Szegedi Híradó, 1892. január-március (34. évfolyam, 1-78. szám)

1892-01-14 / 12. szám

kus, hogy valóban a legieselkedőbb szélbali szemnek is lehetetlen rést ta­lálnia a támadásra ama bizonyos ♦ ha­gyományos szellem» czimén, amivel F­ejérváry bárót oly szívesen vá­­dolgatják. A kabinet összes tagjainak szoli­daritása jut, végül kifejezésre ebben az érdekes beszámolóban , melynek némi kiegészítő kommentárját képezi a következő legújabb katonai hír .­­A Sonn und Montagszeitung jelentése szerint a közös hadügymi­nisztérium a delegácziók utasítása alap­ján elrendelte, hogy a kőszegi, kis­­martoni, kassai, budapesti, nagysze­beni, pozsonyi, temesvári kadétiskolák növendékei kivétel nélkül a magyar nyelvet, mint kötelező tantárgyat tanulják. Eddig ugyanis szabadon vá­laszthattak egy akár Ausztriában, akár Magyarországon honos nyelvet. Ezen­túl a magyar nyelv kötelező tantárgy lesz.» A szegedi szabadelvű­­párt központi végrehajtó bi­­­zottsága mindennap délután 5—7 óra között ülést tart a F­e­k­e­t­e s­a­s-s­z­á 11­6 9. sz. ter­mében. Minden a párt választási mozgalmaira vonatkozó felvilágosí­­tást, utasítást itt kaphatnak meg pártunk tagjai, akik ez úton is fölkéretnek, hogy minden párt­do­logban ide forduljanak. Programmbeszéd. Novák József, a tápéi kerület szabadelvű pártjának egy­hangúlag, nagy lelkesedéssel kikiáltott képviselőjelöltje, vasárnap, január 17 én tartja meg Dorosmán progra­­mbe­­szédét. keresetek és rövid időn Timessy Alfréd föl­­pakkolt, haza jött. Épen hervadó lombjait hullatta a Ma­gúra, a mező őszült és a házereszek ván­dorlakói bucsuszkodtak a meleg napoktól. Szellő suhant át sóhajtva a ligetek romjai elött és itt ott immár szedték a határt. A tanitókisasszonyt a haldokló örö­mek láttára félelem fogta el. Milyen rövid volt a nyár és íme már meghal. Hol van a szép tanítókisasszony, aki örökké mosolygó arc­c­al, elégedetten haladt reggel és délután az iskolába, aki könnyen, örömest tanította a gyerekeket a b. c.-re, értelem gyakorlatokra és esténként víg operetteket játszott a zongorán a nyitott ablak mellett, hogy hallgatni csendesebben s haladt arra felé a kis város kiváncsi népe ! Nincs sehol. Mert a kis tanítókisasz­­szony unja az iskolát, a gy­erekeket, a zon­gorát, végzi kötelességeit csak azért, mert megszokta, de aztán nem törődik senkivel, semmivel. Már a feledés jött, hozva a nagy-nagy szürke fátyolt, mikor egyszer csak beállított Timessy Timessy Alfréd a tanítókisasz­­szonyhoz. Az öreg háziasszony elébe sietett: — Tudtam, tudtam. És nevetve, vígan tolta be a belső szobába. Emmi talán álomból ébredt ismét. Csak nézte hogyan világosodik meg egy­szerre az egész szoba, hogy mosolyognak képek, a bútorok, kaczag a kis kanári ma­dár és az ifjú szavának édes zengése meg­szólal. — Szabad vagyok, te éretted. Itt aka­rok maradni és itt fogok maradni. Mindent eltaszítottam magamtól, ami másra emlé­­keztessen. Emmi. Így kellett tennem. — Emmi Így kellett tennem! — szólt Városi közgyűlés, Szeged, január 14. Az idei első közgyűlés szokatlan ér­deklődés és látogatottság mellett folyt le tegnap délután. Ennek egyetlen oka a fő­­ü­g­y­é­s­z-v­á­l­a­s­z­t­á­s volt, mert egyéb­ként sem elég tartalmas, sem elég érdekes nem volt arra a tárgysorozat, hogy másfél­száz bizottsági tag egybegyűljön. A főügyész-válasz­tás úgy végződött, amint előre mindenki tudta és várta: a szavazó urnából a közvélemény jelöltjének, dr. Ivánkovits Sándor ügyvédnek neve került ki diadallal. A többi pályázók közül: dr. Rigó Endre, Szeles Kálmán és Lippay Lajos a választás elől visszalép­tek. Kertész József ügyvéd azonban tar­totta magát, s elég megtisztelő eredményt: még Ivánkovitscsal szemben is 53 szava­zatot kapott. A közgyűlés egyébként így folyt le: Elnök: Kállay Albert főispán. Jegyzők: Dr. Tóth Pál főjegyző, Szendrey Pál és Szekerke Lajos jegyző. Jelen volt : a tanács és közel 150 bizottsági tag. Szendrey Pál bemutatja a polgármester jelentését a városi közigazgatás múlt havi állapotáról. A jelentés főbb adatai: Az általános egészségi állapot a múlt hónaphoz viszonyítva, valamivel kedvezőtle­nebb, mert bár a halálozás dec­emberben ki­sebb, mindazonáltal a születési szaporulat a kisebb halálozás daczára sem éri el az előző hónapi születések számát. Uralkodó beteg­ség gyanánt a légző szervek bántalmai em­lítendők s a legfőbb halále­set is a tüdőlob és tüdővészre esik. A hónap második felé­ben előbb szórványosan, később és pedig karácsonyi ünnepek táján az influenza járványosan lépett föl a törvény­hatóság belterületén; azonban sem a meg-Timess Alfréd és megfogta a reszkető leány gyönge kezét. — Nem volt nappalom, nem volt éj­szakám, nem volt élet az, csak vergődés, ami azóta bennem dúlt, amióta elmentem. Nincs kincse a világnak, amiért elvehetné­nek tőlem és nincs hatalom, amely eltilt­hasson engem te mellőled. Visszajöttem szegényen de szabadon, Emmi. Senki se vagyok már, de most érzem hogy tudok dolgozni, mint eddig soha. Itt fogunk élni. Akarod? Hogy váljon értett-e Emmi az egész beszédből egyetlen szót is, ki kérdi, ki tudja ? Ő csak halgatta a szavak édes zengését és csodálatosképen most arra emlékezett, mi­kor az édes szülői háztól útra kelt leg­­utolszor. A magas födelű kőház kertje hogy bú­sult, hogy nyikorgott a kút gémje és vala­mennyi szomszéd asszony az ablakhoz dugta a fejét. Megcsókolta az édes­anyja, aztán az apja és ismét az édes­anyja. Szelíden szóltak hozzá, jó magaviseletre, szorgalomra intvén. Tanították, hogy ő szegény leány, önmaga keresményéből kell, hogy föntartsa majd magát, hogy nem is jöhet haza, amig oklevelet nem kap a tanítónő képezdében és ismét meg ismét, hogy legyen erényes, szo­galmas. Tanuljon meg önmaga helyes esze szerint gondolkozni és cselekedni. A szegény szülőkre ne számítson. Egy fehér kendő lobogása, gyorsan visszamaradó házak, egy-egy ismerős kö­szöntése, az utolsó ház az útszélen, mely még aztán pár percznyire ellátszik, kegyet­len szürke köd, mi mindent elföd — ezekre emlékezik és a szorongó érzésre, elfogódott szíve hangos dobogására és könyekre. Soha sem látta azóta a szülői házat, melyből a két öreg már örökre elköltözött betegedések száma, sem intenzitására való tekintettel sem mondható oly súlyos jelen­­ségűnek, mint a két év előtti járvány­. A járvány elleni védekezés és illetve mikénti magatartás tárgyában követendő eljárás iránt a tiszti főorvos előterjesztéséhez ké­pest intézkedtem. A heveny ragályos beteg­ségek közül a croup és difteritisz mutatkoz­tak e hónapban is. Noha a betegség csak járványos jellegű volt, mindazonáltal az el­haltak száma a múlt hónapéval szemben növekedést mutat. Az előző hónapban a szokottnál nagyobb számban föllépett hagy­­máz esetek csökkenést mutatnak, halálo­zás pedig csak egy esetben történt. A bábaképezde szülészeti és nőgyó­gyászati osztályán ápolás alatt volt 33 beteg. Az intézetben élve született 6 gyer­mek, ezek közül 5 törvénytelen szárma­zású. A köztisztaság általában kielégítő volt. A városi állatorvos jelentése szerint az állategészségügy, a helybeli szerízgyárba behurczolt ragadós száj- és körömfájástól eltekintve kielégítő volt, amennyiben raga­dós betegség egy sem fordult elő. A ta­nácsi ügyosztályhoz összesen beérk.: 2208 drb, elintéztetett 2162 drb. A kapitányi hivatalnál, mint önálló rendőrhatóságnál beérkezett 1425 drb, elintéztetett 1411 drb. A polgármesteri hivatalban igtatást nyert deczember hóban 239 drb., elintézte­tett 230 drb. A pénztárak állását a követ­kezőkben tüntetem föl: Az adópénztárba befolyt összesen 59,905 frt 68 és fél kr. A házipénztár tárkészlete 13,179 frt 67 és fél kr. Okmányban 2.637,375 frt 69 kr. A javadalmi pénztár maradványa 14,925 frt 34 kr. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi. Szekerke Lajos bemutatja az árva­szék évnegyedes jelentését, melynek vé­gén a közgyűlés újra megválasztja a 12 árvaszéki tiszteletbeli ülnököt. Szivessy László dr. indítványozza, hogy a széképület földszinti hivatalait és ő egyedül maradt a nag­y­, szép vi­lágban. Azóta — mostanáig. Egy perez az egész. Azonban fájó emléket idéz a most elmúlt nyárról és őszről. De eloszlik mind a hu egy pillanat alatt és mosolygó nap aranyozza be a látóhatárt. Feledve minden. Csak ez a mostani perez gyönyöre él előtte és rózsás öröme a jelennek. Mintha hosszú, mély álomból ébredne valóságra, mely folytatása a szép álmoknak, úgy repes föl-le a kicsiny szobában. — Nézd, no ! nézd — szól az öreg asz­­szony — hát nem felelünk semmit Emmi ? Nem felel. Csak sugárzó, meleg tekin­tetével nézi az ifjút és körülkapcsolja kar­jaival. — Láttak már ilyet ? — kezdte a nagyfejű vendéglős másnap este a kunc­­saftok mulattatását. — Timessy Timess Al­fréd jó hivatalban volt, nagyságos úr volt, szerették, tisztelték a fővárosban, hol bol­dogan élhetett. Egyszer hazajön, hogy lássa az édes atyját, meg minket", az ő derék földijeit és kit visz a sors eléje ? Egy taní­tókisasszonyt. Megszereti, nőül kéri. Egek csodája ! A leány nem fogadja el a kezét, az urfi visszamegy, újra visszajön, újra meg­kéri és most az övé. Meg volt az eljegy­zés. Összesen hárman voltak jelen. A meny­asszony vőlegény és az öreg háziasszony, de mégis eljegyzés volt. A vőlegény szülei, az asztalosok, nem mentek­ el. Ezek ellen­zik az egybekelést. Ők gróf kisasszonyról, meg báró kisasszonyról álmodoztak. Hanem a lakodalom meg lesz. Milyen bort paran­csoltak? Timess Alfréd hivatalt keres. Be is fogadják a telekkönyvhöz írnoknak. Csak ott van üres hely, de majd emelkedhetik. A ráczürmösöm felséges. szegedi híradó, Csütörtök, 1892. január 14.

Next