Szegedi Napló, 1995. augusztus (1. évfolyam, 68-94. szám)

1995-08-01 / 68. szám

Szellemi honfoglalásunk A magyar iskola millennntuma Jubileumra készül a migyar iskola. 1996-ban ünnepeljük a Szent Márton­­hegyi - mai pannonhalmi - bencés k­o­­ostor - és egyben az első hazai iskola alapításának, a magyar iskola születé­sének ezredik évfordulóját. - Milyen rendezvényekkel készül- Eiek, miként várják a különleges mil­lenniumot? - ezt kérdeztük Kelemen Fremertől, az Iskolatörténeti Emlékbi­­zottság ügyvezető igazgatójától. - Az évforduló méltó megünneplé­sének előkészületei az 1980-as évekre nyúlnak vissza. 1990-ben létrejött az “Ezeréves a magyarországi iskola” ala­pítvány és 1992-ben millenniumi em­lékbizottság alakult. Adom­ány 1092/1994. (X/7) számú határozata értelmében az iskolatörténeti évforduló a m­illecentenáriumi rendez­vények egyik kiemelt, államilag támo­gatott eseménysorozata lett. 1995-ben Kosáry Domokos elnökletével újjáala­kult az iskolatörténeti emlékbizottság. A központi rendezvénysorozatot 1996- ban a Győrött, Debrecenben és Buda­pesten, a mayar iskola történetét be­mutató reprezentatív kiállítások képe­zik.­­ Hallhatnánk ezekről előzetesen bővebben is­‘­­ Természetesen. Győrben 1996. március 21-én, Szent Benedek napján nyílik kiállítás az országos program el­ső fejezeteként, “A magyar iskola első évszázadai" címmel, a Szent Márton­­hegyi bencés kolostor 996-os alapítá­sától az 1526-os mohácsi vészig terje­dő időszak iskolatörténeti fejlődéséről, a “kolostori iskolától a humanista uni­verzitásig.” A “református Róma”, Debrecen, 1996. május végén két, tartalmában egymáshoz kapcsolódó kiállítást mutat majd be a m­írai oktatásügy ezer évé­ről. A Refom­átus Kollégium­ban “Az or­­szg iskolája” míg a Déri Múzeumban “Az oktatás és nevelés Debrecenben a felvilágosodástól 1848-ig” című repre­zentatív időszaki kiállítás megnyitására kerül sor. “Száz év a magyar iskola ezer évé­ből” (1848-1948) címen lesz kiállítás az Országos Pedagógiai Könyvtár és Mú­zeum rendezésében. - Saját kiállítóhelyet kapt­nk ta­lán? Hősen jelenleg Ön az OPKM cím­zetes fi­igazgatója is? - A kettő nem függ össze. Saját kiál­lítóhelyünk nincs, a Petőfi Irodalm­i Mú­zeumban rendezzük meg a két törté­nelmi esemény által határolt korszak bemutatását. A korabeli diákélettől a pedagógu­sok élet- és munkakörülményeiig, a tudós tanársorsokig több fejezet ad ké­pet majd hiteles dokumentumok alap­ján a korról. A kiállítás középpontjá­ban az iskola áll, külön kiemelve az egykori népiskolák jelentőségét, a nagy iskolaépítési akciókat, melyeket Bárczy Istán és Klebelsberg Kunó neve fém­jelez. De bemutatjuk az oktatási fo­lyamatot, a technikai eszközöket is. Elképzeléseink szerint 1996 szep­temberétől egy évig tart majd nyitva ez a bemutató. - Mi lesz az üzenete, jelentősége e rendezvénysorozatnak mai, igen­csak zaklatott iskola- és oktatási rendszerünk, pedagógusaink, diák­jaink számára? - Ezer év ilyen irányú tapasztalata­­ véleményem szerint óriási erköl­csi erő is egyben. Hiszen ezek a ren­dezvények mind arról vallanak hogy az iskola évszázadokon át megtartó közeg volt, a mindenkori magy­ar tár­sadalom saját jövőjéért érzett felelős­ségének a záloga és bizonyítéka. Fo­lyamatos párbeszéd is volt az egyete­mes kultúrával és szoros kapocs a Kárpát-medence mindig egymásra utalt népei között. Az elmúlt ezer év fontos társasság is közoktatásunk je­lene és jövője, a megújuló magyar tár­sadalom számára. A jubileumi eseménysorozat át­vezethet az államalapítás évfordu­lójának megünnepléséhez, hiszen az egész gondolatkör azonos: az is­kolaalapítás 1000 esztendővel ez­előtt szellemi honfoglalást jelentett, mikor az egyetemes európai ke­resztény kultúrát vettük birtokunk­ba. Bár ma a pedagógustársadalom gondjai nagyon is más jellegűek, mégis megér a múlt tíz évszázad minden oktatási intézménynek egy olyan sajátos visszaemlékezést, mely erkölcsi töltést, önbizalmat és hitet ad a jövőre. LEOPOLD GYÖRGYI H­amisítás az a film, amelyet mintegy 50 évvel ezelőtt ké­szített az amerika hadsereg, és amely álítólag egy­ halott földönkívülit mu­tat be - álítja a Sunday Times című brit lap legújabb száma. A brit lap szerint szakemberek vizsgálatai szántalatt valószínűtlen dolgot álla­pítottak meg a filmen. A Sunday Ti­mes a Channel Fogur televíziótársa­­ságh­oz - ez a tévé is bemutatja majd az amerika filmet - közel áll for­rásokat idéz, amelyek szerint trükk­mesterek, a filmszakma különleges effektusának szakemberei m­egál­lapították: a film szemfényvesztés. A filmvetítés szervezője, Philip Mantle, a brit ufókutató egyesület tagja viszont állítja, hogy a 91 perces felvételt 1947- ben forgatták az új-mexikói sivatagban az amerikai légierő munkatársai egy repülő csészealj balesetének színhe­lyén. Mantle elmondta, hogy az ameri­kai hadsereg akkori operatőre - aki most 82 éves­­ másolatot készített a filmről és azt átadta egy anigol dokumen­­tum­film-készítőnek Mantle elmondta, hogy a film a halott földönkívüli bon­colását mutatja be. A 16 mm-es film egy másik, fekete-fehérben készített fel­vételén pedig a repülő csészeáj marad­ványai láthatók. A brit lap az állítólag vaószínűtlen dolgok közül azt eme­li ki, hogy a felvételen az ufó­baleset színhelyén több helyütt Harry Tru­man is látható. Ami pedig nem le­hetséges - írja a lap -, hiszen ak­kortájt Triman nem utazott Új-Me­­xikóba. A haott földönkívülit, az ufó maradványait bemutató filmet a ter­vek szerint augusztu­sban vetítik majd az észak-angliai sheffieldi egyetemen tartandó kétnapos, mintegy 500 ku­tató részvételével lezajló ufó-világ­kongresszuson. Hamisítás volt a film A földönkívüliről A Kék a kökény, recece, ha mit­­tudomén mi lesz vde, fekete c­­mű nótát dúdolta egy féldélib ifjú a korcsmában. Majd nevetve hozzátet­te: szép a háztartási tüzelőolaj is (re­cece), ha mező Sail, tele lesz a Lad­zsebel Viátmiin öndü, a Martinit nya­kaiénak Ezek szerint ő szakértő, tud­ja, hol kell megvadhani az olajkály­hába valót, kell hozzá egy kis kénsav, ülepítés, gólyafészeknek álcázott tar­tály, no m^^ad^ pofiitlanság. Én azonban nem valók a kémiai tudomá­nyok doktora, s néha, ha m^unom valamely barátném, ép­pen azért, mert feke­te a haja, már­most hogyan szőkít­sem m^ Kénsavat mégsem önt­hetek fel esetleg m^értedik Előfordulhat persze fordított eset is, amikor az ember a szőkét kezdi utálni, s feketíteni, netán baraitani, vörösíteni. Nem a r^ mód, kizáró­lag szoc­dem árnyalatban!) kéne, hát azt hogyan csináljam? Gondoltam, m­^érdem a­kadt, hátha tudna tip­pet adni ezen lelki és tudatalatti szó­- Koptasd le a bigét!-toldatott ki a szerveskémia kandidátusa. - És szeggyél id másikad! - fejezte be mondandóját, majd betántorgott két­ütemű mercédeszébe, s eltűzött az olajmezők irányába. -Vegyél nekik hajfestéket! - ne­vetett bal k­ilembe a pincér, a kacé­­rat, elém tolta a szondát -Szőkítsek, ne szőkítsek? Milli­­árdokat lopnak, csalnak, én m­ it­ten kotkát pohár ser­edett. Rajta hát, dőre, satöbbi, mi nem tudom mit, de vakm­it biztosan hamisítani fo­gok. Ha egyáltalán akad még kes­keny e honban valami, ami orídzsi­­nál! NOVÁK BÉLA DÉNES V­edd fel a te könnyű kis kabá­tod, könnyű Izégyen a te lépted a pályaudvar felé, felőlem akár dúdol­hatsz is. Habár amúgy oldalról azért megkérdezném: tulajdonképpen mi­ért van, miért lenne (vagy nem len­ne) jókedved? Fa, nem valami külső, késként a bordák közt tapogatózó kér­dés. Csak úgy elindult, most aztán l­sd, mihez kezdesz vele. A kis vonattal felszaladtam Dénes­­hez, ő az egyik könyvkiadó igazgató­ja. Ma még. Vele rohanunk Szeged­re estefelé.­­ Kérsz kis bort? Mivel kínáljalak meg? Ne haragudj, én nem iszom most, vezetek. Egészségedre! Sanyi­­éknál majd koccintunk. És irány Szeged! A nyelvem alatt egy furcsa kis népdal, és nem tudom, nem tudom, hol szedtem fel azt az egyetlen sorát. Soha nem láttalak, sosem sze­rettelek... Ha ezt most dúdolnám, Dénes biztosan tudná folytatni. - Két őrült száguld az országúton. Ha most kitartanám a két karom két szárnyként, fel is szállnánk... -Á, deh­^, nem sebesség ez. És nagy a forgalom. Le végig a Kunságon. Sándor már vár, telefonoztunk. Az utak mentén egy-egy kis h­ölgy itt is, amott is. Vár­nak. Lehet h hogy pontosan két m­^­­nyos utat várnak, mert intenek. Ilyen­kor zavarban vagyok. Dénes neveti. Ez is szolgáiul mondja. Ha nem is a leg­erkölcsösebb népszolgálat de­­ élni kell. Csak az bosszan, ahogy jelzik a szolgáltatást, előre tartott öklükre csapnak értsen a szóból a vándor. Sándorhoz este tíz után érkezünk Kinn ül az irodájában. Kis kétszintes típusház, abban kicsi a­sszony meg két gyönyöri kamaszlány, a ház előtt egy veranda, az Sándor “irodája”. Ott fogad tavasztól őszig mindenkit, vörös kocsis­borral, melybe mindig szódákat öm­­­leszt. Aki ezt cselekszi, szoktam mon­dani, az más disznóságokra is képes. Koccintunk egészségre. Edit harap­­nivalót hoz, ekkor hallottam először va­­lam­i nyöszörgést, valam­i csecsemőcin­­cogist, ami hízelgő is volt, meg pana­szos is, szűkölés is meg sírdogálás is. - Mi ez? - kérdem. - Ez egy kiskutya hangja. Benn van a garázsban, ki akar jönni. - Mintha pici gyerek lenne... Enged­jük ki.­­ Nyitom a garázst, nem látok semmit a sötétben, kinn a teraszon ül­nek a hivatalnokok. Ekkor valami harapdálni kezdte a lá­bam, a cipőm. Azt féltem, fehér strapa holmi, most vásároltam. Lenézek egy öklömnyi kiskutya. Fekete, mint a szu­rok Felveszem­. Nyalja az arcom, rug­­dalózik és ugyanakkor simul is. Egy gyerek Ez tisztára kutyagyerek Két ha­talmas füle libeg, az is hollófekete, és mintha ki lenne fényesítve az egész élet­darabka.­­ Hogy hívják és ki ez a ku­tyagye­­rek? —Nincs nekd még neve. Egyelőre spá­niel, Krisztire bíztuk hogy nevet adjon neki... Éjfélkor indulunk lefeküdni, ez na­gyon meglepi a házigazdát. Ilyen korán? De aztán belenyugszik hallván, hogy hosszú napom volt. Másnap korán ébredek Nem tudok aludni reggel. Szép idő van. Legszíve­sebben lemennék a Tisza-partra, jár­kálni, menni, megszagolni az egész Csongrád megyét. Megkeresni a névadó sírját. Hol is tem­ették el Csö/tát/ vezért? Ki tudja azt. Talán Tóth­ Karcsi, az ál­lamjogász. Attól kitelik De lehet, hogy a legyőzött lázadó félpogány,/l/torty ve­zér ma is vendettában gondolkodó utó­dai szám­on tartják.. Ugyanaz a cincogó nyöszörgés. Már rohanok a garázsba, engedem ki a fény­re a névtelen kutyát. Ó, milyen hálás. Biztosan nincs benne semm­i megsze­lídítő emberekből. És ugrál, de ilyent nem is láttam még: egyszerre négy láb­ról ugrik félarasznyi “intasságba”, és Czegő Zoltán Fülű, a névtelen kutya rágja a lábujjaimat, és elszalad, vissza­jön, csupa öröm­, és m­egtelik ez a nap­fényes udvar is az ő örömével. Aztán egyik pillanatról a másikra lefekszik a lábam mellé. És mintha már aludna is. Elfárad, mert pici. Krisztina álmosodik le a lépcsőn, kö­szön, egyenesen a kutyák­h­oz m­egy, szó nélkül felveszi. Hát így még szebbek mindketten! És a reggelinél mondja Edit hogy hi­szen vidd el, ha ennyire szereted. Ne­künk itt van ez a másik két spániel, az egyik az anyja ennek.. Krisztina feláll az asztaltól, átül a té­vé elé, ölében a kutyával. Úgy érzem az arcomon, hogy most gyűlöl engem. - Ezt komolyan mondod? - kérdem. -Nincs hol tartanom, tömbházban­ nem lehet...De van egy másik változat: Eszter, a lányom férjhez ment. Verőcén laknak udvaros kertes házikójuk van. Ott... - Na látod - mondja Sándor -, ott megtalálod, amikor látni akarod. A kutyagyerek alszik Krisztina ölében. És rohantunk Pest felé, hátul a do­bozban a kutya. Dénes népdalokat éne­kel, néha pajzánokat, néha első vilá­­háborús keserűeket. Gordonkázom ne­ki, óvatosan persze, ugyanis én maggam a székely dalkincseket tudom­, ő pedig a szinte azonos szövegű dalt misként énekli. És ötpercenként - én három­­percenként - hátranyúl a hátsó ülés fe­lé, csak úgy: kitapogatja a kutya dobo­zát nem csúszik-e le? A kutya rémül­ten hallgat, miközben rázza, rengeti-rin­­gatja valami dübörgő szörny a hátán. A lakás fülledt, szellőztetek, a kisku­tya a szőnyegen, ismerkedik. Szaladgál, a fotel mögé húzódik aztán. Ott akar aludni, elege van valamikből, minden bizonnyal. A dobozát kibélelem egy kihízott in­­gemit­el, tejet készítek meg vizet edé­nyekben a teraszra. Kiviszem­ édes kis kutyám, te vagy az első kiskutyám, ne­kem még sosem volt kutyám, te vagy a világon e legfényesebb fülű kiskutya, gyere szépen. Mit szólnál ehhez a név­hez, hogy Fülű-. Kutyafülű vagy. Fidű alszik, éjjel kettőkor nyüsztul ug­rál az erkélyajtóra, sír. Úgy sír, mint a lányom hajdan, ezelőtt huszonkét év­vel. Behozom, a konyhába pakolom. Hajnalig feszülten figyelek és alig al­szom. Reggel leviszem a szemközti par­kocska füvére. Percek alatt tucatnyi gye­rek körülöttem. Hogy hívják? Milyen faj­ta? Mit eszik? És egymástól könyörgik el a lehetőséget, hogy bár egy ujjal meg­simogathassák. Hol lakik? Még mikor tetszik lehozni? Mondom, hogy pár na­pig lesz csak nálam, mert kiviszem fa­lura,­­ akkor a bácsinak ő nem lesz? ...És igyekszem haza mindenün­nen. És köszönök az időseknek, mint falu­si tanár korombati falun. És a terheseknek És naponta levi­szem. És feltörlöm a pisit dúdolva. Az is lehet hogy jó útdok ezen tű­nődöm, csak úgy­ az írógép mellett, miközben az asztal alatt szt­ndít a kutyagyerek Estefelé vallatnak felnőttek is, mennyiért vásároltam, be van-e olt­va? A vásár hallatán meghal a vérem: Kis kutyagyerekért pénzt? Azonnal felhívom Sándort: - Elfelejtettem megkérdezni, mennyiért adják-ve­­szik Fülüéket? Lehülyéz, leteszi. És tele a ház élettel. És elmúlt a háromhetes fejfájásom. És ő kinn a teraszon, én fröccsöt iszom, és őt süti a nap. Rohanás haza. Fülükém­, kicsi drága kuty­aéletem, hát neked kilóg a nyelved, és én ülök a fröccs mellett..., jaj, ne haragudj. Nem haragszik Etetem. Junior nevű kutyakonzervet eszik A negyedik nap délután alszunk egy picit. Ő a konyhában maradt hű­vösben. Felébredek kutya nincs a konyh­ában. Eszter lányom ül a fo­telben, szinte fellobbanok az öröm­től, szó nélkül ül, ölében Fülű, si­­mogatja nem is szólal a köszönté­semre. A két nagy szeme tele könnyel, úgy néz... - Hogy hívják? - kérdi aztán. Azt akartam mondani, hogy a ne­ve Fülű, de annyira elszorult a tor­kom, hogy csak intettem valamit és meg nem szólalhattam. Fülű aludt békésen, míg mi azon kínlódtunk hogy megszólaljunk Kulturális mozaik Színész vagy újságíró? Fiatal volt és sikeres. Pályája csú­csán, hátrahagyva három filmfősze­repet, összecsomagolt és elindult az álmok és lehetőségek hazájába. Mert a fejébe vette, csak azért is eljut Ame­rikába. Hogy ez túl merész dolog? Hogy “őrültség” a bizonyosat a bi­zonytalansággal felcserélni: nos, oly­kor az ilyen lehetetlennek tűnő gon­dolatok váltják valóra álmainkat. Az­tán több mint tízévi távollét után ha­zajött, s azóta újra többet hallhatunk Bánfalvy Ágnes filmszínésznőről. - Művészinterjúi jelennek meg az egyik­ városi napilapban. Hogyan lett a színésznőből újságíró? -Véletlenül. Régebben is írogattam kisebb novellákat, szinopszisokat. Egy­szer szóba került, hogy­ mi lenne, ha megpróbálkoznék az újságírásnak eme műfajával. A gondolatot azután tett követte és most már rendszeresen megjelennek az írásaim. Természete­sen nem hagytam abba a filmezést sem. Nemrég fejeződtek be Molnár Fe­renc A császár című darabjának felvé­telei. Remélhetőleg ősszel vetíteni fogja a televízió. És ha felkérnek egy film­szerepre, boldogan vállalom ma is. Hisz elsősorban filmszínésznő v­olt, íróember, hogy show-műsort csi­nál? -­ Mert felkérik rá. Ennélfogva az­tán az írók közt a legnagyobb tévés, a tévések közt pedig a legnagyobb író lesz belőle. A Lehetetlen?! című mű­sornak nagyon örülök, de mindenek­előtt az eredeti hivatásomban szeret­nék boldogulni. - Hogyan választja ki a beszél­getőpartnereit? -Talán furcsán fog hangzani, a te­kintetük alapján. Kiolvasom a sze­­mükből, hogy lehetnek érdekes, a személyükh­öz tapadó történeteik. - Kik lesznek az elkövetkező adá­sok vendégei ? - A következőkben Kulka János, Jordán Tamás, Almási Éva és Vitray Tamás osztják meg történeteiket a televíziónézőkkel. Tévések közt a legnagyobb író Vámos Miklós neve az irodalmat ismerők-kedvelők körében korábban sem volt ismeretlen. Eleddig 18 köny­ve jelent meg, s művei nem porosod­nak sokáig a könyvesboltok polcain. A nagyobb ismertséget és népszerű­séget - szélesebb körben - mégis te­levíziós show-műsora a Lehetetlen?! hozta meg szántára. Kéthetente vasár­nap esténként megjelenik a televízió képernyőjén, s udvarias, ráérős be­szélgetésbe kezd egy színésszel. - Miért dönt úgy egy alapvető­en olvasgató, szemlélgető típusú Hűvösvölgyi és az iskola Immár hagyomány, hogy a Madách Kamara a színházi évad után nyáron sem tart szünetet. Könnyed, szóra­koztató előadásokkal várják a szín­házba vágyókat. Júliusban szinte min­den este játsszák Andrew Bergman Társasjáték New Yorkban című mű­vét. A darab egyik szereplőjével, Hű­vösvölgyi Ildikóval beszélgettünk. - A munka mellett jut ideje a pi­henésre is? - Augusztusban Nyíregyházán ven­dégszerepelünk az Apácák című darab­bal. Ezt követően a családommal - hí­ven a hagyományokhoz - Szentendrén, majd Olaszországban töltünk egy kis időt. Ötödikéve ugyanott nyaralunk. Ez ad nekem megnyugvás, biztonságot. Ki­csit olyan már, mintha hazamen­nénk -A következő évadban várja-e új szerep? - Még nem tudom. Annyi azonban bizonyos, hogy szeptemberben rend­kívüli izgalmak várnak rám. De más okból. Mindkét lányom első osztályos lesz. A nagyobbik középiskolában, a kisebbik általános iskolában. 1995. augusztus /., kedd

Next