Szegedi Kis Ujság, 1946. október-december (1. évfolyam, 159-234. szám)
1946-10-01 / 159. szám
eget ért a falunap Szentmihálytelken, Szent Mihály napján. * .Vasárnap Adóközponton az ger Szabadművelődési Felügyelő alst. az alasóközponti Szabadművelődési tanáccsal karöltve és a demokratikus pártok, valamint gazdasági és kulturális egyesületek bevonásával nagyszerű Falunapot rendezett. A Falunap keretében az alsóközponti, mórabahói, királyhalmi és várostanyai gazdálkodók mezőgazdasági kiállításon vettek részt, terményeikkel, gyümölcseikkel és boraikkal. A Falunapon és mezőgazdasági kiállításoin megjelent Szegedről Járay Gyula gazdasági főfelügyelő, Pesthy Pál gyümölcs- és borászati főfelügyelő, Wagner Gyula műszaki főtanácsos, dr. Velentiny Ágoston ny. igazságügyminiszter, Dobó Gyula nemzetgyűlési képviselő, dr. Drégely József ezredes. A Falunap reggel 9 órakor ünnepi nagymisével kezdődött. A mise előtt a szegedi rendőrzenekar játszott, utána nyitották meg a kiállítást. Dants László tanító az alsóközponti Szabadművelődési Tanács ügyvezető elnöke üdvözölte Szeged város képviselőit és az ünneplő közönséget. Járay Gyula gazdasági felügyelő ismertette a külföld kultúrgazdasági munkáját. Ezután kihirdették a terménykiállításra került termények díjazását. A díjat nyerte: Dobó Ferenc Királyhalom 204, a gyümölcskiállításon az I. díjat Szögi Ferenc Mórahalom 111 nyerte el. A borkiállításon két első, két második és két harmadik díj volt Első díjat Fass István Zákány 117 Dobó Imre Királyhalom 466, második díjat Farkas Csamangó János Mórahalom 419, Csányi János Mórahalom 987, a harmadik díjat Dobó József Domaszék 446 és Szögi Ferenc Mórahalom 111 szám alatti borgazna azok nyerték el Wagner Gyula, mint a faolbíráló bizottság elnöke megállapította, hogy az 1945—46 évben kivétel nélkül a jóminőségre törekedtek, vigyáztak a bor tisztaságára és a borkezelésre is nagy súlyt helyeztek: 87 gazda hozta el borát a kiállításra és bebizonyították, hogy az aszályos esztendő ellenére is kitűnő volt a termésük. ’ 300 személyes közebéd után sportbemutató volt a futballpályán, este pedig tábortüzet gyújtottak a cserkészek és színes, vidám műsorral szórakoztatták a megjelenteket. Az alsóközponti Falunap megrendezéséért és annak sikeréért Dants Kaszlót Félegyházi Emilt, Dosztigi Verencet és Benke Ferencet illeti míg dicséret és lankadhatatlan nemt'S munkájukkal valóban aranyhidat vernek a falu és a város 1' A 1i T HÍREK Kedd, október 1. Közalkalmazottak alozatának gyűlése délután 5 órakor !ártházban. Előadó Nacsa Sándor. Szerda, október 2. Pártnap a Katolkus Házban délután 5 órakor. Előalőók: Makra Ferenc és dr. Shvoy Imán. Csütörtök, október 3. Hadigondozottak csoportjának gyűlése a Katolikus ipatban, délután 5 órakor. Előadók: úr, Sóth Ákos és Vörös József. A munkástagozat a pártházban délután 6 órakor tartja meg gyűlését Eleiite Rédei József. értesítjük az újszegedi kerület választmányi tagjait, hog a választmányi ülést nem szombaton, hanem pénteken este 7 órakor tartjuk meg. Vezetőség: Október 6-án délelőtt fél 11 órakor i Katolikus Ház nagytermében tartja . Kisgazdapárt Vasutas Szervezete nagype-ölését A gyűlésen az Országos Vasutas Szervezet kiküldöttei is '■rzvesznek és felszólalnak Kérf Tik tríotas tagtársainkat, hogy a gyűlésen mindannyian vegyenek részt. Ardnkindilket is szívesen SSQKDIilft UJFSAQ 1946 október 1. Sportitrei& SZEGED—HÁLAPáS 1:1 (1:1) Szomnat helyen "tüdőfőnyi közrenség biztatása mellett az 1. félidő túlnyomó részéi n im támadott a Szeged, de eredmény nélkül, sőt Gyuris szabálytalankodáisa miatt megadott szabadrúgás Szabó lábáról hálóba pattanva szombathelyi vezetést hozott, míg aztán szünet után változatos, de inkább szegedi támadás után Báló beadásából Vörös fejesgóllal egyenlített Ludas jó, a védelem közepes volt Kakuszi kiemelkedett a szélső fedezetek javulnak, a csatársorban Vörös és Nagy játszott jól. Az NB. I. többi eredménye: EKSE— DVSE 3:3 (2:2), MTK Testvériség 2:2 (1:0), Ferencváros—Dorog 6:1 (1:0), ETO—Szolnok 0:0, Csepel—Pereces 6:1 (1:0), Újpest SzAC 4:4 (3:2), Vasas —Kispest 4:3 (3:2). — A tabellán: 1. MTK 8 ponttal 2. Kispest és 3. Szeged V—7 ponttal, utána Ferencváros, Csepel Vasas 6—6 ponttal Gyenge játékkal is könnyű győzdeni: TISZA—B. MÁV 4:0 (1-0). Első szegedi bajnoki mérkőzésén nem tudta bemutatni a szedi vasutas csapat valódi erő- és játékkészségét ayenge, egészen komolytalan ellenfél ellen, azt azonban megállapíthattuk ,hogy a Tisza csatársora nem tud olyan eredményes lenni, mint amilyen lehetne, a kínálkozó gólhelyzeteket kiaknázatlanul hagyja, ami pedig komoly mérkőzésen döntő fontosságú. A gólokon Balogh (2) és Bénák (2) osztoztak. Izmosodni, átütő erőre kell törekedni a vasutas labdarúgóknak. MUSE—SzINTE 2:1 (IH) A szegedi munkás labdarúgók első NB. II. mérkőzésükön szerencsétlen csatát vívtak Makón, bár egyik legjobb játékosukat, Törököt már az ő félidőben lerúgták, megnyerhették volna, de legalább döntetlenné alakíthatták volna a mérkőzést, de nem ment a góllövés. A szegedi gólt Szekeres ngja 11-esből o *• bajnokság: Battonya— SzATE 3:2 (2:1), HTVF—UTC 4:2 (1:2) Rákóczi—DFC 3:1 (1v), HMTE— Móraváros 4:2 (2:1), Postás—Toldi 2:2 (1:1). a Rendtír—MMTE a makóiak késése miatt elmaradt bajnokság: Móraváros—MSzFTE 3:2 (1:0), Tűzoltó—UTC 1:0 (1:0) Barátság-Rendőr 4:1 (0:0) Postás-DFC 4:1 (3:1), SzEAC—SzATE 12:2 (6:0), Rákóczi—SzMTE 8:2 (2:1), Toldi— Szikra 5:2 (2:0). Ifjúsági bajnokság: HTVE—UTC SzATE-SzFSE 6:0 (3:0), HATE—Móraváros 3:2 (2-1') SzAK_ TM ^5:1 (2), DFC-Skl^''l:l (1:0), MSE'—Tisza elmaradt. Budapesten és Bécsben megtartandó mérkőzések válogatott labdarúgó csapatai: Az Ausztria, elleni válogatott: Horth. (Szolnok), Rudas (Ferencvár) Nagymarosi-Szűcs (Újpest) Lakat (Ferencváros) Egres- Deák (Szentlőrinc) Zsengellér (Újpest) Puskás (Kispest). Budapes válogatottja: Henni (Ferencváros) Kovács II. (MTK) Ónodi (Ferencváros), Markusovszki (Szentlőrinc Béres (Kispest) Hidegkúti (MTK) Szi- 1a (Vasas) Pintér (Csepel) Keszthelyi II. (Újpest), BSE—Tisza 42:26 (28:14) Első NB. I. mérkőzésén jól és szépen játszott a Tisza nagy ellenfele ellen. megtartott országos verseny sokezres tömegek előtt zajlott le vasárnap délután és igen érdekes, izgalmas küzdelmek I® eredmények alakultak ki. 100 köbcentis motorok 20 körüster) 1. Hováth Károly FTC (DKW-motoron) ter, DMSE 'Sachs) kör: 1. Szabó 22.59; 2. Szabó T^C ^.28. — 250 köbcentis, 30 kör: 1. Puhanyi BRF (DKW) 215009- 2 Nagy Lajos DMSE (DKW), 1 Zamwsnik motorja a 17. körnél leállt) ^ 1. Domián BRE ^ 3. Szálkai FTC MSO' 500 köbcentie: 1. Puhonyi BRE 21 2.308, 2 Szűcs FTC 21 2829, 3 Bálnát TBTB 'mind a három BMC Oldelko,s1s 10 kör: 1 Palczer BBTE 0.1U 9.03,8, 2 Guőri FTC (Nortoi) 9.11, 3. Bener FTC (Norton)0.12. MAJER LUJZA iskolájában gyorsírási, gépírási és helyesírási kezdő és haladó tanfolyamok. Ipartestület. Horváth Mihály utca 3. KÜLÖNBEJJARATU, féregmentes bútorozott szoba egy-két személynek kiadó. Bánomkert-sor 7. 841 BÚTOROZOTT szoba kiadó. Korda sor 16 szám. 853 BÚTOROZOTT szoba kiadó két személynek. Dr. Boros József utca 24. 8.50 BELVÁROSI egyszobás összkomfortos lakást cserélnek belvárosi kettő hallol, vagy nagyobbra. Cím a kiadóban: 8-19 ICfineisféle KERÉKPÁR, varrógép, gramofon javítások, zománcozás felelősséggel Balogh mfiszerésznél. Csongrádi-sugárút 25. szám Gumik, alkatrészek, prima nyersgumiragasztó kapható. GÁL FERENCNÉ tanár, gyorsíróiskolájában beiratások folyamatban vannak Klauzál tér 3. 823 ÁLLAMI BORPINCE 6- és újbort vásárol az Átrakó-állomásnál. 762 GÉPPEL fát fűrészelek. Polgár utca 1 szám. " 847 BBJ.ARONOT azonnali belépésre felveszek. Fuksz, Szent György utca 1 I. emelet, 1 ajtó. 840 IDŐSEHB, intelig®s férfi ismeretségét keresi házasság céljából házzalrendelkező nő. „Komoly szándék“ jeligére, '851 1 Kassai öO.Mtő F-ért, Uj adómentes 1 •S szobás fürdőszobás magánház Móratemplomnál őlUXK) F-érL Uj, adomen- i 1's 1 szobás magánház ríOOu F-ért. Irosvárosbak 225 négyszögöl telek u'U.oUÜ F-ért. Gedónál 300 négyszögöl esik 14.000 b ért. 97 négyszögöl telek Ti'OU F-ért. 200 négyszögöl telek 3600 i'-ért. Kübeki köves útnál 18 kati szántó 20.000 F-ért. ugyanott 12 kát holdas 12.000 F-ért. Jiszentivánnál 12 kát holdas elsőrendű szántó 4 szobás lakóházzal 50.000 Fért. Szatymaron 979 négyszögöl szöllő 10.000 F-ért Bérletek 52 kát hold, 18 kát hold ta-anyával, 21 kát. hold tanyás, 1 holdas gyümölcsös körtöltésen belül. Megvehetők MÉZERNÉ F. M. eng. ingatlanroda által. Dó/s.a György-ii 2 (Kulturpalotáná lliCf^SCilli i.meletes síkok bérhá/ Kukuspolla- HÍRDETjeSI : Apróhirdetés hétköznap 10 szóig 2 fokra minden további szó 40 fillér Pirosbetűs ünnepen apróhird. 4 forit minden további szó 80 fillér Hasábhirdetés miliméter sora 50 fillér pirosbetűs ünnepnap 1 forint Adás-vVétel ÁTSZÁMOLÓ 110-es villanyóra és négy gyermekkocsi jutányosan dadó. Klebelsberg-téri újságárus. KIMARADT száraz kenyeréből, süteményéből szép morzsát készitek, megvárhatja. Vadász-utca 3. 726 Személyautióhoz tunapestre útitáraat keresett. Cím: Értékmentőből Hid-utca K Holzer-üzlet FENYŐPADESZKÁT veszek. Tóth asztalos, Petőfi Sándor-sugárút 75. 844 TANYA 2 hold szöllővel eladó. Érdeklődni lehet Szatymaz 182. 845 FONOTT fotelok, asztallal, rézüst nagy teknő eladó. Friedmann, Zrinyiutca 10 szám. 843 ELADÓ nap kombinált konyhaberendezés. Tudakozódni Csamangó, bútorfényezőnél, Bezsényi-utca. 842 ELADÓ néykerekű kézikocsi, pokrócok, női kerékpár, férfi 42-es cipők, 60 literes boroshordó, zsákok, 300-as mázsa. Pósa-üzlet, Püspök-utca 12. 839 HÉTHÓNAPOS ártán-süldő eladó. Tündér-utca 3. 838 HÉTHÓNAPOS, szép süldő eladó. Somogyitelep VII. utca 359 szám. 852 h favítása, alakítása, vízhatlan festéssel készül Csordás bőrruha készítő mesternél. Szent Miklós-utca 7. Felsővárosi templom mögött 401 MAJOR ÁKOS gyorsíróiskolájában okóber 7-én új gyorsírási-gépírási tanfolyam kezdődik. Beíratás egész nap. Bocskai-utca 4. 709 ELADÓ 20 mázsa horderejű, féderes stráfkocsi. Csongrádi-sugárút 1. 648 ELADÓ családiház, 220 négyszögöles telekkel a felsővárosi templomnál. Érdeklődni lehet Algyő, Szegedi utca 31 szám. 1 710 LACZKÓ órás ás ékszerész Kárász utca 14. Keresek kar- és zsebórákat (vecker órát is, ezüstöt, briliáns éksereket magas áron. Nagy óra és ékszer javító műhely. A Fejt(di.&41) miűssora: Budapest 1. Október 1. kedd. 12.00 Déli harangszó, hírek. 121. Könnyű dallamok. 13.00 Szellemi újjáépítés. 13.^ Zsolnay József hegedűi]. 14.00 Hírek. 14.10 Vöröskereszt 14.20 Szalonzene. 15.15 Rádióiskola. 15.56 Műsorismertetés. 16.00 Mesterek világa. 17.00 Párthíradó. 17.20 Hanglem^ 17.40 Élő antológia. 18.00 Hírek. 18.00 Mit üzen a rádió? 18.30 Faluhíradó. 19.00 Nagy világszínház. 20.00 Hírek, sporthírek. 2220 .^ Rádió.^ 1.,kar. 2180 Viharos alkonyat színpadon és filmen. 21.40 Angol nyelvoktatás. 21.50 Hírek és krónika oroszul. 22.00 Hírek. 22.20 László Imre Balázs nótákat énekel. 22.30 Műsorismertetés. 22.35 Vöröskereszt. 22.45 Zongorakettes 23.10 Hírek és krónika angolul '':'notául. 22.35 Tánclemezek. Közellátási közlemények Burgonya beszolgálat.-ísi kötelesség teljesítése. Beszolgáltatásra a kötelezett termelők kötelesek burgonya beszoilgáltatási kötelességüket október 15-ig burgonyával, vagy ha ebből nem termett elegendő. 100 kg. burgonya helyett 50 kg. kukoricával, vagy 20 kg. babbal, vagy hízott sertéssel 1:12 arányában teljesíteni. E célra hízott sertés szállítása későbbi határidőre is leköthető köroátási hivatal. S hivatalos Csongrádmeggyei Földhivatal Szegedi Kirendeltségtétll 6301A946. ph Tartalékfödekvtár haszonbér befizetése. A Szegedi Földhivatal értesíti a tartalékföldek bérlőit, hogy a haszonbérek befizetése 1946 október hó 31-ig a városi Adóhivatal TIT. kerületénél pénzben teljesíthető. Október 31-ig a haszonbéreket kamatmentesen lehet fizetni, november 1 utáni befizetés-eknél kamat is esedékes. A Szegedi Földhivatal felhívja a tartalékföldek bérlőit hogy a haszonbéreket október31-ig okvetlenül fizessék be, mert ellenkező esetben a bérlet a következő gazdasági évre nem lesz megosszabbítva és a hátralékot közadók médiára kell beszedni Szegp.fl'i Fotóhívatal. Kez 'ö é" haladó gyorsivri»! és 991 dléperási tanfolyamok kezdődnef dr. Rosenberg Rudolfné giyorsiró- é* pén?rő'sko*'*fáb.in. '-'uiliiTp'lo.'ínál. Sicrdi^lPál Cserv« M. inten X.—y.sz.'^l»•u^le« Ko SZEGEDI KIS ÚJSÁG Felelős szerkesztő: Berey Géza Szerkesztő: Fábián Ferenc Felelős kiadó: Soóky Sándor Kiadja: Független Kisgazda Sajtóvállalat Kft Szerkesztőség és kiadóhivatal Da^pncs-tér 12 Szerkesztőség telefonszáma: 310. Kiadóhivatal telefonszáma: 644 Ablaka-nyomda nyomása. Telefon: 309