Szegedi Uj Nemzedék, 1929. március (11. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-01 / 50. szám

akasztás büntette címént emelt vádat a kir. ügyészség. Wickl Istvánt 1924-ben a makói pénz­ügyigazgatóság Kevermesre küldte azzal a megbízatással, hogy ott állítsa fel és vezesse a forgalmiadóhivatalt. Wickl két esztendőn át végezte a rábízott munkát, amikor egy váratlanul jött hivatalvizsgá­lat­­ számos szabálytalanságot és vissza­élést fedezett fel. A rovancsolás kiderítette, hogy Wickl István a forgalmi adótömbök egyes lap­jait meghamisította és számos hivatalos könyvet eltüntetett. A könyvekbe is ha­mis adatokat vezetett be és ilyen módon, közel öt­­millió koronát elsikkasztott, és azt saját céljaira elköltötte. Folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt indult meg Wickl István ellen a bűnvádi eljárás. A négy napig tartó főtárgyaláson a vádlott tagadta a terhére rótt bűncselekmények elköveté­sét és azzal védekezett, hogy ő elszá­molt a hiányzó összeggel. Ezt az elszá­molást azonban semmivel sem tudta bi­zonyítani és így a törvényszék csütörtö­kön a vád és védőbeszédek elhangzása után folytatólagosan elkövetett hivatali sikkasztás bűntettében mondotta ki bű­nösnek Wickl Istvánt és ezért őt a 92. §. alkalmazásával két és félévi fegy­­házra ítélte. Az ítéletbe úgy Balázs Sándor dr. kir. ügyész, mint a vádlott és védője belenyugodott és igy­ az jogerőssé vált. A bíróság kimondotta azt is, hogy az ítéletet a makói pénzügyigazgatóságnak is megküldi. Hivatalos ebédet adott a Budapest, február 28. Nagybányai vitéz Horthy Miklós Magyarország kormányzója és felesé­ge február 28-án este 8 órakor ebé­det adott, amelyre hivatalos volt dr. Serédi Jusztinián­ bíboros hercegprí­más, gr. Bethlen István miniszterel­nök és felesége, dr. Vass József nép­jóléti miniszter, dr. Berzeviczy Al­bert, az Akadémia elnöke és felesége dr. Wl­assics Gyula, a­­felsőház el­nöke és felesége, Almássy László a képviselőház elnöke, és felesége, gr. Klebelsberg Kunó, dr. Walkó Lajos, dr. Bod János, gr. Csáky Károly, Időjárás A szegedi egyetem időjelentése A szegedi egyetem földrajzi intézeté­nek meteorológiai, obszervatóriuma je­lentette, hogy csütörtökön Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 0.4 fok C, a legalacsonyabb —4.6 fok C. A baro­méter adata :0 fokra és tengerszinre redukálva reggel 749.2 mm., délben 752.8 m­m., tehát emelkedő tendenciát mutat. A levegő relatív páratartalma reggel 88 délben 80 n/o. A szél iránya északi s erőssége L—5 volt. A budapesti meteorológiai intézet je­lentette csütörtökön este 10 órakor. Ha­zánkban az esti­ órákban az ország na­­­­gyobb részében viharos északi szél fúj, amely helyenkint a havat is feltépi. A hőmérséklet északkelet felől sülyed, Deb­recenben este 10 fok C. volt. IDŐ­JÓSLÁS: A szelek gyengülése, erős éj­jeli lehűlés és túlnyomóan derült idő várható. Olcsóbb lett a békebeli módra készült Bokor BMozi és­ KÉMVER Félbarna 1 kiló - 30 f. Hófehér 1­0 ~ -36 f. Valódi ross 1 kiló — 34 f. Kívánatra 5 kilót is hazaszállítok. Telefonhívószám 319. Bokor János Fia Mikszáth Kálmán­ utca 10 Viszonteladóknak ínv­e T SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK Mayer János, dr. Szcitovszky Béla, Hermann Miksa, dr. Wekerle Sándor, dr. Zsitvay Tibor miniszterek felesé­gestül ,az államtitkárok, a felsőbíró­ságok elnökei feleségestül, Zubko­­vics György görögkeleti püspök, dr. Raffay Sándor ev. püspök és neje, dr. Ravasz László ref. püspök és neje, dr. Ripka Ferenc főpolgármester Sipőcz Jenő polgármester és Vér­­tessy Sándor kabinetirodai főnök és neje, valamint dr. Scholtz Andor fo­lyamőrkapitány szolgálattevő szárny­segéd. Az új sajtójavaslat visszavonását és az újságírókamarát sürgeti a vidéki sajtó Budapest, február 28. Az ország 257 vidéki napilapja és hetilapja Budapesten Frishovicth Má­tyás országgyűlési képviselő elnöklete alatt gyűlést tartott, amelyen Ruff Andor szerkesztő előterjesztésére egyhangúlag elhatározták, hogy az újságíró kamara mielőbbi létesítését és addig is­ az új sajtótörvény terve­zet visszavonását kérik a kormány-­ tól .Az országos egyesület az igaz­­ságügyminiszter felkérésére részt vett a sajtótörvénytervezet tárgyalásán és­­ észrevételeit Veszély Antal foglalta­­ írásba és nyújtotta be a minisztérium törvényelőkészítő osztályához. Elfogadta a nagygyűlés Thurzó Nagy László szerkesztő előterjeszté­sét ,melynek alapján az ország vala­mennyi vidéki lapja és azok sajtó­­munkásai tagja lesznek az országos egyesületnek. Gal­ovics Jenő ügyve­zető alelnök előterjesztésére kimond­ta a nagygyűlés, hogy Sopron város meghívására az országos egyesület május 19-én a pünkösdi ünnepek alatt Sopronban tartja meg kongresszusát és ez évi rendes közgyűlését. Emlékművet állítanak fel a kaponyi negyvennyolcas hősök dicső har­cainak megörökítésére Március 5-én lesz a kaponyi­ csata­ 80. évfordulója. Szabadka határában a kaponyi csárda mellett 1849. már­cius 5-én kivívott győzelem megállí­totta a délvidéki szerb hadosztályt további előnyomulásában és mintegy bevezetője volt Percell Mór tábornok diadalmas hadjáratának a délvidéken. Ez a kaponyai csata jelentősége. A­­mikor a bácskai honvéd hadtest 1849. január végén kivonult a verbászi tá­borból és a felső Tiszához rendelték, a magyar állam ellen fellázadt szer­­bek újból mozgolódni kezdtek. A február 1-i Zen­tán­ rendezett vérfürdő után kezükre jutott csaknem az egész Bácska. Most már Szabadka és Sze­ged elfoglalása volt, minden törek­vésük. Az volt a céljuk, hogy Szabad­ka és Szeged elfoglalása után Jelasics hadtestével egyesüljön a szerb had­osztály és egyesült erővel induljanak Debrecen ellen. A szerb hadosztály­nak ezt a tervét hiúsította meg a kaponyi győzelem. Szabadka védel­mével Gaál László alezredes, honvéd hadosztályát bízták meg. Segítségé­re jött Szegedről az 5. honvéd zász­lóalj, de ezzel együtt sem volt Gaál alezredesnek három­ezer embere. A Bajmok alatt gyülekező szerbek majd ötezer emberrel és 13 ágyúval in­dultak Szabadka ellen. Március 5-én került sor a döntő csatára. A magyar vitézség és magyar leleményesség fö­lényes győzelmet aratott a szerb túl­erővel szemben. Az említett csapa­tokon kivil még különösen kitün­tették magukat a­ P­a­á­l Antal későbbi bácsmegyei alispán vezetése alatt álló felsőbácskai fekete sipkások és C­z­i­n t­u­l­a Antal őrnagy parancs­noksága alatt álló harcoló mozgó nemzetőrség, meg a budai gráná­tosok. Szabadka város közönsége a kaponyai csata félszázados évforduló­­ja alkalmából a város főterén a nem­zeti kaszinó épülete előtt díszes obe­­liszket állított a kaponyai hősök em­lékezetére. Ezt az emlékművet a szer­­bek 1919-ben megcsonkították, meg­fosztották díszétől. A megcsonkított meggyalázott emlékmű tetején már nem őrködik a turul kiterjesztett szárnyakkal. Szabadkáról száműzték a magyar turult. A kaponyai csata 80. évfordulója alkalmából mozgalom­ indult meg arra, hogy a Szabadka városából száműzött turult, Szabadka magyar területén Kelebia községben á­llitsák fel. A volt szabadkai m. kir. 6. honvéd gyalogezred bajtársi szö­vetsége az ezred hősi halottainak épen Kelebián óhajt emlékszobrot ál­lítani és ennek az emlékműnek méltó disze lenne a magyar turul. Akik az eszmével rokonszenveznek, juttassák el adományaikat mielőbb az emlék­bizottsághoz. A pénzt legcélszerűbb, bármelyik postahivatalnál kapható üres csekklap felhasználásával H­a­d­­z­s­i­t­s György Budapest, 32.269. sz. postatakarékpénztári csekkszámlára befizetni. Szegő Imrét átszállították a Csillagbörtön megfigyelőjébe Szeged, február 28. Lapunk csütörtöki számában rész­letesen beszámoltunk arról a minősít­hetetlen és általános felháborodást kel­tő inzultusról, melyben Szegő Im­re állásnélküli magántisztviselő ré­szesítette az Országos Társadalom­­­biztosító Intézet szegedi fiókjának köztiszteletben álló főorvosát, S­z­­­á­­v­i­k Péter dr.-t. Szegő Imre azzal az­ indoklással, hogy idegei nincsenek rendben ,minden áron be akart jutni egy dunántúli szanatóriumba. Ezt a kérését azonban mivel azt nem találta indokoltnak, elutasította Szlávik Pé­ter dr. főorvos. A vakmerő fiatalem­ber ekkor a hivatását teljesítő orvost durván megütötte, sőt ezzel az inzul­tussal - amit előre bejelentett még el is dicsekedett. Szegő Imre ellen hatóság elleni erőszak címén eljárás indult meg, a­­melynek során a vizsgálatot vezető P­a­p­p Menyhért dr. rendőrkapitány előtt is Szegő olyan felháborító és kihívó módon viselte magát, hogy a rendőrkapitány miután a­ gyanúsí­tott magatartásáról felettes hatóság­nak jelentést tett , elrendelte a ma­gántisztviselő azonnali letartóztatá­sát. A fiatalember ezt az intézkedést nagy méltatlankodással vette tudo­másul, azonban ez már nem használt semmit, és így még szerdán dél­előtt átkísérte egy rendőr a kir. ügyészség fiókfogházába. Szegő Imre idegeire a fogház zárt levegője sem tett úgy látszik valami jó hatást, mert ott is botrányt rendezett. Hiá- •1929 március 1péntek FRANKO ANDOR „Dugonics" gyógyszertárában Dugonics-tér (Szegedi Napló-ház) kapható a felülmúlhatatlan hatású Virág-krém­é­rt ha igyekeztek az őrök lecsillapítani, nem használt a jó szó és Szegő Imre továbbra is kiabált. Az őrök látva fi­gyelmeztetésük hiábavalóságát, azon­nal jelentést tettek a vizsgálóbíró­nak, aki elrendelte Szegőnek a Csil­lag-börtönbe való szállítását. Előrelátható, volt, hogy ez az­ át­szállítás nem fog megtörténni min­den zavar nélkül és ezért zárt rab­­szállító kocsit kértek a börtönigaz­gatóságtól. Szerdán délután 3 óra tájban azután minden baj nélkül si­került Szegő Imrét átszállítani a Csillag-börtönbe, ahol a börtönorvos hosszabb időn át meg fogja figyelni az elmeállapotát. Itt, a megfigyelőben fog eldőlni, hogy a botrányt botrányra halmozó fiatalember valóban súlyos idegbaj­ban szenved-e, vagy pedig csak mí­meli az idegbajt, hogy ily módon sza­baduljon a Szlávik főorvossal szem­ben elkövetett bűncselekménye vár­­­ható súlyos következményeitől. Az egyetemi ifjúsá­g Bem­i úitaéja Szeged, február 28. Hírt adtunk már arról a lelkes kezde­ményezésről, mellyel a MEFHOSz sze­gedi csoportja a fővárosban felállítandó Bem­-szobor mielőbbi megalkotásának le­­hetővé tétele érdekében a legendás hírű magyar szabadsághős iránti kegyeletes megemlékezésül. Vasárnap Szegeden Országos Bem-ünnepet rendez. Az ün­nepség legmagasabb védnökségét József királyi herceg, fővédnökségeit gróf Kle­­belsberg Kunó kultuszminiszter, Matu­­sewszky Ignác lengyel követ vállalták.­­ A lengyel követségtől vett értesülés szerint a jelenleg Varsóban tartózkodó lengyel követ helyett, amennyiben a hét végére nem érkezne vissza, a követség jelenlegi vezetője Lazarsky Ottmár kö­vetség­i tanácsos is leérkezik az ünnep­ségre, kit a város, a társadalmi egyesü­letek kiküldöttei s az egyetemi ifjúság küldöttsége fog fogadni. A követtel együtt érkezik a vasárnap délelőtti gyorssal báró Balás György tá­borszernagy, az Országos Bem-szobor bizottság elnöke, gróf Godziemba-Dak­ib­­szki Pál, a Magyar Diákkülügyi­­Bi­­zottság lengyel referense, a lengyel­­magyar egyesület kiküldöttei s valószínű­leg Herczeg Ferenc is, kinek a Petőfi­­centennáriumra írt alkalmi egyfelvoná­­sosát, a «Költő és a Halál»-t ezúttal mu­tatja be a Városi Színház a matiné mű­során. A tartalmas programot a 9. honvéd gyalogezred zenekara nyitja meg Ficht­ner Sándor zeneügyi aligazgató vezény­lete alatt, a lengyel Himnusszal és Khé­­ler­ Rákóczi nyitányával. Prológust mond Varga Zsigmond a MEFHOSz Sz. O. elnöke. Magyar dalokat énekel a Szegedi Pol­gári Dalárda. Az ünnepi beszédet báró Balás György táborszernagy tartja s utána vitéz Végh Kálmán alkalmi szavalata következik A «Költő és Halál» c. egy felvonásos szerepeiben Peéry Piri, Szakáts, Herczeg, Kovács és Szilágyi játszanak. Végül Fichtner: Magyar fantáziáját és a Him­nuszt játsza el a honvéd zenekar. A matiné után 2 órakor a lengyel követ, báró Balás György táborszernagy és a lengyel egyesület tagjainak tiszte­letére a Kass különtermében bankett lesz, melyen való részvétel a MEFHOSz elnökségéhez a központi egyetemen (te­lefon 17—80 vagy 17—81) ma estig be­jelentendő.­­­­ Délután a múzeumot, a fogadalmi tem­plomot s az új klinikákat tekintik meg a fővárosi vendégek, kiket este 6 órakor a MEFHOSz országos kongresszusának tagjaival együtt a MANSz hívott meg teára, a leánygimnáziumban lévő he­lyiségeibe. A matiné jegyeit a színház délutáni helyárain a­­ központi egyetem portása árusítja, .

Next