Szegedi Uj Nemzedék, 1925. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-04 / 51. szám

Az erdélyi magyar kivándorlók ügye a Ház előtt A nemzetgyűlés keddi ülésén Szcilovszky elnök kegyeletes szavak­kal parentálta el Ebert német biro­dalmi elnököt. Utána Zsilinszky End­re szólalt fel, ki a Brazíliába kiván­dorolt magyarok szenvedéseit teszi szóvá. Foglalkozik az egyik oláh mi­niszter kijelentésével, aki azt mon­dotta az oláh kamarában, hogy az oláh kormány csak a magyaroknak és a felesleges idegeneknek engedte meg a kivándorlást. Elmondta ezu­tán, hogy az oláh kormány külön jellel látja el a magyar kivándorlók útleveleit, úgyhogy azok a kivándor­lás színhelyére megérkezve megszűn­nek magyar állampolgárok lenni.Majd egy pesti liberális lapra hívja fel a figyelmet, amely bejelentette hogy nemsokára már Romániába is fog járni. Kéri végül a magyar kormányt hogy a magyar kivándorlók ügyében sürgősen követelje az oláh kormány­nál a sérelem reparálását és kérdi a kormányt, hogy az oláh brutalitás ü­­gyében hajlandó e gazdsági repres­­sáliókhoz folyamodni? Szcitovszky Tibor külügyminisz­ter válaszában kijelenti, hogy a ma­gyar kormány kötelességének tartja, hogy az oláh kamarában lefolyt in­cidens miatt a Népszövetségnél kel­lő lépéseket tegyen. Ezután elfogadták a gróf Apponyi Sándor könyvtáráról, majd a külál­­lamokkal való kereskedelmi és for­galmi viszonyok rendezé­séről szóló törvényjavaslatot. A trianoni béke­szerződés 329 cikkének módosításá­­ról szóló törvényjavaslatot Csik J­ó­­zsef hozzászólása után szintén elfo­gadják. Az ülés ezután 2 órakor vé­getért. Legközelebbi ülés ma. Felakasztotta magát egy orvos szigorról Megdöbbentő öngyilkosság tartja izgalomban az egyetemi ifjúságot s a város egész társa­dalmát. Szombatról vasárnapra virradó éjjel megrázó körül­mények között vált meg az életétől Sámuel János, a Ferencz József Tudományegye­tem huszonkilenc éves szigorló orvosa, aki tartalékos hadnagyi minőségben végigküzdötte a világháborút s akit hazafias és meg nem alkuvó magaviselete miatt az oláhok szűkebb hazá­jából kiüldöztek. A tragikus sorsú orvosszigorló négy év óta lakott, mint az egyetem hallgatója a DMKE palotában levő Horthy Miklós Diákinternátusban, ahol magába zárkózott, csendes és szolid fiatalembernek ismerték társai. Sámuel János a harctérről sú­lyos sebbel és idegbajjal jött haza, melyet a sok nélkülözés, a honvágy, s az élet és a jövő súlyos reménytelenségeivel és kilátástalanságaival folytatott megfeszített küzdelem végsőkig fokozott. Az utóbbi hetekben éjjel-nappal tanult. Idegei annyira kimerültek, hogy már csak coffeinnel tudott elaludni. Szombaton délelőtt volt az első szigorlata. Reggel 4 óráig ta­nult. Karikás szemmel és fel­dúlt idegzettel ment vizsgázni. Alig állt a lábán. Megzavaro­dott. Elbukott a sebészetből. Szó nélkül hazament. Elren­dezte a holmiját s azután el­borult lélekkel nekivágott, a szöregi országutnak. Déltől éj­félig bolyongott, reggel találták meg a báró Gerliczy uradalom erdejében. A fojtogató szir­kékre torzította arcát. Ma délelőtt hozzák be holttestét bajtársai, a Csaba Bajtársi Egyesület tag­jai. Katonai pompával temetik. Egy erdélyi református pap egyetlen fiát siratja benne. Tragikus halála általános és mélységes részvétet keltett. Vasutas küldöttség Keleti Dénes előtt, Budapest, március 3. — A Kaosz államvasúti csoportjának elnöki bizottsága kihallgatáson volt Keleti Dénes MÁV. elnök­nél. A küldöttség két órán ke­resztül tárgyalt az elnökkel, aki az általános vasúti kérdé­sek meghallgatása után kije­lentette, hogy a már­ saját budgetjéből kell, hogy megél­jen és kérte küldöttségét, hogy az elért eredményekért tol­mácsolja meleg köszönetét a vasutasságnak. Az üzemi része­sedés második részét még e hónapban folyósítani fogják és a maga részéről rajta lesz, hogy az illetményezésből a va­­sutasság ki ne maradjon és a nyugdíjasok ügyét is megoldják. r­x Szeged, 1925., március 4., szerda Ara: 1000 korona. Vll-ik évfolyam, 51. szám.­­Ceresztény politikai napilap. EKifizetési ára­­­koaspra , 30.000 K St.. ..s Síim ára 1500 kor., 6­.,i­- és ünnepnap 3000 h­itesUCSilüség és kisdíj­­hivatal: Küfáris-titsa 10. sz. Tsicson, 153, Főszerkeszt A! DOBAy orui. Adr k S« ssi-izlieUíi H8|c(l te'd izáísfsiHS n Ísrií ■’íá?r­íESl? íiWit­íí l«|í(4. ,Viegjele..ife psimlee nap mtran rfiiisfBi. l'oitata Karéti pénzlíri számla 8815 Az illetmény és napidíj kér­­dését illetőleg megígérte, hogy amennyiben azok revisió alá kerülnek, meg fogja védeni a vasutasság érdekeit, a címkér­­déssel kapcsolatban bejelentette hogy a jelenlegi főfelügyelői és felügyelői címek helyett fő­tanácsosi és tanácsosi címek engedélyezése­ iránt már hóna­pokkal ezelőtt előterjesztést tett. Keleti Dénes bejelentése után az egyes vasutas kategóriák képviselői szólaltak fel amelyekre az elnök külön-külön válaszolt, és megnyugtatta az összvasutas­­ságot, hogy a vezetőség min­denben az alkalmazott érdekeit tartja szem előtt. A szociáldemokrata szak­­szervezetek működését fel­függesztették Békéscsabán. Békéscsaba, febr. 3. Hét­főn délelőtt a belügyminiszter rendeletére vizsgálatot tartottak a békéscsabai munkásság szak­­szervezetei ellen. Sorra járták az összes szakszervezetek helyi­ségeit és a vezetők lakásait, s a belügyminiszter rendelete alapján mind a 9 szakszervezet vagyonát zár alá vették. Egy­úttal közölték, hogy a szak­­szervezetek működését a bel­ügyminiszter felügyeleti jogánál fogva felfüggeszti. A belügyminiszter a fel­függesztésre azért határozta el magát, mert bizalmas jelen­tésből arról szerzett tudomást, hogy az alapszabályok ellenére a szakszervezetek politikai te­vékenységet fejtettek ki, magu­kat a szociáldemokrata­ párt rendelkezésének alávetették és politika célokra tagdíjat szedtek. A POLITIKA hírei Az apropriációs javaslat tárgyalását a nemzetgyűlés valószínűleg már a holnapi,vagy holnaputáni ülésén meg­kezdi. A javaslat letárgyalása után 24 tagból álló külön választójogi bizott­ságot választank. Ha az egységspárt választóbizottsága végez a javaslattal, akkor az a jövő heti pártértekezlet elé kerül.­­ Ezután megtörténik az intéz­kedés a nemzetgyűlés választójogi­­bi­­zottságának megválasztásáról, amellyel kapcsolatosan a többi bizottságban megüresedett helyeket is betöltik. A nemzetgyűlés az apropriációs­ javas­­latot előreláthatólag a jövő héten befe­jezi, úgy hogy március 16-án szünetre megy a ház addig, amíg a választó­jogi­ bizottság a javaslatott letárgyalja. Szcitovszky külügyminiszter lemond. Budapest, márc. 3. Szci­­tovszki Tibor külügyminiszter, aki alig két hónappal ezelőtt foglalta el helyét, a miniszteri székben, nemsokára lemond miniszterségéről és visszatér a a gazdasági életbe. Távozásának semmiféle politikai háttere nincs és lemondásának oka kizárólag az, hogy a közeljövőben meg­hívják a Magyar Általános Hitel­bank vezérigazgatói állásába és ő ezen meghívásnak eleget is fog tenni. A szovjetpénz miatt meg­gyorsult a szociáldemokrata párt bukása. Budapest, március 3. A Rothe Hilfe botrány változat­lanul dominálja a politikai helyzetet. A szociáldemokrata párt a dolog tisztázására még semmit sem tett. Szocialisták magyar Linovjev levélnek ne­vezték el a bécsi nyilatkozatot, talán attól való félelmükben, hogy ennek is a baloldali poli­tika bukása lesz a következ­ménye. A szocialisták nem haj­landók megkeresni a vád tisz­tázásának módját és ezt ellenük így meg kell keresni. Egyébként a dolog súlyos zavarokat okozott a párt belső életében is és a vezetőséggel való elégedetlen­ség újra jelentkezik. A nemzet­gyűlés szerdai interpellációs napján több interpelláció fog elhangzani ebben az ügyben, amelyek követelni fogják a botrány felmerítését. Az iparosok és kereskedők piacul kérik a Rákóczy-teret (Saját tudósítónktól.) Körmendy Má­tyás ipartestületi elnök vezetésével mintegy 30 tagból álló iparos és ke­reskedő küldöttség kereste fel Somogyi Szilveszter dr. polgármestert. Azt a kérelmet adták elő, hogy a Rákóczi tér tervbe vett parkosítását a város mel­lőzze, az egész teret pedig engedje át az iparosoknak piac­terül. Az esetben pedig, ha ez a kérelmük nem volna teljesíthető, akkor az a kívánságuk, hogy az egész teret a város hagyja meg kocsi megálló­helynek. Somogyi polgármester válaszában kijelntette, hogy a teret a város nem akarja parkosítani, hanem csupán ar­ról van szó, hogy ritkásan beültetik fával, úgyhogy az piacnak alkalmas marad. Az iparosok és kereskedők ki- Korda Máriával a rabszolgakirálynő péntektől a BELVÁROSIBAN

Next