Szegedi Uj Nemzedék, 1939. január (21. évfolyam, 2-24. szám)
1939-01-02 / 2. szám
körötte hangzó csatazajban eltűnődik a sokféle »legyen« és »hogyan« problémáin, és néha úgy érzi, mintha sűrű ködben, úszó jéghegyek között előreóvakodó hajón utaznék. — És nagy áldás nekünk és a Gondviselés különös kegyelme — folytatja tovább emelt hangon a szónok —, hogy főpásztorul Nagyméltóságodat állította élünkre, aki írásainak és szavának erejével világosságot sugároz a ködbe, rendet teremt a zavarban, utat mutat az eltévedteknek mindenkor, de különöskép a válságok óráiban. És ezekből a tanításokból két útmutatótábla nő ki a számunkra : az egyiken ez a felírás áll : nincs igaz kereszténység áldozatos szeretet nélkül; és a másikon : nincs szentistváni Magyarország igaz kereszténység nélkül. — Ahogy gondolkodtam azon, mivel is köszöntsem ez idén újévkor Nagyméltóságodat : — két képre, — két festményre gondoltam. Ezek közül az egyiken, amely itt függ ebben a palotában, Tintoretto, a nagy olasz mester ábrázolja Szent Rókust, ahogy betegeket gyógyít. Szinte szimbolikus erővel hat ez a kép, példázván a ház urának is apostoli misszióját, amellyel a lelkeknek a test nyavalyáinál is sokszor súlyosabb betegségeit gyógyítja. A másik képet Nápolyban láttam a Szent Domokos-bazilikában. A kép a Keresztrefeszítettet ábrázolja, és az a hagyomány, hogy Aquinoi Szent Tamás ez előtt a kép előtt kérdezte meg Krisztust , meg van-e írásaival elégedve , és a hagyomány szerint csoda történt : a Megfeszített a képről — felelt a kérdésre : »Bene scripsisti Thoma«, jól írtál Tamás. Bizonyos, hogy Nagyméltóságod súlyos írásaiban is, amelyek az örökigazság jegyében mindenkor a lelkek békéjét szolgálják — a mi mélységes hálánkon túl — az Úr kedve telik. — Legyen szabad ezt a szerény képet erről a két nagyszerű képről a Szeged belterületi egyházközségek, a Katolikus Kör és a Baross Szövetség hódolatos hálája jeléül átnyújtani az alázatos kéréssel : vezessen, óvjon, segítsen bennünket ezután is kegyelmes főpásztorunk, —s hogy ezt tehesse : a jó Isten árassza el bőséges kegyelmével és jó egészségben ,az újévben is és azon túl is — nagyon sokáig éltesse. Örülök, hogy Szegeden annyi hű lélek van Winkler Elemér dr. nagyhatású, s mélységes figyelemmel kísért újévi köszöntője után a megyéspüspök adott kifejezést örömének afölött, hogy hívei szeretettel keresik fel újév napján, s jókívánságokkal halmozzák el, amint azt a küldöttség szónoka olyan ékes szavakkal kifejezésre juttatta. Hő óhaja, hogy a beszédben elhangzottakat, amelyek katolikus hitünkkel, s igaz kereszténységünk megvallásával kapcsolatosak, átültessék az életbe is. — Amikor engem köszöntenek — folytatta tovább a főpásztor, — egy pillanatig sem habozom kijelenteni, és hangsúlyozni, hogy a krisztusi hitet tovább ápolják lelkükben. Ha keresztény meggyőződésű emberek fogják az országot, a közületeket, a várost vezetni, a jövőt illetően nincs ok aggodalomra. Krisztus tanítása a kereszténység alaptétele. S ha ezen az alaptételen állanak az emberek és országok, akkor jó alapon állanak. Hogy ma világszerte próféták és megváltók jelentkeznek és annyi bajt okoznak az emberiségnek, az azért van, mert előbbre helyezik a maguk programját és politikai felfogását a kereszténység tanításánál, s politikai és világnézeti szempontjaiknak akarják a kereszténységet alárendelni. Csábos jelszavakat hangoztatnak, a pozitív kereszténység hívei — mondják a hiszékeny közönség felé. Pedig éppen az ilyen próféták föllépése folytán vesztette el az emberiség lába alól a talajt. Kitaláltak különféle megváltó elméleteket, pedig Megváltó csak egy van és egy volt. — Abban hisz minden jószándéku katolikus, a legegyszerűbb szegény napszámos, s abban kell hinnie a társadalom előkelőségeinek is. A legszegényebb ember a maga hitének őszinteségével sokszor megszégyeníti a grófokat, s azokat, akik az élet javait élvezik. Sokan vannak a legújabb idők prófétái közül, akik az általuk elképzelt kereszténységet bunkóval akarják másokra erőszakolni, de saját magukat nem akarják a krisztusi kereszténység alá rendelni. Ehelyett inkább fenyegetőznek, erőszakoskodnak és keresztény jelszavakat hangoztatnak. — Mi ezt a felborult gondolkozást magunkévá nem tesszük. Ellenben hirdetjük, hogy a hitbuzgalom ápolása mindennél előbbrevaló és mindennél fontosabb az eszmék mai zűrzavarában. — Örülök, — mondotta tovább a megyés főpásztor —, hogy Szegeden annyi hű lélek van, akik teljesítik kötelességüket a krisztusi kereszténységgel szemben, s akik nem követelnek illegális jogokat a maguk számára. Ha tovább is ezt az utat követjük, az ország rendje és élete nem szenved csorbát. De felborul a rend világszerte, ha a lelkek rendje felborul. És felborul akkor a hűség rendje is. Az új korok prófétái azt hirdetik, mi majd magunkat fogjuk megváltani, mi majd rendet teremtünk, mi majd újra rendezzük a világot. Pedig ez az isteni megváltást tagadó világ idézi elő a népek és nemzetek nyugtalanságait, holott az Isten útján haladva több lenne a nyugalom, a bizalom, az embereknek egymás iránt való szeretete, s ennek következtében a vállalkozási kedv és az alkotásra vágyó készség Minden munkának tehát az örökkévalóság szempontjából kell történnie. Ha ez a szempont vezérel bennünket kereszténységünkben és tetteinkben, az Üdvözítő nekünk is elmondhatja, amit Aquinói Szent Tamásnak mondott: — Jól cselekedtél, jól dolgoztál érettem. Keresztény újévet kívánok tehát az én kedves híveimnek, igaz kereszténységet az egész magyar világnak. Ez az én újévi kívánságom, mert ennél jobbat nem kívánhatok — fejezte be nagy lelkesedéssel fogadott válaszát a főpásztor, aki ezután sorban kezet fogott az üdvözlésére megjelentekkel. Déli 12 órakor jelent meg vitéz Imecs György főispán és Pálfy József dr. polgármester, akiknek jókívánságait a föpásztor meleg szívélyességgel viszonozta. Nem sok PÉN Z TÁ ROSNO helybéli forgalmas detail üzletbe felvétetik. Levelek: „Jól számoló keresztény" jeligére a kiadók kal később megjelent Hunyadi-Vas Gergely országgyűlési képviselő is. Micsák Márton dr. a főigazgatóság, Szepessy Aladár dr. pénzügyigazgató a pénzügyigazgatóság nevében köszöntötte a főpásztort, majd a felsőipariskola tanári kara tisztelgett, utánuk vitéz Máriaföldy Márton gimnáziumi igazgató a Katolikus Népszövetség, Beck Endre a Szent Imre Társulat jókívánságait tolmácsolta. Gratulált még Tarajossy Béla dr. ügyészségi elnök, Pintér Ferenc tábornok, Kanizsay Karg György ezredes, Bakay Gábor állomásfőnök és még sokan mások. Az újévi fogadás délben fél kettőkor ért véget. A Baross Szövetség szegedi szervezete népes küldöttséggel tisztelgett Vinkler Elemér dr. kormányfőtanácsos, szegedi elnöknél. A küldöttség vezetője, Szeitz Ferenc ügyvezető elnök fejezte ki a keresztény kereskedők és iparosok jókívánatait az újév alkalmából. Vinkler Elemér dr.-nak és családjának és Isten áldását kérte további működésére. Vinkler Elemér dr. megköszönte az üdvözlést, majd rámutatott arra, hogy az elmúlt évben főként Imrédy Béla kormányának az volt az intenciója, hogy a magyar közgazdasági életből a jogosulatlan hódítókat visszaszorítsa. Most csak a keresztény kereskedőkön és iparosokon múlik, hogy megmutassuk: ez a fajta is alkalmas a megürülő posztok elfoglalására. Bízik abban, hogy Isten az igaz ügyet szereti és bizonyosra veszi, hogy a most készülő törvény következtében a magyar kereskedelem újra régi fényében fog csillogni. Beszéde végén utalt arra, hogy még 7 -8 évvel ezelőtt is csak a Baros Szövetség vezetői mertek a közgazdasági életben keresztény nemzeti irányt követelni, de most már közeledik az idő, amikor a magyar gazdasági megújhodás harcosait az eredmények teljes mértékben igazolni fogják. A küldöttség lelkesen megéljenezte az elnököt, aki egyénenként is viszonozta az újévi szerencsekívánatokat. Ka REKEDT vagy MEGHŰLT, GERGELY-féle KAKUKFŰ CUKORKÁT nrsi Határabiztosi gyógyszerésznél kapható A két zimnél , UEKslCSI Kossuth Lajos-sugárút és Nagykörút sarok. SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK 1939. január 3 keddtg Chamberlain sokkal nyugodtabb újévet vár,mint amilyen a tavalyi volt London, január 2. Chamberlain miniszterelnök befejezte Yorkshire megyei pihenőjét. Chamberlain miniszterelnök lord Swinton volt légügyi miniszter vendége volt a Swinton-park kastélyban. A miniszterelnök elutazása előtt ezeket jelentette ki a Press Assotiation munkatársának: — Mindenkinek nagyon boldog újévet kívánok. Azt hiszem, hogy az 1939 esztendő sokkal nyugodtabb lesz, mint az 1938 év volt Kijelentette még Chamberlain, hogy Yorkshire megyében nem találkozott sem lord Halifax külügyminiszterrel, sem Eden volt külügyminiszterrel és hozzátette, hogy nemsokára úgy is alkalma lesz arra, hogy lord Halifax külügyminiszterrel számos dologról beszélgethessen. Amerika jegyzéke Japánhoz London, január 2. A Japánnak küldött amerikai jegyzék tartalma összhangban van az angol körök felfogásával. A távolkelti kérdésekben jól tájékozott diplomáciai körökben olyan kijelentéseket tettek, amelyek szerint lehetséges, hogy Anglia Amerikához hasonló jegyzéket küld Japánnak. Hivatalos körökben azonban kijelentették, hogy a jegyzék elküldésének körülményeit még nem tették megfontolás tárgyává. Elfogták az egyik megszökött kassai halálraítéllet Kassa, január 2. Karácsony éjszakáján a kassai fogházból megszökött két halálra ítélt rab : Irimi Sándor és Scharmi András. A két elítélt már mintegy 2 éve van a kassai fogházban. A mezőkászonyi csendőrőrsön bizonyosra vették, hogy Irimi, aki mezőkaszonyi lakos volt, hazatér a faluba. Irimi Szilveszter éjjelén tényleg meg is érkezett és a csendőrök elfogták a szökevényt. Irimi elmondotta, hogy társától szökés közben elvált és nem tudja, hogy társa merre van. Vésőt és álkulcsot találtak nála, amiből arra következtetnek, hogy útközben betöréseket követett el.