Szegedi Híradó, 1877. július-december (19. évfolyam, 78-155. szám)

1877-11-21 / 139. szám

A szavazatok közt legnagyobb egyértelmű­ség nyilvánult a IV. és VII. ker­ü­letekben, míg a II. és III. kerületben legjobban megoszlottak a szavazatok. Az összes kerületekben a legnagyobb sza­vazat 124, a legkisebb kettő 24 volt; az előbbit a IV. kerületben Nagy Sándor nyerte ; utóbbiak pedig az I. kerületben Korpásy Menyhértre és Dudás Bélára adattak. Szeged város rendsz. közgyűlése. Harmadik ülés. November 13-án. (Folytatás és vége.) A kiadások rovatánál O­b­l­á­t­h indítványa fölött megeredt általános vitában az indítvá­nyozó beszédére vonatkozólag D­á­n­i főispán úr a következő észrevételeket tette: A lefolyt 6 év gazdálkodására nézve Oblath a legna­gyobb igazságokat mondta; egy fontos körül­ményt azonban elfelejtett megemlíteni, s ez az, hogy 1871-ben nem ott kezdtük teendőinket, ahol leginkább kellett volna; ugyanis nem igyekeztünk mindjárt városunk vízvédelmét el­látni, pedig bajaink éppen ennek elmulasztásából fejlődtek ki; ha igazságosak akarunk lenni ön­magunk iránt, ezt is be kell vallanunk; az igaz, hogy e mulasztást menti azon körülmény, hogy a vészes elem oly rendkívüli ostromára nem is gondoltunk , biztosítottnak hittük váro­sunkat, mert az eddigi tapasztalások alapján nem vártunk 21 lábnál magasabb vízállást.­­ Nagy hátrányára szolgáltak e 6 évnek a mos­toha termésviszonyok is. E nyomorúság köze­pette csak öntudatunkban lelhetünk vigasztalást, továbbá abban, hogy a világ kitartó és életre­való népnek ítélt bennünket; ez ugyan a lét­küzdelem nehéz harcaiban csekély vigaszul szol­gálhat. Obláthnak a város elnéptelenedésére nézve fölhozott állítására vonatkozva szóló megjegyzi, hogy a lakosság kiköltözése bekövetkezhetik különösen a vagyonos osztály körében , mely érzékenyebben van sújtva az adóteher által, mint a kézimunkás; a földbirtokosnak akkor is viselnie kell a terhet, ha a terméketlenség miatt a föld nem hozza be a ráfordított jövedelmet; egyébiránt a két évi tapasztalatra utalva azt hiszi , hogy a lakosságban vagyonkülönbség nélkül megvan a legmelegebb szeretet és ra­gaszkodás városa iránt , és nem fogja azt el­hagyni , hanem létfönntartásáért küzdeni fog híven és kitartóan, mint küzdött eddig is ma­gára hagyatva, minden segély nélkül. Ennél­fogva szóló nem esik kétségbe Szeged jövője fölött , s ha egyszer a víz rakon­cátlanságának urai leszünk és jó terméssel áld meg a gond­viselés , érhetünk még boldogabb időket a mos­taniaknál. . . . . Szóló elismeri, hogy a közigazgatás terhei súlyosak, de az indítványtól az előadott indo­kok alapján nem vár eredményt , mert ha va­lamely törvényhatóság bejelenti, hogy nem élet­képes, akkor azt válaszolják rá, hogy olvadjon be a megyébe; már­pedig nem hiszi , hogy Szeged könnyedén le tudna mondani önkormány­zati jogáról és részéről nem is ajánlja. A kor­mánytól annál kevésbé remélhetünk subvenciót, mert törvényjavaslat készíttetett arra nézve, hogy ezután a vármegyék is maguk viseljék közigazgatási költségeiket. A városi köztörvény­hatóságokra nézve éppen abban állt a sérelem, hogy ezek maguk is kontribuáltak a megyék közigazgatási költségeihez. — Ha a subvenciót ezen indok alapján kérjük , akkor talán lesz eredménye petíciónknak , különben attól tart, hogy a megyébe való beolvadásra fogunk uta­síttatni. . . Dr. Magyar János pártolja az indít­ványt. Dr. Rosenberg Kálmán sokkal fonto­sabbnak ítéli ez ügyet, mintsem az rögtön el­intézhető volna , ezért , mert szorosan különben sem függ össze a költségelőirányzattal, a költ­ségvetés letárgyalása után kívánja napirendre tűzetni. P­o­­­c­z­n­e­r Jenő­ nem szeretné , ha ezen indítvány fölött elsietett határozat hozatnék. A közigazgatási költségek ki általi viselése oly nagy fontosságú elvi kérdés, ami fölött körülte­­kintőleg kell ítéletet mondani. Szaló nem sze­retné az állam kezébe tenni a közigazgatást, különösen azon ferde kormányzati irány mellett, mely a közterhek viselésében is életre vergő­dött. — Ez irány abban áll, hogy az eddig az államkormányzatot terhelő költségeket a közsé­gek nyakára fájják, hogy az országos­ budget­­ben látszólagos megtakarítást produkáljanak. A megyék közigazgatási kiadásaira nézve készített törvényjavaslat ismét csak az illuzórius megta­karítások kedvéért született. A közigazgatási költségek viselését országos fontosságú kérdés­nek ítéli, s azért csatlakozik dr. Rosenberg ja­­vaslatához. Miután még Oblath rektifikálta indítvá­nyának helytelen értelmezését, s röviden kije­lenti, hogy indítványában kifejezést kíván adni az elnök által fölhozott indoknak : a tárgy a napirendről letétetett és az indítvány alapos megvitatása végett a jogügyi bizottsághoz téte­tett át. A­ kiadási rovat I. címe (tisztviselők illet­ménye) a szervezeti szabályok tárgyalásáig füg­gőben hagyatott. A II. és III. cím észrevétel nélkül megsza­vaztatott. Annál nagyobb vita keletkezett a IV. cím fölött, mely a népiskolákra fölvett költsé­gekről szól, melyek a IVVa­­c. alatt a polgári iskolákra előirányzott 4915 frt hozzáadására 54,119 frtra rúgnak. E címnél ugyanis kétrend­beli javaslatot vett föl a költségvetési bizottság. Először az iskolai alapot 55.000 írtban javalja kikerekíttetni és az iskolaszék rendelkezése alá adni, olyformán, hogy az iskolai alap ezután is a főpénztárban, de külön számadásban lenne kezelendő s az abból havonként esedékes 4583 frt járulék hóról-hóra volna kiszolgáltatandó. A második indítvány azt javasolja, hogy 1880-ban, midőn a tanítói fizetések a 700 frtot elérendik, a tanítók és tanítónők által élvezett minden mellékjárandóságok elessenek és a jogos egyformaság szempontjából azon tanítók és ta­nítónők , kik természetbeni lakást élveznek, a lakásért a városi pénztárba meghatározandó lak­bért fizetni tartozzanak. Ezeken kívül a fizetésjavítás és lakbérille­tékért s hivataluk rendszeresítéséért folyamodó segédtanítók kérelmének megtagadását is java­solja a bizottság. _ mostanában több „újan“ találkozik, mint ré­gebben. A régi népdal szerint: Nyisd ki babám az ajtót, Jaj de soká nyitod ki, Mintha nem tudnád, hogy ki? — Tudom biz én, de félek, Mert a férfi rész lélek! Az újabban dalolt nótában : Vetett ágyam régen várja, Az utcaajtónk sincsen zárva! A régebbi, mint az újabb népdalok minden ötödikében találunk vonatkozásokat a „csókra“, és pedig, mint fönntebb is említve volt, a hatás és helyzet sokfélesége szerint különbözően. — Majd enyelegve dalolja a búcsúzó szerető ked­veséhez : Egy-két pár csók nem a világ, Száradjon el, aki nem ád. Adjál rózsám e világon, Úgy sem kell a más világon. S mintha belátná ennek a szépen mondott szavaknak az igazságát a szerető leány, igy felel : Ha elmégy tőlem, galambom, Títravaló csókom adom! Majd biztatóan dalolja a nép leánya a fé­lénk legényhez: Nem vagy legény, nem vagy, Nem mersz csókot kérni, Talán azt gondolod, Nem is mernék adni? Adtam is, adok is Csókot a legénynek, Mert tudom magamról, Jól esik szegénynek! Vagy ha szerelméről akar meggyőződni : Hogy ha szeretsz, csókolj meg! Aki a népdalokat ismeri , aki nem a sza­vakból, hanem a mintegy előtte álló képből izél , bizonyára nem fogja e szép népdalokból az erkölcstelenség jellegét kicsűrni-csavarni, azon­ban megenged nekem a megjegyzések tisztelt írója, ha én különbséget teszek a népdalokban nyilvánuló csók-kínálások között. Mert azt hi­szem, másként hangzik a helyzet és hatás szem­pontjából is az ilyen nóta . Kovács Albert a mellékjárandóságok és javadalmak arányosítása ügyét olyannak tartja, mely bonyolult s rögtön el nem intézhető azett zavarok elkerülése végett e javaslatot az iskola­széknek kívánja kiadatni. L­é­v­a­y Ferenc : ha a főkérdésben határoz a közgyűlés, akkor ezen javaslat elintézésére nézve is meg lesz a határozat. A főkérdés, mely­nek ez utóbbi alárendelve van, az, hogy az is­­kola­alapot az iskolaszék kezelje. Szóló a tör­vény­ és az ügy természetéből folyónak tartja azt, hogy a tanügyre előirányzott költségek cél­okra való fordítása az iskolaszék körébe essék, és hogy eddig nem volt iskolai alap, annak saj­nos hátrányait érezte az iskolaszék, melynek keze a legcsekélyebb kiadással járó dologban is meg volt kötve; de hátrányos volt az a közpénztána nézve is, mert nem lévén a költségekben meg­szabott határ, az iskolaszék az ügy iránti nemes előszeretet és túlbuzgóságból talán többször és nagyobb mérvben igénybe vette a város áldo­zatkészségét, mint tette volna akkor, ha egy el­különített alap birtokában határok közé szorítva lett volna. Ajánlja a javaslatot elfogadásra, s ha ez megtörténik, akkor a másik indítvány fölötti határozat úgyis az iskolaszék jogkörébe fog esni. Dr. Magyar János nem helyesli, hogy a költségvetési bizottság meg akarja fosztani a tanítókat a lakástól és a beiratási pénzektől, mert ezen járandóságokat fönnhagyta a köztör­­vényható bizottság akkor, midőn elhatározta a fizetésjavítást; s ha e javaslat elfogadtatnék, ak­kor a fizetésjavítás illúzió volna , mert a­mit egyik oldalról nyertek, más oldalról elvétetnék tőlük. Elnök az iskolaszéki elnök javaslata sze­rint e dolgot tüzetes felvilágosítás végett az is­kolaszékhez áttétetni óhajtaná, mert az ügy kö­rül léteznek elvi jelentőségű, bővebb megfonto­lást igénylő kérdések. N­o­v­á­k József hozzájárul az iskolaszéki elnök indítványához. Ami az iskolai alap keze­lését illeti, azt nem kívánja az iskolaszékre bízni. Nálunk nincs tényleg kihasítva az iskolai alap, s eszerint azt külön kezelni lehetetlen, már amiatt is, mert az alap túlhaladja a népokta­tási törvény által megkövetelt 50­0-at. Azután meg figyelmeztet arra, hogy­­az iskolaszékben léteznek olyan elemek, melyek nem a közterv.­­hatósági bizottság köréből valók, nem az álta választottak és az iránt felelősséggel sem tar­toznak; nem a mostani iskolaszékre céloz, mely­nek lelkiismeretességét és ügybuzgalmát elismeri s melynek bölcs vezetése alatt oly üdvös lendü­­etet vettek a népoktatási viszonyok, de jöhet be, midőn talán nem válik előnyére a városnak, hogy az idegen elemeket is bentfoglaló iskola­szék rendelkezik vagyonának egy része fölött. Szóló az eddigi gyakorlatot kívánja megtartatni. Reizner János: Igaz, hogy hátrányos dolog, miszerint az iskolaszék idegen befolyás­nak is ki van téve, de ez törvény folytán van így, melyen nem változtathatunk. Azonban a törvénynek ez alapra vonatkozó rendelete a vá­ros pénztárára nézve előnyös, mert ha egy pénz­tárban kezeltetik az alap, attól tarthatunk, hogy az eddigi tapasztalat tanúságai szerint évről-évre növekedni fog vég nélkül. Ezt akarja szóló meg­előzni és a már elfogadott indítvány értelmében fölterjesztést intézni a kormányhoz, hogy a tör­rajtam van a babám csókja. Ha sajnálja, vegye vissza, vagy : Esik eső szépen, csöndesen, Csókolj meg hát, édes-kedvesem, Csókolj meg hát egyszer, kétszer, háromszor, Isten tudja aztán még hányszor? — mint mikor a leány mintegy csalogatni látszik a legényt olyan pár csókkal , amely megér ezer forintot. Nem pénzérték szerint becsüli a nép érzel­mét, ha az valódi: Csókot csókért Kapok én, kapok én, Csókra csókot Adok én, adok én, sat. így dalolja egyik újabb népszínművünkből elterjedt dal szerint, hogy csókjának csak csók az ára, s ilyen az ismeretes Petőfi „Szegény juhászának“ válasza szive érzelméről a tele kö­vér erszény kínálásával szemben. A műköltő inkább használhatja ezt: „ga­lambom pár csókja — száz aranyat megér“, részint keretül, részint hasonlatkép a vers ki­­domborítására, de becslésül ő sem, mert ez eset­ben már az erkölcs rovására esnék. Az erkölcstelenség, mely mégis csak nyil­vánul a népdalokban s különösen az újabbak­ban — bármennyire tiltakozzék is ellene a meg­jegyzések írója — természetesen nem mind­egyikben s nem egyenlő drasztikussággal fordul elő, s nem is kell ennek fölismeréséhez olyan nagy csürés-csavarás. Például : Mind is olyan a mostani szép asszony. Szép az ura, mégis jobban kap máson. Persze ez nem az erkölcsiség rovására tör­ténik, csak egyszerűen az „ízlés botlása“ a megjegyzések tisztelt írója szerint. A leány — mondja ugyan ő tovább — fél a megszólástól. Majd azt mondhatnám : csak félt a megszólástól, mert tudja ugyan , hogy megszólják , de nagyon könnyen vigasztalja magát: Szól a világ, mit hajtok rá, úgy ég a tűz, ha raknak rá. S a legény ilyen szépen bátorítja : Ne hajts a mendemondára, Ülj a térdem kalácsára! „Szeretni csak egyet lehet, még akkor is, ha volna mód a több szerető-tartásban“ : Jaj de nehéz két szeretőt tartani, Az egyiket igazán kell szeretni, A másiktól, jaj de nehéz elválni, Ezen példával bizonyítja fönnti mondását, hogy szeretni csak egyet lehet, holott ismeretes bizonyára előtte azon népdal is , melyben a re­gény három szeretőt tart: Az egyikhez elmegy, A másiknál ott hál, A harmadiknak mondja, Hogy sehova sem jár! Íme a nép dalaiból a másik példa, amely csak azt bizonyítja, hogy minden mozzanat föltalál­ható a népdalokban. Nem szabad tehát azokat egyoldalúan is­mertetni , mint teszi a megjegyzések tisztelt írója, hogy néhány szépvonásu dalt közöl s az­után kérdezi: hol itt az erkölcsi sülyedés ? Ter­mészetesen ezekben sehol, de van ám az újabb dalolt népdalok nagy többségében, amelyeket ignorálni nem lehet, mert azokat a nép ajkára vette. Legyen a népköltészet folyó , amelynek forrása tiszta — kell is, hogy tiszta legyen ; — de bizon e folyó oly térre csapott, hol egész fölszinét teli szedte szeméttel. Utakat kell ke­resni és oda törekedni, hogy ismét rendes med­rébe tereljük e folyót, melynek tisztasága áldás, piszkossága ellenben átok a nép erkölcsére és úgy, mint ízlésére. Azon számos vastag sikamlóssággal írt da­lok, amelyekről múlt közleményeimben is meg­jegyeztem, hogy nem a nép között születtek, csak általa adoptáltattak, sem az ízlés tisztultságára, sem a szív nemességére, sem az erkölcs emel­­kedettségére nem mutatnak, hiszen magától a nép idősbjeitől hallottam én, hogy nekik „mind­járt kiégett volna a szemük“, ha olyan nótákat daloltak volna el, amilyeneket a mostani leányok és legények minden szégyenkedés nélkül da­­nolnak. Legyen szabad itt, ha már az erkölcsiség­­ről van szó , kérnem a megjegyzések tisztelt íróját: figyelje meg csak a népélet mozzanatait részint a tánchelyek, részint a lakodalmi együtt­­léteknél, sőt, és hasonlítsa össze a tíz évvel ez­előtti jelenségekkel az ott látottakat, meg fogja látni, hogy a nép erkölcse nemes vonásaiból mennyit veszített ! A leányok mindig „kacsalódtak“ a legé­nyekkel, hiszen ez nagyon természetes, de az egyszerű szív tisztasága­ sugta illendőséggel, úgy hogy anyáiknak nem kell­ oly szavakra fakad­­niok, amineket most igen gyakran hallhat az, ki a nép között figyelve tanul. (Folytatása következik.) TÁRCA. A mi nótáink és az erkölcsiség. (Megjegyzések a megjegyzésekre.) Hej, nincs ily dalos ország Ősidőktől óta, Mint a vadrózsa, úgy Terem a sok nóta. lásznyai. (Folyt.) (K. J.) „Legméltatlanabbul bánik K. J. úr a nép leányával — mondja a megjegyzések tisz­telt írója, — mintha nem is hallott volna fe­lőle, hogy faluhelyen nagyon hamar „m­e­g­­szólják“, nemhogy trágár dalok elmondásá­val is merné becsületét rontani.“ Ez a fölfogás téves. Hiszen nem éppen, mert a nép leánya dalolja az olyan dalt, hanem mivel oly jelenetre csinálódott a dal: „adok olyan pár csókot, megér ezer forintot“, mely a magát­ árulást, a rátukmálási Finom Rózsiságot drasztikusan tünteti elő. S bizony bízón nem örvendetes jelenség az, fölfogásom szerint, hogy népünk újabban az oly dalokat veszi ajkára s teszi magáévá, amelyek híglére eresztett sikam­lós nyelven pikáns jeleneteket tárgyaznak. Pél­dául hozom föl most is a már múlt közlemé­nyeimben említett „nótárius pennája“ cím­it csinált, de általánosan elterjedt dalt a többi fölhozhatlanok közül. A népdalokban a nép gondolkozásának nyilvánulása a csókról, a magát­ól- vagy meg­szerettetésről, mint mindenről, a hatás és hely­zet különféleségétől függ. Régebben a magát elszerettetésről a meg­­ütődés keresetlen hangján szólt a népdal: Már minálunk igy köszönnek : Adjon isten engem kennek; — az újabb népdal erről igy hangzik : Valamit súgok magának, Válaszszon el galambjának, Mert, látja, én oj­an vagyok, Szeretőnek való vagyok. A régebbi népdal már ostorozza a magát el­­­szerettetést, mintha ez utóbban mégis létre­jött eredménytől tartott volna. Nagyon természetes, hogy nem minden leány „ojan“, de hát bizon vényben kilátásba helyezett subvencióban része­sítse a város iskolaügyét. Tóth János a mellékjárandóságok vitás kérdése ügyében azonnali határozatot kíván és szerinte ez könnyű dolog is, mert a közgyűlés a fizetéseket fölemelte s ha e javaslatot elfogadná, következetlenségbe esnék önmagával és ezzel tekintélyének ártana. Egyébiránt a törvény is azt rendeli, hogy ha a tanítók fizetése megjavíttatik , előbbi járulékaik is fönnmaradnak , s ezeket el­venni szóló annál inkább méltánytalan dolognak tartaná, mert az új tan­terv növelte a tanítók terheit. Fölhívja egyúttal a figyelmet azon kö­rülményre, hogy a tanítónők fizetése kevesebb a tanítókénál s az nem fog 700 frtra emelkedni, holott a tanítónők épen annyi terhet viselnek, mint a tanítók; ennélfogva a munka arányos­sága folytán kéri, hogy a fizetésben se legyen különbség. B­ö­r­c­s­ö­k Sándor az iskolaszéki elnök indítványához járul. Ezen indítvány többségileg elfogadtatván, a mellékjárandóságokra vonatkozó javaslat véle­ményezés végett az iskolaszéknek adatott ki. A háború. Az európai harctéren még mindig nem ál­lott be a döntő pillanat. Az ázsiai harctérről azonban gyászhír jött: Karsz vára elesett, elesett négyheti ostrom és hősi védelem után. De nem esett el vele a török ügy , míg áll Plevna és remény van fölmentésére. Mint már mondottuk, az eldöntés itt fog megtörténni. — Tagadhatlan azonban, hogy Karsz eleste nagy csapás s most már Erzerum is komolyan ve­szélyeztetve van. Részletekről egyébiránt még nincs hír , de az orosz táviró hallgatagsága sej­tenünk engedi, hogy ez az újabb siker nagyon sokba kerülhetett a muszkáknak. Karsz eleste természetesen Angliára volt legközvetlenebb hatással, s az ottani hangulatról a következő távirat nyújt némi tájékozást. London, nov. 19. Valamennyi lap aggo­dalommal tesz említést Karsz elestéről. A „Mor­ning Post“ azt mondja, hogy ha Anglia eddigi neutralitása bölcsnek mondható, de most föl kell hagynia tétlenségével, mert ázsiai Törökország épsége Anglia épségének vára. Anglia ragaszko­dása a n­e­u­t­r­a­l­i­t­á­s­h­o­z politikai képtelenség lenne.­­ A „Times“ szerint Karsz eleste nem fogja kierőszakolni a békét, a békét csak kényszerítéssel lehet helyreállítani. Angliának humanitárius és egoisztikus okokból is közbe kell lépnie, mert Törökországot nem szabad nagyon megalázni engednie, és mivel a legnehezebb kérdéseket az európai hatalmaknak kell megoldaniuk, a közvetítési kísérlet sikertelen lehet, de azt mégis meg­­ kell tenni. — A „D. Tel.“ bizonyosnak tartja, hogy Törökország nem teszi le a fegyvert, de Örményország sincs még meghódítva ; és ha ez Törökország birtokában marad, Angliát a törökök nagy veszedelemtől mentenék meg ; ha ellenben elveszti Örményor­szágot, akkor Anglia befolyása sülyedni fog

Next