Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)

1879-09-27 / 152. szám

Huszonegyedik évfolyam 1879. 152-ik szám Szombat, szeptember 27-én. Meg­jelen . cf. ünnep utáni napokat kizára mindennap. Előfi­z­etési föltételek: Szegedenh­óhozhordással és vidékre postán. Egész érv . . . 15 frt —­kr. Félén* .... 7 „ 50 „ Émegyedr . . 3 , 75 „ Egy hóra ... 1 , 85 . Előfizetési­k legcélszerűbben pos­­tautalzás­i útján eszközölhetők. POLITIKAI és VEGYESTARTALMÚ NAPILAP Szerkesztőségi iroda : hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, 209. sz. a. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincs­tári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyilttér“-ben a négyhasábos petiteur iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési­­ irodákban is, az udvarban balra. Eg­yes szám­ára,­­ ter. Birtter Gusztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, pap az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. papirrantara, nova Előfizetési fölhívás IHIRADO" 1879-ik évi huszonegyedik évfolyamának utolsó negyedére. Három hónapja lesz, hogy a jelentékenyen megtag­ott új pályát futjuk. Hogy ez idő alatt lapunk mint napilap, küzdve a kezdet ne­hézségeivel, miként felelt meg feladatának, an­nak m­egítálését az olvasóközönségre bízzuk. Azt hiszsz­ük azonban, hogy ez az ítélet reánk nézve csakis kedvező lehet ; följogosít erre a hitre bennünket az a fokozódott meleg pártolás s a mind a oldalról tapasztalt rokonszenv és a lel­kes szellemi támogatás, a­mely bennünket új, jóva­l terhesebbé vált pályánkon eddig kísért. A dicsekvés nem kenyerünk, de lapunk jul.A szeptemberi folyamát bátran oda merjük ál­lítani az összes vidéki lapok mellé, s mer­jük állítani, hogy eredeti s irodalmi szín­vonalon álló közlemények gazdagságában mö­götte egynek sem, de a legtöbbnek fölötte áll. Azt hiszszük tehát, hogy azon ígéretünket, hogy lapunkat mint napilapot is az eddigi szín­vonalon fönntartandjuk, beváltottuk. Hogy pedig erre, sőt fokozatos továbbemelésére is képesek leszünk ezután is, ez iránt, a magunk ernye­detlen buzgalmán kívül, biztosítékot nyújt a közönségnek a számos és jeles munkaerő, a­mely részint a fővárosból és a vidékről, részint helyből lapunk köré csoportosult. Olvasóink tapasztalhatták, hogy helyből a legkitűnőbb írói erők állandó szellemi támogatását bírjuk , s ez és a megnagyobbodott tér képessé tesz bennünket arra, hogy különösen a speciális szegedi érdekeket a legtelje­sebb mérvben fölkarolhassuk s a rekon­strukció nagy munkáját, mely az egész országot oly élénken érdekli, beható figyelemmel kisérhessük. Irányunk és modorunk, úgy a politikában, mint a társadalmi és egyéb kérdésekben, az lesz, a mi volt, higgadt, de ha kell, erőteljes, és őszinte fölfelé úgy mint lefelé, — mindig csak a meggyőződésünk szerinti igazságot s a közjót tartva szem előtt. Tárcánk ezután is tartalmas és változa­tos lesz. A vasárnapi tárcákon kívül, a­melyek Kék Hyacint barátunk közked­­veltség­i tollában készletben vannak, már­is gazdag kész anyaggal rendelkezünk, s ebből legközelebb egy nagyobb, érdekes ere­deti elbeszélést kezdünk meg S­z­ő­n­y­i Lajos tollából. Az új előfizetők azon számokat, a­melyek az elbeszélés elejét még a jelen év­negyedben hozzák, ingyen fogják meg­kapni. Ajánljuk lapunkat elvtársaink, barátaink s Szeged és a Szeged iránt érdeklődő vidék nagy közönségének további szives pártfogásába. Szegeden, 1879. szept. 20. A szerkesztőség. Szeged város ügyein, bajain; de hát ismert nevű, szép múltú, becsületes, tisztalelkü ember és hazafi volt, a­ki tisztességünkre vált, s ennyi bizon árva Szegednek a mostani színig nyomorú­ságos viszonyok közt nagyon elég vala. Nagy hiba volt tehát tőle, hogy épen most hagyott itt bennünket ebben az árvizes nyomorúságban, a­mely nemhogy megreperálta volna, hanem még jobban megrontotta az elméket és erkölcsöket. Nem volt elég az árvíz­csapás, most rettegnünk kell, hogy az idők folyamán szépen kifejlett pb­lokrácia a má­sodik csapást méri reánk, csapást, a­mely hivatva van arra, hogy megsemmisítse a részvétet, a­mit amaz ország- és Eu­­rópaszerte fölidézett. És már most hát a jó alsó­városiak­nak embert kell találniok, a­ki az ő képöket viselje. Hát ez is olyan nagy föladat, mikor annyi az „okos ember“ ? Nem volna bsz az, ha párt volna, a­melyet egységes szellem irányozna. Az alsóvárosi polgártársakban a tömegura­lom eszméje, mint tapasztaltuk, felszínre vergődött ugyan, de talán még nem erő­södött tettre képessé, vagy ha igen, hát nem tudja megtalálni az emberét, a­ki­ben a torzeszmét megtestesítse. Soha ilyen amabilis konfúziót és szánalmas vergődést! A­mit látunk, az egy pásztornélküli nyáj botorkálása. Megvan a párt, de nincs a­ki vezesse, irányozza, s ha csak önmagából nem emel bálványt, nem tudja, mit csináljon az erejével. G­yűlés gyűlést ér, de ahány gyű­lés, annyi jelölt kerül fölszínre, egyikkel legyűrve a másikat; s a­mit ma irány­adó elvként kimondanak, azt holnap már tényekkel döntik meg. Az egyik értekezlet kimondja, hogy csak szegedi és csak fiatal erő kell, aztán megteszik jelöltnek a mandlis tribunus plebist, a­ki maga is plebs, aztán szegedi is, erő is, értvén a birokra való erőt.­­ De ennek a dicsősége nem ért tovább öt-hat napnál, a­hogy fölvették, úgy elejtették; s az elvek nyomán tovább menve, elejtik az elvek fiatal részét s fölkérnek egy öreget; majd egy másik töredék visszatér a szegedihez és fiatalhoz ; de itt sincs megállapodás; is­mét újabb értekezletben nem kötik már magukat a „szegedikhez sem. Ezideig már három helybeli jelölt volt kitűzve részint föl­tételesen, részint föltétlenül ; hogy a három közül ma me­lyik a „gilt“, vagy hogy mind a három-e vagy egyik sem, azt mi bizon­y kik távol állunk ettől a cifra követválasz­tási mozgalomtól — nem tudjuk, de valószínűleg nem tudják azok sem, a­kik befolytak a kijelölésekbe. No, aztán megteszi a magáét a bu­dapesti függetlenségi pártklub is és a helyi nevek toldalékául forgalomba hoz egy rakás „országos kapacitást“, hogy a spektákulumot néző t. c. publi­kumnak legyen miben válogatnia. Kisértetbe hozták Kossuthot is, de annak van jó dolga, hogy személyt ajánljon (megadták már neki ebből a leckét a honhazasiak tavaly !) csak any­­nyit mond, hogy mily­e­n ember kell Szegednek, hát ilyent keressenek. Köny­­nyű ezt mondani , de hát hol az az ember, a­ki függetlenségi párti (et con­ditio sine qua non­ is legyen meg az­tán Szeged rekonstrukciójához is értsen. Nos, elő azzal az emberrel, tisztelt szabadalmazott honmentők ! De szapo­rán , mert ez a mi alsóvárosi népünk megtalálja um­i a várakozást és vissza­tér­­ önmagához, a­mi baj lesz nekünk is, de önöknek is ! Vagy igen. Hát hiszen holnapután itt lesznek ők : Simony­i Ernő és Talján Náci urak, a­kik is hozzák magukkal — egyelőre tán még nem természetben, a­mi tanácsos is — Hermann Ottó urat, a­ki ugyan­­ egy kicsit süket, de különben igen jeles, tudományos ember, a­mit egész alakja, különösen díszes frizurája elárul, de épen ez az, a­miért nem ajánljuk, hogy a rá­­asztás előtt természetben bemutassák őt az alsóvárosi atyafiaknak. Ez lenne hát a Kossuth embere ? Azt tudjuk, hogy Hermann úr je­les pókász, de nem tudjuk, mennyiben ért Szeged rekonstrukciójához meg a tiszaszabályozási dolgokhoz. Kételke­dünk, hogy ezekben a mi életérdekű dolgainkban csak elemi jártassággal is birna, sőt kétkedünk benne, hogy azt is tudná: „hol az a bálsá­gi tó?“ Hogy mire mennek vele, majd ki­tudódik. — A bécsi miniszteri értekez­­letekről távirják „N. F. Pr.- nek Budapest­ről . Ma — szept. 24-én — kezdődnek Bécsben a közös miniszteri értekezletek az összes függő kérdések tárgyában. Az a hivatalos hír, hogy a védtörvény csak ideiglenesen egy évre fog meghosszabbítatni, a legnagyobb óvatossággal veendő. Döntő körökben még nem hoztak hatá­rozatot, főleg, minthogy a hadügyminiszter min­­d a provizóriumot makacsul ellenez. A magyar kormány a létszám megszavazását nem akarja ugyan tíz évre kiterjeszteni, de még kérdéses, elfogadtatik e ebbeli javaslata. E javaslattal ösz­­szefüggésben Tisza Kálmán a júniusi közös értekezleten nagy hévvel védte azt az eszmét, hogy az okkupáti tartományok közigazgatása ideiglenesen a delegációkra ruháztassék. Végül azonban elfogadta az ajánlott kompromisszumot. A kormány köreiben azt beszélik, hogy Tisza most megújítja régi javaslatát, mert a kompro­misszumot, a­mint az fővonásaiban nyilvános­ságra került, a magyar és az osztrák sajtó egy­hangúlag elítélte. Ezúttal az összes, már elinté­zett kérdéseket is újra előveszik, hogy az új osztrák kormány­­is nyilatkozhassék róluk. A védtörvényen, a közös budgeten a Bosznia köz­­igazgatásán kívül az értekezletek főleg a német és francia kere­skedelmi szerződések ügyével fog­nak foglalkozni. A „B. C.“ 25-iki távirata szerint ezen a napon délben Tisza Kálmán miniszterelnök hosszabb ideig értekezett Andrássy gróffal, úgyszintén gróf S­z­a­p­á­r­y Gyula pénzügymi­niszter­ és gróf B­r­l­a­n­d­t hadügyminiszterrel. Ezután folytattattak a közös miniszteri értekezle­tek, a­melyekben osztrák részről: T­a­a­f­f­e, Stremayr, Korb, Chernek és Horst, magyar részről : Tisza, Szapáry, Ke­mény, Péchy és Szende miniszterek végre a külügyminisztérium részérő­l Schwei­ge­r vettek részt. Az értekezlet délután 5 óráig tartott s másnap folytattatott. Boszniának és Hercegovinának a közös vámterületbe való be­kebelezése tárgyában már a részletek iránt is jöttek létre megállapodások, nem kelthetik. Az osztrák-magyar-német egyet­értés — mondá a kancellár — a legkevésbé sem fogja csökkenteni és alterálni ama kitűnő viszonyokat, melyek Német- és Franciaország közt képződtek s idővel majd kétségkívül még bensőbbé alakulnak. Én — folytató a herceg — sohasem éltem vissza szavammal, hogy vala­kit megcsaljak s gondolataimat álcázzam. Erről Waddington úr a múlt évben Berlinben meg­győződhetett, s a­mit most itt mondottam, azt teljesen őszintén gondoltam. Előfizetési föltételek. Helyben há­zhozhordással, vagy vidékre postán : Egy évre : 15 frt, félévre: 7 frt 50 kr, negyedévre: 3 frt 75 kr, egy hóra 1 frt 25 kr. A kiadóhivatal. Szeged, szept. 26. Szeged rókus-alsóvárosi kerületének orsz. képviselőjét ugyan alkalmatlan dőben szólította el az Úr ebből a sira­­omvölgyéből. A jó öreg Kállay — az isten nyu­­osztalija — nem sokat lendített ugyan — Bismarck herceg a francia nagykövetnél. A látogatásról, melyet a német kancellár Teisserenc de Bort ur­nál, Franciaország bécsi nagyköveténél tett, kö­vetkezőket jelentik : Miután Bismarck és Teis­­serenc urak a legszívélyesebben üdvözölték egy­mást, hosszabb ideig a két állam gazdasági hely­zetéről beszélgettek. Ezután a beszéd a politi­kára tért át, s B­­­a­m­a­r c k leg a legformaszerűbb és legkategorikusabb nyilatkozatokat tette arra nézve, hogy a benső viszonyok Német­és Ausztria-Magyarország közt Franciaországot a legkevésbé sem nyugtalaníthatják a érzékenységet föl A vizépítészet reformja. (Vége.) A görgő anyagokat a magas hegységek számos helyein időnként tavak tartóztatják föl. Ezek a természetes víztartók nem­csak eme beomló anyagok, hanem időközileg az árvizek összegyűjtésére és fölfogására is szol­gálnak s csak lassan bocsátják azután le azokat a mélyebben fek­vő lapályokra. Az olyan hegy­vidékek tehát, a melyek egy ilyen természetes víztartány előnyeit­ birják, rendszerint mentve vannak az árvizektől. Régebben az alacsonyabb hegységek közelében a mesterséges malom- és halastavak hasonló szolgálatot teljesítettek. A legnagyobb védelmet azonban mindig az erdők nyújtották és nyújtják ma is ott, hol azok rend­szeres tenyésző állapotban tartattak és tartatnak fönn. Az utabbi, érzékeny mérőeszközök segé­lyével tett megfigyelések kitüntették, hogy az erdők, minőségeik szerint, 30—60°­, légcsapa­dékot emésztenek el; a csapadékokat részben fölszívják a fák, a növényzet és a talaj, rész­ben ezek felületén azok ismét elpárolognak. A légcsapadékok többi részei meg a természetes erekben lassan húzódnak le. Az erdő tehát a legáltalánosabb védeszköz a rögtönös, nagymér­vű csapadékok ellen. A­hol az erdő ki van irt­va, ott az eső egész tömege föltartóztathatlanul rohan a völgybe, s a hegyoldalakról földanya­gokat és köveket sodorva magával, a patakokat és folyamokat megárasztja úgy, hogy azok part­jaikat meghágják. A leggyakoribb áradások te­hát nagy esőzések következtében azokon a vidékeken fordulnak elő, hol a hegyeket lakóik könnyelműsége megfosztotta erdődíszeiktől, a­mint ennek szomorú példáit látjuk az Alpok déli lejtőin, déli Franciaországban s a porosz síkvölgy egy nagy részében. Az erdők tenyé­szetének okszerű helyreállítása tehát első felté­tele a racionabilis vízépítészetnek. Az erdő azonban nem véd meg a légcsa­padékok minden következménye ellen ; a gyors hóolvadás ellen pl. kevés védelmet nyújt. Ezen veszély ellen tehát oly eszközöket kell alkal­maznunk, a­minőket már maga a természet a­­­ tavakban elénk állított. De a hegyi medencék sem örökéletűek. Az évszázadok vagy évezredek folyama alatt ezek is megtelnek a hegyekről lehordott anyagokkal. A centrál Alpesekben ma már nem ritkán találunk ilyen megtelt hegyi medencéket, a­melyek alkata félreismerhetlenül bizonyítja, hogy a hegy­vizek zöld habjai valaha itt ömlöttek. Olyan tavakkal is találkozunk, a­melyek már annyira megtöltve vannak hordott anyagokkal, hogy csak a hóolvadás idején van bennök víz, a télen át pedig szárazak. Ez a sorsa előbb utóbb minden víz­medencének. Hovatovább szaporodnak tehát az oly vi­dékek, a­melyek idő folytán az árvíz elleni ved­­veiktől megfosztatnak. A tudomány és az állam föladata azonban, hogy ezeket előre látva, ide­jekorán segítsen a bajon. Más szóval: az állam­nak kötelesége az, hogy a fogyatkozó természetes vedveket mestersége­sekkel pótolja, vagyis a hegyi hozadék­­anyagok és az árvizeket völgyzárlatok­kal tartsa föl s helyes folyamj­avitás és ok­szerű csatorna- és töltésépítések által a vad áradatot megzabolázza, hogy azok, a­helyett, hogy pusztítsanak, gyümölcsözőig hassanak. Ide tartozik az újabb kultur­technikusok törekvése, a­kik kívánják, hogy a chinaiak pél­dájára a csatornák mélyebbre és szélesebbre

Next