Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)
1879-07-15 / 91. szám
Huszonegyedik évfolyam 1879 914. szám. Kedd, julius 15-éig. Megjelen ; az imnup utáni napokat kivéve mindennap. Előfizetési föltételek : szegeden lidzhoznordisgal és Tiddkre poétán, tigész évre . Félévre Évnegyedre Egy hóra . Előfizetések legcélszerűbben postautalvány utján eszközölhetők. FÜfalu XKAI is VEGYESTARTALMU NAPILAP, 15frt — kr. 7 * 50 „ a . 75 , í . 3« . Szerkesztőségi iroda : hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, az udvarban balra. Egyes szám ára: © tcr. Hirdetések dijai. A héthasábos petitsor vagy annak tereért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben ti négyhasáboz petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is. Kiadóhivatal: Burger Hus,távkönyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papírraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, július 14-én. A tiszaszabályozás vizsgálata egy hét óta folyamatban van, s a kormány által meghívott külföldi szakértők szemleútjokban tegnap immár hozzánk is elérkeztek, a tisztszabályozás áldozataihoz. Nem titkolhatjuk el, hogy ez a tény nekünk bizonyos mértékben elégtételünkre szolgál. Mert mi voltunk azok, akik , midőn a katasztrófa még csak fenyegetett bennünket, de a Gondviselés kegyelméből még el nem ért. 1876-ban rámutatva az elhibázott tiszaszabályozásra , először hangoztattuk s tovább is föl-föl újítva forszíroztuk az eszmét, melyet azután Szeged város törvényhatósága is magáévá tett , hogy a tiszaszabályozás elfogulatlan külföldi s független hazai szakértők által vizsgáltassák meg, s azok mondjanak fölötte ítéletet és adjanak javaslatot az orvoslásra nézve. Tudjuk, hogy akkor s egész mostanig, mi volt ez indítványunk sorsa: a hivatalos szakközegek részéről az agyonhallgatás s az ezek által mozgatott, pionok részéről a kicsinylő gúny. De a mi fájóbb volt nekünk ennél, maga az érdeklett közönség jórésze is közönyösen vagy épen ellenszenvvel fogadta azt, a mi szomorúan kitűnt a harmadéve Károlyi Sándor gróf elnöklete alatt Szegeden tartott alsótiszai nagy értekezleten, amelyen szépen elverték rajta a port. Akkora katasztrófának kellett megtörténni, mint Szeged elpusztulása, hogy az eszme behatoljon a felsőbb régiókba is és az ige testté váljék. Szomorú elégtétel ez nekünk, de elégtétel. Hanem — miként föntebb megjegyeztük — az elégtétel csak bizonyos mértékig terjed, tehát nem teljes, mert nem úgy valósult meg, ahogy mi kívántuk. Két föltételünk, amit hozzá kötöttünk, teljesült. Az egyik az, hogy a külföldi szakértők az illető kormányoktól keressenek ki s azok küldjék ki őket, ezzel mintegy erkölcsi felelősséget vállalván elérettek. A másik az volt, hogy itt vizsgálódásaik közben a hivatalos szakközegekkel való érintkezéstől s azok információitól megóvassanak. Ezért csak őszinte elimeréssel adózhatunk Péchy Tamás közlekedési miniszter úrnak. Nem titkolhatjuk el azonban mély sajnálatunkat a fölött, hogy kivánataink leglényegesebbike, hogy t. ill. angol, de különösen amerikai szakértők is hivassanak meg, nem teljesült. Elégszer, de különösen nem rég közölt tiszaszabályozási cikkeinkben bőven kifejtettük az okokat, miért tartottuk mi ezt oly lényegesnek a külföldi szakértők meghívásában; most már nem njitjuk föl azokat, mert úgy is céltalan volna; de egy nehéz sóhajt el nem fojthatunk a miatt, hogy ez nem történt meg s igy az oly költséges fölülvizsgálatról nem mondhatjuk el, hogy ez minden oldalra megnyugtató volna. Annyira pesszimisták azonban nem vagyunk, hogy a vizsgálat eredményétől így is javulást ne várnánk. S ez is valami. Qui habet tempus, habet vitam. Ha csak időleges javulás lesz is eredménye , csak annyit tegyenek, hogy az imminens veszély az alsó Tisza völgyén alászállíttassék: nem mondunk le a reményről, hogy a mélyrehatóbb, gyökeres eleitorvoslás is be fog következni, mielőtt mi, a mai kor felnőtt nemzedéke, örök álomra hunynánk szemeinket. Mert erős hitünk az, hogy el fog jönni az idő, amidőn Európaszerte szakítanak a jelen szabályozási rendszerrel. S mert remélni, főkép a porig sújtottnak, oly jól esik, megvalljuk, hogy mi még a jelen vizsgálattól is többet remélünk, ámbár nem vérmesen, a puszta palliatív orvoslásnál. És ezt a reménységünket Kossuth Lajosnak a tiszaszabályozásra vonatkozó, alább közölt nézeteiből, s illetőleg azon állításából merítjük, hogy nincs igazuk azoknak, akik állítják, hogy a vízlevezető medence - rendszert Franciaországban elejtették; ellenkezőleg az ottani szakértők végre is rájöttek, hogy mégis csak ehez a rendszerhez kell fordulniok, s a Loire-nál már több reservoirt készítettek is. Ha ez így van, — s bizonynyal igy kell lennie, mert Kossuth nem a levegőbe beszél, hanem hiteles francia forrásra hivatkozik — akkor van reménységünk, hogy az amerikai rendszer eszméje a külföldi szakértők javaslataiban nem fog egészen mellőztetni, mert van köztük két francia szakértő is. Tehát nem adjuk föl a reményt, hogy a mostani vizsgálat már a tiszaszabályozás gyökeres javításának kiindulópontját képezendi. S ebben a reményben üdvözöljük a meszsziről idefáradt szakértőket, akiknek egyébiránt mindegyikéről meg vagyunk győződve, hogy a legjobbat akarják. A gondviselés vezérelje őket utjukon s áldás kisérje nemes fáradozásukat ! !■ ii iiiéiimiiiií—1—Hinni""'ir»mm— ni—hhhtmihhii i ~ irriimi Kossuth a tiszaszabályozásról. Verhovay Gyula, az „Egyet.“ főmunkatársa, a közelebb Kossuthtal folytatott beszélgetéseiből közli most nagy hazánkfiának a tiszaszabályozásra vonatkozólag tett nyilatkozatait is. Kossuth véleménye, valamint általában minden a tiszaszabályozásra vonatkozó nyilatkozat senkit sem érdekelvén oly közelről, mint minket, szerencsétlen alsó-tiszavölgyieket, itt közöljük a cikket egész terjedelmében. * A külföldi szakértők ma hagyták el Szolnokot, hogy vasárnap délre Szeged romjainál kössenek ki. Eléjük tárul majd a szomorú látvány, melyet a Tisza szilaj ereje készített gúnyjául a szabályozásnál divatossá vált bábáskodásnak. El is veszet bele a nemzet iparkodó tősmagyar gyermeke, Szeged. Minő véleménynyel lesznek a külföldi szakértők, nem tudjuk. Egyet tudunk, s ezt megírta Szeged újjáteremtéséről szóló nagyszabású fejtegetéseiben Kossuth Lajos. Tudjuk, hogy Szeged újjáalkotásának azon a helyen, ahol ezredéve áll, első feltétele a biztosítás az árvíz pusztítása ellen. Olyannak kellennie a védmunkálatoknak, hogy rendkívüli meteorológiai zavarodások által okozott vizár esetén, „ez csak kellemetlenségeket, kisebb-nagyobb károkat okozzon, de pusztulást nem.“ A tiszaszabályozás kérdése tehát összefügg, az egész tiszavölgy pusztításával, összefügg az újjáalkotandó Szeged ügyével. Kossuth nagyon sokat foglalkozik most e kérdéssel. Lángeszének egész élességével tanulmányozza folyvást. Már a Szegedről írott műve is tanúskodik, mily gonddal, terjedelemmel és alapossággalvetette magát a kérdésnek minden oldalról való megfigyelésére. A tárgy annyira érdekli, hogy a felső-olaszországi vasutaknál mint főmérv, alkalmazva levő Lajos fiával, akinek oly jlentékeny szerepe volt a ment cenisi vasút átfurási munkálatainál, gyakran beszélget a tiszaszabályozásról. Rendkívüli élénkséggel beszélt nekem s e tárgyról. Olvasmányai között ez idő szerint a vizmatréni szakmunkák foglalják el a főhelyet ; íróasztalán használatára készen állt a „L’Année Scientifique“, amelyet a beszéd közben, miután hivatkozott rá, föl is nyitott. Ebből olvasta rá az országgyűlésünkön föllépő szakértői nagyképűségre, hogy nincs igazuk, midhind medence-rend a * « v «1 »s línkrre beszélnek Franciaországra nézve , mert az idézett munka, amely évről-évre összegezi a szakélet és tudomány terén tett időszaki haladást és újítást, és ez évről azt jegyzi föl, hogy a szakértők végre rájöttek, miszerint bármennyit költöttek a Loirera, mégis csak a medencerendszerhez kell fordulniok, s már reservoirt készítettek is. Még különösebb volt az amerikai vízszabályozások kicsinyléséről, mondhatni, nem-létezéséről, odavetett megjegyzés a magyar országgyűlésen, amikor a Missisipi mentében 4000 kilométernyi töltések védik, olykor háromszorosan, négyszeresen is, a vidéket az áradásoktól. Kossuth el is mondá, hogy a viszonyok ismerete és tanulmányai alapján mily irányban kellene mozognia a szabályozásnak. A tapasztalat minden folyónál megmutatta, hogy a vízműtan egyoldalú rendszere nem vezet célhoz. Több rendszert kell komplikálni s mindeniket a maga helyén és a maga módja szerint. A természet törvényein nem lehet, de nem is szabad erőszakot tenni. Márpedig minden folyónak az általános törvényeken kívül meg vannak a saját individualitásából folyó törvényei. Ezeket kiválóan tekintetbe kell venni. És azért nem tanácsos és nem célhoz vezető kapta szerűleg általános szabályozási elveket kimondani és szigorúan csakis ezekhez ragaszkodni. Azt nem állítja, hogy mindent egybevetve és mindent megtéve a folyók állandóan korlátok közé szoríthatók. Az olyasféle meteorológiai konfúziók, aminek ez idén székében annyi kárt okoztak máskor is okozhatnak bajt, de a pusztulásnak tudomány és munka elejét vehetik mindenkor. Kossuth négy részre osztja a Tisza szabályozásánál szükséges szakteendőket. Első, hogy nem szabad, mint eddig történt, nyílegyenes vonalakra szorítani az átmetszéseket. A víz önmaga a legjobb útmutató e tekintetben. Kijelöli, megmutatja az mindig, hogy melyik az ő természetes iránya, s mely felé hajlandó a szakértőknek kezére játszani. Azért ott, ahol az átmetszés szüksége fönnforog, nyílást csinálva szájtöltés között kell engedni, hogy a kanyarulat megrövidítésénél saját individualitását érvényesíthesse. Második: a felső völgykatlanok elzárása, hogy medencék gyanánt a vizet fölfogják, lefolyásának tömegét egyenletesebb beosztásra és értékesítésre alkalmassá tegyék. Azok, akik azt mondják, hogy lehetetlen annyi sok millió köbszámra menő vizet medencék által fölfogni, elfeledik, hogy nem is lehet a cél , a fölösleget mind elfogni , mert légtüneti zavarok rendkívülisége amúgy is kizökkentheti a fölöslegre nézve tehető számításokat a kerékvágásukból. De igenis egyik szabályozási eszköz, hogy e vudncok által fölfogott vízmennyiséggel is keresbedjék az alsó vidékekre ömlő víztömeg. Harmadik: a töltés rendszernek szélesebb alapokra fektetése. Már az egyszer megmásíthatatlan törvény, hogy két itce víz egy icés palackba el nem fér, de ha az itcést a fölösleg itcét fölfogni képes tányérba helyezik, nem fog szétemelni az asztalon. Nem mindig elégséges egy töltést emelni, hanem egymás mögött szükség szerint kettőt-hármat is, amelyek között a földmívelést a Tisza kedvéhez kell kötni. Negyedik: hogy az átmetszésekkel nagyon csilloyán kell bánni. Csak a legeslegszükségesebbre kell szorítani, ahol a kanyarulat megrövidítése a folyam folyási törvényeivel kapcsolatosan ezt igényli. A sok átmetszésnek mindig megvan a levezetés sebesítésével az a hátránya oly lassú, csekély eséssel bíró folyamnál, hogy alsóbb helyekre gyorsan gyilleszti össze a vizet. Ebben a négy pontban foglalta össze Kossuth nézeteit a Tisza szabályozásáról. E négy pont megvilágításául aztán érdekesebbnél érdekesebb fejtegetésekbe és kitérésekbe bocsátkozott. A szabályozás kérdésével szóba jött ez ügynek egyéb oldala is. Szóba jött a rendszeretlenség, amely nagyrészt okozója volt az idei szerencsétlenségnek. Szóba jöttek a szabályozás körül várható intézkedések. Ennél a pontnál engem ért a megtiszteltetés, hogy el kellett mondanom, minő várakozással van az ország. S én bizon biztatót épenséggel nem mondhattam. Ellenkezőleg, a készülődések után ítélve, azon nézetnek adtam kifejezést Kossuth előtt, hogy a rendszeretlenséget rendszeretlenséggel fogják betetőzni. Már maga a kiindulási pont olyan, mely minden bizalmat aláás. Alig hogy pénzre volt kilátás, a társulatok, amelyek annyi visszaélést követtek el a szabályozás és pénzfölhasználás körül, ugyancsak igyekeztek kapkodni a tiszaszabályozásra fölveendő lőcsön után. Föl is osztották már maguk között jóelőre. Ennek a pénznek a sorsát a tapasztaltak után könnyű kitalálni. Fognak babrálni, kapálgatni és nyuitöltéseket emelni; a pénz elfoly, az állam majd ütheti bottal a nyomát mind a szabályozásnak, mind a kölcsönnek , mert a Tiszavölgy kizsákmányolt lakosain ugyan nem veszi meg e pénzt a végrehajtó. Elmondtam, saját tapasztalataimból, hova juttatták a Bodrogköz és Tokajvidéki birtokosokat a szabályozás költségeivel. Ott már átkozzák a szabályozást, úgy amint van, kormányostól, társulatostól. Sokan minden áron megszabadulni igyekszenek ártéri földjeiktől. Elcsigázvák a töméntelen fizetéstől, hajszolástól. Azoknak, akik élén állanak a társulatnak, vagy a tűzhely körül mozognak, könnyebb a dolog vége, mert a terhek java alól kibújnak, a pénz is, a mi társadalmi viszonyaink mellett, sok kézen megragad. Végül kifejeztem abbeli határozott nézetemet, hogy én egy garast sem szavazok meg a társulatok kezére, s a szabályozás iránt csak akkor lehetnék bizalommal, ha az állam venné kezébe a saját költségére és felelősségére. — Hanem ez a nézet nem igen talál pártolásra, mert rendszerint az a felelet , hogy azoknak kell viselni a költségeket, akik hasznot bújnak a munkából, az országra nem volna igazságos ráhárítani a tetemes kiadásokat. Kossuth erre a következőleg szólt : — Nekem is az a nézetem, hogy nem kellene társulatok kezére bízni a szabályozás munkálatait. Az országnak kötelessége azt teljesíteni, hisz Marmarostól Titenig csaknem az ország fekszik. Annyi költséget, amennyit egy helyesen végrehajtott szabályozás követel, a Tiszavölgy birtokosai meg nem bízhatnak. Az éttívek, vidékek birtokosaira az államilag végzendő szabályozás után egyéb tehernek nem kellene baromolyia, mint hogy érdekeltségük és hasznuk arányában viseljék a töltésvédelmi költségeket. És itt Kossuth, szavainak példákkal való megerősítése céljából, tovább fejtegetve nézetét. Hivatkozott Amerikára. „Ott — úgymond — az önkormányzati nagy érzék és éberség mellett ugyancsak keveset tesznek az állam kezébe, mégis a folyószabályozás, mely széles áttekintést és egységes vezetést kíván, az államkormányzat kezébe van letéve,ám ezekben igyekeztem visszaadni Kossuth fejtegetéseit a tiszaszabágozás égető fontosságú kérdéséről. A dolog természetéből következik, hogy a hűség, amelyet az eszmemenet meglesésével a látogatás alkalmával elérni igyekeztem, mindazon veszteségekben szenvedtek , amelyeket annak csak a közvetlen hallás, szó- és mondatkötés adhat meg.