Szegedi Napló, 1911. november (34. évfolyam, 260-285. szám)

1911-11-01 / 260. szám

Szeged, szerda SZEGEDI NAPLÓ, imi. no­iember 1. 260 SS, n­égyszázmilliós hadügyi hitel is. Végkép oda van s alighanem újabb és újabb százmilliók lesznek szük­ségesek, amiket várjon ki fog meg­fizetni ? A nép, az istenadta nép. Mi ebből a tanulság ? Az, hogy az afri­kai Tripoliszt negyedannyi áron meg lehetett volna vásárolni, mint amennyibe ez a szomorú embergyil­kolás kerül. De hát a nagyhatalmi hóbort így hozza ezt magával. Fiatal életeknek el kell pusztulniok. Egy amúgy is eladósodott nemzetet csőd­be kell kergetni. Olaszországban is kívánja ezt a nemzeti becsület A KÉPVISELŐHÁZ ÜLÉSE. A mai ülé­­sén is obstrukció volt, azután ötnapos vaká­cióra ment széjjel a Ház. Kadós Ferenc elnö­költ , kérvényeket és feliratokat mutatott be, amelyekre Vertán Endre ellenind­ítánya foly­tán névszerinti szavazást s annak a követ­kező ülésre való halasztását kérte. Ezután a Ház áttért a napirendre, amelyen hét név sze­rinti szavazás s nyolsó pontnak a védőerőja­­vaslat állott. A javaslathoz ma Bizony Ákos kész itl hozzászólni, beszéde azonban elma­radt . Így az ülésen végül végig név szerint szavaztak. A három név szerinti szavazás so­rán elvetette a Ház Szeged város és Fekeszeli község polgárságának kérvénye és Kassa vá­ros közönségének felirata kapcsán benyujtott ellenzéki ellenindítványokat. Ezután a Ház öt napra elnapolta üléseit. A legközelebbi ülés hétfőn lesz. TEMESVÁR BUSUL: Zichy János gróf kul­tuszminiszter a pénzügyi bizottság tegnapi ülésén azt mondotta, hogy a második ma­­i egyetem felállításánál tekintettel lesznek Sze­gedre. A miniszter ezen nyilatkozata nagy elbomlást okozott Temesváron. E határozták, hogy küldöttséget menesztenek a miniszter elé, hogy ne mellőzze Temesvárt. A küldött­­séget állítólag Návay Lajos, a képviselőház alelnöke fogja vezetni Ha szerencséje van Temesvárnak, úgy tesz velünk, mint Debrecen. Elkaparintja a műegyetemet. Nincs béke. — Hivatalos nyilatkozat. — Mit mond Tisza és Andrássy. — Parallel ülései­ lesznek. — A ház­szabályok szigorítása. A három hét óta húzódó békeakció ma vál­ságos fordulathoz ért. Berzeviczy Albert­­nek, a képviselőház elnökének fáradozása a mai nappal meghiúsultnak tekinthető. Az ellenzé­ki pártoknak minden erőfeszítés mellett sem sikerült áthidalni azokat az ellentéteket, me­lyek őket a békefeltételek dolgában elejétől fogva elválasztották. Ezt konstatálja ez a fél­hivatalos­ kommüniké. Miután a béke érdekében folytatott tanácsko­zások során nem sikerült a parlament normális működésének helyreállítása céljából oly fölté­teleket precizírozni, melyek az egész ellenzék egyetértő fölfogását fejeznék ki, a kormány, a felszínre került kívánságokban és nézetekben nem lát eléggé szilárd alapot arra, hogy a bé­­késs kibontakozás érdekében az ellenzékkel köz­vetlen tárgyalásba bocsátkozzék. Berzeviczy Albert tegnap értesült róla, hogy az ellenzéki pártok hármas bizottságának raui­­ká­ja eredménytelenül végződött. Ma reggel kö­zölte ezt Hé­der­vár­y Károly gróf m­i­niszter­­elnökkel. Héderváry gróf nyomban ezután Ti­sza István gróffal tanácskozott, Tisza István gróf pedig Kabos Ferenccel, a Ház alelnö­­kével. Nyomban ezután a távollévő Lukács László és Zichy János gróf kivételével, a kormány valamennyi tagja tanácskozásra gyűlt, a miniszterelnökhöz. Ezek a tanácskozások a körül forogtak, hogy a békeakció meghiúsulása folytán a kor­mány és a Ház elnökségének további tenniva­lóit és magatartását megállapítsák, e­sek közt pedig első­sorban a Ház munkaprogramját. A tanácskozásról a legkülönbözőbb hírek keltek szárnyra a folyosón. Általában egyhangú volt az a vélekedés, hogy Berzeviczy Albert már most le fogja vonni a béke meghiúsulásának kö­vetkezményeit s lemond elnöki állásár­­ól s azzal újra aktuálissá válik a házszabá­lyok szigorúbb késelésének s az obstrukciók erőszakos letörésének kérdése. Abból a körül­­­ményből, hogy Héderváry gróf miniszterelnök, a Berzeviczy­vel folytatott tanácskozása után Ti­­­sza István gróffal tárgyalt, mindenki,"arra kö­­­vetkeztetett, hogy Tisza lép Berzeviczy öröké­be s ő vállalja a­ r­endszabályozás munkáját­. Tápot adtak ennek a kombinációnak azok a nyilatkozatok, melyeket Tisza az ülés ideje alatt a folyosón nagyobb társaság előtt tett. — Az ellenzék — mondotta egyebek közt­ Tisza — három hónapon át azon nyargalt, hogy Héderváry bukását előidézze. Mikor azonban látta, hogy ez, a terve nem sikerülhet, többé­­kevésbbé elfogadható békeajánlatokkal állott elő. Nekem ezekről mindjárt az volt a benyo­má­som, hogy ezzel csak a munkapárt tettszejét és harckészségét akarják békéba verni s a folytonos ,várakoztatással energiáját megbéní­tani. Remélem, hogy ez nem sikerült. Tisza ezután igy folytatta:, — Mikor azt látjuk, hogy az­ obstrukció há­rom hónap óta a házszabályok minden rejtett, eszközét fölhasználja arra, hogy garázdál­­­kodhassék, akkor kötelessségünk ezzel­ szemben a házszabályok igazi szellemét érvé­nyesíteni. Itt többen közbeve­tték­. Hogyan gondol­ja ezt Tisza lehetségesnek. Erre Tisza állító­­lag ezt felelte volna:, , Ha arra kerülne a sor, hogy én találjam meg ezeket a módokat, én vállalkoznék rá. Tiszának ezt a kijelentését minden­ki úgy ma­gyarázta a folyosón, hogy ő kész elvállalni az elnökséget s az obstrukciót erőszakos esz­közökkel is, lehetetlenné tenni,, Tisza, mikor ezt a vélekedést hírül vitték neki, nyomban megcáfolta, mintha ő az el­nökség elvállalásáról nyilatkozott volna. Andrássy Gyula gróf Tisza kijelentéseire ezt mondotta: — Ha ellensége lennék Tiszának, örülnék rajta, hogy ilyen képtelen dologra vállalko­zik, de mert barátja vagyok, csak­ sajnálni fo­gom, ha csakugyan m­egteszi. Én különben nem Ak­lival, aki az ágy alá bújik, amikor látja a pipaszárat. “Vele aztán eltelik az idő és apa kifárad, de még­­az édes mama i­zt mondja neki németül, hogy ne bántson engem ma, in­kább holnap. Az édes mama mindig az ágyban fekszik és mindennap átjön hozzá a doktor bácsi. Egy kis asztal van előtte mindenféle üvegekkel és iszik belőlük. Neki külön csinálnak ebédet, de csak keveset. És mindig szomorú és akkor megsimogatja a fejemet, meg azt mondja: — Mi lesz belőled, szegény kicsikém! Én mindig azt mondom erre: — Nagy lány leszek és akkor szabad lesz nekem főzni a konyhában is, nemcsak az Ilon­ka főzőedényével. Ilyenkor a mama még jobban sir és ne­kem föl kell bújnom melléje az ágyba, hogy jobban tudjon csókolni. Én nem ér­ltem a ma­mát, hogy miért sir, mikor neki olyan jó. Nem kell mindig mosakodni, csak az ágyban fekve mossa meg a kezét, meg a képit. Néha ott kell ülnöm egész délután az agya mellett és amiért nem mehetek ki játszani, kapok cukros befőttet, meg süteményt. Ilonka és Zsófi be szoktak ilyenkor jönni és olyan sokat esznek, néha hármat is, de lármázni nem szabad, mert ha kiabálnak, a mama haza küldi őket. A múltkor azt mondta nekem a mama: — Édes kicsi lányom, ne legyél csinta­lan, mert senki sem fog szeretni. Ha én meg­halok. — Mi az meghalni? — Elmegyek messzire és nem látsz többet. — Nem is jössz vissza? — Sohse jövök vissza, mert nem tudok. — Hogyha akarsz, akkor tudsz is. A mama megint­­sírni kezdett. Mostanában többet sír, mint a télen, pedig akkor is fe­küdt az ágyban. — Eljövök és vigyázok rád, de te nem fogsz látni. És nem is gondolsz a mamácskádra, csak ha nagy leszel. Mikor ilyeneket mond a mama, akkor előre tudom, hogy nem szabad kimenni. Ma azon­ban szépen sütött a nap és még ő küldött: — Nézd­­meg az Ilonkát mit csinál. Olyan szépen játszottunnk egész estig. Ilon­ka kapott egy csókát, akinek a szárnya le van vágva, hogy ne röpüljön. Olyan ügyes ez a madár, hogy mindig nevetünk, mikor ug­rál és el akar szökni. Én megkötöttem a lá­bát egy hosszú spárgával és odaerősítettem annak a végét a vasrácshoz, ami neki nem tetszett. Ilonka akkor odament és elkezdett énekelni: »Gyere ide csóka, Itt a jó csicsóka.« Pedig nem is­ adott neki csicsókát. Olyan jól mulattunk. Én rángattam a spárgát, ami még jobban tetszett neki, miért is belevágta a csőrét Zsófi kezébe. Zsófi nagyon sírt, mert a keze­­vérzett és akkor kijött az ő mamájuk és haragudott. Azt is mondta, hogy a csó­kát el kell kergetni, elég baj van vele úgyis. Most már Ilonka is sírt és kijött a szakács­nő, hogy elkergesse a madarat. • Nagyon féltem, de mik­or láttam, hogy a dolog komoly, azt mondtam: — Néni, szabad nekem hazavinni a csókát? — Vidd, — mondta a néni, — jó lesz a tanyára. Ilonka húsait, de én jókedvű voltam, mert ilyen szép madarat kaptam. Mindjárt ha­­­szaladtam vele és a szobában játszottunk. Én,, a csóka és Zoli. Zoli azt mondta, hogy föl kell vágni a nyelvét, mert akkor beszél. Ezt az ollóval végre is hajtottuk, de nem akart szólani, azt hiszem, idő kell neki, míg meg­tanulja a szót. Pedig nem is jött ki olyan sok vér! *■ Minden reggel megszoktam csókolni a ma­ma kezét. Ma hagytak aludni sokáig, aztán erősen megmosdattak ,és új ruhát kaptam. Szép feketét, meg­ fekete harisnyát. Nagyon finom ruha, Ilonkának nincs ilyen, pedig ő mindig szebbet kap, mint én. Akkor mentem, hogy megcsókoljam a ma­ma kezét, de a mama aludt. Apa mellette ölt és sírt. Sírtak a testvéreim is, meg a nénik mind, akik ott voltak. Nekem nem volt sza­bad kijönni a szobából, azt hiszem azért, hogy­ne piszkoljam be a ruhámat. Mindenki feketében volt, még akkor is, a­mikor ebédeltünk. Délután sokan jöttek hoz­zánk, a nénik is sírtak és leginkább engem ölelgettek. Az egyik nagyon zokogott és min­dig azt mondta: — Máj Kind, máj Kind! Én is sírtam, mert ez szépen hangzott és mert mindenki sírt. De csak addig, amig a frakkerbe ültünk. Úgy szeretek frakkerezni, de még eddig sohase bírtam. Egyszer m­ásztam fel csak a talicskára és akkor az udvaros volt, a Zoli pedig kihúzott belőle, mert ő akart beleülni.

Next