Szegedi Híradó, 1892. július-szeptember (34. évfolyam, 158-235. szám)

1892-07-01 / 158. szám

Péntek, 1882. julius 1. SZI­GEDT híradó. Társai eleinte nem tudták mire vélni a hirtelen nagy szaladást, mikor pedig an­nak borzasztó okát észrevették, már késő volt. Az öngyilkos fiú rögtön a viz alá me­rült s késő estig elő sem került. Ma kellett volna neki hazamenni szü­leihez Mercifalvára, Temes megyébe s he­lyette egy gyászhírt vivő távirat érkezik. A megrémült diákok holtraváltan sza­ladtak a rendőrségre, hol a holttest fölku­tatása iránt azonnal intézkedtek. A szomorú eset hire gyorsan terjedt el a városban, különösen a még Szegeden időző diákság értesült róla és ijedve tár­gyalta. Az ő részükön hallotta meg a kö­zönség egy része és a feltűnő öngyilkossági eset mindenütt kínos megdöbbenést keltett. Törvénykezés. A „vén sün“ hagyatéka. — Csanyiak pácban. — Ahány ember van, akit csak bánt a szereplési viszkateg, annyi módon keresi a népszerűséget. Csongrád megye, sajna, na­gyon alkalmas humus ezek valamennyiének. Csatár Zsigó bátyánk persze, hogy el is látogatott e célból a vármegyébe. Nem is a napokban, évekkel előbb puha­­tolódzott már az atyuska azon a talajon, melyből aztán «nagyra» nőttek a Simáék, Hegyiék, Hóekék. A «vén sün», mely nevet hosszas honatyai működésével érdemelte ki magá­nak az öreg, sátrát tudvalevőleg a jámbor csongrádi kerületben ütötte föl. Itt tartóz­kodott hetekig, járt a nép közt, persze győzhette, mert nemcsak voksokat gyűj­tött, akik pénzt visznek, hanem klienseket is egyben, akik pénzt hoznak. (Csatár fis­kális is.) Csanyon, ebben a szegény kertészköz­ségben is ily kettős céllal telepedett meg egy szezonra Zsigó. A népszerűség utáni harcában a legkitűnőbb jelszót írta zászló­jára. Az öreg ugyanis, aki jegyző is volt, mig fiskálisból honatyává nem vedlett, sa­ját tapasztalásából tudta, mily kedves a nép előtt legtöbb helytt a jegyzője, s ha avval együtt tart, az elöljárósága ? A csanyiaknál, Csatár kapujára, épp berzenkedtek a kupaktanács s feje ellen. — Csak ez a bajotok, szegény szen­vedő népem, majd kisöpröm én a falut! Ez lett hát egyszerre Zsigó jelszava. És utánna ment a nép, mely ha hozzá még egy szájas ember is akad, aki ug­ratja, könnyen maga áll be elöljárósága el­len alapos ok nélkül is kalumniátornak. Nosza egyben hire is jutott Csanyon, hogy «lopják a falu szénáját!» Előkerülnek nyomban okmányhamisítások, katonaszaba­­dítás, pénz­elkezelés, erőszak stb. Ki csi­nálja? Természetesen a jegyző, Csany népének egy része másnap, harmadnap már szentírásnak vette az elöl­járóságról terjengő gyanúsításokat. Sőt ti­zennégy gazda, élükön D. V­i­n­cz­e József­fel, csakhamar nyíltan is kifejezést adott e bizalmatlanságnak. Történt, hogy a falu kaszálóját, a «publikálás» helyett magánkézből Pintér István esküdt bíró, kiadta Somogyi bí­rónak. A nép, mely már úgy is dühösen gyanakodott elöljáróira, fellázadta kénysze­­­rítette az elöljáróságot, hogy a­­sutytyom­­ban kiadott kaszálót nyilvános árverésen adják ki. Vezetői D. V­i­n­c­z­e József és 14 társa, valamennyi községi képviselő voltak. A kaszálót aztán el is árverezték, de már akkor mindenki faluszerte hangoz­tatta, hogy Pintér és Somogyi bito­rolják a falu vagyonát. Csatár Zsigó, az országos népbol­­dogitó, ekkor kezdett «söpreni». Az elégü­­letlenek közül fogott 5 embert, a mai vád­lottakat, D. Vinczével az élükön s az alispánhoz 10 vádpontból álló feljelentést adott be. A népboldogitó ezen vád meg­erősítésére még fogott 10 embert, akik ugyan azt hitték, hogy csak tanuk lesznek a vádpontokra, de Csatár máskép végzett, valóságos háborút akart s őket is panaszo­soknak mutatta a kérvényen. A vádlevél pedig, melynek pontjairól az utóbbi 10 ember nem is álmodott, teli volt oly panaszokkal P­a­p­p Ödön jegyző s az egész elöljáróság ellen, amik, ha valók, az egész kupakta­nácsot Illavára juttatták volna. Az az érde­kes, hogy D. Vinczéék is csak avval bízták meg Csatárt, hogy általános elégület­­lenségük okának megvizsgálására az alispán küldene ki valakit. A Csatár által beadott vádlevél pontjairól ők sem álmodtak, ami­nek igazságát egy nem kevésbé érdekes epi­zód bizonyítja. D. Vinczéék kérvénye még be sem érkezett az alispánhoz, mikor a Csatár által felbujtott 10 panaszosnak csat­lakozó kérvénye már az alispán asztalán feküdt. Tehát Zsigó, aki sok csodát művelt már, ez esetben is «begyőzte» azt, az egyéb­ként máig is függő kérdést, hogy a tojás hamarább lett-e, mint a tyúk ? Csatár sze­rint hamarább. Az alispán kiküldte Csemegi szolgabírót, aki ügyes fogással oda terelte a dolgot, hogy a 10 csatlakozottat, mint följelentőket, hallgassa ki (hogy aztán a vádlottak padjára lehessen vinni őket), de ezek épp ezért nem vallottak. A D. Vin­czéék vádja tehát csak ily módon bizonyult valótlannak. A Csatár által fölvett seprőt ilyetén­­képen könnyen megfordította a jegyző és az elöljáróság s mind a 15 elégületlent ha­mis vád, rágalmazás s nyilvános becsület­­sértés miatt a szegedi törvényszék által a vádlottak padjára helyeztette. Ez a szövevényes bünpör Csatárnak, aki időközben elszéledt, hagyatéka Csa­nyon. Áldják is érette, mert épp hat esztendeje vegtárgyalják ezt a hagya­tékot, tegnap hatodízben. A törvényszék következőleg alakult meg : elnök M­a­g­a­y Lajos, szavazó bírák : Nagy Ferenc és Onitiu Elek, jegyző: C­s­a­l­a Sándor. A vádhatóságot dr. A­p­á­t­h­y Gyula kir. alügyész képviselte, D. V­i­n­­c­z­é­t és 4 társát dr. E­n­d­r­e­­r Gyula orsz. képviselő védte, Pap István vádlottat és 7 társát pedig dr. C­s­e­r­e Ede szegedi ügyvéd, akit a tárgyalás előtt hamarjában kértek föl vádlottak. A már-már tengeri kígyóvá növeke­dett bűnügyben a még ki nem hallgatott 5 tanút hallgatta ki tegnap először a tör­vényszék, aztán az alügyész terjesztette elő szép vádbeszédjét, maga is több lényege­sen enyhítő körülményt sorolván föl, leg­főbbnek azt, hogy a viszálykodást, mely Csanyon az elöljáróság és nép közt ma is dúl, nem a község értelmes népe, hanem bizonyos láthatatlan kéz okozta. Ezt a lát­hatatlan kezet később le is rántották védők­ és egy­­ jól ismert tanköny potytyant ki az aktákra, megvilágítván egyszerre az ügy politikai hátterét. Dr. Endrey Gyula remek védőbeszédé­­ben szabatosan és éle­sen körvonalazta a tényállást s bebizonyította, hogy a vádlot­tak panaszpontjai, bár esetenként beigazo­­latlanok maradtak, mégis a lefolyt tárgya­lás adatai mindenkiben azon meggyőződést erősítették meg, hogy az a bizonyos falu szénája a birónak Csáky szalmája volt. Dr. Csere Ede, Pap István és hét társa védelmében, különös politikai s tár­sadalmi hátterét fejtegette s kimutatta, hogy ettől az ítélettől sok függ: az, hogy béke legyen-e, vagy háború Csúnyon? A törvényszék félórai tanácskozás után, D. Vinczét és 4 társát, részint kisebb fogházzal, részint pénz­­b­üntetéssel büntette­, ellenben Pap Istvánt és 6 társát teljesen fölmen­tette, a 7-ik társat, Sipka Ferencet pedig 20 frt pénzbüntetésre ítélte. Az ítéletet, a panaszos jegyző kérel­mére, a­­Szegedi Híradó közzétételni rendelte a törvényszék. Táviratok. A valuta valután- Budapest, jún­is 30. (A «Szegedi Hír­adó» eredeti távirata.) Pécsből sürgönyzik . A valuta­bizottság mai ülésén Schwab a következő határozati javaslatot indítvá­nyozza : Szólítsák fel a kormányt, hogy a magyar kormánynyal lépjen érintkezésbe az 1882. évi május 15-iki törvény 24. cikké­nek módosítása tárgyában ; indítványozza, hogy a vámtarifa aranyforintokra, vagy aranykrajcárokra szóló tételeit a törvénye­sen megállapított értékarány alapján: 42 aranyforint , 100 korona­ értékben állapíttas­­sék meg; továbbá, hogy attól az időponttól kezdve, melyben a koronaérték fakultative lép életbe, a vámokat koronaértékben fizes­sék.­­ A bizottság azonban elvetette ezt a javaslatot s az eredeti szöveget fogadta el. Budapest, június 30. (A «Szegedi Hír­adó» eredeti távirata.) Pécsből sürgöny­zik ide. Az osztrák képviselőház pénzügyi bi­zottsága ma este vette tárgyalás alá a valu­tarendezés összes reformjavasla­tait. Kis hijja, hogy a nagy reform, amely­től a monarchia közgazdasági föllendülését várják, majdnem egészben megbukott. Az­ történt, hogy az egyesült né­met baloldal tagjai minden nyilatkozás nélkül, egyszerre tüntetőleg elhagyták a bizottsági termet. A bizottság párt határozatképtelenné vált. Hanem azért az előre kitervelt, szo­morú következés nem állott be. A bizottság elnöke felfüggesztette az ülést s a felfüggesztés ideje alatt nagy ne­hezen sikerült a bizottság 48 tagja közül 25-öt összetoborzani, akik azután az összes valuta­javaslatokat letárgyalták és elfo­gadták. Ez a tüntető ténye az egyesült német ellenzéknek minden esetre aggasztó jele annak a fogadásnak, amelyben e javaslato­kat az osztrák képviselőház részesíteni fogja. Végre is azonban ezeknek a javasla­toknak törvénynyé kell válniok, így kívánja a monarchia mindkét államának érdeke. Az osztrák pártszenvedélyek Molved­­jának nem lehet oda dobni áldozatul két birodalom boldogulásának feltételeit. 5

Next