Szegedi Híradó, 1879. január-június (21. évfolyam, 7-78. szám)
1879-02-26 / 25. szám
Huszonegyedik évfolyam. 1879. Szerda, február 26-án. 25-ik szám. Megjelent Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden hizhozhordással dl vidékre postán. Egész évre 10 frt. Félévre . 5 frt Évnegyedre 2 frt 50 kr. Helyben s kiadáhlvstsltél elültetve : Egész évre 6 frt. | Félévre! frt 50kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr.Szegedi Híradó. POLITIKAI És VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőségi iroda: hol alap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes ára. © tex. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 krhirdetések fölvétetnek: Szegeden a kióhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadó hivatal : Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereskedése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. A költségvetési vitából. Budapest, febr. 24. (no) Több mint egy hete folyik már a költségvetés fölött a vita az országgyűlésen s még mindig beláthatlan, hogy mikor szakad vége. Az ellenzék kifáradhatlan az ő rohamaiban, melyeket a kormány megdöntésére intéz, s a védelem szüksége a kormánypártnak is kötelességévé teszi, hogy a tárgyat megvilágító szükséges beszédeken túl is hoszszú önvédelmi harcot folytasson. Mert most csakugyan megint azon hatalmi kérdés eldöntéséről van szó, hogy a jelen kormány maradjon-e tovább is az ország élén, vagy pedig az ellenzék diadalmaskodjék, amely oly következetes és makacs a kormány elérésére vonatkozó céljának űzésében. Ez a kérdés különben nem mostani keletű. Mióta az országgyűlés újonan megválasztatott, már a harmadik végtelen tárgyalást tartja a „helyzetről“ ; az első kettőre a fölirat, meg az új hitelművelet nyújtotta a kedvező alkalmat. S mi lett e nagy, kimerítő viták eredménye ? Az a bizonyosság csupán, hogy az ellenzék kormányra jutni akar, mely céljának elérésére eszközül lehető sötétnek, vigasztalannak festi az ország pénzügyi és politikai helyzetét, amelynek bűnbakjául a kormányt mutatta föl azzal a kívánsággal, hogy az az ő javára föláldoztassék. De ha azt kérdezzük, hogy mi adja meg az ellenzéknek a jogot a kormányhoz való igényére, képes volt-e a hosszú, fárasztó vitákban elhinteni oly magot, amelyből jövőnk áldásos vetése legyen remélhető, képes volt-e oly eszmékkel előállani, amelyek megvalósulása bármily kis mérvűen is segíteni alkalmas legyen az ellenzék által oly sötét színekkel festett pénzügyi és politikai nehézségeinken ? — mondjuk, ha ezt a kérdést fölteszszük, ki merne arra igennel felelni ? Senki, még maga az ellenzék sem, amely, mikor a javulásra célzó tervei után való kérdezősködéssel falhoz szorítják, csak azt szokta meglehetős cinizmussal mondani: a mentő tervvel előállani a kormány dolga; ha meg akarjátok tudni az ellenzék terveit, akkor állítsátok őt a kormányra ! S még ha ezt a mondást is ily tisztán formulázná, mint ahogy mi teszszük, a könnyenhivttség csakugyan azt vélhetné, hogy az ellenzéknek mégis lehetnek titkos tervei, de az ily kérdést oly homályos kifejezéssel szokta elütni, mintha félne, hogy szaván foghatnák s igy ez esetre sikamlós mondásokkal készülne kibújni a felelősség alól. Pedig kár igy tennie az ellenzéknek , ha csakugyan van eszméje, a melynek megvalósításával máskép jobban, a magyar érdekre előnyösebben lehetne elintézni a keleti kérdést, mint ahogy Andrássy politikája eszközli, amely gyorsabban eltüntetné budgetünkből a hiányt, olcsóbb módon lehetővé teszi régi terhes adósságaink konvertálását, mint ahogy ez a mostani kormány pénzügyi kezelése után várható : álljon az ellenzék elé ez eszmével, hirdesse ki az országgyűlésnek, az országnak, s biztos lehet benne, hogy akkor az összes pártok az ő zászlaja alá sorakoznak s az ország szívesen köszönti előkelő férfiait a kormány dísz- és hatalomhelyein. De az ellenzék ezt nem teszi. Miért? gúnyos operette-couplet csúfondáros refrainje azt feleli: „hát azért!“ Az ország pedig, látván, hogy az ellenzék szörnyen kínálja magát nagy titokban tartott bölcseségével , azt mondja rá a régi magyar közmondással, hogy : „zsákban nem veszünk macskát !“ Egyetlen egy eszméje van az ellenzéknek, amelyet mentőszerként árul és kínál fűnek-fának, s ez az, hogy az országgyűlés küldjön ki egy soktagú bizottságot, amely tövéről-hegyére megvizsgálja az ország anyagi helyzetét, és arról, valamint az általa kifundálandó javító módokról az országgyűlésnek jelentést tegyen. Eszme ugyan ez is, „csak azt ne kérdd, hogy milyen?“ Az ország anyagi helyzetét a maga valóságában föltüntette a kormány költségvetési előterjesztésében, a kölcsönre vonatkozó javaslatában s az ezeket kísérő nagy terjedelmű indoklásaiban, ha tehát az országgyűlés mégis kutató bizottságot küldene ki, evvel kimondaná, hogy a kormány előterjesztése hitelt nem érdemel, s ez oly bizalmatlansági szavazat volna, amely után a kormány egy napig sem maradhatna a helyén. No hát jó, a kormány megbuktatása is eszme, s jó is lehet, ha garanciáink vannak, hogy utána jobbat installálhatunk. De mi történik hát a mostani kormány megbuktatása után ? Jobbak lesznek-e pénzügyeink, kedvezőbb-e a közgazdasági helyzet, áldásosabbak lesznek-e az okkupáció következményei ? Kezdetleges kérdések ezek, de maga a puszta szándék, a kormányt megbuktatni, nem kevésbé kezdetleges, kivált mikor alapját a meztelen önzés képezi. Kormányt buktatni az országgyűlésnek könnyű dolog; a görög „parlament“ kétszer is megteszi ezt egy hónapban, ha kedve szottyan rá, de ezzel Görögország állapota sohasem vált még kedvezőbbé. Arra az elkerülhetlenül előtérbe nyomuló kérdésre : ki lépjen a bukott kormány helyére, mi pótolja a megbuktatott politikát? az ellenzék sűrű végeszakadatlan beszédeiben hiába keressük a megnyugtató feleletet. Ezek a beszédek csak vádakat tartalmaznak a kormány ellen, heves követelést annak megbuktatása iránt s kevély igényt annak hatalmi helyére, de semmi pozitív tervet s igy semmi biztosítékot arra nézve, hogy az egyesült ellenzék vagy a pártonkivüliek aspirációinak megvalósítása egyértelmű lenne a „haza megmentésével“, és semmi biztosítékot sem tudnak nyújtani az iránt, hogy az ellenzéki főemberek mással tudnának járulni, mint a saját becses személyiségükkel a haza bajainak orvoslására. Ily körülmények közt nem csoda, ha az ország az egyesült ellenzék kormányigényeit jogosulatlanoknak tartja s úgy gondolkozik, mint ahogy azt igen találólag kifejtő országgyűlési beszédében Láng Lajos, ez a fiatal, de máris kiváló képviselő, aki különben már régebben ismeretes komoly irodalmi munkálkodásáról. Láng így aposztrofálta az egyesült ellenzéket: „Van egy árnyalata a háznak, melytől bátor vagyok a közvéleményre való hivatkozás jogát megtagadni. (Halljuk!) A választások után két párt jött be a házba számban megerősödve, az igen tisztelt független párt és a kormánypárt, pedig az utóbbi a lehető legkedvezőtlenebb viszonyok között, a kiegyezés elleni izgatások, az okkupáció s a maglaji szerencsétlen eset közvetlen benyomása alatt harcolta a választási harcot. De az a párt, a mely megfogyva jött be s a csatatéren hagyta legkiválóbb vezéreit, az a párt az egyesült ellenzék volt. (Élénk tetszés jobbfelől. Mozgás balfelől.) A mely ellenzék ily körülmények közt sem tudja a maga számát növelni, annak az ellenzéknek szerintem nincs joga, hivatkozni a közvéleményre, mely őt a választásban cserbenhagyta s a melyet uj eszmékkel sem tud megnyerni magának. (Helyeslés.) Még egyet. Azt mondják önök, hogy az országban elkeseredés és közöny uralkodik. Hitem szerint, ha ez így van, nemcsak a kormánypárt ellen bizonyít. Bizonyít ez még nagyobb mértékben az ellenzék ellen. Mit tesz az, hogy az országban el vannak keseredve az emberek ? Teheti azt, hogy vannak sokan, kik a kormánynyal nincsenek megelégedve. Ez minden országban így van, s ha az igen tisztelt ellenzék kerülne kormányra, ezzel sem lenne mindenki megelégedve. De hogy ha azok egyúttal közönyben is vannak, ez csak azt teheti, hogy nincsenek ugyan megelégedve a mostani kormánynyal, de semmivel sem várnak többet azoktól sem, akik e kormány helyére jöhetnek. (Élénk tetszés és derültség jobb felől.) Láng képviselő úr ezzel csakugyan fején találta a szöget s maró gúnyja teljesen helyén van az oly ellenzékkel szemben, amely mértéktelen vágygyal áhítozik a kormányhatalom után, de ezen igénylésének jogosságát semmivel, de semmivel sem tudja bebizonyítani. Hazai ügyek. — Az állam nyelve az oláhországi népiskolában. Most, midőn az oláh metropolita vezetése alatt oláh küldöttség járt Bécsben, hogy a király trónjánál demonstráljon a magyar nyelv kötelező oktatását behozni szándékozó 1. javaslat ellen , midőn ezért II. Szebenben Román Miron érsek-metropolitát s Popasu püspököt Karánsebesen tüntetőleg fogadják a bevégzett „hazafias“ misszió után: nagyon kapóra jött Czeder Márton értesítése, amely arról szól, hogy az állami nyelv tanításának ügye miként áll Oláhországban. Czelder Márton, ki tudvalevőleg mint ref. pap hosszú ideig tartózkodott az oláhországi és moldvai magyar telepeken, a következőket írja: „A szomszéd román kormány már ezelőtt 15 évvel kötelezővé tette a román állam hivatalos nyelvét valamennyi iskolában, s ez intézkedés életbeléptetésekor következő eljárást követte . Meghozván a törvényt, megkívánta, hogy minden iskolatanító, bármely nemzetiség és vallásfelekezet által föntartott iskolában működik, vizsgát tegyen a román nyelvből, minthogy minden nyilvános vagy községi felekezeti iskolában a román nyelvet tanítani kell. Moldvában pedig, hol az úgynevezett csángó-magyarok tömegesen laknak, minden községbe egy - egy román tanítót küldött a kormány s azzal taníttatta románul a magyar gyermekeket. Ezen tanítónak a község adott lakást és fizette is oly román, hogy a tanító fizetését, havi 6—10 aranyat, az adóval szedette be. Midőn mi e miatt az akkori román vallás- és oktatásügyi minisztert megkerestük, az azt felelte, hogy minden községben iskolának kell lenni, továbbá az iskolában az állam hivatalos nyelvének elhanyagolása vagy éppen nem tanítása megvetése az állam méltóságának s ellene van a nép érdekének. Végre pedig — úgymond — nem bánjuk, ha a csángó községekbe magyar tanítókat állít be a felekezet, de megkívánjuk, hogy a beállítandó tanító a román nyelvből vizsgát tegyen a mi iskolatanácsunk előtt.“ A román kormány ez intézkedése bizonyára nem ismeretlen sem a Bécsben járt metropolita, sem a brassói és szebeni újságírók előtt. S ezt tudva, valóban alig képzelhetni perfidebb eljárást és lelketlenebb izgatást, mint aminőt ezek az urak a magyar törvényhozás által célbavett hasonló intézkedés ellen elkövetnek. S midőn a közigazgatási organizmussal megbénítottuk az államot, ezzel gyengébké s tehetetlenné tettük önmagunkat. S a gyengeséget ezer meg ezer tény árulta el. Az állam s a magyar nemzet érdekeit nyiltan, bátran támadta meg, a ki akarta. Minden legkisebb tényező nagggyá nőtt az állam gyöngeségével szemben, jelentőségre vergődött s győzedelmeskedett az állam fölött. Az állam hiveit lehangoltuk, ellenségeit felbátorítottuk s nem fél tőlünk senki. Összezsugorodtunk, ahelyett, hogy terjeszkedtünk volna. Mint elnyomott nemzet hatalmasabbak voltunk erkölcsileg ebben az országban, mint most, midőn az állam összes eszközei állnak rendelkezésünkre. A nemzet ösztönszerűleg megérezte az állam gyengeségét. Az állami életben végre is az erő és hatalom imponál, a gyengeség pedig desorganizál, bármily nemes indokból eredjen is. S a nemzet gyöngesége érzetében rendkívül ideges lett; minden legkisebb zajra összerezzen, minden legkisebb bajban nagy veszélyt lát. S ez a büszke és bátor nemzet kezdi elveszteni önérzetét ; a nemzet kezdi elveszteni hitét parlamentjében, kormányában és önmagában, s fásultan tekint a jövőbe. (Tetszés balfelől.) S vájjon van-e nekünk okunk kishitüeknek lenni s lemondással tekinteni a jövőbe? Igaz, hogy kívülről veszélyek fenyegetnek bennünket, s a keleti események által keltett aggodalmaknak hangos kifejezést adott a nemzet. De minél veszélyesebb helyzetünk, annál több okunk van ezt az államot megszilárdítani, mert egy erős szervezetű kompakt Magyarország mindenesetre nagyobb ellentálló képességgel fog bírni egy gyenge és zilált Magyarországnál. Ha pedig belállapotainkra tekintek, látok ugyan veszélyeket, de olyant egyet sem, melyet megszüntetni módunkban nem volna, de e mellett látok annyi nagy, lélekemelő feladatot, mely nemzeti életünknek, történelmünknek egészen uj irányt, uj tartalmat adna s melyeknek megoldására soha oly biztos kilátásunk nem volt, mint most. A mely nemzetnek ily nagy és nemes tennivalója van e földön, annak nem szabad lemondania, annak önérzettel és lelkesedéssel kell tekinteni a jövőbe. Korunkban a nemzetiségi mozgalom nagy átalakulásokat idézett elő Európában. A fajkülönbség mint öntudatos államalkotó tényező lép föl, a nemzeti egyéniség souverainitásra törekszik, mert tudja, hogy csak az állam az a forma, melyben mint nemzeti egyéniség saját géniusa szerint szabadon és erőteljesen fejlődhetik. Mi eddig a nagy világtörténelmi mozgalomban nem vettünk aktív részt, s ha szabad magamat úgy kifejeznem, tárgya voltunk eddig a nemzetiségi mozgalomnak, de alanya nem. Mi eddig azt láttuk benne csupán, ami ránk nézve veszélyes, de nem láttuk benne azt, ami ránk nézve kedvező, azt t. i. hogy e nagy, világtörténelmi jelentőségű mozgalomból merítjük magasabb jogosultságunkat nemzeti érdekeink megvalósítására, egy nemzeti állam megalkotására, s hogy midőn ezt teszszük, teljes harmóniában vagyunk az emberiség általános irányával. Nekünk kell itt nemzeti államot alkotni; ránk nézve ez helyzetünkből folyó kötelesség, mert ebben az országban senki sem alkalmas erre, csak mi. A magyar faj hódította meg ezt az országot fegyverrel ezer év előtt, nekünk fönn kell tartanunk s megszilárdítanunk a szellem fegyvereivel. Vannak ennek az országnak nagyobb tömegekben együtt élő nem-magyar lakosai is, de e csoportok közül egynek sincs képessége fönntartani ezt az államot, de még csak annyi ereje sincs, hogy saját magasabb fejlődésének föltételeit megteremtse. Egyik sem mérkőzhetik a magyarral számban s a németet kivéve szellemi fejlődésben, anyagi gazdagságban, nemes erkölcsi tulajdonokban, lovagiasságban és nagylelkűségben , történelmi jelentőségben. S azért nekünk jutott a föladat, fönntartani ezt az államot, betölteni azt legvégső határáig, áthatni ezt az országot a magyar nemzeti szellemmel , irodalmával, nagyobb műveltségével fölemelni s egy nagyobb egész életének részesévé tenni az országban lakó nem magyar népfajokat, melyek önmagukban nem találják föl a magasabb fejlődés eszközeit; öntudatosan s tervszerűig terjeszkedni, assimilálni, egyszóval, nemzeti államot alkotni s fönntartani magát uralkodó elemként a magyar államban. S midőn a magyar nemzetiség saját érdekeit érvényesíti, az a lélekemelő tudata lehet hogy törekvései nemcsak nem állanak ellentétben az emberiség érdekeivel, de sőt minél magyarabb politikát csinálunk ebben az országban, annál többet használunk a civilizációnak. A magyar nemzet nem egy elszigetelt népfaj, mely magának él és magának hal meg, hanem ha hivatását teljesíti, a civilizáció nagy tényezője Európa e részében. S ha mi lemondanánk,, Grünwald Béla beszéde. (A képviselőház február 16-iki ülésében.) (Vége.) Ez a közig. szervezet tehát nem szolgál az állampolgárok érdekeinek, nem biztosítja az állam méltóságát, veszélyezteti a szabadságot s ellentétben áll a magyar nemzet érdekeivel. Ez a közig. szervezet nem elégít ki semmi ideális és reális érdeket. S ez visszahat magára az államra. Nemcsak gyengévé és tehetetlenné tettük ezt az államot, de rész hírbe hoztuk közigazgatása által kint és bent egyaránt; e közigaztási szervezettel határozottan népszerűtlenné tettük ezt az államot. Azt mondják, hogy rész pénzügyi politikát folytattunk s megrendítettük az ország anyagi hitelét. A fönnálló közigazgatási szervezettel még nagyobb kárt tettünk, mert aláástuk az állam s ezzel uralmunk erkölcsi alapjait.