Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)
1879-08-01 / 105. szám
Huszonegyedik évfolyam 1879. 105-ik szám. Csütörtök, julius 31-én. Megjelen: az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. Előfizetési föltételeit: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre . . . 15 frt —kr. Félévre .... 7 „ 50 „ Évnegyedre . . . „ 75 , Egy hóra ... 1 * 35 „ Előfizetések legcélszerűbben postautalvány útján eszközölhetők. POLITIKAI És VEGYESTARTALMI NAPILAP Szerkesztőségi iroda : hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám ára, 3 Hsz. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A ' 'zonyitékul kívánandó lapok és rugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. 1 '. ...rések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is. , Jir avatal: Bürger Gusztáv könyv- és kő , könyvkötészete, papirraktára, hova az előfizetési pénzek e. hirdetések küldendők. Szeged, julius 28-án. Oly tárgyról akarunk ezúttal szólni, amely nagyon alkalomszerű, s bár magában véve csekélységnek látszik, de következményeiben , véleményünk szerint, elég fontos arra, hogy vezércikk tárgyául szolgáljon. A szegedi nép barokk-életéről akarok szólani s pedig kettős szempontból : a közerkölcsiség s a műveltebb közönség érdeke szempontjából. Az árvíz kitörése után egy külföldi német s egy magyar obskúrus „szent“ lap nem átallották azt az ostobaságot hirdetni, hogy Szegedet az árvíz azért pusztította el, amiért Sodomát és Gomorát a tűzeső elpusztítá vala , tudniillik isten büntetése volt ez népének erkölcstelensége miatt. Persze hogy az ilyesmin az okos és fölvilágosodott ember, habár jó keresztény és vallásos is, csak mosolyog; mi pedig, ha valaki általánosságban azt állítja, hogy Szeged népe erkölcstelen, egyszerűen visszautasítjuk s azt mondjuk, hogy Szeged népének roppant nagy többsége vallásos és jóerkölcsű, mindenesetre azonban nem roszabb, mint más magyar város népe. Az árvíz azonban, fájdalom, a szegedi népre nézve a rendkívüli nyomorúsággal meghozta az alkalmat, hogy roszabb lehessen. Nem csak egy ismert triviális latin mondás, hanem a tapasztalás is váltig bizonyítja, hogy a nyomorúság már magában véve rosz dajkája az erénynek. A súlyos megpróbáltatást csak a művelt s erős lelkek állják ki erkölcsi botlások és sülyedés nélkül; de a nép nagy tömegétől ezt várni nem lehet; azért tehát a hatalom kezelőinek kell őrködniök fölötte s lehetőleg megóvniok a morális hanyatlástól. Fájdalom, erre eddig nem igen terjedt, mivel hogy nem is terjedhetett, ki a figyelem ; sőt ellenkezőleg, a nyomorral járó kényszerűség, maga a humanizmus által sugall nemes törekvés — amely elsősorban az élet fölött őrködött — csak alkalmat nyújtott a rendetlen életre, mondjuk ki nyíltan : az erkölcstelen életre , midőn a barakk-életet rendszeresité. Egyik munkatársunk már odavetőleg érintette ezt a tárgyat s épen ebből a szempontból óhajtását fejezte ki a barakk-élet mielőbbi megszüntetése iránt. Jól tudjuk azonban, hogy ezt a jövő tavaszig megszüntetni nem lehet , de igenis lehet és kell a barakkírozást megszorítani, másrészt pedig a barakkokban , magukból az ottlakók jobb elemeiből , bizonyos rendőri szervezetet alkotni, amely őrködjék a szerencsétlen nép fölött, hogy még szerencsétlenebbé ne váljék. A humanizmusnak is vannak határai, amelyeken ha túlmegy, a társadalomnak nem hasznot, hanem kárt tesz. Tapasztaltuk ezt már eddig is a hoszszúra nyújtott s nem eléggé tervszerűen vitt ingyen élelmezésnél s egyéb humánus intézkedéseknél is. A segélyezési módok ma már célszerűen rendezve vannak s a jótékonyság immár nem igen zár ajtót az ingyenélés hajlamának. Csak a barakk-élet még az, a mely behatóbb rendezést követel — mint föntebb megjegyeztük — a közerkölcsiség s a közönség érdekében. Jelen fölszólalásunkra elsősorban azon mélyen szomorító elbeszélések bírtak, amiket a barakkok fiatalabb népének kicsapongásairól hallottunk. Másik ok a közönségnek az az általános panasza, hogy vagy csak hallatlan bérért, vagy sehogy sem kapni cselédet. S ki hallott arról valaha, ami most napirenden van: hogy a nagynehezen megkapott, méregdrágán szolgáló s hitvány dolgu cselédek is kéthetenként, hónaponként „steigerolnak“, s ha nem emelik följebb a béreket, egyszerűen otthagyják a házaikat s menneka barakkba! Valóságos mizéria ez az amúgy is eléggé sújtott közönségre. Ennek nem szabad így maradnia, így marad pedig, ha erélyes rendszabályokhoz nem nyúlnak a könyörület révén már-már megszokott rendetlen barakk-élet megszorítására. Olyanok, akik a nép legalsóbb rétegeivel is érintkeznek, beszélik, hogy a barakkok lakói erősen hiszik nemcsak azt, hogy az ő téli lakhelyeikről, hanem hogy a téli élelmezésükről is gondoskodva lesz. S ez a hit csak annál inkább visszatartja az arravalókat attól, hogy rendes szolgálatba lépjenek. — Ismerünk egy derék polgárt, aki az árviz óta vidéken levő családját csak azért nem hozhatja haza, mert nem kap cselédet. Három hét óta keres és nem talál. A barakkokban pedig százával hemzseg a szolgálatra képes és arra való mindkét nembeli fiatalság. Szükséges ezt a népet kiábrándítani balgatag hitéből s kényszeríteni a rendes, munkás életmódra úgy a saját maga mint a közjó érdekében. Indítványunk tehát az, hogy a barakkokat meg kell tisztítani, a szolgálatra képes fiatal férfi s nőnépet, a körülmények kellő méltatásával, ki kell utasítani. Lesz sipitozás, de ez nem baj. Majd elhangzik. E szigorú rendszabály miatt pedig nyugodt lehet bárkinek a lelkiismerete , mert amily igaz, hogy az olyan népség, amely visszaél a közjótékonysággal, nem érdemel kíméletet, és oly bizonyos, hogy az csak a közjóra fog szolgálni. Jyan megmaradt azon követelése mellett, hogy a bolgár zászló 24 óra alatt eltávolittassék s ezen értelemben szerkesztendő fölhivás készítésére szólította föl a titkárt, a melyben Aleko pasa kijelenti, hogy ha ez nem teljesittetik, azonnal elhagyja az országot s Konstantinápolyba tér vissza. A válság azonban, mely ezen nyilatkozatra beállott, csakhamar véget ért. A milicia parancsnoka a bolgár előkelőknél lépéseket tett s a metropoltát rávette, hogy Aleko basát meglátogassa és követelésének eleget tegyen. A metropolita hosszas vonakodás után végre engedett és meglátogatta a kormányzót, mi által a válság megszűnt. .'.\g Ez eseménynyel kapcsolatban megemlítjük azt a másik, ennél örvendetesebb eseményt, hogy jul. 27-én az utolsó orosz katona is hajóra szállott Burgaszban, s igy Kelet-Romériában ma már nincs többé egyetlen orosz sem. — A gróf Zichy-Ferraris Viktor államtitkár lemondása folytán megürült belügyi államtitkári hivatal vezetésével, mint a „P. N.“ jó forrásból értesül, addig, míg a végleges betöltés megtörténik, a belügyminisztérium elnöki tanácsosa, Lukács György miniszteri tanácsos fog ideiglenesen megbizatni. — Zavargások Kelet-Ruuaéliában. Mint Burgasból sürgönyzik, Filipopolban múlt vasárnap nagy izgatottság uralkodott. Mióta a Szolypin tábornok parancsnoksága alatt eddig ott volt orosz csapatok eltávoztak, a Maritza hídján az orosz zászló helyett a bolgár nemzeti szinű zászlót húzták föl. Magas rúdon ott lengett a bolgár zászló, mint a két ország közeli egyesülésének jelképe. Aleko pasa, Kelet Rumélia kormányzója, nem tűrhette ezt a zászlót, mely a berlini szerződés céljának és szellemének épen nem felel meg, s annak eltávolítását parancsolta meg. Midőn ezt jószerivel nem tették meg, 25-én a zászlót egyszerűen levetette. Erre vagy 400—500 bolgár gyűlt össze a híd környékén s a legnagyobb izgatottság közepette ismét fölhúzták a zászlót. Vitalis, a milicia parancsnoka, személyesen lépett közbe, hogy a fölizgatott kedélyeket csillapítsa; megroncsolta a tömegnek, hogy oszoljon szét, s kijelenté, hogy ellenkező esetben a katonaság fog közbelépni. Ennek következtében néhány heves védi bolgár azonnal gyűlést tartott, s azon tanakodtak, mint szerezzenek a zászlónak kellő tiszteletet. A metropolita vezetése alatt a kormányzósági titkárnál egy küldöttség jelent meg s Vitalis eljárása ellen tiltakozott. Sőt azt beszélték Filippopolban, hogy a nép között titokban fegyvereket akartak szétosztani. A küldöttség eredménytelenül járt el. Aleko pasa szigo Emlékirat a szegedi árviz tárgyában. Válaszul Herrich Károly min. tanácsos urnak a „Tiszaszaszabályozás és a szegedi válság“ cimű értekezésére. (Folytatás.) És még talán nem is mi vagyunk a legszerencsétlenebbek a küzdők között, mert rajtunk még talán segíthetnek ; de mi lett volna, ha az Isten meg nem hallgatja március 12-én a szentesiek imádságát ? Mert csakugyan az Istennek különös kegyelme mentette meg őket s velök Vásárhely , Makó és Mindszent népét. Hogy segíthetett volna akkor rajtunk az egész ország ? ! S ha legalább mi olyan engesztelő áldozat gyanánt szerepelhetnénk, amely megszünteti a szerencsétlenségek további sorát! — De nincs hozzá remény s nem is lehet, ha látjuk a szabályozott Tisza árjának természetét. Mert hogy hol fog az évenként magasbodó vitazin kulminálni, arról senkinek fogalma most még nem lehet. Paleocapa még elégnek tartotta, ha az akkori legnagyobb vizszin fölött négy láb magas töltés emeltetik Szegednél, ami 23" 6" vizszinnek felel meg, és 1858-ban a legtekintélyesebb szakértők, köztök Herich Károly úr is, ki merték jelenteni, hogy az 1855-ikénél a legroszabb körülmények közt is legföljebb két lábnyival lehet magasabb a viz, dacára minden hibás Marostorkolatnak s szűk Tiszamedernek, a mi ismét csak 23' 10" 6'" lett volna ; és ime, a szegedi mérce az idén a petresi szakadáskor, a midőn a Tisza még folyvást áradásban volt, 25' 6"-et mutatott, úgy, hogy ha a szakadás be nem következik, aligha el nem éri a petresi magasságot, a 27 lábat! Meddig emeljük tehát a töltéseket ? Talán az István-torony magasságáig ? mint Molnár Pál mondta Passettinek az 1858-iki szegedi gyülésezéskor. Mert bizony ezen az úton haladtunk már a Herrich Károly úrék kegyelméből. Ezer és ezer ölnyi olyan töltésünk van , a mely 8—10 méter magas. Nekünk, a kezdőknek, a mikor Hollandban, ahol 500 —600 éves töltések állanak, három méternél magasabb vízoszlopot már csak kivételkép mernek töltéssel védeni ! Da hány társulat van még az alsó Tisza völgyén, amely képes is, hajlandó is töltéseit évről-évre emelni a bizonytalan jövő reményében ? Vagy talán azt hiszik , hogy a 8 millió tiszai kölcsön minden bajt egyszerre meggyógyít ? De arra meg nem gondolnak , hogy azt is vissza kell valakinek fizetni. Ez a Herrich-féle rendszer eredménye , ezaz, amire a világ bámulatát fölhívják ! Ezt állítják oda úgy, mint a magyar mérnöki kar dicsőségét! Pedig bizony elmondhatjuk reá, hogy a tiszaszabályozás mai állapotában nem felel meg annak a célnak, amely a kezdeményezők szemei előtt lebegett, értve a nagy mocsáros területek kiszárítását s a hajózás előmozdítását. Elmondhatjuk tehát, hogy országos nemzetgazdasági szempontból is úgy, amint fönnáll, káros! Káros azért, mert: 1) a Tisza árját annyira földuzzasztotta, hogy nemcsak a régi árterek, hanem azoknál sokkal nagyobb kiterjedésben az ősi parti földek is az elbontásnak vannak évenként kitéve a rajtuk épült községekkel és városokkal együtt, és mert ezáltal árvíz elleni védekezésre kényszerítette azokat is, akik azelőtt attól mentve voltak s a szabályozásnak hasznában nem is részesülnek ; 2) mert nem hogy a mocsárakat kiszáritottá és gazdasági művelésre alkalmassá tette volna, hanem a töltések által állítólag mentesített földnek nagyobb részét belvizes területté változtatta, a mely semminemű mivelésre nem alkalmas, és igy mig a hajdan virágzó állattenyésztést és a halászatot tönkre tette, kárpótlást helyettök művelhető föld előállításában nem nyújtott; 3) mert a töltés-építésnek és folytonos magasításnak, de különösen az évenkénti árvízvédelemnek költségei és egyéb áldozatai oly elviselhetetlen terhet rónak a mentesített földek tulajdonosaira s a Tiszavölgyön fekvő községekre és városokra, amely biztos vagyoni romlásukat idézi elő, sőt nagyrészt már elő isdézte ; 4) mert a hajózást és a vízi közlekedést semmivel sem mozdította elő, úgy, hogy a Tiszának és a mellékfolyóknak vízi forgalma most sokkal kisebb, mint volt a szabályozás előtt. És ezt az eredményt állítja oda Herrich Károly úr a világ szakértői elé, hogy bámuljanak rajta! És teszi ezt akkor, amidőn ő maga is elismeri, hogy a szabályozásnál a leggorombáb technikai hibák lettek elkövetve, sőt hogy az egész műveletnél tulajdonképen nem is a technikai elvek voltak az irányadók, hanem anyereség kérdése. Igaz ugyan, hogy a hibás műveletekért Herrich Károly úr sohasem vállalja el a felelősséget, hanem azt mindig más nyakára tolja , mert, szerinte, hol a BacL rendszer, hol az egyes földbirtokosok magánérdeke, hol Szeged város önzése, hol meg a kis vagy nagy árvizeket adó Úristen volt a hibás. Pedig például azt az egyet el nem tagadhatja , hogy az átmetszések tervezésénél és kivitelénél az övé volt a döntő szó, és mégis az átmetszések szolgáltatják ki a legnagyobb szegénységi bizonyítványt a mérnöki szakértelem dolgában. Mert mit szóljunk az olyan vízépítőről, akinek az átmetszései ma, a szabályozás elkezdése óta 30 év múlva, oly állapotban vannak, mint a mieink! Hiszen ha csak a Tiszavölgyi társulat központi bizottságának idei jelentését nézzük, hogy tájékozó képet nyerjünk e részben, már el kell ítélnünk az egész munkát. E jelentés adatai szerint ugyanis ott van pl. a bereghi társulat mentén hat átmetszés, amely föliszapolódott; a bodrogközinél 3, a mely „beiszapoltatott“ ; az örvény abádinál egy, a mely „visszaképződöt“ ; a szalók-bőinél kettőnek „felső torkolatai el vannak iszapolódva“; a török-szent-miklósinál egy, a mely „a hibás irány folytán folytonosan iszapolódik“ ; a hevesinél hat, a melyek kevésbé képződnek ; a jobbparti Szolnok - csongrádinál egy, a mely „okvetetlenül segélyt igényel“, mert „különösen torkolata hibás„, s balparti szolnok-csongrádinál szintén egy, a mely oly „hibás“, hogy „a régi medert iszappal rakja be, a nélkül, hogy magát képezné“ ; a bökény-mindszentinél 3, a melyek „nem képződnek“ ; a mindszent-apátfalvinál egy, a mely „erősen romlik“, a vezérgátakat magasan hágja át a nagy viz s még keresztben is folyik fölöttük; egy meg „azon helyzetben van, mint midőn a vizet először beleeresztették.“ Ne is szóljunk a többiről, mert mindjárt következnének a vedresházi meg a borjasi és bátkai átmetszések , amelyekről jobb hallgatni !