Szegedi Napló, 1895. szeptember (18. évfolyam, 209-231. szám)
1895-09-11 / 217. szám
LH . 1 1 1.1t in I ' ki1: , I'Ti! 1 ............ Szerda, szeptember H. 1895. Egyes számára 5 kr. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI és IRODALMI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 14 frt — kr. | Xegyedévre 3 frt 50 kr. Kétévre . 7 frt — kr. | Egy hóra ■ 1 frt 20 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL; iskola-utcza, Pfann-féle ház, 21. sz. Bérmentetlen levelek csak ismert kéztől fogadtatnak el. HIRDETÉSEKET ds nyílttéri közleményeket a kiadóhival mérsékelt árjegyzék szerint számit. I1 mmTi0TTmrmm Az egyetlen. Szeged, szeptember 10. A vidéken is türelmetlen mír a függetlenségi polgárság, hogy fönt a központban szerte húznak a párthoz tartozó országgyűlési képviselők. És mindenesetre jellemző megnyilatkozása ennek a türelmetlenségnek a hajdúböszörményi határozat, mely fölkéri mind a két pártkört, a Justh Gyula és a Bartha Miklós elnöklete alatt állót az egyesülésre is fölkéri az összes vidéki pártköröket, hogy csatlakozzanak az óhajtásához és a maguk részéről is sürgessék választott országgyűlési képviselőiknek mielőbb való egyesülését. Fölösleges ezt a kívánságot indokolni, hiszen az indokok szembeötlők és ismételtük azokat mi is százszor, ismételte azokat legutóbb Kossuth Ferencz, kitől a párt egyesítésének nagy és jelentős szolgálatát várják, remélhetőleg most már nem hiába, úgy tetszik, hogy végre minden részen mérlegelik immár a párt erejének végzetes szétforgácsolását és akcióinak a mai helyzetben természetszerűleg megcsökkent súlyát, és úgy tetszik, a szakadást okozó képviselő urak is mindinkább kezdik belátni az új választások közeledtével, hogy a független polgárság nem jutalmazni, de büntetni fogja azokat, kik az erőteljes és hatalmas párt szétrobbantásában lelték kedvüket és személyes indulataikra hallgattak, nem pedig a magasabb közérdek parancsára, mikor a párt békéjéről és együttmaradásáról volt szó. Ha egy kicső későn esik is, mindenesetre örvendetes. Ha komoly és őszinte a jóvátétel szándéka, különösen az Ugronek részén és a lap részéről is, mely e csoport nevében éles volt mindig és kiméletlen, úgy, hogy a tuságos temperamentumával igazán sokat rontott a békülés ügyén, sőt valósággal majdnem lehetetlenné tete azt, mikor már az egyesítés keresztülvitelére hivatott Kossuth Ferenczet is elkedvetlen tette őt sem kímélő támadásaival. Először tapasztaljuk most, hogy ez a lap, mintha át volna hatva maga is a pártügy okos elintézésének szükségétől, erősen hangsúlyozza, hogy a közjogi ellenzék árnyalatainak egyesülése egy komoly politikai szükség és csak azt emeli ki igen helyesen, hogy jól elő kell készíteni, mert az egymás közt való bizalmatlanság és félreértés nem hogy erősítené egyesülés esetén a párttagok működését, de csak gyöngíti azt. Természetesen az következik ebből mindenekelőtt, hogy a bizalmatlanságot és félreértést nem kell ápolni és növelni, hanem elenyésztetni, amit a Bartha-Ugron csoport lapja is remél, főleg attól, hogy az őszi ülésszak más medret ás a közéletben és a közvélemény figyelme más szükségletek felé fordul. Bármily gondosan takarja el a kormány — úgymond — saját tétlenségével ezeket a szükségleteket, lehetetlenség, hogy azok fölszínre ne kerüljenek. De bárhogy alakuljon a politikai élet, a közjogi ellenzék, mely tagjainak számánál és parlamenti erejénél fogva ma is egyik legszámottevőbb tényezője a törvényhozás működésének, kell, hogy összes erejét a közjogi kérdések kidomborítására használja föl. Minden újabb fejtegetés nélkül is ki van jelölve ezen a téren és egyáltalán a függetlenségi párt feladata és hivatása, melynek eredményes szolgálatára bizony csak az egyesülés képesít. És azt tudva, még az egyelőre fönntartásokkal tett kijelentéseket is szívesebben mtagyarázza mindenki a jobb értelmükben, tehát azt is, mikor a Magyarország így szól a közjogi ellenzék egyesüléséről: ,Nincs kétségünk, hogy a közjogi ellenzék összes tagjai át vannak hatva ennek a harcznak a fontosságától s akkor több mint bizonyos, hogy a harcz küzdelmei, heve és lelkesültsége összeforrasztják a különböző elemeket , amit mindannyian kívánunk, az önként és természetszerűen előáll. Ebben a harczban mindenki megtalálja a maga helyét. Azok, akik tehetségüknél és lelki erejüknél fogva hivatva vannak a párt életére vezető befolyást nyerni, azok azt elnyerik és viszont, akik jogosulatlanul praetentáltak maguknak döntő súlyt, vissza lesznek állítva az őket megillető pozícióra. A politikai élet beköszöntése előtt és a pártklubbok megélénkülése előtt az egyesülés kérdésében csak vélemények merülhetnek fel, döntő lépéseket az ellentétek lecsillapulása és a parlamenti küzdelmek megindulása előtt várni nem lehet. Ami azonban nem kevesbíti azon reményünket, hogy a mindenki által óhajtott egyesülés a kellő időben valósággal bekövetkezik.“ Látszik ebben a kijelentésben némi jóakarat is, de van — maradjunk csak ez enyhe szó mellett — sok „föntartás“ is. Különösen hat leginkább az utalás arra, hogy „akik tehetségüknél és lelki erejüknél fogva hivatva vannak a párt életére vezető befolyást nyerni, azok azt elnyerik és viszont, akik jogosulatlanul praetenciáltak maguknak döntő súlyt, vissza lesznek állítva az őket megillető pozícióra.“ A békülés praeludiuma gyanánt ez a muzsika egy kissé háborúsan hat és alighanem újabb személyeskedésekre vezet, mikor éppen a személyeskedések kizárásáról van szó és arról, hogy jóvátegyük, amit rontottak az egyéni torzsalkodások. De így vagy úgy, jobb, ha egész nyíltsággal szint vail a pártcsoport lapja és ha Ugronék világosan kimondják, kiket szántak a párt élére és kiket akarnak kilökni. Szebb és férfiasabb, ha ezt nem kerülő utón tudják meg az érdekeltek és például nem a Szentesi Lapból, melyben Sima Ferencz képviselő főszerkesztéséből arról értesül a világ, már amely értesül, hogy a béke helyreállhat és az egyesülés megtörténhetik, de csak úgy, ha Kossuth Ferencz letesz arról a hiú vágyról, hogy vezére legyen a pártnak, mert nehez hiányzik benne az agilitás, a nagyobb szabású szónoki képesség, a viszonyok és emberek alapos ismerete, a szélesebb látkör, a politikai zseniáliás, a temperamentum, szóval hiányzanak a nélkülözhetetlen egyéni tulajdonok.“ És még be sem éri ezzel a hangulatcsináló vidéki czikk. Hozzáteszi azt is, hogy „ezek az egyéni tulajdonok ma a párttagok közül (természetesen mind a két árnyalatot értve) teljes mértékben egyedül Ugron Gáborban találhatók föl s ha azt akarják, hogy a függetlenségi párt kiheverje az utóbbi időben kapott súlyos sebeket és diadalmasan hordozza meg zászlóját az országban, úgy a fővezérbotot Ugrón hatalmas kezébe kell adni.“ Nyilvánvaló, hogy a szóban forgó vidéki lap nincs autorizálva a vezérjelölésre, vagy éppen kinevezésre, de ha csak annyit lehet belőle következtetni, hogy az Ugrón csoport csupán az Ugron fővezérségével ismeri és fogadja el a békét, akkor bizony nem lesz abból semmi. Mert föltéve, ha Ugron Gáborban meg van is a szélesebb látkör, a zsenialitás, a temperamentum, ha megvannak mindazok a nélkülözhetetlen tulajdonságok, melyek Csongrád megye székvárosában imponálnak, azért el ne higyje senki, hogy a békének és egyesülésnek művére éppen Ugron Gábor — a nélkülözhetetlen és tán Polonyi Géza. Ha ez az egyetlen fővezérlet csakugyan elengedhetetlen a feltétele a Bartha-pártkör békéjének, jobb nem is beszélni róla, kivált azzal a változattal, hogy a függetlenségi párt összes többi kipróbált erőit állítanák a sarokba Ugron-statisztáknak. I i in !