Szegedi Uj Nemzedék, 1921. október (3. évfolyam, 223-248. szám)

1921-10-04 / 224. szám

1921 október 4. kedd. Meghiú­sult a kislakásépítési akció A polgármester budapesti útja Mint megírtuk, Somogyi Szilvesz­ter polgármester péntek éjszaka Budapestre utazott, ahol szombaton részt vett a közélelmezési tanács ér­tekezletén. A közélelmezési tanács tárgyalá­sairól a polgármester, akinél a bu­dapesti út eredményeiről érdeklőd­tünk, nem adott felvilágosítást, mert a miniszterelnök a maga és az al­bizottságok elnökei részére tartotta fenn a jogot, hogy a tanács ankét­jeiről a sajtót informálják. — „Szabad időmben — mon­dotta a polgármester — melyet az értekezlet nem kötött le, több fon­tos városi ügyben jártam el. A ke­reskedelmi minisztériumban meg­sürgettem a közlekedési adóról fel­terjesztett szabályrendeletet. A városi kereskedelmi iskolai tanárok érdeké­ben Schindler miniszteri tanácsossal beszéltem. A miniszteri tanácsosnak az a véleménye, hogy ameddig a tanárok a várostól pótdíjat kapnak, nem szorulnak rá az állam támoga­tására. A megvont kedvezményeket nem utalják ki részükre.“ A tanárok, mint köztudomású, az állam részéről kedvezményes ellá­tásban részesültek. Mikor a város a pótdíjakat megszavazta részükre, az állam megvonta tőlük a kedvezmé­nyeket, nehogy két részről is segély­ben részesüljenek. Ez ügyeken kívül a kislakásépí­­tési akció iránt is érdeklődött a polgármester. Ismeretes, hogy 142 kislakásra 12 millió koronát ígért meg az állam, melyet teljesen ingyen adott volna a városnak, illetve azzal a feltétellel, hogy a város hasonló összeggel járul hozzá a lakások felépítésének költségeihez. Az építési anyagok drágulása folytán az akciót vezető kormány­körök most új költségvetést készíte­nek, úgy, hogy tavasz előtt alig lehet kilátás rá, hogy az építkezést megkezdhessék. Ezzel a kislakásépítési akció terve alighanem kútba esett, mert az állam a 12 milliót sem hajlandó in­gyen adni, hanem csak úgy, hogy az összegnek két és fél százalékát 30 évig fizeti a város az államnak, a közgyűlés pedig csak úgy sza­­­­vazta meg a városra eső másik 12 milliót, ha az állam ugyanakkora összeggel teljesen ingyen járul hozzá a költségekhez. A polgármester nem bízik benne, hogy a lakásínséget ebben a formá­ban meg lehet oldani, a város és az állam nem tudnak megegyezni. A keresztényszocialista párt tagjai­­ figyelmeztetnek, hogy nem elég leve­lezőlapon bejelenteni a pártból való kilépést, mert ezt tudomást nem ves­­­szük, be kell mutatni a tagsági iga­zolványt és az utolsó befizetési nyug­tát is. A pártból való kilépés csak ak­kor történhetik meg, ha a tag minden kötelezettségeinek eleget tett. — A ve­zetőség. Köszönetnyilvánit is. Mindazon rokonok-, tanárok-, iskolatársak- és jóbarátoknak, kik felejthetetlen Juliskánk elhalálozása alkalmából részvé­tükkel mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni iparkodtak, ezúton fo­gadják hálás köszönetünket. Rácz család. — Csipes cipői a legjobbak és leg­olcsóbbak. Iskola­ u. 18. Telefon 18—31. SZEGEDI UJ NEMZEDÉK Dettre János fölött ítélt a fegyelmi bíróság A védő felebbezést jelentett be az ítélet ellen Dr. Dettre János ügyvéd, volt sze­gedi kormánybiztos fegyelmi vizsgá­lata ügyében az ügyvédi kamara fe­gyelmi bírósága tegnap hozott íté­letet. A bíróság elnöke dr. Papp Ró­bert volt, tagjai dr. Kószó István, dr. Széll Gyula, dr. Bartha Dezső és dr. Bodnár Géza. Jegyző dr. Haj­nal István, ügyész Türr Aladár, védő Szekerke Lajos. A bíróság két napi tárgyalás után Dettre Jánost vétkesnek találta az ellene felhozott vádakban s ezért az ügyvédi gyakorlattól való elmozdí­tásra ítélte. A vád, mely a tárgyalás során be­­igazolást nyert, Dettrének ismeretes forradalmi szereplése körül épült fel. Az ügyész megnyugodott az íté­letben, a védő ellenben felebbezést jelentett be. Az ügy a Kúria ügyvédi tanácsa elé kerül. Napi hírek Na: Naptár, 1921. október 4, kedd Róm. Kath. és prot. Ferenc. Időjárás: Száraz, derűs, enyhe. Somogyi könyvtár: Nyitva délelőtt 10—12. Miután 4—7 óráig. M­u­ze­u­m: Zárva. Városi Szinház: Szép Heléna, operett. A nyomdai és a délutáni szerkesztőségi telefonszám 17—19. Az Ébredő Magyarok Egyesü­lete szegedi csoportjának választ­mánya f. hó 5-én, szerdán délután 4 órakor Kálvária­ utca 10. szám alatti helyiségében fontos ügyben ülést tart, melyre a választmány ös­­­szes tagjait meghívja az elnökség. Tisztújítás a kaszinóban. A szegedi úri kaszinó vasárnap dél­után tisztújító közgyűlést tartott. El­nök lett Kiss Ferenc miniszteri ta­nácsos, alelnök dr. Kószó István, titkár dr. Márky Imre. Választmányi tagok lettek a megüresedett helyekre : dr. Aigner Károly, dr. Balázs Sándor, Batta János és Orosz Pál. Póttagok: dr. Csikós Nagy József, Elekes Gyula, Gömöry Andor, dr. Hajnal István, dr. Vass Gergely és dr. Thu­­róczy Mihály. Gazda dr. Bokor Pál maradt. A választások után a tagok percekig ünnepelték az uj tisztikar tagjait, akik beszédeikben egyetér­tésre és társadalmi békére b Ouzdí­­tották a megjelenteket. Teleki Pál itthon, Teleki Pál gróf amerikai útjából a napokban hazaérkezik Budapestre. Áthelyezés: Glattfelder Gyula dr. csanádegyházmegyei püspök Virág Vince kiskunmajsai lelkészt Szegedre a rókusi plébániára helyezte át. Az át­helyezés Szeged társadalmában örömet kelt, mert Virág Vincét, ki Szegeden végezte középiskoláit, széles körökben ismerik és kedvelik. Október 6. Október 6-án a város­házán hivatalszünet lesz. A honvéd szobornál nem a polgármester, ha­nem dr. Kószó István nemzetgyűlési képviselő fogja az ünnepi beszédet mondani. Megalakult a rókusi róm. kath. egyháztanács. Október 2-án zajlottak le a városi javadalmi épületben Brei­sach Béla esperes-plébános elnöklete alatt a rókusi kath. hitközségi válasz­tások. Megválasztották az egyháztaná­csot, melynek világi elnöke egyhangú szavazás alapján dr. Curry Richárd törv. bíró lett. Rendes tagok: Balogh Péter építész, Bózsó Ödön, Börcsök Antal, Burger Zsigmond, dr. Elemy Sándor, Gácsér György, Kerner Lajos, Körmendy Mátyás, Lauber József, Ma­yer Márton, Mertz Lajos, Schmidt Fe­renc, Vass András és Vigh Gyula. Póttagok: Bauer Zoltán, Csaba Lajos, Dékány András, Palotás József és Pesti Géza.­­ Az egyháztanács jegyzője Virág Vince rókusi káplán. A megvá­lasztott elnök meleg szavakban kö­szönte meg a kitüntető bizalmat. Szeless József dr. a törökkanizsai csonkakerület keresztény pártjának hi­vatalos jelöltje vasárnap Szőregen és Kübekházán tartott beszédet és min­denütt lelkesen fogadták. — Halálozás: Lichtenegger Viktor ny. budapesti főreáliskolai tanár, ki két év óta Szegeden lakik, f. hó 1-én pilisi birtokán váratlanul elhunyt. Az illetőben Lichtenegger Gyula földbir­tokos és Lichtenegger Lajos ezredes orvos testvérüket gyászolják. A halott hült tetemét Szegedre szállították, temetése kedden délután 3 órakor lesz a belvárosi temető halottasházá­ból. A pápa adománya: XV. Benedek pápa a magyar egyetemi hallgatóság felsegélyezésére 20 ezer lírát küldött, ami a mi pénzünk szerint több mint fél millió koronát jelent. A Katholikus Kör választmánya folyó hó 4-én, kedden délután 6 óra­kor ülést tart. ,Az egyetem körül. Az egyetem ünnepélyes megnyitása alkalmából a város díszközgyűlést tart. Az egye­tem internátusában a város két diákot tart el. Egy diák évi ellátása 12 ezer koronába kerül. A tanács felszólítja a város jobbmódú polgárait is, hogy vállalják egy-egy diák eltartását, esetleg többen egyét. Gaál Endre azt az indítványt tette a tanácsban, hogy alapítványt tegyenek, ez azonban majdnem keresztülvihetetlen, mert akkora tőkével, mely 12 ezer koro­­nás kamatot hoz, még azok közül is kevesen rendelkeznek, akik egyéb­ként olyan anyagi viszonyok között vannak, hogy egy-egy szegény egye­temi hallgatót felkarolhatnak. — Tört aranyát, ezüstjét adja el Tótlmál. M­odellek után köpenyek, kosz­tümök stb. átalakítása meglepő olcsón készülnek N. Mucsy Ida divattermében — Legszebb, legjobb és legele­gánsabb a Korondi-cipő. Kapható: Abonyi Mihálynál, Kölcsey-utca 1. (Royal-épü­let.) 1355 — Ma, kedden este a Kansz ét­termében disznótoros vacsora rám­pással és túrósrétessel. Cigányzene. — A Kék róka a Belvárosi­ Moziban. Ma és holnap mutatja be a Belvárosi­ Mozi Herceg Ferenc vi­lághírű vígjátékának film variációját. A Kék róka, mely a Vígszínházból indult el hódító útjára, Svédországba is eljutott s a franciásan finom, ked­ves és ötletes magyar vígjáték fel­keltette a Svenska-gyár érdeklődését, mely filmet csinált az egész világon népszerű színdarabból. A film min­den tekintetben méltó párja az ere­detinek és ebben nagy része van a rendezőnek, valamint Tora Tejenek, Lars Hansonnak, a főszerepek kiváló alakítóinak. A Kék róka bemutatójá­val egyidejűleg Walewska grófnő c. regény Napoleon téli hadjáratából is műsorra kerül, melynek főszerepét Hella Moja kreálja. Színház •Művészet Műsor: Kedd: Szép Heléna, operett. Bérlet­szünet. Szerda: Pacsirta, operett. Premierbérlet A. 9. sz. Csütörtök: Bánk bán, szomorújáték. Díszelőadás, bérletszünet. Péntek: Hallgasson meg Adrienne, víg­játék. Premierbérlet B. 10. sz. Bemutató előadás. Szombat: Hallgasson meg Adrienne, vígjáték. Premierbérlet A­ 10. sz. Vasárnap délután: A papa kedvence, énekes bohózat. Vasárnap este: Falu rossza, népszínmű. Bérletszünet. Az előadás kezdete fél 8 órakor. Testgyakorlás SzAK—Vasutas 4:2 (1:2). Egye­dül és kizárólag az erélyes fővárosi bí­rónak az érdeme, hogy a fenti csapa­tok bajnoki mérkőzée, — mely igazi küzdelem volt — befejezést nyert. Ami vasárnap a SzAK pályán lefolyt, az páratlan a maga nemében. Hasonló sportvandalizmus még nem fordult elő városunkban talán az egész futball­­sport történetében sem. A játéktéren, a tribünön és az öltözőkben egymást érték a tettleges inzultusok. A pályán a játékosok egymást összerugdosták, a nézőtéren jó néhány arculütés csat­tant el. Farkas bíró a lehetőség sze­rint iparkodott nemes küldetésének eleget tenni, pártatlanul bíráskodott. Tevéi SzTK-HTVE 5:0 (1:0). A játékmodor elfajulása ellen. A belügyminiszter a labdarugó mérkőzé­sek játékmodorának elfajulása ellen rendeletet intézett a tör­vényhatóságok első tisztviselőihez. A rendeletben a miniszter kötelességévé teszi a Magyar Labdarugók Szövetségének, hogy a jövőben minden olyan esetet, amely egyes egyen­­letekkel szemben meg­torló intézkedéseket tesz szükségessé, haladéktalanul jelentse be neki. Közgazdaság A szárazság és az őszi vetés. A száraz földben csak tökéletlen mun­kát lehet végezni és az elvetett mag nem tud csírázásnak indulni. Sok gazda már nem tudja kivárni az esőt, hanem kénytelen a száraz földbe is vetni. Ez esetben megfelelő gondot kell fordítani a vetés előtti talajmun­kára, hengerrel és fogassal ismételten meg kell járatni a földet, hogy elég porhanyó magágyba kerülhessen a mag. Most nagyon jó hasznát élvezi munkájának az a gazda, aki tarlóját a termés lekerülte után azonnal feltörte. Belvárosi­ Moli Telefon; Irodai 2-58, pénztári 8-82. Kedd Szerda A kék róka. Herczegh Ferenc világhírű műve 5 felv. A stockholmi Svenska gyár kitűnő fel­dolgozása. Szereplők: Tora Te­ei Anders Wahl Lars Hanson. Azonkívül Walewska grófnő. Regény Napoleon téli hadprózából 6 f. Főszereplő: Hella Mola. Előadások Vas, Vaz és Vas órakor. Péntek Szombat Vasárnap 1001 éjszaka. A keleti mesevilág tökéletes tükre, a kelet misztikumainak, pompás életké­peinek hű megelevenítése 7 felvonás­ban. A színes kinematográfia legmű­­vésziebb filmje. Fridolin mint gentlemann. Burleszk vígjáték 2 felvonásban. Azonkívül

Next