Szegedi Népszava, 1948. január-március (4. évfolyam, 1-74. szám)
1948-02-10 / 33. szám
színház ^ MŰVÉSZET O or 47-est M ■ törekvés^ hogy l|aS5r*rországon “ fc.'-0y orosz nép kulturáját minél kiterjed* tebb területeten ismertessék és népszert- Éuieék. Szegedra fontos feladatokat rótt. Amióta az operazenekar itt működik a zenei téren egyre-másni kövei egymást az orosz szerzők műveinek bemutatása. Musorgsky Szorocsinczi vásárja és }]ac»fil-^rján szimfomiája után most ismét Magyarországon «lég sobai cíe nem adott kompozíciói hallhatUmU: Irokofjev NyevSzl'y kivitatását, El~ *d hallásra talán kissé nehéz ebből ^ ha* •nlmas iipparátusokat mozgató műből tel* ■t!8 egészében kihámozni az orosz nép szen'■edcseinck mélj'végét és vak buzgóságának i.-iegnyilatkozásait, mégis az alkotó zseni ■ajg^ága diadalmas erővel bontakozik tit modern és szövevényes muzsikából. Min* «enesetre éreztük ez összpontosított akarások nagyszerűségét, ha ez a kónusoknál sem is jutott pregnánsan kifejezésre. Legtalálóbban úgy jellemezhetnénk az egész mű ♦ előadását, hogy bármennyire is állították e legnemesebb cél szolgálatában a 70 muzsikust és t.0.0 karénekest, a mionumentás keret jóformán elsikkadt a kontsot szinte lehangzásai miatt, így azjtán az összhatás is hátrányt ,szenvedést. Várhidy László karnagy az egész produkció lelke és Spiritus lektoranyilvánosan elhangzott miniszteri elismerés jutalmazta) hosszú hónapok óra líriáin ambícióval dédelgete, tanította, készítette elő a kantátát. A maga szenvedélyesen lobogó művészetével döntően uralkodott kórusa és ztnkara felett. Kár, hogy nem bocsájtottak rendelkezésére jobb hanganyagíiajl fiefanilolt énekes garnitúrát. Magja a mű rendkívül érdekes, többszöri hallásra bizotyára minden át nem érzett szépségje is'’érvényre jut. Egyes tételeiben tobzadló színekkel fokozza prokofjev a csillogó hangleímléseket. A b’.racsjerű Hottak mezején ,a C'pe ndile figászáv.i, cs Imskomorságával * fenségességig emelkedik. Az egyedin szólista Lőrincz Zsuzsa ebben a tételben énekli a gyönyörű art szólamot. Glazunov hegedűversenyét az ismert fiatal művésznő, Cserfaky Eliz játszotta, s GlazunjoV koncertjének minden tétele szinte tálalja az orosz népi zene gazdag motiumaait. Az elsőnek megkapó melankóliája zenébe f'jgadást a népi romantika elemeinek. Cerfollvy még mindig a fejlődés stádiumában van. Tudása gyarapodott, játéka is plmé- m-űttélib, viszont feminin adottságai nem plitdig birkóznak meg sikerrel a szerző intencióival. Az erőnek és a lendületnek ez a csökkentebb megnyilvánulási olykor *z érteknézés rovására ment. A hangversenyt kezdő 1812. CsajkovS.ky ■yitánj't Várady átfogó pálcája valóban mo* «.■umcntális arány'okban szólaltatta meg. A «10 felépítése, gondossága, világos értelmezése ,szinte reflektorszerüen vetitette elénk * napóleoni idők drámai csatavesztését ésűz oroszok diadalát. A cári himnusznál belépő rendőrzenekari fúvósok ezzel a szemesítésükkel iebbizonyították, hogy egyre komolyabb tényyezői Szeged zenei életének. Kárudy László a hangverseny nagytudású lífkárnse ma már a magyar zenei élet szánottevő egyénisége. GÁBOH ARNOI.D Zenekari esti három szólistává! Még nem volt olyan művészi esemény Szegeden, mint a Tiszában február 19-én megtartandó zenekari est. Közrttműködik a Neanzeli Színház zenekara várady László vezényletével, valamint Kaete Klausner siedhoven C-dúr zongoraverseny), Dénes '."era (Boccherini gordonkaverseny), C.-;er.'.Ivy Eliz (Mc.idelssohn hegedűverseny., itt a hangverseny egyedülálló lesz Szeged ZiCBKéletben. .ínyek a KONCERT-nél. (Misírrbérlet VI. P.icci-j*8y«k érvényesek. J • M. I. bérlők smehml Felkérjük zzoiait •z enitársainkat, akik bérletrészletükkel hátralékban vannak, sürgősen fizessék ha béritüket a Szegedi Népszava kiadóia.irat.alb :i .minden, nap reggel 8-tól 1-ig. A Kfilisretii SfSiRii»* Sieti tnSföi*6 Kedd: A kis gróf. M’nkáselőadás. Szerda: Traviata. Bemutató előadás, pre»Kerbérlet 12. r.Küldítök: A kis gróf. Bérlet D. II. 10. félitek: Tannbinser. Bérletszünet. Szombat délután 3 órakor: A három feslör. Ifjúsági előadás. .Szommit este 7 órakor: Traviata. Békés A. ,sorozat 12. Vasárnap délután 3 órakor: A mosoly országa. Bérletszünet. Vasárnap este 7 órakor: Szöktetés a szerályból. Bérletszünet. Közel látási közlemények A Közsífi Élelmiszerüzem értesít az üzemetet és vevőit, hogy az ősszel előjegyzelt burgonya február 10-től kezdődnieg fázisi-kénit 12. szám alatti raktáréban S—2 dióra között átvehető. SPORT KöZzpontosítják a sportvezetést a munkássportok megallapodisa alapján Döntő fontoságú esemény történt a magyar sport vezetésének központosítása és egységesítése felé. ASzociáldemokrata párt és a Magyar Komminista Párt sportosztályai megállapodtak abban, hogy' fel kel állítani az Országos Sport Ilivatait és 'az Országos Sport és ■Testnevelést Tanácsot. Elfogadták további a két párt egységesített Sportprogramjfit. .A 'megállapodást jóváhagyás végett mindkét párt illetékes Szervet elé terjesztik.’ Kisebb változás a SzAK tisztikarában Dr. Antalffy György elvtárs elnökletével tartotta meg vasárnap délelőtt tisztújító közgyűlését a Szeged Ailéliai Klub. .Az elnöki megnyitó után Daák Sándor, majd Pege János adtak átfogó jelentést az egyesület múlt évi munkásságáról. Ezt követőleg Kerítés Mihály, a labdarúgó, Pegs János a fékező, Villányi Armand a sakkszakosztály működésével számol, ’nem .A többi jelentés után aligérlelték a tisztikari választást, amely a múlt évihez viszonyítva csak lényegtelen változást hozott. Elnök: dr. Antalffy György, ügyvezető elnök tócai Sándor, társelnökök Peis János, Hódi J.Á mos, Hornyai Tibor és TakóAndrás, főlukk Koncz László, fönénz,áros Hódi .János. Választottak míg 23 választmányi tagot és hat választmányi póttagot. A liszinyitó után Gaál Sándor ügyvezető elnök tartott programbeszédet a jövő teendőiről. Még mindig nincs együtt absord Egy békés az NB I. bajnoki rajtja előtt Makón szerepeit vi.'Raváton’.érközé;; terejében !i Szegel. A i'.ehéz nyaron lejátszott barátságos mérkőzésen mind a Szegednél, mind az MVKE-nél a védem bizonyil a legjobb. csiganésznel. A. Szeged az első félidőben Száró,, Halas, Picivé VITCS góljai révén 2:1-es vezetéshez jutott, amit tíz MVSE Szerd: 11-ével 'együnttett ki, így 2:2 aránya iJön c|lit!ól végződött a találkozó. Egiséb Inhon' O'’endmények: Újpest— MTKI 2:0 (0:0), XB E. Ferencváros—Kassai Jednota 0:0, KITE—SzAK kombináit 9:0 T:0), Postás--.MKUMTE .O;1é2:1’, MKTI.MTE ifi--Testvériség ifi ;1:0 .T:0, SzMTE ifi—Tiszai ifi 2:1 ;0:1). Ez a 12 találatos szelvény! T7. hét MTK—postfis kereki.á.1 A Tit'ón' 12 l.italittal .)t7. ige forintot nyert az 5]S.,3(K) számi szelvény tulajdonosa név és cim nélkül. .A 'II. csoportban 11 találtillat fejenként 38.13,5 forintot nyeert kilenc [ályázó, a HI. csoportban 10 találattal fejenként 279!) forintot nyert 121 pályázó. JAsti|r áalakít@tt FILECE PENSIQ ! X szegediek budapesti otthona. Szobák 114.— forinttal, Vfl., Santonyi Bálant 13/S. (Károly körut) Telefon: 22SS—CSC, MTK...Ujilist 0:22 KMTK—postás 2:2X ErSo—Orascui 1:01 Gázgyár—MOGyH'l' 2:01 Ii. ker.—M. Adi 0:32 Ganz—Előre 1:01 Húsos—EMTE 1:3 FSE—Kerámia 2:2X Siókó C.—Arsenal 0:0X Ale.ss.—Milan 2:2X UTE -MTE S:10 ^*^iAi8tOI4S Bejérendt két—három órai elfoglaltságra felveszek. Ko6suth-utca 15/b Rostos 8—10 között jelentkezni. Ogyen elárusítót bizományi átvételhez óvadékkal felveszünk. .Önálló, megbizható* tengére. "''‘^storozotT %IOBá ............... -Ili-II i> Külön bejáratú bútorozott szoba kiadó. Pusztaszeri utca 6 , Szabóné. Külön bejáratú, tiszta bútorozott szoba férfi részére kiadó. Dugonics tér u„ I. em. 1. 175 km» kifogástalan motorkerékpár jutányosan eladó. Farkas, Oltványiutca 8. Megfektethető délután 5—9 ig. Gép-utca 13/a számú ház eladó. Tudakozódni lehet: Dobó István, közvágóhíd. 100 ae NSU motorkerékpár tip top állapotban ! eladó. Dobó utca 69. Opel Oimpia prima állapotban eladó. Polgárutca 28. SELTrEGOVOjTEMfiNT tömegbélyeget a legmagasabb áron veszek. Falus bélyegkereskedés, lakosautca 29. Fogadalmi temlommal szerabec. Csizmát, bilgerit és cipőt Vargánál, Dugonics-tér, ezüstöt vásárolok. Óta, ékszer Javáskinhely. Szelei Béla ótás, ékszerész, Ortiszlán-utca 1. Politúros és festett hálószobák Bálint műbútorasztalosnál, Gyertyámosiutca 2.Petőfi Sándorsugárút 25.) Eladó eezlen ágybetét Fodor-utca 33. I. em. 4. VUIUNFEIS -----r"-inmilli 1 ......... natai Major Ákos gyorsiróiskolájában 9-én megnyílt az uj tanfolyam Bneskayutca 4. Iratkozzék be. Lacsiké órás és éksssréss Kárász-utca 14. Kercnek kar- és zsebórákat (vecscer órát is), ezüstöt, briliáns ékszereket magas áros. Óra- én teiszerjavitást vállalok. Olcsón jó rekannét ottománt, minden kárpitozott bútor javitását vállalja Szeletkárpit(»,Attiantsa2. Nosfiinének állami tisztviselők, orvosok, kereskedők, iparosok, gazdálkodók. Fortuna, Kölcseyutca 10. Vidékre válaszbélyeget. SZEGEDI NEVVSZAVA formi Postát a női tör győzte. A postás SE rendezésében nyílt női sörverseny volt vasárnap Szerjeden. A viadalt fölényesen 7 győzelemmel Morvai Zsuzsa nyerte Fürdőkata Postás előtt, akinek 3 győzelme volt. A további sorrend a következő: 3. Kovács Erzsébet SzE AC 4, 4. Szabi Emee postáji 4 iígyzeten, a nap legnagyobb meglepetése, ,6. Str. Kovácsné M.AV HTVE 2, fi. P'ürdök Vona Posb'is 2, 7. Berényi SzE.U. 2, 8. Máriaföldi SzE.AC 1 győzelemmel. A vivószövetséget J.Csorkai István képviselte. Ökölvilás- Magyarország—Csehország 12.4. A nemzetközi találkozó legnagyobb eseménye Papp kiütéses győzelne volt, aki ellenfelét 40 másodperc alatt intézte el. Trkf. VAOSz A) férfi--VAOSz a) nők 4110:-10.30. Jók: Kói nyelesiő, tUrnáné 531 fa. VAOSz B) férfi—VAOSz B),idők 4121: 3893. Jók: Tasnádi 544, iletve Tasnádiné 522. A VAOSz hölgyek mindkét mérkőzéséijó ellenfélnek bizonyultak a férfiakkal szemben. Kitűnő képességüket bizonyítja, hogy hat csetben győztek férfi ellenfelükkel szemben. Jégkorong, Sz. Postás—B. I Postás 2:1 (0:1), 1:( 1:0). Az utolsó bajnoki mérkőzésen sikerült szépíteniök az egész idény alatt edzési lehetőség nélkül szerepelt szegedi fiuknak, Röplaldi. Szombaton indult Szegeden az első röplabda bajnokság. A rajtnál jelzett négy mérkőzés közül azonban csupán kettőt játszottak le, ezek egyike A poslis— HAPOEL nagy meglepetéssel vétződött. Eredmények: SzEAC B)—Rendőr C) 2:1. I Poslás—HAPOEL 2:1. — Mi délután 7.30- kor játszák rá a Rendőr .A)—Rendőr C), 8 órakor pedig a SzEAC B)—HAPOEL mérkőzéseket. .1 pozsonyi Draliloin vezetőségével tárgyalást kezdett a Szeged AK elnökségi e.sy a február 22-én Szegeden, vagy Pozsonyiján lejátszandó levánskötelezeségű mérkőzés tárgyától. Szegedi sportvezetők a rádióhíz. Tegnap déli 1 és 2 óra között a Szegedi Híradó keretében közvetítette a rádió Vörös József, Kertes Mihály és Székely Népi Sportvezető elvtá csak nyilatkozatát a szegedi Sportélet-, lel kapcsolatban. ,t "h"l. jégkorongbajnokságban a végeredmény a következő: 1. Kanada, 2. Csehszlovákia, 3. Svájc, 4. USA, .. .Svédország, 1. Anglia. Ezzel az olimpiai játékok befejteződtek. A nő.n hivatalos pontversenyt Svédország nyerte. Magyarország a pontversenyben Csehszlovákiával a 12-ik helyige került. Csehszlovákia ökölvívó válogtrollja Kele magyarország válogaottjával szemben Debrecenben 12:4 arányú győzelmet aratott. Nyiktér^) feleségemtől. Dobó Istvánné született Katona Erzsébettől 1947 október 24-től különváltan élek, érte semmiféle felelősséget nem vállalok. Szeged, 1948 február 9. DOBÓ ISTVAN Szeged, Gép-utca II/a. *) E rovatban közöltekért sem a szerkésztőség, sem a kiadóhivatal felelősségret nem vállal. 1948. február 1() Szemindriumi elíiadák a kirü'eti páT/Sfr- Dezelekben szádén délutáni Szidkor: Belváros I. (Aradi vértamik-ierej., Szabó Lóránt. Belváros II. (TisBi L'« joa-tröi fii 2*. • dr. Czanila Aulai. Felsövári)1. (Vásárhelyi-sugárul 22.'i... Antalffy György, Móraváros (Délibáb-utca 7.; Stét 'S« muci. Alsóváros (Fö dmarcs-uk» 17.) .UIi.j nyit József. Soraogyi telep (III. utca 83.) Sr. p i■ ke» Pál. Gedótelep (Fodo-l*l*p, Gfőói virL-sii" 151.) Hank László.. PoUlikai pArínapok " leröleti pdris- r- Vizetekben s.v.den délután S órakor. T« cs .Általános poHikai tájékodató párt...!!. belső ügyei. Előadók: Rókus (kultúrház) Simon Béla. Újszeged (Fef'n0i- 21—22.) Bayer N .v-dór. Uj-somopyillep (Kéni vendéplő) dr Agai Dezső. Előadói értkezlet kedden déhi'állt Idakor. Előadók: Pintér Gézái. .4 vigrehajtóbizottság nyv ülésé' ebr.iár 17-re hul.sziotuk el. .1 f^sőidrosi pórtSzírvezS! ma déhiúi órakor Vásár’ndlyi-sugárul. 22. Számai —i helyiségében kezelőségi ülést tart. va?-! .iségi tagok, biz.il.T!lak. körzetvezetön egyéb funkcio;iáriusok feltétlenöl jek: ■nek meg. Oriáscsopor ! ■tminérinnü e/őaddsu Eíí ■ ú tou délután filmkor a központi park'.. . kis előadótern'iTif!!, Eiöruló: dr. Töií Sé. László. Ízzelíti tokársihí közleményeit párinapok slSaibH . február 11-én, szerdán. Kimsági szőröfö::!,!- fKiskundo nSud délután 2 órakor Peilér Géza. Községi Etelmiszel-üzem déluán 2 órakor dr. Vass Erzsébet. Ujszepedi gőzfürész délután lét 1 órakor Hank L iszló. Winter kefogyár délután Ki 4 órakor Szilágyi Istvánné. Postások délután 6 órakor Perjész Jároly. Február II-b. csütörtökön: MÁV pályafenntzartás (Tiszapávaadvar-) déután 3 órakor Széll Sámuel. Jt.AV fütőház (rendező pályaudvari délután 3 órakor Holik laoszló. Tisza-malom délután 4 órakor Bozóki boijos. Február 13-án, pénteken: pick swalámi már délután 3 órakor illrik László. Vizmüte'e)) délután fél 3 órakor Kerepesi Ferenc. líözlb.ziasngi üzem dé-'után;i 2 ér 3 órator Szól Sámuel. Üzemi választavlny alakuló ülése est'. '.rlökön délután fél 6 órakor. rádió Febrár 10. k.d. BUDAPEST I. II.30 Falurádió. 6.4.5 Reggeli torna. 7 Hírek, műsorismertetés. 7.20. Az áttelepitési kokrmánybiztosság közlervényei. 7.235 reggeli zene. Közben: Naptár,, 8 Előadás. 8.15 Művészlemezek, fü Hnek. 12 Déli harangszó, hírek. 12.15 Hanglemezek. 12.45 Előadás. 13 A háziegyüttes is.- 8zik. 14 Hírek. II.I. Ifjúsági énekkarosz. 14.45 Szövetkezeti negyedóra. 13 Rádióiskola. 15.55 Minorismertetés. 16 Kémigli dalok. 16.40 Előadás versekkel. 17 Hirek. 17.10 Hadifogoly hiradó. 17.15 A vöröshíre.-5zt közlemények. 18 Hanglemez. II. 15 Mit üzen a rádió? 18.45 Vitághiradó. 19 Mindszenthy István énekel, cigányzene fasérettel. 19.30 Hanglemez. 19.40 Közvetit* 3 Művész Szinháznál. Mélyek a gyökerek,, sz.imm 3 felvon.á Jban. Az I. felv. után, kb. 20.30 Hírek, snorthirek. A II. fiiv. illán, kb. 21.50 Hírek oroszul, hírek magyarul. Előadás után, kb. 22.50Vita arról, a mithallottuunk. 23.15 Mozart műveiből. 24 Hírek. 0.10 Hírek franciául és angolul. BUDAPEST II. 17 ,Tazz. 18 Izrek. 18.118 Előadás. 18.13 Hanglemezek. 18.40 NŐS Bucsumet. 19.15 Léta pestbudán. 20 Ficiarészlelek. 20.30 Szabade,Leyelem. 21 H'ivík 21.15 Tánczene. "-22.15 Kamarazene. SZEGEDI iíifiPSZAVzV ii»«}*teiük hétfő kivélfitévet mindeti rejfíi« . F«fejős seerk^zte: MAGYAR LASZLO. Feieias kiadj; PAPOL GYÖRGY. S»«rk«*t4ség: Petőfi Sándor-sugánsz S, Telefon: 500, Kiadóhlvelal; Kárász-utca 11. Telefon: Sfeiratokiit nem öriz, meg, éi neoj -rtj®-«. • Kz*rke.,zf6ség, "A* m«gjel*nt közlemények díjsa*fvTt. "hALADA* .NYOMDA SS KÖNYVKIA? SZÖVETKEZET. Beeg®if, Petőfi Kándor-sugároz fi. tv-kíz RUlNős T«tető: PEGÉ 11N05-