Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)
1879-11-08 / 188. szám
Huszonegyedik évfolyam 1879. 188-ik szám. Szombat november 8-án. Előfizetések legcélszerűbben postantalváry alján eszközölhetők.Szegedi Híradó. POLITIKAI ás VEGT ESTAB.TALMU NAPILAP. az udvarban balra. Egyes szám ára. Sustr. 11 Kiadóhivatal. Megjelen: az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. Előfizetési föltételek: Szegeden hálzhozhordással és vidékre pesten. Egész évre . . . 1 Sí írt —kr. Félévre .... 7 „ 50 „ Évnegyedr . . . 3 „ 75 „ Egy hóra ... 1 , 35 „ Szerkesztőségi iroda : hol e lap szellemi részét élető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, 209. sz. a. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr. kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kv. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is. Burger Gusztáv könyv- és könyomdája, könyvkötészete, papírraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Megint botrány. Szeged, nov. 6. Korunk egyik jellemző vonása a könnyelmű vádaskodás és a botrányhajhászás. Ez is egyik biztos jele a társadalom romlottságának. Szomorú, de tapasztalati igazság az, hogy a közönség nagy tömegének tetszik a botrány ; a közönség örömest mulat más rovására s szivesen látja, ha valakit becsületében, jellemében gyanusítanak, pellengéreznek, s mentül kiválóbb egyéniség a gyanúsított és pellengérezett, s mentül rikitóbb a gyanusítás és pellengérezés, annál sikerültebb a „hecc.“ Ebben leli magyarázatát az, hovatovább mind többen és sűrű vállalkoznak a „hecc“-csinálásra, anynyira, hogy ez maholnap a pártsajtó megszokott fegyverévé , amely rendre öli a magán és oki becsületet s ezzel együtt a közmorált. Ezt tapasztaljuk a nagy és kis dolgokban, nagy és kis személyek ellen egyaránt; a különbség csak az, hogy a nagy heccek országos, a kis heccek pedig csak lokális botrányt okoznak s ugyanilyen különböző publikumokat mulattatnak. Nem szólunk arról, sőt becsülni tudjuk, ha valaki önérdek nélkül, csupán a közjó érdekében, bátor kézzel valódi bűnről és hivatalos vagy egyéb állással való visszaélésekről rántja le a lepelt, hanem igenis az olyan tendenciáról, amely keresi, kutatja a vétkeket, mint a finánc a tiltott jószágot, s holmi utcai, kávéházi vagy börzei mendemondák után kész a gyanúsító dolgok föltálalásával, anélkül, hogy fáradságot venne magának, előbb teljesen biztos adatokat szerezni akkor, mikor becsület és jellem megtámadásáról van szó. Ez a gyalázat. Különösen napirenden van a sajtó terén — a fővárosban úgy, mint a vidéken — a magánbecsület könnyelmű gyanúsítása , ami legbiztosabb jele annak, hogy az időszaki sajtó jórészt erkölcsileg selejtes kezekbe került. Mert a ki becsülete szeplőtlen megőrzésével küzdte át az élet kisebb-nagyobb pályáját, a kinek keze és lelke tiszta a más ember vérverejtékétől és minden szennytől, a ki az élet anyagi javainak mindig elébe tette a becsületet, habár száraz kenyeret evett is olykor mellette: az tudja, mi a becsület, s az óvakodni fog a mások becsületének érintésétől. A harmadik tényező a politikai pártszenvedély, amely gyakran tisztalelkű, komoly férfiakat is megvakít s belevisz a botránycsinálás posványába. Íme, még el sem múlt az egyik botrány, már jelenetezve van a másik. Ezúttal gr. Szapáry pénzügyminiszter van kiszemelve a botrány áldozatául. S ezt is a „Magyaroszág“ c. lap viszcenirozta. Hanem ebből nem sikerül egy új Zichy-affairt csinálni. A dologról nem vettünk eddig tudomást, mert utáljuk a botrányhajhászást s mert, ismerve Szapáryt, eleve meg voltunk győződve a vád alaptalanságáról. A vád arról szólott, hogy a p. v. miniszter közvetlen az expozéja beterjesztése előtt, mely a földtehermentesítési és a zselédézsmaváltsági állampapírok törlesztési idejét meghosszabbítja — ilyen állampapírokat adott el nagy mennyiségben, holott tudnia kellett, hogy az ő előterjesztése folytán e papírok értéke jelentősen alá fog szállani, a mint hogy alá is szállott; igy tehát a miniszter tudva spekulált s hivatalos állásával önérdekből visszaélt. Mondva volt aztán, hogy rokonai is nagymennyiségű ilyen állampapírokat adtak el és sok ezret nyertek mások megkárosításával. Sz apá ry gr. erre cáfolatot küldött, mely szerint ő a maga részéről még szeptember hóban adott el 11.600 frt ára úrbéri papirost; a rokonai eladásáról pedig ő mit sem tud s ahoz semmi köze nem volt és nincsen. Ez ügyet tegnap, a maga szakállára, Pázmándy képviselő is szóba hozta a képviselőházban, s Szapáry lényegében ugyanazt felelte, ami a sajtóban cáfolatul közzététe , kijelentve, hogy minden, amit azonnal írtak, valótlanság, s hogy ő emmi oly tényt, a melyből hivatalossával való visszaélésre, vagy annak 8. -vényére való fölhasználására követe . Tehetne, el nem követett. Ezt gr. Szapáry Gyula mondja, a miniszter s a magyar mágnás. A gróf szeplőtlen múltja senkit sem jogosít föl arra, hogy szavaiban kételkedhessen; a férfiú önérzete pedig tiltja, hogy többet mondjon, mert megkövetelheti, hogy szavának hitelt adjanak. De magán után az interpellálónak s bárkinek kész egész részletes fölvilágosítást is adni. Oly férfiúnál, mint Szapáry, ki nem fogná méltányolni azt az akaratot, hogy ez ügyben ne hurcolják meg országvilág előtt ? Még Pázmándy is belátta ezt s tudomásul vette a miniszter válaszát, valamint helyeslőleg tudomásul vette azt a ház is. De mindez nem elég az „Egy.“-nek : ő parlamenti viszgálatot s ez után önigazolást követel, mert addig nincs tisztázva, szerinte, Szapáry a gyanútól. Hát hiszen mit törődik ő azzal, ha egy minisztert meghurcolnak! Azt hiszszük azonban, hogy ebben is, mint sok más „hecc“-ben, a szélsők morált prédikáló, de azt nem igen követő lapja szeparatum votumot tett a nyilvánosság asztalára. Miről van szó in ultima analysi ? 11.600 frt értékű állampapír eladásáról. És ezen, az értéksülyedés folytán, nyert a miniszter — az „Egy.“ kiszámítása szerint — 986, mondd: kilencszáznyolcvanhat forintot. Tehát ezért az összegért élt volna vissza Szapáry Gyula gróf az ő hivatalával ? S ezért méltó arra, hogy országvilág előtt — az ország jó nevével együtt — meghurcoltassék ? ! Bizon szomorú dolog ez nagyon! Ne is beszéljünk róla többet. Országgyűlés. A képviselőhöz nov. 6.- iki ülése. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése és a kérvények bemutatása után az elnök jelenti, hogy az interpellációs könyvben Pázmándy Dénesnek a pénzügyminiszterhez intézett sürgős interpellációja van bejegyezve, melyet a nevezett képviselő az ülés végén, a szokott időben fog előterjeszteni. Következett a napirend. Tárgyalás alá vétetvén a honosítási törvényjavaslatnak a bizottsághoz visszutasított szakaszai, a bizottság jelentése rövid eszmecsere után elfogadtatott, kivéve a törvényhozási tagságra vonatkozólag Molnár Aladár által beadott indítványt, amely Tisza Kálmán fölszólalására mellőztetett. Az osztrák-magyar bank némely szabadalmának a magyar földhitelintézetre kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat elfogadtatván, tárgyalás alá vétetett a kir. udvartartás költségeiről szóló törvényjavaslat. Máriássy Sándor előadó ajánlja a törvényjavaslat elfogadását. Urányi Imre hosszabb beszédben szól a javasolt összeg (4.650.000 frt) magassága ellen. Szemére hányja Tisza Kálmánnak, hogy 1873 ban mint ellenzéki vezér soknak tartotta ugyanezen összeget s most ő terjeszti a ház elé. Neki, úgymond, föl kellene világosítania a koronát, hogy ez összeg a mai viszonyok közt sok. Párhuzamot von az 1873 iki a a mai pénzügyi helyzet között s ez utóbbit roszabbnak tartja. Sérelemkép fölhozza, hogy nincs magyar udvartartás, s azon összeg, a melyet udvartartás címen fizetünk, Bécsben költetik el. Indítványozza, hogy a 4.650.000 frt helyett 3.650.000 frt vétessék a szövegbe. Tisza Kálmán miniszterelnök : nem akar felelni a személyes momentumokra s azokat csak annyiban nem mellőzi, amennyiben helyreigazításra szorulnak. Akkor, midőn az idézett szavakat mondta, évenkénti 1 millió szaporításról volt szó. Ez pedig nagy különbség. (Igaz a jobboldalon.) Nem is félt attól, hogy ő fog illegálisnak látszani, hanem azt mondá, hogy nem szeretné, ha a dolgot úgy lehetne odaállítani, hogy az ország egyik pártja lojális, a másik nem. ( Különben 73-ban nem 8 millió volt a deficit, hanem 64 millió, most pedig 24 millió. Figyelmezteti Urányit, hogy nézze meg jobban az adatokat. Kéri a törvényjavaslat elfogadását, mert az nem lehetséges, hogy a magyar parlament kisebb összeget szavazzon meg udvartartási költségre, mint a másik államfél. Biztosítja a házat, hogy századok óta nem volt oly magyar udvar, mint ma van. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Szóltak még: Lukács Béla, Irányi Dániel, Madarász József, Apponyi Albert, Helfy Ignác, Zay Adolf és Thaly Kálmán. A ház a törvényjavaslatot elfogadta. Ezután Pázmándy Dénes terjeszti elő fönt jelzett interpellációját. A következőket kérdi: 1. Való-e, hogy a pénzügyminiszter úr 1. év októberében — s nem szeptember hó folytán — Waitzenkorn és fia helybeli pénzváltó üzletében 11,600 frt névértékű árbér-váltsági kötvényeket árusított el személyesen ? 2. Való e, hogy a pénzügyminiszter úr hasonlat oly hitelpapírokat, melyekre nézve 1. évi október 28 án a képviselőházban tartott expozéjában a törlesztés meghosszabbítását helyezte kilátásba, illetőleg önmaga javasolta, szintén október hó folyamában az itten székelő magyar leszámítoló banknál (Dorottya utca) eladott ? 3. Van-e tudomása a pénzügyminiszter úrnak arról, hogy hozzátartozói többen ugyanily nemű értékpapírokat ugyanezen időkben s nagy összegekben adattak el ? 4. Miképen tudja a miniszter úr ezen tényeket összeegyeztetni hivatalos állásával és titoktartási kötelezettségével ? Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter: T. ház ! A parlamenti gyakorlat és a nálunk bevett szokás azt hozza magával, hogy e helyről oly tényekért vagy mulasztásokért feleljen a kormány tagja, melyeket hivatalos működésében elkövetett. Ily tényekért a választ megadni a képviselőház iránti tisztelet és saját kötelességem érzete folytán mindig kötelességemnek tartottam. Ez alkalommal is megteszem ezt, a t. ház előtt kijelentvén, hogy semmi oly tényt, amelyből azt lehetne következtetni, hogy hivatalos állomásommal visszaéltem, vagy hivatalos állomásomat saját előnyömre fölhasználtam volna, nem követtem el, s azért kérem a t. házat, hogy ebbeli válaszomat méltóztassék tudomásul venni. A t. képviselő úr azonban kiterjeszkedett más ügyekre is, olyanokra, amelyek magán jellegűek. Ezek most már több nap óta a sajtóban több oldalról hangoztattak. — Épen a több oldaról tett nyilatkozatok folytán kiki s igy a háznak is minden tagja magának tudomást és saját fölfogása szerint magának meggyőződést szerezhetett a dolog mibenállása felől, valamint arról, van-e itt kárhoztatandó eljárás vagy nincs. Ily magánjellegű ügyet illető kérdésre azt mondhatnám, hogy e helyről nem is tartozom válaszszal. De én tovább megyek és azt mondom, hogy mindazért, ami e dologban az én részemről a lapokban nyilvánosság elé hozatott, a felelősséget igenis elvállalom, mindazt azonban, ami ezen túl megy, határozottan valótlannak vagyok kénytelen állítani, amit eddig is valótlannak kellett nyilvánítanom. Az ide vonatkozó kérdésekre tehát többet e helyről nem mondok, hanem kijelentem, hogy magának a képviselő úrnak, ki a kérdéseket tette, teljes készséggel és nyíltsággal a választ megadni kész vagyok. Magára a kérdésre adott válaszomat, kérem a t. házat, méltóztassék tudomásul venni. (Helyeslés jobbról.) Pázmándy a miniszter válaszára kijelenti, hogy neki erről a dologról más fölfogása van ugyan s kimerítő választ szeretett volna , de ha ez az ügy a miniszter ma a ház többségének nézete szerint magán jellegű dolog, akkor nem vitatja azt, s a miniszter válaszában újabb megcáfolását látván a sajtóközleménynek — a választ, bárha azt nem találja is kielégítőnek, tudomásul veszi. A ház a választ tudomásul vette. — A török kormány nyilatkozata. A budapesti török főkonzulátus a következő közleményt küldte a lapokhoz: Feridum bey, török konzul, fölvan hatalmazva, a párisi Agence Havasnak f. hó 2-án közzétett senzációs táviratát formaszerűen megcáfolni. E hír teljesen hamis; az angol nagykövet a fényes portának nem adott át sem jegyzéket, sem ultimátumot. Kijelenté, hogy Törökország viszonya Angolországhoz szerencsére továbbra is ép oly barátságos marad, mint ezelőtt volt. — Konstantinápolyban ugyan fatálisan állhatnak a holgok, ha igaz az „E11.“ azon távirati hite, mely azt mondja, hogy ott a nagykövetek intézkedéseket tesznek honfitársaik védelmezésére, mert attól tartanak, hogy tömeges lázadás tör ki. — Bécsből jelentik: Edhem basa a múlt héten utasítást kapott, jelentse ki a bécsi kabinetnek, hogy az új kabinet mindent elkövet a porta és a monarchia közti jó viszony fönntartására. A bécsi kabinet azt felelte, hogy puszta szavakra nem fektet súlyt és a porta szavainak nem tulajdonít értéket, amíg meg nem győződik, hogy a reformok komolyan foganatosíttatnak. Végül a bécsi kabinet kijelenti, hogy nem titkolhatja el, miszerint az új török kabinetben nem bízik. Lanka Gusztáv, Lanka Gusztávnak negyvenéves írói működését szombaton ünnepeli meg az írók és művészek társasága, mely alkalommal bizonyára nem lesz érdektelen az egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar író életére visszatekinteni. Első szépirodalmi dolgozatai negyven év előtt a „Ra j z o l a t o k“-ban jelentek meg, azon időben , midőn az írónak el kellett készülve lennie a kicsinyeltetésekre és a nélkülözésekre. Atyja gróf Károlyi Lajos uradalmi főmérnöke volt, a ki minden követ megmozdított, hogy fiát, ki a bölcsészeti és jogi tanulmányokat szép sikerrel végezte, az irodalomtól elpártolásra birja s bizos állást szerezzen neki. Lauka gazdász lett, de az írói év prózai foglakozása közben is fölbuzgott benne. „Verseket írtam — meséli „Emlékirataidnak egyik lapján — minden formában és minden irányban. Megénekeltem a várat, egyházat; Petriásról, az Öngyikos asztalosról balladát készítettem ; — a falubika felügyelőjének leányáról , a kit a malom morzsolt össze, románcot, szerelmi verseket írtam a biró leányához , az uradalmi ügyvéd szolgálójához, később neki bátorodva , a vadasi ispánnéhoz és egy ismeretlenhez, a kit azonban nagyon jól ismertem . Később Vállajra, majd Magócsra került, s kétévi nyugtalan kóborlás után Pestre jött, a mely 1840 ben az irodalom központjává kezdett válni. Itt Kovacsóczy Mihály írónál és szerkesztőnél lakott a hatvani utcában, ki 7 pengő forint havidij mellett munkatársnak alkalmazta. Pesten Vörösmarty dicsőségétől s Bajza tekintélyétől sarkaltatva, lázas buzgalommal kezdett dolgozni, s munkálatai gyorsan követték egymást a Közlemények, Világ, Regélő, Életképek és a Divatlap hasábjain. 1847-ben Pozsonyban az országos ellenzék, a forradalom alatt pedig a honvédelmi bizottság jegyzője lett. Kossuth a legbizalmasabb rendeletek kézbesítésével őt bízta meg. Ekkor indíta meg „Charivari“ című élclapját is, mely azonban csak három hónapig tartotta fönn magát, mert a közönség a viharos napokban nem igen lelte kedvét a tréfákban. A szabadságharc után, mint belügyminiszteri titkár, bujdokolni volt kénytelen, míg végre egy év múlva szaniszlói otthonában meghúzhatta magát, ide hozván művelt lelkü nejét, Stockinger Antóniát, kivel azóta boldog házasságban él.