Szegedi Híradó, 1877. július-december (19. évfolyam, 78-155. szám)

1877-09-16 / 111. szám

keztek . Szerbia el volt tiltva a hadviseléstől és az Olt folyón innen Kis Oláhország a hadműveletek­től menten maradt. Természetesen, mert az orosz elbizakodottság s monarchiánk részéről a török erőnek lenéző kicsinylése arra számítottak, hogy a dunai átkelés után pár hét elég lesz a törökök tönkreverésére, s akkor a bevégzett tényekkel szemben mi sem tehetünk okosabbat, mint ér­dekeinket Bosznia és Hercegovina megszállásá­val biztosítani s ezt a viszonyok kényszerűsé­gével indokolni. És ez a politika kezdetben si­került; Oláhország semleges maradt; Görögor­szág, Szerbia nyugodtan voltak, a hadműveletek utolsó határaiként az Olt és Timok szerepeltek , és ezen tények szemlélése volt az , ami minket megnyugtatott és hinnünk engedte, hogy az itt körvonalazott érdekeinket a jövőben is meg fog­juk védeni és kezünk, cselekvési szabadságunk semmi irányban megkötve nincsen. Az esemé­nyek fordulata, az időközönként történő lelep­lezések azonban eloszlatták a hályogot szeme­inkről. I. Szulejmán basának Czetinjébe vezető dia­­dalútja bizonyos diplomáciai közbevetés folytán elmaradt. A plevnai döntő napok pedig a biztos győzelem mámorában kéjelgő diplomáciára úgy hatottak, mint villámcsapás a felhőtlen égből, s ekkor következett Oláhország közreműködése. Tehát ez a közreműködés érdekeinket nem ve­szélyezteti.­­ A dél balkáni hadsereg csúfosan visszavezetik , a török haderő fenyegetőleg lép föl minden oldalról : most már Szerbiának is szabad kardot kötnie s a duniszi rozsdát lemos­nia. úgy látszik, érdekeink még itt sincsenek veszélyeztetve. De a dolog még­sem megy könnyen; ez a barbár török nem akar meg­halni , most már tehát a hazulról berendelt új orosz haderő Turn-Szeverinnél, egy lövésnyire a magyar határtól, fog a Dunán átkelni!(Szerk.) És még ez sem veszélyezteti érdekeinket. Egyszó­val mindaz, ami az orosz érdekében történik, az nem lehet monarchiánk kárára. Ebből mást következtetni nem lehet, mint azt, hogy mi bizon mindenképen — vagy jószántunkból, vagy kényszerűségből — Oroszországot támogatjuk. E föltevést jogosulttá teszik a legközelebbi le­leplezések, melyek az oláh és szerb akcióra vetnek világot s amelyek szerint a hármas­ szö­vetség egyik semleges (?) tagja volt főtényező biztatgatásaival a kétkedő hűbéres országok el­határozására. De azt is megtudtuk, hogy a reichstadti és más megállapodások szerint a kedves rokoni és szövetségesnek csak győzni, teljesen győzni lehet, s megtudtuk azt is, hogy ha másként nem győzhet, majd mi is segítjük a törököt legyűrni,­­ és végre azt is, hogy ed­digi és ezen túli sikeres támogatásunk jutalma amaz egyezségben már előre biztosítva van, az pedig nem más, mint Herczegovina és Bosznia. Jellemző, hogy egy félhivatalos lap Török­országot és Németországot sajnálja , mi azonban nem osztozunk eme félhivatalos érzelmekben. • Már hogy mi, magyarok ist De már „olyan nincs“ ! _____ _______szerk­ T­ÁRCA. sJ2sz­ina.. — Erek Ulrik beszélye. — A waldringeni ab­lak körül élesen üvöltött a téli förgeteg és hóval vegyes esőcsöppek ve­rődtek az ablaktáblákhoz. A kopasz­­ koronájú nyárfák , melyek mint valami őrsereg vevék közül a régi, csúcsfedelű egyemeletes házat, a szél hatalmának engedve, a magas, lejtős tetőre hajoltak le, és a kertben vad táncot járt a hervadt lombozat a széles, nedves, kavicsolt után lefelé. Kora délután volt még, de az esős-szürke alkonyat máris sűrű fátyolként borult a látha­tárra és a falu egyes házainak tűzben égő ab­lakai mint gyönge sziklák csillámlottak a park megritkult bokrain keresztül. Az úriház lakosz­tályai a kertre néztek, de nem voltak még megvilágítva, úgy hogy lakatlannak hitte volna azokat az ember, ha a ház gazdasági osztályá­ban nyilvánuló sürgés-forgás el nem árulta volna az uraság honlétét. Waldringen tulajdonosa, Heidow úr, dol­gozó­szobájának ablaka előtt állott és mozdulat­lanul, mereven nézett ki a zuhogó esőbe. Nem vette észre, hogy a szoba elsötétült s hogy a kandalló tüze kialvóban volt, és ijedten össze­rezzent, midőn gyöngéd kopogtatás után az ajtó megnyílt és fényes gyertyavilág özönlött a szobába. — Ah , te vagy az , Ulrika ? — mondá mélyen fölsóhajtva és az ablak felé fordítva fejét. — Tedd a kandalló párkányára a lám­pát .. . Jól van — téve hozzá türelmetlen han­gon, midőn az öreg cseléd várakozva állott meg előtte — ma már nincs szükségem semmire ! Ulrika fejcsóválva hagyta el a szobát. Mi­dőn az ajtó bezárult utána, Heidon fáradt, ingadozó léptekkel a kandallóhoz ment; keze, midőn a zöld ernyőt a lámpára bobita, reszke­tett és egy elnyomott sóhajjal hanyatlott a kö­zelében levő támlaszékbe, s­okáig ült ott, fejét kezére támasztva és önfeledten nehány szagga­tott szót mormogott maga elé. Egyszerre hír telen fölugrott és fönnhangon igy szólt: — Az nem lehet­­ az lehetetlen­­ — ő nem hagyhat el engem örökre — engem és gyerme­künket ! Ekkor egy levélre esett tekintete, amely összegyűrve hevert a padlón, gyorsan fölkapta onnan és a világosság elé lépve újra olvasni kezdé, mintha imént az alkony homálya meg­csalta volna őt és a tartalomnak most egészen m­ásnak kellene lennie, hanem inkább sajnáljuk monarchiánkat és leg­inkább hazánkat; mert előttünk a példa, hogy mi várhat reánk, s a késő bánat mai ügyetlen­ségünket és rövidlátásunkat soha helyrehozni nem fogja. Az itteni borús és kedvetlen hangulat be­folyása alatt, mely a törvényhozási termek meg­nyitása küszöbén a kedélyeken általában ural­kodik, írtam e sorokat. Nem fog ártani, ha e kínos helyzet a nemzeti öntudatot hatástelj­esebb nyilatkozatokra és cselekvésekre ösztönzi; talán még számíthatunk eredményre. Mindenek fölött pedig bizzunk a népek fö­lött őrködő védszellemben, aki földi képviselői­nek számítását az igazság fegyverével semmivé teheti. A h á b o r­ú. Szeged, szept 15. Istennek hála, török diadalok hite érkezik ismét mindenfelől, s ha a hadisten csak még néhány napig igy mosolyog a mozlim fegy­verekre, a muszka mehet visszafelé a „keresz­ténység és a humanitás“ szent nevében. Akkor lesz nagy ünnep Magyar­­országon! Ha a mai jó híreknek csak fele igaz, meg is lesz ez nemsokára. Mert ahogy a törökök harcolnak, olyat nem látott a világ. A jobb­szárnyon Mehemed Ali egyre szorongatja a cárevics roncsolt hadait s már Bielánál ké­szül csatát vívni. Ha itt még egyszer megveri őket, akkor jaj a muszkának ; nem segít rajta sem isten (ez ugyan nem!), sem Vilmos csá­szár ! Plevna pedig még mindig áll , mint Sión hegye ! Jobban áll, mint három nap előtt. Azok mellett , amik ott folynak egy hét óta, eltörpül Sedan és Königgrätz , azokhoz hasonlót alig mutat föl a hadak történelme. Az ember­élet sohasem volt oly olcsó, mint ott. Naponta ezrével hull az ember. A török hősök térdig gázolnak a vérben, de nem tágítanak. Meghal­nak, de meg nem futnak , s ha itt vagy amott a túlerő rövid időre hátrább szorítja őket, a következő órában már mint sebzett oroszlánok térnek vissza és megint urai lesznek a rájuk bizott területnek. Ilyen katonák ellen hasztalan minden. Az orosz föláldozott már vagy 20,000 embert, s ott van, ahol volt. A cár nevenapját csakugyan meg­tisztelték egy nagy , általános rohammal , hanem Osman basa csinált nekik olyan név­ünnepet, hogy a cár ököllel törli tőle a szemeit. Csak a sebesültek száma e napon 6000 volt, hát még hány ezer a halott! És meggyászolja De a tartalom csak az maradt. Kérlelhetlen határozottsággal adák tudtára a csinos, de kissé feszes vonású sorok, hogy neje, akit egy érett, erős szív teljes bensőségével szeretett, minden habozás nélkül lemondott róla, lemondott róla — egy szeszély miatt... Tehát a vele átélt több évi idő csak álom, csak káprázat lett volna? Várjon őt vagy ön­magát csalta meg Azalatt? —­ Vagy talán — és itt önkénytelenül szivéhez kapott — más va­laki jobban megtudta őt tanítani a szerelemre, amelyet addig nem ismert s amely a férjével való házaséletet egyszerre a szolgaság színében tünteté föl előtte?... Herdon nem hitte ezt, sokkal jobban is­merte nejét. Gyermek volt még, midőn őt atyja birtokán legelőször jár­tat­á a fehér paripán, és ugyanazon gyermek volt még akkor is, midőn már leánykáját, a kis Lulut, ringató karjaiban. Csakhogy mint asszony sokkal önfejűbb és kö­­vetelőbb volt, és sehogysem tudta elképzelni, hogy az élet nem egyedül azért van, hogy azt a legmulatságosabb módon töltsük el. Herdon majdnem még egyszer oly idős volt, mint neje, midőn a szegény árvát birtokai és alárendeltjei úrnőjévé tette ; barátai kétke­dőig rázták fejeiket és azt gondolák , hogy mégis csak fiatal ez a nő neki. De azt nem mondta senki, hogy ő öreg , ettől megóvta őt sötét, dús hajzata, a férfiasan szép arc a szelíd szemekkel, a magas , erőteljes alak és minde­nekelőtt éveinek 33-as száma. Csak komolysága volt ez évszámnál sokkal nagyobb. Az alig 18 éves asszony hiában igyekezett őt szórakoztatni gyakran nagyon gyermekes gondolataival és a társaság által, melyet Wald­­ringenbe vont, hogy a „remetédből kellemes társalgót csináljon , ez ép oly kevéssé sikerült neki, mint férjének azon erőlködése, hogy neje nagyon is fékvesztett szeszélyeinek gátat vessen és őt szelíden nemesebb életcélok felé vezérelje. Csakhogy míg Herdon sohasem fáradt ki ebben a szeretetteljes fáradozásban, addig neje csak­hamar megunta a neki háládatlan feladatot és tovább már nem tartózkodott férjének kijelen­teni , hogy ő bizony kimondhatatlanul unat­k°Z1*Nehéz szívvel állott ellen neje folytonos rábeszéléseinek , hogy Waldringent el- vagy bérbeadja és nagy városba költözködjenek. —­­Meg volt róla győződve , hogy az a városi tét­len és tartalomnélküli élet vajmi kevéssé fogja az ő széles munkakörhöz szokott tetterejét ki­elégíteni, és azonkívül lelkének minden szálával függött az őseitől öröklött családi birtokon. — Szerette az azok által nevelt erdőket, az álta­­luk megkezdett javításokat, melyeket ő akart befejezni , és szerette azt a régi csöndes házat ormai­ és tornyaival, hosszú , viszhangos folyo­sóival és deszkázott, magas szobáival és termei­ezt a névnapot Oláhország is, melynek mészár­székre hurcolt fiai ezrével haraptak a fűbe — a cár szép szemeiért. S hogy örömünkből ne hiányozzék semmi, a hírverő még Ázsiából is török győzelmeket jelent, bár itt a nagyszabású harcok egy idő óta csatározásokká váltak. De elég az, hogy ezek­ben is folyvást a muszkák húzzák a rövidebbet, akik most már Ardahánt is a faképnél hagyták. De szóljanak a távirati tudósítások. London, szept. 14. A „Times“ jelenti Badisevoból, e hó 12-ről. Négy napi ágyúzás után az oroszok és románok tegnap megtámad­ták Plevnát a középről. Zoroff 4-ik hadteste 20,000 emberrel, Smeretinszky és Skobeleffel a legszélsőbb balszárnyon. A törökök 14 erős erő­dítményt összekötöttek sáncárkokkal. Skobeleff tábornok, kit a törökök megtámadtak, ezeket visszaverte s azután maga támadott, de a föl­d­­munkákból kitörő iszonyú puska­tüzelés mellett két órán át nem haladhatott előre. Ismételte a támadást, de sikertelenül, nem tudott előre törni. Kevéssel 1 óra előtt a Zoroff-hadtestből egy dandár, tá­mogatva egy másik dandár által, megtámadta a középső erődöt, de visszaveretett. Ezután ismé­telte a támadást 12 orosz zászlóaljjal, de egy ó­r­a­i­­­s­z­o­n­y­ú v­é­r­f­ü­r­d­ő után ismét visszaveretett. Ugyanez időben a romá­nok három sikertelen támadást in­téztek egy alantabb fekvő erőd ellen. Este 5 órakor a támadás a* égés* vonalon meghiúsult.­­ Egész eddig a „Times“ le­velezője a csatának szemtanúja volt. E levelező továbbá jelenti : A császár késő este visszatért a főhadiszállásra ; ma reggel a cár hadsegéde azon h­írt hozta, hogy tegnap este 4 órakor két új orosz dandár elfoglalta az erődöt, melynél a románok délután visszaverettek, így szintén, a törökök által tett támadás visszaverése után, az oroszok által elfoglaltatott a legközelebbi griviczai erőd. E nagy tettet az Archan­­gel-ezred vitte végbe. Az elfoglalt erőd részben uralkodik a többi fölött. A további táma­dásoknak a rendszeres ostromlás által kell történni, mert a legutol­só orosz tartalékok is részt vettek a harcban. — A gyanítható veszteség vagy 6000 halottat és sebesültet tesz ki. Poradim, szept. 13. (Orosz hivatalos.) Tegnap már nem intéztünk táma­dást, hanem lövettük az összes török erődöket és a várost, mely tegnap égni kezdett; azonfö­­lül két török erődben robbanást vettünk észre; a törökök kevéssé viszonozták a tüzet, minden erőfeszítéseiket balszárnyunk ellen irányozták, mely őket hátfelől fenyegette. Skobeleff visszavert öt heves tá­madást, de este a hatodik támadás után kénytelen volt a f. hó 11-én meg­vívott erődítményeket elhagyni; éjjel a katonáink a Plevna körül megszállott pozíciók szélén elsáncolták magukat. — A harc köz­vei, melyek a legforróbb nyárban is hűvösek és árnyasak voltak, s amelyeknek falairól több nemzedék ódonszerüleg berámázott képei tekin­­tenek, le az utódokra. Ő ellen tudott állani neje örökös panaszai­nak is, ki a házat, melyet vén , komor falazat­nak nevezett, teljesen át akarta volna alakít­tatni, s aki az örökben maradt szolidkészítményű, barnás-fekete tölgyfából művészileg faragott drága bútorzatot egyszerű „zsibáru“-nak tar­totta. Neki a rendszer- és összhang nélküli diva­tos bútorok a kirívó színekkel jobban tetszet­tek, mint a nehéz, megfakult damaszt, és nagy­nénje, Witstein őrnagy­né , segélyével, aki szü­lei elhalálozása után gyámanyja volt, keresztül­vitte, hogy ruhái a lehető legdíszesebb és leg­világosabb kelmékből készültek és hogy saját lakosztálya az ennek megfelelő változásnak alá­vetve legyen. Heidon sóhajtozva alkalmazkodott ez újí­tásokhoz, de a vén Ulrika, ez a szintén úgy öröklött bútordarab, mint akár a beeresztett­­ asztalok és rézszegélyű állványok. Witstein őr- s nagynénak a régi családi hagyományokba való eme belenyúlását sohasem tudta megbocsátani, és midőn évenként a padlásra száműzött régisé­geket vizsgálgatta, nem mulasztó el ráncos ke­zével vigasztalólag megsimogatni minden egyes tárgyat, mintha mondani akarná : „Csak türe­lem, eljön még egyszer a ti időtök is !“ Azonban korántsem mutatkoztak úgy a dolgok, hogy ez az idő egyhamar visszatérjen, mert a fiatal asszonynak gondja volt reá, hogy a meglehetősen magárahagy­ott vidék összes életelevenségét fölkutassa s az eddig csöndes hajlékba vigye és az oly sokáig üresen állott termeket fénynyel és zajjal áraszsza el. Heidon úr, aki jól érezte, hogy szép nejét nem von­hatja el teljesen a világtól, tőle telhetőleg igye­kezett neki kellemessé tenni a waldringeni éle­tet ; ő maga azonban nem érzett az üres idő­töltés iránt semmi hajlamot és a társaság köve­telte kötelmeket sohasem vette oly szigorúan, hogy ezek miatt a saját hivatását elhanyagolja. __ Ő testestől-lelkestől földmivelő ember volt, anélkül, hogy az elpóriasodás veszélyétől kellett volna tartania; alattvalói szerették és tisztelték őt. A Heidow-féle birtokokról soha senki sem vándorolt ki és a falu fiai és leányai az egész vidék legkeresettebb cselédei voltak. Heidon korán jutott atyja birtokához és sokkal komolyabban fogta föl hivatását, mint a hasonló állású legtöbb fiatalember. Ő folyton Waldringenben élt és fáradhatatlan tevékeny­sége mellett sem érzett szükséget valami na­gyobb változatosság iránt. Már gyermekkorában sem csatlakozott szí­vesen kortársaihoz, és később sem keresett ba­rátokat, mert sokkal komolyabbak voltak előtte az érzelmek, semhogy csak oly könnyedén he­dete óta­­. hó 12-ike délutánig 6000 sebesül­tet szedtek föl a harctéren, kik közül 3500 már elszállíttatott. A ruszcsuki hadoszlop új pozíci­ókban koncentrálta magát, félórajárásra a fekete Lomtól, melynek vonalát a törökök megszál­lották. Konstantinápoly, szept. 14. F. hó 13-ról való hivatalos táviratok szerint a plev­nai erődítések ellen intézett roha­mok eddig mind visszavezettek. Hét déli redoute-ot, melyeket az oro­szok hatalmukba kerítettek, a törö­kök visszavettek. Zimnica, szept. 13. Tegnapelőtt este 5 gyalogezred a Zorofil hadtesté­ből kétségbeesett roh­amot intézett a török centrum és jobb szárny po­zíciói ellen. A t­őpozsciék azonban e rettentő rohamot is kiáltották ; csak két elősánc Radisevénál és egy ma­­melon (magában álló domb) Grivica előtt lett elfoglalva. Azonban a törö­kök még tegnap este visszafoglalták a sáncokat. A harmadik és negyedik oláh divízió tökéletesen tönkre van téve. Az oroszok , mint itt szél­iben beszélik, hátulról lövették a román katonákat. Irtózatos nézni a sebesül­teket, kiket erre szállítanak át s or­vosi segély hiányában vesznek el. Beirhatatlan rémület és kétségbeesés uralkodik. (Kellett ez nekik ! ? Szerk.) Bukarest, szept. 14. Egy Plev­na alól érkezett angol levelező hatá­rozottan állítja, hogy a grivieai redou­­te-ot az oroszok csak néhány percig tarthatták, s ismét kivettettek on­nan. Bukarest, szept. 14. (A „Pol. Corr.“ tudósítása.) A Sipka-szorosban levő orosz csapatok helyzetéről kedvezőtlen hí­rek keringenek. — Az új híd IV­i­­kápoly mellett tegnap, a hajók hiánya miatt, még nem készült el. — Az orosz gárda okt. 1-seje előtt alig érkezik meg teljesen a csatatérre. — Az orosz trónörökös hadserege, a gyilkos har­cok egész sorozata után, teljesen visz­­szavonult a Jantra vonal mögé. Konstantinápoly, szept. 14. A „N. Fr. Presse“ jelentése: A törökök Lovcsa négy redoutejából kettőt vissza­foglaltak. London, szept. 14. A Bukojlukot és Met­­ropolját megszállani kisérlő román lovasságot a törökök Opanesből visszavetették. — N­i­k­á­­poly és Szlatina tele van sebesültek­kel. Csütörtökön reggel a griviczai ágyuk tü­zelni kezdtek Plevnára. Kémszemle után kitűnt, hogy a törö­köknek még 3 elsáncolási vonaluk van. (Az ázsiai harctérről.) Konstantinápoly, szept. 14. A ,,N. Fr. Presse“ jelentése: Mukhtár pasa jobb szárnya visszaszorította az oroszokat hálódzott volna velük. Csupán szomszédjával, Nohren úrral, aki baráti viszonyban állott édes­atyjával, érintkezett. Nohren , azelőtt katona, birtokát csak a későbbi években váratlanul örökölte, és főkép az tette előtte becsessé, hogy sok lovat tarthatott rajta és még többször me­hetett vadászatra, mint azelőtt.­­ Az egykori szépség maradványait mutató nejének a kelle­mes időtöltés efféle segédszerei nem állottak rendelkezésére, s azért egyetlen gyermeke, a kis Erzsébet jelenlétében gyakran keserűen panasz­kodott elhagyatottsága fölött , és a mú­ltjából vett történetek elbeszélésével a fogékony gyer­meki lélekbe beleolta azt az elégületlenséget és mulatság utáni vágyat, a­mely később oly elvi­­selhetlenné tette előtte a falusi életet. Csak addig, míg a kis leány durva atyja által félig mint fiú lön nevelve, volt szívesen Lindenauban. Akkoriban örömes­­ebb tartózkodott az istállók­ban, mint a szobában, és kis ponyjával vígan futotta be az erdőt és mezőt. A szomszéd uraságok között Erzsébet Hei­­donot szívelhette leginkább, habár ez legtöbb­ször ellenkezött vele, midőn fiúgyermekes haj­lamainak nagyon is szabad tért engedett.­­ Egyedül Heidownak sikerült olykor tűrhetetlen dacát megtörnie, melyet az ifjú kebelben idő előtt megérlelt a szeszélyes nevelés. Heidownak sohasem volt nővére, de ő a kis szőke Erzsébethez igazi testvéri vonzalom­mal viseltetett és csakhamar tisztában volt ma­gával aziránt, hogy sem az atya zajos kedé­lyessége , sem pedig az anya önző barátsága nem az, ami őt oly gyakran Lindenauba vonja. Jól tudta ő, hogy csakis Erzsébetért viselte el szülei ellenszenves társaságát, Erzsébetért, a­ki mosolygó, rózsás gyermekarcával , amely körül oly aranyosan fodrozódtak a zilált hajfürtök, már akkor jelent meg álmaiban , midőn még rövid szoknyácskában járt és az egész környék uraságait tegezte. Azután jött egy idő, a­mikor Heidon nem lovagolt többé Lindenauba. Kiképeztetése végett hosszú utazásokat tán; az észak nőit tanulta ismerni és alkalma volt őket a délvidékiekkel összehasonlítani; de a kedves gyermek arca nem veszett ki emlé­kéből ; csak visszavonult, mint egykor a gyer-­r­mek játékai az ifjú komolyabb foglalkozásai f­elől visszavonulni voltak kénytelenek.­­ Évek múltával visszatért az atyai jószágra, hol nagy szükség volt reá; talált is ott rendezni és újítani valót annyit , hogy nem is maradt ideje Lindenauba menni. Egy napon a fiatal Heidowot az öreg Nohren halálos ágyához hív­ták s még éppen jókor érkezett , hogy ez őt egyetlen gyermeke gyámjává nevezhesse ki. — Erzsébet anyja már ekkor rég nem volt többé. (Folytatása következik.)

Next