Szegedi Népszava, 1945. június-szeptember (1. évfolyam, 1-86. szám)
1945-06-19 / 1. szám
Szeged, 1945 június 19. SZEGEDINÉPSZAVA A NAGYNÉNI VAGYONA Ezt a történetet majd valamikor nagyon sokára Nagyapó meséli ti az unokáinak, következőleg fogjátok fel ebből a hangnemből.) Kedves unokám, elég nagyok vagytok már hozzá, hogy egyet-mást elmesélhessek a családunk történetéből. Tátva marad ugyanis a szátok, valahányszor a két világháborúról olvastok, de hiszen úgy sem böngészhetitek át a 46.968 kötetet, ami eddigerről a témáról megjelent, meglehetősen ellentétesen állítva be az eseményeket. Amit elmondok, az csakis reánk vonatkozik, erkölcsi tanulságam pedig az, hogy ne legyen az ember telhetetlen. Élt valamikor 1945-ben egy üknagynénétek, tengernyi a gazdagsága. Ti fel sem érhetitek ésszel, hogy mi volt akkor a szegény ember és mi a gazdag. Az egyetemen tanítják ugyan még ma is a Háborús Élelmezéstant, kapcsolatban a gyogforrákkal, de az oktatók fiatal emberek és hiányzik belőlük a tapasztalat mindent átölelő közvetlensége. Elég az hozzá, hogy anyagi lesújtottságunkban elkezdtünk gáládul hidelegni a gazdag Tantinak. Istenem, a szükség szemérmetlenné teszi az embert. Én a „Fekete Ülnök“ című pénzintézeti alkalomnak voltam az igazgatója, mégis csak három hónaponként láttunk messziről egy-egy marhát, akinek a húsa ősi babonák szerint élelmezésre rendeltetett. — Kedves Tanti — irtam akkor üknagynénéteknek — rosszul teszi, hogy elhagyott falun éli le az életét. Ha szórakozni akar, jöjjön közénk, itt az élmények páratlan tárháza várja, mit költi a pénzét feleslegesekre ? A néninek volt egy unokafivére, minden rossz hajlammal megvert férfit, ■ez valahogyan megsejtette a tervemet, leutazott Leokádia nénihez, vitt neki aranyórát lánccal, több skatulya púdert s egy telekkönyvi kivonatot, amely ■ szerint házat vásárol a számára, csak jöjjön hozzá, ne máshoz, aljas érdekkeresőkhöz. Kétségbe voltam esve, hiszen tönkremegyünk, ha elhódítják tőlünk Leokádia nénit. Azonban a végső percben megjött a helyes ötletem is. — Kéri — írtam neki — a maga idegei kíméletre szorulnak. Olyan vidékre kell mennie, ahol idilli csendben élhet, várva az idők megjavulását. Kitűnő összeköttetéseimmel elértem, hogy a svájci köztársaság elnöke személyesen keres a számára egy fejedelmi palotát, a Snanszírozás az én bankom dolga. Kert, park, pletykalugasok, kávénénik társasága, madárének, minden együtt lesz. Épp most emeltük fel az alaptőkénket, amely eddig a pamlagon hevert, folyószámlát nyitottam a néninek, csak jöjjön már. A piszkos unokafivér erre összevásárolta a részvényeiket, amelyek pedig felfelé szálltak, valahányszor a diákgyerekek sárkányt szerkesztettek belőlük, mire mi csődbe mentünk. Nem is helyben, hanem a világforgalmat elért Tönk állomáson. Csakhogy engem sose gyűrhetett maga alá a sors, piaci igazolványt váltottam, reggel öttől hatig tojást árultam, meg tejfelt, továbbá pudvás retket s ezzel úgy meggazdagodtam, hogy hamarosan visszatért a tekintélyem.. Leokádia néni végre is nyakamba borult. — Neked van a legjobb szived, te- Elhatározását nyomban közjegyzői okiratba foglaltuk, több helyen ökröt sütöttek. (Ha figyelemmel kíséritek a történelmet, rájöttek, hogy ennek következtében akkoriban fel is lendült a közélet.) Ám most jön a végzet egyben a tanulság. Amíg ugyanis mi dulakodtunk a tanti kegyeiért, kóbor cigányok kirabolták az otthonát, elvitték minden kincsét. Úgy bizony drága kis unokáim, azok a lelketlen bestiák elvitték rokoni vetélkedésünk tárgyát, mind a két kiló zsírt, ami addig krőzusi nimbusszal övezte a nénit. Eh, beszéljünk inkább másról, mert ma is összefacsarodik a szívem, ha rá gondolok. Bob. Ukrán és heveny veselb! Dr. Purjesz Béla egyetemi tanár a háborús betegségek leküzdéséről beszél Beszélgetés egy család ebédlőjében. — Laci ma nem ebédel. — Miért ? — Ukránja van. — Szamárság ! Ukrán ellen a legjobb orvosság a jó ebéd. Holnapra nem lesz semmi baja.• Beszélgetés az utcán. — Kicsit sápadt vagy, mi bajod? — Hetek óta ukránom van. — Ne hanyagold el, öregem. Egyél három napos kenyeret, még jobb, ha megpirittatod. Holnap reggel igyál feketekávét, cukor nélkül, délben már mindent ehetsz. Szóról-szóra így adtuk vissza ezt a két ellesett beszélgetést dr. Purjesz Béla egyetemi tanárnak, a belgyógyászati klinika vezetőjének, akit azért kerestünk fel, hogy a Szegedi Népszava olvasóinak az «|||^-án“-ról, erről a korszerű betegségről, a legilletékesebb felvilágosítást adhassuk. A professzor elmosolyodik, azután így kezdi: — A két beszélgetés emlékeztet engem Csokonai Vitéz Mihály esetére. A nagy költő — mint ismeretes — nem vetette meg a bort és néhány iicébe fogadott egy, barátjával, hogy Debrecenben minden ember orvos. Ezek után a poéta alaposan felkötötte az állát és barátjával együtt megindult a piac. Az első ismerős aszszony megállította Csokonai uramat és megkérdezte, hogy mi a baja? A poéta keserves arccal panaszolta el, hogy ettől meg attól fáj foga, meg a nyaka. A jó asszony rögtön kész volt , a recepttel: „Igyék meg Csokonai uram egy jó herba teát, este meg tegyen a nyakára egy meleg harisnyát. “ — Így ment ez végig a Nagypiacon, mindenkinek volt valami orvossága a költő bajára és Csokonai Vitéz Mihály megnyerte a fogadást. Nevettünk, de Purjesz, a tudós elkomolyodik és igy folytatja . — Ami már most a köznyelven ukránnak nevezett jellegzetesen háborús betegséget illeti, emlékeztetnem kell arra, hogy minden háború kitermeli a maga ragályos kórjait. Az első világháború után a kiütéses tífusz, vérhas és valódi himlő szedte áldozatait és tipikusan háborús betegség volt a járványos agyvelőgyulladás is, amely álmossággal kezdődött, igen nagy százalékban halállal végződött és gyógykezelése igen nehéz volt. A profeszor elhallgat, gondolataiba mélyed, majd ezt mondja : — Nálunk is baj volt az első világháború után, a táplálkozással, de Ausztriában és Németországban sokkal súlyosabb volt a helyzet és a lakosságnak meg kellett birkóznia egy igen veszélyes betegséggel, az éhezési vizenyősséggel . Ha ezek után a nemrég végetért, háború utóbetegségeit figyeljük, jólesően állapíthatjuk meg, hogy a tifris ellen alkalmazott kötetelő oltásokkal a vészt és ennek terjedését a lehető legkisebbre csökkentettük. Viszont szinte tehetetlenek voltunk a második világháború új fertőző betegségeivel, az ukránnak nevezett gyomor- és bélhuruttal és a heveny veselobbal szemben. — Ezek a betegségek a háború, ostrom, esetleg deportálás alatti, sőt ma sem kielégítő, vitaminban, megfelelő állati fehérnyében szegény táplálék okozta szervezetgyengülés és igen sok esetben a higiénia hiányának szülöttei. Orvosi kezelésük bizony nagyon nehéz, mert az „ukránka"t sokan így becsülik le, heveny esetben alig hozzáférhető és a doktornak mindig számolnia kell a vérhas veszélyével is... A tanár hangja elhalkul és homlokán mély ránc jelenik meg, ar mikor folytatja : — Recept ? Sajnos, nincs elegendő és megfelelő gyógyszerünk. Orvosi tanács ? Előírni könnyű, de betartani nehéz. A diétához könnyű fehérnyés koszt, sovány, fiatal állat húsa, tojás fehérje, jó sajt, kifogástalan túró volna szükséges. Hogy tudja ezt minden beteg megszerezni ? Purjesz professzor arca megélénkül. — De azért a helyzet nem reménytelen. A legfontosabb a betegség megelőzése. Mindenekelőtt és mindenekfölött a tisztaság, a higiénia. Ez még a mai nehéz időkben is megvalósítható. Gyakori kézmosás, a nyers gyümölcs alapos megmosása, a gyanús víz felforralása. És még valamit mondok! Hiszek abban, hogy a fiatal magyar demokrácia gyorsan megerősödik, legyűri a ma nehéz problémáit, megjavítja az élelmezést, jó, egészséges lakásokkal teszi lehetővé a higiéniát és a dolgozók testét, lelkétmegerősítve, minden betegséggel szemben ellenállóvá teszi. Ebben a jó reménységben hagyjuk el a nagy orvostudós és a kitűnő ember dolgozó műhelyét. (eagly) . A Névtelen Szegedi Munkás Írja : Amint a háború végigsöpört az országon, mindenütt romok maradtak utána. Összetört gyárak, kiégett házak, felrobbantott hidak, tönkretett utak, felszántott vasutak. És mi, munkások, azonnal nekiláttunk a romok eltakarításának. Megfeszített munkával, erőnkön felül, mert tudjuk, hogy építeni csak akkor lehet, ha a sok régi törmelék ezt nem akadályozza. Volt azonban az elmúlt évtizedeknek egy ennél talán még szörnyűbb eredményeket elérő háborúja. A fegyvere a terror volt, meg a propaganda , az önzés és az emberietlenség irányította a hadműveleteit. .A fenevadak háborúja volt ez az emberek ellen s nagyon sok ember még mindig sebesültje ennek a háborúnak. Most az történt, hogy a köz érdekeire való tekintet nélkül gazdasági és politikai egyeduralmakat osztogattak képesség és kötelességérzet nélküli egyéneknek. Ezt tette ez a több évtizedes háború. Viszont a felelőtlen és patkólt könyökű emberek sokasága ebből azt tanulta, hogy a maguk érdeke is megelőzheti a nép érdekeit. Az történt, hogy intézményesen raboltak a gazdasági élet hatályosabb biztosításának jogcíme alatt. Ezt tette a több évtizedes háború. S az emberek egy része ebből azt jegyezte meg, hogy ő is, elveheti azt és akkor, amire és amikor szüksége van. Az újságok még ma is naponta közölnek felszólításokat elvitt ingóságok visszaszolgáltatására. .. Az történt,, hogy politikai meggyőződésük, vagy vallásuk miatt,erőszakolt jogcím alapján sok tízezer embert hurcolak el, börtönöztek be, kínoztak, vagy öltek meg. Ezt tette a több évtizedes háború." Sok ember ebből azt szűrte le a maga számára, hogy nem kell tekintettel lennie embertársaira, hanem ■ irigységét és gyűlölködését szabadon engedve vádaskodhat, meghurcolhatja haragosát, embertelenkedhet. Nemcsak épületek és építmények mentek tönkre. Az emberek nagy sokasága is romokban hever s ahogy az újjáépítéshez nélkülözhetetlen előfeltétel a házak, gyárak, hidak romjainak eltakarítása, úgy demokráciánk felépítéséhez is múlhatatlanul szükséges az emberek lelkéből az erkölcstelenséget és az emberietlenség romjait eltávolítani. Szükséges, hogy az önzést felváltsa a kollektív érzés, a könnyelműséget a szorgalom, s az egymás iránti gyűlölködést a barátság ! SZEGEDI NÉPSZAVA a Szociáldemokrata Párt lapja Hl