Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)
1879-10-30 / 181. szám
181-ik szám Huszonegyedik évfolyam 1879. Csütörtök október 30-án. Előfizetések legcélszerűbben postaijaivány útján eszközölhetők.Szegedi Híradó. POLITIKAI És VEGYESTARTALMU NAPILAP. Megjelen; az ünnep utáni napokat kiréva mindennap. Előfizetési föltételek: Szegeden hitzhozhordással de vidékre pesten . Egész évre . . . 15 frt —kr. Félévre .... 7 „ 50 „ Évnegyedr . . 8 „ 75 » Egy hóra ... 1 » 85 „ Szerkesztőségi iroda : hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klanzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám ára. 3 Isz. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 10 kr kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári fk fizetendő. A bizonyit kívánandó lapok és a nyugtai jog külön fizetendők. A „Nyilttér“ ben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a főváros és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is. ^Kiadóhivatal: Birger busz távkönyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papírraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. A „tisztelt ház.“ Budapest, okt. 28. (K.) Honatyáink együtt vannak ismét. Nem Róma „patres con s k ript i“-jei, de nálunk mégis azok utódai. Legnagyobb része régi, kipróbált vén hazafi, aki pályáját ha nem is az Amerikába menéssel kezdte, mégis tudott használni hazájának. Hason fele már az 1848—49-iki évek mozgalmas napjaiban is szereplő egyéniség volt, s majdnem mindegyike evett abból a sótalan, penészes kenyérből, melylyel az abszolutizmus nehéz napjaiban vendégelte a hatalom „hű népeit.“ Akkor régen, hogy onnan Bécs felől egy-egy rakétaként csapott közénk holmi „diploma“ meg „nyílt parancs“, kuckójában is befelé fordult, bajusza alól nagy búsan mormogva: Dejszen, jöhetsz te nekem! Aztán ha beállított az exequens a portájára, vihette az a fiastehenet, kocamalacot, ahányat akart, de ő magától nem fizetett adót soha. Boldogsága csak akkor volt teljes, ha a németet szidhatta. Egyszer csak ez a gyűlölt hatalom azzal lepte meg őket, hogy kezükbe adta a gyeplőt s maga leszállt a kocsiról. Aztán nekik kellett diploma, pátens helyett föliratokat faragni, törvényeket csinálni, s uram fia, még adót fináncolni is! De aztán beleéltek az uj helyzetbe magukat. Veszekedtek egymás közt, hogy még a szécsényi országgyűlésen sem különben, — de azért csinálták a vasutakat mindenek fölött. Sok vagyonnak sok a terhe, — aztán ki az, ki a virágzó fa gyümölcsére már kölcsönt is ad ? Nőtt a baj, nőtt az adósság, a deficit. Egymásra kenték a bűnt. Keresték: vájjon kié lehet a ka ku k fu, mely maga körül mindent fölemészt, törvényhozás reputációját, ország hitelét, Magyarország nemrégiben még kimeríthetlennek tartott anyagi erejét ? Nem került meg az apja. Száz apró párt keletkezett, mennél több, annál gyarlóbb. De aztán egy szép márciuson egyek voltak ismét. Mai napság szintén egyek még — kivévén a kabarék- és szélsőbaloldali búlmagyar részt. Ők nem érzik magukat sehogysem jól a többségben : vagy nagyon eltörpülhetnének ott, vagy megsemmisülnének, így pedig élnek és uralkodnak a törvényhozás drága percein kockázva. Alig voltak többen, mint korábban , s jóerőben kevésbé, mint azelőtt. A Széll bántja szegényeket. Az első ülésen illaz szemekkel kísérték az ifjú, szép múltú exminiszter lépteit. Hol ül le ? Csanády bátyánk, Szilágyi Dezső , avagy Stoll Károly mellé-e ? Leült azok közé, akiket diszidenseknek hívnak meg. Teremtett az isten arra a napra egy szavazást is. Valami idegen szag lenghetett körübte, mert Széll K. nem szavazott reá. Az ellenzék efölötti örömét csak az butítta, hogy ellenpróba nem tűzetvén ki, nem is tudhatják, hogy hát voltaképen, Széli merre fújt volna, kikkel szavazott volna. Széll Kálmán ma Sphinx az országházban. Nincs, akinek hite nem volna nagy tehetséges nagy jövőjében, de ma senki sem tud tisztába jönni azzal, mily szempontból bírálja meg — hogy ezt se tagadja el — a Deák hagyományosát. Nem sokára meg lesz a párja is Andrássy Gyulában , tehát akik a találgatás meséket szeretik, eltölthetik az idejüket a két nagy ember jövő politikájának találgatásában. Andrássy Deák „gondviselésszerű“ férfia , Széll Deák kis öcscse , várjon melyik örökölt többet abból a csodálatos képességből, melylyel a nagy „halhatatlan“ éltében nemzetét vezettti képes volt ? Azt hiszszük, hogy a jelen országgyűlés tartama alatt ezt is meg fogjuk tudni. Egyről azonban biztosak lehetünk : mind Széll Kálmánnak, mind Andrássy Gyulának a nemzetgyűlésbe való belépése csak hasznunkra lehet. Különben a ház phyziognomiája — mint mondani szokás — mit sem változott. Innen is, túl is az a régi gárda, amely „meghal, de magát meg nem adja“, hacsak nem a piros támlás széknek. Arra pedig most az egyszer kevés kilátás van, ülvén a kormányon Tisza Kálmán oly erősen, hogy a kabarékoknak fáj bele a derekuk ! „Bánom is én, hadd fájjon, csak a szentem meglásson“, — mondaná erre Szilágyi D. nagyot kacsintva a miniszterelnök piros széke bársonyára. Mert hát mégis csak jó lenne a hatalom birtokába jutni, vagy — kulináris parliamenti kifejezéssel élve — többségre vergődni; noha Apponyi gróf — a ki, hir szerint, két évig távol lesz és Amerikát fogja tanulni.-Ott van például az olasz, a ki énekel de jure-borára s a kit a természet is kiválóan kegyelni látszik, mert az énekre a legalkalmasabb torokkal látta el. Dalaik valóságos egyöntetűség és széphangzat s formailag oly kerek, hogy maga Mozart sem csinálhatta volna különben. Anélkül, hogy bizonyos határozott rhytmus-, ütény- vagy hangnemre támaszkodnék, a zene kifejező elemeit a legnagyobb szabadsággal használja. A komplikáltabb 6/8 vagy 9/8 ütény, mely más nemzeteknél nem fordul elő, az olasznál megszokott valami; a periódus-alkotás, a moduláció nagy mértékben változatos s a dallam menete minden szöglet nélkül, mint az olaj, oly tisztán folyik. Még ha az olasz dudol is, észlelhető ez a folyékonyság, mert a melódikus „oldali, lale“ szótagokat használja. Mily roppant ügyetlen és darabos mellette a német dudolkája: a „dideldum, drum, dum.“ Bizonyos azonban, hogy az olasz népdal kifejezési képessége nem vetélkedhetik a karakterisztikus magyar vagy a szláv népdallal, de formai szépség tekintetében messze fölülmúlja azokat. Az olasz népdal jellemző sajátossága a vidám fölindulás, a búskomoly könnyelműség, a meleg gyöngédség, szóval, temperatuma a „s a n g v i n i k u s.“ Nézzük a szláv népzenét, amelynek egyes családjai, pl. a cseh, szintén, nagy mértékben nyozni — távozásával alighanem azt akarja sejtetni velünk, miszerint a tabarékoknál épen az a baj, hogy sokan vannak, mert ha kevesebben volnának, többet bírnának tenni. Azért megy tehát, ha megy, ő is, hogy akik itthon maradnak, jobban megegyezzenek. A szélsők hallgatnak. Mindannyinak tollaiba dugva a csőre. Hanem azért meg fognak ők szólalni majd. Lépjen csak elő Tisza az ő bosnyák országával, Szapáry megreperált finánc-expozéjával, majd lesz akkor hecc ! . . . A jámbor szélsőbal többet fog aludni ez egyszer, mint összesen aludt 1868-tól fogva, a mikoron először volt dolga adótörvénynyel, finánccal ! Mikor pedig otthon szomszéd, koma és békés választópolgár jajgatni fog az adó miatt és szidni fogja azokat, kik a drákói törvényt hozták, mely szerint még porciót is kell fizetni a — császárnak (?) — akkor előre rukkol a régi szóval: hiában beszéltünk, hiában küzdöttünk (az egyik aludt, a másik a körmét rágta), az „édes“ haza javára mit sem bírtunk kivívni. Arany híd már egyszer nektek is — jó magyarjaink! — Az osztrák urak háza keményen betette a garast hétfői ülésében, amelynek nagy jelentőséget tulajdonítanak, az alkotmánypárt megragadta az első alkalmat, hogy határozott állást foglaljon a kormány kiegyezési akciójával szemben, és ezért elvetette a Hüh dalkedvelők, és vizsgálják annak sajátságait. A szlávoknál uralgók: a lágy hangnem, a kétméretű üteny, a lassú időméret s a sajátos rhythmikus hangképletek. Népdalaik jelleme búskomoly, lágy, magában a vidámságban is valami nyomott kedélyhangulat észlelhető. A szláv népdal komoly, objektív szenvedélyessége „melancholikus“ temperamentumot mutat. Hát a magyar népdal — ez a legcsodálatosabb valamennyi népzene között — mit fejez ki ? Várjon zenéjének lelkében nem találjuk-e föl a lángoló kitartást, a tudatos szevedélyességet, az érzékiséget, az erőt, mindenekelőtt pedig a határozott férfiasságot? Mindezek oda mutatnak, hogy a magyar zene jelleme a „c hole r i k u s.” Ezen a három fő népcsaládon kívül népzenei tekintetben még egy negyediknek is kell helyt adni, az alpesvidéki népeknek ; ezek : a felső-ausztriai, a salzburgi, a steiermarki, tiroli és a krajnai. Mind e népek zenéje ismét bir typikus megkülönböztető sajátsággal. Valami nagy zenei képességgel ezek az alpeslakók épen nem bírnak s népzenéjük nagymértékben van a természeti viszonyoktól befolyásolva. A dalaikban előforduló távoli hangközök, az egyes hangok kitartása, a „Jodler“ — mind oly jó TÁRCA. Elismert tény az, hogy a népdal igen élénken fejezi ki egy nemzet jellemét, s ha ezt megismerni és megítélni akarjuk, elkerülhetlenül szükséges a népzene ismerete. Mert amit a népdal kifejez, az nem más, mint a tisztán emberi és a nemzetiségi, mely ketté elválaszthatatlanul van benne összefűzve, — azért a népdal nemcsak a zenész figyelmét érdemli meg; valódi kincsbányáját képezi az a történetírónak is, aki benne, mint valamely bűvös tükörben, látja tisztán és hamisítatlanul a nemzeti jelleget. — Illusztráljuk példával állításunkat s nézzünk szét saját hazánk és az osztrák birodalom határai között, mely annyi különböző nemzetiség konglomerátumát képezi, s lássuk, hogy a nemzetiségi különbözet szerint mint különbözik a népzene jelleme. -Il. m.épcsalról. Szeged, okt. 29. Országgyűlés. A képviselőház tegnapi ülésének egyetlen nagyérdekű mozzanatát Szapáry gróf pénzügyminiszter államköltségvetési expozéja képezte, melyet a miniszter másfélórai beszédben terjesztett elő. A ház többsége nagy tetszéssel fogadta az előterjesztést. Az 1880-ik évi pénzügyi mérleg szerint az összes kiadások 253.669,662 írttal s az összes bevételek 222.208,602 írttal irányoztattak elő, tehát a költségvetési hiány: 17.319 368 irtot tesz. A netto budget szerint az összes kiadások 3.760,267 írttal, a bevételek pedig 13.270,490 írttal nagyobbak az idei előirányzatnál. — A pénzügyminiszter, az 1880. évi államköltségvetéssel egyidejűleg, a következő törvényjavaslatokat terjesztém. képviselőház elé: 1. A kőolaj vám fölemeléséről és ásványolaj-fogyasztási adóról. 2. Földtehermentesitési kötvények törlesztéséről. 3. Szőlődézsmaváltsági kötvények törlesztéséről. 4. Cselédtartási, kocsi és lótartási adó megszüntetéséről. 5. Nyeremény-adóról. 6. A II. osztályu kereseti adó tételének újabb megállapításáról. 7. A vasúti és gőzhajózási szállítás használatának megadóztatásáról szóló 1875. XX. törvénycikk némely határozmányai módosításáról. ner-féle módosítványt, noha ebben a kisebbség tartózkodás nélkül elismerte az alkotmányt. Az alkotmánypárti többség leszavazta a Taaffe-kormányt, ámbár azt három jelenlevő főherceg támogatta. A Hohenwart-neva óta először történt, hogy az uralkodóház tagjai megjelentek az urak házában , ezúttal is, miként akkor, a kiegyezési politika mellett szavaztak. Megjelenésük ünnepélyes jelleget kölcsönzött az üésnek. A háznak 202 tagja közül 150 jelent meg, a karzatok tele voltak. A minisztérium közvetítő tranzakciót készített elő s bizton remélte, hogy az alkotmánypárti többség elfogadja a kisebbség módosítványát. A kormány csalódott. Schmerling élesen hangsúlyozta, hogy a pártok nem fognak megegyezésre juthatni, ha élőlről kezdik is az alkudozásokat, és így Khevenhüller indítványa, hogy a két felirati javaslat utasíttassék vissza a bizottsághoz, nem is tárgyaltatott. A kisebbség előadója, báró Hübner, módosítványt terjesztett elő, mely határozottan hangsúlyozza az alkotmányi álláspontot. De a többség nem akart a kormánynyal egyezkedni. Az ülést felfüggesztették, hogy a felirati bizottság véleményt adhasson a módosítványról. Egy órai szünet után a bizottsági többség előadója, Hasner lovag, azt jelenté a háznak, hogy a kiegyezés nem sikerült. A kisebbség névszerinti szavazást kért és a ház elfogadta. Hübner módosítványa mellett szavaztak először is a főhercegek, azután Schwarzenberg és Fürstenberg bíbornokok és a feudális párt. A módosítvány ellen, tehát az alkotmánypárti többség felirati javaslatának változatlan elfogadása mellett, szavaztak majdnem az összes magasabb tisztviselők, Kellner és Neipperg tábornokok, Kutschker bibornok, Eder érsek, két apát, az arisztokrácia alkotmánypárti tagjai és a ház nem-örökös tagjainak legnagyobb része. Ez a körülmény a 19 szavazatnyi többségnek (78 szó 59 ellen) különös súlyt kölcsönöz, annál is inkább, mert ez az első eset, hogy az osztrák urak háza határozott oppozíciót fejt ki a kormány ellen. Annál nagyobb csodálkozást keltett, hogy Taaffe miniszter ezen vereség után a többséggel együtt szavazott, t. i. — midőn a Hübner-féle módosítvány el volt ejtve — az alkotmánypárti fölirati javaslat elfogadása mellett szavazott, mig a kisebbség tartózkodott a szavazástól. Kossuth legújabb levele. (Helfy Ignác országos képviselőhöz.) Collegno al Baraccone, 1879. okt. 5. Kedves Barátom 1 A múlt hó vége felé a magyar lapok legtöbbje egy cikket vett át a Zasztavából, melyben az újvidéki szerb gymnázium egyik tanára nálam tett látogatásáról írva, többek közt azt állítja, mintha én azt mondtam volna, hogy „a zsidók teljes emancipációját addig nem kellene keresztülvinni, míg ők a többi honpolgárokkal társadalmilag és politikailag ki nem egyenlődnek, míg meg nem szűnnek magukat mint különvált idegen elemet tekinteni, hanem csak akkor, ha majd egyedül vallás dolgában fognak különbözni a többi honpolgároktól, mint ez tényleg Angol-, Francia- és Olaszországban van.“ Sok mindenféle badarságot összeirkált már felőlem egyik-másik „látogató.“ Nem szoktam fenségek, amelyek összefüggésben állnak a talaj minőséggel. Amint a pásztorok, a vadászok a szomszédos magaslatokról egymást hívják és felelgetnek, vagy szólítgatják a magányos viszhangot, mindezt kifejezve föltaláljuk népdalaikban is. Az alpes lakó nem a zenében gyönyörködik, mint az olasz, hanem a puszta hangban és annak elemi megjelenésében. Élénken illusztrálja ezt a „Jodler“ s dalaikban a számos nyugvópont (choron). A periódusok mindig két két Utenyt kötnek össze, a hangnem kemény (dur) s a modulációt (hangnemi kitérés) nem ismerik, a rhythmus változatlan s az időméret lassú, körülbelül az allegretto. Az alpesi dalok mindmegannyian a kedélyes, mértékletes vidámságot, a nyugodt jólétet fejezik ki. Hasztalan keressük benne a mélyet, a szenvedélyest, mindannyi a megelégedést, a komoly hangulattal csak érintett kedély-mozamot dokumentálja, amely, nem törődve a múlttal, nem a jövővel, és a jelen tiszta lyrai benyomásai közt. Ha a temperamentumra az analógiát tovább fejtegetjük, úgy az alpesi népdal jelleme a „phlegmatikus.“ (Vége következik.)