Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)
1879-09-27 / 152. szám
Huszonegyedik évfolyam 1879. 152-ik szám Szombat, szeptember 27-én. Megjelen . cf. ünnep utáni napokat kizára mindennap. Előfizetési föltételek: Szegedenhóhozhordással és vidékre postán. Egész érv . . . 15 frt —kr. Félén* .... 7 „ 50 „ Émegyedr . . 3 , 75 „ Egy hóra ... 1 , 85 . Előfizetésik legcélszerűbben postautalzási útján eszközölhetők. POLITIKAI és VEGYESTARTALMÚ NAPILAP Szerkesztőségi iroda : hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, 209. sz. a. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyilttér“-ben a négyhasábos petiteur iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is, az udvarban balra. Egyes számára, ter. Birtter Gusztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, pap az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. papirrantara, nova Előfizetési fölhívás IHIRADO" 1879-ik évi huszonegyedik évfolyamának utolsó negyedére. Három hónapja lesz, hogy a jelentékenyen megtagott új pályát futjuk. Hogy ez idő alatt lapunk mint napilap, küzdve a kezdet nehézségeivel, miként felelt meg feladatának, annak megítálését az olvasóközönségre bízzuk. Azt hiszszük azonban, hogy ez az ítélet reánk nézve csakis kedvező lehet ; följogosít erre a hitre bennünket az a fokozódott meleg pártolás s a mind a oldalról tapasztalt rokonszenv és a lelkes szellemi támogatás, amely bennünket új, jóval terhesebbé vált pályánkon eddig kísért. A dicsekvés nem kenyerünk, de lapunk jul.A szeptemberi folyamát bátran oda merjük állítani az összes vidéki lapok mellé, s merjük állítani, hogy eredeti s irodalmi színvonalon álló közlemények gazdagságában mögötte egynek sem, de a legtöbbnek fölötte áll. Azt hiszszük tehát, hogy azon ígéretünket, hogy lapunkat mint napilapot is az eddigi színvonalon fönntartandjuk, beváltottuk. Hogy pedig erre, sőt fokozatos továbbemelésére is képesek leszünk ezután is, ez iránt, a magunk ernyedetlen buzgalmán kívül, biztosítékot nyújt a közönségnek a számos és jeles munkaerő, amely részint a fővárosból és a vidékről, részint helyből lapunk köré csoportosult. Olvasóink tapasztalhatták, hogy helyből a legkitűnőbb írói erők állandó szellemi támogatását bírjuk , s ez és a megnagyobbodott tér képessé tesz bennünket arra, hogy különösen a speciális szegedi érdekeket a legteljesebb mérvben fölkarolhassuk s a rekonstrukció nagy munkáját, mely az egész országot oly élénken érdekli, beható figyelemmel kisérhessük. Irányunk és modorunk, úgy a politikában, mint a társadalmi és egyéb kérdésekben, az lesz, a mi volt, higgadt, de ha kell, erőteljes, és őszinte fölfelé úgy mint lefelé, — mindig csak a meggyőződésünk szerinti igazságot s a közjót tartva szem előtt. Tárcánk ezután is tartalmas és változatos lesz. A vasárnapi tárcákon kívül, amelyek Kék Hyacint barátunk közkedveltségi tollában készletben vannak, máris gazdag kész anyaggal rendelkezünk, s ebből legközelebb egy nagyobb, érdekes eredeti elbeszélést kezdünk meg Szőnyi Lajos tollából. Az új előfizetők azon számokat, amelyek az elbeszélés elejét még a jelen évnegyedben hozzák, ingyen fogják megkapni. Ajánljuk lapunkat elvtársaink, barátaink s Szeged és a Szeged iránt érdeklődő vidék nagy közönségének további szives pártfogásába. Szegeden, 1879. szept. 20. A szerkesztőség. Szeged város ügyein, bajain; de hát ismert nevű, szép múltú, becsületes, tisztalelkü ember és hazafi volt, aki tisztességünkre vált, s ennyi bizon árva Szegednek a mostani színig nyomorúságos viszonyok közt nagyon elég vala. Nagy hiba volt tehát tőle, hogy épen most hagyott itt bennünket ebben az árvizes nyomorúságban, amely nemhogy megreperálta volna, hanem még jobban megrontotta az elméket és erkölcsöket. Nem volt elég az árvízcsapás, most rettegnünk kell, hogy az idők folyamán szépen kifejlett pblokrácia a második csapást méri reánk, csapást, amely hivatva van arra, hogy megsemmisítse a részvétet, amit amaz ország- és Európaszerte fölidézett. És már most hát a jó alsóvárosiaknak embert kell találniok, aki az ő képöket viselje. Hát ez is olyan nagy föladat, mikor annyi az „okos ember“ ? Nem volna bsz az, ha párt volna, amelyet egységes szellem irányozna. Az alsóvárosi polgártársakban a tömeguralom eszméje, mint tapasztaltuk, felszínre vergődött ugyan, de talán még nem erősödött tettre képessé, vagy ha igen, hát nem tudja megtalálni az emberét, akiben a torzeszmét megtestesítse. Soha ilyen amabilis konfúziót és szánalmas vergődést! Amit látunk, az egy pásztornélküli nyáj botorkálása. Megvan a párt, de nincs aki vezesse, irányozza, s ha csak önmagából nem emel bálványt, nem tudja, mit csináljon az erejével. Gyűlés gyűlést ér, de ahány gyűlés, annyi jelölt kerül fölszínre, egyikkel legyűrve a másikat; s amit ma irányadó elvként kimondanak, azt holnap már tényekkel döntik meg. Az egyik értekezlet kimondja, hogy csak szegedi és csak fiatal erő kell, aztán megteszik jelöltnek a mandlis tribunus plebist, aki maga is plebs, aztán szegedi is, erő is, értvén a birokra való erőt. De ennek a dicsősége nem ért tovább öt-hat napnál, ahogy fölvették, úgy elejtették; s az elvek nyomán tovább menve, elejtik az elvek fiatal részét s fölkérnek egy öreget; majd egy másik töredék visszatér a szegedihez és fiatalhoz ; de itt sincs megállapodás; ismét újabb értekezletben nem kötik már magukat a „szegedikhez sem. Ezideig már három helybeli jelölt volt kitűzve részint föltételesen, részint föltétlenül ; hogy a három közül ma melyik a „gilt“, vagy hogy mind a három-e vagy egyik sem, azt mi bizony kik távol állunk ettől a cifra követválasztási mozgalomtól — nem tudjuk, de valószínűleg nem tudják azok sem, akik befolytak a kijelölésekbe. No, aztán megteszi a magáét a budapesti függetlenségi pártklub is és a helyi nevek toldalékául forgalomba hoz egy rakás „országos kapacitást“, hogy a spektákulumot néző t. c. publikumnak legyen miben válogatnia. Kisértetbe hozták Kossuthot is, de annak van jó dolga, hogy személyt ajánljon (megadták már neki ebből a leckét a honhazasiak tavaly !) csak anynyit mond, hogy milyen ember kell Szegednek, hát ilyent keressenek. Könynyű ezt mondani , de hát hol az az ember, aki függetlenségi párti (et conditio sine qua non is legyen meg aztán Szeged rekonstrukciójához is értsen. Nos, elő azzal az emberrel, tisztelt szabadalmazott honmentők ! De szaporán , mert ez a mi alsóvárosi népünk megtalálja umi a várakozást és visszatér önmagához, ami baj lesz nekünk is, de önöknek is ! Vagy igen. Hát hiszen holnapután itt lesznek ők : Simonyi Ernő és Talján Náci urak, akik is hozzák magukkal — egyelőre tán még nem természetben, ami tanácsos is — Hermann Ottó urat, aki ugyan egy kicsit süket, de különben igen jeles, tudományos ember, amit egész alakja, különösen díszes frizurája elárul, de épen ez az, amiért nem ajánljuk, hogy a ráasztás előtt természetben bemutassák őt az alsóvárosi atyafiaknak. Ez lenne hát a Kossuth embere ? Azt tudjuk, hogy Hermann úr jeles pókász, de nem tudjuk, mennyiben ért Szeged rekonstrukciójához meg a tiszaszabályozási dolgokhoz. Kételkedünk, hogy ezekben a mi életérdekű dolgainkban csak elemi jártassággal is birna, sőt kétkedünk benne, hogy azt is tudná: „hol az a bálsági tó?“ Hogy mire mennek vele, majd kitudódik. — A bécsi miniszteri értekezletekről távirják „N. F. Pr.- nek Budapestről . Ma — szept. 24-én — kezdődnek Bécsben a közös miniszteri értekezletek az összes függő kérdések tárgyában. Az a hivatalos hír, hogy a védtörvény csak ideiglenesen egy évre fog meghosszabbítatni, a legnagyobb óvatossággal veendő. Döntő körökben még nem hoztak határozatot, főleg, minthogy a hadügyminiszter mind a provizóriumot makacsul ellenez. A magyar kormány a létszám megszavazását nem akarja ugyan tíz évre kiterjeszteni, de még kérdéses, elfogadtatik e ebbeli javaslata. E javaslattal öszszefüggésben Tisza Kálmán a júniusi közös értekezleten nagy hévvel védte azt az eszmét, hogy az okkupáti tartományok közigazgatása ideiglenesen a delegációkra ruháztassék. Végül azonban elfogadta az ajánlott kompromisszumot. A kormány köreiben azt beszélik, hogy Tisza most megújítja régi javaslatát, mert a kompromisszumot, amint az fővonásaiban nyilvánosságra került, a magyar és az osztrák sajtó egyhangúlag elítélte. Ezúttal az összes, már elintézett kérdéseket is újra előveszik, hogy az új osztrák kormányis nyilatkozhassék róluk. A védtörvényen, a közös budgeten a Bosznia közigazgatásán kívül az értekezletek főleg a német és francia kereskedelmi szerződések ügyével fognak foglalkozni. A „B. C.“ 25-iki távirata szerint ezen a napon délben Tisza Kálmán miniszterelnök hosszabb ideig értekezett Andrássy gróffal, úgyszintén gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter és gróf Brlandt hadügyminiszterrel. Ezután folytattattak a közös miniszteri értekezletek, amelyekben osztrák részről: Taaffe, Stremayr, Korb, Chernek és Horst, magyar részről : Tisza, Szapáry, Kemény, Péchy és Szende miniszterek végre a külügyminisztérium részéről Schweiger vettek részt. Az értekezlet délután 5 óráig tartott s másnap folytattatott. Boszniának és Hercegovinának a közös vámterületbe való bekebelezése tárgyában már a részletek iránt is jöttek létre megállapodások, nem kelthetik. Az osztrák-magyar-német egyetértés — mondá a kancellár — a legkevésbé sem fogja csökkenteni és alterálni ama kitűnő viszonyokat, melyek Német- és Franciaország közt képződtek s idővel majd kétségkívül még bensőbbé alakulnak. Én — folytató a herceg — sohasem éltem vissza szavammal, hogy valakit megcsaljak s gondolataimat álcázzam. Erről Waddington úr a múlt évben Berlinben meggyőződhetett, s amit most itt mondottam, azt teljesen őszintén gondoltam. Előfizetési föltételek. Helyben házhozhordással, vagy vidékre postán : Egy évre : 15 frt, félévre: 7 frt 50 kr, negyedévre: 3 frt 75 kr, egy hóra 1 frt 25 kr. A kiadóhivatal. Szeged, szept. 26. Szeged rókus-alsóvárosi kerületének orsz. képviselőjét ugyan alkalmatlan dőben szólította el az Úr ebből a siraomvölgyéből. A jó öreg Kállay — az isten nyuosztalija — nem sokat lendített ugyan — Bismarck herceg a francia nagykövetnél. A látogatásról, melyet a német kancellár Teisserenc de Bort urnál, Franciaország bécsi nagyköveténél tett, következőket jelentik : Miután Bismarck és Teisserenc urak a legszívélyesebben üdvözölték egymást, hosszabb ideig a két állam gazdasági helyzetéről beszélgettek. Ezután a beszéd a politikára tért át, s Bamar c k leg a legformaszerűbb és legkategorikusabb nyilatkozatokat tette arra nézve, hogy a benső viszonyok Németés Ausztria-Magyarország közt Franciaországot a legkevésbé sem nyugtalaníthatják a érzékenységet föl A vizépítészet reformja. (Vége.) A görgő anyagokat a magas hegységek számos helyein időnként tavak tartóztatják föl. Ezek a természetes víztartók nemcsak eme beomló anyagok, hanem időközileg az árvizek összegyűjtésére és fölfogására is szolgálnak s csak lassan bocsátják azután le azokat a mélyebben fekvő lapályokra. Az olyan hegyvidékek tehát, a melyek egy ilyen természetes víztartány előnyeit birják, rendszerint mentve vannak az árvizektől. Régebben az alacsonyabb hegységek közelében a mesterséges malom- és halastavak hasonló szolgálatot teljesítettek. A legnagyobb védelmet azonban mindig az erdők nyújtották és nyújtják ma is ott, hol azok rendszeres tenyésző állapotban tartattak és tartatnak fönn. Az utabbi, érzékeny mérőeszközök segélyével tett megfigyelések kitüntették, hogy az erdők, minőségeik szerint, 30—60°, légcsapadékot emésztenek el; a csapadékokat részben fölszívják a fák, a növényzet és a talaj, részben ezek felületén azok ismét elpárolognak. A légcsapadékok többi részei meg a természetes erekben lassan húzódnak le. Az erdő tehát a legáltalánosabb védeszköz a rögtönös, nagymérvű csapadékok ellen. Ahol az erdő ki van irtva, ott az eső egész tömege föltartóztathatlanul rohan a völgybe, s a hegyoldalakról földanyagokat és köveket sodorva magával, a patakokat és folyamokat megárasztja úgy, hogy azok partjaikat meghágják. A leggyakoribb áradások tehát nagy esőzések következtében azokon a vidékeken fordulnak elő, hol a hegyeket lakóik könnyelműsége megfosztotta erdődíszeiktől, amint ennek szomorú példáit látjuk az Alpok déli lejtőin, déli Franciaországban s a porosz síkvölgy egy nagy részében. Az erdők tenyészetének okszerű helyreállítása tehát első feltétele a racionabilis vízépítészetnek. Az erdő azonban nem véd meg a légcsapadékok minden következménye ellen ; a gyors hóolvadás ellen pl. kevés védelmet nyújt. Ezen veszély ellen tehát oly eszközöket kell alkalmaznunk, aminőket már maga a természet a tavakban elénk állított. De a hegyi medencék sem örökéletűek. Az évszázadok vagy évezredek folyama alatt ezek is megtelnek a hegyekről lehordott anyagokkal. A centrál Alpesekben ma már nem ritkán találunk ilyen megtelt hegyi medencéket, amelyek alkata félreismerhetlenül bizonyítja, hogy a hegyvizek zöld habjai valaha itt ömlöttek. Olyan tavakkal is találkozunk, amelyek már annyira megtöltve vannak hordott anyagokkal, hogy csak a hóolvadás idején van bennök víz, a télen át pedig szárazak. Ez a sorsa előbb utóbb minden vízmedencének. Hovatovább szaporodnak tehát az oly vidékek, amelyek idő folytán az árvíz elleni vedveiktől megfosztatnak. A tudomány és az állam föladata azonban, hogy ezeket előre látva, idejekorán segítsen a bajon. Más szóval: az államnak kötelesége az, hogy a fogyatkozó természetes vedveket mesterségesekkel pótolja, vagyis a hegyi hozadékanyagok és az árvizeket völgyzárlatokkal tartsa föl s helyes folyamjavitás és okszerű csatorna- és töltésépítések által a vad áradatot megzabolázza, hogy azok, ahelyett, hogy pusztítsanak, gyümölcsözőig hassanak. Ide tartozik az újabb kulturtechnikusok törekvése, akik kívánják, hogy a chinaiak példájára a csatornák mélyebbre és szélesebbre