Szegedi Uj Nemzedék, 1924. február (6. évfolyam, 27-49. szám)

1924-02-02 / 28. szám

Treuga Judei... A Szegedi Kalmár­­ Komédia egy felvonásban helyszűke miatt A színészek figyelmébe Tekintettel arra, hogy Andor és Palágyi megegyeztek, tárgytalanná vált a Treuga Judei, melyet a múltkor olvasó közönségünknek bejelentettünk. Azon­ban tegnap délután egy küldöttség jelent meg szerkesztőségünkben, mely­nek tagjai valósággal kiterrorizálták mára is a Treuga Judeit Ilyetén formán akarva, nem akarva kénytelenek vagyunk azt föltálalni. Andorás Szereplők, Plágia Wimmer középkorú lovagok Szerepel kívülük még Szeged város tanácsa is, amely az Andorás és Plágió között felmerült kardélig menő harcot nagy bölcsen elsimítani igyekezett. A lenyugvó nap aranysugarai be­kukucskálnak az Andorás Tisza szálló­beli lakásába, ahol a három lovag tanyáz. A fürdőszoba ajtaja nyitva egy stelázsin több üres pezsgős üveg nyújtogatja a nyakát. Andorás lovag az asztalnál ül és eszik, Plágió méregvörös arccal egy díványra könyököl s Wimmer a sarok­ban áll és szaval. Szavalás közben tár­saira mutat. Wimmer: Ezek a szegedi legények És Andor Zsiga a kapitányi Hazug és hős bennük a lényeg. Ezek a szegedi legények. Színészek mind s szörnyű szegények, Nagyszerű fiuk s nem zsidók. Ezek a szegedi legények jól megtermett művész embriók. Gém­lábú sasok csodalények Róluk szól a hir, meg az ének. Andorás: Úm lovag mi jól tudod mióta nyergelsz. Plágió: (dühösen) Ne jártasd a szádat Zsiga, fizu vagy nincs fizu? Andorás: Ne izgass jó Plágió, mert a tánctanárom izgatásért följelent. Nem látod, hogy eszem. Plágió: És mit eszel te haramia ? Andorás: Mit ehet egy szegény szin­­direktor, aki ráfizet Flamingógólya nyelvet bibic tojással, negyedkiló sonkát s három főtt tojást, félliter tokajival uzsonnára. Plágió: Had­gaz uzsorás, ide ván­dorolnak hát millióim. Látszik, hogy zsidó vagy. Andorás: Nem tehetek róla. Plágió: Hát megcsináljuk a komédiát ? Andorás: Helyesen mondod jó vitéz, a nép hadd lássa, hogy színészei az életben is játszanak. Plágió: Tehát adjuk a bankot, hogy a szerződést felbonjuk s majd ők lázba jönnek. Te pedig a sajtót meg­­gyurod. Andorás: Lám, lám, okos vagy! Plágió: És ha a tanács makacs lesz ? Wimmer: (Meghajtja magát és összeüli lovagi sarkantyúját) Halga, halga mit susog a szél? A tanácsról szép me­sét mesél... Mindhárman hallgatóznak. Az esti al­konyban a torony felöl férfiak éneke hang­zik. A tanács tagjai rövid kantusban körbe­táncolva éneklik: És ennél a táncnál. Hajlik a tanács mint a nádszál, Nincs szebb az éjféli táncnál, Frissen jó a csók! Andorás: (Most nyeri az utolsó falatot) Mondám ugye. Lám jó a szimatom- Apám hidd el nekem, van itt ko­ponya. Plágió: S ha a nép megtudja, hogy becsapjuk, hová futsz dühe elöl? Andorás : Emigrálok. Te Plágió, nézd csak azt a szép nőt, aki ott fut? Wimmer: íme a szegedi legények. Hej, csókhoz is értenek ám ! Aggódnak a férjek, a színészek, Kitűnő fiúk ezek a legények, A csókhoz is értenek ára. Andorás: Nagyszerű Fülöp, Szóljon­­az ének, Te rólad öregapám, Ekkora csillagot senki se látott A távoli Palesztinán. Plágió: Mond Zsiga, mit szólsz a pa­­pagályokhoz ? Andorás: Mi dóré beszéd jó Plágió. Szörnyüket mesélsz, szamár aki irta s a tolla a zöld, ekkora kakadut nem szült még a föld. Nem olvasom többé e szennyt. Most megint pum­­pol , nem ér egy fabatkát, noha pedig egyre csak dicsekszik... Plágió ! Bombavetőkkel verekszik, ha, ha-ha-ha-ha. (Mindketten nevetnek.) Andorás: Tudod mit cimbora, le nem bántottál, én sem sértettelek, békül­­jünk ki? Plágió: Minő lesz a percent? Andorás: (sunyin) Mennyit kívánsz jó Plágió ? Plágió: Hát mennyit engedjek néked ? Andor­s: Legalább a felét. Plágió: Isten neki, több is veszett a vörös tengerben, bár ott maradtatok volna valam­yien ... Táncversek A Pusztaszeri Árpád­ Egyesület által ren­dezett nemzeti bál alkalmából kiadott Em­léklapok számára írta: Márky Imre. Levente. Varrjátok a jelen Szürke szemfedőjét... Ed becézem a múlt Színes keszkenőjét, Merengve­ néznétek, Mint a naplementét- Legény, lány ha lejtné A lenge leventét. íme bájos táncnak Felsütött a napja, Farsangi dicsőség Tapsait aratja. Andalgás, székelés, mélceg dobbantások. Leányok, leventék így ismerek rátok. Talán nincs még szükség Szürke szemfedőre... Boruljatok csókkal Spines keszkenőre. Süveges tánc. Hogy forogjon ez a világ Bukeserves­­ében !... Táncában is él a nemzet. Nemcsak a nyelvében. Derűs-komoly táncainknak Sehol sincsen párja Ha magyar lány, magyar legény Magyar szívvel járja. Varázsolhat a szerelem A földre hű eget. Fürge kézzel, dévaj keccsel Kapd el a süveget. Féltett süveg könnyű kézre Nehéz szívvel válik; Hűség helyett délibábot Ringat tán­c másik. Süvegcsenő ügyeskedő Beveszi a sáncot... Süvegelje ifjú, öreg E kackias táncot: Hogy forogjon ez a világ Bukeserves­­ében !... Táncában is él a nemzet, Nemcsak a nyelvében. Verbunkos. Gyöngyéletű huszár járta, Göröngy most az élet, Gyöngyeinkből könnyünk maradt, Többi semmivé lett. Az ősi sirva-vigadás Virtus volt minálunk... Vigasztalódó sírás az, Amit most csinálunk. Most Trianon verbuváltat... De el jajjal, búval — Fel a zengő zeneszóval, Pengő sarkantyúval. Mint himbáló szederinda, Mint süvöltő kopja, Enyelegve csalogat az, Ez szilajon ropja. Csákó csillog, kard kalandoz, Kurjant, amíg rázza. Szivvel-szájjal, lábbal-lázzal Kirakja, cifrázza. SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK Egymás nyakába borulnak s T­egcsókolj­­ák egymást. Wimmer két kezét kitárja s mosolyogva nézi a lovagokat Andorás: Ő élni, élni mily édes, mily szép. Wimmer: És csókolózni mindenek fe­lett. Ti vagytok a kedves gyermekeim, kikben nekem kedvem telik. Plágió: Szeretem Zsigát, Mert szivem áll elébe. És minden szót, mit felém lehel, Kitárt szivem hódolva fogja fel. Wimmer: Gém­lábú sasok, csodalények, Amilyen nem volt soha tán. Szól róluk a hit, meg az ének, Ezek a szegedi legények ! Hazug és hős bennük a lényeg, Színészek mind s szörnyen szegények Nincs köztük egyetlen zsidó. Mindkettő művész embrió. Figyelem rájuk, előttük kapták. Az egész várost szépen becsapták. Ebben a pillanatban a felsővárosi templom harangja hetet ütött. A lovagok közül a nem keresztények megretten­nek. Andorás azt kiáltja: Masel und Brache­l A korzó megélénkül, a Kroó bank felől morajlás hangzik. A meg­egyezés híre örömmel tölti el a város közönségét és a tanácsot. Wimmer az ijedségtől magához térve, fejébe vágja darutollas süvegét és hazafelé indul. Az ajtóból azonban mégegyszer vissza­kiált : — Mondottam Andor küzdj és ben­nem bízzál. Két kérdés írta: Kádár Lehel Valamikor, a kurzus elején, ami­kor nem ismertük ennek a szónak elvárulást és megalkuvást jelentő magyarázatát, teli voltam hittel, lel­kesedéssel. Valami fanatikus mámor hajtotta tollamat, mely támadóan gá­zolt bele a zsidó érdekfrontba. Új gondolatokat vetettem a nyilvános­ságba és száz, meg százezer meg­értő szem figyelte írásaimat, melyekre nem voltam büszke sohasem, hiszen csak a magam életének munkaeszkö­zével szolgáltam fajom ideáljait, kö­telességet teljesítettem. Ha néha-néha kisérteni kezd a rég elfakult írások hazajáró lelke, meg­lep a keserűség és lehangolódom. Mellőlem elmúlt a taps, fülembe nem zúgják tízezrek írásaim visszhangját, csak szívességből kapok egy-egy te­nyérnyi papirost, hogy beszélhessek. Vendég lettem, pedig valamikor ven­dégül láttam másokat, kigyilkoltak íróasztalom mellől azok, akiket be­csülettel szolgáltam, járom a lap­­nélküli szerkesztők nem minden szo­morúság nélkül való útját. Különös, hogy ez fáj a legkevésbbé. Az fáj, hogy azok a gondolatok, melyeket én dobtam a forró levegőbe vala­mikor, nem váltak valósággá, nem öltöttek testet, nem jelentenek életet. Két elvetélés bánt legjobban. Tá­madásom a Csemegi-kódex ellen és a névmagyarosítás problémája. Az elsőnek kései visszhangját olvasom „Az E5t“-ben, ahol egy sajtózsidó fölényeskedik a kérdéssel kapcsolat­ban velünk a magyarokkal. A zsidó szemtelenkedik a magyarral, mert a „kurzus“ négyesztendős tehetetlen­sége és rothadása jogot adott erre. A szolga arcul köpi az urat, a fa­gyöngy gúnyolja a tölgyet. A Wert­­heimkassza épségére hangolt kódex legtávolabb érintésére megbizsereg a faj közérzése, a tintazsidó fölényes, a jogzsidó tudományos, politikus­­zsidó szemtelen. Szemtelen, pedig semmi oka sincs félni, a Csemegi­­kódex épségét a politikába vissza­mentett szabadelvű megértők nem fogják veszedelembe sodorni. De a zsidó még a gondolatot is ki akarja gyilkolni belőlünk, mert a fajtája ellen ébredő gondolat esetleg meg talál érni egyszer... Idáig jutottunk, idáig züllöttünk. A névmagyarosítás kérdése egészen elsikkadt. A szaggal, arciózussal, mozdulatokkal, életösztönökkel és célokkal idegen zsidók a liberális gondolkozástól ajándékba kapták apáink magyar nevét, mely mögött kényelmesebben búvik rettentő ide­­gensége és ellencélusága. Tudatos hamisítás volt, mely a zsidót a magyarság látszatával kendőzte el a külföld felé, ahol keleti aljasságuk­kal gyűlötté és megvetetté tették a magyart. A kurzus nem mert hozzányúlni a kérdéshez, nem merte elvenni a kiutalt magyar nevet s a Weiszok. Verbuvál még a verbunkos, Ha majd itt az óra... Tudom Isten, nem lesz szükség kényszer­ toborzóra ! Cím és rang írta: Kovács József dr. Mikor megházasodtam, a feleségem Pestről hozott magával szobalányt, a Lórit. Pesten már akkor a tekintetes cí­met a házmesterek sajátították ki maguk­nak, hogy házbeli cseléd előtt nagyobb tekintélük legyen, — aki valamit tartott magára, az nagyságos urnak hivatta ma­gát. Lóri minket is meg akart tisztelni a nagyságos cimmel, de a feleségem le­intette, megmagyarázta neki, hogy min­ket csak a tekintetes cim illet meg. Lóri­nak ez nagy szivbeli fájdalmat okozott s csak azt kérte, hogy legalább ha együtt mennek ki a piacra, ott a nagy nyilvá­nosság előtt szólíthassa a feleségemet nagyságos asszonynak, mert szörnyen röstelte a kofáktól, hogy ő csak tekinte­tes asszonyt szolgál. Miután a feleségem ebbe az alternatív cimezgetésbe sem ment bele, Lóri elbusulta magát s az ábrázata csak akkor derült fel, mikor engem nem­­sokára ezután megválasztottak Szeged város tiszti főorvosának. A választás ered­ményének még talán nálam is jobban örült, mert azt hitte, hogy velem együtt most már ő is a rég óhajtott rangra emelkedett. Mikor megtudta, hogy még most sem lettem igazi nagyságos úr, ott hagyott bennünket, egybekelt egy szere­lővel. Hogy bagolyhiten-e, vagy az egy­házi törvények szerint, azt igazán nem tudom megmondani. Hogy a Lóri elpártolt tőlünk, aztán nem is volt nekem semmi bajom a címkér­­déssel egészen a legutóbbi időkig. Most, hogy a méltóságos­­nak annyira elszapo­rodtak, vannak olyan bátortalan emberek, akik alig mernek valakit ezen az átlag címen alól megszólítani. Engem is titu­láltak már méltóságosnak, ilyenkor a ruhatáramra szoktam hivatkozni, melynek összállománya meg háború előtti, egyes darabjai legfeljebb annyiban változtak, hogy a most divatos fordítási processuson mentek át. Ha semmi egyéb nem, ez is diszkvalifikál a méltóságos címre. Hogy igenis ruha teszi az embert, pél­dával illusztrálom. Még a Bach-korszak­­ban történt, hogy Herpai uramat valami kihágásért bíróság elé idézték s mikor a nacionáléját jegyzőkönyvbe diktálta, Herpai Imrének mondta magát. Nyár dereka lé­vén, ő bizony csak gatyában jelent meg a bíróság előtt, a bíró német ember volt, nem acceptálta a Herpai nevet, oda szólt a jegyzőkönyvet vezető írnoknak: ja, Herr in gatyahosen, schreiben Sie einfach Pal. Osztrovszky József bácsi, Szeged egy­kori polgármesterét, mikor a Kúriához ki­nevezték bírónak, később kúriai tanács­elnöknek, hivatalos állásánál fogva meg­illette a méltóságos cím, de ő házi hasz­nálatra tovább is megmaradt a tekintetes cím mellett. Azt mondta, hogy nincs olyan vagyoni viszonyok között, hogy a méltóságos címhez illő módon élhetne. Nem tarthatott k­evés inast, fajlovakat, Kölber-kocsit. De minden pénteken papri­kás hal díszítette az asztalát és tejfölös túróslepény, vasárnap pedig kappany­­vagy pulykapecsenye képezte az ötödik fogást, melyet régi patriárkális szokás szerint az asztalon maga trancsírozott 1924 február 2., szombat. Egyesült Kereskedelmi és írógép R.-T. Szeged. 1703 Központi igazgatóság és raktér Széchenyi-tér 8. Telefon : 3—63. Ir6»op uiá*pk­«18»i iBwItSi«, 16karbantartá»a.________________ Műszaki osztály Szt. György-tér 5. T8l,3-451

Next