Szegedi Híradó, 1891. április-június (33. évfolyam, 90-177. szám)

1891-05-23 / 140. szám

Szeges, 1898. XXXIll. évfolyam. 140. szám. Szombat, május 23. Előfizetési árak: Há£hoz hordással vagy postán küldve: Egész évre . 14 frt — kr. Félévre . 7 » — Negyedévre 3 » 50 * hóra . . 1 » 20 » Egyes szám ára ^ kr. DJ HIRADÓ Kiadóhivatal: Badrényi Testvérek könyvkereskedése Szegeden, hová az előfizetések s a lap szétküldésére vonatkozó fölszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Szerkesztői iroda a Tisza Lajos körút 73. gs. Reitzer-féle ház, földszint, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetéseket és nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal mérsékelt áron vesz föl. Az új május. Szeged, május 23. Búza növesztő és repcre érlelő május hónapban a legélénkebb politikai diskussziók is rendesen ezekre a kérdésekre lyukadnak ki; lesz-e eső, hogy áll a vetés, lehet-e jó aratást remélleni ? Mert ezekkel a kérdésekkel szorosan összefügg Magyarországon az egész közélet. De sőt az egész kontinens politikáját az a megfigyelés és előlegezett számítás vezeti ez idő szerint, vájjon a gabonatermő államok mennyire kedvező aratást remélhetnek ? Mindenesetre jobban égeti a politika vezetőinek agyát az a nem éppen megnyugtató és semmikép nem lelkesítő hír, hogy az összes gabonatermő országokban a rideg tél után nagy sokára beköszöntött kései tavasz szeles szárazsága a vetések dús kifejlődését megakadályozta, mintsem a belgrádi politikai tűz, amelyről pedig az összes lapok ezrekbe kerülő táviratokat közölnek. Bármi figyelemmel keressük is az országos lapok hasábjain azokat a táviratokat, amelyek napról-napra és lehetőleg termő vidékekként hírt adnának a mezőgazdaság, helyesebben a vetések állásáról, nem fogjuk megtalálni. Itt-ott néhány apró betűs hírecskét olvashatunk ugyan , de még a pénzügyi és közgazdasági érdekekkel némi előszeretettel foglalkozó lapok is legtöbbnyire arra szorítkoznak csak, hogy a földmivelésügyi miniszter által hetenkint kiadott értesítéseket kollektíve köztik. Még maga a budapesti gabonatőzsde sem kap mindenben megbízható s az összes számba vehető termő vidékekről rendszeres tudósításokat, aminek természetes következése aztán az a bizonytalanság, ingadozás és gyakorta hidegség, mely a magyarországi gabona-spekulácziót jellemzi s amely a magyar termelő közönséget folytonos várakozásra s a külföldi spekuláczióhoz való, sokszor keserves csalódással járó alkalmazkodásraszorítja. E csalódások pedig a termelőkre nézve a legtöbb esetben veszteséget, a kellő alkalom ki nem használásra való ébredés epés boszúságot , a levegőben spekuláló gabonakereskedőkre és a tőzsdéken játszókra pedig bukásokat eredményez. A leggyakoribb pedig az az eset, voltak egész nap. Csupa mámor és szerelem az élet! Elmúlt azonban már az esküvő is; az új pár nászútra indult és a rengeteg üres, puszta házból én is eljöttem, unalmas, esős éjszakába . . . Egy-egy kutya nyivog hosszan, élesen a kerítések mögött; egy távirat-kihordó lámpával keresi a házszámokat, hogy felzörgesse az alvót halálhírrel, szerencsétlenséggel a piros vignettás express által; azután senki, semmi, csak az eső zug, zúg egyformán és a sár csacsog lábaim alatt, kocsit kincsért sem lehet látni. De csodálatos! Mendelssohn nászindulójának akkordjai mint vibrálnak a fülemben, hízelkedve, kéjesen olvadnak össze az eső kattogásával, hallom tisztán, fenséges dallamai elárasztják a levegőt és nem tudok szabadulni tőlük és látom a szivárványt, mely átfogta az egész eget, a sugaras szép szivárványt. Bemenekültem egy vendéglőbe. Benn csak egy gázláng égett. A pinczérek éppen szedekelőztek, rakosgattak, hogy csukjanak és menjenek haza. Titokban kedvetlenül néztek reám, még pár gázlángot gyújtottak és terítettek újra. Az étterem zöld tapétával volt bevonva, bronz díszítéssel, kissé rikítóan, a szegleteken nagy oleanderek terpeszkedtek. A gázláng fénye megtört a tükrök üvegein s a poharakon át szivárványt rajzolt a fehér abroszra, keskenyet, kevés színűt, de szivárványt, a fal zöld színe, a tükör és poharak üvege miatt. Mindenütt szivárvány . . . szivárvány . . . hogy a bizonytalanságban a szolidabb elemek várakozó állást foglalnak el, a kereslet lanyhává lesz, vagy éppen megakad, a kínálatot pedig, ami a mezőgazdák kárával jár, a hosszas várakozásban kifejlett szükség «nyomottá» teszi. Természetes, hogy e minimális gond a mezőgazdasági Magyarországnak időhöz és munkához kötött mezőgazdasági viszonyaival, érzékenyen hat az összes gazdasági és társadalmi életre, lefokozza az életkedvet, keserűséget és elégedetlenséget önt a szívekbe, megbénítja a szorgalmas munkálkodást és nem kevés esetben illuzóriussá teszi az összes gazdasági törekvéseket. Ez arra vall, hogy Magyarország közélete a múlt idők közjogi és államjogi harczainak iskolájából még ma sem nőtt ki s még ma is inkább látszik érdekelni bennünket minden politikai tűzijáték és a botrányok látványosságai, mint az országos kenyérkérdés. Úgy tűnik föl előttünk a hadseregek ide-oda vonulásáról, apró, vagy sutba dobott diplomaták nagyképű nyilatkozatairól, a politikai konstellácziók izgalmas hangú fejtegetéseiről, az Merengésemből a pinczérek sztogása zavart fel. — A Gábor — mondták — a szegény Gábor? Beteg és a felesége odahaza vígan él; egész este a Plekan István őrmester van nála; ennek pénzt ad és csókot ; az urának pedig csókot pénzért. Das is’ doch a’ Schand. «A Gábor», a főpinczér volt itt, nyúlánk, sovány alak, sápadt és az arczcsontjai mind látszottak. Most éppen az étlapot hozta, künn egyszerre elhallgattak. Gábor csendesen jött, czipőjén gummitalp volt. Így kívánja a főnök, fénytelen kék szemeivel alázatosan nézett, és kérdezte, hogy «mit méltóztatott parancsolni ?» Egy sugár az üveg szivárványából elnyújtózkodott az ő vékony kezén is. — Baja van magának Gábor ? — Nem instálom, köszönöm, csak a tüdőm. A sok éjszakázás, futkosás, a vendégek pedig nagyon szaporodnak és gyakran csengetnek. Nem panaszkodom, de külön csengetnek az étlapért, vízért, kenyérért, mustárért, borért, fizetni, szivarért és nekem mindig meg kell néznem, rendben van-e minden. A gazdát idegessé teszi a csengetés és idegessé tettem magam is , minden csengetésre nyilallik a mellem, a fejem. Hanem csak tavaszszal van ez így, télre rendben leszek ismét. Sokat is beszéltem . . . milyen bort méltóztat parancsolni ? . . . Szegény Gábor sietve ment el, de vékony lábszárai járás közben összeütődtek, köhögött, mint valami szentimentális hősszerelmes a színpadon. Rendelést adott a vacsorára, borral künn folytatta az evőeszközök rakosgatását. Számba vette a tá- A „SZEGEDI HIRADÓ“ TÁRCZÁJA. Szivárvány. A fővárosból érkeztem késő, tavaszi, esős éjszakán. Még zsibongott agyamban a nagyváros zaja, vonatok füttye, a zörgése fényes fogatnak, mely imént gázolt el egy koldus asszonyt, ki eléje dobta magát, hogy a bennületöt a szenvedett törődésért pénzt kapjon; még látom a festett örömet ezer alakban, hajszát egy ékszerért, tarka kalapért, mosolyért, pénzért; azonban már itt vagyok a néptelen, sötét utczákon, egyedül és zuhogva ömlik reám a kemény eső. Talán vásár volt ma vagy fáklyászenére, majálisra készültek; emlékszem, errefelé mindig ilyenkor bomlik az idő, hogy rontsa a rendezők örömét. Befelé haladva a sáros utakon, együtt jöttek velem a tegnapi nap reminiszcencziái. Szép fiatal leány esküvőjén voltam. A mennyasszony mosolygott, a vőlegény mosolygott, a násznép ragyogott a vidámságtól s hogy délelőtt esett, délután az esküvőre hétszinü szivárvány fogta át a mennyboltozatot. — Látja, a szivárvány! — mondta a mennyasszony. És a vőlegény utána suttogá: — A szivárvány! Aranyhid nekünk, és mekkora nagy, erős, színes és fénylő. Örömet, bőséget jelent. Egymás szemeibe néztek a hivés sugárzó, merész tekintetével. És bízva a szivárvány jelentőségében, még vidámabbak .