Szegedi Híradó, 1879. január-június (21. évfolyam, 7-78. szám)

1879-01-22 / 10. szám

Huszonegyedik évfolyam. 1879. 10-ik szám Szerda, január 22-én Megjelen: Vasárnap, szerdán át pénteken reggel Előfizetési föltételek: Szigeden hárhorhordánal és viddkri­postán: Egész évre IO Irt­­ Félérre . 5 frt. évnegyedre Si írt 50 kr. Szerkesztőségi iroda: hol a­lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér, 209. se. a. az udvarban balra. lESgriyes szám­ára: 3 k­r. i a » Vtc de*a *­­bi.­­ Melyben a Madéh­ivatalt il elvitatva : Rgéki évre 0 frt. | Félévre­­ frt 50 kr. Évnegyedre SS frt 85 kr. POLITIKAI És VEGYESTART­ALMIT LAP S3 Hirdetések díjai: A héthasábos petitsor vagy annak tereét egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyitékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Hia­dóhivatal: Bürger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Budapest, jan. 20. 1879. (nd) A ma újra összeült ország­gyűlés elé pár nap alatt egy törvény­javaslat fog kerülni :a jelentkezési intéz­mény behozatala iránt, első­sorban a fővárosban s később bizony­nyal az ország többi nagyobb városai­ban is. Mi célja van a jelentkezési intéz­ménynek ? Röviden ez : a főváros lakos­ságát egyénileg s kategóriák szerint el­különítve folytonos evidenciában tar­tani, a néposztályoknál előforduló szá­l­­lásváltoztatásokról könyvet vinni, az idegenek jöttét és távozását ellenőrizni, szóval, a folytonosan áradó, apadó embertömeg roppant cháoszába, a­melynek méltán tekinthető egy több százezer lakosságú főváros, rendet és rendszerességet hozni be. Oly égető szükséget képez ez a mi jelentékenyen nagyobbuló fővárosunk­ban, hogy annak megvalósítása a kor­mány valódi s maradandó érdeme lesz. Hogy mily irányban lesz hasznos ez intézmény behozatala, megkísértjük rövid vonásokkal rajzolni. De mindenek előtt ki kell jelentenünk, hogy hasznossá csak célszerű vezetés mellett válhatik, s majdnem kétségtelen, hogy e célból a vezetés a rendőrségre lesz bízandó, mint a­mely kényszereszközökkel ellátott végrehajtó hatalommal bír. Természetes, hogy a rendőrség amaz általa vezetendő intézményből sok hasznot fog húzni a maga különös céljaira nézve. Azonban tévesen fognánk föl a dolgot, ha azt hinnők, hogy a jelentkezési intézmény­nek kizárólagos vagy túlnyomó célja, a rendőrség érdekeinek szolgálni. Ere­detileg persze, kivált mikor minden ál­­lambölcseség rendőrbölcseség volt, az alapgondolatot ez képezte ez intézmény behozatalánál. Mivel az egész a jelent­kezési kényszeren alapszik, vagyis min­den városrész lakója köteles, szállásvál­toztatását az illető helyen maga beje­lenteni, azt hitték, hogy előforduló eset­ben valamely gonosztevőnek kikutatá­sára elég, megtekinteni a jelentkezési cé­dulákat s a nyert adatok alapján a to­vábbi intézkedéseket elrendelni. E né­zet alaptalansága azonban rövid idő alatt világossá lett, s bár mint tájé­koztató csakugyan jár némi haszon­nal a jelentkezési intézmény, de annak értéke rendőrbiztonsági tekintetben sem­mi arányban sem áll a költséggel és fáradsággal, a­melyet kezelése kíván.­­De annál nagyobb hasznát veszi annak maga a közönség. Tapasztalták az ezen intézménynyel bíró városokban, hogy minél nehezebbé vált a lakosság szaporodása miatt a tájékozás és átné­zet, annál nagyobb mérvben igénybe vette a jelentkezési hivatalt maga a kö­zönség, valamint azok a hatóságok és intézetek, a­melyek — mint a posta-, táviró-, katonai s adóhivatalok, sat. — a lakosság elemeivel egyenes összeköt­tetésben vannak. Ennek folytán a je­lentkezési intézmény gyökeres változáson is ment át. Az eredeti, korlátolt rendőri cél teljesen háttérbe szorult s helyébe lépett az értesülés-keresés, a­melynek nagyszerű arányairól fogalmat szerezhetünk magunknak példa a bécsi rendőrigazgatóság illető kimutatásaiból, így az 1876. évben a központi jelent­kezési hivatal egyeseknek és nyilvános intézeteknek szóval és írásban több mint 180 ezer s így naponként átlag több mint 500 értesítést adott. E mellett a hivatal a szabadságoltak és tartalékosok kifürkészésénél 34,360 esetben, rendőri­leg körözött egyének kézrekerítésénél 1215 esetben, prostituált nők lakváltoz­tatásának ellenőrzésénél 7887 esetben, helynélküli cselédek , eltoloncozottak, fogságban levők nyilvántartása céljából 8778 esetben működött közre. Ezek a számok érthetően magyarázzák ez intéz­mény valódi célját s kézzelfogható hasz­nait. Voltaképen itt egy nagy mérvben berendezett tudakozó­ intézet­ről van szó, a­melynek veszi ugyan hasznát a rendőrség is, de a mely ele­nyészőig csekély ahoz a haszonhoz ké­pest, melyet abból a nagy közönség, valamint a hatóságok különféle ágai s a nyilvános intézetek húzhatnak. Ily szempontból nézve a jelentke­zési intézményt s az annak nálunk is leendő behozatalára célzó törvényjavas­latot, csak ismét sajnálkoznunk kell azon meggyökeresedett agitácionális mód­szer fölött, a­mely ellenzéki sajtónk ré­széről minden kormányi intézkedés és szándék ellenében már rég használat­ban van s a­mely nem más, mint félre­magyarázás , gyanúsítás , rágalmazás. Alig vették hirét nevezett lapok a ké­szülő törvényjavaslatnak, már kéznél volt s kimerítő alkalmazásba vétetett a vád, hogy a kormány már nálunk is megvetni készül a rendőr­állam alapjait. Pedig hát nyilvánvaló dolog, hogy ha­zánk jó hírének érdekében arra kell tö­rekednünk, hogy a fővárost a civilizá­ció s a rend európai fokára emeljük. Sokat javult ebben a tekintetben Bu­dapest ; a­mi rendezettségét, épületei szépségét, nyilvános intézeteit illeti, már jóval fölülemelkedett az „ázsiai“ szín­vonalon, sőt rendőri tekintetben is némi javulás észlelhető, mióta a rendőrség államivá tétetvén, megszabadult a vá­lasztó­közönséggel szemben való lekö­­teleztetések nehezen lerázható kényes nyűgeitől. Hogy fővárosi rendészetünk nagy segédeszközt nyer a rendezendő jelentkezési hivatalban, az világos s teljesen alapos remény. Eddig az euró­pai sikkasztóknak s egyéb fajtájú gaz­embereknek Amerikán kívül valóságos jóremény-fokuk volt a magyar főváros, jelentékeny kiterjedésével, aránytalan sűrű népességével s bámulatos gyámol­talan s tehetetlen rendészetével. Buda­pest a fölfedezhetlenség után sóvárgó spéciesek előtt valóságos őserdő volt, a melyben minden bokor szállást ad s a mely rendezetlen biztonsági állapotánál fogva kikutathatlan s biztos menedék­hely a rejtezkedők számára. Ez valósá­gos szenny­folt fővárosunk hírnevén s ezt a szennyfoltot eltörölni van hivatva a kormány jelzett törvényjavaslata. Természetes, hogy a jelentkezési hi­vatal fölállítása jelentékeny költségekbe fog kerülni az államnak s a városnak, de az is bizonyos, hogy ez az intézmény busásan behajtja a ráfordított költséget kamatostól együtt. Azok az óriási adó-és illeték­hátralékok, a­melyeknek jelenté­keny része az államra s városra nézve csak azért megy veszendőbe, mert az adó vagy illeték kiszabása és beszedése közt az adós részéről egy kis­­ szál­lásváltoztatás fordult elő, minek követ­keztében a fél föltalálhatlanná vált,­­ jövőre, a jelentkezési hivatal működésé­nek folyamatba jötte után, valószínűleg legnagyobbrészt behajthatók lesznek,­­ már ezért is teljesen alapossá teszi a reményt, hogy az ezen intézményre for­dított költségek dúsan megkerülnek, D­e még e remény nélkül is föltétlenül he­ly­eslendő lenne a terv, mert annak megvalósulása a közönségre mind va­gyonbiztonsági, mind egyéb tekintetek­ből számtalan hasznot fog árasztani. A közös miniszteri értekezletek­, a­melyek Bosznia és Hercegovina közigazgatása ügyében folytak, egyelőre véget értek. Ez ér­tekezletekről különféle hírek jöttek forgalomba ; az egyik szerint Tisza Kálmán azt indítvá­nyozta, hogy a törvényhozások elé javaslat ter­jesztessék, mely szerint a közös kormány meg­­bizatik Bosznia és Hercegovina kormányzásé­val ; az osztrák miniszterek azonban kijelenték, hogy erre az osztrák képviselőházban nem le­het többséget nyerni , s így határozatba ment volna, hogy ezúttal, a közigazgatási kérdés tel­jes mellőzésével, csak a 60 milliós hitel túllé­péséről s az 1879ik év második felére szük­séges, 23 millió frtban előirányzott, megszállási költségekről tesznek előterjesztéseket.­­ Más­ok­ szerint pedig kiválóképen a közigazgatás körül folytak a tárgyalások, a közös kormány által vezetendő adminisztráció költségeire szük­ség esetén újabb hiteljavaslat is terjesztetnék a delegációk elé.­­ Még egy harmadik — leg­újabb — tudósítás szerint pedig a bosznia­­hercegovinai közigazgatás ügyében, minthogy tárgyalás közben még valami előmunkálatok szüksége tűnt ki, végleges elhatározás nem jött létre s ez későbbi tanácskozásoknak tartatott fönn. Harc a pápa és Oroszország közt. A muszka már a pápával is összevesz. Számos jelentés bizonyítja , hogy az orosz kormány és a Vatikán közti viszony, mely pedig az utóbbi időkben nem volt barátságtalan, mind feszültebbé válik. A „Fanfulla“ arról értesül, hogy a Vatikán­ban mind élénkebben kezdenek foglalkozni amaz erőszakos és kegyetlen eljárással, melyt az orosz kormány a végből alkalmaz, hogy a katholikus lengyeleket az orthodox hitre kényszerítse , s Nina bíbornok, a pápa államtitkárja, megbiza­­tott, hogy e tárgyban dolgozzon ki egy kime­rítő memorandumot, mely a katholikus hatal­makkal lenne közlendő. Azonfelül azt is írják, hogy a pápa határozottan vonakodott Oroszor­szág rendkívüli megbízatással Rómába küldött diplomáciai ügynökét , Urussof herceget elfo­gadni s ez alkalommal kijelentette volna, hogy semmiféle érintkezésbe nem kíván bocsátkozni a szentpétervári kormánynyal, míg az a katho­­likusok üldözésének Lengyelországban végét nem veti. Az államtitkár-bibornok pedig egész kereken kijelentette az orosz követnek, hogy ha az orosz kormány a szentszékkel megkez­dett alkudozásokat újra föl kívánja venni, szük­séges, hogy előbb kielégítő és megnyugtató választ adjon arra a memorandumra , melyet még IX. Pius életében Simeoni bibornok, akkori államtitkár, intézett volt Dorcsakoff államkan­cellárhoz. Hazai ügyek. — Országgyűlés. A képviselőház hétfőn a szünet után újra megkezdte tanácsko­zásait. Ez első ülésen érdemleges tanácskozás nem történt s a ház különféle bejelentések­ és kérvényekkel foglalkozott. Volt két interpellá­ció is ; az egyiket A­p­p­o­n­y­i gróf terjeszte elő a bosznia hercegovinai közigazgatás tárgyá­ban, a másikat pedig S­i­m­o­n­y­i Ernő az orosz­­országi dögvészre vonatkozólag, kérdvén, hogy történtek-e intézkedések annak hazánkba való átharapódzása ellen. Ez utóbbira Tisza mint­­elnök azonnal válaszolt s pedig megnyugtatóig. Szeged város rendsz. közgyűlése január 19-ikén. Január havi rendsz. közgyűlésünk — első rendszerinti ülés az 1879-ik évben — a köz­törvényhatósági bizottságok élénk részvétele mel­lett jön megkezdve vasárnap reggel, s három üléssel a következő nap délutáni 4 és fél óra­kor ért véget. A vasárnapi ülés a napirendből keveset gombolyított le , mert az ülés legnagyobb részét a hatósági körök hivatalos jelentéseinek fölolva­sása vette igénybe. Első­sorban említendő ezek közül a pol­gármester évi jelentése, mely rend­szeres sorozatban tünteti föl a közigazgatás és társadalom terén a múlt év folyamában fölme­rült fontosabb eseményeket. A jelentés akár tartalmát, akár korrekt összeállítását és tetsze­tős modorát tekintsük , sikerült műnek mond­ható. Bőven sorolja az föl az egyes közigazga­tási és közgazdasági szakoknál beszerzett köz­érdekű adatokat , s a­mennyiben a város éle­tében fölmerült minden jelentősebb mozzanatot szemügyre vesz , városunk egy évi krónikája az, s becses anyagot szolgáltat Szeged jövendő monográfiájához. Magára a jelentés tartalmára különös meg­jegyzésünk nincs; méltónak találjuk azonban kiemelni a múltévi közigazgatási ügyforgalom adataiból elvont azon örvendetes tanúságot, hogy a város tisztikara lelkiismeretes ügybuzga­­lomm­al fáradozik kötelmei teljesítésében. Ered­ményes működéséért méltó elismerés illeti , a­mit a köztörvényhatósági bizottság nem is ké­sett megadni, midőn a polgármesteri jelentés tudomásulvétele után, a főispán fölszólalására, egyhangúlag köszönetet szavazott a tisztikarnak múlt évi munkásságáért. A polgármesteri évi jelentés közlését la­punk mai számában kezdtük meg. Az árvaszék évnegyedes jelentéséből ha­sonló ügy­buzgalmat konstatálhatunk az árva­­szék részéről, s a munkás tisztikar szintén tel­jes mérvben méltó azon elismerésre, melyet a közgyűlés az árvaszék irányában is kifejezett. Az árvaszéki jelentést lapunk mait számá­ban már közöltük. Olvastatott még a közigazgatási bizottság utóbbi félévi működéséről szóló jelentés, melyet szintén közölni fogunk , é­s azután a közgyű­lés áttért a napirendre , melynek egy momen­­tuózusabb mozzanata volt: a kegyúri jo­gok gyakorlására nézve tett in­dítvány. Szekerke ki akarta zárni a kegyúri jogok gyakorlásából a köztörvényhatósági bizott­ság nem-katholikus tagjait. Ez a tendencia sem nem jogos, sem nem­­méltányos, és nem illik Szeged város közgyűlési termébe , hol eddig mindig a szabadelvűség szelleme volt az irány­adó s az ultramontanismus nem volt képes ma­gának híveket toborzani. Hogy kitől és honnan vette Szekerke e föllépéséhez az impulzust, nem tudjuk , csak sejtjük. Sajnáljuk, hogy épen ő vállalkozott az eddigi működésével és tendenciáival össze nem egyeztethető iránynak kiadni a jelszót, mely azonban — hála a közgyűlés szabadelvű­­ségének­­— nem talált viszhangra. Azon roppant többség , mely az indítvány fölött megszavazta a napirendretérést, impozáns válaszul szolgált az ultramontán (? Szerk.) áramlatnak, annak demonstrálására, hogy Szeged közgyűlésében nem fog találni követőket. Városunk katholikussága, a szabadelvűség­ és vallási türelmességben mintaszerű polgárság méltó reá, hogy ezt a tényt érdeméül jegyezzük föl. De e momentuózus ténynél elismeréssel kell jeleznünk P­o­­­c­z­n­e­r Jenő föllépését, ki­­emelkedett szellemű beszéddel szegezte mellét az ultramontán áramlat ellen s az érvek hatalmas fegyverével törte össze az írásban beadott in­dítvány gyönge s részben komolynak be sem számítható argumentációját. A vasárnapi ülés folyamáról az alábbiak­ban adjuk részletes tudósításunkat. Elnök : D­á­n­i Ferenc, főispán. Jegyző: Reizner János, főjegyző: Tóth Pál aljegyző olvassa a múlt évről szóló polgármesteri jelentést, mely kinyomatni határoztatott. A közgyűlés a főispán indítványára a pol­gármesternek, úgy a tisztikarnak elismerést sza­vaz múlt évi buzgó működésükért. Va­s­s Pál aljegyző olvassa az árvaszék évnegyedes jelentését. A közgyűlés tudomásul veszi a jelentést és köszönetet szavaz az árvaszéknek lelkiismeretes működéséért. Egyúttal az árvaházi felügyelő bizottság férfi- és nőtagjai újabban is megválasztottak. Reizner János főjegyző olvassa a köz­­igazgatási bizottság félévi működéséről szóló jelentést, mely tudomásul vétetik. Olvastatott és tudomásul vétetett a belügy­miniszternek az 1879-iki költségelőirányzat tár­gyában kelt leirata. A miniszter helybenhagyja ugyan a költ­ségvetést , de élénken figyelmeztet a közigaz­gatási kiadásokból a polgárságra háramló ter­hek nagyságára. A legszélsőbb határokig vitt takarékosság alkalmazására inti a köztörvény­­hatóságot, mert a jövőben alig lenne hajlandó helybenhagyásával látni el egy oly költségve­tést, mely 70 százalékban róvja ki a pótadót a királyi adóval különben is érzékenyen megter­helt polgárságra. Olvastatott és tudomásul vétetett a köz­­gazdasági miniszter leirata a városi iparügyi rendszabályok jóváhagyása tárgyában. Következett Sz­eke­r­ke indítványa, mely szerint a kegyúri jogokat a köztörvényhatósági bizottságnak csak katholikus tagjai gyakorolják. Szekerke csak pár rövid észrevétellel ajánlja indítványát elfogadásra , melyet írásban adott be s írásban vannak kifejtve az indokok. A hivatkozott indokok szerint indítványozó sem

Next