Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)

1879-11-21 / 199. szám

nak teremtette, de az államhatalom s azoknak kezelői soha sem ragadtak meg egyetlen alkal­mat sem, sőt demonstrativ kerülték azt, hogy Szegedben faji központ teremtessék, a melyre pedig a magyarságnak jó és balsorsában egy­aránt szüksége van, szüksége van szent István birodalmának az alföldre akként, mint Nagy­­brittániának Angolországra, Oroszországnak a nagy és kis orosz területre, Németországnak Poroszországra és Ausztriának a felső és alsó osztrák hercegségre szüksége van. S míg ezen szükségérzetből eredő politika azt parancsolná, hogy az alföld, mint a nemzeti kultúra zászlóvivője, a művelődési vívmányok és intézmények minden áldásában részesüljön s műveltségével uralnák a kormányzat, tudomány és művészet terei­: sajnosan kell tapasztalnunk, hogy az alföld minden inkább, mint a nemzeti művelődés bástyája. Az-e talán, hogy nemessége nincsen, vagy ha van, hát kevés van ; az-e, hogy a minden­kori kormányok hagyományos politikája volt azon téves fölfogás, hogy az alföld úgyis ma­gyar lévén, magyarosító intézetre szüksége nin­csen ; vagy bármi legyen az oka, annyi bizo­nyos, hogy az elhanyagoltatás folytán az alföld a szellemi és anyagi dekompozíció lejtőjére ju­tott, míg ezalatt a Dunántúl, sőt a felvidék is a szellemi haladás és anyagi jólét terén igen messze hagyta az alföldet. Bár ezt az állapotot számtalan intézkedé­sek idézték elő, a sok közül mégis utalnunk kell egy abnormis állapotra, értjük a felsőbb tanügyi politikát. Azokból, a­mik eddig az alföld s vele Sze­ged jelentőségére fölhozattak, önként követke­zik, hogy az alföldnek okvetlen szüksége van egy nemzeti főiskolára, eg­y alföldi egyetemre. De tudjuk és látjuk, hogy nincsen. Ezzel szem­ben nem mulaszthatjuk el, rövid szemlét tartani az ország egyéb kiváltságos vidékein, hol a fő­iskolák idegen nyelvterületeken fölállítva nagy­ban előmozdítják a nemzeti elemnek köz- és tudományos pályákra való kiképeztethetését. A jogakadémiák, gazdasági tanintézetek és egyetemek elhelyezése annyira protekciót eláruló s az alföldet szándékosan kikerülni törekvő po­litikára mutat, miszerint lehetetlen csodálkozá­­sunkat elfojtanunk a fölött, ha ily körülmények közt magyar nemzeti műveltségről szólni helyes­nek tartja bárki is. Körvonalazzuk azonban a protekcionális kört, melyen a nemzeti műveltség templomai föl­­állítják. Kiindulási pont a Kárpátok, zárpont a Ha­vas­alföld. Egyfelől Pozsony, másfelől Nagy-Sze­­ben azon városok, melyek a kulturális kör két végső pontját képezik. Ezen körben, mely az alföldet teljesen kikerüli s a mely vegyitetlen magyar elemet sehol magába nem fogad, tehát létezik 5 állatai, 6 felekezeti jogakadémia, 2 egyetem, 1 gazdasági akadémia, 3 gazdasági tanintézet, 4 bábászati tanfolyam, 3 felsőbb ál­lami leánynevelő­ és ugyanannyi tanítónőképző­­intézet, 2 gépész­ iskola, 2 vincellér-képezde, 1 bányászati és erdészeti akadémia, 1 földmives­­iskola. Ezek megye és város szerint megoszolva következőkép jelentkeznek : Pozsony megyében 1 állami jogakadémia, Győrben állami jogakadémia, Pápán pedig fele­kezeti, Budapesten egyetem, Sárospatakon fele­kezeti jogakadémia, Kassán állami jogakadémia, Eperjesen felekezeti jogakadémia, Debrecenben és Mármaros-Szigeten ugyanaz , Kolozsvárott egyetem, Nagy-Szebenben német tannyel­vű állami jogakadémia. S mindezekhez még: a német Mosony me­­gyében egy magyar és német tannyelvű gazda­sági akadémia, Kassán és Kolozs-Monostoron gazdasági iskola, Liptó-Ujváron tót tannyelvű földmives iskola. Távolsági viszonyok : Pozsony Győrhöz 10, Pápa Győrhöz 6, Pápa Pozsonyhoz 14 , Győr Budapesthez 17, Budapest Sárospatakhoz 19, Sárospatak Kassához 11, Kassa Eperjeshez alig 6 mértföldre esik. Látni való ezekből, hogy a protekcionális vidék egy félkört képez, melyen az állami jog­­akadémiák kivétel nélkül idegen nyelvterületen vannak fölállítva, az alföld szigorú kikerülésé­vel. Sem egyetem, sem akadémia, sem gazdasági tanintézet, sem felsőbb leányiskola, bábászati tanfolyam, gépészeti és földművesiskola nincs 1000­­ mértföldet tevő egybefüggő területen, és­pedig: Csongrád, Csanád, Békés, Bács, Torontál, Temes, Krassó, Szörény és Arad megye, a volt Nagy-Kunság, Kis-Kunság, Pest megye alsó ré­sze és Szolnok megye által képe­zett területen. Ezer □ mérföldön nincs az államnak egyet­len magasabb művelődési intézete ! Csak ekként, igy vizsgálva tűnik föl a sérelem, melyet a leg­­magyarabb terület pártfogolás hiányában tűrni kénytelen. Csak igy lesz bántó azon körülmény, hogy míg a magyar állam fönn a hólepte Kár­pátok közt, Liptó-Hradeken tót tannyelvű föld­­mivesiskolát s II.­Szebenben német tannyelvű állami jogakadémiát fölállítani helyesnek találta, addig 1000­­ mértföldön egy árva kertész­iskola, egyetlen főiskola szervezése okszerűnek nem találtatott. Ily sérelem méltó a törvényhozás szigorú betekintésére. Oly sérelem ez, a melynek ér­zete Szegeden apáról hura szállt; sérelem, a mely Szegeden az államhatalomhoz egy örökös kérelmezést idézett elő, de a­melyre egy örökös tagadás jön a válasz. Ki ne látná be ez igazságtalan kulturpoli­­kából azt, hogy a magyar vidékek adózásából a nem-magyar elemek fölénk művelése idézte­tik elő ! Ki ne venné észre, hogy az alföldi magyarnak súlyos adózásáért a magyar állam mit sem ad rekompenzációul ? Mindezek után helyesen nem az a kérdés merül föl: szükségese egy harmadik egyetem fölállítása, s ha igen, hol állíttassák föl? Hanem az, hogy miért nem adatott a magyar alföld­nek már régebben egy nemzeti főiskola s mi az oka annak, hogy ez idő szerint is a törek­vések nem ilyen főiskola létesíthetésére irányít­­ják ? Mert közömbös kérdés marad az, hogy hány egyetem állíttatik föl illetéktelen helyen ; de nem lesz közömbös az a kérdés: miért nem állíttatik föl egy egyetem az alföldnek Sze­geden ? Bármennyi egyetem állíttatik föl az al­földön kívül, a szükséglet az alföldön sohasem enyészik el. Egy netáni pozsonyi, sopronyi vagy kassai egyetem a szükségletet nem enyészteti el, mert ezek fölállít­ása által az alföld szükség­lete kiegészítve nincs s százados sérelme orvo­solva nem lesz. Ma annyi tény, hogy a pesti egyetem túl­­tömött, de túltömöttségét egy netán a pozsonyi egyetem el nem enyésztetné. A kolozsvári egye­­­emnek megvan a maga provinciája, idő és ál­dozat kell, hogy ez az egyetem is virágzóvá le­hessen. A­mi a bpesti egyetem túltömöttségét alá­­szállítaná, az csak egy szegedi egyetem lehet. Mindenek előtt osztályozni kell azon szem­pontokat, a­melyek egy Szegeden fölállítandó egyetemre nézve irányadókul szolgálnak. Az általános, már föntebb kifejtett nemzet­­feladati szempontokon kívül különösen figyelembe veendők egy szegedi egyetem fölállításánál a nemzeti, országos tanügyi és vá­ro­s­j­ó­l­é­t­i szempontok. Ezek azon főbb te­kintetek, a­melyekre egy szegedi egyetem esz­méje jogosan alapítható, úgy azonban, hogy a nemzeti szempont mindig az első, s a másik kettőt, ha azt a viszonyok parancsolják, abszor­beálja is. Annak, a­ki Szegedet ismeri, teljesen fölös­leges annak nemzeti hivatását bizonyítani; de vannak számtalanok, fájdalom, még magyar­országi születésűek is, a­kik Szegedet egyné­mely specialitásairól, egy bizonyos letűnt kor­szakról s a legutóbbi árvízről ismerik. Nagyon kevesen vannak e hazában, a­kik alkalmat vet­tek maguknak Szegedet történeti, nemzetgazda­sági, művelődési fontossága tekintetében figye­lemre méltatni és tanulmányozni. De nemcsak egyszerű polgárok, hanem előkelő államférfiak is vannak, a­kik Szeged küldetéséről, gyarmato­sításáról fogalommal sem birnak ; ellenben rend­kívül finom városi érzéket árulnak el, mihelyt Pozsonyról, Beszterczebányáról , Bártfáról , Lőcséről, Eperjesről, Kassáról vagy Sátoralja­újhelyről van szó. Az ethnographiai ismeret nem volt az idő­ben szükséges, mikor csak a nemes tett em­berszámot , de az időtől kezdve hagyományossá vált, csak a felvidéki városok jelentőségét hang­súlyozni. Maga Szeged egész a szerencsétlen árvízig csak tudományos szemlélődés tárgyául szolgált; két nagytudományú férfiú hangoztatta az egye­temen, akadémiában S­eged kitűnően magyar faji hivatását. Az egyik, egy veterán jogtudós, nem habozott kimondani, miszerint Szeged az egyetlen eleink által alapított magyar város ; a másik, egy jeles ethnographus, hirdeti könyvében, hogy Szeged hivatásos központja a magyar faji népéletnek. Örvendetes jelenség, hogy a poros levéltárakból a tudomány állapítja meg Szeged jelentőségét; csak az a fájdalmas, hogy a tudo­mányos észleléseket az államférfiak soha nem veszik tudomásul. Nem veszik azt tudomásul, hogy Szeged a bánsági és bácskai magyar elem szülőanyja, az alföldi magyarosodás kaptára. (Folyt. köv.) A külföldi szakértők munkálata. (Folytatás.) Azon nagy befolyásból, melyet a töltések az árvizszin emelésére gyakoroltak, továbbá ab­ból, hogy még nem épültek föl a folyó egész hosszá­ban, végre pedig abból, hogy az előforduló gát-­­ szakadások által részben ismét h­elyreállíttattak­­ azon természetes víztartók, mikben az árvizek az­előtt elhelyezkedtek, azon következtetést lehet vonni, hogy az árvízszin emelkedése még nem érte el tetőpontját, hanem még többé kevésbé nőni fog. Mi­ly magasra fog még emelkedni? Ezt még csak megközelítőleg sem lehet megha­tározni. Most még csak annyit lehet mon­dani, hogy a töltésezés ma már nagyon előre­haladt, valamint az átmetszések kiemelése is; hogy eddig szakadások csak a töltések némely részeiben fordultak elő s hogy a szakadások foly­tán elöntött terület az azelőtti ártérnek mintegy 10 százalékára becsülhető. Úgy látszik tehát, hogy az árvízszin emelkedésének határa, ha még nincs is elérve, legalább is nem áll messze az 1879-ben észlelt magasságtól. Jó lesz mindazonáltal a töltéseket e fölött még je­lentékeny magasságra emelni. Különösen Szege­det illetőleg a bizottság az ezen város megvé­désére vonatkozó külön jelentésében 1­50 mé­terrel vélte meghatározandónak ezen magassá­got az idei árvíz színe fölött, míg máshol 1000 métert elegendőnek tart. Ajánlja azonban, hogy a töltések ily magasságban gondosan megtartas­sanak, hogy mindig ennyivel emelkedjenek túl az ismert legnagyobb árvíz színén. Mialatt a Tiszát és mellékfolyóit bejárta, a bizottság sok töltést tekintett meg és egynéhá­nyat javítás, másokat meg magasítás közben lá­tott. Észrevehette így, hogy a javításoknál, úgy­szintén az eredeti fölépítéseknél követett mód rendesen igen hiányos és vastagságuk majdnem mindenütt elégtelen volt. Ily körülmények kö­zött nem csuda, ha a töltések roppant terjedel­me m­elett némely ponton szakadások következ­nek be, minden azokból származó szerencsétlen­ség kíséretében. De a töltések kiváltképen egymástól való elégtelen távolok és a folyó partjaihoz való kö­zelségük által válnak hátrányosakká. Midőn a tiszaszabályozási munkálatok végrehajtottak, úgy látszik, csak a tulajdonképeni meder szabályo­zására voltak tekintettel s szem elől tévesztet­ték a töltések által jobbról és balról határolt hullámtér sokkal fontosabb szabályozását. A kü­lönféle társulatok majd mindenütt a folyó ka­­nyarait követték és iparkodtak területük minél nagyobb részét mentesíteni, a­nélkül, hogy az ármeder általános irányával törődtek volna. A töltések általános, az egész völgyre szóló átné­zeti térképét megtekintve, egész sorozat túlsá­gos szorulatot láthatunk, melyek egymástól sza­bálytalan részek által vannak elválasztva, hol a szélesség ismét nagyobbodik. Többek közt van kettő nem messze Csongrárdtól, a Kőrös torko­lata alatt, hol az ármeder szélessége majdnem 200 méterre fogy le, s ezek az ezen városban észlelt árvízmagasságra nincsenek befolyás nél­kül. Szeged felé közeledve szembeötlik a rész irány, melyben az alföld-fiumei vasúti hid épült , mely a fölötte és alatta levő töltések irányát is elrontotta. De a szegedi hosszú szorulat és még kettő, mely Szeged alatt van, legártalma­sabbak a folyó azon részében, hol ellenkezőleg kívánatos lett volna a lefolyási szelvényt lehető­leg növelni; igy van még Török-Kanizsa és Zenta mellett két szorulat, hol a töltések egy­mástóli távolsága csak 300 méter, a­mi teljesen elégtelen. Egy ily veszélyes helyzetnek a követ­kezményei könnyen beláthatók: a szorulatok által megakasztott víz magsabbra emelkedik, a töltések nagyobb veszélynek vannak kitéve s szakadások könnyebben fordulhatnak elő. Szük­séges tehát, hogy a töltések nagyrésze egy már előre kijelölt más vonalba helyeztessék át, hogy az ármeder a hiányzó szélességet és sza­bályosságot megnyerje. Ez elsőrendű követel­mény. Némely helyen, például városok mentén, hol a két parton levő töltések egymástóli távol­ságának kiszélesítése majdnem legyőzhetlen aka­dályokkal járna, meg lehet abban nyugodni, a­mint a bizottság Szegednél is elfogadta, hogy e szélesség kisebb legyen, mint a szabad térsége­ken. Máshol azonban szükségképen teremteni kell egy oly ármedret, mely az árvíz összes víz­tömegének befogadására képes legyen, a­nélkül, hogy ez­által a víz lefolyási feltételei nagyon megzavartatnának. Minthogy sok helyen elkerülhetetlen a töl­tések áthelyezése, már most meg kell határozni azon vonalat, a­melyben újra föl lesznek épí­tendők, valamint az újonan emelendő töltések helyzetét is. Ebből kifolyólag megállapítandó a töltések általános vonala a völgy egész hosszá­ban mindkét parton, hogy ezek elhelyezése ne legyen senki kénye kedvére bízva és egy társu­lat se tehesse azt saját külön érdekei szerint. A folyó egész völgye egy összefüggő egészet ké­pez, melynek egyes, részeinek érdekei nem füg­getlenek egymástól. Ezentúl ne legyen szab­d egy társulatnak se töltéseket építeni a nélkül, hogy az általánosságban meghatározott vonalat és a kormány által kibocsátott szabályokat meg­tartaná ; sem pedig ne legyen neki szabad oly munkába kezdeni, a mely szomszédaira v igy a társulatok összegére veszélyt hozhatna. Mekkora lesz azon távolság, melyre a két parton levő töltések egymástól legyenek s me­lyet a Tisza és mellékfolyói mentén mindenütt meg kell majd tartani ? Ez természetesen össze­függésben fog állani a folyó árviz alkalmával, legnagyobb víztömegével minden egyes ponton, a medernek a partok felszinéig vett szelvényé­vel, a lefolyás gyorsaságával, stb. A Kőrös tor­kolatától a Dunáig, a bizottság kezében levő adatok szerint, a mederben az összes víztömeg­nek csak egy ötöde vagy hatoda férne meg; szükséges volna tehát, a folyó ezen részében a partok fölött a tulajdonképeni medernél négy­­ötszörte nagyobb szelvényt biztosítani, ha a ki­áradt víz ott ugyanazon sebességgel bírna, mint a tulajdonképeni mederben. Meg kell azonban vallanunk, hogy a sebesség ott sokkal cseké­lyebb, úgy­hogy attól félhetünk, hogy a töltések közti szelvény s így azoknak egymástól a távola nem volna elegendő, ha csak ezen egy körül­ményt vennek figyelembe. Természetesen a kor­mány szakközegeire kell bízni a kérdésben for­gó általános vonal meghatározását; a­mennyire ők ismerik a Tiszát és mellékfolyóit, a tulajdon­képeni meder méreteit, a lefolyó víz tömegét és sebességét, a folyó minden részében könnyen megszabhatják a töltések egymástól a távolát. Ha ennek mérete ismeretes), azok alaprajza önkényt következik belőle ; figyelembe kell azonban venni azon alapföltételt, hogy az ily módon nyert ár­­meder a lehető legnagyobb szabályossággal bír­jon s hogy ne kövesse mindenütt szigorúan a folyó mostani kanyarait. Visszatérve arra, a­mit az előbbi fejezetben mondottunk, kívánatos lett volna, ha az átmet­szések által nyert kiegyenesítések alulról fölfelé haladva hajtottak vol­a végre. A töltéseket ille­tőleg az ellenkező áll, s ha most volnának épí­tendők, fölülről lefelé, azaz megfordított irány­ban kellene haladni. Jelenleg, midőn a töltések egymástóli távola általában elégtelen, előnyös volna Szegeden alól kiszélesíteni és szabályozni az ármedret, folyton fölfelé haladva; de ezen munkát mindenek előtt azon szorulatoknál kel­lene megkezdeni, melyek a nagy víz lefolyására szükséges szélességet leginkább csökkentik. Midőn az általános töltésvonal így meg lesz állapítva, az ármeder létrehozását a legnagyobb sietséggel végre is kell hajtani, s el kell hatá­rozni, hogy a töltések számára kiszabott két vo­nal közt sem új töltésnek nem szabad épülni, sem réginek megmaradni. Azonkívül a töltések és a folyó között levő térséget meg kell szaba­dítani minden lerakódástól, nem szabad füvön kívül rajta más növényzetet tűrni; fák vagy bokrok csakis a töltések hosszában engedhetők meg, hol a hullámok és a jég ellen védelmül szolgálnak. Most még a töltések és a folyó közt sok helyen látni lehet alacsony és magas törzsű faültetvényeket, lerakott földet s más mindenféle akadályokat, melyek az ármeder szelvényének jelentékeny részét elállják és annyira gátolják a viz lefolyását, mint akár egy szorulat. Mind­ezen akadályoknak mindenünnen el kell tűnniök s ezentúl sehol sem szabad engedni, hogy újra képződjenek ; fákat csakis a töltések hosszában szabad megtűrni, hogy az ármeder céljának min­denkor egészen megfelelhessen. Ha Magyaror­szág jelenlegi törvényei nem engednék meg, hogy a folyómenti birtokosokra ilynemű kötelezettség rovassák, új törvényt kellene hozni, mely őket erre kötelezné, s azt késedelem nélkül az or­szággyűlés elé kellene terjeszteni. Azonkívül, hogy a töltések koronája mindig 1­00 méterrel legyen magasabb a legnagyobb árvíz színénél, szélességüket is nagyon kell nö­velni , mert vannak olyanok is, melyeknek ko­ronaszélessége alig 2­00—2­50 méter, pedig an­nak soha sem volna szabad 7­00 méternél alább maradnia, kivált az árvizek hosszú tartama miatt. A töltések ezen megvastagítása, azonkívül, hogy jobban biztosítaná a k­­ármentesítést, még azon előnynyel is bírna, hogy a töltések közlekedési utak gyanánt volnának használhatók. A Tisza két partján nagyon kevés a jó út, s ha vala­mely töltés veszélyben forog, csak nagyon nehe­zen lehet oda segítséget és a szakadás meggát­­lására szükséges anyagot vinni. Más részről az által, hogy a töltések a gyalog- és kocsi-közle­kedés számára megnyittatnak, kiüzennek belőlük a kártékony állatok, mint például a vakondok, melyek azokat keresztül kasul fúrják és romlá­sukat idézik elő az által , hogy a víz behatolá­sát elősegítik. Igaz, hogy azon ellenvetés is for­gott szóban, hogy a töltések többnyire finom homokkal kevert föliszapolt anyagból vannak építve, a­melyet egy, rendszerint igen vékony, agyagos réteg borít; a kocsik kerekei ez utóbbi rétegen keresztül hatolnak, s így a szél által könnyen elhordható homok és iszapolt föld ke­rül a felszínre, így tehát a töltések magassága folyton fogyna. Ezt a bajt azonban el lehetne hárítani, ha a töltések csakugyan utak gyanánt használtatnának, ha, a­mint ez az ország va­gyonának növekedésével és a közlekedési és szállítási eszközök fejlődésével egykor valószínű­leg be is fog következni, az utak kavicsoltatni fognak. Szegedre vonatkozó külön jelentésében a bizottság foglalkozott azzal, hogy miképen le­hetne a tiszamenti vidékekre építkezési és kavi­­csolási anyagot szállítani oly árakon, a­melyek mellett az utakat méltányos költségen lehetne fönntartani. Az ott említett körülmények telje­sen alkalmazhatók a töltések tetején építendő utakra is, s elég itt azokra hivatkozni. A bizottság az általa megtekintett töltések több pontján látta, hogy azok belső lába földből épült padkák által volt megerősítve. Ez a tisza­­szabályozással foglalkozó szakférfiak több rend­beli javaslata folytán történt, s a bizottság is ezt mint oly kitűnő intézkedést ajánlja, melyet mindenütt meg kellene tenni. Nem akarjuk pon­tosan megszabni, hogy mily magasságra kell ezen padkákat emelni, mert az minden egyes esetben a töltés testét képező anyagtól, a hosz­­szú árvizek alatt a szél által fölvert hullámok többé-kevésbé erélyes hatásától, a szivárgás mértékétől, a töltéseknek a földszín fölötti ma­gasságától, stb. függ, de világos, hogy annál jobb, minél magasabbak a padkák. Jó volna, ha azok fölszíne legföljebb 3000 méterrel maradna a töltések koronája alatt és 5000 méter szélesre építtetnék. Azon előnyön kívül, melyet e pad­kák az által nyújtanak, hogy a töltések lábát megerősítik és megakadályozzák a netalán elő­forduló, a töltések romlását elősegítő vízátszivár­­gást, még anyagtartalékot is képeznek, melyből veszély idején földet lehet nyerni és az esetleges gátszakadásokat meg lehet akadályozni. Jó lesz ez alkalommal a töltések építésére és javítására vonatkozólag is néhány észrevételt tenni. Ha az után, a­mit egy javítás alatt levő töltésen láttunk, lehet ítéletet hozd, mondhatnék.

Next