Szegedi Napló, 1890. december (13. évfolyam, 329-357. szám)
1890-12-03 / 331. szám
Szerda, Deczember 3 i Sfie. Egyes szám ára 5 kr. XIII. évfolyam. 331. szám. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI és IRODALMI KAPILAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: SZERKESZTŐI IRODA ÉS KIADÓHIVATAL. HIRDETÉSEKET ®f rész évre fr* — kr. ! Íf noví'r lévrn .S frt ^0 kr. i Sskol K-m viCJC., iK’ l)!!’?: !I. T. ■ éa N y i 1 í tói !; ü 2 ie r.i é !l y e !c e t .a kiadókiv.it.i! félévre ■ 7 fri — | Egy hóra . 1 frt 20 kr. | Bérmentetlen levelek csak ismert kéztől fogadtatnak el. |_________mérsékelt árjegyzék szerint számit. Igazságügyi költségvetés. Szeged, decz. 2. Az igazságügyi tárcza költségvetésének tárgyalása azon kezdődik, hogy tulajdonképen várakozó álláspontot foglal el még az ellenzék is, mert Szilágyi Dezső programmjának java része még hátra van és annak megvalósításától függ, milyen ítéletet alkossanak az igazságügyi politikáról, melynek terén tévedést tévedésre halmoztak az előbbi kormányzatok. De ha a kritikára nem igen van is még most sok anyag, nincs arra sem, hogy megfuvassék a dicsőség harsonája. Szilágyi Dezső régen bebizonyította, hogy nagy szónok, de arról még egyelőre nem győzte meg az országot, hogy nagy igazságügymniszter és e tekintetben be kell várni alkotásait. Legföljebb ha a várakozás jóakarata, amiben újra meg újra nyilatkozik a magyar képviselőháznak az a páratlan lovagiassága, hogy időt enged a minisztereknek terveik kidomborítására és valósítására, gyakran még a kísérletezésre is, mielőtt ítéletet mondana valamely államférfiú értékéről és működésének eredményeiről. Az Biár is kétségtelen, hogy Szilágyi Dezsőnek nagymérvű bizalmat előlegez a törvényhozás. Nem tette ugyanezt Fabinyival, aki pedig hivatásának egyik felét, a jó egészségügyi adminisztrácziót erősen a kezébe vette és ezen a téren kétségtelen eredményeket is ért el. Személyesen foglalkozott a jogszolgáltatás menetének ellenőrzésével és nem lehetett kicsinyelni azt a páratlan szorgalmat, melyet kifejtett egyenesen a gyakorlatban, ahova ritkán vetnek szemügyet az úgynevezett nagy miniszterek. Nem egészen közönyös, hogy már most is némi visszaesés mutatkozik ez irányban Szilágyi alatt, aki pedig nem tartott elégnek az igazságügyminisztériumban egy államtitkárt és ezzel mintegy azt a várakozást keltette, hogy az egyik államtitkárnak épen a tényleges ellenőrzésben lesz a főhivatása megjelölve. Mert bármit mondjanak is a Fabinyi rövid kormányzásáról, nem lehet elvitatni, hogy meglepő vizsgálatai egy-egy elhanyagolt bíróság ügymenetét jobb nyomokba terelték. Ami pedig a Szilágyinak a jogszolgáltatás gyökeres javítására célzó terveit illeti, azok között nem szabad megfeledkezni a jó bírói szervezetről, melynek fontosságát az igazságügyi költségvetés fölött tegnap megindult vitában, a függetlenségi párt részéről erőteljesen hangsúlyozta Eötvös Károly. Még mindig sok a teendő arra, hogy végig az összes bíróságoknál kellőleg képzett és jellemes bírák kezében legyen az igazságszolgáltatás az összes fokozatokban. Még máig is sok alkalmatlan elem van hivatalban a régi szervezés idejéből, részint pedig a kegyencz-világból, amikor a bírói kinevezésekben is nem annyira a szakminiszter döntött, mint a kortes-minisztérium. Aztán nagyon lényeges az is, hogy végre tisztességes javadalmazásban részesüljön a bírói kar, mert gyakori a tapasztalás, hogy a különben legjobb bírói személyzet fölött is összecsapnak az anyagi bajok és a botrányosan fizetett bírák függetlenségét megtámadják a kénytelenül elfogadott szívességek, kölcsönök és váltóaláírások, melyek fejében, mint utóbb is volt rá példa, az igazság rovására szoktak viszontszolgálatokat tenni. A fönálló katonai perjog meg épen szégyenletes, és annak kicserélése kellett volna, hogy egyik legelső feladata legyen Szilágyi Dezsőnek, aki a mérsékelt ellenzék padjairól ugyancsak tudta ostorozni azt az ázsiai katona-bíráskodást. Sürgősebb ez a reform annyival, mert ma tényleg az egész társadalom, az egész ország ki van szolgáltatva a katonai bíráskodásnak, melynek „megbízhatóságáról“ botrányos példát szolgáltatott a Joannovits önkénytes esete, akit Kossuth éltetéséért börtönre ítéltek és akit ezen, a nemzet kegyeletes érzületét arcul ütő ítélet alól még a kegyelmi kérvény sem tud megmenteni. És van még sok, nagyon sok baj az igazságügy terén, kezdve a fenyítővizsgálatok vezetésétől, föl a börtönrendszerig, mely nem felelhet meg a törvénynek azért, mivel nincsen elegendő fogház és fegyház, mivel erre nem jut fedezet a fölszófalt állami költségvetésben. Mindenekfölött pedig sürgősen várja az ország Szilágyi Dezsőtől a választási visszaélésekről szóló törvényjavaslatot, mely évek óta be van jelentve, de amelyet választásról-választásra halasztanak. Íme, már az ötéves cziklus is lejár anélkül, hogy ez a kérdés meghidatnék. És azt még értjük, hogy a Szapáry-kormány abban is nyomába lép elődjének, mikép a visszaélések által biztosítja a választások eredményét. De ha Szilágyi Dezső is csak olyan igazságügyminiszter, aki erre rááll, akkor nincs joga arra az erős bizalomra, melyre a nemzet és a törvényhozás részéről számít. Javítóintézet Szegeden. Czikk. II. A benyomás, mely egy javítóintézet meglátogatása közben az emberiség java iránt fogékony keblet érinti, kétségkívül szomorú, mert lehetetlen, hogy a gondolkodó és érző emberbarát kedélyére levetőleg ne hasson ily csoport romlott ifjúnak látása, kiket az igazságszolgáltatás hatalma vagy a szülök fájdalmas jóindulata kénytelen volt e helyre hozni s szabadságától, akaratától, hosszú időre megfosztani. De ha az ember az intézetet behatóan tanulmányozza, annak czélját és rendeltetését és a javulásnak örvendetes jeleit a növendékek majd mindegyikén észleli, lehetetlen, hogy a szomorú benyomás mellett örömet és megelégedést is ne érezzen. Hazánkban a társadalom a javítóintézeti nevelés iránt bizonyos előítélettel viseltetik és azt megbélyegzőnek tekinti. Nem így áll ez Németországban. Igaz, hogy Németországban társadalmi egyesületek vannak, kik őrködnek a fölött, hogy azon gyermekek, kiknek családjában bármely ok miatt neveltetésük veszélyeztetve van, nem várván be a bekövetkezendő romlást, ideje korán gondoskodnak azoknak javítóintézetben való elhelyezéséről. Ismerek egy előkelő németországi úriembert, ki a hamburgi Rauches Hausnak nyugalmazott igazgatója s jelenleg egy külföldi vállalatnak magyarországi képviselője, ki midőn másodízben Aszódon meglátogatott, elhozta nejét is, s midőn bemutatta, hozzá tette, hogy a „Rauches Hausnak“ volt növendéke. Kiváncsi kérdéseimre megismertette velem a körülményeit. Atyja hamburgi tengeri kereskedő volt s ő anyja halála után 11 éves volt; atyja hosszas távolléte alatt nem gondozhatta kellőleg, sem magával nem vihette ; elhelyezte őt a javítóintézetbe, hol 3 évig volt nevelésben és csak akkor jött onnan ki, midőn atyja meggazdagodva Amerikából visszatért és ismét megnősült. Hogy mikor fognak a mi javítóintézeteink annyira fejlődni, hogy egyenlő értékűek lesznek egy nevelőintézettel, arra feleletet adni ez idő szerint nehéz volna. Tény azonban az, hogy bármennyire is fejlődjenek idővel ezen intézetek, ha a társadalom nem fog óvóegyesületeket alakítani, a kormányintézkedés a kellő eredményt fölmutatni nem lesz képes. Bemutatok az olvasóközönségnek egy javítóintézetbe elhelyezett fiút, megismertetem röviden annak előéletét, intézeti viseletét és intézetből való kihelyezése után a jelenlegi életét. P. L. egy vásárhelyi özvegy városi hivatalnoknénak a fia, a vásárhelyi rendőrkapitányi hivatalnak a fölterjesztése folytán, mint közveszélyes elem fogadtatott