Szegedi Napló, 1890. január (13. évfolyam, 2-30. szám)

1890-01-03 / 3. szám

Péntek, január 3. Egyes szám ára 5 kr. XIII évfolyam­. 3. száza. POLITIKAI, KÖZGAZD­AS­ÁGI és IRODALMI KAPILAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Eprész egrs 14 frt — kr. I Nefr.Fodévre 3 frt 50 kr. Félévre . 7 frt — kr. | Egy k­óra 1 frt 20 kr. SZERKESZTŐI IRODA ÉS KIADÓHIVATAL: Iskola-utcza. Dáni-ház 18. sz. Tiérmenti­tlen­ l­velek cs­ak ismert kézfül fáladt.ilnak el, és nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal ________mérsékelt árjegyzék szerint számit. ..^j«acT«Mw.situatiwj ^ ^ ' HIRDETÉSEKET Mérleg. II. Mulandó (tvünk h­armadik eseménye azon Ígéret, hogy a közigazgatást álla­mosítani fogják. Hadd említsek föl egy jellemző dolgot. Egy szellemes kormánypárti kép­viselő jelenlétemben ezt mondta a fo­lyosón: „Van a kormányban elég ész, csak rosszul van fölosztva. Szilá­gyinak igen sok jutott belőle, néme­lyiknek igen kevés.“ Nem c­élom senkinek rossz­­ esztendő estéjét csi­nálni. Vannak néhányan, akik verse­nyezhetnek arra a ,,kevésre“-re, de én nem emlegetem őket. Hanem elis­merem, hogy Szilágyinak rendkívül sok jutott, t­alentuma, akarata, tudása egyaránt nagy. Ennek előrebocsátásával megjelölök egy kub­arös ellentétet. A nagy’teh­etségü Szilágyinak is programmja van, a juszticzia terén, miként gr. dklekinek az adminisztrá­­czió terén, s m­indkettő reformokat akar. A Szilágyi reform­programmja Aulágos, érth­ető, régóta magvitatidt ügy min­den izében, s r­égi vágyát kér­e­d a nemzet gondolkozó részének. A gr.­­^fe­­leki reformsirogrammja zavaros, senki­­sincs tisztában vele, kevés embe­r álta­l óhajtatik és részleteiben megvitatva annyival kevésbé lehetett, mert még senki sem tud a részletekről. Ez azonban csak külső ellen­mondás. De van a dolog érdemére nézve is lényeges ellenmondás a két reformtö­rekvés között, mely a különben rend­kívüli tehetségű Szilágyi organizáló képességét kétségessé teszi. ]M Mért mit tikar Szilágyi ? A királyi táblák dec­entralizá­­czióját, a közvetlen szóbeliséget és nyilvá­nosságot az első fokú birósá­gokn­ál; esküdtszéki eljárást a főbenjáró bűneseteknél. Egyszóval közeledni akar azon ideál felé, hogy az egyén érvényesüljön a ma'k ii in­írtság­á­val. Bontakozni kezd a bürokratikus szellemből. Tért nyit a pörös félnek az ö­n­t­e­v­é­k­e­ny­s­égr­e. Biróban, félben, ügyvédben fejleszteni akarja a spontaneus erőket. Elis­meri, h­ogy az igazságot nem a papír­­h­almazatból, h­anem a viszonyok és emberek k­ö­z­vetl­e­n megfigyeléséből lehet helyesen kifejteni. — Az eddigi pra­ dr niak c.. vo!,­ a firo/­ófiája: Gyám­kodni kell az emberek fölött, mert nem ismerh­etik sem a t­v'vényt, sem az el­járás; szíilu'ilyokat. A Szin'tgyi reform­jának ez a filozóffiája : Tilind­.-n józan embernek legjobb gyámja a maga igazs­ága. Az előbbi rendszer, leala­­csonyítása az embernek ; az új rendszer mindenkit emberi méltóságra emel. Aki így szól: „Akarom a közvet­len szóbeliséget“, az elismerte, hogy minden önjogú ember illetékesebb, mint más, önmagá­ra nézve a jót a rossztól megkülönböztetni, és saját jogait és érdekeit, azon viszonyok között, ame­lyekben él, fölismerni. Már­pedig, aki e tételt elismerte, az ellentétbe helyezte m­agát minden­nemű központosítási rendszerrel, mert az önkormányza­ti intézmények funda­­mentum­a épen amaz elismerésben van letéve. Myi épen úgy, mint h­azánk jogászainak jelentékeny többsége, abb­an a meggyőződésben van, hogy igazságszolgáltatásunk merevségén, h­o­­szadalmasságán és drágaságán csak az segít, ak­i abba önkormányzati elemeket vegyitünk, h­a azt deczentralizá­ljuk s h­a az állam segitségül hívja a társ­­a­­dalom közfölfogását és a közérzület lelkiismeretét. Ebjen ezért Szilágyi a kir. táblák fölosztásával kimondta a d­e­c­z­e­n­t­r­a­l­i­z­á­c­z­i­ó szükség­ét; a krszvetlen sz!''beliséggel kimondta az ö­n­k­o­r­m­á­n­y­z­a­t­i elv szükségét; az esküdtszéki eljárással kimondta. A „SZEGEDI NAPLÓ" TÁRCZÁJA, Száz é-­7­ előtt­ II. J.isicít koroikizátji niui­cjie S'/ej­eduri 1791. jan­. 12..ill.) József császárnak 1790-ik évi február 20-án bekövetkezett halála után II. Lipót lépett a trónra, ki azelőtt Toscana her­c­e­ge volt. Florenczben bölcsen kormány­zott, a honnan m­árczius 12 én indult el Bécsb­e, birodalma kormányzatának átvéte­lére. A magyar országgyülé­st juniu­s 6-ikára Budára hivta egybe, de november 10-ikén Pozsonyba helyeztette át, ahol is november 1.6-ikén magát nagy fénynyel s a nemzet nagy örömére magyar királylyá koronáz­tatta. Az egész országban nagy volt az öröm, hogy a király esküt tett az alkotm­ányr­a s megígérte a nemzet jogainak és szabadsá­gának tiszteletben tartását. Mindenütt ősi szokás szer­int nagy vigasság közt ünnepel­ték a koronázás napját, hol előbb, hol ké­sőbb. S Szegeden már egy kissé meg is késtek vele, mert csak a következő évi január hó­r­ikán ülték meg az öröm napot. Az érdekes ünnepély leirását a Bécs­­ben megjelent „Hadi és más nevezetes tör­ténetek“ czímű régi hirlapban az egykorú tudósító a következőkben örökítette meg: „A múlt vasárnap, úgy mint ezen folyó jan. h­ónapo ,k­i­ikán tartotta nemes váro- '­­sunk törvé­nyes királyunk II. Leopold ;sze­­renc­sés m­egkoronáztatásának örömünnep­ét,­­ melyen is reggeli 8 órakor mintegy száz számra terjedő i­fj­u­s­á­g, mind kék ' szinti öltözetben —• mely formna iidiája vá­rosunknak — menté­sen, dolmányosan, csá­­kósan bdfogyví­rkezve a városháza előtt 1 ó­­ráton örisz',n­yülekezett, ahonnét, vévén a­­ nemes város utonan készült zászló­ ! . . . ját, minekutána mind a belső, mind pedig a külső tanác­s, nemkülömben a választott község is ö­s­szejött volna, a palánkbeli szent­­egyház felé lett az indulás. Elöl ment Vend kapitány úr, a várnak őrizé­sére rendeltetett két c­soport gyalogka­tonáival, kiket a városnak minden tisztet nyomban követvén, — jött hárma­sával a lo­vas ifjuság, előtte levő vezére Hódy Imre úrral, ki egy fekete török paripán oly kato­­náian ült vala, hogy a jelenlevő idegenek­et inkább egy király-seregbeli, mintsem városi kapitánynak gondolták. Szemeiből ugyan csillámlott az öröm és vidám tekintetű ábrá­­zatja magyar szivének' belső érzékenységét ’ árulta el. De tarjagos bajusza s kemény­­ hangú szava az ismeretlenekben mégis né­­■ minemü félelmeket gerjesztett. Ezen menetelben­­gyönyörűen futták a tárogató sipot, melynek hangjára buzdulni szokott a mag­yar sziv. O*/ A szentegyh­áz felöl egyik oldalról a gyalog katonai­ág, átalellenben a lovas ifju­ság rendbe állott. Nomes Groven regiment­­jébül va!() Szabó hadnagy ur pedig a maga verbunkon levő katonáival a harmadik ol­dalt foglalta el. (Ennek a Groven ezrednek a tisztei folyamodtak az országgyűléshez, hogy a magyar ezredek haza telepittessenek, az­ ezred tisztjeivé csak botifiak neveztesse­­nek és hogy a szolgálati és vozmngló nyelv a magyar legyen, amiért is az egész vi­szti­­kart rögtön más ezredekbe osztották és sza­naszét szórták.) A „Téged Isten dicsérünk“ mondása­kor tett lövések után háromszor kiáltotta az a temérdek sokaság, mellyel még a szent­­egyház piacc­al környékező utczák is tele voltak: Éljen a király, második Leopold! Erre megszólamlottak az ágyuk, melyek a jelen nem levőket is hasonló öröm kiál­tásokra gerjesztették. Valamig az ájtatosság tartott odabent, addig 12 muzsikus vont ide ki oly gerjesztő hangú válogatott ma­gyar nótákat, hogy a külömben hűvös időt meg sem éreztük és csak az ór­áinkról tud­­tuk meg, hogy vége lehetett az ájtatos- ságnak. Az utolsó lövés után, amidőn a tempó

Next