Szegedi Napló, 1896. december (19. évfolyam, 288-311. szám)

1896-12-01 / 288. szám

Szeged, kedd Szegedi Napló, 1896. deczember 1. 288. érkezését azon czélból, hogy ott az állami trachoma orvosok működését felülvizsgálja. Tegnap, vasárnap történt ez meg az alsó­tanyákon. Dr. Feuer Náthán a vizsgálatot a szegedi tiszti főorvos, dr. Faragó Ödön köz­­benjöttével végezte. Megvizsgálták a hat trachoma orvos munkatervét a kezelt szem­betegek létszámát, az orvosok működésében a legteljesebb rendet és pontosságot tapasztal­ták. Meggyőződött továbbá a közegészségügyi felügyelő arról, hogy az orvosok száma — úgy amint azt a város hatósága a miniszté­riumnak jelentette, nem felel meg a betegek számarányának, hogy legalább még egy orvos alkalmazása szükséges. Meg is ígérte, hogy a hetedik orvos kirendelését javasolni fogja a miniszternek. Dr. Feuer és dr. Faragó ma délben érkezett vissza a tanyákról Szegedre. A közegészségügyi felügyelő még a mai nap folyamán visszautazott a fővárosba. — A jogász-egylet az örökösödési el­járásról. A szegedi jogász-egylet igazgató választmánya értesíti az egyleti tagokat, hogy az örökösödési eljárás előadói ismeret­­tése melletti tanulmányozását f. évi deczem­ber 2-án délután öt órakor a kir. törvény­szék pertári helyiségében kezdi meg s azután minden szerdán és szombaton ugyancsak délután öt órakor folytatja. — Uj magyar honpolgár, Bécs város tanácsa ma értesítette Szeged hatóságát, hogy begavári Back Bernát az osztrák állam köte­lékéből kilépett és megengedtetett neki, hogy a magyar állampolgári jogokat megszerezhesse. — Ajándék a püspöknek. Eck Péter nagybecskereki kocsigyártó nagyszerű mille­­niumi ajándékot adott Dessewffy megyés püs­pöknek. Az ajándék fából faragva a milánói székesegyházat tünteti föl és 21­ 2 méter hosz­­szú, 1//s méter széles. Egy söt,zöld brokát­­selyemmel diszitelt talapzaton emelkedik a pompás farag­vány, mely Eck három évi mun­kálkodásának eredménye. A filigrán-munkák Eck művészetét hirdetik. Alján arany betűkkel a következő mondat áll : Mindent szorgalom­mal és kitartással. Istenért, királyért és ha­záért ! A többi sorok a hit, remény és szere­tet mondatait mutatják. — Hazafias szerb hitközség. A szegedi görög keleti szerb hitközség tanácsa legutóbb tartott ülésén elhatározta, hogy a magyar haza ezredéves fennállását milleniumi faül­tetéssel ő is megünnepli. Hat fát ültetnek el a templom udvarban s hatot az iskolájuk udvarán. A hitközség ma arra kérte a vá­rost, hogy a faiskolából adjon erre a czélra 12 hárs vagy gesztenye-csemetét. — Egy szegény családnak. Kopp Sán­dorné Deák Anna és a négy nyomorgó gyer­meke részére a begyült könyöradományokból a Szegedi Napló vasárnapi számában kimu­tattunk ....................................27 frt 10 frt. Ehhez ma érkezett: Fischer Veronkától ... 1 frt — kr. és egy csomó ruha. Mezei Szerénától .... 1 frt — kr. Összesen : 29 frt 20 kr. Ez összegből Kopp Sándorné tegnap a ki­­adóhivatalban felvett 28 frt 20 krt. Köny­­nyezve, hálásan köszönte meg az adományo­kat a szerencsétlen asszony. Az eddig begyűlt­­összeg.........................................29 frt 20 kr. Fölvétetett....................................28 frt 20 kr. Van a kiadóhivatalban Koppné részére................................1 frt — kr. — Jubileum. Frankenstein Vilmos állam­­vasúti leszámoló hivatal osztályfőnöke tegnap ünnepelte hivatali szolgálatának 25 éves ju­bileumát. A hivatali főnök elismerő szavak­ban méltatta a jubiláns érdemeit és átadta a kortársak emlékajándékát. — Uj iskola a felsővároson. Régóta tervezik már, hogy a felsővároson a mostani r­­endkívül alkalmatlan iskola helyett új isko­lát építsenek. Égető szükség volna már az új iskolára, mert a régi még magtárnak is al­­­­kalmatlan volna, gyermeknevelés czéljára pe­dig épen nem volna szabad fölhasználni. Je­löltek is már telket az uj iskolának, de mi­vel ez a telek kicsiny, hozzávennék a Mónus féle és az ezzel szomszédos Fábikné Nyáry Rozália-féle telkeket. Mivel a tanács az épí­tendő új iskola kibővítésének czéljára meg akarja vásárolni a két telket, felhívta a mérnökséget, hogy becsülje meg és erről te­gyen mihamarabb jelentést. — Házasság. Klein József jónevű fiatal kereskedő deczember 8-án délután 3 órakor köt házasságot Lőwy Regina kisasszonynyal, Lőwy Hermann szegedi kereskedő, a Traub B. és társa ezég beltagjának leányával. — Szegény tanulók fölruházása. A sze­gedi jótékony protestáns nőegylet 29-én va­sárnap d. u. szép ünnepélyt tartott az ev. ref. elemi iskola helyiségében. 25 szegény leány­kát és fiút látott el a legszükségesebb téli ru­hával és lábbelivel. Gruden Ivánné elnöknő szép megnyitó beszéde után, díszes közönség jelenlétében először megvendégelték őket az egylet tagjai által küldött sütemény­nyel, azu­tán pedig kiosztották a 110 frt értékben vá­sárolt ruhaneműeket.­­ A városi gőzfürdő bérlete. A ta­nács ma foglalkozott ismét a városi gőzfürdő bérletének ügyével és a második árlejtés ered­ményét sem hagyta jóvá, mivel ez még ked­vezőtlenebb az első árlejtés eredményénél, hanem deczember 13-ra újabb árlejtést hir­detett. A szerződési feltételek megkönnyítették azzal, hogy törölték azt a pontot, mely a bérlőt arra kötelezte volna, hogy csakis ora­­viczai és karolinabányai szénnel süthet. — Az ipartanács megalakulása. A sze­gedi kereskedelmi és iparkamara ma értesí­tette Szeged polgármesterét, hogy az 1897-ik évre alkotott városi ipartanác­sba rendes ta­goknak : Prosznitz Vilmos nagykereskedőt és Rainer Károly nagyiparost, póttagokul pedig Szarvady Lajos kereskedőt és Császár Jó­zsef iparost választotta meg. — Házasság Balog Béla dr. deczember 6-án délelőtt 11 órakor köt házasságot Biedl Irénkével, özvegy Biedl Adolfné leá­nyával. — Nyomorék gyermekek, a szomszéd H.-M.­Vásárhelyen úgy látszik, gyorsabban létesítik a siketnéma és dadogó tanfolyamot, mint Szegeden, ahol ennek a tanfolyamnak az eszméjével már nyolc­ év óta foglalkoz­nak. Medgyesi Lajos h­.-m.-vásárhelyi tanító a kultuszminisztérium megbízottjának Roboz József, a siketnéma tanítás országos szakfel­ügyelőjének megbízásából H. M.-Vásárhelyen a dadogók és betegek statisztikáját egybe­­állította. Ebből kitűnik, hogy H.-M.-Vásárhe­lyen 2700 gyermek közt 14 dadogó és 50 hebegő, tehát tényleg az iskolába járó nö­vendékeknek 2­4 százaléka beszédfogyatékos.­­ A szegedi és csongrádi takarékpénz­tár részvényei, a szegedi­ és csongrádi ta­karékpénztár még az ez évi februári közgyű­lésen elhatározta, az eddigi forgalomban levő 200 frtos részvényeit 500 frt értékre emeli. Most adja a takarékpénztár azt a kedves hírt a részvényesek tudomására, hogy 200 frtos részvények f. é. deczember hó 5-ikétől az intézet főkönyvviteli osztályában 500 frtról szóló új és új szelvényekkel ellátott részvé­nyekkel cseréltetnek ki. Tudni való ehez még az is, hogy a kicserélendő részvényekhez a még le nem járt osztalék-szelvények is mel­léklendők, mert az 1896. évi osztalék már az uj szelvények alapján fog kifizettetni. — Egy havi adózás. November az e hónap, amelyben a legtöbb pénz folyik be az adópénztárba, de olyan dúsan jövedelmező november hónap, mint a folyó évi, szinte példátlan és az adóhivatal legkopaszabb hi­vatalnokai sem emlékeznek rá, hogy több jö­­vedelem folyt volna be, mint az idén. Folyó év november havában befolyt mindenféle ál­lami és községi adóban : 112,615 frt 18 és fél kr., mig a múlt év november havában csak 100,600 frt 69 és fél kr. folyt be. Az 1896. év novemberben befolyt összeg a következő czimek alatt oszlik meg: Állami adó 67,389 frt 84 és fél kr., városi pótadó 31,971 frt 24 és fél kr., útadó 6260 frt 52 és fél kr., behajthatlan illeték 1268 frt 41 kr., hadmen­tességi dij 891 frt 80 kr., ármentesítési dij 1248 frt 92 kr., zsidó hitközségi kultúradó 264 frt 18 kr., idegen hatóságok részére be­szedett adó és illeték 1120 frt 30 kr. A többi a szokott kisebb czimeken oszlik meg. Össze­hasonlítva a múlt évi és a folyó évi adózást az eredmény a következő: Az 1896. év tizenegy hónapjában befolyt 406,473 írt. Az 1895. év tizenegy hónapjában befolyt 390,162 frt. Tehát folyó évben eddig a tény­leges befizetés kedvezőbb a tavalyinál 16,310 forinttal. A Felügyelet a műutakra. Simák Fe­­rencz városi­­osztálymérnök ma előterjesz­tést tett a tanácsnak, melyben egy új sza­bályrendelet alkotását sürgeti. Az előterjesztés szerint ma már műutja van a városnak, úgy hogy ezek fenntartása a fedanyagokkal és az útkaparók fizetésével együtt évenként a har­­minczezer forintot is meghaladja. Ennélfogva ez utak és azok fedezése fokozott felügyele­tet igényel. Ezt a felügyeletet részletezi a benyújtott szabályrendelet tervezete, melynek lényege az, hogy az útkaparók minden dol­gukat egy munkakönyvbe kötelesek beje­gyezni , hogy télen hetenkint egyszer, nyá­ron pedig két hetenkint egyszer az útvona­lakat az útbiztos és az osztálymérnök be­utalni legyenek kötelesek. E czélból az osz­tálymérnöknek 200 frt utazási átalány volna megszavazandó. Ez azért szükséges, mert az útbiztos egymaga, az utak kiterjesztése miatt képtelen volna oly sűrűn beutazni a vona­lakat, mint ahogy az ellenőrzés szempontjá­ból szükséges. — Feloldott zár. Szomszédos Tápé községben a száj és körömfájás miatt elren­delt állategészségügyi zárt a járvány meg­szűnte miatt a vármegye alispánja föloldotta. — A tűzoltó egyesületnek. A légszesz világítási részvénytársaság igazgatósága az önkéntes tűzoltó-egyesületnek 10 mm. pirsze­­net ajándékozott. Az adományt ez után kö­szöni meg a tűzoltóság. — A nyakkendő-szakállu. Reutte osztrák városkából érdekes átirat érkezett a hatóság­hoz. Letartóztattak ott tilos koldulás miatt egy vén embert, aki Lengyel Sándornak nev­ vezi magát. Azt mondja, hogy szegedi és ro­­­­mantikusan teszi hozzá, hogy az apja 1848-ban, a szabadságharczban esett el. S szerint nem mai csirke már a kalandor, aki­nek az osztrák kerületi kapitány levele sze­rint az az ismertető jele, hogy a szakállát keresztül szokta kötni a nyakán. Lengyel-fa­mília a század közepén élt Szegeden s így nem lehetetlen, hogy a csavargót, aki préra helyett szakállal védi a hideg ellen a nyakát, hazaküldik nekünk, hogy örüljünk neki. — Névmagyarosítás. A belügyminiszter megengedte, hogy Ferderber Emánuel és kis­korú gyermekei Béla, Lajos, Gizella, vezeték­nevüket Kis-i, magyarosithassák. — A nazarénusok. A hivek száma rop­pant szaporodik a szoczialisták városában. A Vásárhely és Vidéke legutóbbi száma újsá­golja a következő hírt: Hivatalos kimutatás szerint a legutóbb napokban 141 polgár je­lent meg a polgármesteri hivatalban, aho valamennyien bejelentették, hogy eddigi egy­házaik kötelékéből kitépnek s az egyházi ter­hek viseléséhez a törvényes idő lejárta utan

Next