Szegedi Napló, 1995. szeptember (1. évfolyam, 95-120. szám)
1995-09-01 / 95. szám
(Folytatás az I. oldalról) iStop bisztró felirat hirdeti, kocsmázni, csak úgy natúr azért mégsem illik szuperpanelvilág polgárainak. De régi idők hangulatát őrzi az Ibolya presszó, s még régebbikét az ABC melletti kispiac, ami minden már, csak kicsinek nehezen nevezhető. Itt vonultatja föl legszebbik arcát Újszeged kistermelői társadalma, s itt panaszkodnak legfájóbb arccal az árusok, hogy kevés ám a vevő. Ahogy elnéztem tegnap a paprikahegyeket, nem csodálom. Hiszen Odesszából még a II. Ukrán Front - hogy stílszerű legyek - hadtápparancsnoksága is föltölthetné a raktárait. Persze ukrán frontok errefelé már nem járnak. Annál inkább készülődnek ide máltaiak. Mégpedig a Csanádi utcai bagolyvár helyére, amely évtizeddel ezelőtt még óvodaként funkcionált, majd csőlakóknak nyújtott Hilton-érzést. Október 30. után pedig - mert az építkezést hirdető tábla akkorra ígéri a felújítás befejezését - a Máltai Szeretetszolgálat szegedi központjának ad otthont. S hogy teljes legyen Újszeged nemzetközisége, egy tízemeletes kolbászpanel garázsa fölött már kínai sárkány nyújtóztatja a nyakát. Igaz csak mint - mármint elnevezése szerint -, de azért rendkívül kedves régi ismerős fogad. Zuber Terézia mutat körbe az árukon, amelyekkel már megismerkedhet a szegedi polgár minden városrészben, hiszen Kína oly szélsebesen költöztette portékáit a Tisza-partra (is), hogy a honvággyal küszködő sanghajiak alighanem mind a Dóm tövébe vágynak. De ez az újszegedi mégiscsak más, mert hogy újszegedi - veszem ki a kínai áruk teljesen ősmagyar, hovatovább ősújszegedi kínálgatójának szavaiból. Neki pedig aztán higgyünk ám, hisz Zuber Terézia már kislányként ebbe az újszegedi világba csöppent, míg Odessza lakosának 1974 óta vallhatja magát. - Jaj, csak ezt az Odesszát ne mondja soha. Én már akkor is nagyon tiltakoztam az idegen név ellen, mert hát ez Újszeged és punktum. No, de szerencsére lekopott már az ukrán címke, visszakaptuk régi nevünket - nyugtat meg Teri néni. - Csak a név változott az elmúlt rendszerfordításkor? - Változtak itt a népek is. Tudja, aki szegény, az eladta a lakását, hogy olcsóbba költözzön, aki pedig gazdagabb, mintsem panelhez illik, hát társasházi építkezésbe ugrott. Aki meg itt maradt, az büszke Újszegedére, mert mégiscsak ez a város Rózsadombja is, tüdeje is. De azért ha jön a számlás, megizzad ám alaposan. Tudja, egy másfél szobás panel rezsije 8 és fél meg 10 ezer forint között mozog, s irdatlan pénz ez egy nyugdíjasnak. Azt meg minek tagadnánk, hogy kicsit megöregedett ez a városrész, az őslakosok fölött alaposan eljárt az idő. - De költözne ide szívesen fiatal is... - Azt meghiszem. Csakhogy itt a legdrágább a panel. Az 55 négyzetméter tavaly még elment néhol 1 millió hatért is, most meg 2 millió alatt senki nem adná. Mert ugyebár Újszeged ez, mint ahogy mondtam én már... De kell-e ezt egyáltalán mondani? Hiába repedezett már itt is, ott is a járda aszfaltja, hiába kopott le a szín a Vedres utcai óvodáról, rozsdáink néhol a bölcsőde kerítése, én se bújhatok ki múltamból. Gyorsabban dobbanó szívvel vágyom vissza ide, mint olyan szegedi polgár, aki évekig vallhatta magát odesszainak. De ebből a múltból mára már csak egy kőkocka maradt, ami névváltozás ide vagy oda, ma is hirdeti a régi híd lábánál, hogy Szegednek Odessza a testvérvárosa, s eme kőkocka pedig állíttatott 1977-ben a két nép barátságának tiszteletére. S maradt persze a csalogató hídföljáró, ahol most tábla üilt. Átkozzák is az újszegediek, mert istenért se értik, mi a fene tart másfél évig ebben a nagy felújításban, amikor Pesten sokkal nagyobb híddal se vergődnek ennyit. Mondom is zsémbesebb asszonyságnak a trolimegállóban. Hát ha ilyen nagy a keserűség, akkor cseréljünk. Én adom a tarján panelt, maga meg a Vedres utcait. - Hát meg van maga húzatva, jóember? - csapja össze az összes tenyerét, s úgy vihorászik, mint aki háromfejű borjút látott. Én pedig ballaghatok tovább a magam vágyakozásával. Mert abból bizony jutott nekem, több is mint 55 négyzetméter. S képzeljék, valami csoda folytán még ingyen is adták... BÁTYI ZOLTÁN Hidat szidja, mégsem cserébe Máltát várja a Vakegér BIZTONSÁGOSAN FÖLDÖN - VIZEN A LEVEGŐBEN II. Járműipari Szakkiállítás és Vásár Fő támogató: Római Akkumulátor Nagykereskedés Program: Légvár Sörsátor Játékautó Blaskó Dixieland Euro-Trade Kupa Szeged-Oroshány legerősebb emberei Vendégek: Fekete László Nagy Bandó András a “világ legerősebb embere ” humorista Puskás Ferenc “Öcsi” ♦ ♦ ♦ ♦ Szeged, 1995. szeptember 1—3. Talent Center (Fürj u. 92/B) Nyitva mindennap 9—18-ig 1995. szeptember 1., péntek (Folytatás az 1. oldalról) A színvonal zuhanni fog, s a nagy létszámú karokon el lehet majd mondani, hogy beindul a levelező képzés a nappali szakokon is... Az igaz, hogy terem eddig sem volt, de a tanáraink a saját szobáikban nagy nehezen le tudtak ültetni 20-25 embert. De negyvenet? Még a földre sem. Ez nem vicc, ez a valós. A pedagógia, pszichológia szakokat érintő elbocsátások miatt a tanárképzés színvonala is jelentősen esni fog. Szeptember 11- től, a meggondolatlan intézkedések miatt, mindez valósá válik. - Van-e olyan hallgató, aki a megnövekedett terhek miatt nem fogja tudni elkezdeni az évet? - Sajnos igen. Az elmúlt hetekben is többen mondták, sajnos nem fogják tudni a tanulmányaikat finanszírozni. Valakit nem vettek fel a kollégiumba, s miután az 5-6 ezer forintos albérletet nem tudja kifizetni, nem fog egyetemre járni. Szomorú, hogy olyan is akad, akit bár felvettek a koleszba, de a 3000 forintos megemelt díjat sem képes előteremteni. Felteszem a kérdést, hol itt az esélyegyenlőség? Nem értem, mi értelme ennek az egésznek. A hallgatók - kevés kivételtől eltekintve - eddig is szegények voltak. Amit az állam el tud vonni, végül is nem túlságosan sok pénz nekik, de rengeteg nekünk. Egy egyetemistának a legszerényebb életvitel mellett, albérlet és jegyzetkiadásokat beleszámítva, szüksége van havi 15 ezer forintra. Egy jegyzet kétezer forint, s nem egy kell belőle! Ilyen hangulatban nem lehet valami felemelő érzés az embernek egyetemistának lennie... - Most fejeződött be a gólyatábor, szerencsére az elsőévesek hangulata még felhőtlen. Ugyanakkor megvan az elszántság is bennük, ahol szükség lesz rá, ott támogatják az esetleges demonstrációkat is. Azt hiszem, nagyon sokan majd csak októberben-novemberben hagyják abba az egyetemet, mert akkor jönnek rá, havi 6-8 ezerből nem tudnak megélni. - Valamiféle támogatási rendszer csak működik az egyetemen? - Már három éve nem emelték a normatívát. Másrészt, irányelv, hogy ne kapjon támogatást az, akinek van pénze. De ez egyszerűen kivitelezhetetlen, mert megvizsgálhatatlan. Sajnos az a tapasztalat, hogy akinek van mit a tejbe aprítania, gátlástalanul segélyt kér, de az igazán rászoruló sokszor inkább szemérmes marad. A hallgatók 20 százaléka lehet szociális, tanulmányi, illetve egyéb címen tandíjmentes - a rendelkezések szerint. Ezen úgy próbálunk meg segíteni, hogy a levelezősöket is belevesszük az összlétszámba, de csak a nappalisok fognak juttatást kapni. Tandíjmentességet várhatóan 60 százalékban tanulmányi, 30 százalékban szociális, 10 százalékban egyéb alapon lehet majd kapni. Szeptember harmincadikán az egyetemi tanács dönt majd erről. Lesz-e ismét utcai demonstráció? — Csak nagyon indokolt esetben. De ha kell, akkor igen. Konkrét célokért fogunk az utcára menni, s addig ott is maradunk, amíg el nem érjük. Szeretnénk megakadályozni az intézményi tandíj bevezetését, illetve garanciát szeretnénk kapni, hogy a kétezret sem emelik fel az év végére. Szükség esetén kimegyünk a minisztérium elé, vagy a Parlament elé is... Halvány fénysugár a nősötétségben, hogy a JATE vezetése és oktatói kara partnerként kezeli az EHÖK-öt, s látják, reális dolgokat szeretnénk elérni. - Nehéz tanév lesz ez a mostani... - Igen, ráadásul rengeteg a konfliktushelyzet. Bizonyítja ezt az is, hogy a kormányzat 90 milliót von el a JATE- tól, s csak idő kérdése, hogy mikor mondják azt, még többet elvonok az egyetemtől, s a hiányzó bevételt teremtsék elő ahonnan tutják - vagyis a hallgatóktól. Tényleg nehéz helyzetben van ma mindenki, kérdéses a jövő, teljes a zűrzavar, s félő, hogy nem lesz miből, mit és hol megtanulnia a jövő értelmisének. ZIMONYI TAMÁS (Fotó: Robert Canon) Egy nehéz tanév éjszakája A hallgató a paradicsomba megy? Szeptembernek elseje van a tanévkezdés klasszikus ideje. Vannak iskolák, ahol már tegnap beindult az élet, és megint csak vannak oktatási intézmények, hol mindössze a jövő héten, negyedikén veszi kezdetét a tanítás. Kétszeresen gyászos kend a gyermekeknek az a hete. Nemcsak a hét kezdek lesz - hanem a vakáció vége is. Fölvetődik ekkor - mint minden tanévkezdet táján -, érdemes-e továbbtanulni, egyáltalában: tanulni? Most fokozott erővel tevődik föl a kérdés, egyrészt az egetverő tankönyv-, tanszerárak okán, másrészt pedig hlrességgel általánosan. Soha nem érezték annyira a tanulás hiábavalóságát a gyerekek - s egyre inkább a szülők is -, mint most, amikor a számok és képltek világából egyenest a munkanélküliségbe csöppennek az iskolát elvégzők. Meg amikor látva látják: aki évtizedeken át s keresztül tanul, kevesebbet keres, mégpedig ha összehasonlíthatatlanul, annál, aki egész egyszerűen jól tud eladni, bármit. Kupecképzésre lenne szükség itt, nem oktatásra - már amennyire szükséges lenne, hiszen, akinek van érzéke az üzlethez, az minden körülmények közt, a jég hátán is megél, akinek meg nincs érzéke, elvégezhet akármilyen tanfolyamot, csak kínkeservesen. Nem az a kérdés manapság, hogy mi van a fejedben, mosogatóié, vagy víz-hanem a következő: van-e a pofádon kellő vastagságú bőr. Sorsokról dönthet a génekben kódolt pirulásképtelenség. Érdemes-e ma vajon tanulni? Idézhetjük persze rögvest és szabadon, Apáczai Csere Jánost, aki szerint a tudomány gyökere keserű, de gyümölcse gyönyörűséges-de a gyümölcs egyre inkább elvi jelentőségűvé kezd válni Mert egy kandidátusnak fél életet tele kell tanulnia s tanítania, mire nagy nehezen kiviszik egy tudományos konferenciára - teszem - Szingapúrba, amelyet az illető kandidátusnak valószínűleg élete legnagyobb élménye kend, és még unokáinak is arról fog beszélni, hogy amikor, harminc éve őt kivitték Szingapúrba, akkor... Ezzel párhuzamosan viszont egy jólmenő olajszőkítő - aki gyerekkorában, az iskolában párját ritkító zsivány volt, a tanerők réme-hetente háromszor utazhat, a repülőjegyárat mellényzsebből kipengetve, a világ akármely tájára, és természesen vissza. Megéri-e ilyen körülmények közt tanulni, mikor nyilvánvalóvá lett a mondás blődsége, miszerint “nem az iskolának, de az életnek tanulunk"? Mert igenis nem az életnek tanul nagyon sokszor a gyerek, hanem, hogy megkapja azt a nyomorult négyest abból a tárgyból, amire az életben előreláthatólag soha semmi szüksége nem lesz - viszont amennyiben nem kapja meg, elfűrészeli maga alatt a továbbtanulás fáját. Észokokra hivatkozva bebizonyítható-e: tanulni kell?Nos, észokok helyett legfeljebb Örzse néni jöhet számításba, aki most tölti be a kilencvenkilencet, és ezt mondja unokájának: “Tanulj, fiam, mert semmiről sem tudhatod, mi mire lesz egyszer majd jó". Ennél irracionálisabb szöveggel abszolút lehetetlen megfogalmazni, mit ér a ráció. 10^0)jó erkély