Szegedi Híradó, 1879. január-június (21. évfolyam, 7-78. szám)

1879-02-26 / 25. szám

Huszonegyedik évfolyam. 1879. Szerda, február 26-án. 25-ik szám. Megjelent Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden hizhozhordással dl vidékre postán. Egész évre 10 frt.­­ Félévre . 5 frt Évnegyedre 2 frt 50 kr. Helyben s kiadáhlvstsltél elültetve : Egész évre 6 frt. | Félévre! frt 50kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr.Szegedi Híradó. POLITIKAI És VEGYESTA­RTALMU LAP. Szerkesztőségi iroda: hol a­lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes ára. © tex. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 krh­irdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­­­óhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadó hivata­l : Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. A költségvetési vitából. Budapest, febr. 24. (no) Több mint egy hete folyik már a költségvetés fölött a vita az or­szággyűlésen s még mindig beláthatlan, hogy mikor szakad vége. Az ellenzék kifáradhatlan az ő rohamaiban, melye­ket a kormány megdöntésére intéz, s a védelem szüksége a kormánypártnak is kötelességévé teszi, hogy a tárgyat meg­világító szükséges beszédeken túl is hosz­­szú önvédelmi harcot folytasson. Mert most csakugyan megint azon hatalmi kérdés eldöntéséről van szó, hogy a jelen kormány maradjon-e to­vább is az ország élén, vagy pedig az ellenzék diadalmaskodjék, a­mely oly következetes és makacs a kormány el­érésére vonatkozó céljának űzésében. Ez a kérdés különben nem mostani keletű. Mióta az országgyűlés újonan megválasztatott, már a harmadik vég­telen tárgyalást tartja a „helyzetről“ ; az első kettőre a fölirat, meg az új hi­telművelet nyújtotta a kedvező alkal­mat. S mi lett e nagy, kimerítő viták eredménye ? Az a bizonyosság csupán, hogy az ellenzék kormányra jutni akar, mely céljának elérésére eszközül lehető sötétnek, vigasztalannak festi az ország pénzügyi és politikai helyzetét, a­mely­nek bűnbakjául a kormányt mutatta föl azzal a kívánsággal, hogy az az ő javára föláldoztassék. De ha azt kér­dezzük, hogy mi adja meg az ellenzék­nek a jogot a kormányhoz való igényére, képes volt-e a hosszú, fárasztó vitákban elhinteni oly magot, a­melyből jövőnk áldásos vetése legyen remélhető, képes volt-e oly eszmékkel előállani, a­melyek megvalósulása bármily kis mérvűen is segíteni alkalmas legyen az ellenzék ál­tal oly sötét színekkel festett pénzügyi és politikai nehézségeinken ? — mondjuk, ha ezt a kérdést fölteszszük, ki merne arra igen­nel felelni ? Senki, még maga az ellenzék sem, a­mely, mikor a javulásra célzó tervei után való kér­­dezősködéssel falhoz szorítják, csak azt szokta meglehetős cinizmussal mondani: a mentő tervvel előállani a kormány dolga; ha meg akarjátok tudni az ellen­zék terveit, akkor állítsátok őt a kor­mányra ! S még ha ezt a mondást is ily tisztán formulázná, mint ahogy mi teszszük, a könnyenhivttség csakugyan azt vélhetné, hogy az ellenzéknek mégis lehetnek titkos tervei, de az ily kér­dést oly homályos kifejezéssel szokta elütni, mintha félne, hogy szaván fog­hatnák s igy ez esetre sikamlós mon­dásokkal készülne kibújni a felelősség alól. Pedig kár igy tennie az ellenzék­nek , ha csakugyan van eszméje, a mely­nek megvalósításával máskép jobban, a magyar érdekre előnyösebben lehetne elintézni a keleti kérdést, mint ahogy Andrássy politikája eszközli, a­mely gyorsabban eltüntetné budgetünkből a hiányt, olcsóbb módon lehetővé teszi régi terhes adósságaink konvertálását, mint ahogy ez a mostani kormány pénzügyi kezelése után várható : álljon az ellenzék elé ez eszmével, hirdesse ki az országgyűlésnek, az országnak, s biz­tos lehet benne, hogy akkor az összes pártok az ő zászlaja alá sorakoznak s az ország szívesen köszönti előkelő fér­­fiait a kormány dísz- és hatalomhelyein. De az ellenzék ezt nem teszi. Miért? gúnyos operette-couplet csúfondá­­ros refrainje azt feleli: „hát azért!“ Az ország pedig, látván, hogy az­ ellen­zék szörnyen kínálja magát nagy titok­ban tartott bölcseségével , azt mondja rá a régi magyar közmondással, hogy : „zsákban nem veszünk macskát !“ Egyetlen egy eszméje van az ellen­zéknek, a­melyet mentő­szerként árul és kínál fűnek-fának, s ez az, hogy az országgyűlés küldjön ki egy soktagú bizottságot, a­mely tövéről-hegyére megvizsgálja az ország anyagi helyze­tét, és arról, valamint az általa kifun­­dálandó javító módokról az országgyű­lésnek jelentést tegyen. Eszme ugyan ez is, „csak azt ne kérdd, hogy mi­lyen?“ Az ország anyagi helyzetét a maga valóságában föltüntette a kor­mány költségvetési előterjesztésében, a kölcsönre vonatkozó javaslatában s az ezeket kísérő na­gy terjedelmű indoklásai­ban, ha tehát az országgyűlés mégis kutató bizottságot küldene ki, evvel ki­mondaná, hogy a kormány előterjesztése hitelt nem érdemel, s ez oly bi­zalmatlansági szavazat volna, a­mely után a kormány egy napig sem ma­radhatna a helyén. No hát jó, a kor­mány megbuktatása is eszme, s jó is le­het, h­a garanciáink vannak, hogy utána jobbat installálhatunk. De mi törté­nik hát a mostani kormány megbukta­tása után ? Jobbak lesznek-e pénzügye­ink, kedvezőbb-e a közgazdasági hely­zet, áldásosabbak lesznek-e az okkupá­­ció következményei ? Kezdetleges kérdé­sek ezek, de maga a puszta szándék, a kormányt megbuktatni, nem kevésbé kezdetleges, kivált mikor alapját a mez­telen önzés képezi. Kormányt buktatni az országgyűlésnek könnyű dolog; a görög „parlament“ kétszer is megteszi ezt egy hónapban, ha kedve szot­tyan rá, de ezzel Görögország állapota soha­sem vált még kedvezőbbé. Arra az el­­kerü­lhetlenül előtérbe nyomuló kérdésre : k­i lépjen a bukott kormány helyére, mi pótolja a megbuktatott politikát? az ellenzék sűrű végeszakadatlan be­szédeiben hiába keressük a megnyug­tató feleletet. Ezek a beszédek csak vá­dakat tartalmaznak a kormány ellen, heves követelést annak megbuktatása iránt s kevély igényt annak hatalmi helyére, de semmi pozitív tervet s igy semmi biztosítékot arra nézve, hogy az egyesült ellenzék vagy a pártonkivüliek aspirációinak megvalósítása egyértelmű lenne a „haza megmentésével“, és sem­mi biztosítékot sem tudnak nyújtani az iránt, hogy az ellenzéki főemberek más­sal tudnának járulni, mint a saját be­cses személyiségükkel a haza bajainak orvoslására. Ily körülmények közt nem csoda, ha az ország az egyesült ellenzék kor­mány­igényeit jogosulatlanoknak tartja s úgy gondolkozik, mint ahogy azt igen találólag kifejtő országgyűlési beszédé­ben Láng Lajos, ez a fiatal, de máris kiváló képviselő, a­ki különben már régebben ismeretes komoly irodalmi munkálkodásáról. Láng így aposztro­fálta az egyesült ellenzéket: „Van egy árnyalata a háznak, melytől bá­tor vagyok a közvéleményre való hivatkozás jo­gát megtagadni. (Halljuk!) A választások után két párt jött be a házba számban megerősödve, az igen tisztelt független párt és a kormány­párt, pedig az utóbbi a lehető legkedvezőtle­nebb viszonyok köz­ött, a kiegyezés elleni iz­gatások, az okkupáció s a maglaji szerencsét­len eset közvetlen benyomása alatt harcolta a választási harcot. De az a párt, a mely meg­fogyva jött be s a csatatéren hagyta legkivá­lóbb vezéreit, az a párt az egyesült ellenzék volt. (Élénk tetszés jobbfelől. Mozgás balfelől.) A mely ellenzék ily körülmények közt sem tudja a maga számát növelni, annak az ellen­zéknek szerintem nincs joga, hivatkozni a köz­véleményre, mely őt a választásban cserben­hagyta s a melyet uj eszmékkel sem tud meg­nyerni magának. (Helyeslés.) Még egyet. Azt mondják önök, hogy az országban elkeseredés és közöny uralkodik. Hitem szerint, ha ez így van, n­emcsak a kormánypárt ellen bizonyít. Bizonyít ez még nagyobb mértékben az ellenzék ellen. Mit tesz az, hogy az országban el vannak keseredve az emberek ? Teheti azt, hogy vannak sokan, kik a kormánynyal nincsenek megelégedve. Ez minden országban így van, s ha az igen tisz­telt ellenzék kerülne kormányra, ezzel sem lenne mindenki megelégedve. De hogy ha azok egyúttal közönyben is vannak, ez csak azt te­heti, hogy nincsenek ugyan megelégedve a mostani kormánynyal, de semmivel sem várnak többet azoktól sem, a­kik e kormány helyére jöhetnek. (Élénk tet­szés és derültség jobb felől.) Láng képviselő úr ezzel csakugyan fején találta a szöget s maró gúnyja teljesen helyén van az oly ellenzékkel szemben, a­mely mértéktelen vágygyal áhítozik a kormányhatalom után, de ezen igénylésének jogosságát semmivel, de semmivel sem tudja bebizonyítani. Hazai ügyek. — Az állam nyelve az oláh­or­szági népiskolában. Most, midőn az oláh metropolita vezetése alatt oláh küldöttség járt Bécsben, hogy a király trónjánál demons­tráljon a magyar nyelv kötelező oktatását behozni szándékozó 1. javaslat ellen , midőn ezért II. Sze­­benben Román Miron érsek-metropolitát s P­o­p­a­s­u püspököt Karánsebesen tüntetőleg fo­gadják a bevégzett „hazafias“ misszió után: nagyon kapóra jött Cz­e­­­d­e­r Márton értesítése, a­mely arról szól, hogy az állami nyelv tanítá­sának ügye miként áll Oláhországban. Czelder Márton, ki tudvalevőleg mint ref. pap hosszú ideig tartózkodott az oláhországi és moldvai magyar telepeken, a következőket írja: „A szom­széd román kormány már ezelőtt 15 évvel kötelezővé tette a román állam hi­vatalos nyelvét valamennyi isko­lában, s ez intézkedés életbeléptetésekor kö­vetkező eljárást követte . Meghozván a törvényt, megkívánta, hogy minden iskolatanító, bármely nemzetiség és vallásfelekezet által föntartott is­kolában működik, vizsgát tegyen a ro­mán nyelvből, minthogy minden nyilvános vagy községi felekezeti iskolában a román nyel­vet tanítani kell. Moldvában pedig, hol az úgy­nevezett csángó-magyarok tömegesen laknak, minden községbe egy - egy román tanítót küldött a kormány s azzal ta­níttatta románul a magyar gyerme­keket. Ezen tanítónak a község adott lakást és fizette is oly román, hogy a ta­­nító fizetését, havi 6—10 aranyat, az adóval szedette be. Midőn mi e miatt az akkori román vallás- és oktatásügyi minisztert megkerestük, az azt felelte, hogy minden községben iskolának kell lenni, továbbá az iskolában az állam hiva­talos nyelvének elhanyagolása vagy éppen nem tanítása megvetése az állam méltó­ságának s ellene van a nép érdeké­nek. Végre pedig — úgymond — nem bánjuk, ha a csángó községekbe magyar tanítókat állít be a felekezet, de megkívánjuk, hogy a beállí­tandó tanító a román nyelvből vizsgát tegyen a mi iskolatanácsunk előtt.“ A román kormány ez intézkedése bizonyára nem ismeret­len sem a Bécsben járt metropolita, sem a bras­sói és szebeni újságírók előtt. S ezt tudva, va­lóban alig képzelhetni perfidebb eljárást és lel­ketlenebb izgatást, mint a­minőt ezek az urak a magyar törvényhozás által célbavett hasonló in­tézkedés ellen elkövetnek. S midőn a közigazgatási organizmussal megbénítottuk az államot, ezzel gyengébké s tehetetlenné tettük önmagunkat. S a gyengesé­get ezer meg ezer tény árulta el. Az állam s a magyar nemzet érdekeit nyiltan, bátran tá­madta meg, a ki akarta. Minden legkisebb té­nyező nagggyá nőtt az állam gyöngeségével szemben, jelentőségre vergődött s győzedelmes­kedett az állam fölött. Az állam hiveit lehan­goltuk, ellenségeit felbátorítottuk s nem fél tő­lünk senki. Összezsugorodtunk, a­helyett, hogy terjeszkedtünk volna. Mint elnyomott nemzet hatalmasabbak voltunk erkölcsileg ebben az or­szágban, mint most, midőn az állam összes eszközei állnak rendelkezésünkre. A nemzet ösztönszerűleg megérezte az ál­lam gyengeségét. Az állami életben végre is az erő és hatalom imponál, a gyengeség pedig de­­sorganizál, bármily nemes indokból eredjen is. S a nemzet gyöngesége érzetében rendkívül ide­ges lett; minden legkisebb zajra összerezzen, minden legkisebb bajban nagy veszélyt lát. S ez a büszke és bátor nemzet kezdi elveszteni önérzetét ; a nemzet kezdi elveszteni hitét par­lamentjében, kormányában és önmagában, s fá­sultan tekint a jövőbe. (Tetszés balfelől.) S vájjon van-e nekünk okunk kishitüeknek lenni s lemondással tekinteni a jövőbe? Igaz, hogy kívülről veszélyek fenyegetnek bennünket, s a keleti események által keltett aggodalmaknak hangos kifejezést adott a nem­zet. De minél veszélyesebb helyzetünk, annál több okunk van ezt az államot megszilárdítani, mert egy erős szervezetű kompakt Magyarország mindenesetre nagyobb ellentálló képességgel fog bírni egy gyenge és zilált Magyarországnál. Ha pedig belállapotainkra tekintek, látok ugyan veszélyeket, de olyant egyet sem, melyet megszüntetni módunkban nem volna, de e mel­lett látok annyi nagy, lélekemelő feladatot, mely nemzeti életünknek, történelmünknek egészen uj irányt, uj tartalmat adna s melyeknek meg­oldására soha oly biztos kilátásunk nem volt, mint most. A mely nemzetnek ily nagy és ne­mes tennivalója van e földön, annak nem sza­bad lemondania, annak önérzettel és lelkesedés­sel kell tekinteni a jövőbe. Korunkban a nemzetiségi mozgalom nagy átalakulásokat idézett elő Európában. A fajkü­lönbség mint öntudatos államalkotó tényező lép föl, a nemzeti egyéniség souverainitásra törek­szik, mert tudja, hogy csak az állam az a forma, melyben mint nemzeti egyéniség saját géniusa szerint szabadon és erőteljesen fejlődhetik. Mi eddig a nagy világtörténelmi mozgalom­ban nem vettünk aktív részt, s ha szabad ma­gamat úgy kifejeznem, tárgya voltunk eddig a nemzetiségi mozgalomnak, de alanya nem. Mi eddig azt láttuk benne csupán, a­mi ránk nézve veszélyes, de nem láttuk benne azt, a­mi ránk nézve kedvező, azt t. i. hogy e nagy, világtör­ténelmi jelentőségű mozgalomból merítjük ma­gasabb jogosultságunkat nemzeti érdekeink meg­valósítására, egy nemzeti állam megalkotására, s hogy midőn ezt teszszük, teljes harmóniában vagyunk az emberiség általános irányával. Nekünk kell itt nemzeti államot alkotni; ránk nézve ez helyzetünkből folyó kötelesség, mert ebben az országban senki sem alkalmas erre, csak mi. A magyar faj hódította meg ezt az országot fegyverrel ezer év előtt, nekünk fönn kell tartanunk s megszilárdítanunk a szellem fegyvereivel. Vannak ennek az országnak na­gyobb tömegekben együtt élő nem-magyar lako­sai is, de e csoportok közül egynek sincs ké­pessége fönntartani ezt az államot, de még csak annyi ereje sincs, hogy saját magasabb fejlődésének föltételeit megteremtse. Egyik sem mérkőzhetik a magyarral számban s a németet kivéve szellemi fejlődésben, anyagi gazdagság­ban, nemes erkölcsi tulajdonokban, lovagiasság­ban és nagylelkűségben , történelmi jelentő­ségben. S azért nekünk jutott a föladat, fönntartani ezt az államot, betölteni azt legvégső határáig, áthatni ezt az országot a magyar nemzeti szel­lemmel , irodalmával, nagyobb műveltségével fölemelni s egy nagyobb egész életének része­sévé tenni az országban lakó nem magyar nép­fajokat, melyek önmagukban nem találják föl a magasabb fejlődés eszközeit; öntudatosan s terv­szerűig terjeszkedni, assimilálni, egyszóval, nem­zeti államot alkotni s fönntartani magát ural­kodó elemként a magyar államban. S midőn a magyar nemzetiség saját érde­keit érvényesíti, az a lélekemelő tudata lehet hogy törekvései nemcsak nem állanak ellentét­ben az emberiség érdekeivel, de sőt minél ma­­gyarabb politikát csinálunk ebben az ország­ban, annál többet használunk a civilizációnak. A magyar nemzet nem egy elszigetelt népfaj­, mely magának él és magának hal meg, hanem ha hivatását teljesíti, a civilizáció nagy ténye­zője Európa e részében. S ha mi lemondanánk,, Grünwald Béla beszéde. (A képviselőház február 16-iki ülésében.) (V­ége.) Ez a közig. szervezet tehát nem szolgál az állampolgárok érdekeinek, nem­ biztosítja az állam méltóságát, veszélyezteti a szabadságot s ellen­tétben áll a magyar nemzet érdekeivel. Ez a közig. szervezet nem elégít ki semmi ideális és reális érdeket. S ez visszahat magára az államra. Nemcsak gyengévé és tehetetlenné tettük ezt az államot, de rész hírbe hoztuk közigazgatása által kint és bent egyaránt; e közigaztási szer­vezettel határozottan népszerűtlenné tettük ezt az államot. Azt mondják, hogy rész pénzügyi politikát folytattunk s megrendítettük az ország anyagi hitelét. A fönnálló közigazgatási szervezettel még nagyobb kárt tettünk, mert aláástuk az állam s ezzel uralmunk erkölcsi alapjait.

Next