Szegedi Uj Nemzedék, 1926. október (8. évfolyam, 223-249. szám)
1926-10-01 / 223. szám
SZEOEPI DJEMHIPIK 1920 október 1., péntek Chamberlain megérkezett Livornoba Asanflol balagyminisztar As Mussolini ssivályos l — A Szegedi Új Nemzedék tudósítójától — A Mussolini miniszterelnök csütörtökön délelőtt Rómából ideérkezett Narakor Grandi államtitkár és Pallacci kabinetirodai főnök kiséretében . Delphin angol jacht fedélzetére ment, ahol Chamberlain és családja fogadták. Mussolini szívélyes beszélgetést folytatott, ami nem sokkal 1 óra után véget ért. A minisztterelnök ezután kíséretével együtt a I Giulia olasz jacht fedélzetére vonult vissza. Lezajlott a budapesti egyetemek hagyományos gólyaversenye fami is — A Szegedi Új Nemzedék tudósítójától — A BEAC csütörtökön délután rendezte hagyományos gólyaversenyét a lágymányosi sporttelepen. Az új egyetemi polgárok feltűnő nagy számban jelentek meg a versenyen, amelyen szép küzdelmet vívnak a résztvevők, különösen Koppány hívja fel magára a figyelmet, aki 170 cm-es magasugrásával szép jövőre enged következtetni. Figyelemreméltó teljesíttmény Káptalan 11 méteres súlydobása is. Biztosra vehető Sipőcz megválasztása a főváros polgármesterévé A Rlpku-pirt BsonBiciös halirosala a kerassIAny pelgArmoatorlal&ll tAmegalAaa ügyében — A Szegedi Uj Nemzedék tudósítójától — Budapest, sieptember 30. Az egységes községi polgári párt csütörtökön este Kozma Jenő dr elnökletével értekezletet tartott. Az értekezleten az elnök a szerdai polgármesterválasztással foglalkozván, Ripka főpolgármester érdemeit méltatta. Ami a pénteki polgármesterválasztást illeti, arra nézve a párttagok valamennyien egyetértenek. Az értekezleten jelenlevő bizottsági tagok egyértelműen elhatározták, hogy a pártnak minden tagja leadja szavazatát Sipőczre. Ismét megrendült a lengyel kormány helyzete A lengyel tBrvAnyhosAs bisalmatlanBigi inditvAnyok mailéit csökkantalle a keilsAgwalAst — A Szegedi Uj Nemzedék tudósítójától — Varsó, szeptember 80. A szejm 206 szavazattal 92 ellenében az utolsó negyedévre megállapított 484 milió zlotis költségvetést 450 millióra szállította le. Az ülést még pénteken folytatják. A napirend szerint a nemzeti demokraták bizalmatlansági indítványa következik az egész kormány ellen, a keresztény demokraták bizalmatlansági szavazata a miniszterelnök ellen és a kereszténydemokraták javaslata, amely azt akarja, hogy jogával élve, a két kamarát azonnal oszlassák fel és három hónapon belül új választást írjanak ki. Díszvacsora a külföldi szállodások tiszteletére - Blakuló wundéguk a vacsorán — A Szegedi Új Nemzedék tudósítójától Budapest, szeptember 30. A szállodások nemzetközi egyesületének Budapesten tartott közgyűlése alkalmából a székesfőváros rendezésében a Vigadóban csütörtök este di8zv£CSora volt, amelyen mintegy 800-an jelentek meg. A Vigadó előcsarnokában világoskék díszruhába öltözött hajdúk álltak sorfalat és művésziesen feldiszített asztalok várták a vendégsereget. A banketten a külföldi vendégeken kívül megjelent József királyi herceg, Vass helyettes miniszterelnök, Ripka főpolgármester, Bódy Tivadar volt alispán, Ángyán Béla sajtófőnök, bárcziházi Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár, Álgya Sándor tábornok és mások. Elsőnek a kongresszus elnöke, Nils Trullson emelte poharát a kormányzóra, elragadtatással adva kifejezést a soha nem tapasztalt vendéglátás miatt. Azután Vass József helyettes miniszterelnök a miniszterelnök és a kormány nevében üdvözölte a megjelenteket, métazva a szállodások hivatásának fontosságát és jelentőségét, amelyet a nemzetközi viszonylatban elfoglalnak. Vass beszéde után Ripka főpolgármester üdvözölte a főváros nevében a vendégeket. A csődjog reformját és a csődönkívüli támadó jog kodikálását kérik a kereskedők A mai candlömegalibBI 1—2 osztalékut a hitalessiknak, a többit elviszi a csődtömaggondnok Budapest, szeptember 30 A Magyar Kereskedelmi Csarnok az igazságügyminiszterhez felterjesztést intézett, melyben a csődjog reformját kéri s azt kívánja, hogy az igazságügyi kormány kezdje meg a csődönkivüli támadó jog kodifikációját. A csődtörvényt még 1881-ben alkotta meg a magyar törvényhozás. E negyvenöt esztendő alatt azonban teljesen megváltozott a kereskedelmi élet , a régi törvényt már nem tartják alkalmasnak arra, hogy a modern kereskedelem igényeit kielégítse. Henry Porten briliiáns vígjátéka Elszabadult a feleségem hétfőn és kedden a Korsó Mosiban JUREK NAPIREND Október 1. Péntek. hát. Rémig. Prot.Malvin. Nap kél: 5 óra 42 perckor. Nap nyugszik : 17 óra 25 perckor. Somogyi könyvtár : 10—1, 4—7-ig. Egyetemi könyvtár: 8—1, 3-7-ig Museum : Nyitva 10—1-ig. A szerkesztőség hivatalos órái alatt dilslőtt 11- ig, délután 4-6-ig fogad. A Szegedi Új Nemzedék telefonszámai: Szerkesztőség: 12—84; kiadóhivatal: 1—53, nyomda : 17—19. Egész héten éjjeli szolgálatot a következő gyógyszertárak tartanak: Gyógyszertárak : Telefon : Apró Jenő, Kossuth L. s.-u. 61. 996. Barcsay Károly, Széchenyi-tér 13. 270. Borbély József, Takaréktár u. 14.1268. Moldován Lajos, Újszeged. 846. Nagy György, Boldogassz. s.-u. 31,1125. — Az első szentmihályteleki búcsú. Nagy ünnepség közepette ment végbe az első szentmihályteleki búcsú. A tanyák vallásos népe közadakozásából 8 millió koronáért megvásárolt egy olajfestményt, mely Szent Mihály arkangyalt ábrázolja. A képet kedden, 28 án ünnepélyes keretek között szentelték meg. Az ünnepélyen résztvett Ungi Athanáz szentferencrendi házfőnök is, ki az értékes festményt megáldotta és megszentelte. — Áthelyezés. Pólyák Anna felsőtanyai tanítónőt a kultuszminiszter Örkénybe helyezte át. — Uj tanyai körzet. A kultuszminisztérium elrendelte a már meglevő 8 tanyai körzet kiegészítéséül a szentmihályteleki tanyai körzet felállítását. — Az uj tanyai iskola igazgatójává Szabó János állami tanító kapott kinevezést. A tanács 20 milliót ad a röszkei plébánia kijavítására. Pár héttel ezelőtt, mint megírtuk, a vihar és az esőzés erősen megrongálta a röszkei plébánia tetőzetét, sőt a szobák belsejét is. Kopasz Antal plébános az épület rendbehozatalára 40 millió koronát kért a várostól. A tanács azonban csütörtöki ülésén csak 20 millió koronát utalt ki erre a célra. — Görög katolikus mise. Vasárnap délelőtt fél 10 órakor a Rozáliakápolnában görög szertartású katolikus szentmisét mond Groholy Jenő makói görög katolikus lelkész. — Megkezdődnek az előadások a női Iparostanonc iskolában. A szegedi női iparostanonc iskolában a rendes előadások az iskolaépület helyreállításának előrehaladottsága következtében október 1 én délután 2 órakor megkezdődnek. Elszakított magyar városok nevéről keresztelik el Debrecenben az új utcákat. Debrecenből jelentik: Debrecenben sok névicsen utca volt, amelynek elnevezése meglehetős gondot okozott az illetékes bizottságoknak. A debreceni múzeumi bizottság most azt javasolta, hogy a névtelen utcákat az elszakított magyar városok nevéről kereszteljék el A bizottság elfogadta a javaslatot. Horthy Miklós kormányzó meglátogatta az állami pénzverdét. Budapestről jelentik: A kormányzó csütörtökön déli 12 órakor Magasházy László alezredes, első szárnysegéd kíséretében magánjellegű látogatást tett az állami pénzverdében, ahol a kormányzót Bud pénzügyminiszter fogadta és üdvözölte. Az államfő Mihaelis Samu miniszteri tanácsos, a pénzverde igazgatójának kalauzolása mellett több mint egy óra hosszat tartózkodott a pénzverdében, ahol megtekintette az üzemben lévő gépeket és távozásakor beírta nevét a pénzverde emlékkönyvébe. A kormányzó látogatásával egyidőben Bethlen miniszterelnök, Vass népjóléti miniszter, Klebelsberg kultuszminiszter, Walko kereskedelemügyi miniszter, Mayer földművelési miniszter, és Csáky gróf hadügyminiszter is megtekintették a pénzverdét. — Kapi Béla evangélikus püspök negyedszázados papi jubileuma. Szombathelyről jelentik: Kapi Béla dunántúli evangélikus püspök most ünnepelte 25 éves lelkészt, és 10 éves püspöki jubileumát. A jubileumi ünnepségek szerdán kezdődtek meg a szombathelyi egyházközségben és a Luther Szövetség díszközgyűlésén, amelyen meleg szavakkal méltatták a püspök érdemeit. Este 9 órakor 500 terítékes bankett volt a püspök tiszteletére, amelyen az első felköszöntőt a kormányzóra mondották. A püspök az ünnepi felköszöntőkre válaszolva, egymás megbecsülésének és a felekezetek együttműködésének a szükségét hirdette. Csürtökön délelőtt a dunántúli egyházkerület tartott díszközgyűlést a püspök tiszteletére. A kormány képviseletében Tarányi főispán, a kultuszminiszter megbízásából pedig Tóth István miniszteri tanácsos üdvözölte a jubilánst, aki minden egyes üdvözlésre külön-külön mondott meghatott szavakkal köszönetet. A közgyűlésen ezután a folyó ügyeket tárgyalták le. Délben a közgyűlés tagjai díszebédre gyűltek össze. — Csökkent a postatakarékpénztár törzskamatláb. Budapestről jelentik : A pénzügyminiszter rendeletében 1926. októbertől kezdődő hatállyal a postatakarékpénztár takaréküzletágában a takarékbetétek után fizetendő törzskamatlábat 6 százalékban, a különleges kamatozású betétek kamatlábát pedig 65 százalékban állapította meg. Vakmerően drágít a telhetetlen cukorkartell. Budapestről jelentik: A cukorgyárak szerdán váratlanul beszüntették eladásaikat. Ezen körülmény feltűnést keltett, most miután kiderült, hogy a beszüntetést azért történt, mert a cukorkartell csütörtökön 250 koronával emelte fel a cukor kilogrammjának gyári árát. — Gyermekhalál a kubikgödörben. Békéscsabáról jelentik: Vésztőn Balogh László földműves két éves kisfia a kubikgödör mellett játszott, miközben beleesett. Azonnal segítségére siettek, azonban már csak a holttestét tudták kihúzni a gödörből. A vizsgálat megindult a felelősség megállapítására. Az Idő A budapesti Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban az utóbbi 24 órában az eső inkább csak az ország nyugati nagyobb felére szorítkozott, ahol helyenként még számottevő volt. (Nagykanizsa 23, Zalaegerszeg 23, Szeged 20 mm.) Zivatart észleltek Budapesten és Debrecenben. A hőmérséklet a keleti részeken jóval magasabb volt, mint nyugaton , maximum 20—21 fok Celsius. Időjóslat : Némi hó- hülyedés és helyenkint még esők várhatók, később javulás. — Hatósági engedélyhez kötötték a magánzeneoktatást. Budapestről jelentik: A belügyminisztérium körrendeletet adott ki, amelynek értelmében ezentúl a magánzeneoktatással csak azok foglalkozhatnak, akik az Országos Magyar Zenész Szövetség tagjai, megfelelő zenei képességgel bírnak, erkölcsi és hazafias magatartás tekintetében kifogás alá nem esnek és szövetségi tagsági minőségüket a rendőri hatóságok előtt igazolják. Kivételt kérdeznek ez a kl azok, akiknek zeneisolákban tanításra már van hatósági engedélyük, vagy zeneoktatásra képesítő állami oklevelük. A miniszteri rendelet szigorú büntetést ír elő azok ellen, akik hatósági engedély nélkül foglalkoznak ezentúl zeneoktatással, de ugyan azzal a büntetéssel sújtja azokat is, akik hatósági működési engedély nélküli oktatóktól fogadnak el tanítást. Az Országos Zenész Szövetség nyilvántartja a zeneoktatókra vonatkozó ajánlatokat és szerződési feltételeket is, melyeket a Zenész Szövetség egységesen állapított meg. — Ismét elítéltek párbajvétségért két nemzetgyűlési képviselőt. Budapestről jelentik: Ulain Ferenc is Hedry Lőrinc nemzetgyűlési képviselőket csütörtökön párbajvétségért két napi államfogházra ítélték. Leesett a létráról. Wesszel János lakatos a városi bérház javítása közben egy 7 méter magas létráról a hátára zuhant. Súlyos belső sérülésekkel ápolják a lakásán. 14 Szegedi Új Nemzedék a Délvidék egyetlen keresztény lapja