Szegedi Uj Nemzedék, 1942. november (24. évfolyam, 270. szám)

1942-11-28 / 270. szám

1942. november 28., szombat. S,tSf›Kl¡i i'-p ?iaMii,Ai¡«K BENESEK ALMA Régóta tudjuk, hogy az úgyneve­zett nehéz álmoknak nincsen minden körülmények között bibliai súlyuk, vagy jelentőségük, s az álmosköny­vek magyarázatai sem alapulnak égi kinyilatkoztatásokon. Sőt szaktudó­sok megállapításai szerint legtöbb­­nyire a túlterhelt gyomor, vagy a fizikumnak egyéb kóros elváltozása­, néhanapján pedig a rossz lelkiisme­­ret is idézi elő a nyugtalan álmok szövevényeit. Ha azután hellyel­­közzel kellemes álmok lepik meg a távol jövőbe merengőket, a rossz nyelvek ezeket a görhes disznónak­makkal kapcsolatos álmaihoz hason­lítják.­­ E megállapítások jutnak eszünkbe, valahányszor angol államférfiak és az ő égiszük alatt tervelgető emig­ráns politikusok az új Európa tér­képének határvonalait és aprólékos beosztását pécézgetik ki ceruzájuk­kal. Mert ezek az államférfiak böl­­cseség hiányával kitervelt térképek, vagy a hosszú háború gyötrelmes kosztjától elrontott gyomrú világ­apostolok lidércnyomásos álmainak következményei, vagy pedig az an­gol hírverés világsorvasztó »győzel­meivel« megrészegített reménykedők "makkos« víziói... Ilyen lázálmok egyike többek kö­­­­zött a mértéktelenül megpolosítandó Csehszlovákia feltámasztása. Tennék pedig ezt azon az alapon, hogy »az európai erők egyensúlyát kell hely­reállítani«. Ezt a zsonglőrös egyen­­súlyozási műveletet természetesen hogy is lehetne másként, mint »Ang­lia földközitengeri uralmának meg­­támadhatatlansága« révén elképzel­ni­­ ? Európa egyensúlya persze Ang­lia egyensúlyával egyértelmű. A »L’État c’est moi« elve ugyanis an­gol fogalmazásban annyit jelent, hogy »Európa vagy Anglia egyet jelent«. Ezért kellene egy igen-igen erős Csehszlovákia, Magyarország és Ausztria bekebelezésével és hát megemésztésével is. Hogy ez a nehéz­­ »táplálék« megint csak gyomor­rontást idézne elő, azt egyelőre ki­hagyják számításukból e bölcs tér­képészek. Kellene továbbá egy ten­gerparttal és bizonyára nagy terü­leti kibővítésekkel hasznossá tehető Lengyelország, valamint olasz terü­letekkel felerősített Jugoszlávia is. Ez bizonyára tökéletesen biztosítaná az Anglia képére és hasonlatossá­gára »átmaszkírozott« Európa ki­­egyensúlozottságát — Oroszország­gal szemben! Mert hát, — miként a »Nineteenth Century« megállapítja, — ami biztos, biztos, a mostani orosz szövetséges egyáltalában nem gentleman-természet és mit lehessen tudni... Bennünket magyarokat azonban ezúttal az­­angolszászok által bizo­nyára csekélységnek tartott az a terv érdekel, amely szerint az új Európa térképén Magyarországnak többé nem jutna szerep. Felmentené­nek és »szolgálattételre Benes Edu­­árdnak rendelnének alá«. Létjogo­sultságunk megszűnne és Csehszlo­vákia egyszerű tartományává süly­­lyednénk. Milyen nagyszerű ébredése is lenne egykor Benes Edének, ha csatlósai jelentenék neki, hogy Bu­dapesten az­­ Andrássy-út immár »Maszarik-út«, a Margitszigetet — mondjuk — »Hodzsa Milán-sziget­nek« keresztelték el, a budavári ki­rályi palotában pedig Eduska szé­kelhetne. Valahol a Szabadság-téren felállítanák a cseh nacionalizmusnak szimbólikus szobrát, amint egy cseh légionista, csizmája sarkával az utolsó magyarnak nyakára hág... Mindezt remélik az álmodozók, ha az angolszászoknak sikerülne ezt a háborút megnyerniük. Fölösleges itt minden megbotránkozás és méltat­lankodás a magunk részéről. Még a kardunkat sem csörtetjük meg hozzá. Kezünk se szorul ökölbe. Dehogy! Csupán egyetlen kötőszóval fogal­mazzuk meg válaszunkat: Ha!*.. ! (Kg.) SZÉCHENYI MOZI Ma 3, 5, 7 órakor Az olasz filmgyártás legszebb alkotása­­ NÉMA TANÚ A szígeszintébb emberi indulatok sod­rában vergődő sorsok megrázó története, amely végigvezeti a nézőt a gyilkosság, kokain mámor féktelen szenvedélyek és tüzelő szerelem poklán az enyhítő tisz­tulásig. — Fős­ereplők: Amadé* Nazzori, Ivana Claar. Telefon 26 33 A Szentatya rádióüzenete Róma, november 27. A sansalvadori első Eucharis­­tikus Kongresszus záróünnepsége alkal­mával XII. Pius pápa csütörtökön rádióüzenetet intézett a kongresszus résztvevőihez. — Az Isten — mondotta többek között a pápa — oltalmába veszi ezt az országot, amely az Üdvözítő nevét viseli. A pápa a további­akban felhívta Közép-Amerika püspökeit, hogy vele együtt imádkozzanak Jézus szívé­hez és kérjék, hogy szűnjék meg a világ e fájdalmas és napról-napra elkeseredettebb tragédiája. Áldja meg az Isten az emberiséget és aján­dékozzon meg bennünket a béké­vel. Békesség az Urban és békes­ség az embereknek — fejezte be üzenetét a pápa. (MTI) A pénzügyminiszter beterjesz­tette a hadkötelezettségi adóról a hadmentességi váltságról szóló törvényjavaslatot Budapest, november 27. A képviselőház pénteki ülését vi­téz Törs Tibor elnök 10 óra után nyi­totta meg. Folytatták a megajánlási javaslat tárgyalását. Máthé Imre az alkotmányjoggal összefüggő kérdésekkel fogallkozott, majd arról beszélt, hogy a mezőgaz­dasági honvédelem foglalja el az el­ső helyet a fegyverek szerepe után. A termelés rentabilitása szempont­jából olyan rendszabályokat tart szükségesnek, hogy a mezőgazdaság­ban szükséges iparcikkek maximális áron álljanak rendelkezésre és ga­rantálják a termeléshez nélkülözhe­tetlen munkaerőt a hatóságok által megállapított és a termelvények árá­ban figyelembe vett munkabérekkel. Szólt a tisztviselőutánpótlás fontos­­ságáról. Palló Imre felhívta a pénzügymi­niszter figyelmét arra, hogy a tőzsdebizományosok 98 száza­léka ma is zsidó vagy zsidó men­talitású és a hivatásos alkuszok 50 százaléka stróman vagy zsidó érdekeket szolgál. Sipeki Balás Károly beszédével kap­csolatban hangoztatta, hogy pártjuk nem parancsuralmi rendszert akar, ha­sem­ tekintélyuralmat. A javasla­tot nem fogadta el. Fenczik István azt mondotta, hogy a Kárpátmedence népeinek egymást megértve, közös munkaprogramot ki­dolgozva kell az új ezer esztendő alapjait megvetniök. A szentistváni eszme nem jelszó, hanem alkotmány, de azt át kell hatnia a szeretetnek ahhoz, hogy élő valósággá váljék. Rá­mutatott a belső front fontosságára. A nemzetiségeknek megvan a sajá­tos, kollektív életük, de ez csak az egész nemzet életébe való szerves belekapcsolódás lehet a magyarság vezetése alatt. László Dezső beszédében a kultúr­politika feladatairól szólott. Ezután Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter beterjesztette az egyszeri hadkötelezettségi adóról és a hadmentességi váltságról szóló törvényjavaslatot. A javaslatot rész­letes tárgyalás és jelentés céljából kiadták a véderő bizottságnak. Reményi-Schneller Lajos a külügy­miniszter nevében terjesztette be az egyes külállamokkal való kereskedel­mi és forgalmi viszonyainkat szabá­lyozó egyezmények tárgyában 1941 folyamán tett rendeleti intézkedések­ről szóló jelentést. A jelentést kiad­ták a külügyi, valamint a közgaz­dasági és közlekedésügyi bizottság­nak. A pénteki appropriációs vita utolsó szónoka Németh Andor volt, aki a közellátási időszerű kérdésekkel fog­lalkozott. Kérte, hogy a rendelet vég­rehajtás során osszák be az országot üzemi tájakra. Ezt az igazságosság követeli meg. A legfontosabb a köz­ BELVÁROSI MOZ! Szombattól hétfőig Szilágyi Szabó Eszter nagyszerű alakításával Enyém vagy! Egy nagy szerelem története. Főszerepekben: Zsilley Margit, Perényi, Szakáts, Bihary, Bilicsy, Mély Gerő stb. híradó 3­5, 7 3. Perfekt Magyar—német t eve­­­e­z­ő nőt és képzett nagy gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt keresünk, mielőbbi belépésre. Magyar Kender Újszeged. ellátási cikkek számára a megfelelő piaci rend biztosítása. A mezőgazda­­sági munkásság részére jobb lakáso­kat és jobb közellátást követelt. Vitéz Faragó Ede beszéde elején azt kérte, hogy a kisebbségi képvi­selők egymás közötti megértéssel tá­mogassák a kormány politikáját, majd azt fejtegette, hogy a dolgozó kormányzattal szembeni kritikának építő jellegűnek kell lennie. Bajcsy-Zsilinszky Endre beszéde elején a jóhiszemű ellenzéki ellenvé­lemény meghallgatását és megbecsü­lését kérte, majd a választójogot és a választási eljárást bírálgatta. A ma­gyar külpolitika kérdéseivel foglal­kozott ezután. Eltner Ákos hangoztatta, hogy már most törvényt kellene hozni arra, hogy a frontkatonák hadiárvái és ha­diözvegyei megfelelő elbánásban ré­szesüljenek. Nem tartja helyesnek, hogy a zsidóságot a mai formában hadműveleti területen alkalmazzák. Semmi szüksége sincs a magyar nem­zetnek arra, hogy a zsidók segítsé­gére legyenek ennek a harcnak az el­döntésében. A zsidó munkásszázadok munkája nem ér meg a kincstárnak annyit, amennyibe kerül. A lakás­hiányt 24 órán belül meg lehetne oldani, ha elvennék a 10—12 szobás zsidó lakásokat. Gróf Bethlen László beszédében fő­leg gazdakérdésekkel foglalkozott. Azt fejtegette, hogy a mostani árpo­litika a falu népében nagy elkesere­dést okoz. A feketepiacot minden rendelkezésre álló eszközzel a leg­­drákóibb intézkedésekkel is fel kell számolni. Haála Róbert beszéde elején azt fejtegette, hogy a mostani háborúban a világnézetek harca dúl. El kell dől­nie annak, hogy a nemzeti szocialista világnézet kerül-e uralomra, vagy a bolsevizmus. A magyar társadalom­nak véglegesen ki kell alakítania vi­­lágné­z­ét. Törvényjavaslat beterjesz­tését kéri, amely szerinte rugalma­sabbá tenné az alkotmányt. Új vá­lasztási törvényjavaslat beterjeszté­sét is sürgette. A szakszervezeteket is fel kell oszlatni. Ezután az elnök napirendi javas­latot tett, amely szerint a Ház leg­közelebbi ülését december 1-én, ked­den délelőtt 10 órakor tartja, napi­rendjén a felhatalmazási javaslat az elnök napirendi javaslatát ma­folytatólagos tárgyalásával. A Ház gáévá tette és ezzel az ülés 18 óra 15 perckor végetért. (MTI) KOBIOBMg Ma 3, 5 és 7 órakor Tolnay — Páger - Bulla Férfihűség

Next