Szegedi Híradó, 1891. október-december (33. évfolyam, 258-335. szám)

1891-12-03 / 312. szám

Szeges, 1891. XXXlll. évfolyam. 312. szám. Csütörtök, deczember 3. Előfizetési árak: Házhoz hordással Vígj pos­tán ked­dre: Egész ívre . 14 frt — kr. Félévre . . 7 » — » Negyedévre . 3 » 50 » Egy hóra . . 1 » 20 » Egyes szám ára 5 kr.SZEGEDI HIRADÓ Kiadóhivatal: Andrényi Imre könyvkeres* * * kedése Szegeden^ hová az elöhzetések s a lap szétkül­désére vonatkozó fölszólam­­lások intézendők. --- ■ Szerkesztői iroda: Tisza Lajsz-komt 73. sz. Reitzer-füe ház, iLlászint; hová & lap szellemi részét il­­lető minden közlemény in­­tézendő. Bém­entetlen levelek nem fo­­g­ adtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI NAPILAP Hirdetéseket és nyílttéri közleménye­ket a kiadóhivatal mérsékelt áron vesz föl. Szeged a megye szék­helyért. Szeged, decz. 3. Napról-napra kapjuk az örvende­­te­s hírt, hogy Csongrád megye közsé­­g­ei a vármegye székhelyét Szentesről Szegedre kívánják áthelyezni. A községi képviselőtestületek, amint a beérkezett tudósításokból ol­vasható, mindenhol egyhangú lelkese­­d­éssel támogatták Szeged csöpp vazal­­lusának, Tápénak határozatát. Nem arról van e határozatokban ugyan szó, amire mi évek óta, mint egy szép czélra törekszünk , hanem el­végre majdnem mindegy. Akár Szeged megye, akár Cson­grád megye lesz a neve, csak Sze­ged megyeszékhely legyen. Ez a fő. És úgy látszik ez a czél el lesz érhető. A megindult mozgalom haladása biztató. És ha egyszer Csongrád megye közigazgatásának központi hatósága, a megyei közönség javára, beköltözik Szegedre, közelebb jutunk ahhoz az eshetőséghez is, hogy a már meglévő alapon , de a hozzánk kívánkozó más s különösen nemzetiségi területek bevo­násával, Szeged megye kikerekíttessék. Természetes tehát, hogy ebből a két szempontból, de sok más okból is, a legrokonszenvesebb igyelemmel kísérjük a megye­székhely rendezésé­nek kérdésében megindított mozgalmat. Természetes azonban az is, hogy az ilyen nagyobb szabású társadalmi mozgalomnál, bármennyire gyökerez­zék is különben a közszükség érzeté­ben, hogy minél előbb az óhajtott czél kikötőjébe érjen, szükséges a belső erők kifejtéséhez az érdekelt külső té­nyezőknek is a kellő mértékben hozzá­adni biztató, támogató erejüket. Azt akarjuk mondani e meglehe­tősen akadémikus kijelentéssel, hogy a megye székhelyének Szegedre áthelye­zése érdekében megindított mozgalmat, a legközelebbről érdekelt félnek. Sze­ged szabad királyi városnak, tekinté­lye egész súlyával támogatni kell, mert az kétségtelen, hogy e kérdés helyes és gyors megoldásából legtöbb gyü­mölcsöt Szeged szedhet s hogy a czél­­hoz jutásért legtöbbet Szeged tehet. A­­Szegedi Hiradó­ a maga részéről, de mint a közvélemény tol­mácsa a mozgalmat a lehető legtel­jesebb rokonszenvvel üdvözölte, sőt a lapban való biztatáson kívül, más esz­közökkel is siettünk az érdeklődést a megye községeiben fönntartani és fo­kozni. Ez azonban korántsem annyi, mint amennyit a haszonért, mely a megye­székhely megnyeréséből Sze­gedre fog háramlani, meg kell tennie a város közönségének. Nézetünk szerint a sült galamb bevárásának politikájával egyértelmű úgy tekinteni ezt a dolgot, mint távoli szemlélő. Még a puszta figyelemnek és érdeklődésnek is gondos eltitkolása legalább is rideg hatással len­ne a mozgalomra s valószínűleg annak a bizonyára igaztalan föltevés­nek adna tápot, hogy Szeged tulaj­donképen nem is annyira cseng a székhelyért s nem is vár tőle értékes hasznot és talán-talán nem is fogadná szívesen falai között az új­ instituczió vezetőit társadalmának faktorai között. No hát ennek az igaztalan föltevésnek még csak az első, parányi hiedelmét sem szabad felkelteni az események bevárásának politikájával. A városnak kötelessége nyilván hirdetni, hogy Csongrád megye köz­­igazgatási és törvényhatósági székhe­lyének Szegedre áttétele iránt megint A „SZEGEDI HÍRADÓ“ TÁROZÁJA. Herkules a válaszúton. — Kapff Effenter rajza. — A kollegák Herkulesnek hívták. Ez nagyon komikus elnevezés volt, mert Lam­bert Gusztáv alig középtermetű, vékony­ság, sápadt és ideges emberke számba jöhetett, valóságos asszonyi természettel bírt. Neki minden kicsinyes volt, amit kollegái vászonra vetettek. Phantasiája foly­ton a gigások­­ felé hajolt. Óriási alako­kat festett. Legutóbb is «Herkules csalán ruhába» czimü nagyszabású festményen dolgozott. Valóságos Rubens-féle studió. A herosnak minden izma a legsötétebb realizmussal és kiáltó színekkel volt vászonra vetve. Midőn elkészült kiállította a műtárla­­ton. De csodálatos, hogy a nagy közönség egy parányi érdeklődést sem mutatott a Herkules képe iránt. A mellette függő kép, mely egy női szöktetést ábrázolt, folyton tömeges bámulásnak központját képezte. Lambertnek ez nagy lelki fájdalmat okozott. Hát még mikor látta, hogy azt a közönséges, kicsiny képet 5000 frankért megvettek és az ő műremeke, mely előtt a női szöktetés másolásnak sem járta meg, ott figyegett látatlanul. De azért nem csüggedett. Újra vett egy nagy darab vásznat és arra Prome­­theust festette, de uj kivitelben. A publi­kum szive nem lágyult meg és az uj kivi­tel nem ragadta meg figyelmöket. — Böklin már megfestette Prome­­theust, mondták a képzőművészet látogatói. — • Szoba­festő leszek, kiáltotta elke­seredve Lambert. Ez legalább biztos kenyér. * A sikerre még gondolni sem szabad, mondta «Motte». A belső sugalat szerint folyton dolgozni kell! «Motte» Lambert kollegája volt, még pedig nőnemben. Ezt az üde szép leányt Wilbrandt «Festőnek» czimű vígjátékának egyik alakja szerint nevezték el. Mert ez, éppen úgy mint a darab hősnője, élt-halt a művészetért. Motte gyermekarczokat festett. Még pedig érzésének melegét, női szivének jósá­gát, élénk megfigyelő tehetségét adta visz­­sza a vásznon, de még­sem tudott divatba jönni. Ez Motte szivét nem keserítette el, hanem dolgozott tovább, lankadatlan buzga­lommal. Mindig keresett annyit, amennyi a maga és fiatalabb testvére életfentartására szükséges volt. Lambert és Kron Kathe az akadémia óta jó pajtások. Most egy ház ötödik eme­letén egymás mellett laktak. Käthe folyton bátorította a csüggedő L­ambertet. Nagyon szerette volna boldog­nak látni, olyan boldognak, mint ő álmai és a gyermekarczok között érezte magát. És ha szabad óráiban Lamberttel cseveghetett, ő mitsem törődött az emberekkel s a világ élveivel, bajával. Egy napon különös esemény történt. Herkules egy kicsi, előkelő, finom és par­­fümirozott levélkét kapott. Guth asszony írta e levelet, melyben felkérte Lambertet, hogy látogassa meg, miután nagyobb szabású ajánlata lesz szá­mára.­­ Ő látta Herkulest és csodálta e mes­terművet. — Ez nem igaz, mondta «Motte«, ki­nek az ifjú festő természetesen megmutatta e levelet. — Mi nem igaz ? kérdezte Lambert. — Hogy annak a hölgynek, ki egyike a legnagyobb divathölgyeknek, a kép tet­szik. Én azt hiszem, hogy az élő Herkules tetszett meg neki. A fiatal­ember elpirult és hallgatott. Käthe már nem egyszer mondott ilyen igazságokat. Guth asszony gyönyörű villában lakott a hegyek alatt. Férje gyötrő tüdőbetegsége miatt már évek óta Egyiptomban tartóz­­kodott. Guth asszony ifjú és szép nő volt. Rövid beszélgetés után Lambert csak­ugyan rájött, hogy ez az úrnő csak hallo­másból ismeri festményét, de őt magát már többször látta. — Én azért hivattam önt, — mondta többek között — hogy hálószobámat meg­fesse. — Csak azért? —­­ szólt gúnyosan. Én mindig mondtam, hogy végre szobafestő leszek és im úgy látszi, e mondásom a teljesülés felé megy. — Ön tréfál ? Hiszen minden nagy festő szobafestésen kezdte. Hiszen Makartot is egy bécsi báró dolgozó szobájának meg­festése tette híressé. De több példa is van erre. Ön azt festhet a falakra, amit akar. Hanem nem ó­divatú tárgyat. A korszelle­met visszatükröző freskókat. Ért engem ?

Next