tudta ő, hogy csakis Erzsébetért viselte el szülei ellenszenves társaságát, Erzsébetért, aki mosolygó, rózsás gyermekarcával , amely körül oly aranyosan fodrozódtak a zilált hajfürtök, már akkor jelent meg álmaiban , midőn még rövid szoknyácskában járt és az egész környék uraságait tegezte. Azután jött egy idő, amikor Heidon nem lovagolt többé Lindenauba. Kiképeztetése végett hosszú utazásokat tán; az észak nőit tanulta ismerni és alkalma volt őket a délvidékiekkel összehasonlítani; de a kedves gyermek arca nem veszett ki emlékéből ; csak visszavonult, mint egykor a gyer-rmek játékai az ifjú komolyabb foglalkozásai felől visszavonulni voltak kénytelenek. Évek múltával visszatért az atyai jószágra, hol nagy szükség volt reá; talált is ott rendezni és újítani valót annyit , hogy nem is maradt ideje Lindenauba menni. Egy napon a fiatal Heidowot az öreg Nohren halálos ágyához hívták s még éppen jókor érkezett , hogy ez őt egyetlen gyermeke gyámjává nevezhesse ki. — Erzsébet anyja már ekkor rég nem volt többé. (Folytatása következik.)