Szegedi Napló, 1895. szeptember (18. évfolyam, 209-231. szám)
1895-09-02 / 209. szám
2099*. -Szeged, vasárnap Szt.,fcgeci Napló Lucáciu még négy évig ül a szegedi államfogházban, fél évig a szathmár-németi fog- házban, Ráliu és Coroianu még másfél évet ülnek, de ők abban bizakodnak, hogy a király az ezredéves évfordulóra megkegyelmez nekik. — Hiszen a Rátiu kisasszonyok atyjuk nevében tiltakoztak a bukaresti Adverul-ban a kegyelem ellen. Kijelentették, hogy az ő atyjuknak nem kell magyar kegyelem. — Akkor még nem volt olyan nyilván-ivaló, hogy kifogyott a liga pénzes zsákja, melyből egykor Krechia nagyon is bőven markolt. — Nem tudja kérem, hogy ismerkedett meg Krechia Lucáciuval ? — Lucáciu akkor fordult Krechiához, mikor látta, hogy nem őt nevezik ki szatmári főgymnasiumi igazgatónak. Krechia épen agilis embereket keresett. A Lucáciu ismeretségének nagyon örült, biztatta, hogy ragadja magához a vezérség gyeplőit, ő megszerzi az ehhez való összes föltételeket. A nagyravágyó pópát, akit viszonyai egy kis falu végéhez kötöttek, elragadták ez Ígéretek. Fejjel ment a falnak s most már azt hiszi, hogy nem térhet vissza. * Mindezekből kitűnik, amire annyiszor felhivta a Szegedi Napló az illetékes fórumok figyelmét, hogy a román mozgalom szabadon járó vezetői állandó összeköttetésben voltak és vannak is minden kigondolható furfangos módon a szegedi államfogházban pihenő mártír urakkal, akik naponként valóságos családi tanácsot ülnek Szegeden tartózkodó hozzátartozóikkal. Ezeknek minden tagja érti és kezeli is a liga politikáját. Valamint az is bizonyos tehát,, hogy a budapesti nemzetiségi gyülekezés előtt egész csapatosan zarándokoltak Szegedre és utaztak az államfogház körül legkivált éjnek idején. De kiderült még egy dolog, hogy a nemzetiségi kongresszus küszöbén bejuthatott a gyűlés vezetője beveszi Pap Györgye Lukácsinhoz az államfogházba. Erre a vizitelésre is ravaszsággal fakarták ki az engedélyt. Pap Györgye úr azt bizonyítgatta erősen, hogy neki financziális ügyei vannak elintézendők Lucáciuval, akinek tényleg ekkor már forgalomba kerültek a váltói és ezen ügyeiben is Pap Györgye volt a bizalmasa. Ezen ürügy alatt aztán tanácskozhatott is a fővezérrel, akit ezúttal szerencsére, nagyon cserben hagyott a számításaival, kiteremtettetett attillával és a negyedmilliós posztkiszlivel. * De alig hogy Csombor után a starton egy keresztül lőtt fej hosszával első lesz egy magyar gavallér, más favorit tűnik föl a láthatáron, a derék, jeles hazafi, a széles ábrázatú örmény gyerek, dr. Takáts Zoltán. Ecce homo, íme a védelem bátor bajnoka, aki bemegy ugyanazon czellába lakni, melyből a védenczét kieresztik. Milyen érdekes játéka a sorsnak s milyen érdekes panamája a magyar társadalomnak ez itt megint. Valóban, eljöhet az idő, amidőn az ember nem mer kezet fogni embertársával, mert nem tudja, kivel érintkezik. S ennek a magyar társadalmi operettnek, mely méltóbb bizonyára színpadi bemutató előadásra, mint Brenning úr üzleti műveletei. És ennek az operettnek igen jeles fináléja, hogy bizonyos »Erzsébet Királyné Otthon* * nevezetű budapesti jótékony nőegylettől megvonja a kabinetiroda az Erzsébet királyné elnevezést, mert tizenötezer forint sikkasztódott az egyletben. Egy másik jótékony egyesület, mely szegény cselédektől kizsarolt pénzen élősködött, háromszáz forintot költött az évben jótékony czélra, hatezer forintot fizetett személyi kiadásokra. Ezekkel nézz szembe együttérző magyarom. És fogjon el a büszkeség, amidőn egyesek gúnyosan emlegetik a tevidéki* voltodat, a te szögletes állapotodat, szokásaidat, hogy brittanikát szivarzol, mikor a Dragaderos del A zálogházi „diskréczió.“ — A tolvajok lerakodó helyei. — A főkapitány urnak szólána tisztelettel ezen ezúttal rövidre fogott Írásunk a zálogházak szabados üzelmei dolgában. Az a szabad kéz, amivel a zálogházak legtöbbje dolgozik, valóságos átka a szegényebb néposztálynak, — ez régi, sokszor panaszolt dolog, de ezenfelül a közrendészeti tekinetből is sok kifogás emelhető a kedves zálogházi „szokások“ ellen. Némely zálogház igen gyakran valóságosan szabadalmazott lerakodó helye a tisztelt tolvajoknak, mivel — ezt méltóztassék a rendőrhatóságnak megérteni — ellenőrzésről itt alig van szó. Czifrábbnál czifrább esetek szolgálnak erre bizonyságul és restelhetné bizony ezeket Szeged rendőrsége, melynek slendriánsága és ósdi rendszere gyakran a tehetetlenségig képtelenné teszi. A nyomozásra hivatott rendőrbiztosok, adóhivatali, iskolai stb. írásokat körmölnek egész nap és a nyomozás úgyszólván egyetlen emberre van bízva, a jegyzőre, aki maga is akta-tengerben ül örökkön örökké. Na, aztán olyan is a nyomozás, amilyen a fegyelem és a rendőrlegények ismeretes megbízhatósága, aminek fényes tanúsága merült föl most is egy eseben, mely nem kevésbé Non Seleládosra is telnék. És ne akarj négy lovon járni oda, ahova kettő is elvisz és ne találd nyugateurópai mivoltod bizonyítékát abban, hogy Muminót iszol a magad termesztett és senki által nem kevert buczkai helyett. Ne láss nagyra, és ne irigyeld a hirtelen nagyra cseperedett embereket, mert ime azokat végtelen könnyen kicsinyre zsugorítja össze egy-egy policzista, vagy egy-egy revolverlövés. Mert te benned, a teizmusoktól meg nem vágott lelkedben van az ország lelke, a te serény és izmos karodban az ország ereje és a te megmásíthatlan, valóságos, egyenes becsületedben az ország becsülete. czifra világot vet a szegedi zálogházak egyrészének a működésére. Ma széltében tárgyalták a városban, anélkül, hogy a sajt a szájába adta volna ezt a thémát a közönségnek, hogy lopott ékszerek milyen könnyen elhelyezhetők kétes exisztencziák által a szegedi zálogházakban, amint ez a két táblabíró-családtól ellopott ékszerekkel is történt. Némely zálogos ugyanis nagyon furcsán értelmezi a zálogtárgyak elfogadásánál a „diskrécziót“. Ha egy lakatosinas brilliánt ékszerrel jelentkezik, hát a nagyon dúsan jövedelmező „diskréczióból“ nem szíveskednek megkérdezni a füstös képű fiúcskát: némét méltóztatott szerezni az ékszereket ? A gyöngéd, udvarias zálogosok azt mondják : az főbenjáró zálogházi szabály, hogy a megszorult emberek után, akik zálogot küldenek, nem illik puhatolózni. Ez a kényelmes kibúvó aztán nagyon alkalmatos jó üzletek csinálására. A szemérmes tolvajok persze kitűnő hasznát is veszik ennek a zseniális zálogházi diskrécziónak. A szegény embert, akinek nincs ugyan zálogháza, de azért, néha talán jóhiszemüleg lopott tárgyakat vesz kéz alatt, orgazdaság gyanújába fogják és ha véletlenül jóval nagyobb az értéke az érette adott összegnél, akkor bizony bíróság elé kergetik. A zálogházak azonban nem szegény emberek. Azokra nincs ilyen törvény, azok a zálogházi diskréczió czímén a lakatosinastól minden gyanú nélkül zálogba vehetnek nagyértékű ékszereket 20—30—40 perczentek mellett adott zálogkölcsön-összegekért, amik rendesen nagyon messze állnak a zálogtárgyak értékétől. A rendőrhatóság, ha erre a káros fölkéri nagyon szépen, a zálogházakat értesíteni szokta ugyan az értéktárgyak ellopásáról az értékek leírásával de ez is olyan pon Művészek feleségei. Irta : Daudet Alphonse, Fordította: Schnell Augusta. Prolog. Két barát — egy költő és egy festő - beszélgetett estebéd után, a széles pamlagon kényelmesen elnyujtózva s bodor füstöt eregetve szivarjukból. A meghitt beszélgetések, vallomások órája volt ez. A lámpa a nagy ernyő alól csak gyengén világított, lángkörét mintegy a beszélgetés bensőségéhez mérve, alig lehetett megkülönböztetni a szeszélyes fényűzést, a széles, félig vagy teljesen elkészített festményekkel díszített falakat és fönt a szoba menyezetén az ablakot, melyen át az ég sötét kékje tisztán látszott. Csak egy női arczkép, könnyedén előrehajló alak, mintha hallgatóznék, tűnt ki kissé az őt környező ho- smályból; fiatal élénk szemek, komoly, jóin- Idulatu száj kellemes mosolylyal, mely védeni látszik a férj állását az ostobák és gyávák ellen. Egy alacsony, a kandalló tüzétől távol álló szék és egy pár apró, a szőnyegen heverő kék czipő egy gyermek jelenlétéről tanúskodnak a házban, és tényleg a szomszédos szobából, hova az anya és gyermeke az imént tűntek el, szakadozott, csengő nevetés, pajzánkodás, egy nyugalomra térő fészeknek kedves gügyögése hallatszott. Mindez e művészetként a családi boldogság édes, lágy érzületével árasztá el s a költő kéjjel élvezte azt. — Határozottan neked volt igazad kedvesem, mondá barátjának. — Nincs más mód boldoggá lenni. Csak itt van boldogság, csak itt! Keress nekem is feleséget. A festő: Én bizony nem . . . Házasodjál meg ha akarsz; én nem avatkozom bele. A költő: És miért? A festő: Mert . . . mert a művészeknek nem kellene nősülni. A költő: De már ez mégis csak sok!... Te mered ezt mondani itt, és a lámpa nem alszik ki rögtön, a falak nem dőlnek a fejedre ! . . . De gondolkozz csak szerencsétlen, hiszen te velem most két órán át szemléltetted, irigyeltetted azt a boldogságot, melytől el akarsz tiltani. Vagy talán azon gazdagok közé tartozol, kiknek boldogságát növeli a mások szenvedése, akik kétszeresen érzik kandallójuk melegét, arra gondolva, hogy vannak hajléktalan szegény ördögök, kik ily időben a szabadban kénytelenek bolyongani ?... A festő: Gondolj felőlem amit akarsz. Én jobban szeretlek, semhogy segítenék egy helyrehozhatatlan ostobaságot elkövetni. A költő: Lássuk mi van a dologban ? Hát te nem vagy boldog ? És nekem mégis úgy tűnik föl, mintha itt az ember a tiszta boldogságot úgy szívná be, mint a szabad ég levegőjét egy falusi ház nyitott ablakából. 1895. szeptember 1.